Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

Vállaljuk mind, közösen A kor anyagából vagyok, de gyalázatából kinőttem. (Benjámin) Egy egész generáció írhatja memen tóként és hitvallásként e sorokat, vallhatja vállalva büszkén — nem szégyellve té­velygéseit — a győzelmeit, és nem feledve, nem is azt, hogy honnan jöttünk, hanem inkább, hogy még mi van előttünk. Csodálatos és egyben furcsa bor a mienk. Egy fiatal és egy szó szerint „újszülött” korosz­tály, generáció nagy emberi, lélektani és ugyanakkor na­gyon is kézzelfoghatóan poli­tikai, társadalmi, gazdasági te- herátvétele —, mert ez az igaz, s nem ez: őrségváltás — folyik le szemünk előtt A két gene­rációnak neve is van, egy fo­galomból szinte tulajdonnévvé kovácsolt neve, — az egyik: a húszévesek; a másik; a negy­venéveseit. Húsz éves az a „húszéves" is, aki már inkább a harminc felé jár, s az is, aki most közelíti még csak a jubileumi számot, vagy szóra eszmélő gyermek volt még csak az ország újjá­születése idején, vagy születés­napja lényegében egybeesett egy dátummal, amikor nem meghalt, de újjáéledt egy nem­iét, egy nép. Ez az „újszülött” nemzedék, amelyet már mi ne­veltünk, akikben megtestesül­nek már nagyszerű eredmé­nyeink, de visszavirulnak bot­lásaink is, ez a húszéves gene­ráció végső soron most gyür- kőzik tudásban, szakmában, élet- és politikai tapasztalat­ban, hogy részt kérjen és kap­jon — a munkából. A másik nemzetist, amely fiai, lányai az „öregek gene­rációjának” és apja, anyja a húszéveseknek, — mi vagyunk. Mi harmincöt, vagy negyvenöt évesek, mi, akik: „a kor anya­géból” nőttünk ki, magunk mö­gött hagyva a letűnt kor gya­lázatál Mi, akik altkor húsz­évesek voltunk, mégha nem is pont annyi, mi ama másik nemzedék, amelyet a legjobba­kat, a legmesszebblátókat, a szerencsés körülmények közé „szülötteket” leszámítva, be la fröcskölt egy korszak gyaláza­ta. Bennünk, akkor még nem volt tudatosság, legfeljebb ösz­tön és vágy a tisztaság után. Bennünk, akkor még talán vágy sem volt, mert vágyakoz­ni is meg kellett tanulnunk, meg kellett taníttatnunk. Egy vérgőzös ország, egy sír szélére lökött nép zömében tanácsta­lan, néha már a mocsoktól sem hőkölő fiai, koravén gyermekei Voltunk, akiknek még az sem adatott meg, mint ma a városi gyerekeknek, hogy könyvből nézze!, milyen is a ló, tehén, hogy mi könyvből nézzük és tudjuk, hogy van narancs, cso­koládé és csak a meséből véle­kedtünk még, hogy van fehér kenyér. Ml olyan korban éltünk, amikor a gyilkosság nem bűn volt, hanem erény és olyan korba érkeztünk, ahol végre bűn lett egy ember megölése is. Antiszemitizmus és miszti­cizmus, sovinizmus és irracio­nalizmus, hazugság vissza a történelembe, hazugság körü­löttünk a jelenben, s hazugság állítva elénk, ami a jövőt ille­ti. A hazugság <roe rettenetes labirintusában, ebben a világ minden égtáját látszólag átfo­gó kőviiágban, honnan is tud­hattuk volna, vagy legalábbis zömünkben nem tudtuk; van és mi az igazság Es hátha mégtéved az ösztönünk? Visszagondolva így, most csuklik meg az ember feje az alázattól egy eszme iránt, amely emberré tudott mívelni bennünket — mert a fasizmus gőze és bűze szinte már feltar­tóztathatatlanul sodort ben ün- ket le... le... az állatok kö­zé. Nem, semmiképpen sem igaz, hogy mi, az akkori húszévesek 1945-ben szabadultunk volna fel. Csakhogy nekünk nincs dá­tumunk: 1945-ben egy eszme útja szabadult fel, szabadulha­tott fel halált osztván a halál felett 1945-ben felszabadult az ország, megnyílt az út fel, fel a végtelen magasságok felé, ame­lyet akkor lejjebb hittünk jó­val mint ahol most mi vagyunk és amit keveslünk. 1945-ben el­dőlt az ezeréves per. 1945-ben elhallgattak az ágyúk és a bombáik szerte az országban. A történelmi dátum valamit: ez­redéveket! — lezárt és valami újat: ezredéveket — megnyitott számunkra. De belül, ott leg- bel ül az agyak, az idegek pá­lyáin, a gondolatokban, a hit­ben és bizodalomban, mikor „szabadultunk fel?" Sokszor töprengtem magam­ban, hogy az én, egyéni fel­szabadulásom, életem „törté­netírásának” legújabb kora vajon milyen dátumtól, milyen eseménytől datálódik. S ami­kor már örömmel nyugtáztam, hogy ez az, megvan, ez az én belső dátumom — egy ideig mások előtt, a fanyarra for­dult politika miatt titkolt, de valós belső feszabadulá- soim „napja” — mint a tenger­part homokjára írott betűk, úgy folyt szét a dátum. De hát akkor mikor? Hisz mennyit szenvedtünk, mennyit őröltünk... féltünk... igen féltünk is, rrri, akiknek pedig éppen ebben az országban, egyedül ebben az országban, soha nem lett volna szabad félnünk, És mégis rettegtünk! Es mégis hittünk és mégis dol­goztunk, agitáltunk, jegyez­tünk és mennyien, de mennyi­en fegyvert fogtunk, amikor kellett a néphatalom védel­mében. De hát végül is mikor „nőt­tünk” ki a gyalázatból, mikor szabadultunk fel, teljesen, nemcsak jogilag, történelmi­leg, hanem szellemileg is? Ezt az izgalmas oknyomo zást, ezt a sziszifuszi küzdel­met, ezt a keresést egy „dá­tum” után — ezt nem éli át más nemzedék, ez sajátosan a miénk, ez a különbség köz­tünk és a mögöttünk jövők kö­zött. Mert nincs ilyen dátum! Pedig tudjuk, hogy kell, vagy legalábbis kellene lenni... De még sincs, mert a kor szédítő és megható, drámai és féle! metes, igaz, mégha volt idő, amikor igaztalan sodrása, mint valami kirstályvizű, szélesen és gyorsan hömpölygő folyam sodort és közben tisztított, for­mált bennünket. Ki tudná megmondani, melyik vízcsepp? melyik homokszem? Ki tudná megmondani, melyik és hol volt az ő egyéni zátonya, hol és mikor futott csendesebb vizek­re? Kétszer nem állhatunk be­le ugyanabba a folyóba — mondja a régi prematerialista bölcselő. S „ugyanaz” a folyó kétszer, százszor, ezerszer vitt, sodort magával bennünket, míg közben megtanultuk, ho­gyan szabályozzuk útját, míg urai lettünk a vizeknek. A parton ott sorakozik egy egész ország. Budapest újjá­épült hídja:val, Dunaújváros és a szocialista mezőgazda­ság, személyautók és zsú­folt könyvtárak, színházi- bérletek és televízió, a szó szabadsága, de a jó szívvel szólóé is, senkikből lett vala­kik és valakiknek vélt senkik­ből a kezünk nyomán, eszünk nyomán, politikánk nyomán végre valóban — valakik: dol­gozó emberek. S ezek ott mind-mind dátumok, évfordu­lók, az első kilométerkőtől, ama 1945. áprilisitól mostaná­ig. Hát. hogy tudnánk, hogy lehetne most vissza és megke­resni, melyik az én ..személyi” tulajdonom, hová állítsak em­lékművet, amikor végig min­denütt emlékműveik sorakoz­nak. Ott van az enyém, a tied — a miérik is: vállaljuk mind. közösen „személyi” tulajdon­nak, s vállaljuk, mind közö­sen, hatvan-, negyven- és húszéves dátumunknak: 1945-öt. Érdekest aki 37 éves, az most büszkén vállalja magát a „negy­veneseik” nemzedékéhez. Nerr. óhajtja magát fiatalítani Ha nem is tudja, de érzi, hogy együtt mondhatja a költővel: „A kor anyagából vagyok. de gyalázatából kinőttem.” Gyurfeó Géze Sirok látképe Szép, kies völgyben találko­zik a Tama két ága; s innét már szélesebb, mélyebb meder­ben gyűrűzteti szürke vizét a szelíd „palócfolyaar*”. Itt áll a falu — Sírok. Miért Sírok,? Több mint ezer év történeté­nek, a falu tarka, mozgalmas históriájának lapjai rejtik a magyarázatot. Egy vélemény szerint Vili. századi, a vidéket birtokba vevő szlávok a név­adók; „sirok” magyarul azt je­lenti: széles”. Feltehetően a hegyek közé ékelt, legyező alak­ban szélesedő medence ih­lethette a falu nevét Más ma­gyarázat a falunevet a közelben található kősírok, a riolit és pu­ha mészkőbe vájt kaptárszerű, 50—100 centiméter nyílású hosszas üregekhez, valamely ős népnek temetkezőhelyeihez kö­ti. Harmadik magyarázat a nép ajkán ma is élő hagyomány. Ügy mesélik, hogy egy látszó kisiparost. 900-an abból éltek, hogy cselédnek, summásnak szegődtek. „Jelentős ipart” mindössze csak az egyetlen kő­bánya jelentette. A szegény falut nem kímél­te, földigtaposta a háború. Az elkeseredetten hátráló nácik Szodoma szerepét szánták Sí­roknak és gaz tervüket be is váltották. . — Majd egy hónapig állt itt a front. A házaiknak több mint a felét szétlőtték, romhalmaz­zá változtatták. Voltak olyan utcák, amelyeket teljesen le­romboltak ... Egyszer vizet akartam vinni a kútról. Nagy robbanás, porfelhő. Mellém csapott egy lövedék szilánkja, ma sem tudom, hogy jutottam vissza a bunkerba. Éhesek vol­tunk, tetvesek. A falu fölé magasodó várnak, — régi armalasek jegyzik —, nem volt a történelem során tükrözi a siroki változásokat, a felszabadulást követő 20 év fejlődését. A példa: Kokút- puszta. — Nem puszta! Csak a - — útállomás tábláján olvashatni még ezt a szót. Régi cselédhá­zak álltak itt, kettő kivételével ezeket lebontottuk; és épült 70 takaros családi ház és iskola, öt utcája van már a kis tele­pülésnek. Egy családnál nem ég még villany. Szép színfoltja. a hajdani szegény summásfalu mai látké­pének a gyári lakótelep. Hat épülettömb, plusz a munkás­szálló két blokkja. 140 család, amelyet ha csak hárommal szorzunk is és számítjuk a szállóbelieket, több mint 500 embert jelent Könnyen mondhatják a Elnö­köt ismerők: jó, jó, de Sirok nemcsak a gyár, a modern la­török tuigyuroK a .sztkias mely­ségbe zuhant meghalt * zoko­gó édesanyja, amikor megkér­dezték tőle, mi történt nagy fáj­dalmában magyarul válaszolt: .sírok, sírok!" Damó omaidé- kos várától nem messze All aa emberformájú két sziklacsonk, ezekre a nép azt mondja, hogy egy török férfi és török asszony megkövesedett alakja. Ám hagyjuk a rég letűnt szá­zadok történetét; izgalmasabb és eredményesebb a közeli tör­ténelem emlékeinél időzni, azoknál az emlékeknél, ame­lyeket a mai siroki emberek őriznek múltról és jelenről. Lakatos Sándor, a község fiatal vb-elnöke, azt mondja a régi Sírokról; — Nagyon szegény falu volt *8 a miénk. 2300-an lakták, s ennek csak tíz százaléka ntond- /hatott magáénak több-kevesebb földet Számíthatunk még 250 A ptplshegyl gyárban egy párnázott ajtó az ő szobájába tiyiriik Rangos helyiség. Fő­mérnöké. Magas, fekete ftartalemtoe*, harmincéves. Beteljesült álmok... Séta Imre tiltakozik: soha­sem vágyott a magas pozíció­ra. A gépeket azonban nem ta­gadja. Gyermekkora óta vonzó­dik hozzájuk. Különösen az automaták izgatták, érdekelték, ejtették bámulatba. „Amelyek, kéz nem kell hozzányúlni, mégis mennek magúktól...” A faxkasmályi kőbányában mondták néki először: válasz- sza hát azt a pályát, gépész ia lehet — lia akar! Akkoriban hallott először a szakérettségi­ről is. Gondolta, megpróbálja! Jelentkezett — s felvették az előkészítőre. A következő év­ben pedig beiratkozott a bu­dapesti tanfolyamra. A csille, a csákány után a könyvekhez szoktatta _ magát, a gyöngyösi parasztfiú. „Nehezebb volt. mint az ervetem...” Egyetlen esztendő alatt kellett elsajátítani négy év anyagát. Sikerült. Jeles bi­zonyítvánnyal ment Miskolcra. A gépészmérnöki kar gépgyár, tó szakáról — 1958-ban hozta a diplomáját. Vissza szülővá­rosába, ahonnét elindult... Akkor dolgozott már a gyá* — két esztendőnek előtte, egy nyári termelési gyakorlaton dolgozott is benne — amely­nek még csak építését tervez­ték bányászkorában. ^Gyakran. találkoztam a földmérőikkel, ott tartották taútsaemíkei a Farkasmályban. NYITOTT UTAK Munkásból lett vezető . ' * ­• • üli 1: kujonoseou tun«« hm jeiemoetó­ga; itt a törötaök nem tombol­tak, nem ostromoltak. Nem így a németek! A csukaszürke mundért« horda, húsz éve, be­fészkelte magát az omladozó várfalak közé is, a magaslatra páncéltörő ágyút vontattak és az onnét okádta a halált, — 1944. december 22-én meg­szabadult a falunk. Dehogy bántuk a lerontott házakat, a felrobbantott utakat, hidakat, kis átereszeket. Azt számoltuk, hogy kibírtuk, hogy élünk. Sírokra ma már nemigen le­het ráismerni. Felépültek a rommá lőtt házak, utcasorok; s azóta is egymás után bújnak ki a földből az új köntösű vil­lák. Sőt: modern, ízléses vona­lú tömbépületek! Síroknak, ahonnét azelőtt 900 ember ván­dorolt summásnak, cselédnek, ma gyára van; az egykori sum- másokból szakmunkások lettek, s a liszkói gyár, a Mára vidéki Fémművek üzemcsarnokaiban ott állnak a gépek mellett az egykori sommások, cselédek unokái te. A falu termelőszö­vetkezete, amelytől sokan hú­zódtak a kezdeti években, ma már többszörös milliomos. A 2500 kaitasztrális holdnyi terü­let gazdái értői az állattenyész­tésnek, a gyümölcstermesztés­nek és jövőjüket is erre az útra szabják . A régi Sírok szellemi Seté­ről azt olvashatni a Heves vármegye községeiről írt mp- nográflábam: „Közoktatásügyét 2 r- kath, eleim és 2 r. kath. általános továbbképző iskola, szolgálja, összese 5 tanerővel.” Szépen hangzik, hogy 2 r. kath. elemi és 2 r. kath továbbképző iskola, de tegyük hozzá, hogy mindez csak négy tantermet jelentett (!) A mai nyolctan­termes iskola emeletes tömbje csupán egyik büszkesége a fa­lunak. Es hol van már az „5 tanerő”? Tizenhat pedagógus oktatja, tanítja az ifjabb sdro- krakat, s az új iskolában kor­szerűen felszerelt politechnikai termek ia rendelkezésre áll­nak. De számítanunk kell a gyár építette 200 személyes is­kolás napközi otthont is, kony­hával; s ami korábban nem volt: bölcsőde, óvoda. S ahol a múltban nem ismerték csak a kocsmát, ott most kisvendég­lőt cukrászdát is találni. Vagy mondjuk a 250 televíziót? És a korszerű kultúrotthant, a kü­lön mozit, a 3000 kötetes könyvtárat, azt a tényt, hogy egyetlen siroki lakosra tavaly- több mint 3 kölcsönzött könyv jutott? Mindez ma már ter­mészetes dolognak tűnik, ame­lyek elválaszthatatlanok a mindennapoktól. 1 Csak egyetlen példát még, Lamely SnotaeSban is kellőképp kouiupi bwxMUMn tok. a bar­langlakás, a barlanglaké! Igaz. Harmincnyolc család még mim« dig barlangokban ék kőibe vájt odúkban. A nemrég kiadott pénzügyi és építésügyi miiMSZ. téri közös rendelet, amely ki­mondja, a szociális követelmé­nyeknek meg nem felelő tele­pek felszámolását — Sirok községben is ismeretes. A tA, nács vezetői épp a napokban kopogtattak be minden bar- langba, segítségükkel. Meg­kérdezték aZ embereket, kíván­ják-e a segítséget A tanács 45 családnak biztosítani tud tel­ket, ingyen. És segít az állom is kölcsönnel, előnyös kölcsön­nel. Kölcsönt adnak minden kérelmezőnek, aki kétéves munkaviszonnyal rendelkezik, s aki 36 hónapon át • kölcsönt rendesen tö-rleszti, annak nem kell megfizetnie az igénybe vett teljes összeget, jelentős részét 5—8—12 ezer forintot elengednek nekik. És termé­szetesen nem számítanak ka­matot íme, a lehetőség, hogy azok, akik eddig nem tehették, mert erejükből és tehetségük, bői nem futotta, kiszabadul­hatnak a kősziklák börtönéből. És élnek is ezzel a felkínált lehetőséggel a sároki barlang­lakok? A 38 barlangilakó közül 17 család mondott nemet Kik ezek az emberek? öregek. Hat­vanöt-hetvenöt évesek. Ott töl­tötték le életük nagy részét és már nem akarnak mozdulni« jobbítani sorsukon, öregek, és igénytelenek, akik ragaszkod­nak a ..megszokott” rosszhoz. A történelem korai századai­ban őseink temetkezőhelynek vágtak barlangokat a kőszik­lákba. s a mai nem-et mondók az életüket kötik azokhoz a lyukakhoz. Lassan, nehezen a múltnak, az útált szegénység­nek ez a szigete is elsüllyed, mélybe merül. Sirok látképén azonban nem a barlangok ásítanak többé. Az új, modern tömbépületek, a szép köntösű villák, takaros házak ragyognak a napfény­ben. Ég milyen új tervek, elkép­zelések várnak még megvaló­sításra? — A falu rendezése, egysé­ges építészeti stílusok kialakí. tása, új utcaképek megterem­tése. Talán utópia? — 1966-ra várjuk az elkészí­tett terveket. A szép, kies völgy, ahol a Tama két ága találkozik, a ahonnét tovább szélesebb, mé­lyebb mederben gyűrűzteti. szürke vizét a nagy „palócfo­lyam” — még csak ezután vá­lik igazán széppé, emberalkot­ja gyönyörűvé. (pataky) Dehogy gondoltam akkor arra, hogy pár esztendő múlva mér­nökként találkozom majd a hegyre épült gyárral.. .1” Üzemtechnológusként kezdte a pályát, két év múlva pedig a szerelde főmű vezető j ekén í folytatta, 1962-ben kapta üzemvezetői kinevezését — egy Gyöngyös­re telepítendő, új gyáregység­be: a diódákhoz, tranzisztorok­hoz. Egyetemista koráiban, csajt futólag érintették a félveze­tőkkel kapcsolatos anyagot, „Emlékszem, annak idején — a többi évfolyamtárssal együtt — széljegyzetként én is odaír­tam a könyvbe: csak el kell olvasni...” Megtanulná — Budapesten kellett, az Egyesült Izzólámpa és Villamosság Rt Váci úti gyárában .,. Szorgalmas igye­kezettel. nagy kitartással. A gyöngyösi üzemet, 1962 végén Sánta Imre indította meg, a Mátra alji lányokból, asszonyokból 5 nevelt komoly tudású, ügyes kezű szakembe­reket. A fiatal mérnök; rövid ide alatt ismerőjévé vált az új szakmának, megszerette azt — de szíve valahogy mégis vissza­húzta a gépek közé. A gyárt­mányszerkesztésre kívánkozott — meglepte, amikor a nagy pi- páshesyi gyár iődisapécsan be­osztását kapta. Komoly mun­kát, nagy felelősséget jelentett — attól tartott, sok lesz ez ne­ki. A helytállás azonban itt is sikerült, olyannyira, hogy ez év kösd tfcwnötmÜMó forint érték­ben! Szer ing, csendes ember, be­szélgetés közben o*i pán na­gyobb állomásait említi életút­jának, szívesebben csak mun­kájáról beszél — magáról an­nál kevesebbet. Bányász korá­ban kapott sztahanovista kitün tetőséről, a két Kiváló dolgozó- jelvényről, s hogy az elmúlt óv végén a gyár I. alapszerveaeté- tek pártvezető- -égi tagjává vá­lasztották - má­soktól hallok... Az új főmér- aök mással „di­csekszik": részt vesz ő is egy ér­dekes, szép munkában, a gyár egyik idei új megbízatásá­nak végrehajtá­sában, a gyógy­szergyártó gép­sor szerkesztő­ében, elkészí­tésében. Boldo­gan újságolja, hogy még az idén elkészül az egyik gép pro­totípusa, jövő­re pedig az agész gépsor: amely Magyar- országon az el­ső ilyen beren>- dezés lesz! Modem gyár a kis farkasmá- lyi kőbánya felett: főmérnöke az egykori bányászfiú — aki annyi más hasonló társával vá­gott neki az útnak, korunk mindent elérő, métíöldes lép­teivel,^, , Li., £row*9 márciusában — a gyári „tiszt­újítás” során — rá esett a vá­lasztás: ő lett az új főmérnök... Olyan helyen második ember, ahol jelenleg több mint 1300 ember dolgozik, s a munkala­pokon havi negyven különféle tétel szerepei gyáztiaánylséiU*

Next

/
Oldalképek
Tartalom