Heves Megyei Népújság, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-19 / 15. szám
Bonni helyzetkép — Erhard útjának előestéjén Bonnban a hétfői nap az Erhard kancellár párizsi útját előkészítő tanácskozások jegyében teli. A kancellár délelőtt Schröder külügyminiszterrel, Barzellel, a CDU-frakció elnökével és Strauss-sal, a CSU elnökével tanácskozott. Délután a CDU—CSU parlamenti csoportjának elnöksége ülésezett, majd a minisztertanács. Bonnban hangsúlyozzák: Erhard nagyon alaposan fel akar készülni erre a találkozóra, mert tudatában vannak annak, hogy élete egyik legnehezebb diplomáciai feladata előtt áll. A párizsi találkozótól bonni kormánykörökben elsősorban az* várják, hogy Erhard a választási kampány szempontjából hasznos eredménnyel térhet vissza. Remélik továbbá, hogy De Gaulle hozzájárul majd a politikai unió ügyében előterjesztett nyugatnémet javaslatokhoz és egy nyugateurópai kormányfői vagy külügyminiszteri konferencia megtartásához, amelyen — mint mondják — ,.remélhetőleg sikerül majd kilendíteni a nyugat-európai egység szekerét a mostani kátyúból”. Azt is remélik, hogy De Gaulle kilátásba helyezi annak a bonni óhajnak a támogatását is, amelyet Washimitom nemrégiben még hűvösen elutasított, hogy tudniillik a nyugati hatalmak javasolják egy négyhatalmi testület felállítását, amely a német kérdéssel foglalkoznék. Bonnban nem titkolják, hogy a párizsi tárgyalások legnehezebb és legdöntőbb része a katonai problémakör lesz. Erhard nemrégiben azt mondta, hogy kérdést intéz majd De Gaullehoz, konkrétan hogyan képzeli el a francia elnök azt az „európai katonai szervezetet”, amelyre novemberi Strasbourg! beszédében célzott és hogy a francia Force de Frappe mennyiben jelenthetne alternatív megoldást Bonn számára a tervezett MLF helyett. Nyugatnémet részről ismét visszatérő célzások és utalások hallhatók az utóbbi időben arra, hogy az NSZK — esetleg valamennyien közvetett formában — jelentős technikai és anyagi hozzájárulást nyújthatna a francia atomfegyverkezéshez, ha ennek fejében Bonn megfelelő „beleszólási jogot” nyerne. Milyen határig mehet el Erhard Párizsban A hétfői lázas tanácskozásokon — kiszivárgott értesülések szerint — elsősorban arról van szó, hogy milyen határig mehet majd el Erhard Párizsban De Gaulle valószínű ellenköveteléseinek teljesítésében. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy Párizshoz való közeledésének immár napok óta folyó demonstratív hangoztatásával Bonn nyomást szeretne gyakorolni az angolszász hatalmakra, közben azonban a kancellárnak vigyáznia kell arra is, hogy ne vágja el teljesen a Washingtonhoz fűző szálakat sem, s ez különösen vonatkozik a francia—nyugatnémet katonai együttműködés kérdés-komplexumára. ,, A franciákhoz hasonlóan nekünk is számításija kell vennünk az* a lehetőséget — írja ezzel kapcsolatban a Stuttgarter Zeitung —, hogy Amerika egy napon visszavonulhat Európából. De nem szabad semmi olyat tennünk, ami közelebb hozhatná ezt a nemikívánatos eseményt. Több kormánytámogató lap, így a Rheinische Post, ugyancsak azt írja: az a határ ameddig Erhard elmehet a De GauU lenak teendő engedmények során, körülbelül ott vonható meg, hogy nem szabad semmi olyanba belemenni, ami kockára tenné az amerikai csapatok Európában való maradását, és | ami „bomlasztólag hathatna az j Atlanti Szövetségre”. A Spiegel szerint a bonni külügyminisztériumban továbbra is úgy vélekednek, hogy csekély kilátás van a De Gaulle- lal kötendő tényleges megegyezésre. De Gaulle ugyanis kitart amellett, hogy 1. a nyugat-európai politikai uniónak ki kell terjednie közös katona-politika folytatására is; 2. a politikai unió tagjainak támogatni ok kell a NATO-reformról szóló francia elképzeléseket, amelyek felbontanák az atlanti paktum integrált katonai struktúráját; 3. A többi nyugat-európai ország pénzügyileg támogassa a francia Force de Frappe-ot és mondjon le minden olyan tervről, hogy az Egyesült Államokkal együtt létesítsenek közös atomhaderőt. „Ezek a követelések azonban aláaknázzák a NATO-t. — írja a Spriegel —és éppen ezen buktak meg eddig az európai politikai unió térVálasz Csou En-laj kínai miniszterelnök üzenetére Szarka Károly külügyminiszter-helyettes január 18-án átadta Han Ke-hua kíniai nagykövetnek a Magvar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének válaszlevelét Csou En-laj 1964. október 17-4 üzenetére, amelyben a kínai miniszterelnök államfői értekezlet összes hívását javasolja a nukleáris Kommunista választói gyűlések Franciaországban Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára vasárnap beszédet mondott Dran- cyban, Párizs peremvárosában azon az ünnepélyen, amelyen Maurice Thorezról nevezték el Drancy egyik terét. Beszédében rámutatott, hogy a kommunista párt választási taktikájának egyik fő célja: vereséget mérni az Unió az Űj Köztársaságért (UNR) Párt és a reakció jelöltjeire. Üdvözölte azt a nemrégiben létrejött megállapodást, amely szerint Seine megye kommunistái és szocialistái közös listával indulnak az 1965. márciusi községi választásokon. Arra törekszünk — mondotta Waldeck Rochet, hogy mindenütt ilyen megállapodások és szövetségek jöjjenek létre. Ahol nem érünk el ilyen megegyezést, a kommunista párt külön jelöltlistával indul a választásokon — mondotta. Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja ugyancsak községi választásokkal és a kommunista pár* taktikájával foglalkozott Villerupt-ban egy választói gyűlésen. Felhívással fordult a város lakosaihoz, harcoljanak, hogy a városi tanácsok tevékenysége megfeleljen a nép érdekeinek. (MTI) Az amerikai kommunisták ellen indított újabb üldözési hadjáratról A washingtoni kerületi bíró- ként kezdik megvalósítani az ság vezetőbírója eleget tett az úgynevezett „nagy társadalom” Igazségügyminisztérium köve- megteremtésének sokat reklá- telésének és március 15-én a mozott programját. McCarran-tövény és a még „A modern kapitalizmus veti ár om évvel ezelőtt összeállí- zető országának imperialista tott vádirat alapján ismét meg- erői még a képmutatóan hírde- indítják a pert az Egyesült Ál- tett burzpoá demokratikus sza- lamok Kommunista Pártja el- badságjogokat sem akarják len. A Pravda ezzel kapcsolat- tiszteletben tartani, — mutat rá ban szemleíró cikkébe11 a kö- a Pravda. — A kommunisták vetkezőket írja: üldözése azt bizonyítja, hogy a Az amerikai reakció újabb monopoltőke egyre jobban le- kísérlete, hogy leszámoljon a leplezi reakciós antidemoíkrati- kommunistákkal és törvényen kus lényegét, kívül helyezze a kommunista pártot, olyan újabb megtorló hullám, amely nemcsak a kommunistákat, hanem minden szabadságszerető amerikait fenyeget, mert a történelmi tapasztalat arra tanít, hogy a reakció mindig a kommunisták üldözésével kezdte meg és minden haladó gondolkodású ember ellen folytatott hajszával fejezte be ténykedéseit. A kommunista párt ellen indított új megtorló hadjárat a legsötétebb reakciós erők nyílt ösztönzése, — mutat rá a Pravda. Ez a hajsza szemléltetően ábrázolja azt a rendszert, amely igényt tart az úgynevezett „szabad világ” vezetőjének szerepére. Hasonló ékesszólással beszél ez a kampány arról is, hogy az Egyesült Államok kormánykörei a gyakorlatban miA kőbaltától az atomreaktorig A Kossuth Könyvkiadó gondozásában új, érdekes kötet jelent meg az üzletek kirakatában. A maguk idejében korszakalkotó felfedezések és találmányok sok évezredes krónikáját tartalmazó mű „végigvezeti” az olvasót azon az úton, amelyen az ember eljutott a kőbaltától az atomreaktorig, leigázta és szolgálatába állította a természet erőit „A Technika története” című új album több mint 1000 oldalas szövegrészét 726 — részben színes — kép teszi szemléletessé. fegyverek teljes betiltása és megsemmisítése kérdésében. A magyar kormányfő válaszában hangsúlyozza, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya a nemzetközi béke fenntartása és az emberiség számára súlyos katasztrófát jelenthető termonukleáris világháború elhárítása érdekében követkdfcetesen támogatott és támogat minden) olyan reális és jóindulatú kezdeményezést, amely a fegyverkezési verseny csökkentésére, a termonukleáris fegyvereik előállításának, tárolásának, elterjesztésének és felhasználásának betiltására, a nukleáris kísérletek beszüntetésére, valamint a nukleáris fegyverek teljes megsemmisítésére irányul Ilyen irányú erőfeszítésekre különösen nagy szükség van most, amikor a NATO imperialista körei újabb kasérieteket tesznek a nukleáris fegyverek elterjesztésére, a többoldalú NATO atomütőerő ösz- szetákolásával A Magyar Nép- köztársaság kormánya támogatja a Kínai Népköztársaság kormányának a nukleáris fegyverek betiltása és megsemmisítése kérdésében államfői értekezlet összehívására vonatkozó javaslatát is, és kész részt venni egy ilyen értekezleten. cikk. E céllal áll összhangban a lengyel kormány és a Kínai Népköztársaság kormányának javaslata. A cikk a továbbiakban rámutat, hogy az utóbbi időben más szocialista államok is tettek a béke javát szolgáló hasznos javaslatokat Így például a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya újabb kezdeményezéssel szorgalmazta Korea egyesítését. Elmondhatjuk — mutat rá a Pravda —, hogy a szacialista országok béketörekvósei kedvező eredménnyel járnak. A szocialista országok népei azonban nem feledkezhetnek meg a világszerte tevékenykedő agresszív erőkről, ezért nem lankad éberségük. A szocialista országok biztonsága felett állt őrt a Varsód Szerződés Szervezete, amely konstruktív lépésekkel segíti elő a béke megszilárdítását. Nem kétséges, hogy a Varsói Szerződésbe tömörült államok politikai tanácskozó testületének ma Varsóban megnyíló ülése újabb hozzájárulás lesz majd a béke és a népek biztonsága ügyéhez, — fejeződik be a cikk. Biszku Béla látogatása Jugoszláviában Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára Alek- szandar Rankovicsnak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága tttt kárának vendégekén* január 14—18-ig magánlátogatást tett Jugoszláviában. Biszku Béla Alekszandar Rankovics- csa l, Lazar Kolisevszki^oal, Vészeli- nov-val és M. Todorovics-csal együtt Szkopjét is meglátogat) ta. FIGYELEM! Állami gazdaságok, mgtsz-«*, fmsz-ek és magánszemélyek bortárolásra alkalmas felújított fahordókat (100—800 literig) megrendelésre az egész ország területére szállít a IHit'.MiTrffMr'H nijf GÖNGYÖLEGFELŰJÍTÖ VÁLLALAT BUDAPEST, XIII. DAGÁLY UTCA 3. Telefon; 200—285. Az újságok karácsonyi száma közölte a párt és a kormány határozatát az 1965-ös népgazdasági tervről. Azóta mindnyájain hallottunk róla a rádióban és a televízióban, gyakran s®ó esik róla a műhelyekben és az irodákban. De milyen kötelezettségeket ró az 1965. évi terv megyénk egyik legnagyobb ipari üzemére, a Mátravidéki Fémművekre és mit tett az Igazgató, hogy a oéűldtűzéseik valóra váljanak? Kérdésünkre Rózsa László igazgató elmondotta, hogy a gyár december 29-én megkapta 1965. évi tervét. Ez kedvező jeL A feladat adott, az óv első munkanapjától szervezetten és céltudatosain dolgozhatnak a kötelezettség teljesítésén. Vaskos meglepetést tartogatott az idei terv. A második fél évben a gyár 60 ezer méter mezőgazdasági láncot akart gyártani. De mire az idei búza megérik, a kombájnokra és aratógépekre új láncokat kell szerelni. A mezőgazdaság igénye és az ország érdeke azt diktálja, hogy import helyett hazai gyártmányból elégítsék ki a szükségletet. Így mezőgazdasági láncból többet is és hamarabb is kell a sirokiaknak adniuk. mint ahogy azt az elő- tervek jelezték. Azonnal intézkedési tervet dolgozott ki a gyár műszáki kollektívája. A technológia, a steerszámszer- kesztés és a szerszámüzem rö2 rjiMMG, 1963. január ML. bed« Mii tett az igazgató? vád határidőket kapott, de ez* a minisztérium 20 ezer forintos célprémiummal toldotta meg. Február második feléiben kezdik és március végéig 20 ezer méter láncot gyártanak a Mátravidéki Fémművekben. ebben az évben összesen 120 ezer métert A régi technológiával kezdenek, de menet közben új technológiát dolgoznak ki. Miért? Mert a korszerű, új technológia 30—40 fős megtakarítást és lényeges önköltséoiavulást jelent. Hogyan, mint valósítják ezt meg? Gondos tanulmányozás & neon kevés vita után az intézkedési naplóban pontosan rögzítették & határidőket és a felelősöket Az igazgató és a főmérnök kötelessége, hogy mindezt ellenőrizze, tanácsokat és utasítást adjanak. A Mátravidéki Fámművék- nek a tavalyihoz képest az idén 25 millió forint értékkel többet kell termelnie, de 55- tel kisebb munkáslétszámimaL Ez nyolc százalékos termélé- kenységHnövelés* jelent. Arra a kérdésre, hogy milyen módszerekkel valósítják ezt meg, os igazgató a műszaki fejlesztési tervet matatja. Természetesen az idei műszaki fejlesztési tervek a tavalyi eredményekre épültek. Az elmúlt év végére befejezték a tubusgyártó gépek sőrosítúsát, így 1965- ben tíz gépsorral 150 millió forint értékű hsbust gyárthat- Az éknél* Iá munkanap eredménye azt igazolja, hogy az 1964. évi 9,5 százalékos felejtet 4,5 százalékra lehet és kell . is csökkenteni. A munkásoknak és a művezetőknek bebizonyították, hogy a technológiai utasítás pontos betartása, gondosság és figyelem szükséges, és akkor öl százalékkal csökken a selejt, ennyit emeJkedik a termelés és a selejt csökkentésével elérik a tervben megszabott önköltsógjavulást. Sírokban elhatározták, hogy 40 százalékkal csökkentik a nem tervezhető költségeket. Az igazgató, a műszaki és a gazdasági vezetők prémium* feltételként szabta ennek teljesítését. Gondosan megszervezték az ütemes termelést, a kötelezettségek pontos teljesítését és a minőség ellenőrzését. Az igazgató nagy gondot főm dít arra, hogyha mégis nem tervezhető költség jelentkezik, kötbért, vagy büntető kamatot fizetnek, akkor ezt ne titkolják el, nyomban kutassák, hogy milyen zavar, vagy hiányosság okozta azt. A termelési, vagy készletgazdálkodási rendellenességet szüntessék meg, a mulasztást elkövetőt az igazgató köteles anyagilag is felelősségre vonni. A párt- és a kormányhatározat a gazdasági vezetők kötelességévé teszi, hogy az Importanyagokkal takarékoskodjanak. A Mátravidéki Fémiműveknek festékek, lakkok, ragasztok és egyéb anyagok beszerzéséhez évente kétmillió devizaforintra van szüksége. De az első negyedévben az igényelt mennyiségnek csak 25 százar lékát kapták és ez az arány várható továbbra is. Elsősorban az igazgató kötelessége, hogy a szakemberek javallata alapján meghatározza; melyik gyártmánynál, milyen importanyagot lehet hazaival helyettesítem. Az egyszemélyi vezetés és a beosztás is diktálja, hogy az igazgató kellő kapcsolatot teremtsen a szállító vállalattal. A Mátravidéki Fémművek szocialista szerződést kötött a Lakkf es tékgyárral. Közös érdekük, ezért mindkét vállalat ügyel arra, hogy amit az importcsökkentésen megtakarítanak, ne veszítsék el a minőség romlásával. A párthatározat kötelezte, a vállalati érdek pedig diktálta, hogy az igazgató felülvizsgálja az exporttervet. Sokkal több tubusra kaptuk megrendelést, mint amennyi az előzetes tervekben szerepelt. Ezért a siro- kiak hétmillióval több exportot vállaltak. Vagyis az importot csökkentik, de az exportot növelik. Tavaly a tubusok félét a régi, egyedi gépeken gyártottál«. Ez minőség, termelékenység és önköltség szempontjából egyáltalán nem előnyös. A tubusgyártó új gépsor termelési föltételeinek megteremtése, de a régi és a megszokott gépekhez való túlzott ragaszkodás legyőzése főleg az igazgató és a műszaki vezetők feladata. Az egy munkásra eső egy napi bruttó kereset olyan mutatószám, amely kényes műszerként reagál a termelés és a munkafegyelem minden hiányosságára. Az újítási feladat- terv a legfontosabb műszaki feladatok megoldására utal. Helyes, mert a népgazdaságnak és a gyárnak is hasznára válik, ha az importból származó ónozott lemez hulladékát teljes mértékben felhasználják és a hulladékból 11 millió forint értékű koronadugót gyártanak. Dicsérendő kezüen.ényezés, ha a motorkerékpárláncok gyártásánál olcsóbb anyag felhasználásával 2,8 millió forintot akar-1 nak megtakarítani, úgy, hogy | az előirt minőségi követelményeket betartják. A feladatoka* a párt- és a kormányhatározat, valamint a gyár tervei szabták meg. A gyár műszaki dolgozói és munkásai eddig is sok hasznos tanácsot adtak. Véleményükre és segítségükre ezután még nagyobb szükség van. Ezért o meggyőzés és az anyagi ősz- tömés minden eszközét használják fel gazdasági vezetőink, hogy szélesítsék a munkaversenyt. A dolgozók érezzék magukénak az 1965. évi tervet, közös akarati*! és összefogással teljesíthetjük azt. Események — sorokban RÓMA: Mario Zuccherini pilóta, aki múlt évben a pápát a Szentföldre szállította, „DC—8” Al- ítalia-gépén új gyorsasági világrekordot állított fel: a New York—Róma útvonalat hat és fél óra alatt tette meg, óránkénti 1150 latométeres átlagsebességgel DURANGO: Zapote mexikói város repülőterének kötelében leszállás előtt kigyulladt egy kétmoto- ros személyszállító repülőgép. A pilóta és kilenc utas életét vesztette. BUENOS AIRES: Az argentínai Rodriguez közelében egy útkereszteződésnél, összeütközött egy autó és egy vonat. Az összeütközés következtében hatan életüket vesztették. AMMAN: Egy izraeli Őrjárat mintegy száz méterre behatolt Jordánia területére, majd tüzet nyitott az őket feltartóztató járdán határőrökre. Az ezt követő tűzharc során egy Jordán polgári személy és egy izraeli katona megsérült. Jordánia benyújtotta tiltakozását a fegyverszüneti ellenőrző bizottsághoz. MOSZKVA: A Szakszervezet! Világszövetség végrehajtó bizottsága január ?1—23-án Moszkvában tartja 47. ülésszakát. Az ülésszakra Moszkvába érkezett Louis Saütant, a Szakszervezo« ti Világszövetség főtitkára. E. U A Pravda a szocialista országok békekezdeményezéseiről terjesztett elő a nemzetközi feszültség további enyhítését és a fegyverkezési hajsza korlátozását célzó intézkedésekről. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának legutóbbi ülésszakán határozat született a védelmi kiadások ötszáz millió rubellel való csökkentéséről. Az egyetemes békét semmi sem garantálhatja jobban, mint az atomfegyverek teljes megsemmisítése — folytatja a A hétfői Pravda nagy terjedelmű külpolitikai cikkben foglalkozik a szocialista országok legutóbbi bókekezúemé- nyezésedveL Megállapítja, hogy a szocialista államok gyakorlati lépéseket tesznek a béke érdekében és nem szavakban, hanem tettekkel harcolnak a békés egymás mellett élés lenini elveinek diadaláért. A Szovjetunió az ENSZ-közgyűlés ülésszakán fontos dokumentumot