Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-10 / 58. szám
? PAPP MIKLÓS: § s § § § § § § I § § § § § § § § § § § § § § § 1 § § § § § § I Prózavers, magamról 1 HÖSÖkkel VSigY llOSÖk IlÖlkÜl? § § § Az Időt úgy éltem, mint aki hallja és tudja a folyók futását, § örültem sikongós bokrokban, s a fagy fogói elől § elmenekültem, k bejártam az embereket: hegyekre vittek, s mocsarakba, * fölfelé téglákat tornyoztam, s a hullás is fölemelt, § szorgos pókként hosszú szálakból jövő-szövetet szövök, § pocsolya vagyok, meg út is, meddőség, meg c mindig teremtés, J buktatnak rámhulló kövek, fotonok hada hull a hajamra § sokszor-nehéz kosaramból almát adok zoknis fiúknak, pirosat londoni utcákon, Brooklinban, az egyenlítővel körbejárom a falukat ós a városokat, halakat viszek a Kongó meg az Amazon szürke vizébe, Párizsban magunk fényképét mutatom meg az embereknek s a csizmás olasz földön frisset kacagó cipővel járok . • Annyi utam van. Rengeteg. Bejárni alig győzöm, előttem nincsenek határok, mert mindenütt van ismerősöm. KATONA JUDIT: Bronzszobor A nap dobjába tűzként, saját testeddel fűtesz. Lobogó inged alját mély gömyedésbe gyűrted. Mezítelen, szétjárt lábad földek gyökérverése. Makacsul tanyát őriz szemed szűk, égnyi rése. Most itt áll»! bronzbaöntve ráncárok arcod fénylik, s én töretlennek hiszlek, utolsó szívverésig. VIHAR BÉLA: BÜZASZEM Mit tudja azt a búzaszem amikor lefele, a föld mélyébe veti le a gazda két keze, hogy most vezet éppen az út a kéklő egekig, s amint mélyebbre hull alá, akként emelkedik. Csak azt tudja, zuhan, zuhan, és elnyeli a mély, egyre távolibb a nap, egyre közelebb az éj, a rögbe záró éjszaka, amely körülveszi, és a gödör vak börtöne, a sírja lesz neld; holott innen vezeti majd magasba fel a fény, ahogy a regék kedvesét a hősi vőlegény. Vegyétek példámat tehát, A világ felé emelem, íme, okuljatok. Fölemelem a tenyerem, és benne a magot s így hirdetem én: a mélységből jő a kalász. Növelje a remény! § § § § § '§ § § § § T~}örren a fegyver. . ,ago- •Ly lyó célba talál, sebez, vért ont, és időnként öl is. A konfliktus ezzel lezárul, s a hősöktől már búcsúzhatunk. Háborús történet? Kémhistória? Detektívregény? — Téved az olvasó, ha ezt hiszi, pedig méltán gondolhat erre. Mégsem erről van szó, hanem mai életünk. napjaink dolgozó embereit ábrázoló új drámáról, s novellákról. Nemrég jelentek meg az irodalmi lapokban. Tehetséges fiatal írók művei. A befejező jeleneteik sémáját írtuk le. Az összeütközések, konfliktusok erőszakos, fegyveres formában is véget érhetnek. Senkit sem ér váratlanul, amikor Shakespeare Hamletje végül is leszúrja a királyt, sót úgy érezzük, hogy a kibontakozó lelki folyamatok következménye ez a tett. Lavrenyev ..Negyven- egyedik” című elbeszéléséből készült kiváló filnj bolsevik hősnője lelövi a megérkező fehérek felé rohanó cári tisztet, pedig szenvedélyesen szereti. Megrendítő belső drámai vívódás betetőzése a lövés. Sarkad! Imre „Elveszett paradicsom”- ának fiatal orvosát pusztulásra ítéld kiégett, tépett és kiüresedett lelke. Hiába küzd érte a család, a szerelmese... az egész élet, ha saját magának már nincs ereje az újrakezdésire. Halálba zuhanását sokoldalúan ábrázolt küszködés, vívódás, harc előzi meg, amely — érezzük — misként is végződhetett volna. Ezekben és más művekben is (a példákat folytathatnánk!) az erőszakos vég mindig bonyolult folyamatok ábrázolása, a konfliktusok kibontakoztatása után következik be, a jellem, az egyéniség fejlődésének végső pontján. A szúrás, a lövés vagy másfajta erőszakos tett csak külső kifejezése annak, hogy a lélekben eldőlt a harc, az ellentétes. egymással viaskodó erők közt s ezáltal elvégeztetett a hős sorsa. Harcát megvívta a pusztító tett bekövetkezése előtt s az erőszakos vég indokai, feltételei, lehetőségei kialakultak. Irodalmunk számos műve (pl. Darvas József „Részeg eső”-je. Galgóczi Erzsébet „Eélútan”-ja stb.) nemegyszer magáiból az erőszakos tettből (öngyilkosság, gyilkosság stb.) indul ki. s feltárja fokozatosan mindazokat az egyéni, társadalmi okokat, történéseket, egyéni és közösségi folyamotokat. melyek ide vezethetnek. Ez a modern, irodalmunkban gyakran alkalmazott szerkesztési módszer sem biztosít azonban más helyet és szerepet az erőszakos tettnek, mint a hagyományos koncepció, sőt talán még jobban hangsúlyozza a ,.következmény’’-voltát, „betetőző a jellemfejlődés folyamatában. A zokban a művekben, ^ melyekről elöljáróban szóltunk, az erőszakos cselekedetnek más funkciója van, mint amit eddig jellemezhettünk a világirodalom és a magyar irodalom művei alapján. A „fegyver-dörrenés” ezekben az írásokban nem betetőzi a kibontakoztatott konfliktust, a jellemek fejlődésének és harcának lezajlott folyamatát, hanem ezt hirtelen, váratlanul a bonyodalom szakaszában megszakítja. Ily módon a „fegyver- használat” megakadályozza a hősöket, hogy a problémáikkal szembenézzenek, ezekre választ keressenek s harcukat végigvívják. Az ógörög drámákban még az istenek jelenték meg. hogy szétbontsák a gondolatok. érzelmek viszonyok, kapcsolatok gubancát. MoÜere időnként a felvilágosult királyt léptette fel, hogy elrendezze az összekuszált ügyeket. Mai irodalmunk hősi korszakában nemegyszer a párttitkár toppan be, hogy eligazítsa villámgyorsan a viaskodó hősök sorsát Napjainkban pedig írók műveiben a fegyvert rántják elő és lőnek ... és ezzel az „úrj gesztussal” vágják 3d magukat a bonyodalmakból. Csák Gyula „Békesség a bűnösöknek” című társadalmi igényű, közösségi érdekű konfliktust megragadó drámája így válik voltaképpen sablonos háromszög- történetté. A tanácstitkár lelövi a kiábrándult, cinikus barátját, akivel megcsalta a felesége. A színmű ily módon befejeződik, de a tényleges konfliktus nem bomlik ki. torzó mariad, s a felvetett fontos problémákra nem kapunk választ. Csák hőse indokolásképpen kijelenti ugyan meglepő biztonsággal, hogy a fegyver korunk jelképe. Ez a tétel módot nyújt a megfutamodásra a felvetett problémák felelős, igényes, konstruktív megoldása elől — s hősnek és az írónak egyaránt. Persze, ha a színművet elemezzük látnunk kell mesterkéltségét és zavarosságát, s így megértjük, hogy miért igyekezett megszabadulni hősétől az író. Szakonyi Károly „Ködben a tavon” című elbeszélése feszült légkörű írás. Problematikája izgalmas és fontos. Kitűnően indítja hősei küzdelmét az író, de amikor az igazi harc következne, itt is megszólal a fegyver. Ezúttal egy vadászpuska. A hős egy járási funkcionárius, aki ittasan, vívódva, vadászat közben, vadroacska helyett lepufíantja a csónakban vele szemben ülő, szorgalmasan evező gépkocsi- vezetőjét. Csák Gyula elejti a tényleges problémát s egy más síkra tolja hőseit, hogy használhassa a fegyvert. Szakonyi nem bontja ki és nem viszi végig a megragadott konfliktust, s ezért lövet. Mindkét írásban, de más hasonló művekben is a megragadott konfliktus jellege nem fegyveres, erőszakos megoldást kívánna, hanem a társadalmilag és pszichológiailag indokolt küzdelem teljes ábrázolása révén egészen más megoldáshoz vezethetne. Természetesen sokkal egyszerűbb meghúzatni a hőssel a ravaszt, mint élmé- lyülten ábrázolni harcát önmagával, környezetével, s ledolgozni mai életünk problémáit az előre mutató, szocia lista szellemű, új válaszokat. A „fegyver-használat” ellenállhatatlan kísértése megfosztja ez esetben az írókat, hogy korunk, társadalmunk pozitív embereit mutassák be, azokat, akik küzdenek céljaikért, s ha bonyodalomba, nehéz helyzetbe kelőinek, akkor is megvívják harcukat — fegyver nélkül. Az ezekben az írásokban szereplő embereknek nincs módjuk a küzdelemre, a pozitív vagy negatív iránjrú fejlődésre, mert az tró akaratából időnek előtte elpusztulnak Ez a módszer különösen veszélyes, mert lehetetlenné teszi, hogy íróink társadalmunk fejlődését előrevivő, eszményeikért harcot vállaló, a problémáikkal megküzdő hősöket formáljanak. l-jf a alaposabban megvizsl s gáljuk ezeknek az írásoknak szemléleti hátterét, akkor megállapíthatjuk: a fegyveres konfliktus-megoldást előnybe új részesítő írók nem is akarnak pozitív hősöket teremteni, mert kétségbe vonják társadalmunkban a pozitív hős c íz elsfí szerelem mindig W- Agyonver§ § I ! § s § § I í — Erdős! — kiáltott utánam s gimnázium kapujából Jakab. — Mi van? — Gyere fel négyre. — Minek? — Megverjük Kustárt. — Jó. A megbeszélt időben Jakab nyitott ajtót és a konyha felé Intett a fejével. Kustár már az asztalnál terpeszkedett. Ült, mint a hokedlire támasztott liszteszsák. A hátára tellett vernem, olyan tömött volt. Rám mosolygott, maga elé húzta a nyitott matematikai könyvet és fennhangon olvasni kezdte az első szöveges példát. — Hagyd, értjük — torkolta te Jakab —, mindjárt csináld. A hájas Kustár aprókat pislogott malacszemével és szó nélkül számolni kezdett. Egyenesen bele a füzetbe. Másolni alig győztük. Igaz, hogy már erősen viszketett a tenyerünk. Hogy miért kellet Kustárt mindig megvernünk? Mert kétszer annyi helyet foglalt el a világbői. mint mi? Már a jövendő matematika- tanárt ütöttük benne? Vagy egyszerűen azért lázadtunk, mert úgy tudott valamit, hogy nekünk már a megértésére sem volt érdemes törekedni? Elkészült a két példával. Két percre rá mi is befejeztük a másolást. Köszönés, elismerés nélkül csapták össze a füzeteket. Kustár berakodott az aktatáskájába. Lassan és nyugodtan. Várta a, verést. Miért jött el mégis mindig? A fakírsághoz szoktatta magát a jövendő matematika-tar. jelenlétét, kialakulásának lehetőségeit. Csák Gyula drámájához írt előszavában kategorikusan kijelenti: szívesen ábrázolt volna központi, pozitív hőst”, de ilyennel neim találkozott, és saját képzeletében sem tudja létrehozni. Hasonló állás- foglalás jut kifejezésre Pintér Tamás „Láncreakció” című kisregényében is. Fő alakja egy vasutas, felgyújtja a raktárt, s egyedül akarja eloltani, hogy majd hősként tiszteljék, mint egykor, amikor megmentett a kisiklástól egy gyorsvonatot. A társadalom megbecsülésének megszerzésére, a hőssé válásra eszerint nincs más lehetőség, illeti’« a kisregény főszereplője erre nem lát más módot, mint azt, hogy valamilyen végzetes csapást, szerencsétlenséget hárítson el? Nem nehéz feismer- nünk Csák Gyula és Pintér Tamás hős felfogásának dogmatikus gyökereit. Csák Gyula — előszava tanúsítja! — összetéveszti a pozitív hőst a pozitív eszményi hős alakjával. 1/ őrünk jellemző vonása * hogy új, korszerű hősök születnek és forrnak ki társadalmunk jelenlegi fejlődési szakaszában. Irodalmunk egyik legfontosabb törekvése, hogy felfedezze és ábrázolja ezeket a vonzó, a társadalom és a nép ügyét előbbre vivő mai em.be« reket. Váci Mihály „észret'éí- len forradalmár”-oknak nevezi a munkájukat saját területükön és köm yezetükben hivatástudattal és állhatatosain végző embereket, akik — mint ahogyan írja — „nem az erő, a hatalom, fegyverek forradalmárai már, de munkájuk, képességeik, erkölcsi tisztaságuk kibontásáért éveken át küzdő, megszállottan tevékenykedő új arcú kommunistái, új feltételeket teremtő társadalmunknak.” Galambos Lajos és mások a szocializmusom belüli újért, a szocializmus gazdaságig társadalmi, humanista lehetőségeinek minél gyorsabb és eredményesebb valóra váltásáért küzdő emberekben fedezik fed a kor hősét, (például: „Utas a Göncölszekéren”.) Ezeken kívül sok értékes törekvést látunk; melyek mind a ma tára sadalxnilag tevékeny emberének, ellentmondásos, de pozitív irányba mutató belső harcait tárják fel, és az ezzel összefüggő külső küzdelmeit örökítik meg — céljainkért és eszményeinkért. Irodalmunk újat teremtő,- ismeretlen területeket és tar« talmakat felfedező, eredeti látásmódot kidolgozó fő áramlatától szakad el az az író, akii lemond a társadalmunkban születő, növekvő és kibontakozó pozitív erők és értékek kutatásától, s kifejezéséről. Tarthatatlan helyzetbe kerül, mert gondoljunk például csak arra, hogy még Camus is, aki az emberi létezés tragikus értelmetlenségét vallja, pozitív erkölcsi magatartást képviselő alakok megteremtésére törekszik. Amikor pl. a pestissel viaskodó várost ábrázolja, megmimtázza a szörnyű betegséggel szembefordulóorvos alakját is. A modem kapitalizmus világának sivárságát, az embert emberi lényegétől megfosztó hatásait kifejező nyugati polgári írók javarésze is igyekszik kiutat keresni, értékeket felfedezni. A mi társadalmunk, amely az ember felszabadítását valósítja meg, napról napra létrehozza e harc hőseit és értékeit — mindennapi munkában, küzdelemben az újért, a régi ellen. Az az író, aki nem látja meg társadalmunk embereinek éltében, lelkében és tetteiben a születő új pozitív értékeket, az hasonlatossá válik Stenclal „Pármai kolostor”-ának Fabrí- ciójához. Ez a fiatalember részt vett a Waterlooi csatában, s amikor sebesülten feküdt az amiiens-i fogadóban, egyre csak azon gondolkodott, hogy „csata volt-e, amit látott... s ez a csata a Waterlooi csata volt-e?” Még ma is élnének hát Fabri- cick, akik a kortársi rövidlátás és tájékozatlanság eme klasz- szikus erényével” ékeskednek?! Illés Lajos. vár? Vagy a tudás zonyításra vágyik? hetetlenül? — Marokkózzunk! — dobta az asztalra Jakab a fapálcikákat. — Kusi, kezd Nem bírtuk soká tétlenül. — Az ott megmozdult! — rikkantott fel Jakab. — Nem — bökte ki Kral ét mélyet sóhajtott. — Csalsz? — ugrott fel Jakab, és hátracsavarta a jobb karját. A duzzadt test puffanva fordult le a kőre és nyögött. — Hallgass! Az apám éjszakás volt és fölébred — sziszegte Jakab az arcába ét behúzott neki. Akkor már én is rajta voltam és vertük. Módszeresen. Élveztük az ütések áramát az izmainkban. Gyönyörködtünk, az áldozatra parancsol néma vonaglásban, amely különös grimaszokra kényszeritette. Végre lihegve a falaik döftünk. Figyeltünk, ahogy fel- tápászkodik, helyére rángatja a nadrágját és fölmarkolja a táskáját. — De hiába, vagy te az iskola legjobb tornásza — zihált rám Kusi — a Mészáros Erzsi mégis a Szkőkánnal ment a Kálvárta-hegyre! Ezzé1 elmenekült. — Mit röhögsz? — mordultam sértetten Jakabra. — Azt mondják a Mészáros Erzsi gyönyörű nő. — És te azt elhiszed? Azért, mert a Dagadt most kánjában a szájára vesz egy lányt, te ne merd megpróbálni! Jakab vihogott. Nekimentem. Rendesen ösz- szevertük egymást. Ki lehet az a Mészáros Erzsi? — bandukoltam haza berepedt fültővel. A Kálvária- hegy kísértetiesen emelkedett a temető fölé. Széles, szabad lépcsősor vezetett fel rá. Kétoldalt a kőstációk már alkonyaikor különös alakot öltöttek. Mint elásott titkok életre kelő őrei. És fönt... A Jézus csöndes volt, mert a művész úgy gondolta, hogy 6 rendben van. De a két lator, a két nem igaz — kifacsart testtel vergődött a mindig széljárta tetőn. Sötétedés után, egyedül még egyikünk sem merészkedett oda. Nem igaz, hogy egy lány oda fel mer menni. Hacsak a Szkokén erőszakkal nem kényszeritette. Azon az éjszakán, álmomban egy szőke lányt láttam, tépett ruhában. Keble halma kivillant, amint megpróbált ro- rohanni a fekete éjszakából, le a fehér kőlépcsőkön. A következő napokban észrevettem, hogy a szünetben összesúgnak mögöttem a folyosón. Ügy tettem, mintha nem látnám, majd hirtelen fordulással rárohantam az ösz- szehajló Kijác—Emódi párra. Kijácot sikerült grabancon kapnom. — Mit beszéltetek?! — Az Emődi azt mondta — nem én —, hogy a Mészáros Erzsi egy ... — Pofon vágtam. Aztán elkaptam Emődit. Jól megruháztam. Az órán az egész osztály azt tárgyalta, hogy halálosan szerelmes vagyok Mészáros Erzsibe. Igaz volt. Szkokén ettől a naptól nagy ívben terült. Október elején anyám beíratott altdorfi Dömer Dénes tánc- és illemtanár tánciskolájába. Esős szerda délután kezdődött a kurzus. Az izgalomtól kivörösödött képpel gereblyéztük ágaskodó üstökűnket az előszoba-tükör előtt. Bent torba állítottak bennünket. Az ablaknál a fiúk, szemben a lányok. Altdorfi Dömer Dénes közöttünk hajladozott, nevetgélt és többször elpróbáltatta első úri megmozdulásunkat. Előre, egy-kettő — nekik pukedli —, kéznyújtás, bemutatkozás és vissza. Aztán eljátszottak a valóságban. — Mészáros Erzsi —, susogta a velem szemben álló lány, a kezét nyújtva. Álltam, repültem és elsüllyedtem a rám szakadó boldogságban. Utána séta volt körben, egy sasszé, két sasszé és egy egész fordulat. De én csak botladoztam, mert a szívemben Mészáros Erzsi pukedlizett, csuklónyi fekete copffal, világoskék ruhácskában. És hajladozás közben, a keble helyén két picike madárka néha puhán fészkelődött. A szünetben a sarokba húzódtam és bámultam. Jakab lépett mellém és a fülemhez hajolt. 1 — Mikor viszed a Kálvária hegyre? Atnyaláboltam, a zongora hátára tepertem és ütöttem, ahol értem. A parketten szedtek szét bennünket, a lerántott térítőről, a váza cserepei-' női. Természetesen kizártak a tánciskolából. De mit számított ez, hiszen már ismertem,. Mindenkitől féltve, magányosan hordoztam a szerelmet és bujkáva lestem Mészáros Erzsit az utcasarkokon. Ha észre vett, zavartan lesütötte a szemét és hátralökte dús fonatú varkocsát Egy hétre rá, hirtelen fel költöztünk Pestre. Hét év telt el. 1945 február-' jában ülök a szerkesztőségben,, amikor egy délelőtt kivágódik az ajtó és berobban Jakab La-' Cl. I Percekig öleltük egymást. Beszéltünk, fecsegtünk, aztán kibugyant belőlem a kérdés. ' — Te, — mi van a Mészáros Erzsivel? — Te ismered? — csodálkozott rám Jakab. 1 — Bolond vagy —t hát «i tánciskolában... ; — De Péter —, mi akkor megegyeztünk a lányokkal hogy akárki kerül veled szem-i be, azt mondja, ő a Mészáros( Erzsi. Azóta minden héten egy is-* meretlent keresek. Akit sze l vettem. j Dallos Attila ’
