Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-13 / 190. szám

Évek óta rejtély volt, hogyan lehetséges, hogy egy Jó adott­ságokkal rendelkező falu, ame­lyet iparkodó emberek laknak, nem jut kettőről háromra a szövetkezeti gazdálkodás tekin­tetében. A rejtély nyitját tu­lajdonképpen sokan ismerték, mégsem sikerült megtalálni azt a legmegfelelőbb „kulcsot”, amely a kibontakozáshoz nyit­hatott volna utat. Aki most Kerecsenden jár, látja azt a szorgalmas mun­kát, ahogyan a tagság dolgozik, figyeli a vezetők törekvését, elszántságát, mindjárt arra gondol: itt változás történt, más szelek fújnak. Négy órakor kezdődik a nap Román Ferenc elnökkel, a párttitkárral és a főkönyvelő­vel a tagság szorgalmáról be­szélgetünk. — Mintha kicserélték volna őket — vélekedik a főkönyvelő. Egy évvel ezelőtt pedig, ami­kor itt jártam, rájuk volt a legtöbb panasz: nem dolgoz­nak, hivatalnokok módjára, nyolc óra felé jár munkába az a néhány is. Most százötvenen dolgoznak naponta a szövetkezetben és amint kiderül az idén, így nyá­ri' időben itt négy órakor kez­dődik a nap. A tagság és az új vezetőség között egyetértés van abban, hogy a jómód, gaz­dagság csakis szorgalmas mun­kával érhető el. A cél most, hogy meglegyen a tervezett munkaegységértók, amelyre pe­dig az idei szép termés láttán meg is van a remény. A tagok iparkodásának tehát egyik fő mozgatója, hogy tudják, a ve­zetők is azt akarják, amit ők: jómódú szövetkezetét, azt, hogy minden gazda megtalálja a számítását a szövetkezetben. Beszélgetés közben valaki a főmezőgazdász nevét említi. Azt mondják, Lévai József jó szervező, ügyes szakember. A gazdaságban rend van és fegye­lem. Délben rendszeresen meg­tartják az eligazítást és estére minden tag, minden gépvezető, fogatos tudja, másnap mi a dolga. A kerecsendiek szeretik a rendet, úgy látszik megértik, enélkül nincs előrehaladás. Húsz vagon gabona pótszerződésre Aratnak itt is. Az őszi árpa 18 mázsás átlagot adott, jól fi­zet a búza is. Négy kombájn -, ha csak az idő engedi — állan­dóan munkában van, hat szem­szállító kocsi hordja tőlük a termést. Az aratásnál is rend van, az okos szervezés önmaga helyett beszél. A kombájnszé­rűn két gép, két műszakban végzi a tisztítást, a gépekbe felvonó hordjá a magot. Egy elmés megoldással a két mag­tisztító cséplő hajtását egyet­len erőgép végzi. — Hogyan oldják meg a rak­tározást? Ez legtöbb helyen gond, itt is sokat törték rajta a fejüket az illetékesek. Kihasználnak minden kínálkozó lehetőséget, még az új, száz férőhelyes is­tállót is, amelybe csak ősszel kerülnek be a jószágok. A szö­vetkezet 45 vagon kenyérgabo­na szállítására kötött szerző­dést az álammal, most a jó ter­més láttán újabb húsz vagont szerződtek, úgyhogy saját tag­jaiknak is a tervezetten felül osztanak. 300 holdat szántottak vetés alá — egy hónapon belül földbe kerül az árpa Huszonhárom saját erőgépe van a szövetkezetnek. Mind­egyikkel olyan pontosan „szá­mol el” a vezetőség, mint a gyerek a pénzzel az édesanyjá­nak: hat gép szemet szállít a kombájnoktól, kettő a szalma­lehúzást végzi, négy már a si­lózásnál dolgozik... Szinte örül az ember, ami­kor a szervezés, a biztos irá­nyítás ilyen magas fokát ta­pasztalja. És különösen örül akkor, amikor mindezt egy olyan gazdaságban látja, ahol egy évvel korábban mindez még megoldhatatlan feladatnak látszott. — Még aratunk, de már az őszre, a jövő évre gondolunk — magyarázza az elnök. ötvenhat hold másodvetésük a földben, negyvenöt holdon disziktillereztek, háromszáz hold szántás már a vetést vár­ja. E számok tájékozatlan, a mezőgazdaságban járatlan em­bernek nem sokat mondanak, a valamit is hozzáértőnek an­nál többet. A számok mögött okos szervezés, biztos kezű irá­nyítás, a tagok és a gépkeze­lők iparkodása rejtőzik. És a jövő? A kerecsendi új vezetőség bi­zakodó, de tartózkodó és nem bocsátkozik jóslásokba. Így van ez helyesen, mert szavak he­lyett a cselekedeteknek kell mondaniuk valamit. Legfőbb tervük most, hogy jól sikerül­jön az idei év, a tagok vissza­kapják a kedvüket. A növény- termesztés hozamainak emelése mellett az állattenyésztés fej­lesztésére is gondolnak. Jelen­leg havonta 40—50 ezer liter tejet visznek a csarnokba és úgy döntöttek, hogy a százhú­szas tehénállományt év végére 160-ra emelik. Kialakítják a tbc-mentes állományt és eb­ben a vonatkozásban is példát mutatnak. Hízósertés-tervük 1300, ebből ezret már átadtak, év végére 170-nel emelik a tervet. Kialakítanak majd egy tenyész-törzsállományt és új elképzeléseik vannak mind a sertéshizlalást, mind a -tenyész­tést illetően. Érdemes megem­líteni, hogy az idén öt leadásra kerülő bikáért 115 ezer forintot kapnak. Kerecsenden tehát a jelen munkálása mellett már a jövő is alakul. Nem nagy a szövet­kezet létszáma, de ha továbbra is ilyen marad a vezetés, az emberek iparkodása, akkor bi­zonyosan magára talál hosszú idő után ez a jó adottságokkal rendelkező falu. A jövő kulcsa most végre a kezükben van.-- szalag — — GELKA? — Igen. — Püspökhatvanból beszé­lek. Sajnos, bedöglött a készü­lék. Bekapcsolás után elmegy a hang. Tetszik érteni? Szóval fény van, de hang nincs... Szinte percenként cseng a hatvani GELKA telefonja. Pest, Szolnok, Heves és Nóg- rád megyékből érkeznek a be­jelentések. Ötezer televízió és húszezer rádió tartozik terü­letileg hozzájuk. Van egy ko­csijuk és tíz szerelőjük... Zölei István öt év óta vezeti a hatvani GELKÁ-t. Az öt év alatt nagyon sok jó, őe nagyon sok rossz is érte már a „háza- táját”. Nem is tagadja. Jutott a dicséretből, de a szidásból Is. Egyszer egy páciens azzal vágta be az üzlet ajtaját, hogy: „Csak a jóisten tudja, mi folyik itt.” Biztosan nem lett kész a készüléke, ami nem ritkaság itt, Hatvanban sem ... — Huszonnyolc község tar­tozik hozzánk Heves, Nógrád, Szolnok és Pest megyékből és plusz Hatvan. A hibabejelen­tések legtöbbször telefonon, ritkábban levelekben, vagy szóban érkeznek. A négy hoz­zánk tartozó megyét hét terü­letre osztottuk fel: közép, dél, kelet, nyugat, középnyugat, északnyugat és Hatvan elneve­zésekkel. Minden területnek van egy katalógusa. Bejelen­téskor a megfelelő dossziéba beírjuk a bejelentő nevét, lak­címét és a bejelentett hibákat. Minden területre egy-egy nap jut kiszállásra a hétből, mert a hatvaniakét mindennap ja­vítjuk. — Az egy gépkocsi elég? — Szó sincs róla. Szerződé­sünk van az AKÖV-vel. Nem valami szerencsés dolog, mivel ők egy nappal előbb kérik a Két példa — több tanulsággal Közismert, hogy milyen nehéz az idei aratás. Szinte úgy kell a napokat, az órá­kat ellopni, hogy végre biz­tos helyre kerüljön a kü­lönben szép termés. A megyében, — szeren­csére — a legtöbb helyen gondosan szervezték meg az aratást, de akad néhány gazdaság, ahol a vezetők nem kellő alapossággal, előrelátással irányítják a munkát. Az elmúlt öt-hat napban jó idő volt, mindenütt dol­gozhattak volna a kombáj­nok. Ennek ellenére Eper­farmoson két kombájn alig jutott valamire. Ottjár- tunkkor az egyik állt, a má­sik javításával akkor vé­geztek. A községben a több mint ezer hold aratni va­lóból addig csak 400 holdat vágtak le és ha figyelembe vesszük, hogy közel egy hó­nap alatt csak ez a 400 hold volt a teljesítmény, feltét­len el kell gondolkodni: rendben volt-e minden a szervezéssel, az irányítás­sal? Ha rosszak a kom­bájnok, ha sok a dőlt ga­bona, miért nem szervez­tek kézi aratást? Szervez­tek ugyan 15 pár aratót, csak éppen nem aratnak. Vég nélküli alkudozás van a vezetők és az aratni szán­dékozók között. Ha ígérnek nekik egy mázsát, kettőt kö­vetelnek, ha megvan a ket­tő, a kettő és fél is kevés. Elgondolkodtató az is, hogy a 14 saját erőgépből miért nem akad legalább egy, vagy kettő, amelyik a szán­tást végezné. Készítené a ta­lajt a két hét múlva esedé­kes árpavetés alá. Tarnamérán szintén nyugtalanító a helyzet. A három kombájn csak csiga­léptekkel halad az aratás­sal. Az egyik gép hét nap nyolc holdat aratott. Érde­mes megjegyezni ugyanak­kor, hogy a község határá­ban kitűnő a gabonatermés, nem egy tábla húszmázsás átlagot Ígér. A baj csak az, hogy 600 hold még ma is aratatlan. Itt is vita volt az emberekkel, a gépkezelők­kel és a vezetők nem tud­ták idejében rendezni a dolgot. Az eredmény: sú­lyos lemaradás az aratás­ban, veszélyben a kitűnő gabonatermés. Két példa mindössze. Az illetékes járási vezetők is­merik a helyzetet, és ahol már gondos szervezéssel be­fejezték az aratást, onnan irányítják majd a felesle­ges gépeket. A tanulságot azonban a két község veze­tőinek nem ártana levonni. Igaz, más kárán kelleme­sebb tanulni, a sajátunkén már kellemetlenebb ... Sz. I. megrendelést. Az ő szempont­jukból ez lehet, hogy gazdasá­gos, de mi honnan tudjuk előre, hogy hol és mikor rom­lik el valakinek a készüléke. Ha már a gépkocsinál tar­tunk, említsük meg, hogy Csehszlovákiában, Lengyelor­szágban ultrarövidhullámú rá­diókkal vannak felszerelve a szerviz-gépkocsik és a kiszál­láson levő kocsikat a bejelen­tések alapján irányítják a központból. — Nekünk az is jó lenne, ha legalább két kocsink lenne. Van olyan hónap, amikor 20— 25 ezer forintot fizetünk az AKÖV-nek. Az öt év alatt ki­fizetett pénzből már akár 4—5 kocsit is vehettünk volna. Sajnos, ez az egész országban így van. Érdemes lenne mi­előbb változtatni rajta. Havonta 1400—1600 készülé­ket javítanak. Van, amikor egy készülék javításával pár nap alatt elkészülnek, de van amikor hónapokig elhúzódik... — Előfordul, sőt nem is rit­kán. A tulajdonos behozza a készülékét és azt szeretné, hogy minél előbb kész legyen. Ez természetes, azért vette, hogy használja. De, hogy mi mennyi idő alatt tudjuk azt megjavítani, hogy milyen problémák vetődnek fel a ja­vításkor, azt ő már nem tud­ja. Alkatrészeket egy hónap­ban csak egyszer rendelhe­tünk. Elküldjük mire van szükségünk, s jön a válasz: „Megrendelve, de nem elküld­ve, mivel a raktáron nincs”. — Ha történetesen csak egy forint értékű alkatrészre len­ne szükség, akkor sem tudunk mit csinálni, ha nekünk sincs és a raktárnak sem. A legna­gyobb baj talán ott van, hogy ha kijön egy új készülék, ame­lyet nagy népszerűsítés és pro­pagálás előz meg és ugyanak­kor a gyár nem gyárt megfe­lelő mennyiségű pótalkatré­szeket hozzá. Ilyenkor aztán szidják a tulajdonosok a GELKÁ-t, hogy nem dolgo­zunk, nem értünk hozzá. — Ezt még csak tetézi az is, hogy kevés a tv-adás. Számta­lanszor úgy kell dolgoznunk, hogy nincs adás. Ilyenkor for­dul elő, hogy hibák maradnak a készülékben, s kezdődik az egész elölről. De azt is meg kell említenem, hogy sajnos, nagyon sok „tv-szerelő” van az országban. Legtöbb esetben olyan készülékek kerülnek hozzánk, amelyekbe beletur­káltak, próbálgatták javítgat­ni. Ezzel aztán csak bonyolí­tották a hibákat. Egy időben az a vád érte a hatvani GELKÁ-t, hogy a ga­ranciális készülékek később készülnek el, mint a készpén­zesek ... — Példákkal cáfolom meg. Az egyik községben már befe­jezte a javítást a műszerész, amikor egyszerre két bejelen­tés is érkezett hozzá. Az egyik garanciális volt, a másik nem. Idő már csak az egyikre ju­tott. Megnézheti a papírt, hogy melyik készült el. Biz­tosan előfordultak már olyan esetek is, amikor a készpén­zest javították meg először. De azt állítom, hogy a garan­ciálisok sohasem szorulnak hátrányba velük. Sőt az első­ség mindig az övék. A másik példa is bizonyítja ezt. Hogy borravaló van a szakmában, az letagadhatatlan. Nem lehet letagadni. Nem lehet letagad­ni, megszüntetni. Ez nem ti­tok, mindenki tudja. De kér­dem én, ha már ezt a rossz példát hoztam is, hogy me­lyik tulajdonos ad borravalót a szerelőnek? Az a készpén­zes-e, aki már úgyis kifizetett 300 forintot, vagy az a ga­ranciális, akinek egy fillérjé­be se került. Mondom, ez a példa talán rossz, de arra jó, hogy alaptalannak minősítse a készpénzes javítások előnyét.­— Hogy lehetne mégis csök­kenteni a hetekig, hónapokig tartó javításokat? — Legfontosabb talán az lenne, hogy megfelelő meny* nyiségben gyártsanak alkat­részeket a gyárak. Ez azt hi­szem, országos gond. A másik pedig: meg kéne már oldania gépkocsiellátást, s hogy a GELKÁ-nak megfelelő helye legyen. Mert ilyen körülmé­nyek között, ahogyan mi is dolgozunk, nem tudunk előbb­re lépni. Két műszerész most szerel le és egyszerűen nem tudunk majd munkapadot adni, mert nincs helyünk. Mi elhisszük, hogy hiba nemcsak a készülékekben van, hanem bennünk is, de azt azért elhi­heti minden készüléktulajdo­nos, hogy mi legalább annyi­ra örülünk a gyors javításnak, mint ők. Ezért vagyunk itt... ötezer televízió, húszezer rádió tartozik hozzájuk. Né­hány év múlva akár megdup­lázódnak a számok. Vajon ki­nek lenne jó, ha a bajok, a gondok is kétszeresére nőné­nek? Koós József Országos versenyben... A legszebb történeteket is tönkreteszi az élet rea­litása. Mert micsoda dolog az, hogy éppen akkor hirdetik öles plakátok az árleszállítást, amikor két fiatal szívében nyílni kezd a szerelem. Ök napfényt, virágokat, orgona­szót szeretnének maguk körül, ehelyett minden arra figyel­mezteti őket, hogy most érde­mes vásárolni, mert most ol­csóbb. Ö, az élet kegyetlen! A leg­szebb érzéseket is kicsúfolja a harsogó plakát, a szemérmet­lenül hivalkodó számadat: hat­van százalékos árleszállítás. De Piriké és Pista mit sem tö­rődik most a valósággal, ők álomvilágban élnek. Ja, köny- nyű nekik, fizetésükkel nem kell elszámolniok, érzéseikkel pedig még csak most vetnek számot, és micsoda körülmé­nyek között! Íme, tessék! Pista végre merített annyi bátorságot, hogy sétálni hívja Pirikét. Rongyos felhők lóg­tak az égen, ronda szél cibálta a pocsékká ázott bokrokat, de ők sétálni indultak miután Pista hetek óta úgy kerülgette Pirikét, mint a vásott gyerek az utcai telefonfülkét. Már kétszer végigsétáltak a főután, alig tudtak pillanato­kig egymás mellett, maradni, mert mintha parancsszóra ten­nék, úgy jártak az efnberek üzletről üzletre. Ja, az árle­szállítás! — Menjünk be a cukrászdá­'Tjíz dióskif ii ba — indítványozta Pista el­keseredetten. Könyökük ebben a pillanat­ban összeért, valaki meglökte őket. Pista áldotta magában a figyelmetlen járdatársat, aztán riadtan gondolt arra, hogy Pi­riké esetleg tolakodásnak mi­nősíti a szándékoltan mozdu­latot, megsértődik és még sem megy be vele a cukrászdába. Megkönnyebbült tehát, amikor Piriké nagyon halkan, szemét lesütve csak ennyit mondott: — Jó. A cukrászda ajtajában előre engedte Pirikét, aztán eszébe jutott a tv mű­sora, amelyben Feleki széles e haza minden polgárának tudo­mására adta, hogy mit illik tudni. Többek között, hogy a cukrászdába előbb a férfinak kell belépnie. Pista tehát gyor­san keresztül akarta préselni magát Piriké és az ajtófélfa közötti résen, de egy másod­perccel elkésett, és menthetet­lenül összeütközött Pirikével. Egyikük jobbra, másikuk balra billent. — Bocsánat! — dadogta Pis­ta fülig pirultan, és esdekelve összehúzta magát. — Nem tesz semmit — mo­solygott Piriké zavartan, mi­közben sajgó jobb vállához szeretett volna kapni. Pista bent megállt a hűtő­vitrin előtt. Tekintete tálról tálra ugrált, de egyiknél ' sem tudott megállapodni. — Mit parancsol, Piriké? Piriké előbb Pistára nézettt, aztán az egymás mellett sora­kozó árcédulákra. Kereste, mi a legolcsóbb. Sóhajtott. Mi­lyen kár, hogy itt nincs árle­szállítás. Nem akart visszaélni Pista gavallériájával. — Talán ebből — mutatott a dióskiflire. — Tíz darabot kérek ebből — nézett rá Pista a mellettük várakozó pincérre. A felszolgáló szeme sem rebbent meg. — Becsomagoljuk? — Nem — tiltakozott Pista. — Legyen szíves kihozni. Oda, ahhoz az asztalhoz ülünk. A felszolgáló arcán egy izom sem mozdult. Piriké viszont megrémült. Tíz dióskifli! Hát olyan nagy étvágyúnak tartja őt Pista? Csak legalább ne ebéd után lennének. Rettenetes, tíz diós­kifli! Czótlanul ettek. Fejüket a tányérjukba fúrták, és csak nagyon ritkán mertek felnézni egymásra. Ilyenkor furcsán mosolyogtak egy pil­lanatra. Piriké aprókat hara­pott, Pista pedig férfias hatá­rozottsággal nyelte le a fél kifliket. Piriké még csak a másodiknál tartott, amikor Pista már túljutott a hatodi­kon. Ekkor Pista fújt egyet, ki-| egyenesedett, nagyot nyelt. Gé-2 géje láthatóan küszködött a makacsul száraz kiflivel. Két­ségbeesetten nézett rá Pirikére. — A nyelvem ... — sóhajtot­ta elgyötörtén. Hirtelen kinyúj­totta a nyelvét, ujjával a nyel­ve hegyére mutatott, és sely­pítve sziszegte ki a hangokat. — Teljesen szétmarta a nyel­vemet. Piriké is sóhajtott, kezét az asztalra ejtette. — Én sem bírom már to­vább. Kiszáradt a szám. Sajnálkozva nézték egymást.4 És nagyon büszkék voltak arra Z az áldozatra, amit a másik x kedvéért hoztak. Szívük vadul? kalimpált, és egyszerre vilá-f gos lett előttük, hogy ők úgy; összeillenek, mint két fél dió. \ Kint rongyos felhők lógtak a házak felett, ronda szél ci­bálta a parkok pocsékká ázott bokrait, harsogó plakátok hir­dették, hogy most érdemes vásárolni, mert most olcsóbb, és ők a tíz dióskifli romjain keresztül eljutottak egymás­hoz. J a, így van ez. A szere­lem csodákra képes! És'J micsoda áldozatokra...! G, Molnár Ferenc ? A KISZ VI. kongresszusán elfogadott akcióprogram, és az ez év márciusában meg­tartott villamosenergiai KISZ-titkárok tanácskozása után a KISZ Központi Bi­zottság Ifjúmunkás -Osztálya, a Magyar Villamos Művek Vezérigazgatóságával közö­sen országos versenyt hirde­tett a villamosenergia ipar­ban dolgozó fiatalok számá­ra. A versenyfelhívás, amely az önköltség csökkentésére, a minőségi munkára épül, nagy érdeklődést váltott ki szerte az országban, így a Mátravidéki Hőerőmű fiatal­jai között is. Taggyűlésen beszélték meg a felhívást, s az elsők között küldték el csatlakozásukat a verseny­hez. A közel 200 KISZ-fiatal lel­kiismeretes, odaadó munká­val dolgozik, hiszen meg kell tartani a jó hírnevet, mivel országos versenyt egy alkalommal már megnyerték és most sem szeretnének le­maradni. k ____A Un emöer Fény van, hang nincs... Kerecsend magára talál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom