Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-05 / 209. szám

£íp' i nmíz — augusztusi esték — 1965 Ahol a lopás nem szégyen 150-nél több feljelentés - Fületlen birkák - Két kazal szalma eltűnik A spártai törvényeik nem til­Hogyan tovább ? A Heves megyei és az egri művelődési szervek összefogá­saképpen, az országban fellel­hető megannyi ösztönző példa lelkesítő hatására, az idén elha­tározták, hogy néhány estén át, kísérleti jelleggel, szabadtéri műsorokat rendeznek: a Park Szálló Fagylaltkertjében, a fő­székesegyház lépcsősorán és az <. gri vár földbástyáján egyórás ' enei, irodalmi összeállítások peregtek le. Ezekről az esték- : '1 — a mopresszó kivételével — rz események sorrendjében az ‘ jság hasábjain beszámoltunk, néha a kritikai megjegyzéseket sem sajnálva az esztétikai él­ményt csökkentő, vagy éppen háborító jelenségektől. Most, az augusztusi esték után, a tervezett tizennégy rendezvény utóhangjaként a további eredményes munka ösztönzésére kívánunk hozzá­szólni. A művészi élvezetet és a í vári szórakozást magában fog­dó műsorok az idei nyáron a t zándékhoz és a lehetőségekhez épest elfogadhatók voltak. Erre a tényre sok magyará­zatot lehetne felsorakoztatni: kísérleti jelleg, stb A miűve­odési szerveknél néha túl gyorsan elhangzik az érdekte­enségre való hivatkozás, de azt tapasztaltuk, hogy a közön­ség — még a nagyon gyenge hírverés ellenére is — megmoz­dul, ha kap valamit Magya­rul: minden érdeklődést fel kell kelteni és minden felkel­tett érdeklődésnek meg kell fe­lelni. Az idei műsorok rövidek és olykor a jól szerkesztett tarta­lomnak híjával voltak. Mit- adjunk ? A lelkes kezdeten joggal le­het felbuzdulni és vállalkozni a tervek szövögetésére. Az idei augusztus formákat keresett és talált a lehetőségiek kiaknázá­sára. Ez a kezdet azonban csak az elinduláshoz méretezetten elegendő. A művelődés helyi irányítói jól látják, hogy több irányban kell „az egri nyár” megoldását keresniük. Az eddigi játékkeret azon­ban szerény, méreteit és tartal­mát tekintve is. A szervezők­nek a jövőben gondolniok kell arra, hogy Eger idegenforgalmi gócpont és így a külföldiek ér­deklődésére fokozottabban kell számítanunk. Az egri közönség is egyre igényesebb, hiszen or­szágos érdeklődést kiváltó pro­dukciók tanúja szeptembertől júniusig, akár a színházat néz­zük, akár egyéb rendezvényein­ket. Az érdeklődés tehát a ma­gasabb művészi szint elérésére kötelez. Itt kell kitágítani az eddigi kereteket a művészi ru­tinnal rendelkező, esetleg hi­vatalos együtteseknek és szó­listáknak a befogadására. Az elkövetkező nyár egysé­gesebb, átgondoltabb műsort kíván és annak eldöntését* mit is akarunk Egerben, a nagy idegenforgalmat lebonyolító barokk városban az idejövök és az egri közönségnek nyúj­tani? A művészi események lehető­ségeit latolgatva a barokk ze­ne és ének, másrészt az iro­dalmi színpadok elmélyült munkássága látszik megoldás­nak: Harmadik elgondolásnak em­lítenénk a Vármúzeum udva­rán a püspöki palota gótikus folyosójának és az emeleti fo­lyosójának együttes vagy osz­tott alkalmazásával olyan drá­mák előadását, amelyeknél ez a nagyszerű, bár építkezési stílusában tarka környezet a nagy élmények megszületését segítené Francia városok és — 4 C^gPBjSM Jf9®5. szeptember 5., vasárnap évek óta — Gyula példája áll előttünk eligazításként. El kell gondolkodni ezen a lehetősé­gen is! A barokk zene- és énekkul­túra ápolása ebben a városban nem véletlenül kitalált gondo­lat. Tudjuk, sokan vannak, akik a modern zene, a mai har­móniák, a mai gondolatokat görgető, az idegrendszert foko­zottan igénybe vevő zenekari művek pártján állnak és az ér­tékes mai énekkultúra darab­jait szeretnék hallani itt is. Ez a város azonban tele van ki­egyensúlyozott barokk harmó­niával, jókedéllyel, olykor vi­dámsággal. Lehet, hogy a ba­rokk templomok és paloták cifra díszei, nagyzoló arany­füstje a mai szemnek idegenül hat, mint a hajhatatlan Mozart rizsporos fejdísze, de a mu­zsika, amit a barokk ember hagyott ránk, érdemes az új­bóli megszólaltatásra. Csak oda kell figyelni! Erre a barokk zenére — zenekarok szívesen vállalkoznak egri fellépésre — hazai tájainkon is lehet ta­lálni nívót hozó együtteseket, szólistákat. A zene nemzetkö­zi nyelv és alkalmas arra, hogy vendégeink-barátaink számát megsokszorozza. Meg­felelő szervezés, a térben és időben jól elhelyezett zenei műsor vezérmotívuma lehet az egri nyárnak — az augusztusi estéknek. Az irodalmi színpad, a pó­diumforma, eleven hatásra számíthat — még külföldi kö­zönség előtt is, csak élnie kell megfelelő szinten és műsorban azokkal a tarka lehetőségek­kel, amiket a pódium, mint forma elbír. Vers, tánc, panto­mim, zene, ének, képek, film­jelenetek vetítése, drámarész­letek, próza, az emberi test és lélek esztétikailag elfogadható megnyilvánulásai mind-mind helyet kaphatnak egy-egy mű­sorkompozícióban. A várszínházát, mint té­mát dédelgetnénk. Ezzel új távlatokat nyitnánk az egri társulatnak és a közönségnek is. De körül kellene nézni ha­zai színházainknál, — a szé­kesfehérváriak jól csinálják ezt — s mindjárt kiderülne, hogy az egriek számára is előnyö­sen le lehetne kötni a nyári műsor számára egy-két szín­házi estét Miskolcról* Szolnok­ról, vagy Debrecenből. Itt a hangsúlyt arra tennénk, hogy a vár mint játéktér — például a Hamletre gondolunk — ter­mészetes, adott színpadként határolná meg terveink útját A Mit adjunk? — kérdésre további válaszokat nem keres­gélünk, mert az eddigi tapasz­talatokból nem látszik határo­zottan, milyen irányban vinné előre „az egri nyár” ügyét ha történetesen az Egri Tanárkép­ző Főiskola és a Vármúzeum is teljes súllyal részt venne en­nek a nagy horderejű elgondo­lásnak a megvalósításában. Hol rendezzünk ? Eger nem egy lehetőséget nyújt a nagyvonalú szabadtéri rendezvényekhez, kellő szerve­zési előkészítés és jó időjárás esetén. A főszékesegyház lép­csősora (gondoljunk az orszá­gos dalosünnepekre!), a Líce­um udvara — még ebben a si­vár, fátlan-parkosítatlan for­májában is — a Dobó tér, a két szálló által bezárt és har­monikusan kiképezhető park­részlet kínálja a megoldáso­kat Az akusztikai hibákon, ha vannak egyáltalán ilyenek, ezeken a helyeken viszonylag könnyűszerrel lehet segíteni. Ha azonban arra gondolunk, hogy az egri nyárnak sajáto­san egri karaktert kell ad­nunk, és ha azt keressük, hogy a történelmi levegő hol segít, minden erőltetés nélkül a kö­zönségnek a szokványostól el­ütő, hangulatilag sajátosan eg­ri élmény megszerzéséhez, ak­kor az egri várat, ott is a Vár­múzeum udvarát Másodlagos érvek szólhatnak e megállapítás ellen. Az udvar zárt négyszöge, a színpadként jelentkező földszinti és emeleti folyosó nemcsak lehetőségeket kínál, de elindíthatja a képze­letet dramaturgokban, pódi­um-műsorok szerkesztőiben és azokban, akik az igényesebb elgondolásokat szeretnék való­sággá váltani az egri augusz­tusi estéken. Kikkel valósítsuk meg az ,,egri nyarat” ? Eger zenei élete fejlődésben van. Nemcsak a szimfoniku­sok munkája érik be lassan egész estéket betöltő koncer­tekké, nagyobb énekkarok, ka­maraénekkarok, kisegyüttesek, kvartettek, esetleg szólisták is adódhatnak az elképzelt prog­ramhoz. Az irodalmi műsorok fejlesz­tése a színház tevékeny rész- vételével elképzelhető. De az­zal nem szabad átitatnunk magunkat, hogy — legalábbis egyelőre — helyi erőkkel meg lehet oldani Egerben egy ha­gyományt szülő, Szeged, Pécs, Esztergom, Gyula, Szoboszló, Kőszeg, Sopron, Debrecen nyá­ri elgondolásait elérő egyhó­napos műsort. Szélesebb körű, alapos elő­készítés kell! Az idei nyár né­hány lelkes népművelési szak­ember munkáját jelentette még és a kísérletezést! Ha azt akar­juk, hogy felfi gyei jenek művé­szi szándékainkra, és nemes versenyre akarunk kelni az egri bor zamatéval, a történel­mi nevezetességek lenyűgöző hatásával, akkor határozott profilt és művészi rangot kell adni az egri nyárnak. Sok munka kell hozzá és anyagi áldozat sem kevés. Ez az egri nyár több lehet* kon­cepciójában több is, országos dalosünnepeinknél. Ha ez így van, az arányok már adottak. Így kell hozzáfogni is! Farkas András Már régóta furdalta az ol­dalamat a kíváncsiság: mire képes az ember, ha — béké­ben hagyják? S nemde, ha egy újságíró kí­váncsi... mindennek vége. Ha viszont nem kíváncsi* az új­ságírónak vége. Eme nagy fi­lozófiai felfedezés után hatá-; roztam el, hogy nyakamba ve­szem a világot. Pontosabban annak is az északi részét. El­utazom Svédországba. Miért pontosan oda. Roppant egy­szerű. A svédek idestova százötven éve nem viseltek háborút S ha valahol, hát ott alaposan meggyőződhetem az ember békebeli képességeiről* — s onnan kaptam meghívó levelet! Habozás nélkül frigyre lép­tem tehát az IBUSZ-szál. S megkezdődött a nászút Reg­gelenként bementem sorba állni. Estefelé kijöttem. Szé­pen teltek a mézeshetek. Már egészen belejöttem* sőt meg­szoktam. A megszokás azon­ban — mint azt a bölcsek ál­lítják — magában hordozza az unalom csíráit. Amitől féltem* be is következett Megunt az IBUSZ. S egy szép napon úti­laput kötött a talpam alá. Ta­risznyámba pakolt néhány dol­lárnak becézett hamuban sült tották a lopást, viszont ha va­lakit lopáson értek, irgalmat­lanul megbüntették. Ismeretes a spártai kisfiú esete, aki rókát lopott és azt a kebelébe rejtet­te. A lopást addig tagadta, amíg a róka lyukat nem rágott a mellén és össze nem esett Spárta törvényei, drákói in­tézkedései rég feledésbe van­nak már, bár itt-ott mintha még kísértene az ókor. Tamaleleszen több községi vezető arról panaszkodik, hogy az utóbbi időben elharapóztak a lopások, az emberek szégyen és bűntudat érzete nélkül nyúl­nak a közvagyonhoz. Ez ügyben nem lenne helyes egy egész falut vád alá fogni, de sajnos, az igazsághoz tarto­zik, hogy Tamaleleszen éven­te több mint mésfélszáz tetten ért lopás történik. — Aki nem lop, gyámoltalan­nak tartják... A szövetkezet elnöke meg­döbbentő eseteket sorol. El­mondja, hogy az emberek a cséplőgép alól fényes nappal félzsákonként akarták hazahor­dani az ocsút Éjszakánként egész keresztek tűntek el a ga­bonaföldekről és előfordult, hogy a lábon álló gabona kalá­szait sarlóval levágták. Egy-két kazal szalma úgyszólván min­den évben eltűnik és ha vala­kit tetten ér a mezőőr, vagy éppen az elnök, azt mondja: — Jogom van lopni, mert bent van a földem. Később arról beszélgetünk, hogy azokat, akik sorozatosan hozzányúlnak a közös vagyon­hoz, név szerint kellene bemu­tatni a falu előtt. — Nem lenne semmi hatása. Itt nem szégyen a lopás, hiszen lopják az erdőt, a szövetkezet terményeit is. Tamaleleszen a lopás, az ügyesség és a lelemé­nyesség közös fogalmak. — Milyen intézkedéseket ho­zott a tsz ellenőrző bizottsága? A válasz meglepő. — Semmilyet. Nincs is ellen­őrző bizottság, hiszen egyetlen ember nem akad a faluban, aki az elnökséget elvállalná. A lo­pásokkal szemben egyes veze­tők maguk is elnézőek és csak vállrándítással nyugtáznak egy- egy esetet A szövetkezetét most a bir­kaeset foglalkoztatja. Elve­szett ugyanis az erdőn 15 bir­ka. Keresik Hevesben, Nóg- rádban, de nyomukra nem akadnak. Tamaleleszi „spe­cialitás” a levágott fülű birka is. A juhok fülét nem azért vágják le, mintha azokat vala­volna — de zuhogott az eső is. ★ Ha az ember külföldre megy. nem tudhatja előre; milyen veszélyek leselkednek rá. Leg­jobb, ha minden eshetőségre számit. Nos* én számítottam. Vittem magammal néhány puskát. Természetesen nem a vária­mon, hanem a mellényzsebben. Mielőtt ugyanis útra keltem, bepillantottam kissé a svéd nép történelmébe. Az ember soha­sem tudhatja, mikor kerül szóba a harmincéves háború* tehát jó* ha felkészül. Ne mondja azt rólunk, magya­rokról senki, hogy mi barbá­rok vagyunk* s azt sem tud­juk* mi fán termett az az izé... vesztfáliai békekötés. Ami Svédország világtörté­nelmi szereplésének delelő­pontját jelenti. A *,zordon észak népének” katonái világ­raszóló csatákat nyertek. A svéd lobogó győzelmesen len­gett a Rajnától a Visztuláig! Egész Európa egy királynőre függesztette a szemét, aki az ifjúság, a hatalom és a győ­zelmek hármas dicsőségében ragyogott S ez a királynő Krisztina volt, Gusztáv Adolf leá ~va. El ész Európa a lábai előtt hevi irt, csoda-e, ha engem is meghódított. Már csak az apjá­rni értékes gyűjteménybe he­lyeznék, vagy ez lenne a di­vat, hanem azért, mert a szö­vetkezet juharnak füle teto­vált és „jegyzett” birkát lopni mégiscsak veszélyes. A napok­ban az egyik háztól birkabő­rök kerültek elő. Levágott fü­lekkel ... Most a kukoricaérés idején veszélyben van a közös termés is. Tavaly egyetlen éjszaka egyetlen kukoricatáblából 770 cső kukoricát vittek el, nem is szólva a babról, a többi kerti veteményröl. A község vezetői megdöbbentő eseteket mesél­nek el, amelyeknek hallatára az az érzése az embereknek, hogy itt a vezetők is tehetetle­nül állnak szemben a tények­kel. Az iskolába is elmegyünk. Ebben az ügyben érdemes meghallgatni az iskolaigazgató véleményét is. — Hozzányúlnak-e a gyere­kek egymás holmijához? Ho­gyan vélekednek a közvagyon megkárosítóiról ? Az igazgató válasza érdekes: az iskolában csak elvétve for­dul elő lopás. Olyan eset vi­szont már nem ritka, hogy a gyerekek maguk is bűnösek mezei lopásban és a rendőri nyomozás az iskolában ér vé­get. — A szülők a gyerekekkel lógatnak... A képhez hozzátartozik, hogy a tarnaleleszi termelőszövet­kezet tavaly munkaegységen­ként 28 forintot osztott és tí­zet tartalékolt A faluban ré­szes művelés van és mind ta­valy, mind az idén bőven jut­nak terményhez, természetbe- niekhez a tagok. Nem lehet te­val és vele foglalkoztam, XII. Károlyra, meg a többiek­re, pedig azok is voltak vala­kik, csak fittyet hánytam. Krisztina, az igen. Az volt egy nő! Még az asszonyok is elismerték. Metteville asszony* egy szellemes francia udvar­hölgy mondta róla: ;,A svéd királynő olyan,' mint a fontainebleaui-kastély, ahol minden nagyszerű, szép, pompás* de minden rendkívü­li, rendellenes.” Krisztinának már a születé­se is zavart okozott. Az egész udvart csalódás fogta el, ami­kor megtudták, hogy Gusztáv Adolfnak — akinek többi gyer­meke meghalt, a trónnak nem volt örököse — leánya szüle­tett Mindenki fiút várt és lány lett. Csak a hős apa vi­gasztalódott meg: „Ne búsuljatok — úgymond —, a leány lesz nekünk annyi, mint egy fiú. Esze lesz, mert máris valamennyiünket rásze­dett. A lányt — alig kétéves ko­rában — az apja egy alkalom­mal a kalmári várba vitte. A várparancsnok nem mert tüzet vezényelni, attól félve, hogy a gyermek megijed. A király mosolygott: — Lőjön csak bátran! Ka­tonalány, szokjék a zenéhez ... Krisztina hozzá is szokott. Egy hát szükségük arra, hogy az önmagukét, a közöst lopják meg. Valaki érdekesen magyaráz­za az itteni helyzetet: a leleszi nép csempészéssel foglalkozott a múltban. A vérükben van az üzlet, a lopás is. Lehet, hogy ez a megállapítás túl erős, biztos, hogy nem is fedi egészen a valóságot, de a köz­hangulat kétségtelenül az: aki ügyetlen, ne lopjon. — Lopni szabad, csak észre ne vegyék — ilyen fura „spár­tai” erkölcsöt vallanak jó né- hányan. És ez a legszomorúbb. Ezt viszont tétlenül nézi, ez ellen harcba nem szállni szí­vós munkával, neveléssel, ha kell, adminisztrációs eszközök­kel is, vétkes mulasztás. A község vezetőinek, vala­milyen alaposan átgondolt, a fiatalabb és az idősebb kor­osztályt magában foglaló ne­velési tervet kellene kidolgoz­niuk. Lehet, hogy ez a nevelés* ez a harc, — mert nevezhetjük így is — emberfeletti erőfeszí­tést, talán eleinte kudarcot is követelne, de előbb-utóbb még­is meghozná gyümölcsét. Lé­nyeges, hogy az iskolásgyere­kek már az első osztályban az ábécével együtt tanulják meg* hogy a köztulajdon megkáro­sítása nem ügyesség kérdése* hanem súlyos vétek a társada­lom ellen. Nem könnyű ez a munka, hiszen a tudat, az em­berek gondolkadásának átfor­málásáról van szó. Következe­tes nevelési programmal azon­ban Tamaleleszen is lehetne eredményt elérni, itt is gyöke­ret verhetne ebben a vonatko­zásban az új, a szocialista er­kölcs. (Sz. I.) alkalommal meglátogatta á hajórajt a stockholmi kikötő­ben. Egy keskeny pallón — amely hídul szolgált — kellett a hajóra mennie. Flamming tengernagy a segítségére akart sietni, a nagy igyekezetben azonban megcsúszott. Reflex- szerűen belekapaszkodott Krisztina szoknyájába. S a ki­rálynőt is a hullámokba rán­totta. A mintegy hatvan mér tér mély vízbe. Nagy zavar keletkezett. Egy fiatal tiszti Stenberg hadnagy* habozáá nélkül a vízbe vetette magát: Kimentette Krisztinát, aki utá­na nyugodt magabiztossággal parancsokat osztogatott a ten-í gernagy megmentésére ... Nemde, milyen különös —a; történelem tanúsítja —, hogyj a svéd nép, amely immáron 150 esztendeje békében él* va­lamikor a végtelen háborúk sorozatát vívta. Majdnem ki­zárólag katonanép volt. A csa­tatéren páratlanok, otthon fél­barbárok. S erről az országról Krisztina királynő idejében ugyanazt mondta a művelt! Európa* mint később a II. Ka­talin Oroszországéról: „C’est du Nord aujourd’ hui nous vient la lumiére”. (..Északról kapjuk ma a vilá­gosságot.”) Robogott velem a vonat Sas- sunit felé, s én elégedetten dőltem hátra az ülésen. Ha a svéd történelemről szó esik* lám, nem megyek üres kézzel: Amennyiben felvetődik az északi hadjárat ügye, hát majd kifejtem, hogy... Az ám! Mit is fejtek ki? Lázasan keres­gélni kezdek a kis papírszele-:, tekre írt jegyzeteim között. AZ' északi hadjárat puskáját út­közben elhagytam. Na, jól né­zek ki. Az északi hadjáratról most már csak annyit tudok, hogy Berlinnél még megvolt. (Folytatjukj* ajánlanánk. pogácsát, majd szélnek eresz­KÍVÁNCSISÁG — A halakat itatja? — Nem, a békaembereket. BALCZER ElEMÉR: •Történelem a mellényzsebben — Elvesztettem egy háborút L tett Ezt még nem bántam

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom