Heves Megyei Népújság, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-13 / 292. szám
1 ■* A BEÁSÓ EMBEP Káplár András még javáko- rában van, túl már a harmincon, de még jóval innen a negyvenen. Megy az utcán, kezében görbe bot, szeme er- re-arra jár, mintha azt vizsgálná, hogy mi változott meg az udvarokon, kerteken tegnap óta. Na lám. Bittóéknál nagy- mosás lehetett, mert szárítókötélen teméntelen ruha leng, lobog fától fáig az udvaron. Kis Gáspár most sem egyengette el a gödröket az utcán, úgy maradt, ahogyan a vontató felvágta a múltkori esőben ... .igen, ezt az embert be kell hívatni a tanácshoz. Botját a levegőbe csapja, által •kar menni a túlsó oldalra, mert g. kisvendéglő előtt egy szekér áll két lóval, de nincs levetve az istráng. Valahányszor, ha valami hanyagságot vagy mulasztást talál a faluban, nagyobbat dobban a szíva Különösen mostanában, mert elég izgalmas napjai vannak. Kútfúrókat várnák, az első artézi kutat hozzák a kis falunak és az most a nagy kérdés, hogy hová is fúrják a kutat? Majd 6 ezt kijelöli — Amolyan benső ember. Csak ebeiül” dolgozik a faluban, raktáros és felvásárló a szövetkezetben, tagja a községi tanácsnak, felügyelő bizottsági tagja a termelőszövetkezetnek, és szőlősgazda. Egyszóval, van neki gondjai abban hiba nincs. A gyerekek már visszamentek az iskolába, az asszony kint terített neki a kertben, » 6zőlőn innenfelől, ahol rózsák is vannak. S a szőlő fölött olyan derűs, olyan békességes a délutáni nap. Mert ennek a szőlőnek híre van. Mindössze is háromszázhúsz négyszögöl, s az elmúlt évben tizenhét hektoliter bor termett rajta. Ez annyira hihetetlen, hogy még a finánc se akarta elhinni a szentnek se. — Nem lesz ez annyi, hájjá elv társ! — okoskodott, amikor a bevallás alatt benyitott ez elmúlt év őszén. — Vakuljak meg, ha nincs tizenhét hektó — érvelt a gazda. — Hátha maga ennyire állítja — nyugodott meg a finánc, de elég az hozzá, hogy csak úgy este nyolc óra tájban ment el s ült fel a biciklire. Nem volt különösebb baj, estik tán annyi, hogy a saját biciklijét egész úton, amíg csak hasa ért, folyton-folyvást Csillagnak, gyermekkorában az édesapja kedvenc lovának nevén szólította. — Jönnek ezek a kútfúrók, vagy nem jönnék? — ült le ezen szókkal az asszony a kerti asztal mellé, amikor a rakott palacsintát férje elé tette. — Tán... jönnek. Az előleget felvették, a szerződést aláírták. — Azért kérdem, mert... az egész falu azt mondja, hogy lesz is itt artézi kút? Hörböl- hetünk továbbra is az itató- kútból... — Ne féljen a falu, amíg engem lát — mondja Káplár András. Kicsit gondolkozik, aztán mondja tovább: — Te csak arra ügyelj, hogy legyék kéznél őrös, terítő, szalonna, kenyér, meg poharak, mert ... itt lesz az artézi kút, ni — s fejével a szőiők fölött az utca felé int. — Hol? — Hol? Hát itt, ni. Mielőt- tünk, A sarkon. — yillájánjó fél túrós palacsinta, s vele egyet kavarint, S befalja. Így néz az asszonyra. Az asszony, Hajdú Sári csak néz. ö is, mint az ura, együtt nőttek embemyi emberré a faluval. Hiszen Kökényes, negyvenöt előtt egy több ezer holdas birtoknak volt a birkatenyésztő központja, három nagy hodállyal, juhászházakkal, cselédistállókkal, s köze- lebb-távolabb vagy három mély kúttal. A férje faragóbé- resnék a fia, ő valamivel több: a magtáros és éjjeliőrnek a lánya... gs most artézi kút... meg... a néhány lézengő juhász helyett négyszáz lélekből van a környezet! — Ö, kedves... — mondja meghatódva és mást mit tehetne? Minthogy a férje kezére teszi a kezét. Ott, ahol most a tizenhét hektó bor termett, a cselédházak tyúkketrecei álltak, s ahol a ház van... igen, minduntalan felvillan a lélekben a múlt. Egy férfikalap bukkan fel a szőlősarkan túL Aztán bicikli csörren, utcaajtó nyűik, fiatalabb ember jön, Serfőző János, brigádvezető. zonygatást, amikor most nem kalap, hanem egy hajadonfej bukkant által a szőlők felett. Ö is biciklivel jött: az állami gazdaságban dolgozik, fejősjuhász. — Aha! — gondolja most a benső ember, vagyis Káplár András, mit is akarhat? A kutat! Ez is a kutat! Baj lesz itten, ha ő nem áll erősen a talpán — S szeme megint a feleségének int. Ami azt jelenti, hogy bort, poharat. Mert a bor jó. A bor nagyon jó. A bor, árkokat temet bé, haragosokat beleit ki, sírt ás, de lakodalmakat is csinál, ó, a bor annyi mindenre jó. Miért ne lenne arra is jó, hogy kijelölje, hova is fúrják azt a kutat? Igenárn, de... ha Káplár András bort iszik, nem tehet róla, de mindég balra, vagyis az igazság felé iszik, és mennél többet, annál Inkább közelebb ama ™ „végső igazsághoz". Most is az történt. Amikor már lehettek úgy hatan, vagy heten, és mindenki próbálta megmagyaráznia maga igazát, felállt, s valameddig szótlanul forgatta erre, arra a poharát. Csend lett Í&Í — Jó napot kívánok! — Szerbusz! Mi szél hozott erre? Ülj le, na — s odább húzódik a lócán. — Csak úgy ... jöttem _— Le ül s nagyot fú inkább, mint sóhajt — Ahá! A kútfúrás... gondolja, de tán inkább tudja, Káplár András a szemével a feleségének int Ami azt jelenti, hogy hozzál csak egy orossal. Az asszony szó nélkül megy. Serfőző rágyújt, s utána erre- arra nyújtogatja a nyakát: — Nem jöttek még? — kérdezi — Kik? — Hát a kútfúrók. — Szóval téged is nagyon érdekel? — Hát persze. Mert az úgy van, András bátyám, hogy — mégiscsak ott lenne az a kút jó helyt, mielőttünk. Onnan erre is vezet az utca, aztán, ha négy, vagy öt házzal feljebb megyünk, szinte központon van, hát nem igaz? — Kezével mutogatta az irányt, de a kéz most megáll az asztalon, mintha rajzolna. — Jó, jó, majd meglátjuk, de most vedd fel csak. Kóstold meg — s teleönti poharát. Koccintanák. Serfőző felhajtja a bort, utána kissé derűsebben néz belé a délutánba, s kezdené megint a saját házuk előtti bi— Egyszóval — mondja —* az iskola előtt lesz az artézi kút, a gyerekeknek is jó, meg úgy is illik. — Az emberek meghökkennek. S csak pislognak. — Hiszen az... kint -van a műút mellett és_ ott vágjana k a kölykök pocsolyát? — Tényleg, a pocsolya — meg a műút._ gondolkozik Káplár András és szinte hallja, hogy a gyermekek lármája közt szelíden, vígan, ragyogóan ömlik le az árokba a víz. — Községfejlesztési adóból gyűlt a kút ára össze, legyen csak ott, a falu legközepén — zengi egy ember, Csűdód Sándor érthetően. Hiszen az ő háza van pontosan a falu legközepén. — Ami ma közepe, holnap már széle lesz — emeli fel más ember a hangját — Igaz! Máris kezd a falu amarra, keletre nyúlni _ — Jobb is, mert hamarabb feljön a naip! — kiáltja valaki. Káplár András röviden szeretné végre tisztázni a helyzetet — A tanácselnök háza előtt legyen — mondja ki megfellebbezhetetlenül. — Na de miért? — kérdezik szinte mindannyian. — Azért, mert... valahol csak lennie kell, és a tanácselnök se rossz ember éppen, megaztán ... — De ha még egyszer választás lesz és ő bukik, de ott marad a kút!... — Tényleg — rebegi letör- ten és leül. Törölgeti a nyakát, homlokát. Egyszerűen beleizzadt már. Motorzúgás robban belé a „-'''hirtelen támadt csendbe. Fék reccsen, nyereg nyekken, két ember jön be. Egyik a tanácselnök, a másik az ipari osztály előadója a járástól. Az elnök már jöttében lebegteti a papírt: — Megvan a falu távlati terve, András! — Igen? Hát most mégis... az artézi kútról lenne szó... — lép elébe bizonytalanul. — Hát az is itt van. Ide nézz! Itt megyen le mellettetek az utca, itt van előttetek ez a gidres-gödrös hely jobbfelöl, eszerint... ezt a helyet parkosítani, a kút meg aztán vagy ide kerülne ti elébetek, vagy pediglen egy kicsit lentebb és túlfelől, ahol ml lakunk — — 8 kérdőn, némi szorongással néz Káplárra. Káplár Andrásban felvillan még egyszer régebbi vágya, ábrándja, hogy itt lenne a ház előtt a kút, de aztán mindent elborít a víz csobogása, csattogása és a faluját látja, mesz- szebbrffl, fénylőn, kémények füstölögnek, es« villanyégők égnek és nyárfák nőnék belé az égbe és estébe. Valami nagyot szeretne mondani az embereknek: — Nem minden prófétának hajlik maga felé a keze, és éppen ezért a kút nem Itt lesz, hanem itt ni! Ahol kezdődik a libalegelő. De miért? Azért, mert egy év, vagy tíz év, de törpe vízmű viszi bé a vizet minden konyhába, házba, udvarra, aztán meg... csinálhatnánk fürdőt. Tíz, vagy tizenkét kádas fürdő elég, nagy, szabad medence, vagy tó, egyrészt az ártézi víz, más- résr-t az Ér vize.« — ahogyan beszél, ujjal matatnak a papír ábráin, vonalain. Az emberek néznek, hallgatnák, aztán szinte egyszerre ^nyúlnák a pohárért, hát így is jó, persze. De hát... ha már le keli mondani a házuk előtti ártézi kútról, legalább igyanak egy kis jó bort, hát nem igaz? PAPP LÁSZLÓ: ÜDVÖZLET Fogjunk kezet, ifjú patrióták, Sok sikert a harcokhoz fiúk! Vigyétek az eszme lobogóját. Tiétek lesz végül minden üt. Tiétek lesz ég föld. jövendő Ez az ország, ez az új világ. Gúnyolhatnak idegeket őrlő — Értelmetlen, fásult ostobák. Jó, hogy jöttök, ellenállhatatlan, Égessétek a Múlt vadonát, Dolgozni kell egyre szakadatlan, S menni mindig, keményen tovább. Mert kidőlnek ám a veteránok, Elkopik az ember, mint a fém. Most ti jöttök kedves, jó titánok, És nem győztök bizony könnyedén. Túlmerész, vad, szép elgondolások Érlelődnek, forrnak bennetek. Forgassátok jól a csatabárdot, Én is megyek mindig veletek... Teherbíró, széles vállainbra — Hadd rakja fel zsákjait e kor. Megvalósult, büszke álmainkra Áldomást iszunk majd valahol. (A KISZ kongresszusára.) APRILY LAJOS: Faust és a Gond Arcod csupa komorság és redő. KI vagy, te vézna, sápadtarcú nő? <— A Gond. A Gond? & nrit akarsz velem? — A lehel etemet rádlehelem. — Miért? — Azért, hogy megvakítsalak. — Pusztulj innen, te boszorkány-alak! — Csend. Magas parancsot teljesítek. —• Nem engedelmeskedem senkinek! KI küld? Ne rejtélyeskedj, mondj nevet! — Vég-hirdető vagyok: halál-követ, — Halál cseléde? Végezz hát velem, de ne vakítsd meg két látó szemeim! Ne tedd, ha van szivedben irgalom. Én a halált is látni akarom! Látni, ahogy láttam az életet, patakot, forrást, erdőt, réteket, a várat, mely a csúcsról messze lát, tavaszok fényét, őszök fátyolát, eget, villámot, formát és arányt, és Margitot, a drága, szűzi lányt... A végső óra mit érhet nekem, ha nem búcsúzhatik tekintetem, s a föld szépségét szemmel nem fogom? Végezz ki inkább! — Nincs hozzá jogom. (Arcára lehet. Faust megvakul.) RASZUL GAMZATOV: (Dagesztán, Szovjetunió) Vizek között Bolond forrás, pajkos patak, Fanfár-hangú vízesések, Vad hegyi ár, mely úgy kacag, Mint költők, akik becsíptek — Miért van, hogy a messzi tájra Víg-csacsogva fut vizetek? Én hallgatok, s lelkem fáj, ha Szülőföldemről elmegyek. Fordította: Bán Ervin Az ellenőrző bizottság váratlanul toppant be. Elsőként a házfelügyelő közölte ezt az aggasztó hírt. Saját szemével látta, amint a látogatók a főfeljáró felé indultak és saját fülétől hallotta, hogy a hetedik emeletre I szándékoznak felmenni. A lakáshivatal ve- ' zetője belesápadt a hírbe. A hetedik emeleten a vízcsapokból egyáltalán nem folyt a víz, annál inkább két lakószoba meny- nyezetén, mert alaposan beázott a plafon. S mindezen felül a padlásfeljárónál még mindig ott púposodon az építéskor összeszedett tűzrevaló hulladék garmadája. Az öreg házfelügyelő ingajáratként loholt a bejárat és az iroda között. Minden bejelentése közelebb vitte a katasztrófához a lakáshivatal főnökét... A bizottság a feljárathoz érkezett. A bizottság beszállt a liftbe. A bizottság megnyomta a hetes számú gombot. A főnök agyában egy szempillantás alatt megszületett az elhatározás: a kapcsolóhoz ugrott, s a lift a bizottsággal együtt két emelet között azonnal megállt. Aztán a hátsó bejáraton szerszámokkal felszerelt alakok szaladtak be. S a hetedik emelet arculata a megrökönyödött lakók szeme láttára hirtelen megváltozott. A víz a csapokból kezdett csöpögni és nem a mennyezetről. A dolog leginkább az érzékenyebb lelkű lakókat hatotta meg. Küldtek is egy levelet a városi végrehajtó bizottr Sághoz, s kérték, hogy állítsanak bronzszobrot a lakáshivatal vezetőjének. 4 óra, 22 perc és 5 másodperc múlva a helyreállítás I befejeződött. A főnök elégedetten kapcsolta be az áramot. A lift megremegett és lassan elindult felfelé J.. Másnap mépis elbocsátottak állásából a lakáshivatal főnökét. A bizottság) ugyanis a lift j működését ellenőrizte. Fordította: Baraté Rozália
