Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-09 / 84. szám
WASHINGTON: Kiss Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Johnson elnök szerdán este (magyar idő szerint csütörtökön hajnalban) beszédet mondott a Baltimore-i John Hopkins egyetemen. Beszédében Johnson azzal vádolta a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, hogy „megtámadta a független dél. vitnami államot” és Dél-Viet- nam teljes bekebelezését tűzte ki céljául. Az Észak-Vietnam ellen intézett bombatámadások arra irányulnak, hogy „feltartóztassák az agressziót és megszilárdítsák a nemzetközi rendet”. A légitámadások Johnson szavai szerint, .,a béke felé vezető ldghelyesebb út szükséges részei”. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok „hajlandó feltételek nélküli tárgyalásokra” a vietnami probléma rendezésére. Ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy Amerika „nem fog vereséget szenvedni Vietnamban és nem vonul ki az országból”. Johnson nem hagyott kétséget aziránt, hogy az Egyesült Államok kész folytatni a háborút Kijelentette, hogy országa „korlátozva használja ugyan erejét, de feltétlenül latba fogja vetni azt”. Az állítólagos agresszió ellen Dél- Vietnamiban. Megismételte, hogy a dél-vietnami partizánokat északról irányítják és látják el, és Amerika itt ..a régi ellenség új arcával” áll szemben. Arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államok még 1954- ben ígérte meg segítségét Dél- Vietnammak. Megismételte korábbi kijelentéseit arról, hogy az amerikai fegyverek csupán Dél-Vietnam „szabadságát és függetlenségét” védelmezik, de egyben arra is utalt, hogy a vietnami háború presztízskérdés is: az amerikai haderők kivonása „megingatná más népeknek az Egyesült Államokba vetett bizalmát”. Johnson kijelentette, hogy a VDK területének bombázása „szükségszerű volt” és egyik legfontosabb célja: meggyőzni az ellenséget arról, hogy Amerika nem fog vereséget szen- veni Vietnamban. A 17 el nem kötelezett állam belgrádi felhívására válaszolva Johnson azt mondotta, hogy az Egyesült Államok kész előzetes feltételek nélkül tárgyalni a vietnami probléma rendezéséről és hajlandó különböző utakon megközelíteni ezt a célt. Így megemlítette: az érintett kormányokkal folytatandó megbeszéléseket és tárgyalásokat az államok nagyobb vagy kisebb csoportjaival va_ ló tárgyalásokat, régebbi egyezmények megerősítését és újabb megállapodások megkötését. Az egyetlen ésszerű út a békés rendezés — mondotta — és Amerika csupán azt kívánja. hogy a rendezés eredményeként biztosítsák Dél- Vietnam „függetlenségét”, „a külső befolyás megszüntetését”. Mindjárt e szavai után azonban ismét kijelentette, hogy az ilyen rendezésig az Egyesült Államok fel fogja hasz„ nálni erejét. Beszéde második részében Johson a délkelet-ázsiai népek támogatásának megnyerésére nagyszabású amerikai gazdasági segítséget helyezett kilátásba arra az esetre, ha ezek az országok hajlandók megfelelő szervezetet létrehozni. Johnson a Vietnami Demokratikus Köztársaság számára is kilátásba helyezte ezt a segítséget, ha csatlakozik a szervezethez, vagyis hajlandó engedményeket tenni a dél-vietnami problémában. Az elnök egymilliárd dolláros összegről beszélt és közölte, hogy az amerikai me. zőgazdasági készletfeleslegéből élelmiszer-segélyt is biztosít erre az esetre a délkelet-ázsiai országoknak. Javasolta, hogy U Thant ENSZ-főti tikár is foglalkozzék e kérdéssel. A Spanyol Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának nyilatkozata PÁRIZS (TASZSZ): Mint az Union Framcaise d’ Information (UPI) jelenti, a Spanyol Kommunista Párt Végrehajtó Bizottsága nyilatkozatot adott ki a 19 komme, nista párt képviselődnek Moszkvában • megtartott találkozójával kapcsolatban. A nyilatkozat megállapítja, hogy a konzultatív találkozó fontos lépés volt azoknak a helyes módszereknek felkutatása szempontjából, amelyek lehetővé teszik a nemzetközi kommunista mozgalom össze- forrot tságának megszilárdítását. Ä Spanyol Kommunista Párt helyesli azokat a következtetéseket, Amelyekre a konzultatív találkozón a 19 kommunista párt képviselői jutottak, mert véleménye szerint, ezek a következtetések előmozdítják az egész kommunista mozgalom akcióegységének megszilárdítását — mondja a nyilatkozat, majd befejezésül kijelenti: — A Spanyol Kommunista Párt továbbra is nagy figyel, met fordít arra, hogy erősítse testvéri kapcsolatait valamennyi kommunista párttal. ESEMENYEK _ i6mkImn ,\Vv\\\\\\\\V\\\\VV\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\.W RAVALPNDI: A pakisztáni Batkela város kőtélében, egy autóbusz kétszáz méteres szakadékba zu_ hant, hat utasa meghalt, 12 megsebesült MADRAS: Az indiai Neiveli közelében egy teherautó összeütközött két ökrösszekérrel, amely egy eljegyzési ünnepségre szállította a vendégeket. Az összeütközés következtében 14 személy meghalt. JOHANNESBURG: Johannesburgot, Dél-Afrika legnagyobb városát, csütörtökre virradó éjjel több földlökés rázta meg. A falak megrepedtek. ablakok betörtek és a villanyvezeték megszakadása következtében a város több része sötétségbe borult. WEESBADEN: Csütörtök reggel meghalt Hester vezérőrnagy, a Nyugat- Németországban állomásozó amerikai légierő parancsnoka. Hester április elején egy ejtőernyős ugrás közben súlyos ko- ponyasérülést szenvedett, ez okozta halálát. MADRID: Madridban szerda este diákok tüntetést tartottak a szak- szervezeti szabadságot követelő munkások iránti szolidaritásuk kifejezésére. Szakszervezeti jogokat követelve tüntetett Bilbaoban is körülbelül ötezer munkás. A rendőrség több személyt letartóztatott WASHINGTON: Johnson elnök 325 000 dollárért új páncél-Limuzánt kap. Az amerikai kongresszus szerdán jóváhagyta ezt a kiadást, sőt. további 197 000 dollárt is egy különleges autó céljaira, amelyben detektívek követhetik útjain az elnököt. Az új Limuzinnak átlátszó teteje lesz, de teljesen golyóálló. Az elnöknek már volt egy páncél- Limuzinja, de a titkosszolgálat véleménye szerint, az már nem megfelelő. BEIRUT: Bejruttól tíz mérföldnyire, északra, egy kőbányában, egy lezuhanó szikla négy munkás halálát okozta. A négy holttestet megtalálták a törmelékek alatt, öt másik munkás eltűnt. Hármat súlyos sebesüléssel kórházba szállítottak. A ciprusi helyzet NEW YORK (UPI, AFP): Az ENSZ-ben nyilvánosságra hozták azt a levelet, amelyet Makariosz érsek intézett U Thant főtitkárhoz Galo Plaza ENSZ-közvetítő jelentésének kézhezvétele után. A levél szerint a ciprusi kormány a legnagyobb figyelemmel fogja megvizsgálni a jelentést, abban a szellemben, amelyet a ciprusi népnek és az elnöknek a békés és igazságos megoldásra vonatkozó kívánsága határoz meg. Makariosz az ENSZ-közvetítő erőfeszítéseit igen értékesnek minősíti és azt a meggyőződését fejezi ki, hogy ezek az erőfeszítések eredményeseknek fognak bizonyulni. Makariosz levelével egyidő- ben Eralp, török ENSZ-fcüldött is üzenetet intézett az ENSV- főtitkárhoz, s az üzenetben megerősíti kormányának már korábban kifejezett álláspontját, amely szerint feleslegesnek tartja Galo Plaza további közvetítő működését Kiprianu ciprusi külügyminiszter athéni megbeszésedről hazatérve nem volt hajlandó kommentálni az ENSZ-közvetítő jelentését. Újságírók érdeklődésére válaszolva kijelentette: „semmi sem mulat arra, hogy az Egyesült Államok kompromisszumos megoldást készülne javasolná a ciprusi problémára”. Az Anatolia török hírügynökség felhatalmazás alapján cáfolta egy brit lap hírét, amely szerint Urgüplü török miniszterelnök azt mondotta Hare amerikai nagykövetnek, hogy Törökország esetleg kilép a NATO-ból. 2 XtPfíJSSG 1965. április 9„ péntek Jól viselkedett a „Hajnali madár az első kísérletnél Jó minőségű televíziós kéneket sugárzott a mesterséges hold WASHIGTON (MTI): Az Egyesült Államok Cape Kennedy-i támaszpontjáról kedden este a föld körüli pályára indított „Hajnali madár” nevű mesterséges hold szerdán megfelelt a várakozásnak, amikor jó minőségű televíziós képeket sugárzott vissza a Maine-állambeli Andover kísérleti állomására. A kísérleti állomás szóvivője kijelentette: „A kapott eredmények alapján már csütörtökön megkísérlik a föld körül 1—1 fordulatot jelenleg 11 óra 10 perc alatt megtevő „Hajnali madarat” védleges, a föld forgásával szinkronizált pályájára vinni. Ha ez távirányítással sikerül, a „Hajnali madár” látszólag „egy helyben áll” majd, mert forgási sebessége megfelel a föld kiválasztott pontja forgási sebességének. Mint ismeretes a tervek szerint a mesterséges holdat kereskedelmi és polgári célokra használják fel: telefonbeszélgetéseik, rádió- és tv-adások közvetítésére Európa és Amerika között. A „Hajnali madár” a Communicatons Satellite Corportion nevű részvénytársaság tulajdona, 137 000 részvényének bizonyos része az amerikai kormány kezében van. A részvényeket jegyzik a Wal street-i értéktőzsdén, „ahol az első kísérlet kedvező eredményének hírére máris felszökött a „zsíros üzletet” ígérő értékpapírok árfolyama. Tiszteletbeli brigádtagok a Finomszerelvénygyárban „összeragasztott lapok” címmel kisfiámét forgattak a televízió munkatársai a gépjavító brigádról. A filmet bemutatták, de a brigád és a tv-munkatársak közötti kapcsolat nem ért véget, Az egri Finomszerelvény- gyár tmk-ü zömének brigádnaplójában így olvashatunk az eseményről: „A tv munkatársai és üzemünk dolgozói között jó baráti kapcsolat alakult ki. Hárman a csoportból — Németi Gyula szerkesztő, Molnár János operatőr és Záhonyi Rudolf rendező — a Tervtárgyaló közgyűlés Gyöngyössolymoson Sokan vettek részt a gyüngyössolymosi termelőszövetkezet tervtárgyaló közgyűlésén. A tervről Pataki János tsz- elnök számolt be, a beszámoló egyrészt értékelte az elmúlt évi eredményeket — a tervezett 40 forint helyett 54 forintot osztottak munkaegységenként — s ez eredményért külön elismerését fejezte ki az asszonyoknak. Elmondotta, hogy a következő év jó eredménye a tagság szorgalmas munkájától függ. tmk szocialista üzem tiszteletbeli tagjai lettek. Németi Gyula tagja lett az üzem kétszeres szocialista brigádjának, az egyesült gépjavító brigádnak. Az üzemvezetősége levélben közölte a tv aktuális főosztályának vezetőjével ezt, s dr. Randé Jenő, meleg hangú levélben válaszolt Az idei terv, illetve gazdálkodás biztosítására az elmúlt évben kétmilliót tartalékoltak. Növelik a beruházásokat is. A melegágya kertészetbe fűtőberendezést terveznek, s völgyzáró gátat akarnak építeni. E két nagy beruházási terv is érzékelteti, milyen lehetőségek állnak a gazdaság előtt. A tervismertetés után a közgyűlés elé terjesztették a prémiumjavaslatot is. A közgyűlés az 1965-re készítet tervet jóváhagyta, s bizonyos, hogy a szorgalmas munkának az idén is meglesz a gyümölcse. 1 Nagy Csaba, i Gyöngyössolymos Április 4-én a tmk-üzem másodszor is elnyerte a szoSsahmunhásoh as ZJj Barázda Tss-ben cialista üzem címet. A felszabadulási ünnepségen a gépjavítók között ott ült Németi Gyula és Zákonyi Rudolf is. Molnár János táviratban gratulált az eredményekhez, ő vidéki riporton volt és nem vehetett részt az ünnepségen. Az ünnepség után az üzem dolgozói vidám találkozót tarA mátraballai termeiősBö- vetkezet a járási tanács mező- gazdasági osztályának felhívására megszervezte a növény- termesztési szakmunkásképző tanfolyamot. Az elmúlt óv novemberében 23 fővel kezdődött a tanfolyam, a hallgatók szorgalmasan tanultak, hogy elsajátítsák a nagyüzemi növénytermesztés tudományát. A tanfolyam végéin 17-en tettek Szovjet vendégek Hevesen Harminc tagú szovjet küldöttsége érkezett Hevesre, hogy együtt ünnepeljen a község dolgozóival. Az ünnepségre érkező vendégeket a járási pártbizottság, a járási tanács és a község vezetői fogadták. A koszorúzása ünnepségek után baráti beszélgetés zajlott le a szovjet vendégekkel, majd este a kultúrházban gyűltek össze. Az ünnepi gyűlésen Nagy Károly elvtárs, a járási pártbizottság első titkára emlékezett meg a húsz év alatt elért eredményekről. A megjelenteket a földművesszövetkezet, a háziipari szövetkezet, az állami gazdaság és a gimnázium kultúrcsoportjai szórakoztatták. A szovjet vendégeket a kultúrműsor után a Rákóczi Termelőszövetkezet, a* község legnagyobb tsz-e látta vendégük A község lakossága szívébe zárta a szovjet .vendégeket és Nagy Piroska, Ecséd: A véradásról szóló levelet megkaptuk, s közöltük lapuinkban, várjuk újabb leveleit. A pétervásári szakiskola hallgatója: A tavaszi szünet, mint az újságokból is értesülhetett róla, kéthetes minden iskola részére. A hazautazás szabályait az iskola^ illetve a kollégium házirendje szabja meg. Rigó Lajos, Feldebrős A nyugdíjas, volt üzemi munkások, hasonlóan a ktsz-ek nyugdíjas tagjainak is, van lehetőségük a kedvezményes üdültetésre, az elő- vagy utószezonban. Azonban a ktsz-nyugdíjasok csak akkor részesülhetnek ebben a kezdvezmény- ben* ha nyu£dyba menésük aiiuL kérték, hogy a jövőben is lá- togassanák el községükbe. Morvái Benedek, Heves HASZNOS Talán sosem volt annyira időszerű a mondanivalóm, mint most, amikor a md megyénkben is egyre szomorúbb statisztikája van a közúti baleseteknek. .. Ha tehetem, mindig elől ülök az autóbuszban. Figyelem a forgalmat. A múltkoriban a Csepel Autógyár egyik személygépkocsiján utaztam. Szemlélődéseim során a kocsi belsejében is találtam nézegetni valót, így fedeztem fel a kormány fölött egy színes rajzzal készített, zsinórírással írott kis levélkét „Gépkocsivezető bácsik! Óvjátok testi épségünket életünket Tavaly sok pajtásunk meghalt még több súlyosan mával ktsz-tagságuika* nem szüntették meg. Étiben «2 esetben a kt-sz-en keresztül kell kérnie beutalót. Palánk! János, Hort: Bejelentését továbbítottuk az Illetékesekhez. Levelével teljes mértékben egyetértünk, a kivizsgálás eredményére visszatérünk. Szlovák Pál, Gyöngyös: A kltórőgyártó vállalat szocialista brigádjának vállalásáról Írott levelét megkaptuk, s közöltük is lapunkban. Várjuk újabb híradásait. Hort! Andrásné, Vámosgyörk: Munkatársunk, sajnos, huzamos ideje betegszabadságon van, így kérjük, közölje levélben a tárgyalás eredményét. sikeres vizsgát a megyei tanács mezőgazdasági osztálya munkatársaiból alakult vizsgabizottság eűőtt. Mind a 17-en megkapták a szakmunkás-bizonyítványt. Négyen, kitűnőre vizsgáztak. A termelőszövetkezet honorálja is a szakmunkásvizsgát. A szakmunkások 10 százalék-! kai magasabb munkaegységet kapnak, mint a többiek. Ezzel is serkenti akarják a termelőszövetkezet tagjait arra, hogy fejlesszék tudásukat. A póter- vásári járásban ez volt az első ilyen tanfolyam, remélhetőleg akadnak követői. Bíró János, Máitraballa KABALA megsérült és nem kevés azoknak a száma, sem, akik köny- nyebb sérülést szenvedtek. Tudjuk, sokszor figyelmetlenek vagyunk a közlekedésben, mégis kérünk benneteket, vezessetek óvatosan, vigyázzatok ránk.” Kérésemre a gépkocsivezető elmondta, hogy egy kis úttörő- lánytól kapta a levélkét Áz én gépkocsivezető ismerősömnek azóta a játéktigris helyett ez a kedves figyelmeztető emlék az egyetlen kabalája. Azelőtt is óvatosan vezetett, de azóta még jobban vigyáz. , Milyen jó volna sok ilyen kis levél. L- Elekes Éva Gyöngyös Nyúltenyésztők Hatvanban Két éve fáradozunk a nyúltenyésztő szakcsoport szervezésével és egy fél évvel ezelőtt siker koronázta kezdeményezésünket. Az alakuló közgyűlésen tízen vettek részt. A szakcsoport 35 darabos törzs- állománnyal, 600 házinyúlra kívánt szerződést kötni a 65-ös évre. A szakcsoport január 24-én a megyében először kiállítást rendezett, amelyet Urbán István, az fmsz elnöke nyitott meg. Kassa János filmvetítéssel egybekötve ismertette a szakszerű házinyúl-tartást. A kiállításon húszán vettek részt, 100 nyállal, s a kiállított nyálak 50 százaléka csincsilla, 40 százaléka magyar vadas, 10 százaléka lepketarka és egyéb fajta volt. A kiállítást több mint 800-an látogatták meg. A szakcsoport legutóbbi közgyűlésén már 30-an jelenteik meg, s a vendégek közül 12-en kérték a szakcsoportba való felvételüket. Az új tagok bevonásával kötöttük meg végleges értékesítési szerződésünket. 1965-ban a szakcsopot 22 tagja 1100 nyulat értékesít. Bodó Miklós . m.' lu >.. , . Hatvan Válaszol az illetékes Van már megállóhely a II. sz. iskola előtt „Halló! Még egy megállót” c. cikkünkre, amelyben szóvá tettük az utasok kérését, hogy az egri II. sz. iskola előtt megállót létesítsenek, a 4. sz. AKÖV válaszolt. Közölték, hogy az utazóközönség kérésének eleget téve a gépállomás—finomszerelvénygy ári járat útvonalán, a Széchenyi utca útjavítási munkálatainak ideje alatt megállóhelyet létesítettek a II. számú általános iskola előtt. A megállóhelyet jelző táblát már kihelyezték. tottak, s a filmeseknek nagyon ízlett a dolgzótársak táskájából előkerülő madárlátta szalonna. A brigád megbízásából Hegedűs László és Csonka László lakatosok egészein Füzesabonyig kísérték a brigád tiszteletbeli tagjait. íme egy filmes történet, amely új fejezettel gazdagította a brigád történetét. Simon Imre, Eger Johnson BaltUnore-i beszéde: 1 „Amerika nem fog vereséget szenvedni Vietnamban és nem vonui ki az országból”