Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-26 / 227. szám

Évadnyitó premier at egri színházban ^ái'dő tu/i: FEHÉR ANNA •Nem véletlen, hogy kevés iszó esik a drámaíró Gárdonyi­ról. A regény, a novella az ő igazi kenyere. Pedig hét drá­mát vallhat magáénak. A ma­ga korában nagy sikert csak A bor aratott a világot jelentő deszkákon. Szép prózáit — kü­lönösen a hazaszeretet tiszta szép eposzát, az Egri csillago­kat — követő hírnév és di­csőség fényében, elhomályo­sul drámaírói munkássága. Jóllehet a magyar dráma fej­lődésében tagadhatatlan érde­mei vannak Gárdonyi Gézá­nak is. A drámaíró munkásságát csak a kor tükrében vizs­gálhatjuk, sőt vissza is kell lapozni néhány évtizedet. A reformkorban fogant népszín­mű a szabadságharc bukása után gyors hanyatlásnak in­dult Elvesztette társadalmi alapját, nem törekedett többé az úr—paraszt-ellentét bemu­tatására, helyette előtérbe ke­rültek az operettelemek. A századfordulóra már megszü­letett az énekes—zenés—tán­cos népszínmű. Gárdonyi Géza nagyszerű érzékkel hadakozott az ideali­zált paraszti világot ábrázoló, sírva vigadó népszínművek el­len. Vitathatatlan érdeme, hogy A bor megírásával vala­mi új kezdődött a magyar drámairodalomban: kettévált a népszínmű, a stilizáló-éne- kes részek önálló életre keltek, kialakult a daljáték, majd lét­rejött egy másik műfaj, az úgynevezett népi dráma.. Ez a népi dráma Gárdonyival, A bor nagy sikerével kezdődött, majd folytatódott az Annuská- val és á Fehér Annával. Ez utóbbival, a betyártörté­nettel kapcsolatban még egy felejthetetlen Gárdonyi-érdem: ő volt az egyetlen a századfor­duló éveiben, aki témáért a népköltészethez nyúlt, feldol­gozván a Fehér Anna című népballadát. Az Irodalomtörténet oldalá­ról vizsgálva röviden így sum­mázható Gárdonyi Géza szere­pe a magyar dráma fejlődésé­ben. Csakhogy a színház nem *2 irodalomtörténetnek, ha­nem napjaink közönségének j&tssza a bemutatott műveket. Tiszteletre méltó a szándék: az egri színház névadójának Szenteli az évad első premier­jét. Más kérdés: győzi-e ezt a nemes szándékot, használható, jk> drámákkal Gárdonyi? Alkalmasak-e Gárdonyi drá­mái mai színpadra? Ad-e szí­nésznek jó szerepet, közönség­nek intellektuális élményt a most bemutatott Fehér Anna? íartogat-e valami mondaniva- íót a ma emberének a múlt Század eleji betyártörténet? fliszen ez a mű írója szeme láttára bukott meg a budapes­ti Király Színházban hatvan észtendővel ezelőtt. (Nem ki­sebb szereplők mutatták be, mint az Annát alakító Fedák Sári, Meggyasszai Vilma, Rát- kai Márton és a többi korabe­li nagyságok.) A kérdésekre csak nemmel felelhetünk. Se kultusz, se ke­gyelet nem diktálhat bemuta­tókat. Csak önmaga, a mű ér­téke szabhatja meg: kaphat-e színpadot? A Fehér Anna nem alkal­mas mai színpadra. Nemcsak azért,' mert Gárdonyi nem tudta felismerni a századfor­duló paraszti életének mé­lyebb, társadalmi erejű kon­fliktusait, inkább azért, mert jómaga is régi, népszínmű ízű jelenetekkel pótolja az igazi drámát. Az író kölcsönvett néhány figurát a népszínmű­vek kelléktárából — a bírót, a lókupecet, a szeretőt, — de át­mentette régi alakjait is — a Göre Gábor-beli Kátsa cigányt és társait — s ott, ahol a dia­lógusok láncolatában hallga­tott a dráma, mindig utat tört inagának a népszínmű. Ponto­san az a népszínmű, amely el­len maga Gárdonyi is hadako­zott. Igaz, lehetne sorolni rokon­g enves, pozitív vonásokat is: árdonyi ízes magyar nyelvét, t részletek finomságát, né- ány hős jellemrajzát és az tró emberségét, népszeretetét, femely átszövi a történetet. De fezek együttesen sem tudják L. ................ ........................... fe ledtetni a dráma alapvető hibáit, dramaturgiai gyengesé­geit. Maga a történet balladai tö­mörségű. Fehér Lászlót, a ket­tős életet élő betyárt, Anna húgának kézfogóján szeretője elárulja és elfogják a pandú­rok. Anna menteni akarván halálra ítélt bátyját, feláldoz­za magát és a főbíróval tölti az éjszakát. Lászlón mégis végrehajtók az ítéletet, és An­na végső kétségbeesésében megöli a főbírót A rendezés nehéz, szinte megoldhatatlan feladatra vál­lalkozott: közel hozni ezt a naiv-romantikus betyártörté- netet a ma közönségéhez. Csakhogy ez a dráma és a népszínmű elemeiből össze­gyúrt színpadi játék nagyon sok buktatót rejt magában. Bálint Györgynek, a bemuta­tó rendezőjének ez alkalom­mal nem sikerült átlépnie az író állította akadályokat. Népdalok világát idézi a bal­ladához igazodó drámai hang­vételű kísérőzene — Herédy Éva dicsérendő munkája — ugyanakkor külsőségeket hang­súlyozó jelmezeket látunk a színpadon. Jellemek harca az egyik oldalon, míg olcsó fogá­sokra épített cigányjelenet a másikon. Egy viszonylagos mértéktartással megrendezett, drámát ígérő első rész után egy harsány, könnyeket csalogató, szenitmentális második követ­kezik. Igaz, a második rész dramaturgiája teljesen meg­alapozatlan. Indokolatlan a 16- kupec visszatérése, ugyanúgy a cigányok kihallgatása is, mert miért történik mindez, amikor az ítélet már megszületett? A rendezőnek nem sikerült megmentenie az előadást, távol tartani a rosszízű, népezinmű- ves megoldásoktól. Pedig Gár­donyi a darabhoz írt lábjegy­zeteiben óvta a színészeket, a rendezőt is a népszínműves ha­tásoktól, annak ellenére, hogy a szövegben, a szereplők közé ő is átmentett egynéhány nép­színműre emlékeztető „hagyo­mányt”. Egyes jellemek meg­formálásáért, néhány kedves jelenetért dicsérni kell a ren­dezőt is. Fentebb vitattuk a bemuta­tót, a rendezésről is ejtettünk néhány megjegyzést, ezek után nem érezzük különösebb szük­ségét annak, hogy részletesen elemezzük a népes szereplő- gárda játékát. Néhány szűkre szabott ész­revétel csupán: Simon György Jászai-díjas művészünk nem tudott újat ad­ni Fehér László szerepében. Megismételte elmúlt nagy sze­repeinek főbb jellemzőit, bár egyénisége így is uralta, legyőz­te a színpadot. A címszerepet Kopetty Dia alakította. Egyet­len szerep, amely jellemfejlő­dést hordoz. Ha szerepén túl őt magát is fejlődésében vizsgál­juk, elmondhatjuk: említésre méltó alakítást nyújtott e szá­mára szokatlan szerepkörben. Az első részben megformált ártatlan, naív, majd riadt An­nája átgondolt színészi munka, de a második rész drámájával adós maradt Az egyik legjobb alakítást Máriáss József Jászai-díjas nyújtotta, Salamon lókupec szerepében. A külsőségekre tá­maszkodó maszk és jelmez te­hetséges karakter-színészt ta­kart. A főbíró szerepében Ná- day Pál mutatkozott be az egri közönségnek. Mértéktartó, jó színész, igyekezett felvillanta­ni a főbíró emberi vonásait is. A végjelenet látványos megol­dása nem tetszett. Reméljük, viszontlátjuk még igazi jó sze­repekben. A Dömötört alakító Somogyi Miklós — ugyancsak most debütált Egerben — kis szerepében megcsillantott va­lamit színészi képességeiből. Mancit — a népszínművek ha­gyományos szerető-figuráját — Kovács Mária Jászai-díjas mű­vésznő alakította. A nagy sze­repek, számos elismerő jelző után most azt kell leírnunk: va­lósággal szenvedett rosszul megírt szerepében. Parragi Mária, Dariday Róbert, Szilá­gyi István, Remete Hédi, Csa­pó János, Fekete Alajos, Pálffy György, Herédy Gyula, Kovács Sándor, Csikós Sándor, Koza- róczy József és Csihák hászló osztoztak még a sikerben. A díszleteket és jelmezeket Kalmár Katalin tervezte. A fia­tal, tehetséges művész drámá­hoz illő díszleteket — különö­sen a második rész ötletes meg­oldása tetszett —, de népszín­művek felé kacsingató jelmeze­ket tervezett. Azt írtuk fentebb. ?. osztoz­tak még a sikerben. Így van. Mert különös a sors iróniája. Hat évtizeddel ezelőtt az Egri Újság hasábjain dicshimnuszo­kat zengett a korabeli kritikus Gárdonyi Géza, *földink” drá­májáról. És a Fehér Anna meg­bukott. Most elmarasztaló so­rok születtek és csaknem bizo­nyos: sikere lesz. Éppen ez az elgondolkoztató. Mert ez a betyártörténet egy olyan szintű közízlés nyomán arat kétes sikert, amely éllem eredményesen hadakozott az egri Gárdonyi Géza Színház műit évi programja is. Na­gyon bízunk benne, hogy a so­ron következő bemutatók igazi sikert és teljes művészi élményt hoznak Márkusz László A Totó-lottó iroda kirakatában olvastuk fenn a bal sa­rokban, éppen 13-án (szerencsés nap), hogy: „Hétről hétre nagy nyeremények” vannak. Alatta, a szépen rendezett ki­rakatban egy széken egy használt nadrág és egy pár cipő... Szerencsés nap, nagy nyeremények... Hogy ki nyerte meg a tárgyakat, azt még titok fedi, de másnapra ezek a szép nyeremények már eltűntek a kirakat­ból ... ★ Olvastuk a Hétfői Hírlapban, hogy Detroitban egy asz- szony vasalóval fejbe vágott epy betörőt. Az eszméletlen embert a rendőrség vette át... A bátor asszonyt megdicsér­ték, de azzal hárította el a dicséretet, hogy tévedés áldozatai azt hitte, hogy a férje jött haza... Nem tudjuk, hány ilyen harcias asszonu van Detroitban, mert az utóbbi fél évben harmadszor olvassuk ezt a kedves hírt a lapokban... ★ Egy kis baj volt a címoldali képekkel a Népújságban, öt nevet olvastunk a csoportkép alatt, de a képen csak né­gyen voltak... Egyiküknek ki kellett mennie a fényképezés­kor? Amikor a másik képet néztük ugyanazon az oldalon, bi­zony eszünkbe jutott, hogy nagy idő, amíg valaki aranydip­lomás lesz. Ezalatt megöregszünk, megőszülünk, lassan el­fogyunk ... De azért annyira nem, hogy a fejünknek is csak a fele maradjon meg, ahogy a lap fél fejjel közölte a ké­pet... Pedig egy ilyen szép diplomához igazán egész fej kell (Dr. Szemes) Karcagi diákok tapasztalatcseréje a füzesabonyi járásban 4 rMPmäG-, 1965. szeptember 26., vasárnap Ekkor már a herceg megvaló­sította tervét: Washingtonba került, ahol bejutott a hadi­tengerészeti akadémiára, elő­adónak. Persze Prohorov tar­tott tőle, hogy Dubroszkaja nem továbbítja levelét, sőt tartott tőle, hogy esetleg más helyre irányítja. Ettől megré­mült. Aggodalmát két bizalmi emberével is megosztotta. Egyikük Kuznyecov volt Orszkból, a másik Bocsarov Rigából. Kuznyecovval együtt ült a lágerben. Ez a nehéz fickó huszonöt évet kapott. Amnesztiával szabadult. Bo­csarov, a pravoszláv pap, még baltikumi utazgatásai időszaká­ból volt a barátja. Prohorov így írt Orszkba: „Átadtam egy levelet és most reszketek, mint a kocsonya. Magam sem tudom, mire jó az egész...” Augusztusig várta a herceg válaszát, de már nem bírta tovább és újabb tu­risták után nézett. Rá is akadt egy angliaira, Mokajev geológus professzorra, aki a Cambridgei egyetemen taní­tott. Sokáig kellett az öreget győzködnie, de sikerült rábe­szélni, s az elvitte magával a második számú levelet. Pro­horov egy idő múlva ezt írta Rigába: „... határozott célt tűztem ki. Ez azonban nem levéltéma __” A cél nem volt más, mint Valerij Sabolin. ... Italozás közben ismerked­tek meg az Uzbekisztán étte­remben. Aztán többször talál­koztak. Sabolin elmondta, hogy bizalmas helyen dolgozik. Azokat a készítményeket, ame­lyeket ott állítanak elő, egy­szerűen „izék”-nek nevezte. Anatolij sokáig nem tudta, mik lehetnek az „izék”, jólle­het óvatosan kikérdezgette Sabolint, persze minden fel­tűnés nélkül. Mikor meg tud­ta, tovább kérdezősködött. Va­lerij szívesen fecsegett. Magá­ról, csak királyi többesben beszélt — Tudod-e,: milyen izéket készítünk mi? Idesüss! — és rajzolgatni kezdett egy papír­lapra, majd reszkető kezével gyufásdobozt halászott elő a zsebéből és a papírt meggyúj­totta. — Így van ez, testvér! Nem szabad ilyesmit csinálni, ér­tesz? Éberség! Anatolij erőltetetten neve­tett. Egyízben Prohorov lakásán alaposan felöntöttek a garatra. Valerijjel forgott a világ. So­káig rókázott a vécén. Ana­tolij nyugtatgatta: ,,Annyi baj legyen, majd elmúlik”. Vale- dij ledőlt a díványra. Tíz percre rá már hallatszott ré­szeg horkolása. Anatolij gyor­san felállt székéről, nesztele­nül a díványhoz lépett. Keze ügyesen mozgott, mintha nem lett volna benne csont. Hama­rosan megtalálta Valerij zakó­jának baloldali belsőzsebében a noteszét Lassan, óvatasan kihúzta. A noteszben rádió-vázlatok, tabellák, formulák voltak. Ve­zetéknevek, hivatali telefon­számok. Prohorov mindent ki­írt belőle. Különös gonddal azt, amit nem értett. Másnap mindent elmondott Valerijnak. Amikor visszaadta a noteszt, Sabolin magából ki­kelve ordított rá: — Hogy merészelted? Azt hittem, hogy rendes ember vagy. Megyek a rendőrségre és mindent elmondok! — Nono, barátocskám! Gon­dolkozz csak! Mi most már egy húron pendülünk. S ha ezt el­szakítod, magammal rántalak. Tarts hát velem! Disszidálunk, lesz pénzünk rogyásig. — Elment az eszed! — kiál­totta Valerij. — Mindent átgondoltam. Be­szélünk majd a rádióban ... — Mit fogunk csinálni? Megőrültél? — Kigondolunk majd vala­mit és bemondjuk a rádióba. Lesz munkánk, lesz pénzünk. Valerij hátán végigfutott a hideg... Most tehát i,az áru’* meg­volt, csak „vevőt’ kellett keres­ni. Prohorovnak nem akaró­zott mindent sajátkezűleg csi­nálni, mert így könnyen le le­het bukni. De aztán megfelelő emberre akadt egy Inozemcev nevű Metro-alkalmazott sze­mélyében, aki ugyan elég egy­ügyű fickó volt, de talán épp ezért vakmerő, ami erre a cél­ra nagyonis jó. Anatolij meg­bízta, hogy keressen fel egy Moszkvában dolgozó jónevű amerikai újságírót. Az újságíró viszkivel kínálta Inozemcevet, majd rágyújtott a pipájára és hátradőlt karos­székében, hogy kényelmesen végighallgassa. Inozemcev fel­ajánlotta az együttműködést: mi értékes honvédelmi anya­got adunk Önnek, ön pedig... Nos, természetesen nem in­gyen ... Kezdetnek tessék ez a boríték. ,,Csak nem tart a szovjet felderítés ilyen ostobának? — gondolta magában az amerikai újságíró. — Mit vétettem, hogy egy ilyen hülyét küldték a nyakamra? — Figyeljen ide, kedvesem — mondta az újságíró most már fennhangon, miközben pdpa- füstje szinté glóriát szőtt a fe­je fölé — én magától természe­tesen semmiféle levelet nem veszek át. Ha maga, vagy a ba­rátai közölni óhajtanak velem valamit, ami honfitársaimat ér­dekelheti, kérem, tegyék ezt élőszóval. Aztán majd eldön­tőm, mihez fogok az informá­ciókkal. Addig is, nem óhajta­na egy pohárka „Fehér lovat”? Világmárka. Nos, egy búcsúpo­hárral ... Prohorov magánkívül volt. — Egy rohadt állat ez a jenki — kiáltott fel, rá se nézve Ino- zemcevre. — Az ölébe hullik valami, ő meg nem kap utána, az ökör! És akkor jött a kiállítás. Ana­tolij először Inozemcevet küld­Rendkívül értékes és tanul­ságos tapasztalatcsere látoga­tásban volt részük a napokban a Karcagi Felsőfokú Mezőgaz­dasági Technikum I. éves hall­gatóinak, akik dr. Kurucz Gyuláné szaktanár vezetésével látogatást tettek a füzesabonyi járás mezőgazdasági nagyüze­meiben. A tapasztalatcsere részvevői először a füzesabonyi Petőfi Termelőszövetkezetbe látogat­tál el, ahol Gál János főme­zőgazdász az aprómagtermesz- tés nagyüzemi módszereiről tartott számukra tájékoztatót, majd megtekintették az apró- magtisztítást és a burgonya' gépi betakarítását, a burgonya­szedő és válogató, osztályozó gépi berendezések működését. A Füzesabonyi Állami Gaz­te oda. Inoaemoev ki is ment Szokolnyikibe, körüljárta a ki­állítást, este pedig jelentette Proh orovnak: — Teli van a biztonsági szol­gálat embereivel, semmit se te­het csinálni. A valóságban (később beval­lotta) egyetlen detektívet se látott Csak egyszerűen inába szállt a bátorsága. Ott akarta hagyni Anatolij t Aztán -kiment maga Proho­rov. Sokáig tanulmányozta a terepet, és megkockáztatta a dolgot. Sikerült. Az „ügyinté­ző” értelmesebbnek bizonyult az újságírónál — Én most nem veszek át magától semmit! S hozzá sze­retném tenni, hogy rendkívül ostobán hangzik — mondta Anatodijnak Sklyton, miközben a Szokolnyiki parkban sétál­gattak. — Többé nem találkoz­hatunk, ezt jól vésse az agyá­ba. Adjon nekem egy telefon­számot. És ne siesse el a dol­got. Gondolkozzék! Olyan tele­fon legyen, ami nem kelthet feltűnést. Ha talál ilyet, értesít­sen. Még egyszer találkoztak. Anatolij megint csak a levéllel jött, Sklyton megint visszauta­sította. Aztán mesélt neki Sa­bolin ról, az ,,izékről”. Sklyton nem szakította félbe, hallgatta. ,,Egy ilyen beszélgetés nem le­het veszélyes — gondolta. — A fickó valóban érdekes lehet, nem szabad kiengednem a ke­zemből ...” E beszélgetések Szokolnyiki- ben szinte szárnyakat adtak Prohorovnak: menni fog a do­log! Levelet írt Rigába a Skly- tonnal létrejött találkozásai­ról: „Megoldottam az 1. számú problémát”. Prohorov félt, hogy Sabolin- tól szerzett értesülései elkal­lódhatnak, ezért lemásolta azo­kat és elküldte Orszkba. „Ügy vigyázz rá, mint az életedre”. — írta Kuznyecovnak. A tele­fonhívás azonban nem jött, bármily türelmetlenül is várta. Sklytont ekkor már kétségek gyötörték: „És akkor mi lesz, ha ezek az ,izék’ az orosz kém­elhárítástól jönnék?” Állan­dóan úgy érezte, hogy követik. Az idegei teljesen felmondták a szolgálatot. Leningrádban, a szállodában, részegségében el­törte a telefonkagylót és így kiabált: „Tudom, hová rejtik a mikrofonjukat!” Mikrofont daság komlótelepén a nagy* üzemi komlótermesztés, beta* karítás és szárítás tapasztala* tairól hallottak értékes elő* adást, utána pedig a gazdaság korszerű, önetetőkkel, önitatók* kai ellátott sertéshizlaló tele* pét tekintették meg. A tapasztalatcsere utolsó ál* lomása a feldebrői Rákóczi Termelőszövetkezet volt. Itt a hallgatók az új telepítésű sző* löt tekintették meg, amelynek során gyakorlatilag is mégis* merkedtek a Lenz-Moser-félé szőlőművelés előnyeivel. A szövetkezet tagjai végezetül szőlő kóstolóval kedveskedtek a vendég diákoknak, akik va* lóban kellemesen, sok hasznos tapasztalatot gyűjtve töltötték el ezt a napot. C*. t nem talált ugyan, de a széttört kagyló árát meg kellett fizet­nie. „Még jó, hogy nem tudnak erről a marhaságról Moszkvá­ban, a követségen” — gondoltál másnap. Moszkvában azonban tudtak róla. Igaz, nem a követségen; — Sklyton ideges — mondta Kuprin Roscstanak. — Mi bánt; ja vajon? — Már az a tény, hogy ide; ges, bizonyos következtetések­re ad lehetőséget — felelt Ros; csín, majd rágyújtott és tovább beszélt: — Figyelj ide.'.: Catherine Cutaway születése A tábornok íróasztalánál ült és, félretolva a dossziékat, fi­gyelmesen hallgatta a szem­ben ülő Roscsint. Roscsirí mellett Kuprin helyettese; Kozin, egy régi, tapasztalt nyomozó foglalt helyet. — Minden tény azt bizo­nyítja, Pjotr Mihailovics —■ mondta Roscsin —* így Pro­horov viselkedése, találkái, le­velei, Sklytonnal létesített kapcsolata, makacs igyekeze­te* hogy külföldiekkel szoros kapcsolatba kerüljön, mindez* ismétlem azt bizonyítja, hogy olyan értesülésekkel rendelke­zik, melyek külföldi kémszer­vezetek részére érdekesek le­hetnek. Bizonyítja ezt óvatos­sága is. Ravasz, mint a róka_. — Valóban — tette hozzá Kuprin mosolyogva —, Kor- csagin emberei panaszkodnak is* hogy úgy viselkedik, mint egy profi. Majd így folytatta: — Ha nem volna anyaga, nem fejtene ki ekkora aktivi­tást. Meggyőződésem, hogy mindenekelőtt tartós és biztos kapcsolatokat akar létesíteni. Ilyet talált is a kiállításon. A kérdés csak az, hogy mit akar továbbadni... — Van neki mit továbbadni — vágott közbe Kozin. — Legjobb barátja, egy Sabolin nevezetű, egyik legfontosabb honvédelmi központunk mun­katársa. Ez az ember nagyon közel áll Prohorovhoz, min­den italozásában és mulatozá­sában hű társa... (Folytatják)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom