Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-09 / 84. szám
A gazdasági vezetés és a pártszervezetek A z eredményes gazdasá- gi munkához, a termelési tervek pontos teljesítéséhez nélkülözhetetlen a politikai és szakmai vezetés összhangja, a gazdasági vezetők és a pártszervezetek mindennapos, szoros együttműködése. Kialakultak az ennek megfelelő tormák, módszerek is. A vállalati intézkedési terv kidolgozását, végrehajtását például a párt- szervezetek a maguk feladatának is tekintik. A gazdasá- gi vezetők többsége viszont nemcsak elismeri a politikai vezetők, a pártszervezetek jogát a termelést irányító és ellenőrző munkában, hanem igényli is a pártszervezetektől a termelést segítő politikai munkát. Találkozunk azonban helytelen nézettel a tekintetben: hogyan függ össze a gazdasági és politikai munka * gazdasági vezetők tevékenységében. Hangot kap és helyenként a gyakorlatban is érvényesült az a felfogás, amely szerint a politikai és gazdasági munka és vezetés két különböző dolog. — A párbszdrvezet feladata a politikai munka, a gazdasági vezetésé a szakmai, végezze mindegyik a maga dolgát vélekednek egyes szakemberek. Ami a pártszervezeteket illeti :az üzemekben nemcsak joguknak, hanem kötelességüknek is tartják, hogy rendszeres segítséget nyújtsanak a termelés eredményes megszervezéséhez, általában a gazdasági vezetők között viszont akadnak olyanok, akik ügy dolgoznak, mintha politikailag „légüres” térben végeznék szakmai feladataikat. Találkoztunk már gazdasági vezetővel, aki így vélekedett: — Miért végezzek politikai munkát, amikor ott van a partszervezet? Megvan annak arra a maga apparátusa. — S mit mondanak ugyanebben az üzemben a pártmunkások, sőt, a politikailag érettebb pártonkívüliek is? — „Elvárjuk, hogy a gazdasági vezető a rábízott területnek bizonyos fokig politikai vezetője is legyen”. Egyet kell értenünk ezzel a követelménnyel, hiszen ez a mindennapi munka létfontosságú igényein alapszil:. Nincsen ugyanis mindentől elvonatkoztatott, ömagáért való szakmai munka. Egy-egy üzem termelési terve mint a fogaskerék illeszkedik be az ország termelési tervébe, s vezetőnek és beosztottnak egyaránt ismernie kell annak összefüggéseit az ország tervével. Amint az egész ország, úgy egyetlen üzem terve ugyancsak a szocialista gazdaságot szolgálja, s ezért ismertetésében és végrehajtásában is nélkülözhetetlen a politikai munka. apjainkban — amint ezt az MSZMP Központi Bizottsága múlt év decemberi határozatában hangsúlyozta — különösen fontos a tervek minőségi mutatóinak teljesítése, a termelés olcsóbbá tétele, a fegyelem javítása. A gazdasági vezetés munkájának ma ez a fő tartalma. S a gazdasági vezető, mihelyt a tervek konkrét megvalósításán dolgozik, emberekkel kerül kapcsolatba. Aligha boldogulhat pusztán utasításokkal. Meg kell magyaráznia a feladatoknak nemcsak szakmai, hanem politikai tartalmát is, a részfeladat öszefüggését az egészszel. Csak így serkentheti eredményesebb munkára a dolgozókat. A munkafegyelem megjavítása nem alapulhat pusztán utasításon, felelősségre vonásán: az emberekkel történő foglalkozásnak, a meggyőzésnek komoly szerep jut ebben a tekintetben is. Vajon mindezekhez a munkákhoz, amelyek legalább annyira politikai feladatok, mint amennyire szakmaiak, a gazdasági, a szakmai vezetőnek nincs köze? Ellenkezőleg! A különbség a munka módszereiben van. A szakmai vezetés megteremti a tervek teljesítésének gazdasági feltételed. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a munkája ezzel véget Is ért. Mint ahogyan a pártszervezeteknek sem pusztán az a feladatuk, hogy a politikai munka eszközeivel a végrehajtásra ösztönözzék a dolgozókat. A pártszervezeteknek már a feladatok megállapításánál, a tervek kidolgozásánál számításba kell venniök. mit tudnak hozzáadni a szakmailag megállapított követeimén vekhez a dolgozók, ötudatukból, lelkesedésükből. Mindezt természetesen jó politikai munkával lehet erősíteni, illetve felszítani. A politikai munkával tehát a gazdasági vezetésnek számolnia kell. Sőt: maguknak a gazdasági vezetőknek is segíteniük kell abban, hogy ez a politikai erő minél jobban gyümölcsözzék. A szakmai vezetés és a ** pártszervezet együttműködése sem korlátozódhat a feladatok együttes .kidolgozására és a végrehajtás értékelésére. A kettő között van ugyanis a végrehajtás. S ha valahol, itt a legfontosabb az együttműködés. Persze nem szabad összekeverni a feladatköröket. A pártszervezetnek azonban éppúgy kötelessége figyelmeztetni és intézkedést sürgetni, ha hiányoznak a zavartalan munkafeltételek, mint ahogyan a gazdasági vezetésnek is kötelessége a pártszervezet segítségét kérnie például a fegyelmezetlen dolgozók nevelésében. Egyszóval: a pártszervezeteknek és a gazdasági vezetésnek a napi munka minden mozzanatában együtt kell működnie. Nem helyes a problémák „gyűjtögetése” egy-egy értekezletre. Operatív, a problémákat azonnal feltáró, és gyorsan megoldó együttműködésre van szükség. Hatásköri viták, presztízs érdekek csak árthatnak a közös ügynek, a közös célnak: a termelési tervek hiánytalan teljesítésének. A gazdasági vezetés és a pártszervezeték összhangja kisugárzik az egész üzemre, egyetértést, összhangot teremt a gyár minden munkás-kollektívájában. Ott, ahol egységben dolgoznak, rendszerint szervezetten biztosítják a jé munka feltétételeit és a munkafegyelmet is. Ilyen összhangot kell teremtenünk minden üzemben. S ezizel már jórészt megteremthetjük a Központi Bizottság múlt év decemberi határozata teljesítésének feltételeit is. Faragó Jenő Szakítottak az örökséggel A KALI NAGYRÉT mellett alacsony, sárgára meszelt, omladozó falusi házikók sorakoznak. Elhagyott felvonulási épületre emlékeztetnek a törpe, hosszan elnyúló épületek. Néhány méterre az úttól a kékes színben csillogó tó tükrén játszadoznak a nap sugarai, partján dübörgő gépek bontják a földet a homokról. A Heves megyei Építőanyagipari Vállalat káli cementáru üzeme. — Még most is úgy tűnik, mintha ittfelejtett volna valaki — mosolyogva kalauzol az udvaron Szabó Miklós üzemvezető. — Egyszer azon vesszük észre magunkat, hogy elvisz innen a káli szél üzemestől együtt — mutat a valóban gyenge „lábon” álló épületekre. Tizenkét éves üzem, 70 munkást alkalmaz, csempéket, betoncsöveket készítenek. Ha az eltelt 12 év alatt az üzem képe kívülről nem is változott, de néhány héttel ezelőtt belül mégis jelentős dolog történt... — Mióta az üzem megvan, most történt meg először, hogy teljesítettük tervünket — magyarázza az üzemvezető. Az év elején termelési tanácskozáson elhatároztuk: végre szakítunk már azzal a káros örökséggel, hogy különböző okok miatt mindig megállunk a terv felénél. Versenyre hívtuk ki a szilvásváráéi mészmű üzemet. Hogy ők nyertek-e, vagy mi, még nem tudjuk, mert nem küldték el az eredményt, de hogy mi már március közepén 104 százalékra teljesítettük tervünket, az biztos. Évekig azt beszélték az üzemről, hogy kár fenntartani, nincs rend, fegyelem, csak ráfizetés az egész. — Igaz, hogy változás történt a vezetésben, de az eredmények korántsem ennek köszönhetők — hárítja el magáról a dicséretet. Nézzen körül, győződjön meg, van-e rend, fegyelem. A szűk kis raktárban kórházi tisztaság, a polcokon katonás rendben az alkatrészek. Van már műhely, étterem, öltöző, mosdó, hideg—meleg vízzel. — Nem hiányozna innen semmi, ha az mind jó és használható lenne, amink van. Kéne egy modem épület, egy munkapad, mert amin dolgoznak, mór öreg. Már én is 30 éve ismerem. Jó lenne a deszkalócákat és asztalokat is kicserélni az étteremben, a mosdóban. Kéne néhány szék az irodába is, mert ha vendég jön, le sem tudom ültetni. Szóval öreg, ósdi itt már minden berendezés. Ígéretet mór kaptunk, várjuk a tetteket is ... MELLETTÜNK hátrakötött, pettyes kendős lányok, asszonyok beszélgetnek. 13-an vannak. Ök préselik a csempéket. Alacsony, hideg, kicsit sötét az üzem. Kezükön könyökig felgyűrve a ruha, lapos kanállal rakják a maltert a formákba. Beszélgetnek, nevetnek. — Női szakasz — tekint felénk Tömpe Istvánné, aki nemcsak az egyik legrégibb dolgozója az üzemnek, hanem a női szakasz vezetője is. — Amikor kihívtuk versenyre Szilvásváradot, a férfiak brigádot alakítottak. Nekünk se kellett több. Csak nem maradunk le tőlük, elvégre egyenjogúság van. Mi is alakítottunk egy brigádot. Már elnyertük a szocialista címet is, és nem is maradunk le tőlük — magyarázza pattogott beszédével. — A női szakasz az üzemen kívül is összetart...? — Miért ne tartanánk. Voltunk már színházban Pesten, kirándulni Egerben. Nem messze lakunk egymástól, megbeszélünk mindent. Ne gondoljanak pletykára... Az már nem női tulajdonság... AZ IIDVARON magasra rakott csempeoszlopok, különböző átmérőjű betoncsövek sorakoznak. A hideg szél belemar a homokhegyekbe s mintha jég esne, úgy kopognak a lehullott szemek a földön. Elindulunk a tó felé, amely egyszerre nő és fogy. Elől utat vágnak a gépek a víznek, hátul pedig a dömperek hordják bele a homokról leszedett földet. A part melletti vékony sínpárról Páger — homoksee- dőgép — hajol a vízbe. Kristori Ágoston kezelő az ablakba könyökölve nézi a vizet. — Éjszaka egykor kezdtem, mindjárt arrébb kell menni. Komplex módszer a savanyú erdőtaiajok javítására Dr. Bélák Sándor, a Mező- gazdasági Tudományok doktora, a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola rektora befejezte tízéves kísérletsorozatát. Komplex módszert dolgozott ki az ősrégi savanyú, erodált erdőtalajok javítására. Zala és Vas megyében ez a talajtípus 320 000 holdat foglal el. A kutató három szakaszban határozta meg a talajjavítási tennivalókat. Elsődleges a mechanikai talajjavítás: altalaj lazítással, vakonddréne'zéssel feltörik a vízzáró rétegeket, s utat nyitnak a csapadéknak a mélyebb földrétegek felé. A második szakaszban a kémiai javítás kerül sorra, holdanként egy vagon mésszel változtatják meg a talaj összetételét. Ezt követi a biológiai talajjavítás, amely magában foglalja a különböző összetételű szerves és műtrágyák alkalmazását. Az első évben 30 000 hold kedvezőtlen adottságait változtatják meg. A tervek szerint 8—10 éven belül átalakítják az Őrség vidékét. A merítőkanalak 8 méterre nyúlnak a víz alá. S megtelve homokkal bújnak ki ismét a szabadba. — Nem unatkozik? — Á! Nem lehet itt unatkozni, vigyázni kell a gépre. Ha leesik a kanál, nincs homok. Figyelni kell. Énekelek, nézem a levegőt, a vizet, van azért itt mit csinálni... A földgépek motorjai elnyomják a beszélgetést. — Abrámolnak — szól közbe az üzemvezető. így hívjuk mi a föld leszedését a homokról. VISSZAINDULUNK. A művezetőt hallgatom, terveit, elképzeléseit. Valami új kezdődött el ebben az üzemben, valami jó ... Ézért tudtak szakítani a káros örökséggel is. Koós József V V v ♦> V V *> V V V ♦> V V V V V V V V V ♦> ❖ •> •> V v •> v •> *> ♦>*>♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> *> ♦> •> ♦> ♦> ♦> •; A leányanya Amolyan egynyári ismeretségnek indult. Tudod, hogy van az üdülőkben? Kijelölik a szobát, és vele a szobatársat, az asz tál társakat, akikkel két hétig akarva, akaratlan együtt kell lenni. A kultúrfelelős, megértő ember lévén, úgy válogatta össze a vendégeket, hogy házastársak házastársakkal, magánosok magánosokkal kerültek össze. Velem egy fiatal lány lakott. 19—20 évesnek néztem, kiderült, még fiatalabb. Olyan igazi mai lány. Nem akarom ezzel bántani. Még irigyeltem is egy kicsit, hogy olyan gátlástalanul össze tudott tegeződni már az első nap az asztaltársakkal. Azok ketten szintén egy szobában laktak. A mi folyosónkra nyílott az ajtajuk. Nem volt nekem semmi különleges tervem, csak két hétig élvezni a vizet, és nagyokat aludni. Választás után voltunk és tudod mi ment akkoriban. Ha a nap 25 órából áll, az is kevés. Első este még tartottam is mágam az elhatározáshoz, vacsora után aludni mentem. A kislány éjféltájban jött haza, csöndesen dúdol gatott és enyhe szesz- szagot éreztem, amikor fölém hajolt. kémlelve, alszom-e. Másnap nem hagytak békén. Legalább sétáljunk egy kicsit. Húzódtam, mert úgy éreztem, a fiú csak lovagiasságból csatlakozik hozzám. Na, nem velem szemben lovagias. A barátja udvarlását fedezte, mert az nagyon összemelegedett már első este az én kis szomszédnőmmel. Hát valahogy így kezdődött, s ma. gam is meglepődtem a fiú udvarlásán, mert két-három nappal később már formálisain udvarolt, s én úgy éreztem, most már' miattam is jön. Olyan jól megértettük egymást és a hét végére már minden órát együtt töltöttünk. Igen, az első hét végére már csakugyan minden órát érts. Tudod, nem volt nekem azelőtt senkim. Amíg a fiatalságom enyhí-' tette volna a csúnyaságot, addig tanultam. Nekem is voltak vágyaim, én is szerettem volna összebújni a fiúk. kai, és a sötét szobában fekve ezerszer elképzeltem, milyen lehet a csók. De szégyelltem volna, ha valaki észreveszi. Gőgös voltam és megközelíthetetlen, azt akartam, mindenki elhiggye: csak a könyv, a betű érdekel. Végül már magam is elhittem. Később még a harmadik X felé haladva, ugyan ki közeledett volna hozzám. Ferde orrom, negyvenes cipőm, csontos karom, ugyan kit csábított volna? Hát nem érthető, ha mindezek után úgy néztem arra a fiúra, mint életem késői ajándékára? Így adtam oda magam, s könnyesen nevettem a meglepetésén, amikor megiértette, hogy még lány voltam. Már csak napok voltak hátra az üdülésből, s addigra elvesztettem magam. Rosszulesett, ha másra nézett, és mindig a számon volt a kérdés: mi lesz, ha vége a csodálatosan szép két hétnek. De soha nem mertem megkérdezni. Budapestig együtt utaztunk. Ott címet cseréltünk. elbúcsúztunk, ahogy szokás. 0 valahová Szabolcsba ment, én meg haza. Az első napokban vártam. Levelet. Aztán később csak egy lapot legalább, parányi jelét, hogy emlékszik. Levél nem jött. de helyette egy megdöbbentő felfedezés. Nem akartam hinni. Vártam még egy hónapot, hátha csak tévedés, valami kis biológiai zavar, hiszen mondták is valami ilyesfélét az asszonybarátnők. Csak én akkor nem figyeltem. A harmadik hónapban döbbentem rá valójában, mi történt. Éjszakákon át tépelődtem. mit csináljak. Akkor még nem volt olyan egyszerű elmenni a bizottsághoz. Ha mégis talált kiutat az ember, az pénzbe került, nagyon sok pénzbe. Érdeklődni, kérdezősködni szégyelltem. Féltem. Próbáltam elképzelni, mi lesz, ha megszülöm. Az apját, nem, azt nem kerestem. Mit mondhatott volna, hogy menjek orvoshoz. Mert feleségnek biztos nem akart. Engem, a csúnya nőt, aki már nem is fiatal. Velem nem lehet reprezentálni. Azt meg ki hitte volna, hogy az eszem miatt szeret? Nem, őt nem kereshettem. Példálózni kezdtem az ismerősök előtt, mi lenne, ha... Először csodálkoztak, aztán kinevettek, volt, aki éles gúnnyal a hangjában megjegyezte: mi lenne, hát nem tudod, lánynak szülni dicsőség! De válóban má lenne. Én is olvastam. hallottam és vallottam is, hogy nincs törvénytelen gyerek, hogy nem szégyen, ha egy lány... Teltek a hetek, kényszerű tétlenségben. Azután egy nap hivatott a főnök. Kertelt, kereste a szavakat, hogy végül nyersen megkérdezze: mondja, igaz amit mondanak? Ahogy végignézett rajtam, legyintett, minek is kérdd, hiszen már a vak is láthatja, hogy készülődöm a bekapcsolhatatlan. kapcsokkal, a nyíló cipzárakkal. — Hát hogyan képzeli? Maga. aki olyan beosztásban van... az emberek szeme előtt áll... mit képzelnek intézményünkről, az itteni erkölcsökről... Hangja dühös rikácsolásba fulladt, és én nem akartam megérteni, miért tragédia az neki, ha az előadónő gyereket vár? — Remélem, tudja a kötelességét? — kérdezte a végén, izzadt homlokát törölgetve. Tudtam. Állapotomra való tekintettél beadtam a lemondásomat. És ezzel kezdődött az én kálváriám. Hivatott a személyzetis, a párttitkár, az üb-titkár, az osztályvezető, az MNDSZ-titkár... és faggattak, mi történt, hogy történt, hová tettem az eszem. És a pillantásukból egyre csak azt olvastam ki, ugyan hová tette a szemét az a pasas, akinek pont én kellettem... Nem tudtam beszélni, nem tudtam megmagyarázni. Pedig egyetlen emberséges szó elég lett volna, hogy elsírjam magam és beszéljek. Az egyedüllétemről, a társtalanságomról. Arról, hogy éjszakánként sírva fúrom a fejem a párnába. Hogy nem vagyok én valami ostoba nőszemély, akit megejtettek. Hogy én boldog akartam lenni, csak egyszer életemben, belefészkelődni a két kar közé... És hogy tudat alatt éppen erre vágytam, hogy én is anya legyek, hogy érjek annyit, mint akármelyik ostobácska nő, akinek megadatott, hogy anya lehessen. Törvényesen. Én akartam, ón kívántam ezt. Nem férjre vadásztam! Gyerek kellett és talán az a féltő becézés, ami ilyenkor kijárna minden nőnek ... De hát kdnék mondtam volna el? Visszahúzódtam az emberektől, végül már azzal is goromba lettem, aki igazán szívvel közeledett hozzám. Tekintettel a történtekre, és arra, hegy mégiscsak élnem kell, nem fogadták el a lemondásom, csak áthelyeztek. Adminisztrátor lettem egy kisvárosi telepünkön, ahol senki sem ismert. Gépelgettein olyanoknak, akik a felét sem tudták annak, amit én. így jött el az időm. Felutaztam Pestre, a szüléimhez. Anyám sírós megbocsátással fogadott, de nem értett meg. Csak a szégyent emlegette. Most már tudom, soha nem is érthet meg olyan nő. akinek otthont adott az élet. A szülés órájában értem csak az anyám aggódott, és ősz hajú apám sétált a szülőszoba előtt meg-meg- roggyanó lépésekkel. Fiam lett. És ón abban az órában is még külön örültem, hogy fiú. Sírva fakadtam, amikor behozták szoptatni, és amikor mohó kis szája először tapadt a mellemre, úgy éreztem, mindent megért ez a perc. A hántást, a megvetést, a gúnyt, amit addig kaptam és ami azután várt rám. Mert a szüléssel még nem ért véget minden. Visszatérve a kisvárosba, másik lakást kellett keresnem. a rég; háziasszonyom lányaira való tekintettel, nem adhatta a szobáját olyan nősnek. Más munkahelyet kerestem, mert elegem volt a képmutató részvétből. Köziben még egy megpróbáltatás várt rám. A kis városba, ahol letelepedtem, egy vénlány volt a gyámügyi előadó. Hetenkint hivatott be és rosszul palástolt megvetéssel kérdezgette: ki a gyerek apja? Nem mondtam meg. Nem mondhattam meg neki, hogy nem jelentkezhetem egy év múlva annál a fiúnál, hogy itt a gyereked... Kérdezett, követelt, fenyegetőzött rendőrséggel, állami gondozással. Tudom, jót akart, de rosszul csinálta.- És én hallgattam. Végül a nagyapám nevére írták. Dolgoztam egy gyárban. Túlóráztam, külön munkákat vállaltam, régi pesti ismerőseim jóvoltából fordításokat kaptam. Filléres gondokkal küszködtem, a kicsi miatt. <3 pedig nőtt, erősödött, mit se tudva a körülötte kavargó viharból. Valahogy egyenesbe jutott az életem is. Külföldi delegáció jött a gyárba, az új automata-sort megnézni. önkéntelenül szóltam közbe, amikor a tolmács nem boldogult a fordítással. Az igazgató meglepetten nézett rám. Már el is felejtettem a dolgot* araikor hivattak a személyzeti irodára. Felfedeztek. Bekerültem az irodára és most itt vagyok, én, a csúnya lány, aki öreg fejjel fiat szült magának, hogy ne maradjon egész életére egyedül. A fiam iskolás. Jó gyerek és okos- ka. Mindent megbeszélünk, csak egy témát kerülünk mind a ketten kínosan. Ö azért, mert olyan kis szemérmeske, én azért, mert hibásnak érzem magam. Persze, tudom, egyszer el kell mondani neki születése történetét. És mellé tanulságul, hogy ennyire soha nem szabad szembekerülni az előítéletekkel. Ennyit nem szabad magára vállalni. Mert tudod, úgy van, beszélünk, beszélünk arról, hogy nincs zabi- gyerek és nem megvetett a leányanya —. de a valóság olyan messze esik ettől... ^ . Deák Hóim
