Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-17 / 219. szám
Őszi munkák a gyöngyösi járásban \ elés 17 700 holdon — traktorok kettős műszakban Gyorsítani kell a munkákat Nagy gonddal készültek fel az őszre a gyöngyösi járás termelőszövetkezetei. Még a tavasz folyamán elkészítették az őszi munkákra vonatkozó terveiket, kijelölték a vetésterületet, megbeszélték a tennivalókat. A kedvezőtlen időjárás következtében azonban módosítani kellett az eredeti elképzeléseken. Marsay Ervinnel, a járási főmezőgazdásszal arról beszélgettünk: a közös gazdaságoknak milyen nehézségeket jelentett és jelent a kedvezőtlen időjárás, el tudják-e végezni megfelelően az őszi mező- gazdasági munkákat, hol mutatkoznak gondok, problémák? — Járásunkban ugyanúgy, mint a megye, sőt az ország többi részén, a kedvezőtlen idő miatt elhúzódtak a nyári munkák és így természetesen később tudtunk hozzálátni az őszi munkák elvégzéséhez is. — Vetésterületünk 17 700 ka- tasztrális hold, ebből kenyér- gabona 14 700, őszi árpa 2500, őszi takarmánykeverék pedig 500 hold. Nagy terület, minden erőnket össznontosítani kell, hogy el tudjuk végezni. A vetésterületből eddig mintegy hétezer holdat szántottak fel, az eredeti ütemezésünkhöz képest ezer hold a hátrány. A talajmunkán 175 erőgép dolgozik, ebből 68 kettős műszakban. A lehetőségeket a közös gazdaságoknak még jobban ki kell használniuk, minden arra alkalmas gépét kettős műszakra kell állítani, hogy meg lehessen birkózni a sürgető feladatokkal. Természetesen a munkák gyors elvégzése mellett ügyelni kell a megfelelő minőségre is. — A vetéssel kapcsolatban nagy gondot okozott az a tény, hogy előzetes terveink alapján az őszi vetések mintegy negyven százaléka kukorica után került volna a földbe. A kukorica késői érése miatt azonban változtatni kellett ezen az arányon. Jelenleg 25 százalékosra sikerült csöíkkentenünk ezt az arányt. — A vetőmagellátás biztosított. Különösen örvendetes az, hogy ebben az évben a közös gazdaságok az elmúlt időszakhoz viszonyítva fokozottabb mértékben elvégeztették vetőmagjaik minőségi vizsgálatát, a nem megfelelőt időközben kiselejtezték. Közös gazdaságaink a növényvédő állomással szerződést kötöttek a vetőmagvak csávázására, ez a munka jó ütemben halad. A vetést ezen a héten megkezdtük, de a munka tempóját feltétlenül gyorsítani szükséges. Jobban ki kell használni a rendelkezésre álló gépi kapacitást. Annál is inkább, hiszen tetemes mennyiségű mélyszántás elvégzése vár ránk. A vetéseknél nagyon fontos a megfelelő vetőágy elkészítése, a megfelelő vetési mélység, a kellő vetőmagmeny- nyiség betartása. Ne a talajra, hanem a talajba kerüljön a vetőmag. — Ezek mellett nagy gondot ró ránk a betakarítás is. Mintegy 13 ezer hold kukoricát, ezer hold cukorrépát, 1164 hold burgonyát, 1232 hold silókukoricát és mintegy 540 hold napraforgót kell betakarítanunk. Már a számokból is kitűnik, hogy nem lesz könnyű feladat. Igen nagy segítséget nyújthatnak azonban ezeknél a 970 mázsa kenyér, 110 ezer péksütemény naponta A fehérkenyér-fogyasztásban megyénk az első helyen áll... Érdekes statisztikát készített az Élelmezésügyi Minisztérium Sütőipari Főosztálya az ország kenyér- és süteményfogyasztásáról. Megyénk jó étvágyára kellemes meglepetést mutatnak a számok. Országos szinten az egykilós fehérkenyér-termelésben megyénk 1964-ben az első helyen végzett. Amíg az egykilós fehér kenyér termelése országos szirtien 25,6 százalék volt, megyénkben 46,7 százalék. A fővárosban ez az arány 21,8, Szabolcs megyében 8,5, Vas megyében 8,3, az iparilag fejlett Borsodban pedig 22 százalék. Csupán Hajdú megye közelíti meg megyénket a 45.8 százalékával, de ebben az arányban Debrecen, mint megyei jogú város lakosságának fogyasztása is szerepel... A Heves megyei Tanács ipari osztályának jelentéséből pedig közelebbről megismerkedhetünk megyénk sütőiparának munkájával. Heves megye lakosságának sütőipari termékkel való ellátását két megyei irányítás alatt álló sütőipari vállalat biztosítja.. E két vállalaton kívül házi és cserekenyeret nyolc magánkisiparos készít. Az általuk előállított mennyiség azonban az igények 1 százalékát sem teszi ki. Megyénk ipari üzemei 1953- ban kerültek egységes irányítás alá. Amíg 1953-ban 82 sütőipari üzem működött, 1964- ben már csak 23, vagyis a sütőipari üzemek száma 72 százalékkal csökkent, ezzel szemben a termelő kapacitás 150 mázsáról 1100 mázsára emelkedett. A termelői kapacitás növekedése az üzemek összevonásából, modernizálásából következett. Megszüntették azokat az üzemeket, amelyek fejlesztése már nem lett volna gazdaságos. A fa- és széntüzelés helyett elajfűtésre tértek át a verpeléti, parádfürdői, füzesabonyi, hevesi, bélapátfalvi, pétervá- fjári, az egri Koszorú és Makiári úti üzemekben. Gyöngyös és környéke kenyér- és sütemény-ellátását pedig megoldotta a napi 120 mázsás kapác.- tású kenyérgyár megépítése. Ezenkívül Poroszlón, Péter- vásárán, Gyöngyösön, Egerben, Verpeléten új kemencéket kapcsoltak be a termelésbe, Tarnamérán pedig új üzemegység épült. Öt üzemegységben tésztafeldolgozó gépsor került, így megszűnt a tészta kézi feldolgozása. Az összevonások, a műszaki .fejlesztések lehetővé tették a kétműszakos termelést. A sütőiparnak a termékek gyártásán kívül feladata az áruszállítás is. A termelés megszervezése mellett jelentős erőt igényel az iparvezetéstől a szállítás helyes megszervezése, hiszen naponta 566 megrendelőnek kell elszállítani a napi szükségletet: 970 mázsa kenyeret, és 110 ezer péksüteményt. A sütőipari vállalatok 36 féle süteményt gyártanak. Az omlós, leveles és vajas tészták egyre népszerűbbek a fogyasztók között, s az említett sütemények a túra járatokkal már eljutnak a községekbe is. A túrajárátok rendszeres fenntartását azonban akadályozza, hogy a vidéki fogyasztás nem egyenletes. Általában a községek csak a nyári időszakokban igényelnek süteményeket. Nem megoldott a kiszállított áru átvétele sem. A napi kenyér- és süteménykészlet már hajnal 2—3 órára elkészül. Szállítani lehetne, de a boltok csak jóval később nyitnak, így szinte naponta vannak torlódások. Megyénk sütőipara, a lakosság ellátása az utóbbi öt évben jelentősen fejlődött. Most újabb beruházások, tervezgeté- sek következnek, s ezek befejezései után joggal remélhetjük, hogy az említett problémák megoldódnak. De tegyük hozzá, hogy ehhez sok pénz és nem kevés idő kell. Koós József munkáknál a megfelelő anyagi ösztönzőerők. Mind a vetésnél, mind a betakarításnál szükséges, hogy közös gazdaságaink felhasználják a tervezett és a rendelkezésükre álló anyagi ösztönzési formákat. Különösen vonatkozik ez a kukorica betakarítására, hiszen ez a legnagyobb feladat a betakarításnál. Már a vetés érdekében is. — Hogyan haladnak a betakarítással? — A cukorrépa betakarítása megkezdődött, azonban a munka dandárja inkább októberre esik. A burgonyaszedés folyamatosan halad, eddig mintegy hatvan százalékát végezték el. A szedés üteme kielégítőnek mondható. Megkezdtük a silózást is, a negyvenhétezer köfb- méter tervünkből idáig mintegy hétezer köbmétert végeztünk el. Ez a munka még kezdeti stádiumban van. Ennél a munkánál is nagyon fontos a silógépek szervezett és maximális kihasználása. — Hogyan készültek fel a szüretre? — Sajnos, a szőlőtermés cukorfoka az átlagos szintnél a rossz időjárás miatt alacsonyabb lesz. Ennek ellensúlyozására nagyon jó lenne, ha a közös gazdaságok megfelelő sűrítőellátásban részesülhetnének. Azért, hogy ne érje anyagi károsodás a termelőszövetkezeteket. A kedvezőtlen idő miatt sajnos, a szüret is eltolódik. Ezért mindenhol megfelelő munkaszervezés szükséges. Jó lenne —, ha az elmúlt évekhez hasonlóan — az Állami Pince- gazdaság az idén is biztosítaná a zavartalan szőlőátvételt, többek között a háztáji szőlők szombati és munkaszüneti napokon való átvételét. A szőlőfelvásárlási felár a fajtiszta szőlőknél az idén emelkedett, ezért a közös gazdaságok ügyeljenek a fajta tisztaságára. összegezve: — Mi biztosíthatja tehát az őszi munkák zavartalan menetét? — A jó szervezettség, a gépek maximális kihasználása, az anyagi ösztönzés és természetesen az emberek áldozatos munkája. Ha ez mind meglesz — ezt reméljük —, akkor nem lesznek nagyobb problémáink — mondta befejezésül Marsay Ervin. , Kaposi Levente A szövetkezet építőbrigádja A mátraballai termelőszövetkezet központi majorjának képe egyre egységesebb. Mindössze egy-két éve jártam itt, de már szembetűnő a változás. Korszerűsítették a régi épületeket, újak sorakoznak egymás mellett és az építkezés, a major kiépítése — a nagyüzemi igényeknek megfelelően — tovább folytatódik. Sorjában helyet kapnak az állatok, a gépek, az értékes felszerelések. Mindaz, megvalósul, amire alig négyöt éve még gondolni sém mertek. — A központi majort is távlati terv szerint építjük — hallottam a szövetkezeti irodában. A majorban azokkal beszélgetünk, akikre a távlati terv épült, akik eddig is nagy szolgálatot tettek a közösnek. — Itt minden az ő kezük nyomán jött létre, az építőbrigád csinált itt mindent, amire eddig szüksége volt a szövetkezetnek és amennyire azt a lehetőségek megengedték — mondja Jenei Gábor építésztechnikus. — Most is itt vannak, a cserepeket rakják a takarmánypépesítő és a huszonnégy kalapácsos daráló épületére. Igaz, ők csak egy részét képezik az építőbrigádnak, de ők az alapítók... zetben. Mindössze négy év telt el azóta. Mellette építettünk egy háromszáz férőhelyes juhhodályt. A hodályt már el is bontottuk, helyére egy műhellyel kombinált gépszínt építettünk. Egyik része ennek a vasvázas gépszín — aratáskor már itt is tároltunk búzát — míg a másik fele zárt helyiség, felerészben garázs, felerészben műhely. Hamarosan a finom munkákkal is végzünk és akkor a szerelők az idén először fűtött helyiségbe költözhetnek. — Utasítást, kaptunk arra is, hogy a sertésfiaztatót lebontsuk. Ez az első munkánk a szövetkezetben... Nagyon nem fáj érte a szívünk, mert helyére ugyancsak mi építünk, de ezúttal egy időálló gépkocsiszínt. ségeket is módunkban áll segíteni. Az idén az összes munkának alig húsz százaléka az, amit magunknak készítünk. — Most gondoskodik rólunk a szövetkezet. Kapunk szerszámokat, mindig van munkánk és havonta megkeressük majdnem a háromezer forintot. I Eredmények, tapasztalatok I I A régi helyett is új épül Míg a törzsgárda tagjai gyülekeznek, megtudom, hogy Dudás Pálék ballaiak. A másik mesterbrigád a Kovács Józsefé. Azok bodonyiak. Nagysándor azegyekiek vezetője, ez már kubikosbrigád, de nádfedő szakmunkát is végeznek. A három brigád együttes évi termelési értéke két és fél millió forint. Egyike a legnagyobbaknak a megyében. — Dudás Pál. — Forgó József... Gyetvai Vincze, Kovács Pál — mesterek, ismerem meg a babaiakat. — Itt kezdtük ... — mutat a brigádvezető egy húszférőhelyes sertésfiaztatót. — Ez volt az első munkánk, de ez volt akkor az első komoly épület is a termelőszövetkeCsaládi ház, gépszín, istálló ... A törzsgárda többi tagja? — Bíró István, Forgó Imre termelőszövetkezeti tagoknak épít családi házakat. — Az új házak nagyobb részét mi építettük itt, a faluban, de dolgoztunk már másutt 1 is. Építettünk Ivádon, Pétervásárán, Kisfüzesen, Fedémesen, Bükkszéken, Egerszóláton, Verpeléten és Recsken is. — Pétervásárán százférőhelyes istállót, szerte a járásban juhhodályokat, szolgálati lakásokat építettünk, végeztünk korszerűsítéseket és felújításokat... — Sokszor előfordul, hogy a mi brigádunk is felaprózódik, ahogy a munka kívánja. Hogy emlékeznek a kezdeti időszakra? — Hoztuk magunkkal a saját szerszámainkat. Kisiparosok voltunk, független munkavállalók, mégis jól összeszoktunk. Persze nem ment gyorsan. Voltak viták köztünk is, másokkal is. Nem szégyelljük, így forrtunk ösz- sze és úgy hiszem, végül is hasznára voltunk a szövetkezetnek. — Az a gondolat hozta létre az építőbrigádot, hogy a saját építkezési igényünket kielégítsük. A felfejlődéssel elértük, hogy a környező köz— Az eltelt évek alatt megismerték munkánkat, de mi is szereztünk jócskán tapasztalatokat. Mindenki tudja, hogy az építkezést már tavasszal el kell kezdeni, nyáron lehet a legtöbbet dolgozni és akkor télen már kész a kívánt épület. De azt tapasztaljuk, hogy nyáron nincs segítség, télen meg már jön a főmezőgazdász, hogy bekötné a teheneket. Időben megkapjuk a megbízást — tudnánk többet is vállalni — a baj az, hogy az anyagot nem biztosítják, nincs rá idejük a szövetkezeteknek. Nemegyszer le kellett állnunk a munkával, mert nem volt homok, vagy tégla, kő ... Az egyekiek nemrég fejezi ték be munkájukat Ten ken. Két régi dohánypajta tetejét fedték be náddal. Hírük azonnal elterjedt a hevesi járásban. Többen hívják a brigádot jövőre dolgozni... A jó hír hazajut Mátraballára is, ahol büszkék rájuk. Büszkék azért is, mert ha más sürgős munka van, azok addig félreteszik a kőműveskalapácsot. Ékes példa erre a cséplés, amikor a bodonyi és az egyé- ki brigád is félbeszakította a munkáját és kezdettől fogva csépelték a gabonát. így győzték a sok munkát a szövetkezetiek. Meg vannak elégedve velük azért is, mert amire a szövetkezetnek szüksége van, azt időre és kifogástalanul felépítik, fele költséggel. Ha másfelé dolgoznak, abból is van haszon — az idén 150 ezer forint tiszta jövedelmet hoz munkájuk a szövetkezetnek. Pillsy Elemér CSINTALAN KMANfc 4 Nyt/fiHATATlAN KEOPSI A „Keopsz” irodalmi estjének mérsékelt sikere megrendítette Felvéghy Viktor helyzetét a Nádfonat Vállalat bedolgozó részlegénél. Az irodalmi est nyomán ugyanis Gör- kényi Pista bácsi főkalkulátor, Viktor pártfogója — igazságtalanul bár, de annál határozottabban — kijelentette: „a Viktor irodalma annyit ér, mint egy ellenőrzés tizenöt éve■ történt szabálytalanságok ügyében”. És mert Viktor, mint „ a vállalat irodalmára” szerepelt eddig — s körülbelül annyi effektiv munkát végzett, mint egy elkényeztetett focicsatár a „hivatalá”-ban — Pista bácsi feltette a kérdést: — Viktor öcsém, dolgozol, vagy mész? „Viktor öcsém” önbizalmát megtépázta ugyan az emlékezetes este, (amellyel kapcsolatban az „irodalmi” kifejezés a hallgatók szerint több mint túlzás) ám azért maradt még benne annyi költői gőg, hogy azt felelte: — Mi lett volna Arthur Rim- baudból, ha a Nádfonatnál keleltt volna dolgoznia?... Pista bácsi ezt kilépésnek minősítette és ez a elöretörténe- te annak, hogy Felvéghy Viktor ezután — „persze, csak amíg méltó munkahely akad” — magánzóként működött. A „Keopsz-ba se járt be és tisztelői, név szerint özvegy Felvéghy Andorné (a mama) és Felvéghy And (a húg) keresetéből lobogtatta tehetségét a ragyogó pesti nyárban. Mindezt tőle magától tudtam meg, amikor — néhány héttel ezelőtt — a Lukácsuszoda előtti parkban találkoztam vele. Meghallgattam a „sztori”-t, majd tekintettem rávetődött a Viktor kezében tartott vaskos könyve. Magyarizlandi szótárral kombinált izlandi nyelvkönyv volt. — Viktorom, — csodálkoztam — miért tanulsz te izlandiul? Hiszen magyaron kívül eddig egy szót sem tudtál. Nem kellene inkább németül vagy oroszul megtanulni? Az átmeneti magányosságba vonult költő fölényesen mosolygott: — Nem értesz az élethez, öregem. Németül és oroszul sokan tudnak... Helyeslőén vágtam közbe: — Ebben van valami. Ha tényleg megtanulsz izlandiul — ami nem könnyű — és lefordítasz egy szép zagát, mondjuk Ghylvi istenkirályfi kalandját az óriásokkal, ismertté teheted a neved... Viktor még fölényesebb lett: — Mondom, nem értesz az élethez. Kit érdekel egy zaga? Én magam akarok istenkirályfi lenni... _ ??? — N ahát, figyelj ide. Olvastam, hogy egy izlandi leányénekkar látogat Pestre és bár — szerénytelenség nélkül mondhatom — nekem szavak nélkül is sikereim szoktak lenne, mégiscsak nagyobb lesz az esélyem'Észak virágainál, ha tudok valamit izlandiul... Tovább nem folytathatta, mert jött egy pirospozsgás, gü- gyüszemű tündér, Viktor felugrott és a nyomába szegődött. Mi lesz, ha ez a lány is, a látszat ellenére, külföldi? — gondoltam, de pillanatok múlva megkaptam a választ. — Maga tolakodó fráter, már másodszor molesztál! — kiáltott rá a tündér, hamisítatlan hazai kiejtéssel, Viktorra. — Takarodjon!... Eltakartam a szememet, mert nem bírtam volna tovább elviselni egy lírai költő megszégyenítésének látványát. S mire újra széttekintettem, Viktor és a tündér már el is tűntek. A napokban újra találkoztam Viktorral. — Még mindig magánzói — kérdeztem. freskó.' öregem, a Délibe, hadd tanuljál valamit az életből... Volt időm, meg aztán szégyelltem is magam, hogy nem is olyan régen megszégyenülni láttam a jeles ifjút, de — ezt is megvallom — kíváncsi is voltam. Felültünk hát a buszra és kimentünk a Déli pályaudvarhoz. — Mikor jönnek az izlandiak? — kérdezte Viktor az „Információ”-feliratú ablaknál. — Tolmács vagyok... — Percek múlva jönnek, külső X. vágány... A külső X. vágánynál igazi — karszalagos — tolmácsok álltak és Viktor ügyelt rá, hogy ne álljon szorosan melléjük. Én meg arra, hogy ne álljak Viktor mellé. Ügy ácsorogtam ott, oly dermedt árvasággal, mint egy lírai mondat egy Hemingway-utánzó ifjú író valamelyik novellájában. Végre berobogott a villanymozdony és az egyik kocsiból nyurga, szőke, vidám fiúk léptek le. A tolmácsok örömmel üdvözölték őket. Viktor nem tudott uralkodni magán. — Hát nem lánykórus jöt Izlandból? — kérdezte az egyik tolmácsot, s közben izgatottan hadonászott a vaskos nyelvkönyvvel. A tolmács (kedves, pisze, szemüveges lány) elnézően mosolygott: — Mindig is fiú-kórúsról volt szó, de az újságnál, ahol a hírt közölték, nem tudnak izlandiul és a „leány”-t „fiú”- nak fordították... Hát igen, — tette hozzá, meg nem szűnően mosolyogva — vannak még sajtóhibák... A. G. — De még milyen sikeresen! — válaszolta — Ötszáz szót és kétszáz kifejezést tudok izlandiul. És egy félóra múlva jön a lány-énekkar!... Kísérj ki, MESjtáG 3 1965. -szeptember 17., péntek
