Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

A burcsik és utasai — És a tavalyi tabló? — Nem csináltunk. Csak hárman végeztek összesen. Megmutatják a szertárt, elég sok mindenük van. Csak vil­lany nincs és így az elektro­mos kísérleteket csak magya­rázni tudják. ötven a létszám: 26 alsós és 24 felsős. Az igazgató Eger­ben végzett tanítóképzőt, most levelező a főiskolán. Tíz tan­tárgyat tanít, magyartól kémiá­ig és történelemtől fizikáig, heti 32 órában. Egy tanterem­ben együtt a felső négy osz­tályt. Áz alsósok nevelője felsőfo­kú tanítóképzőt végzett. Heti 30 órában tanít, ugyancsak 10 tantárgyat az első négy osz­tálynak. A másik tanteremben. Míg mindezt elmondják —és cseppet sem panaszkodva — Gárdonyi Lámpása jár a fe­jemben ... Csakhogy, az akkor volt... — Hogy lehet így, ilyen kö­rülmények között tanítani? — Kell. Szükséges rossz az ilyen iskola — mondja az igaz­gató. — Tudnak-e tovább jutni ezek a gyerekek? — Van, aki tovább jut. Ke­vesen. 3,3 volt az iskola tanul­mányi átlaga. — És mit ér ez a 3,3 egy másik, falusi, vagy városi isko. Iában? Bizonyára jóval keve­sebbet. — Hát igen. Mi mindent megteszünk, amit lehet... Mi legalább ketten vagyunk. De van olyan tanyasi iskola is a környéken, ahol csak egy pe­dagógus van. Ott van. Csárda­puszta. egy nevelő és 32 ta­nuló. Vagy a pusztafoga esd is­kola, ahol 11 gyereket tanít egy nevelő, öt tanyasi iskola van a környéken, s ezekben 251 gyerek tanul. Csak a csár­datanyai elfogadható ezek kö­zül. Ott öt nevelő tanít 114 gyereket. — Mi lenne a megoldás? — Nemrég az egyik család beköltözött a faluba. Azt mondták, a gverekek miatt... Kollégium kellene... és a bútorzat szerény, egysze­rű, mint ez a két lelkes, fiatal Lámpás. Az igazgató mondja: — Akár hiszi, akár nem, én önként jöttem ide és szeretem ezt a helyet. Már harmadik éve csinálom. Hét végén haza­megyek Visznekre, elég ió a közlekedés. Talán, ha egyszer majd megnősülök, akkor talán búcsút mondok a- tanyasi is­kolának ... A másik: — Én kértem magam ide. Hevesen lakom, egy éve járok ki. Közel van, nem távolság — Milyen újság jár Ide? — Az iskolának a Közneve­lés és egyéb módszertani szak­lapok. Meg akartam rendelni a Népszabadságot is. de a pos­tás lebeszélt, ne kelljen már neki azért az egy lapért min­dennap ilyen messzire kijön­nie. így, ha erre jár, akkor hoz újságot is. — Társaság? — Az nincs. — Milyen messze van a vil­lanyvezeték? — Másfél kilométerre, Nem sok, igazán beköthetnék... B. 5. Az Iskolától alig egy ugrás- nyira lakik az igazgató. Albér­let. havi 80 forintért. A szoba A műúton suhan az autó. Magunk mögött hagyjuk a te­rebélyesedő káli betongyárat, az új bisztrót, a gimnáziumot, a magtermeltető egyre mago­sodó épületét, Egerben a ben­zinkutat, az AKÖV-telepet, a gépállomás üzemeit, épülő há­zakat és már az új színház előtt járunk ... Még mindig a burcsik és a k'js tanyasi iskola körül forog­nak a gondolataim. A múlt öröksége... De meddig nyúlik vissza ez a múlt? 20 év teltei. Ez már nemcsak a múlt örök­sége . .. Vállalni kell! Fülembe cseng a 15 kis ta­nyasi gyerek hangja: „Mi atyánk, ki vagy a mennyek­ben ...” És a kisfiú, aki így mondta: „űrhajós leszek”. Márkusz László IiISZ-k i t ü II tét esek Tegnap délelőtt kilenc óra­kor a megye valamennyi járá­si székhelyén ünnepelni gyűl­tek össze azok a pedagógusok, társadalmi munkások és iíive- zetők, akik munkájuk után méltónak bizonyultak arra, hogy kitüntetésben, jutalom­ban részesüljenek. Valamennyi járási székhelyen a járási KISZ-titkárok mondottak ün­nepi beszédet. Aranykoszorús KISZ-jel- réi.yt kaptak: Várhelyi Árpád, Gyöngyös, Kiss Gábor, Gyön­gyös, XII-es akna. Stanczel Klára, Egercsehi-bányaielep, Nagy Zoltán, Kerecsend, Sza- uervein lÁszló, Petőfibánya, Szalmási György, Hatvan, Bar­csik Imre, Heves és Dobi Béla, Tamazsadány. Kiváló úitörövezető kitünte­tést nyújtottak át a KISZ já­rási titkárok a következőknek. Dudaskó Józsefné, Gyöngyös, Punik Tibor, Balaton, Zsáki Péter, Mátra Erőmű, iskola, Királyfay Mária, Selyp, Pon dek Margit, Hatvan, IV-es is­kola. Ezenkívül számos oklevél és tárgyjutalom kiosztáséra ke­rült sor, majd a verpeléti Dó zsa ifjúsági munkacsapata vette át'a dicsérő oklevelet, s a traktorosba gád a KISZ-vb elismerő oklevelét és tárgyju­talmát #• *1 Emié!« ünnepség a Fegyveres Ere!; Klubjában Tegnap reggel nyolc órakor Egerben, a Fegyveres Erők Klubjában rendezte emlékün­nepségét a Gárdonyi Géza Gimnázium, Papp Sándor, az iskola igaz­gatója mondott ünnepi beszé­det, majd a diákok gazdag, vál­tozatos műsorral köszön lőtték a felszabadulás 20. évforduló­ját. Ezen az ünnepségen került sor a felszabadulási pálya­munkák jutalmazására is. Fel­lépett az iskola énekkara Di- mány Judit, és az iskola zene­kara Farkas István vezénylésé­vel. Hazától — hazáig Tavaly- nyáron úgy bú- 1 csúzlunk el egymástól, hogy többet már nem fogunk találkozni. Egy kicsit meghatot- tan fogtunk kezet, elmondtuk az ilyenkor szokásos jókivánsá- gokat, udvarias közhelyeket, de ezek az agyoncsépelt szavak akkor egy kicsit felfénylettek a szomorkás hangulat miatt. Nem mondhatom, hogy jó ba­rátok voltunk Kálmán bácsival. Nyugodtan a fia lehetnék, de nemcsak a kor távolsága állt közöttünk, hanem a világról, a mi világunkról, az életről, a mi életünkről vallott nézeteink különbözősége is. Olykor a kö­telező tiszteletadás sem tudta lenyeletni velem a szót, ami nála legfeljebb elnéző mosolyt váltott ki. Mégis találtunk érintkező felületet; egyfelől az irodalmat, másfelől a tenni aka­rás nyugtalanságát Az elmondottak talán érzé­keltetik, miért váltott át a ked­vem a búcsúzáskor. Teltek, múltak a hetek, és Kálmán bácsi már csalt olyan­kor jutott az eszembe, ha iro­dalmi műsort rendeztek a mű­velődési házban. De nem ér­deklőejtem felőle senkitől, hírt sem hallottam róla senkitől. Ja­nuár közepén aztán újból talál­koztunk. Az utcán futottunk össze, és nem tudtam megállni, hogy ne köszöntsem a régi is­merősnek kijáró melegséggel. — Kálmán bácsi, te mégis itt­hon ... ? — Nézd, Ferikém, nem mon­dok neked mást, csak ennyit: szép vagy, gyönyörű vagy, tün­dérország vagy, Magyarország! Talán színpadiasnak tűn- * hetett volna másnak a jelenet, érzelgősnek és ezért ko­mikusnak is találhatta volna, de akik ismerik Kálmán bácsit, kisebbfajta tragédiát minden­képpen megérezhettek a szavak mögött Mert Kálmán bácsi úgy ma­radt itt az ellenforradalom után, mint a szedett fa. Fia, életének értelme, bizonyossága, jövőjének alapja ekkor próbált meg más hazát találni. A „nagy lehetőségek” földrésze. Amerika szívta magához és szívta fel. Nemcsak ezer kilo­méterek választották el ettől kezdve ősz hajú édesapjától, hanem az a két világ is, amely­ben élni próbáltak, amely eg­zisztenciát adott mindkettő­jüknek: az apának tisztes nyug­díjat, a fiúnak sok száz dol­láros állást, ha csak az anya­giakat vesszük figyelembe. A többit, az egyáltalán nem mel­lékes összetevőket most ne te­kintsük. Sokat bánkódott, őrlődött tá­volba szakadt fia miatt Kál­mint én az ingemet. Ott, ké­rem, minden köpésre szerviz van, itt meg rohadhat az em­ber az országúton, míg valaki megszánja és bevontatja ... Nyomorult, vacak kocsi... De nekem csak ilyen jut... — kö­pött ki mérgese*, . Mert ez mind attól van,* hogy képtelen vagyok garázst > találni. Télen, egész télen oi szabad ég alatt ez a vacak .. Hát csoda, kérem, hogy tönkre- > megy? Nem csoda. Úgy oda­vannak azokkal az új házakkal, de annyi eszük nincs, kérem, hogy garázst is tervezzenek hozzá,.. Tudja, uram, hogy az < öcsémnek hétszobás lakása« van? iMkása? Háza. Vit.yíllójaA Mert az ott vityillószámbaf tégy. Én meg talán verjem a 4 öldhöz magam attól a nagy ^ boldogságtól, hogy sikerült egyt kétszobás lakást kapnom ... ? Három embernek két szoba! Még egy sem jut egyre... Es garázs sincs! — A vödör megvan még? — Milyen vödör? — Hát az a lóitató vödör? — Uram, magának az agyi-, ra ment a tavasz... Mi a fenét í akar itt nekem lóitató vödör-t rel... Nem voltam én se hu-1 szár, se kocsis ... Hogy a fene i enné meg ezt a világot, amikor _ annyi baja van az embernek és \ még ilyen ostoba fajankókkal > kell eltöltenie a drága idejét. . f Egyszóval: üljön fel a vacak motorjára és szóljon már vala- ^ kinek, hogy itt rohad egy sze­rencsétlen trabantos ... Mert • nekem soha nem volt szeren- . mán bácsi, ha nem is tette szó­vá, de olykor egy sóhaj, félbe­szakadt mondat jelezte lelké­nek nyugtalanságát. Végül ha­tározott: kimegy a fiához. Az­tán majd meglátjuk!... Vagy­is: elszánta magát az odamara- dásra. Fia, annak családja, mágnesként vonzották, és az a világ is, amiről elismeréssel, olykor nosztalgiával tudott szólni, ellenpólusaként mind­annak a számára érthetetlen „furcsaságoknak”, amikkel itt­hon akaratlanul is törődnie kellett, amik ellenkezést vál­tottak ki belőle. Még annyit kell tudnunk Kálmán bácsiról, hogy az első magyar proletárforradalmat, a Tanácsköztársaságot nagy lel­kesedéssel üdvözölte. A hadi­fogságból, Angliából írt sorai, amik egy kongreganista lelkes szavait tolmácsolták az annyi­ra sürgetett forradalom fellán­golásakor, megjelent a Vörös Újságban is. Ma is forradal­márnak vallja magát, ma is fű­tött szavakkal méltatja Marxot, de ma is idealista, ma is vallá­sos, ma is a „régi” kongrega­nista. C ok minden nem tetszett itt nálunk Kálmán bá­csinak, sok mindent nem fo­gadott el, mert ott dédelgetett magában valami eszményi for­radalmat, valami tiszta lángo­lást, valamiféle krisztusi már- tíromságot, szublimált purita­nizmust. ami mentes minden­fajta erőszaktól, irtózik min­denfajta könnytől és vértől, ami valami megszállott test­vériségbe fog össze mindene­ket, lett légyen bárhonnan jött és bárhová tartó az illető. Ha van Ilyen, hogy idealista forradalmár, akkor Kálmán bácsi az, ne haragudjon meg a kifejezésért, sem ezért, sem az előbbiekért. Kálmán bácsi csalódott a forradalomban, a mi forradalmunkban, mert az nem épült az ő elképzeléseire. Csalódott a szocializmusunk­ban, mert az nem egyezik _ az ő szocializmusával. És úgy érezte, görcseit, lelki kalodá­ját csak az a másik vi lág szüntetheti meg. És csalódott a másik világ­ban. És visszatért ide, mert ott kint túlságosan leköti az em­bereket az autó, a ház, a vi- kendház, a motorcsónak, a bankbetét, a dollár, és megfe­ledkeznek arról, hogy az anya­gi Javakon kívül valami más­nak is kell lennie ami értel­met ad a munkának, a fára­dozásnak, a küszködésnek, a verejtéknek, a megtorpanás­nak és az újrakezdésnek, egy­szóval: az életnek. Ha nem is így mondta szó szerint, de most őt idéztem, a napokban megtörtént újabb találkozá­sunk alapján. Annyi mindent mondtunk már mi a kapitalizmusról, annyi mindent mondtak mái rólunk a kapitalisták, de ne­kem mindennél több Kálmán bácsi elindulása és visszatéré­se. Bár sajnálom őt, mert újabb tragédia törte meg, ha nem is vallja ezt be. de csaló­dása egyenlő az eszmél éssel, visszafordulása egyenlő a fel­ismeréssel. Ú gy tudom, a nyáron a kint élő magyarok egy tekintélyes csoportja az 5 biz­tatására látogat majd haza kü­lön repülőgéppel, mert Kál­mán bácsi ott elmondott sza­vai nagyon felkeltették az ér­deklődésüket az óhaza iránt Tessék: ennyi a történet G. Molnát Ferenc ctérni (egri) MlPÖJSRG 5 1965. március 28„ vasár na# i lovak... és jómagam. Fél há- , romkor már talpon vagyok- minden reggel. 25 gyereket fu- , varozok, öt tanyáról szedem • össze őket. A sárgapusztaiak- már reggel hatkor itt ülnek- benn a burcsikban és íél négy, ' meg négy óra, amikor lete­szem őket. t A gyerekek közben elhelyez- . kedtek a kis lócákon. Indulás . előtt még egy rövid közvéle­ménykutatás: Ki mi szeretne i lenni? ! Borbély, varrónő, boltos, la- L katos, sofőr, — ilyenek vol­1 tak a válaszok. Felsőbb isfco- L Iáról senki sem szólt. de , olyan sem akadt, aki a mező­gazdaságot választaná... 0. A Csárdatanyánál letértünk a jó útról és jó két kilométert bukdácsolt a gépkocsi a süp­pedő homokon, míg elértünk az Ötödrésznek nevezett tanyá- ' ra és megtaláltuk az iskolát. A hosszúkás épületen két aj­tó nyilik, közvetlenül az ud­varra. Az egyiken lakat, a má_ sik nyitva. Az ajtó előtt egy piros moped áll. Bent tanítás van. Hittanóra. A padokban 15 ' gyerek, elsőstől nyolcosztá­lyosig. vegyesen, a katedránál fiatal káplán. Vége felé jár az óra, kint várakozom. f‘ Ameddig a szem ellát, sző­lőit és szétszórt házak. Dom­bon az iskola. Mint béna em­ber a mankóra, úgy támaszko­dik az épület tornácának vé­kony oszlopaira. Nem látok villanyvezetéket, itt legfeljebb a napsugár világít, meg a pet. róleum. Vége az órának, már hallat­szik az imá ... Állami gazda­ság és termelőszövetkezet a környék és itt ez az iskola a múlt öröksége... Az óra végén megkérdeztem a gyerekektől, ki ml szeretne lenni. Egv eleven szemű, bar­na gverek azt felelte: űrhajós. — Nem hiszem — mondta a káplán — elég rossz feje van. Isten első parancsát sem tud­ja megtanulni... s. Amíg az egyik gyerek az igazgatóért szalad, a nyolcéves Kőműves Gabriellával beszél­getek otthonról, iskoláról. Az­tán megkérdezem: — Milyen filmet láttál leg­utóbb? Értetlenül néz vissza rám. — Mikor voltál utoljára mo­ziban? — Mi az. hogy mozi? Ha jól megszámítom nyolc­éves koromban én sem voltam még moziban, pedig városban laktam. Több mint harminc esztendeje... 0. Néhány perc és megérkezett az egész tantestület: Fodor István igazgató és Horuczi Ist­ván nevelő, Ketten nem teszik ki az ötven évet. A tanterem .szegényes. Na­gyon szegényes. A falon né­hány i:épes levelezőlap és egy keretben, tablón, hét diák és két tanár. 1963-ban végeztek. i. £ Kétkerekű talyigát húzott 2 maga után. A talyigán volt 5 minden bútora, ruhája, edénye, tnégy képkeret és egy lóitató 5 vödör. Találta. Feltette, mert ,az ember sohasem tudhatja, s mikor mire hasznosítható egy [ ilyen vödör, amely ugyan lyu­kas, de azért mégis pont olyan, mint egy vödör. Vidám volt és kissé szégyelte a vidámságát. Annyi rom, annyi halott, any- nyi könny és ő boldog. Pedig igazán meg volt minden oka: az asszony él, a periférián, va- ahol Kispest előtt talált egy ka­lyibát, amely többet ér, mint egy várkastély ő is életben ma­radt, s egy talyigára való hol­mija úszta meg a bomba Pusz­títását. S, hogy a lóitató vödröt >fis megtalálta, egyenesen éne- ■ i kelni szeretett volna: csak élő­inek lehet szerencséje. Szeren- ■ £ csője volt, tehát él. Kell-e em- inéi most több? . s Sovány volt, mint egy agyon- ■ i éheztetett giliszta. Rongyos, i mint egy megviselt és sokat i szenvedett, száműzött madár­éi ijesztő és sápadt, mint egy tű- t dóbajos gomba. ( Egy négykerekű autó mellett [ í állt és káromkodott. . í — Mert az embernek elmegy í a kedve az élettől — gombolta ' ki inga nyakát. Szorította, mert i egy év alatt megint hízott két kilót. — Meg kell őrülni. Egy vacak, nyomorult ócska Tra­bant. Ennyire telik csak az em­bernek fél élet megfeszített munkája után. Igen, ennyire telik, kedves uram. Az öcsém kint van Amerikában, az ké­rem, úgy váltogatja az autóit, A hevesi V. számú iskola még jóformán el sem készült, amikor már kinőtték a gyere­kek, Bedig szép, nagy iskola, vart tornaterme, öltözője, ni- deg-meleg zuhannyal. Nyolc- tantermes, 11 tanerős iskolá­nak készült 1962-ben. Ma már 19 nevelő tanít 264 általános és 233 középiskolást. Mert itt kapott helyet a hevesi közép­iskola is. Már harmadik éve. Jövőre érettségiznek Hevesen. És a szép, modern iskola elé nap mint nap, szinte menet­rend szerinti pontossággal négy gumikerekén begürdül a múlt. A hevesi tanyavilágban burcsiknak nevezik ezt a két- iovas. télen hideg, nyáron me leg, zöty&gő alkalmatosságot, amellyel még a 10 kilométer­re levő sál-tengerből is isko­lába szállítják a gyerekeket. Q. Megkértem az igazgatót, hívjon fel néhány tanyasi gye­reket az irodába. Hatan jöt­tek, kicsik és nagyok, mind a burcsik utasai. Ruhájuk ren­des, tiszta, semmi különbség, úgy öltöznek, mint a falusi vagy városi gyerekek. Csak ki­csit talán melegebben. A 9 éves Szegedi Marika így mondja el egy nap történetét: — Édesapám tejet hord az' állami gazdaságba és öt óra­kor kel minden nap. Hat órakor felébreszt. Gyorsan felöltözködök, segítek édesanyámnak megetetni a jó­szágokat, aztán reggelizek... — Mit kapsz reggelire? — Anyukám tojást süt. De már nem sokáig, mert elülnek a tyúkok. — Aztán háromnegyed hét­kor elindulok gyalog a Nagy Károly tanyára, onnan indul pontosan hét órakor a burcsik. Az első csengetésre mindig be­érkezünk Hevesre. Egy órakor indulunk visszafelé. A kettes iskola előtt megállunk, ott a napközi, én értem anyukám be­fizetett. ott ebédelek. Három órára érek haza. — Mit csinálsz azután? — Tanulok, segítek édes­anyámnak, felseprem az ud­vart, megetetem a jószágét, aztán lefekszem. — Olvasni szoktál-e? — Igen. Meséskönyveket. Azokat szeretem. — Bizonyítványod? — 3,1 volt félévkor. — Mi szereinél lenni? — Övón'" Édesanyám annak ereszt — a-t mondja. — Nem hideg a burcsik? — Nem Télen befűtj ük. — Mivel. — Magunkkal. — És kedves, kerek képével, huncutul mosolyog. & — Hogy tanulnak a tanyasi gyerekek? — Hát bizony, elég gyengén — feleli az igazgató —, de ők még m'ndig jobb körülmények között vannak, mint a kintiek, a tanvasi iskolákban. — És hogyan állják meg a helyüket ezek a gyerekek a — felsőbb iskolákban? — Hát... ml mindent meg­teszünk ... És széttárja karjait. — Nem lenne jobb megol­dás egy kollégium? — De igen. Egyszer már volt is róla szó, de abbamaradt. Pedig itt az udvar, van hely bőven... E. Amikorra vége n tanításnak, két burcsik áll az iskola előtt. Mint valami ósdi, kimustrált postakocsi, csak nem -olyan kényelmes. Híres, hangzatos neve van az egyik burcsik kocsisának: Nagy Sándor. Jóval többnek néztem, de amint mondja, pontosan az ötven és hatvan közepén jár. Hét esztendeje szállítja a gyerekeket. — Régen is behozták isko­lába a tanyasiakat? — Már hogy hozták volna. Az uraság ilyet nemigen csi­nált. Csak amióta az állami gazdaságé a határ. — Nem fárasztó ez az uta­zás? — Dehoevnem kérem. Külö. nősen, amikor t^ngelvig úr a sár, úgy ki vannak ezek a lo­vak ... — A gyerekekre gondoltam Azok fel se veszik. De a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom