Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

A ssinhás varázsa

„Színház mindig volt, van és mindig lesz!" Ez, a határozottságával szinte ké mondata a harmincas

évek egyik ankétján hangzott el, válaszul a színpad válságáról elhamarkodottan Ítélő pesszimistáknak. Kárpáti Aurélnak a lényeget tekintve igaza volt. Mert a dráma és a színjátszás valóban hűséges társa az embernek. Az antik Görögország vallási szertartásaitól a modern térszínházban játszódó előadásokig kísérte és kíséri az emberiséget, amelynek jövőben is bizonyára segítségére lesz majd az önmegismerésben, érzéskultúrájának, gondolatvilágának mélyítésében, finomításában, cs játékos kedvtelésében.

A színház tartalma és formája együtt változik a korokkal, lépést tart a kultúra és az igények fejlődésével, de megfigyelhető néhány olyan vonása is, amely érthetővé teszi, hogy átmeneti visszaesések után, a közönség érdektelenségének okait kiküszöbölve, újra meg újra fellendül és hódítúan kibontakozik. Így van ez napjainkban is, amikor a színház — a film és a televízió vonzásába került nézők átmeneti elfordulása után — visszaszerzi híveit, sőt a korábbinál szélesebb körben érhet el hatást. Magyarországon az elmúlt húsz év alatt százezrek kedvelték meg a szórakozásnak ezt a nagy hagyományú válfaját. A színház népszerűségének okairól szólva arra a kérdésre szintén válaszolhatunk: mit és hogyan érdemes nézni, hogyan lehet maradandó erejű élményeket szerezni?

A gyerekek, játék közben, szívesen utánozzák egymást, a fenőtteket, a tárgyal: és a természet különböző tulajdonságait. Szórakozás ez annak, aki figyeli, s megítéli, mennyire sikerül az utánzás. Ez az ösztön túléli a gyerekkort, csak rejtőzik, ritkábban és álcázottabb módon jelentkezik. Egyik formája kétségtelenül a színház, a dráma, amelynek részvevői nemcsak egyszerűen a játék, a közvetlen hatás kedvéért, hanem mélyebb és komolyabb szándéktól vezetve utánozzák az elképzelt vagy megirt történet szereplőit. Általuk, a hősökkel azután azonosulni képesek azok is, akik nem játszanak, de fantáziával és koncentrált figyelemmel átélhetik a történet eseményeit. Hasonló lehetőséget más művészeti ág is nyújt, de egyik sem biztosít olyan közvetlen és zavartalan feltételeket az átéléshez, mint a színház. A színpadon eleven alakjukban jelennek meg és ütköznek össze a hősök. Viszonylag könnyű megérteni és nyomon követni őket. Az ember, a színpadi játékot figyelve megsokszorozhatja önmagát, kielégítheti kíváncsiságát, megismerheti a társadalom és a jellemek vonásait, összefüggéseit, ítélhet olyan csapásokat és örömöket, amelyek meghaladják egyéni életkorét.

A dráma lcasszikus típusa ennél is többet ad. Ebben utánzás és átélés öröme magasabbrendű élmény eszköze, része a világ rendjét, az élet értelmét, a társadalom eszméit és fejlődési irányát kifejező művészi alkotásnak. Az Ulfen színház az ember önmagára eszmélésének, reményei és lehetőségei szembesítésének, kudarcai feltárásának és emelkedése megvitatásának fóruma. A dráma ezen a szinten is szórakozás, de itt ezt éppen azzal éri el, hogy a valóság, a színházon kívüli, az igazi élet legizgalmasabb kérdéseire válaszol. Segít az embernek, hogy boldog lehessen, és kiegyensúlyozottan, energikus határozottsággal közelítsen egyéni és közösségi céljaihoz. A dráma első, ősi korszakában a természet feletti győzelem előrevetítésével is biztatott, harcba vitt. Azóta, és napjainkban különösen a társadalmi küzdelmek értelmét világítja meg, erre fegyverez fel, ebben kínál segítséget, szövetséget. De az igények sokfélék, s a nézők nemcsak komoly daraboknak tapsolnak szívesen. Szeretik a vidámságot, a zenét, az izgalmas, váratlan fordulatokat, a titkokat és megoldásukat, mindent, amin „nevetni és sírni lehet”. Vessünk egy futó pillantást a különböző színdarab-típusokra.

Sokak kedvence az operett. Szeretik a zenéjét, érzelmes cselekményét, tréfakedvét és azt, hogy mindig a szerelemről, sőt a beteljesülő, a legravaszabb akadályokat legyőző happiend-es szerelemről szól. Nem csodálhatjuk, ha a színházzal ismerkedő néző híve az operettnek. Nem árt viszont megmondani hogy a Csárdáskirály- nö, vagy a Mosoly országa csak az első lépcső, amelyről érdemes továbblépni. Anélkül, hogy leszólnánk az operettet. tényként kell megállapítani: a valóságtól csillagévnyi távolságban jár, mesének pedig kiagyalt, igazi költőiség nélküli. A zene tartja életben. Fontos volna, hogy megszülessék a mai zenés műfej. amely szirupos érzelmesség és hazug illúziók nélküli világba vezetné a hallgatót, korszerűsítve az élményt, amelyet az érzelmek és a fülbemászó kedves melódiák találkozása nyújt.

Sok jót ígér közönségének a vígjáték. Ebből ugyancsak többféle van, aszerint, hogy az író mennyire igényes, milyen eszközökkel dolgozik, mennyit és hogyan kíván megmutatni az életből. Egyesek a pillanatnyi hatás kedvéért lemondanak hőseik mélyebb megél téséről, társadalmi és lélektani vonásaik ábrázolásáról. Csak a rekeszizmok elleni támadással törődnek, egyetlen céljuk a mulatiatás. Nevetni jó, nevettetni nagy érdem, de a komédia klasszikusai, Shakespeare, Moliére, Shaw és mások példája meggyőzhet: lehet úgy is mulattatni, szórakoztatni, hogy a néző el is gondolkozzék, s jobban megértse az emberek és a világ problémáit.

A színpad vidám és játékos műfajai utánfaz élet és a történnelem komoly, olykor tragikus eseményeivel foglalkozó darabtívusokra szeretnénk irányítani az olvasó figyelmét. Ezek a darabok, mint már említettük, ugyancsak szórakoztatnak, sőt ezek nyújtják a legnemesebb és legmaradandóbb élményeket. Ami ezeket megkülönbözteti a kisebb igényű, vagy éppen igénytelen munkáktól, az a tulajdonságuk, hogy túlmutatnak a színpad zárt világán.

Művészi értékűk záloga és kiteljesedése éppen az. hogy élni tanítanak, kimondják: mi a jó és mi a rossz meghatározott körülmények között. Társadalmi harcok vetületét és az erkölcsi kérdések közötti eligazodást kereső ember lelki tükörképét hordozzák, a görög tragikusoktól a modern szerzőkig. Brechtig, Visnyevszkijig, Millerig. A klasszikusok értéke is jelentős. Ismerni és érteni tanítsák elmúlt korok embereit, politikai és morális küzdelmeit, azokat az összeütközéseket, amelyek a fejlődést kibontakoztatták, s eljuttatták az emberiséget a szocializmus -küszöbére. A klasszikusok müveiben költői szépségük mellett éppen ezt becsüljük, s tartjuk leginkább példamutatónak. Azt szeretnénk, ha a mai drámaírók is ugyanolyan, vagy hasonló mélységben értenék és fejeznék ki a mi korunkat, a mai magyar társadalmat, mint a régi nagyok. Hiszen a feltárt és kibontott. olykor meg is oldott konfliktusok, a fejlődés színpadra vitt és a közösségben visszhangra találó kérdései adják a dráma és a színház nélkülözhetetlenségének leghatékonyabb igazolását.

Dersi Tamás

198 3

A történet hősnője Csege Juliánná. Családi állapota férjezett. Férje már hónapok óta vidéken jár munka után. ö a pesti utcákat rója lakástalanul. Közben alszik, ahol lehet, s leül pihenni, ahol engedik. Mostanában sokat kell pihennie, mert „áldott” állapotát már hetedik hónapja hordja, na- gyon-nagyon terhesen. Hogy miből él, s hogyan él, maga sem tudja. Két napja például semmit nem evett. Pedig a szíve alatt a héthónapos magzat már nagyon követeli a táplálékot.

Ezerkilenszázharminchárom júliusának egyik hűvös hajnalán, fél négykor, a Körútra ért Csege Júlianna. Éjjel az Állatiéért mögött, a vasúti töltés alján aludt, de korán felzavarta a derengés, meg az éhség. Vé- gigvánszorgott az Andrássy- úton, s befordult a Körútra. Sárga arcán, pergamenes homlokán verejték csillant az éhségtől, s a bágyadtságtól .

A Körúton, a Dob-utca sarkán, tejeskocsi állt. A kocsi előtt a két lovacska derűsen ropogtatta abrakját. Csege Jú- liánna nem a lovakat nézte, hanem a kihordót kereste szeme. De senki sem volt a közelben. A rendőr is, vagy száz lépéssel odébb, a Wesselényi utca táján sétált. Maradék erejének teljes megfeszítésével Csege Juliánná a kocsihoz lódult, kikapott a rekeszből egy tejesüveget, reszkető ujjával benyomta a vastag papírlapdugót, és az üveget a szájához emelte.

Ha odébb áll zsákmányával, talán minden jóra fordul! De az első korty tej még le se csúszott a torkán, amikor a kapu alól kijött a kocsis, meg a kihordó és mögöttük a vice. A kihordó az üveget kapta el az asszony vértelen szájáról, a kocsis két kalimpáló karját fogta le, a viceházmester meg rendőrért szaladt.

Pék-kocsi jött nyargalva. Szagos, finom kenyerek, aranysárga vajaskiflik illatoztak ölében. A kocsi leállt a tejes szekér mögé. Semmi keresnivalója sem volt e tájon, őt a szomszéd kerületben várták, de a kocsis nagyon kíváncsi ember

volt. Látta a furcsa csoportosulást a gyalogjárón.

A kenyeres, amikor meghallotta a tényállást, káromkodni kezdett.

— Te bugris — szólt le tejes kollégájának a bakról. — Nem szégyelled magad?

— Ki fizesse meg a tejet, ha ellopják? Én? — védekezett a tejes.

— Lifteljen innen — mondta a kenyeres kocsis az asszonynak. — Menjen, mielőtt ideér

a zsarú.

De Csege Júliánna nem mozdult. Szeme fátyolosán meredt a benyomódott dugójú üvegre, amelynek tetején bágyadt fehér tejcseppek ültek. Nem mozdult a közeli mellékutca felé, pedig a tejeskocsis marka már levált róla. Csak állt sárgán, tehetetlenül.

Megjött a rendőr is.

— Hol a lakása? Mi a foglalkozása? — kérdezte a rendőr. Csege Júliánna csak a vállát vonogatta.

— Gyerünk — mondta a rendőr.

Az asszony nem mozdult. Szeme a tejes üvegre tapadt.-i- Te... — mordult fel a rendőr. — Nem hallottad, mit mondtam?

A vicék morogtak és seprűzászlójukat lengették.

Az embergyűrű váratlanul megingott. Űriember tört át a sokaságon.

— Hogy ez... mibe kerül.. ez a tej? — kérdezte akadozó nyelvvel.

— A betéttel együtt hatvan fillér — felelte a tejes.

Az úriember aprópénzt kapart elő a zsebéből, a tejesnek adta és átvette érte az üveget.

— Ne... ne legyen bűnjel — mondta, s másik kezével szivart nyújtott a rendőrnek. — Ha nincs bűnjel, nincs tényállás és nincs bekísérés, mi?... — mondta, s az üveget teljes erővel az aszfalthoz csapta.

Sikoltozás, nevetés, mozgás támadt. Csege Júliánna torkán vinnyogva tört ki a sírás... s hirtelen letérdelt, reszkető kézzel, gondosan félresöprögette az üvegszilánkokat, eligazította hatalmas hasát, oldalvást feküdt az aszfaltra, a tej tócsa mellé és eleinte áhítatosan, aztán egyre mohóbban a drága folyadékba nyalt.

— Az anyád ..: emelte gumibotját a rendőr.

— Hagyja — mondta az úriember és még egy szivart adott a rendőrnek. Aztán leguggolt és így nézte a ritka színjátékot, amely két Medea-szivarjá- ba, meg hatvan fillérjébe került.

Körülötte az atropinos-sze- mű, becsípett úrihölgyek kaÁz Aszfalton hamarosan élpihent Csege Júliánna nyelve. Minden fehér cseppet magába nyelt már és húnyt szemmel feküdt, fáradtan.

— Eriggy már innen — szólt le rá a rendőr.

Csege Júliánna, valaha, néhány évvel ezelőtt, valahol a Tiszaháton sokaknak, legényeknek, lányoknak, apának, anyának: Juli, Juliska, meg Ju- lika... a rendőr noszogató csizmájában kapaszkodva fel- tápászkodott.

S elment szó nélkül. Köszönet és köszönés nélkül. El, rendőrtől, uraktól és hölgyektől. Mondta is a rendőr méltatlankodva a gavallér úriembernek:

— Nem érdemes jót tenni az ilyen népséggel...

Csege Júliánna hamarosan eltűnt, még mielőtt a gyülekezet oszlani kezdett. S amikor

cagva, s lelkesen tapsoltak az már nem maradt a tetthelyen állapotos asszony csendes szín- csak a tejes, meg a kenyeresjátékának. kocsis, csattanás hallatszott. A

A köznépet a rendőr odébb kenyeres kocsis: a bakról lekergette. De a tömeg, vagy hajolva verte képen a tejki- húsz lépéssel távolabb újra hordót, aztán lovai közé csaösszeverődött. pott.és tovarobogott.

MÁTÉ GYÖRGY:

Görög Győző beleszeretett a platinaszőke, ezüsthangú,

aranykedélyü, kék szemű, gömbölyűvállú, karcsú derekú, szende tizennyolc éves Pintye Angélába, ami nem is csoda. Elbűvölő leányka. Egy hibája van csak, hogy merev.

Joggal kérdezhetné valaki — kérdezte is —, hogy lehet egy ilyen adottságokkal rendelkező szűz életének rózsaszínű hajnalán merev. De ne menjünk bele ennek vizsgálatába, annyi bizonyos, hogy a szűk látókörű szemlélet volt az egész Pintye család rákfenéje.

Már ki is tűzték az esküvő időpontját, amikor Gattyán Rózsa, Görög Győző egykori kedvese, feljelentette a vőlegényt négy példányban.

„Ez az ember, akibe Önök bizalmukat helyezték, közönséges tolvaj. Ellopta és sajátjaként áruba bocsátotta az új típusú szövődéi önbefűzős ve- télők szabadalmát. Ezenkívül otthonában botrányosan viselkedik, üti-veri-éheztetí szegény, beteg özvegy édesanyját.”

Az iskola, amelyben Görög Győző történelmet tanított, sokat adott a hírnévre. A párttitkár még a levél megérkezésének napján behívta a meg- vádoltat.

— Sajnos Görög elvtára »

mondotta egy bejelentés érkezett ellened, amely különféle anyagi és erkölcsi eltévelyedésekkel vádol. Meg lehetsz győződve róla, hogy pontról pontra gondosan meg fogunk mindent vizsgálni. Remélem, a vizsgálat tisztázni fogja a kérdéseket, és bebizonyosodik ártatlanságod.

A történelemtanár este elmondta az esetet Angélának. A lány egy lépéssel hátrált:

— Ne most, Győzi — szólt ezüstösen csilingelő hangján —, talán felesleges hangsúlyoznom, hogy én hiszek benned. Te nem követhetted el azokat a dolgokat, amelyekkel vádolnak. De meg kell értened, egy Pintye lány nem járhat együtt addig egy férfivel, amíg vizsgálat folyik ellene. Várjuk meg békén a vizsgálat végét, ne találkozzunk addig. Utána ásó-kapa sem választhat el bennünket egymástól.

A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy Görög Győző nem tudja, mi a különbség szövés és fonás között, a veté- lőről pedig az eljárás lefolytatásának kezdetéig azt hitte, hogy az nőorvosi szerszám, így az újítással kapcsolatos vád elesett. Édesanyjáról — kissé megilletödve — elmondotta, hogy az az 6 születésekor gyermekágyi lázban elhunyt.

A vádat természetesen elejtették. Görög felhúzta Angélát, akinek elégedett kacaja úgy csengett a telefonba, mint mennyei csengettyűk, ha ugyan vannak ilyenek az égben.

De Görög elmondta azt is, hogy értesítette őt a tanács: vizsgálatot indít ellene egy bejelentéssel kapcsolatban. Egy másolatot ugyanis a tanácsnak elküldött a megcsalt leányzó. Angéla erre szomorúan mondta:

— Győzi, szívem értsél meg engem. En soha nem lehetek olyané, akire a népi képviseletnél gyanú árnyéka esik. Ne nyúlj hozzám. Tisztázd magad, hívjál fel azután.

Persze, a vizsgálat ismét fényesen tisztázta a történelem- tanárt.

— Meg tudsz nekem bocsátani? — kérdezte aznap este Pintye Angéla, és halványkék szemét rút könnyek homályo- sitották el. — Nem kételkedem én benned, de megfogadtam, hogy csak egészen feddhetetlen emberé leszek vagy senkié ...

A népi ellenőrzés ugyanakkor kezdte vizsgálni az ellopott vetélő és megkínzott édesanya dolgát.

■» Ne haragudj, el kell addig válnunk — mondta ekkor határozottan a leány —, neked is biztosabb érzés lesz, ha úgy lépsz elém, hogy a népi ellenőrök jól megnéztek.

A történelemtanár hivatkozott a korábbi vizsgálatokra, majd mikor ez hatástalan maradt, sürgette az ellenőröket. Azok meg is állapították a bejelentésről, hogy koholmány. Angéla zokogott:

— Megvetsz a merevségem miatt? — kérdezte,

— Nem, de elszomorít — felelte a tanár. — Mert most a változatosság kedvéért az ügyészség indított ellenem vizsgálatot.

— Várjuk meg annak a végét — így hízelgett a leány —, a kedvemért... És addig, ugye ne is találkozzunk ...

Az ügyészség minden körültekintés ellenére sem tudta feltámasztani a tanár elhunyt édesanyját, sem a szövődéi ön- befűzős vetélőről nem kapott új információkat, már azért sem, mert azt több üzemben már hosszú idő óta használják.

— Most már eljöhetsz, ha akarsz, te kis mohó! — így kiáltott a telefonba Pintye Angéla, amikor a tanár ezt közölte vele. — Ne késlekedjél.

Délután csöngettek. A lány boldogan futott választottja elé.

A küszöbön ott állt Görög Győző. Kis, göndör fiúcskát vezetett kézen fogva.

— A fiam — szólt a férfi egyszerűen.

— Hogyant — Így sikoltott a lány.

= Eluntam, hogy te minden gyanú miatt elutasítasz. Múltak az évek. — és én megházasodtam.

— Anyuci i3z ébej asszonf ám — tette hozzá Elékké csat-nem ennyije.