Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-08 / 186. szám
Ráérő emberek rek és tízezrek dolgoznak a határban, aratnak, kapálnak, kertészkednek. Egész tucatnyi falut kerestünk fel, mindenütt néptelenek a házak, az udvarok, mindenki kihasználja a jó időt, dolgozik— azazhogy találkoztunk olyanokkal is, akik „ráérnek”, akiket egy, csöppet sem sürget az idő. Egy ember alszik a pádon. Karját, fejét a karfára hajtja és szinte elnyújtózik. A járókelők rápillantanak, aztán ki ilyen, ki olyan gondolattal siet tovább. — Jó napot kívánunk. Fölnéz, nehézkesen igazgatja magát — Van már egy óra? Akkor megy Kiskörére a vonat Jön a sógorom is, őt várom, de kint vannak a határban. — Mi járatban, hogy ennyire ráérős? — Hosszá annak a sora.' A dolog úgy kezdődött, hogy három év után kiléptem a tsz Kiskörén, aztán a szolnoki építőknél, most pedig maszek akarok lenni. A rendőrségen azt mondták, az erkölcsi bizonyítványra várni kell néhány napot — Fáradtnak látszik — Pedig alig ittam néhány féldecit, de ebben a mai világban szinte agyondolgozza magát az ember... ★ Szépen süt a nap Kerecsen- den is. A kisvendéglőben néhány átutazó. Az egyik asztalnál egy idősebb bácsi sörözik valakivel. — Ráérő embereket keresünk — Akkor jó helyen járnak mert én ma ráérek. Román József a nevem, maguk pedig újságírók, azt is tudom. Román Sándor bácsi tényleg ismerős, biztosan találkoztunk már a szövetkezetben. — Egy pohár sört, ha megengedik val, egy fiúval szaporodott a család. ★ Megállunk a hevesi négyes számú italbolt előtt. Elmúlt két óra. Az utcán gabonával rakott vontatók, dolgos emberek sietnek. Bent, az italboltban vasárnap délutáni a hangúlát. Biliárdoznak, söröznek, pálinkáznak, csupa életerős fiatalember. — Adja ide, kérem, a panaszkönyvet! Érti? A panaszkönyvet. Mi az, hogy minket nem szolgálnak ki. — Ittas embereket nem lehet — mondja a vezető. A panaszkönyv egyébként itt van, írják csak be, amit akarnak ... Felajánljuk a segítségünket. A panaszkönyvben ákombá- kom betűk. A két jól öltözött fiatalember alig áll a lábán. Még a nevüket is feltüntetik a panaszkönyvben, amely szerint Kelemen József, az állami gazdaság állattenyésztési brigádvezetője és barátja nem kap több szeszes italt. Ez tehát a panasz. És kicsoda a cimbora? Kihúzza magát, úgy mutatkozik be: — Balogh Gyula mérnök. Sárospatak, Viola út 2. — Mit gondolnak itt? Én, kérem, társadalmi ellenőr vagyok és mérnök. — Hol mérnök? — Veszprémben, csak itt vagyok a barátomnál ... Szóval nem, tiszta az ügy, így az állami gazdaságba megyünk. — Szabad ságon van-e ma Kelemen József állattenyésztési briágdvezető? és ki a barátja? Kiderül, Kelemen nincs szabadságon és a barátja ugyancsak a Hevesi Állami Gazdaság állattenyésztési brigádvezetője. Tehát nem mérnök, nem sárospataki, nem is veszprémi, bár lehet, hogy társadalmi ellenőr. A két ember tehát munkaidő alatt ráér inni és most már csak az a kérdés, menynyi fizetést kaptak erre a napra az „államtól?” Szalay István Végre Ismét derült az ég és nem esik az eső. Persze lehet, hogy csak egy-két óráig, aztán már megint megerednek az ég csatornái. Hiába, szeszélyes, bolondos ez az idei nyár. Ezen a ragyogó délelőttön ezépítőbrigádjából. Most maszek ács és kőműves vagyok és az iparengedélyem ügyében ... — Mi van az iparengedély- lyel? — Mondom, tsz-ben voltam Mi kérnénk még egy korsóval, de Román bácsi határozott. — Ma szó sem lehet. Most én kérek, mert ma ünnepet tartok. Mosolyogni kell. Kint hétágban süt a nap, Kerecsenden aratják a gazdag termést, olyan hétköznap van, mint a többi, de Román bácsi ünnepel. — Unokám született Pesten. Fiú. Tudják, ott doktornő a lányom. Tizenhárom esztendeig taníttattam... Az öreg elérzékenyül. — Vöm jogtanácsos és a feleségem most náluk van, meglátogatja a kis unokát. Én pedig itthon terülök. Román bácsi hatvanöt éves. Szorgalmas, iparkodó. Idős kora, betegsége ellenére a múlt évben is százötven körül volt a munkaegysége. A mai ünnepet pedig ugyan ki vethetné a szemére, amikor egy unokáSzékely János életútja Kernéi pasától Markazigr Határ járó kőrútjának felénél tartott Székely János, a mar- kazi Mátragyöngye Tsz főmezőgazdásza, amikor nagy loholva sikerült utolérnünk. Előre figyelmeztettek; legalább fél napomba kerül, ha meg akarom találni, s minimum 15 kilométerbe, mert ha az „öregúr” megindul, nem nyugszik, amíg valamennyi határrészt be nem járja. Kevesen bírják vele a tempót. S még kevesebben győzik lábbal, pedig Székely János 57. évét tapossa már. A vele száguldozó brigádvezetők óvatosságból kerékpárt visznek magukkal, hogy alkalomadtán, ha valamilyen ügyben lemaradtak, utolérhessék ia főmezőgazdászt. Most éppen azon háborog, hogyan maradhatott ilyen gazos egy részesművelésre kiadott parcella. — Szólni kell Hatajáknénak, hogy ha néhány napon belül nem teszi rendbe a szőlőt, búcsút mondhat a prémiumának, — fordul Kovács István brigádvezetőhöz, s már indul is tovább, hogy intézkedjék a tavalyi venyige-felhasználásról. — Nézze ezeket a fürtöket — emeli fel óvatosan a tőkét húzó gerezdeket, amelyek máris jó kilós fürtökké állnak ösz- sze, s szüretig felhíznak még másfél kilóra is. A termés valóban szép. — Néhány nap és piacra kerül a Csabagyöngye, — szól aztán az édesedő szemeket ízlelgetve. De nemcsak öröm itt az élet. Az új telepítésű szőlőnél járunk, amikor bosszússá vált hangon mutat a harsogó zajjal dolgozó gépek felé, amelyek a leendő erőműhöz egyengetik a talajt. — Jövök ki néhány napja, hát a fiatal szőlőben idegenek méricskélnek. Kérdem; mit akarnak? Azt mondják, tíz méter szélességben elveszik a szőlőt, hogy utat építsenek. Mondom nekik, legalább szólnának, vagy kis kerülővel meghagynák ezt a gyönyörű szőlőt. Erre ők: „Mít akadékoskodik, papa, hétmilliárdnál mit számít a maguk kis szőlője.” Még útközben is ezen há= horog, miközben jó tíz kilométer utat magunk mögött hagyva, a szövetkezet irodájába igyekszünk. Itt már nyugodtabb körülmények között keríthetjük a szót Székely János életútjára, amelyet legalább olyan nehéz követni, mint őt, gyors hajrájárása közben. Szőlős dinasztia tagjaként Ausztriában ismerkedett meg a felsőfokú tudományokkal, már ami a szőlőművelést, borkezelést illeti. Eljut Francia- országba, ahol a burgundi szőlőknél szerzi meg a korszerű talajerő visszapótlás ismereteit. És nemsokára már Ankara mellett kezd hozzá négyszáz hold szőlő telepítéséhez. Gazdája, Kemál pasa, Kemál Atatürk, a híres török államférfi, akinek nemzeti ajándékként adják a Székely János telepítette szőlőket. — Nagyon jól éreztem ott magam. Megbecsültek. De a malária ledöntött, — emlékezik vissza a Törökországban töltött évekre, amelyekkel együtt majdnem teljes évtizeden át gyűjtötte tapasztalatait Európa szőlős gazdaságaiban. Ezután itthon hasznosította tapasztalatait. Legemlékezetesebb munkája a szekszárdi telepítés. 6000 hold. Akik látták a Nehéz emberek című filmet, s gyönyörködtek a makroteraszos szőlőművelés impozáns látványában, azok Székely János keze munkáját láthatták. — Kilenc évem ment rá erre a munkára. S milyen kilenc év. Egymást érték a fegyelmik és a kormánykitüntetések. Attól függően, mikor bíztak, s mikor kételkedtek bennem. Egy tudós egyenesen a párthoz fordult: „Állítsák meg ezt az őrületet, mert ezen a vidéken nem létezik, hogy életet fogjon ebben a felforgatott talajban.” — Mégis megindult az élet* ... és a szekszárdi telepítést példának említik. — És miért hagyta ott a gazdaságot? — Tudja... jött egy igazgató, és nem találtuk meg a közös hangot egymással. Akkor szóltak, hogy Markazra kell főmezőgazdász. — És hogyan fogadták itt a faluban? — Előbb bizalmatlanul. Amíg meg nem mutattam, miként lehet kezelni a kordonművelésű szőlőt. Persze, ma is akadnak aggályoskodók. Ellenezték is... Boros állapotban. Mikor repülővel kezdtünk permetezni, néhányan megijedtek. „Elviszi a repülőgép a keresetet” aztán bebizonyítottuk, hogy a gép nemcsak gyorsabb, de olcsóbb is. Most már úgy érzem, befogadtak. Gondolom, két év múlva szeretnek is ... addigra tudunk produkálni valamit. Székely János letelepedett Markazon. Lakást kapott és most már nemcsak a szövetkezet ügyéiről beszél hévvel, felelősséggel, hanem a falu ügyeiről is, hogy mennyire szükség lenne kultúrházra, a kulturális élet fellendítésére. És a vízre, amelyet most veGyors felvételt a gyors tisztításhoz! Ha lenne kalapom, most háromszor is leemelném a Heves megyei Patyolat Sas úti telepének dolgozói előtt. Bár személy szerint nem tudom, kit illet meg a kalap- lengetés, de gyors tisztításuk a legnagyobb elismerést váltotta ki belőlem... Mert ha az embernek olyan szerencséje van, mondjuk: „időben” érkezik, akkor még az is megtörténhet vele, mint háromszori próbálkozás után velem is megtörtént, hogy átveszik szennyeseit és két nap múlva, akár újként dobhatja piacra ruháit. Mondom, ha szerencséje van és átveszik... Igaz ugyan, hogy az ajtóra kifüggesztett papírra azt írták: Átvétel 4/j 8-tól 12-ig. De a valóságban ez korántsem így megy... Hogy példát is említsek, remélem, nem fog megharagudni az az 50 év körüli makiári néni, aki eddig mindösz- sze háromszor hozta be unokája ballonját Egerbe, s vitte vissza érintetlenül Makiárra. Nem vették át, nem jutott rá idő... Ebből persze korántsem arra kell gondolni, mintha a vidékiek esetleg hátrányban lennének az egriekkel szemben. Szó sincs róla. Tőlem, sem vették át. A rosszmájnak ezután talán arra gondolnak, hogy nem valami nagy munkakedv lehet a Sas út körül ... Tévedés. Dolgoznak ők, nem is keveset. Esküszöm, nem irigylem őket, amikor megérkeznek a vállalatok kocsijai, a megrakott szennyesekkel. Nem is beszélve arról, hogy délelőttönként még plusz 30—> 40 ember szeretné ruháját tisztíttatni... Lenne egy j avaslatunk. Osszák meg a munkát, hogy jusson egy átvevő a vállalatokra és egy a magántisztítta- tókra is. Ha ezt megteszik, akkor soha többé nem fog előfordulni az, hogy a reggel V2 8-kor ott álldogáló embereknek déli 12 óráig kell várnia k arra, hogy közöljék velük :ma több ruhát már nem vesznek át. Sajnos, ez naponta így megy... A gyors tisztítás mióban kalaplengetést érdemel és reméljük, a gyors intézkedés is! (koós) Ma ver sátrat a füzesabonyi KISZ építőtáborban kétszáz káli gimnazista A Füzesabonyi Állami Gazdaság pusztaszikszói központjának közelében, egy erdő szélén jelölték ki annak a sátortábornak a helyét, ahova ma délben kétszáz káli gimnazista rendezi be két hétre az otthonát. A KISZ füzesabonyi építőtáborát az állami gazdaság mezőgazdasági munkáinak segítésére szervezte a járási KISZ-bizottság és az iskola KISZ-szervezete. Sátrakról, étkeztetésről a gazdaság gon- doskodik, a kétszáz diák mégis nagy izgalommal utazik a táborhelyre, hiszen ez nemcsak munkát jelent számukra, hanem szórakozást, két hét „igazi táboréletet”. A mai napon legfontosabb dolguk lesz a berendezkedés, este kerül sorra az ünnepélyes zászlófelvonás. Az izgalom azért is indokolt, mert a táborparancsnok — az iskola tanárai közül választották — személyén túl, a táborozó diákok jelölik ki a tábor életét két hétig irányító tanácsot és más fontos beosztást is a diákok töltenek be. zetnek be a markazi lakásokba. Erélyes embernek ismerik a faluban. — Ez biztosan azért van, mert népi szeretem a fegyelmezetlenséget Azt magyaráz- gatom; hovátartozás nélkül nem élhet az ember. A többség megérti. De még előfordult,, hogy kihúzogatták egymás oltványát, vagy legnagyobb munkaidőben más községbe mennek el dolgozni. Mint most a 'cséplőcsapatok. De nem ez a jellemző. Lókapázni még társadalmi munkában is jönnek a falusiak. Múlt vasárnap is hatvanöt holdat kapáltak meg — szól elismerően a fiatalokról, társadalmi aktivistákról. Aztán a terveiről beszél. Pontosabban a szövetkezet vezetőségének elképzeléseiről. — Az öreg hegyen elöregedtek a szőlők. Nyolcvan holdnál többet kellett legutóbb is kivágni. Most modern, teraszos műveléssel akarjuk hasznosítani ezt a területet. Nálunk a jövő a szőlőé. Legalább 250 hold új telepítést szeretnénk. Aztán a gyümölcsöst is. És ami ezzel összefügg; a gépesítés. Majdnem másfél millióért készül szőlőfeldolgozó berendezés, betonkádak, s itt kísérleteznek nálunk a szőlőművelő gépekkel is. Most éppen egy bolgár traktort várunk. A tervek reálisak. S megvalósításukban nagy szerepet akar vállalni Székely János, aki mint mondotta, a mágnes szerepét szeretné betölteni, összevonni az eddig még szertehulló erőket, energiákat, egységbe vonni, a vezetőséget a tagsággal, egyszóval: valóra váltani e közhasznú elképzeléseket. Kovács Endre A kéthetes program legfontosabb része a napi hatórás munka, amihez már hétfőn hozzákezdenek a diákok. Az állami gazdaság a komló szedéséhez kérte segítségüket, de szükség esetén a gabona betakarításánál, marokszedéssel is segítenek a káli táborozok. Amit munkájukért kapnak, azt az iskolai KISZ-szervezet pénztárába fizetik. Munka után viszont a gyerekeknek számtalan lehetőséget biztosítanak a .pihenésre és a szórakozásra. A politikai nevelőmunka mellett megrendezik a tábor „Ki mit tud?”- vetélkedőjét, amire rendkívül nagy szorgalommal — titokban — már otthon is készültek. Sportfelszereléseket visznek magukkal és vasárnaponként kirándulnak a Bükk gyönyörű tájaira. A verpeléti honvédség a fiataloknak nagyszabású fegyvernemi bemutatót is tart. Vajon hová helyezik? Semmi másról nincs szó, mint egy pavilonról, amely pár napja a megyei posta- hivatal udvarán „pihen” s várja a döntést, hogy hová állítsák fel. Egy hasonló újságpavilon felállításáról van szó, mint amilyen a főiskola sarkán is van. Hol legyen a végleges helye? Megkérdeztük az illetékeseket, Pártos Ferencet,., a megyei postahivatal vezetőjét, Szander Jenőt, aó '• városi hírlapcsoport vezetőjét, s egyöntetűen mond- 1 ják: a Kossuth tér sarkán, az SZTK-bejárattal szemben lenne a legmegfelelőbb helyen. Indok: forgalmas hely s nem rontja a városképet. Nem lényegtelen az sem, hogy a Szabadság téren, a gyógyszertár és a zöldséges- bolt előtt lévő pavilon nem felel meg a követelményeknek (egyetértünk vele). Érdeklődtünk a városi tanács építési és közlekedési osztályán, ahol egyetértenek a posta vezetőinek javaslatával. Eddig talán rendben is volna, ha... Az egri postahivatal hírlaposztálya vezetőjének tájékoztatása szerint a modem, új pavilont a minaret körül kívánja felállíttatni a Miskolci Postaigazgatóság, míg a „divatjamúlt” árus létesítményt meghagyni ott, ahol van, vagy egy-két házzal arrább vinni. Véleményünk megegyezik a posta és a városi tanács véleményével, azzal, hogy a most kialakuló városkép kialakítása az egriek ügye, amelyet csak szépíteni lehet, de visszafejleszteni nem. T. J.
