Heves Megyei Népújság, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-06 / 286. szám

Nem fehér köpenyes szakma ?^\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\V\\\\\\VNX\\\\\>^^ Az ódon épületben ragyogó tisztaság. A folyosókon halkan suhannak a csinos lányok, s időnként nagyot koppan a fiúk bakancsa. Az iskola és az inté­zet egy. A gyöngyösi felsőfokú mezőgazdasági technikum nö­vendékei és tanárai a kény szerű és állandó együttlét so rán alaposan megismerik egy mást. A hajdani rendházba) készülnek jövő pályájukra a érettségizett fiatalok, hogy ké év múlva mint végzett szőlész­borász szakemberek vezessék egy-egy tsz vagy állami gazda­ság termelését, borkezelését. A jelenről, a jövőről beszélge­tünk három lánnyal. Füleki Irina másodéves Gyöngyössolymosról jár a tech­nikumba; — Érdekes, szép szakma ez. Persze, nem kell azt gondolni, mányozok, s ha olyan gazdag szőlőkultúra épül ki alföldün­kön, ahogy a tervek mondják, Jvooa^ akkor megéri a tanulást, meg­éri a fáradságot, lesz jövőm. Az egyetlen ilyen szőlész­borász szakiskola ez az or­szágban, azért jöttem ide. Már a hegyeket is megszoktam, re­mélem, mire végzek, meg is szeretem őket. Zliplia Ilona Kaskantyú­ról, Kisköre mellől jött két év­vel ezelőtt a technikumba; — Főleg a borászat vonzott, mert kutatóintézetben szeret­nék dolgozni. Itt módomban áll megtanulni mindazt, ami ehhez, jobban mondva ennek a munkának megkezdéséhez szükséges. Hogy mit tanulunk? Szőlőtermesztés, borászat, üzemszervezés, géptan, talaj­A szobákban az első pillan­tásra az tűnik fel, hogy nem uniformizáltak, hanem színe­sek, barátságosak, és egyéni ízlésről tanúskodnak. Van azért benne valami, ami mégis inté zetté teszi, vagyis nevelőesz­közként használnak itt egy-két „anyagit”. Az a szoba, ame­lyiknek lakói a legrendeseb bek, a legszebb, legtisztább szobát tartják fenn, — külön­böző párnákat, szőnyegeket, faliszőnyegeket kapnak jutal­mul. S az ágyakon mindenütt ott az elmaradhatatlan, az ott­hont idéző nagymackó, Bo- zambó vagy a kis szivacsbaba. Ezek a lányok, ha komolyan és szorgalmasan tanulnak is és már közel húsz esztendősek mégis, amikor elalszik a lámpa és vége egy napnak, álmodnak a jövőről, a jövendőbeliről és talán megálmodják azt is, ho­gyan szeretnék hasznosítani mindazt, amit két éven ke­resztül tanultak... ládám—kiss) Társadalmi munkálja: levelező Tíz esztendeje lesz már, hogy egy estén Nagy Piros!;a sokáig üldögélt az asztal mel­lett ceruzával a kezében. Ne­hezen szántotta ceruzája a pa­pírt. Nehéz volt a kezdet. Mer* vajon hogyan is fogadják, hogy ő, az ismeretlen jelent­kezik, hogyan veszik kézbe egyenetlen írását. És fogalmazni is milyen nagy munka. Inkább bekapálna egy fél hold kuko­ricát. Igaz. nem kötelezte rá senki, de jó lenne, ha az újság az ecsédi fiatalokról is meg­emlékezne már. Hiába, Eger messze van, az ő munkájuk el­kerüli a megyeiek figyelmét Különben látta, mások is ír­nak. ö is megpróbálja. Legfel jebb megszidják érte, ha neu, jó. Ilyen gondolatok mellett született az első levél, amely­nek feladója Nagy Piroska, ecsédi DISZ-titkár volt, a cím­zett a Népújság. És azóta évek szálltak el felettünk, de leg­alább kéthetenként bekopogtat a postás Nagy Piroska levelé­vel is. Az újságnál ismerik írásáról, érdeklődve bontják fel, vajon mit ír Piroska? A levelező szorgalma változatlan, a téma változik, ahogy telnek az évek. A fiatalok munkája helyett talán többet ír most már az idősebbekről, az MHS- röl, amelynek egy ideig helyi hogy ha végeztünk, akkor majd kapunk valamiféle író­asztalt és fehér köpenyt! Igaz, lesznek közöttünk olyanok is, akik laborba mennek, s kutató­munkával segítik majd a ter­melést, de többségünkben bi­zony arra készülünk, hogy jár­juk a határt, járjuk a szőlő­telepítéseket, a a helyszínen hasznosítjuk tudásunkat. Ta­nulmányú tjaink során már ed­dig megkóstoltunk vagy 20—25- féle bort Nem szükséges ugyan magát a bort szeretni, de minősíteni, értékelni, ízéről következtetni, — ehhez érteni kell, mire végzünk. Elvégre szőlőtermesztési szaktechnikust szakvezető lesz az emberi Kovács Katalin Zuptc*. éves. Most szokj a a hegyvidé­ket az Alföldről jött — Végeredményben az Al­földre irányul a szőlőtelepíté­sek zöme, a oda kell a szak­ember. Makó, az én szülő­hazám, ugyan hagymájáról hí­res, de a bor, a szőlő az, amit én sokkal szívesebben tanul­tán, kémia, és még sok más tantárgyunk van, legnehezebb a kémia. Lehet hogy azért, mert lány vagyok (?). Most még arra kérném önöket, néz­zék meg az intézetünket Ki­est de igyekszünk otthonossá tenni. Újra civilben... Leszereli katonák a gyárban „öreg legények”, kiszolgált, idejüket töltött katonák nyo­mán járok a csarnokban, dü­börgő, dörgő gépek között ke­resem a pár napja leszerelte- ket — kérdem, idéztetem ve­lük a már emlékké vált hete­ket, hónapokat, az egyenru­hában eltöltött két esztendőt, s az első órákat, amelyek ci­vilként visszahozták őket a gyárba, a régi munkahelyre... ★ Az egyik fiatalember. Nagy Géza ujjam Imrikagyúrű csil­lan; — Amikor bevonultam, fele­ségemet és négyhónapos kis­fiámat hagytam idehaza-... Gondolhatja, nem volt könnyű a vagonirozás! De megszoktam én is hamar az idegent a pat­togó vezényszavak közötti új környezetiét, a távolságot. Jó heiyre kerültem, Pestre, a dí­szelgő ezredhez! — mondja különös hangsúllyal, nem kevés büszkeséggel az utolsó szavakat az egykori szakaszvezető... — Élmények? Laktanya és a fo­gadások ... Már az első évben megválasztottak szakasz KISZ- ti tikárnak, azután pedig vezető, ségi tagnak a századhoz... Tavaly engem bíztak meg, en­gem küldtek az egri újonco­kért ... Az idei őszön „kiváló katona” lettem, lefényképezték csapatzászlónál, jutalmat kaptam... Az 1963 április 4-i budaipesti díszszemlén még csak irámyjelző voltam, de utá­na úgyszólván részt vettem csaknem minden jelesebb kül­földi vendég üdvözlésén. Leg­utóbb Hátié Szeiasszié etiópiai császárén ... Most pedig újra itt vagyok a Finomszerelvény- gyár 24-es üzemében. A régi helyemen, csak néhány méter­rel arrébb a korábbinál. Tud­ja — magyarázza — míg oda­voltam, átszervezés történt itt is; átcsoportosították a gépeket, átrendezték a ciklust. Egyébként más sem változott talán a két esztendő alatt... Csupán én szoktam el egy kicsit a szerszá­moktól, a szakmától... Még kékük, még tiszta, új a ruhám, „ismerkedem” a munkával, de tudom, pár nap múlva ismét belerázódom, úgy dolgozom mint azelőtt, mintha él sem mentem volna a műhelyből...! ★ Cstifor Tibor közelébb szol­gált, Verpelétea és Aszódon katonáskodott — 9 tizedesként jött haza a rokonokhoz, ismerő­sökhöz. Hogyan fogadták... ? — Nagy volt az öröm min­denfelé, itt az üzemben is. Már vártak... Az első nap? — Megvallom, szokatlan volt minden ... Körülöttem so­kat változtak az arcok; segéddé emberesedtek a tanulóiként itt­hagyott kis kollégák, hazajöt­tek a tőlem korábban bevonul­tak, s két szaktársamat már nem találtam sehoL Kiléptek, elmentek azóta a gyárból... Bizony, meglepődtem, amikor újra a gép mellé álltam, ami­kor az egyszeriben oly bonyo­lultnak tetsző rajzokba belepik lantottam. Űj munka várt, ed­dig ismeretlen. Félősen megbor­zongtam a két esztendő alatt megkopott masinám láttán; hogy fog ezen menni a mun­ka... ? Hogy? Hát ugyanúgy mint az­előtt! — kiáltottam fel kisvár­tatva, nem kevés örömmel; mert a hűséges jószág, a meg­viselt hajdani fényét vesztett helyzetmaró még mindig bélül dolgozik az egyszázados tűré­sen ...! S kicsit majd igazítok még a gépen ... Hadd legyen olyan pontos, hogy a kompresz- szor alkatrészekhez készülő présszerszámok rendben mind elkészülhessenek...! ★ Gyár, műhely, gépzúgás, olajszag, egyforma — kék munkaruhák. Emlékké vált két esztendő. Termelő hétköz­napi. „Búcsú a fcgyoerektST... Ismét a munkám a sori (gyártó) vezetője is volt, és a tanácsról amelynek maga is tagja. Van, amikor az ország vala­melyik festői tájáról érkezik iaz üdvözlet a hűséges levele- 'zőtől, mert ilyenkor sem fe­ledkezik el az újságról. Van, '-mikor híreket küld, máskor segítséget kér falujának. Legutóbb útón-útfélen meg- á lították az ismerősök: Piros­ka, megírhatnád az újságnak, mi lesz az egészségügyi kom­bi láttál víz nélkül. Ott bizton San nem tudják még ... És Piroska megírja a falu nagy gondját, az újságíró kö­vetkező hónapi tervében pedig |már szerepel: mi lesz az ecsé­di egészségügyi kombinát víz­ellátásával? Piroska, olyan szorgalmasan dolgoztak a gyerekek... Szép volt az előadás ... író-olvasó találkozó lesz ... Ő pedig hű­ségesen megírja, amit kémek, tolmácsolja a falu véleményét, s a levelező munika becsületet szerez neki. Természetesen más munká­jáért is becsülik a községben Piroskát, akihez a válását már akkor is elviszi a posta, ha véletlenül lemarad az utca neve. Azok közé a kevesek kö­zé tartozik, aikikmék magánéle­te háttérbe szorul a társadal­mi munka mogult Aktív tagja a pártszervezetnek, dolgozik mint tanácstag és még ma is segíti a fiatalokat. Közben ter­mészetesen végzi mindennapi munkáját a község óvodája* ban. Itt érzi magát igazán ott­hon, saját gyermek helyett másoké felett anyáskodik sok- sok szeretettel. Most tamuL Boldogan mond» ja, hogy a levelezésnek lánaj itt is hasznát vette, ötösek a magyar dolgozatai. Tervei: te* nadná, mert úgy érzi, sokat vállalt magára az utóbbi évek­ben, s közben egy kicsit meg* feledkezefcLJatTaU„bogy képe» ze magát. Most néhány meg­bízatással kevesebbet vállal, és végzi szorgalmasan a hete­dik osztályt. De egyet tovább* ra is szíves-örömest csinálj nem maradnak el a következő hónapban sem a levelek. Nem is tudná abbahagyni, hiszen minduntalan . megállítják? Piroska, ezt meg kéne írni aa újságnak. (d.) IRTA; ERWIN ZIEMER - POROlTOTTA: SIENT1RMA1 LÁSZLÓ O) A ^Telegraf* jelenti 1961. tnájus 19-én: Bocmaren Brazíliában? — A nád vezetők egy része tenger­alattjárón szökött meg euró- pábói. »... Szerdán a volt argen­tin diplomata, dr. Topodevsky Tel-Avivban kijelentette, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére Bormann, Hitler volt helyettese Brazíliában bujkál.” „ A birodalmi vezető a háború végén tengeralattjáró­val Argentínába érkezett. A fedélzeten tartózkodott Musso­lini megszöktetője, Skorzeny SS-főrohamosztagvezető és más náci nagyságok... Ezek mind óriási összegeket hoztak ma­gukkal Németországból: ara­nyat, ékszert és külföldi valu­tát. Eichmamn elfogatása után Bormann Brazíliába mene­kült.. A „Jerusalem Post” jelenti 1961. május 22-én: s... A volt izraeli argentin nagykövet, dr. Gregorio Topo- levsky Tel-Avivban kijelentet­te, a Dél-Amerikába szökött nád vezetőls 1945-ben 500 mii­4 HÍPQJSSG |964. december 6* vasárnap Bő dollár értékű ékszert és valutát vittek magúikkal Ar­gentínába .. Eddig a saj tó jelentések™ „Kifutni ismeretlen irányba! 1945 egyik hideg április éj­szakáján német tengeralattjáró haladt nagy sebességgel Dánia partjai előtt délnyugati irány­ba. Rádiós voltam ezen a ten­geralattjárón, s fogalmam sem volt róla, hova vezet utunk. A kifutási parancs valamenv- nyiünket nagyon meglepett, mert éppen akkor tértünk vissza utunkről, ahol az ango­lok úgy megkergettek bennün­ket, mintha nyulak lettünk volna. Csak nagy szerencsével sikerült megmenekülnünk és az egyik dán kikötőben keres­tünk menedéket. Itt már pánik uralkodott. A német csapatok hosszú oszlo­pokban menekültek a városon keresztül Minden fejetlenül történt, minden tiszt másféle parancsot adott ki. Először azt mondták, lövészárkot kell ás­nunk, majd az a hír terjedt el, hogy áthelyezték valamennyi­ünket a tengerészgyalogság­hoz. Végül elrendelték: „Kifutni ismeretlen irány­ba!’ Megeswi kapkodtunk. A pa­rancs azonnalra szólt, még azt sem vártuk meg, hogy minden tiszt visszatérjen a fedélzetre. Üzemanyagunk sem volt ele­gendő. Már órák óta a tengeren voltunk. A Diesel-motorok tel­jes erővel dolgoztak. De a be­vetés területét nem ismertük. Néhány matrózzal a legény­ségi fülkében üldögéltem. Meglehetősen rossz hangulat­ban fogyasztottuk szűkös va­csoránkat. Senki sem szólt egyetlen szót sem. Éreztük, hogy az új parancs nem sok jót jelent a számunkra. Én sem éreztem kedvet a beszélgetés­hez. Torkig voltam az egész háborúval. Egyik tengeralatt­járót a másik után süllyesz­tették el, mégis megállás nél­kül küldték az embereket az értelmetlen halálba. Ennek egyszer vége kell, hogy sza­kadjon. A legbutább is látta, hogy a háborút elvesztettük. A ♦"-’geralattjárók legénysé­ge s. iiára a vég már 1943- ban kezdődött, amikor az an­golok bevezették a radar al­kalmazását a tengeralattjárók elleni harcban. Ezzel a ké­szülékkel még éjszaka is fel tudtak fedezni bennünket. Nagy frekvenciájú sugarakat bocsátottak ki, amelyek min­den tárgyról, amelyet ért a su­gár, visszaverődött. Ezért tud­ták az angolok naszádjaink távolságát, irányát minden kü­lönösebb nehézség nélkül meg­állapítani. Védtelenül ki vol­tunk nekik szolgáltatva, ezért féltünk minden bevetéstől. Reméltem, hogy Cuxh a vén­ben kikötünk. Még a szökés gondolata is megfordult a fe­jemben. De a parancs minden tervemet keresztülhúzta. Hirtelen felriadtam gondo­lataimból. A parancsnok, patt. de egyáltalában nem volt gőgös, mint a többiek. Egy do­loghoz ragaszkodott, mindig si­kereket akart elérni A múlt évben nem sikerült egyetlen hajót sem elsüllyesztenünk, volt is ezért a parancsnoknak mit hallgatnia. Ez piszkálta, rágta bensőjét, elkeseredetté tette, s ezért nálunk, matró­zoknál próbált emberi kapcso­latokat teremteni. Magában biztos meg volt győződve, Flensch kapitány lépett a le­génységi fülkébe. „Na, emberek” — kezdte kedélyesen —, „megint kezdő­dik a tánc.’ Hangja bizonytalanul csen­gett, s mintha ironikus lett volna. Érezni lehetett, hogy meglehetősen kellemetlen hel vzetben érzi magát. Flensch fiatal, 32 éves tiszt Vall. Számos kitüntetést kg­hogy a háború elveszett. De sohasem beszélt errőL Nincs torpedó a hajón Ha az ember állandó életve­szélyben hosszú ideig össze van ziárva tengeren másakkal, akkor olyan kapcsolatok ala­kulnak ki, amelyek «myhí.tüB azt az űrt, amely a tiszt és bes oszlottja között a szárazföl dóri mindig fennáll. Nálunk is ea történt. A parancsnok felém fordulta „Na, Schneider, mi a véle­ménye az új feladatunkról?’ Nem tudtam, mát válaszol-' jak. Megvontam a vállam. „Azt a parancsot kapta®, hogy Styltől nyugatra néhány mérföidnyire menjünk le” —* magyarázta a parancsnok. „Egy gyorsnaszádra kell ott vár­nunk. A további parancsot ott kapjuk meg” „Nem kész öngyilkosság, ha még most is ellenséges hajók elleni vadászatra indulnánk?’ — kérdeztem óvatosan. Néhány pillanatig szótiannű maga elé bámult a parancsnok, majd halkan megszólalt: „Nem tudom mi játszódik le bennetek, fiúk. Bennem meg* bízhattok. Én többé nem veze­tem tengeralattjárónkat eHeni- séges hajók ellen. Valamennyi torpedónk elfogyott.’ A rákövetkező csendboó megszólalt az egyik matróz: „De még van kettő, kapó» tány úr.” A parancsnok egyikről a m W síkra nézett vizsgálódva, maid zavartan, mintha szégyetinü magát, megszólalt: „Még ebben az órában a tenger fenékére süllyesztjük azokat is. De erről egyetlen szót sem. Jelenteni fogocn a tengeralattjáró flotta parancs* nokságának, hogy egyetlen tor­pedónk sánca’ iFolytatjuk$

Next

/
Oldalképek
Tartalom