Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-13 / 190. szám
Nagyméretű amerikai csapatfeIvónulások a gyűrűbe fogott Duc-Co felmentésére A Jelmentő csapatok elérték a kiképzőidkor előőrseit Aknára Jutott egy amerikai csapatszállító gépkocsi SAIGON (MTI): Az amerikai katonai hatóságok csütörtökön bejelentették, hogy jelentős harci egységeket irányítottak a középvietnami fennsíkra, azoknak a dél-vietnami kormánycsapatoknak a megerősítésére, amelyek fel akarják menteni a zárt Due Co különleges kiképzőtábort. Dúc Co 346 kilométernyire északra fekszik Saigontól. A partizánok már két hónapja támadják, az elmúlt héten pedig a védők csaknem kilátástalan helyzetbe kerültek, mert elvágták őket minden utánpótlási vonaluktól. Az amerikai hadvezetőség csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése szerint, a főhadiszállás a 173. légidesszant- dandárt és az első gyalogos hadosztály második dandárját irányította Pleiku tartományba. Az UPI csütörtök reggeli gyorshíre szerint a Dúc Co felmentésére indított dél-vietnami kormánycsapatok egyik oszlopa már összeköttetést talált a támaszpontot védelmező dél-vietnami ejtőernyősökkel. Ez állítólag éjféltájban történt. Az UPI tudósítója viszont arról számol be, hogy bár a 19-es számú főútvonalon a Pleikuból érkező fölmentő seregek elérték a kiképző tábor előőrseit, a Vietconggal azóta csak kisebb méretű harci érinkezés- re és csekély gyalogsági tűzharcra került sor. A DNFF harcoló alakulatai a későbbiekben megint összezárták soraikat a dél-vietnami kormánycsapatok mögött, nymodon pedig a 19-es út többhe- lyütt ismét használhatatlanná vált. A Reuter iroda jelentése szerint, a tábor térségében változatlanul igen jelentős DNFF- erők tartózkodnak. Azt a délvietnami menetoszlopot, amely Pleikuból érkezve elérte a tábort, menet közben háromszor támadták meg a partizánok. Lehetséges — írja a tudósító, — hogy a nagyméretű csapatfelvonulások révén a Due Cora háruló nyomás most majd valamelyest enyhül. A kormánycsapatok parancsnokaira azonban még mindig az az igen nehéz feladat vár, hogy kimentsék erőiket a dzsungelAtomellenes értekezlet TOKIÓ (TASZSZ): A tokiói^ nemzetközi atomfegyver-ellenes értekezlet csü- tortok délelőtti ülésén felszólaló bolgár, jugoszláv, magyar, mongol és szovjet küldöttek szenvedélyes szavakkal ítéltek „ Egyesült Államok vietnami agresszióját, követelték VDK bombázásának megszüntetését, továbbá az amerikai csapatok kivonását Vietnamból. , ,,Af első atombomba ledobásának 20. évfordulója alkalmából rendezett találkozón Alekszandrov szovjet delegátus hosszabb beszédet mondott — jelenti a TASZSZ. — A hirosimai és nagaszaki halottak emléke — mondotta — arra int bennünket, hogy lankadatlan erőfeszítéseket tegyünk a béke védelmében, az Egyesült Államok vietnami agressziójának megszüntetéséért, a harmadik világháború kirobbanánásak megakadályozásáért. Hangoztatta, hogy szovjet nép teljes odaadással küzd ezekért a célokért. Papandreu találkozik Konstantin királlyal? ESEMÉNYEK — SL&^&kb^ííi eredmény már régóta közismert, általában úgy vélik Athénben, hogy Papandreu közeli munkatársainak rábeszélésére határozta el, hogy megbeszélést folytat Konstantinnal. Ebből arra következtéink, hogy hajlandó kompromisszumos megoldásra. Egyesek szerint ez a megoldás az lenne, hogy egy Papandreu által megalakítandó új kormányban olyan személyt bíznának meg a hadügyminiszteri tisztséggel, aki egyaránt elfogadható a király és Papandreu számára. A kormányválságot annakidején tudvalévőén az robbantotta ki, hogy Papandreu el akarta mozdítani Garu- faliasz hadügyminisztert és ezt a kirány ellenezte. Az esetleges miniszterelnök- (jelöltek között ismét előtérbe ^került Cirimokosz volt belügyminiszter neve. Politikai jiörök véleménye szerint Ciri- snokosznak jó kilátásai vannak arra, hogy a parlamentben bizalmat szavazzanak neki, nem utolsósorban azért mert a jobboldal már csak a Papandreu elleni tiltakozás miatt is reászavazna. Csőmbe Brüsszelben BRÜSSZEL (MTI): Moise Csőmbe, kongó miniszterelnöke csütörtökön Lé- opoldvilleből Brüsszelbe érkezett, hogy belga kormánykörökkel — elsősorban Spaak külügyminiszterrel — megbeszéléseket folytasson. Csőmbe az esti órákban Münchenbe folytatja útját, majd a közeljövőben 'több más nyugateurópai országot is felkeres. A kormányfő cáfolta azokat a híreket, melyek szerint találkozik Adoula, volt kongói miniszterelnökkel. Lelőttek egy Skyhawkot amerikai gépet. Az amerikai szóvivő azt állítja, hogy a repülőgépet légelhárító rakétával lőtték le. Előzőleg négy A—4-es Skyhawk Hanoitól 210 kilométernyire délre, terrortámadást intézett egy észak-vietnami körzet ellen. A gépek a Midway anyahajéról szálltak fel. •• Öregek napközi otthona Recsken A Recski Községi Tanács végrehajtó bizottságának vezetői, a lakosság segítségével öregek napközi otthonának szervezésén munkálkodik. A vállalatok, intézmények, tömegszervezetek segítenek ahhoz, hogy a napközi otthonhoz szükséges felszerelést biztosítani tudják. A felszerelés nagyjából már együtt is van, sajnos, a megyei KÖJÁLL még nem adott érdemleges választ arra, engedélyezi-e az otthon beindítását. Az a helyzet, hogy húsz fő részére létesülne a napközi otthon, de a rendelkezésre álló helyiség alapterülete is csak 20 négyzetméter. Így minden négyzetméterre egy fő jut, nem beszélve a berendezési tárgyak elhelyezéséről. Sajnos, az eredeti tervek szerinti időpontra a napközit megnyitni nem tudják, erre csak a következő hónap első napjaiban kerülhet sor. ifj. Gál József Recsk A Hazafias Népfront Hevesi Járási Bizottsága és a Nőtanács közös elnökségi ülésen vitatta meg a szocialista brigádok munkájáról szóló jelentést. A népművelési feladatokról Kelemen Tibor, a járási tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője tájékoztatta a részvevőket. A soron következő feladatként határozta meg a községi népművelési tervek, Jár-e öregségi járadék olyan tsz-tagnak, akinek házastársa nyugdíjas ? S. D. domoszlói olvasónk írja, hogy felesége több mint három éven át kapta a 260 Ft-os tsz-nyugdíjat. Legutóbb beszüntették a nyugdíj folyósítását, és visszakövetelik a pénzt, mivel öregségi nyugdíj címén ő is kap havi 500 forintot. Jogosan vonták-e el feleségétől a járadékot? A rendelkezés szerint csak olyan tsz-tagnak lehet öregségi járadékot megállapítani* akinek sem házastársa, sem saját maga nem kap 260 forintot meghaladó nyugellátást, munkabért, vagy egyéb jövedelmet. Olvasónk felesége is csak akkor volna jogosult a járadékra, ha ipari nyugdíjának összege nem érné el a 250 Ft-ot. Sérelme tehát nem jogos. Azt tanácsoljuk, tekintettel szociális helyzetükre, kérjenek részlet- fizetési kedvezményt. Üzemi balesetnek minősül-e kiküldetés alatt elszenvedett baleset? Z. K-né füzesabonyi olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, jár-e életkorra való tekintet nélkül állandó özvegyi nyugdíj a feleségnek, ha férje kiküldetés alatt szenvedett balesetet. Kérdésére a Legfelsőbb Bíróság közelmúltban hozott állásfoglalásával válaszolunk: ... a dolgozó, amikor kiküldetésben teljesít munkát, tulajdonképpen a munkáltató utasítására hagyja el lakóhelyét. Ezek szerint a kiküldetésben végzett munka nem más, mint a kapott utasításban meghatározott, más munkahelyen végzett munka. Ebből pedig az következik, hogy a kiküldetés időtartama alatt bekövetkezett balesetet a munkahelyen elszenvedett balesetnek kell tekinteni. Természetesen ebben az esetben is irányadó, hogy csak a munkaviszonyból folyó kötelezettségek teljesítésével összefüggésben bekövetkezett baleset minősül üzemi balesetnek. Ha nem állapítható meg ilyen összefüggés, például magánjellegű tevékenység közben éri baleset, akkor nem lehet szó üzemi balesetről. Az érvényes rendelkezés szerint olvasónkat megilleti az özvegyi nyugdíj. Kártérítés címén milyen ösz- szegű mellékjövedelem érvényesíthető? Autóbaleset következtében elhunyt férjem, havi 900 forint nyugdíjat kapott. Mint kőműves, magánmunkákat is elvállalt, amiből havi 1000 Ft külön jövedelemre tett szert. Követelhetem-e baleseti járadék címen a mellékjövedelmet kitevő összeget? — kérdi N. J-né gyöngyösi olvasónk. A Polgári Törvénykönyv szerint, kártérítés címén az elmaradt vagyoni előnyt a károkozónak meg kell térítenie. Eszerint járna olvasónknak az elhunyt mellékjövedelme is* csakhogy az átlagkereset megállapításánál rendszeres jövedelemként a jogszerű keresetek között szerzett keresetet lehet elszámolni. Nyugdíjas* csak havi 500 forintot kereshetett volna, ennél nagyobb jövedelem esetén az be kellett volna jelentenie, s az a nyugdíj szüneteltetését eredményezte volna. Tehát baleseti kártérítés így a teljes mellékjövedelem után nem érvényesíthető. 'wks&M űműs&zai Hajdú Imre, nyugdíjas, Eger: Az árvízkárosultak segítségéért felajánlott összeget postán leélt feladnia a 10 200-as csekkszámlára. Az emberség Igen szép jelének tartjuk, hogy csekély nyugdijából is segítségére siet az árvízkárosultaknak. Sós Anna, Gyöngyöspata: panaszát továbbítottuk a Járási tanács illetékes osztályához. A válaszról levélben külön is értesítjük. Hadnagy utcai dolgozók, Eger: jeligére üzenjük: javaslatukot továbbítjuk a vendéglátóipari vállalathoz, válaszukat a későbbiekben ismertetjük. Bodnár Magdolna, Eger: Panaszát kivizsgáltatjuk, s a kivizsgálás eredményéről tájékoztatjuk. Farkas Jőzsefné, Poroszló: Panaszát továbbítjuk a szervizállomás vezetőjének* válaszát közöljük majd. Felnémeti dolgozók jeligére közöljük, hogy kérésüket a7- AKÖV nem teljesítheti; mert bizonyos távon belül nem lehet szaporítani a megállók számát; mert ez a járatot lassítaná. gyalogsági tűzzel árasztották el. A harcok tovább részleteiről nem érkeztek hírek. Saigontól hét kilométernyire keletre, Bien Hoa és Cat Lai között, csütörtökön aknára futott egy amerikai csapatszállító gépkocsi. Több amerikai katona megsebesült. „Mint a „Felszabadítás”, a DNFF hírügynöksége jelenti, a partizánok július 16. és augusztus 6-a között kiszabadították 104, a Dong Hoa-i csatában fogságba esett bajtársukat. A Dong Xoa közelében lezajlott hadműveletek során a felszabadító harcosok harc- képtelenné tették, illetve fogságba ejtették az ellenség ISO« katonáját, közöttük 53 amerikai fegyverest — jelenti a hír- szolgálati iroda. övezetből. A páncélgépkocsival vonuló egységeknek visszafelé esetleg további partizán-támadásokat kell visszaverniök. Igen érzékeny veszteségekre van kilátás abban az esetben is, ha Dúc Co védőit helikopterekkel akarják elszállítani, hiszen a közvetlen közelben beásott partizánok alkalmasint megint aknatűzzel árasztják el a repülőtéren összevont helikoptereket és alakulatokat. Az AP saigoni jelentése szerint, szerdán este, a dél-vietnami fővárostól 24 kilométernyire észak-nyugatra, a partizánok légelhárítása megsemmisített egy H—34-es dél-vietnami csapatszállító helikoptert. Dák Sut járási székhelyet, amely 466 kilométernyire északra fekszik Saigontól, á felszabadító alakulatok ismét valamint a járási népművelési terv összeállítását. A terveknek tartalmazniok kell a termelőszövetkezeti tagok szakmai és politikai nevelését célzó előadásokat. Tovább kell folytatni a szakmunkásképző tanfolyamokat, s a nagyobb szakértelmet igénylő szakmákban újabb tanfolyam szervezésére is szükség van. A községek népművelési munkájának megjavítására javasolta a népfrontklubok szervezését. Tárgyalt az elnökség a termelőszövetkezetekben dolgozó szocialista brigádokról. Az eredményekről Miklós Jánost a népfront titkára és Bogár Lászióné, a járási Nőtanács titkára tájékoztatta a részvevőket. A járásban 25 szocialista címért küzdő brigád 290 tagja vesz rendszeresen részt a közös munkában. Az ülés tapasztalatcsere jellegű volt, részt vett rajta a pé- tervásári járási Nőtanács titkára, Forgó Lajosné, és a Hazafias Népfront járási titkárai Maruzs János. A vita alapján szerzett tapasztalatokat felhasználják a pétervásári jáa rásban, a szocialista brigádok szervezéséhez. Zbiskó Vilmos Heves szahelyezte, a dolgozót a keresetkiesésért kártalanítja a vállalat, de a kártalanítás ösz- szegét a helytelenül eljáró Dani Sándor volt üzemvezető köteles megtéríteni. A vállalat fölöttese, a Tejipari Tröszt, az igazgatóság által hozott fegyelmi határozatokkal egyetértett, ugyanakkor a megfelelő ellenőrzés elmulasztásáért a miskolci központ ellenőrzésért felelős dolgozóit figyelmeztetésben részesítették, s az egyéb munkájuk alapján részükre járó prémiumot megvonták. . jogi tanácsadó Lapunk július 18-i száma a fenti címmel, az Egri Tejiparnál lévő visszásságokra hívta fel az illetékesek figyelmét. A cikk nyomán a Borsod megyei Tejipari Vállalat központja vizsgálatot indított, amelynek során a mésztej felhasználását elrendelő művezetőt alcso- nyabb munkakörbe helyezték. Az üzem vezetőjét szintén leváltották és alacsonyabb munkakörbe helyezték, helyette új üzemvezetőt neveztek ki. Az üzem átadása augusztus 15-ig befejeződik. A szabálytalanul elbocsátott Zombori Józsefet a TEB visz»Még a tejjel is lehet manipulálni“ című cikkre A szocialista brigádmozgalomról tárgyaltak... Befejeztük az aratást A tarnaszentmáriai Petőfi Termelőszövetkezet befejezte az aratást, 15 hold zab kivételével. A zab érési foka még nem megfelelő. Most nagy ütemben folyik a hordás és a cséplés. A várható 21 vagon terményből 11 vagon már elvan csépelve. A hiányzó 10 vagon elcséplését egy héten belül szeretnék befejezni. A jó termés következtébenmintegy öt vagon kenyérgabonát a szükséges mértékben, megfelelően, fejadagként kiosztottak a dolgozó tagoknak, nyugdíjasoknak, családtagoknak. Az adógabona beadásán túl három vagon kenyérgabonát ad át termelőszövetkezetünk. A kedvezőtlen időjárás megnehezítette az aratást, a tagok zöme derekasan kivette a részét a munkából, így sikerült gyorsan befejezni az aratást. A gépállomás is segítséget nyújtott, a kúszált területből mintegy 70 holdat a kombájn vágott le. Perényi Istvánná Tarnaszentmária KAIRÓ: Az A1 Ahbar című kairói lap jelentése szerint megállapodás jött létre arról, hogy Nasszer az EAK elnöke találkozik Fejszállal, Szaud-Ará- bia uralkodójával. Szaud-Ará- bia nagykövete, Ali El Reda elutazott hazájába, s magával viszi Nasszer elnök válaszát Fejszál király korábbi üzenetére. A nagykövet elutazása előtt közölte, hogy két napon belül nyilvánosságra hozzák a találkozó helyét és időpontját. TOKIO: Nasszer, az EAK elnöke üzenetet intézett a tokiói atomfegyver-ellenes világértekezlethez. Nasszer üzenetében fehívja a figyelmet arra, hogy a világ népeit az atommegsemmisüléá veszélye fenyegeti. Az EAK elnöke üzenetében hangoztatja, hogy be kell tiltani az atomkísérleteket és meg kell semmisíteni az atomfegyvereket. Az ilyen módon feszaba- duló összegeket békés célokra kell fordítani — mutatott rá üzenetében Nasszer elnök. MOSZKVA: '„Az állam belső biztonságáról szóló törvény megsértése í miatt, pert indítottak a chilei kommunisták lapja, az £1 Siglo ellen és néhány napja börtönben tartják a lap igazgatóját, Jorge Inzunzát, a párt központi bizottságának tagját. A lap bátran megírta, milyen eszközökhöz folyamodott a rendőrség a valparaisói kikötői sztrájk részvevőivel szemben. ESPIRITU SANTO: Csütörtökre virradó éjszaka heves földrengés rázta meg a Salamon-szigeteket és az Űj- Hebridák szigetcsoportját. Es- piritu Santóban megszakadt a víz- és a villanyszolgáltatás. SZÓFIA: Augusztus 2—10 között megártotta 20. ülését Szófiában a bolgár—görög vegyes határbizottság. Megállapították, hogy a 19. ülésszak óta eltelt idő ben nem voltak határincidensek és csökkent a határsérté- •sek száma is. ÜJ-DELHI: Az indiai Bihar államban szerdán folytatódtak a rossz közellátás miatt kirobbant tüntetések. A rendőrség több helyen is tüzet nyitott az élelmiszerraktárak megostromlá- sára készülő tömegre. A jelentések szerint egy személy meghalt és ketten megsebesülteié _________________________ 2 * ÍPÜJ$AG 1965. augusztus péntek SAIGON (MTI): Mint nyugati hírügynökségek közlik, Saigonban egy amerikai szóvivő bejelentette, hogy Észak-Vietnam légiterében, körülbelül 80 kilométernyire dényugatra Hanoitól, a csütörtökre virradó éjjel a légelhárítás megsemmisített !egy A—4-es Skyhawk típusú ATHÉN (Reuter, AP, AFP): Papandreu volt görög miniszterelnök úgy döntött, hogy kihallgatást kér Konstantin királytól. Politikai körökben azonnal találgatás indult meg, hogy ezen a találkozáson elsimulhat-e a népszerű görög politikus és a király vitája? Papandreu elhatározásának bejelentésekor hivatalosan azzal indokolta a királlyal való találkozást, hogy be akar szá- íholni neki a Centrum Unió tanácskozásának eredményeiről. Minthogy azonban ez az