Heves Megyei Népújság, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-17 / 269. szám
Á pártfunkció becsülete Azokról szólunk most, akik — bár nehéz, felelős posztokon, önzetlenül munkálkodnak a köz javára — a legkevésbé igénylik és szeretik a hangos, a nyilvános elismerést. Keresheted őket az üzemben, mint esztergályost, mérnököt, mint tanárt az iskolában, mint orvost a rendelőintézetben, vagy könyvelőt a hivatalban, csak a közvetlen munkatársak tudják róluk, hogy a pártmunkás rangját viselik. Gyakran írunk munkájuk nehézségeiről, hibáikról, de ritkábban az áldozatról, amelyet a közösségért, hoznak, a szeretetről, a megbecsülésről, mellyel körülveszik őket munkahelyükön Szerénységük tiltja, hogy sokat és gyak- ran szóljunk erről, hiszen a munka, amit végeznek, önként vállalt, önzetlen, nem tűri, a reklámot. Az ügyet, embertársaikat kívánják szolgálni. Ezúttal mégis megbecsülésükről akarunk szót ejteni. Ezekben a napokban minden üzemiben, hivatalban, intézi menyben a pártszervezetek munkáját teszik mérlegre s a számvetésben az érdeklődés középpontjába kerülnek ők is: Megyénk mintegy 500 pártalap- szervezetében több ezer kommunista köziül választják ki őket a vezetőségi posztokra, megerősítve tisztségükben, vagy újakat választva ott, ahol erre szükség van. Párttitkárokra és vezetőségi tagokra — majd kétezerre adják szavazataikat városon és falun, a korm munisták, s szavazócéduláikat nem pusztán a bizalom, hanem a megbecsülés jelének is telei the tjük. Az eddig végzett munka elismerésének és tiszteletének, még akkor is, ha az i(igen”-t éles, szókimondó bírálat előzi meg. Kommunista szokás, kevesebbet szólni — a akkor is elsősorban, a tanulságok kedvéért — az eredmé- nyékről és többet a hibákról, a mulasztásokról, a megoldásra váró feladatokról. A pártalap- szervezetek vezetőinek is főként a bírálatból jut ki, ám ez nem csorbítja tekintélyüket. Tudják, amit vállaltak, a közösségért teszik s nincs annál magasztosább érdek. Az újjáválasztott párttitkárok és vezetőségi tagok között százával vannak olyanok, akik évtizedek óta munkálkodnak a pártvezetőeégek soraiban vagy más területen járták ki a harcok, a megpróbáltatások nehéz iskoláját. Régi pártmunkások, ha a munkában eltöltött hosz- szú éveket számláljuk és mégis „újak”, mert megőrizve az illegális harcokban, valamint a hatalom megszerzéséért és a szocializmus alapjainak lerakásáért folytatott küzdelemben kicsiszolódott nagyszerű tulajdonságaikat, egy sor olyan új vonással rendelkeznek, amelyre az utóbbi esztendőkben, sok tekintetben megváltozott feladatok közepette kellett szert tenniük. Megnőtt a követelmény, az igény a pártmunkásokkal szemben s ők csaknem kivétel nélkül megfelelnek megbízatásuknak. Szíves, nehéz munkát igényelt ez s éppen ezért fokozott elismerés jár nekik. De nem kevésbé becsülendők azok a fiatal pártmunkásak, akik most kerülnek a vezetőségbe, most állják majd ki a pártfunkció nem könnyű próbáját. Megválasztásuk előzménye a jó munkájuk. Nyilván sokat kell tanulniuk a régiektől, velük vállvetve kell dolgozniuk. Napról napra tanúi lehetünk, hogyan dolgoznak százak és ezrek pártfunkciókban. Egyik helyen nem panaszként, csak a sok-sok teendő jellemzésére mondta egy alapszervi titkár: Hajnalban jövök, estig itt vagyok és mégse jut mindenre időm. Előfordul, hogy este kilenckor megállítanak: „Titkár elvtársi lenne egy kis ideje? Kérdezni szeretnék valamit... Fáradt vagyok, várnak is rám otthon, de mondhatom, hogy nem érek rá? Meg kell hallgatnom, nem utasíthatom vissza...” Igen, pedig őket is várja a család, a tanuláshoz segítséget kérő gyerek, és hány és hány esetben a tankönyv, a rajztábla. Mert jó részük tanul, régi hiányokat pótol vagy továbbképezi magát. Az utóbbi években ugyanis a szaktudás növelése minden területen elsőrendű kötelességükké lett a párttagoknak s ez igen' nehéz feladatot jelent a nem függetlenített pártfunkcióban dolgozóknak. Rendkívül fontos a mozgalmi, a politikai tapasztalat, de a pártmunkásoknak szaktudásban is élen kell járniuk. Csak így tudják méltóképpen segíteni a szocialista építés mai szakaszában a különös hozzáértést kívánó bonyolult gadasági munkát. Mennyi lemondást, fáradságot igényel ez a többletmunka! S ezt sem magukért teszik: nagyobb tudásukkal elsősorban a közösséget kívánják szolgálni, a pártnak szereznek megbecsülést, erősítik tekintélyét. Az utóbbi években nemcsak elvvé, hanem gyakorlattá is vált, hogy a párttagsággal és a pártfunkcióval nem járhat semmiféle előny. Párttagok és pártonkívüliek egyaránt egyetértenek ezzel. Nem szabad viszont megfeledkeznünk arról sem: a pártmunka a nem függetlenített párttitkárok és vezetőségi tagok számára gyakran nagy áldozatot, sőt elfordul, egyéni konfliktust is jelent. Miközben gyakran elszólítják őket a gép vagy az íróasztal mellől, szakmai munkájukban nemcsak helyt kell állniuk, hanem példát is kell mutatniuk. Hogyan lehet összeegyeztetni a pártós a szakmai munkát, amikor időnként a pártmunka is egész embert kíván? Áldozatta], törődéssel, a családtól, a pihenéstől, a szórakozástól elvont órákkal. A pártmunkások megbízatásuk teljesítésével eltöltött órákért nem várnak semmiféle ellenszolgáltatást, sem anyagit, sem erkölcsit, távol esik tőlük a számítás, a hiú becsvágy. Honnét fakad hát az erő a nehéz, fárasztó többletmunkához? Abból a meggyőződésből, hogy mindenek- felett áll a közösségi érdefc S akik ezt a meggyőződést vallják, s eszerint élnek, cselekednek, azok nemcsak latbavetik erejüket a közösség szolgálatában, hanem e szolgálat nélkül nem is tudnának igazán élni. Életelemük, elidegeníthetetlen tulajdonságuk a segíteni akarás, a közösségi, a társadalmi érdek előmozdítása. Talán így és erre születtek? Nem. A harcok, a sikerek és kudarcok közben edződtek ilyenekké; S hogy el tudták viselni a nehézségeket, meg tudtak birkózni a sokszor emberfelettien nehéz feladatokkal, ebben a dolgozó emberek, s a haladás iránti szeretet és odaadás játszotta a legnagyobb szerepet. Szeretik és becsülik a dolgozó embert és érte vállalják a több munkát. Elismerés, megbecsülés jár a pártmunkájukat „második” és „harmadik műszakban” végző pártmunkásoknak az áldozatos tevékenységért. De a méltó megbecsülés korántsem a dicsérő szavakban nyilvánul meg. Számukra az igazi megbecsülés egészen mást jelent: odaadóan segíteni az ügyet, amelyet ők is szolgálnak: a szocializmus építéséti Egy tapasztalatokban gazdag taggyűlésről Néhány perccel a kitűzött idő után kezdődött meg a vezetőséget újraválasztó taggyűlés a gyöngyösi Új Élet Tsz pártszervezetében, s a türelmes várakozás sem bizonyult indokoltnak: három párttag nem érkezett meg. Pedig ez a közös gazdaság messze földön híres fegyelmezettségéről. Ilyen előzmények után a gyűlés levezetésével megbízott Bányai Géza előbb a járási pártbizottság osztályvezetőjét, Serb Józsefet üdvözölte, majd átadta a szót Visontai Lászlónak, a párttitkámak, aki a pártvezetőség beszámolóját ismertette az elmúlt két év vonatkozásában. Néhány mondatos bevezető után a beszámoló azonnal a lényegre tért rá: milyen eredményeket sikerült elérniük a termelésben, milyen költségeket igényeltek a métermázsák és a hektoliterek — búzánál, burgonyánál, szőlőnél és így tovább. Bár a búza és az őszi árpa termésátlaga az utóbbi két évben, egyre kevesebb lett, a kukorica, a burgonya és a legfőbb termény, a szőlő: rohamos fejlődést mutat. Jó lett volna azonban az okokról és az ösz- szefüggésekről többet hallani, például miért emelkedik a termelési költség, és főként: hogyan lehetne ezt a költséget a jövőben csökkenteni, vagy legalább a tervezett szinten megtartani, Ami a bevétel és a vagyon alakulását illeti, itt megnyugtató számokat hallhattak a szövetkezet kommunistái. Különösen az állattartás eredményessége tölthetett él örömmel mindenkit Végiül is: a kép kedvező; határozott; tervszerű munkát mutatott. Hogy állunk a bírálattal ? Amikor a beszámolóban a pártélet belső eseményeire került a sor, a summázott vélemény hallatán azonnal tiltakozni kezdtem magamban a nagyon jól hangzó értékelés miatt Elismerem, nagyon jó dolog az, ha a termelőszövetkezetben a pártvezetés és a gazdasági vezetés között kitűnő az összhang, a megértés teljes, a barátság az elviségre és a közösen végzett munkára épül, azon izmosodik, de amikor megtudtam, hogy a régi pártvezetőség öt tagja között egy sincs brigádvezetőnél kisebb gazdasági beosztásban, igazolva láttam gyanúmat A vitában elhangzó vélemények csak megerősítették álláspontomat Nézzük csak, hogy is volt! Elég sokan foglalkoztak a felszólalók közül a gyűlés látszólagos passzivitásával. Ezt a kifejezést használták mindany- nyian. A látszólagosságot azzal magyarázták, hogy a párttagok túlnyomó többsége nem a szavak, hanem a tettek embere. A munkában aztán van aktivitás, van kommunista példamutatás, bár olykor még némi zökkenő csak előfordul. ördög Miklósné így fogalmazott: — A látszólagos passzivitás abból fakad, hogy a tsz tagsága látja: a párt- és a tsz-veze- tősóg mindent megtesz az érdekükben. tehát nem tudnak mit bírálni. Tovább folytatva ezt a gondolatsort: mindkét vezetőség hiánytalan munkát végez, tökéletesen kielégíti az igényéket, mindenben a legtöbbet nyújtja: munkájukban a legkisebb fogyatékosság sincs, náluk jobbat senki sem tud mondani, vagy javasolni. Visontai László párttitkár a válasz során nem hagyta észrevétel nélkül ezt az értékelést. Neki az volt a véleménye, hogy a párttagság képes önálló gondolkozásra, a kollektív bölcsességet a vezetőség bölcsessége nem tulja pótolni. Így billent helyre a mérleg, ami egyébként nagyon elvitte volna a párt- szervezet létezésének szükségszerűségét valló helyes nézetet nem kívánatos következtetésre: a párttagság csak gondolat nélküli, bólogató tömeg. Ezért nem szerencsés az a megoldás, ha a pártvezetőség a gazdasági vezérkar embereiből kerül 3d. Az új vezetőségbe már egy „szürke” tsz-tagot is beválasztottak. Személyre szabva Meglepődtem azon is, amikor a beszámoló hosszú sorokat szentelt a tsz elnökének, Pampák Imrének a méltatására. Tudott dolog, hogy az Űj Élet Tsz elnöke minden idegszálával a szövetkezeti mozgalomnak éL Nem kenyere a látványosságra való törekvés, szívós munkával igyekszik a tagság jobb életét évről évre fokozottabban biztosítani, de a dicsérő szavak özöne mégsem a legjobb eszköz a vezetőséget újraválasztó párttaggyűlés esetében. Aztán jöttek a többiek is: Hettich János, Veszprémi Sándor, Bányai Géza és ördög Miklósné — valamennyien a vezérkarból. De nem maradtak ki „a termelő munkában részt vevő élvtársak” sem, rrúnt Nagy János, Bvda László és Hettich József. Ök is dicséretet kaptak. Ugyanígy személyekre szabva hangzott el a bírálat azokról, akik erre okot szolgáltattak. A vitában kiderült, hogy ennek a „mértékre szabott” véleményezésnek nem volt osztatlan sikere. Többen kifogásolták: miért kellett megnevezni a hibákat vétőket? Pedig a bírálat csak akkor hasznos, ha nem általánosságokban „kerülgeti a forró kását”. Kár, hogy az érintett párttagok a vitában nem mondták el saját véleményüket. Mert a hallgatásukkal bizonyították, hogy a passzivitásuk nemcsak látszólagos. Ennék bizonyítására a beszámolót is idézhetjük: — Az volna kívánatos, ha az alapszervezet többi kommunistái is kifejtenék véleményüket, elmondanák észrevételeiket, javaslatokat tennének, ki-ki a saját munkaterületéről, mind a politikai munka megjavítására. A pártvezetőségnek is az tehát a véleménye, ahogy az idézetből kiderül, hogy ők sem tudnák mindent, várják a segítséget a párttagságtól. Érthető tehát a tsz kommunistáinak „látszólagos” passzivitása. Tovább egy lépéssel Nem lenne jó, ha észrevételeink során úgy tűnne, mintha az Űj Élet Tsz kommunistái csupán a bírálatra szolgáltak volna rá. Ennek éppen az ellenkezője igaz. Kezdjük azzal, hogy a beszámoló valóban a pártvezetőség kollektív’ munkájának eredményeként született meg, hogy a beszámoló valóban tartalmazta a legfontosabb dolgokat, nemcsak az eredményekre hivatkozott, hanem a hiányosságokról is nyíltan beszélt, és folytassuk azzal a summázássalj jólesett hallani ezt a bátor, harcos, testre szabott beszámolót. Tény az is, hogy a szövetkezet évről évre fokozza eredményeit, a kollektív összefogásra példát mutat, hogy a gazdasági eredmények mellett erőteljesen haladnak a tudat formálásának nehezebb, göröngyösebb útján. De éppen a beszámoló bátor hangja jogosított fel bennünüket arra, hogy őszintén elmondjuk véleményünket, ezzel is segíteni akarván rajtuk, és egy Idcsit mindazokon a termelőszövetkezeti pártszerveken, ameiyek hasonló körülmények között fáradoznak a közös gazdaságoknak a mainál is eredményesebb munkájának biztosításáért (gmf) Húsz éve történt Ä szovjet hadsereg felszabadító harcai Heves megye területén Irta: Nagy József főiskolai adjunktus A megvert német és magyar fasiszta seregeket üldöző szovjet hadsereg 1944 szeptemberére elérte a magyar határt és megkezdte az ország felszabadítását. A magyarországi harcok rendkívül jelentősek voltaic a német hadvezetőség szempontjából. Magyarország elvesztése azt jelentette a hitleri Németország számára, hogy le keli mondania a magyarországi nyersanyagokról, ki kell vonnia a német csapatokat a Balkánról és végképp bezárul a hurok a fasiszta Németország körül. A szovjet hadsereg tervében is igen komoly helyet foglal el hazánk felszabadítása. A szovjet hadsereg számára Magyarország felszabadítása Hitler utolsó csatlósának rt- válását jelentette, s egyben lényeges előrelépést a háború győzelmes befejezése felé. A magyarországi hadműveletek döntő pontja Budapest feisza- badítása volt. A szovjet főparancsnokság terve alapján a Budapest elleni fő csapást a 2. Ukrán Front balszámyának kellett végrehajtania, a középső és jobbszámy pedig a tiszántúli fasiszta erőket morzsolta fel, majd a Keleti-Kárpátokban harcoló fasiszta csapatok visszavonulását elvágva meg kellett nyitnia a Kárpátok hágóit a 4. Ukrán Front csapatai számára. A 2. Ukrán Front jobbszámyának ezután Magyarország északi részét kellett megtisztítania az ellenségtől és támogatást nyújtani a 4. Ukrán Front harcaihoz. A szovjet hadsereg október 20-án ér él a Tiszához, s Tiszafüred és a tiszafüredi járás tiszántúli területeinek a felszabadításával megkezdődik Heves megye felszabadítása. Heves megye területének nagy részét a 2. Ukrán Front állományába tartozó 53. hadsereg 49. és 57. lövészhadtestei tisztítják meg a fasiszta alakulatoktól. A hadsereg jobbszámyán a 27. hadsereg támad, amely Eger felszabadításában vesz részt és ennek a hadseregnek az egységei szabadítják fel az Egertől északra fekvő területeket, balszámyán pedig a 7. gárdahadsereg. amely Heves megyei vonatkozásban Hatvan környékén vesz részt a félszabadító harcokban. A visszavonuló német és magyar alakulatok október 26- án kapaszkodtak meg a Tisza jobb partján és november 6- ig két állásból álló, 6—7 kilométer mély védőövet építettek ki. Poroszló, Sarud és Tiszanána községekben tüzérséggel megerősített erős támaszpontokat képezték ki. A Tisza jobb partját november 2-ig a 76. német gyaloghadosztály védte, november 2-re virradó éjszaka azonban a németeket a 9. magyar határvadász hadosztály váltotta fél. A 9. hadosztály védelmi területé Pusz- tarábolytól délre Tiszanánáig terjedt, a Tiszanánától délre eső területet pedig a 25. magyar gyaloghadosztály egységei védték. A visszavonuló alakulatok felrobbantották a tiszafüredi és kiskörei hidat, s tüzérségi és géppuska-tűzzel árasztották él a Tisza bal partját, hogy megnehezítsék a szovjet csapatok átkelési előkészületeit. A tiszai védőgátak mögött meghúzódó szovjet katonaság ennék ellenére minden nagyobb nehézség nélkül felkészülhetett a támadásra, a tiszafüredi polgári lakosság viszont anyagiakban és emberéletben komoly károkat szenvedett a tüzérségi fűztől. A német hadvezetőség, bár a közvetlen frontvonalból kivonta a német egységeket, nem bízott a magyar katonaság harckészségében, s Besenyőtelek, Mezőtárkány és Füzesabony térségében komoly német erőket helyezett tartalékba. Itt helyezték el a frontvonalból kivont 76. gyaloghadosztályt, a 8. gyaloghadosztályt és a 24. páncéloshadosztályt. Ezeknek a nagy ütőerőt képező alakulatoknak az volt a feladatuk, hogy szovjet áttörés esetén ellenlökést hajtsanak végre, és a Tiszába szorítsák a szovjet csapatokat A német parancsnokság, mint a háború folyamán általában) itt is a magyar alakulatokat igyekezett martaléknak felhasználni. Számított arra, hogy a két hadosztálynyi magyar védősereg nem tudja meggátolni a szovjet csapatok átkelését, ugyanakkor arra is számított, hogy a 9. honvéd hadosztály saját maga feláldozása árán mennyire meggyengíti a szovjet támadó éket, hogy annak visszaszorítása nem okoz nagyobb nehézséget a német alakulatoknak. A tiszafüredi frontszafcaszon támadó 57. gyaloghadtest, amely három gyaloghadosztály- ból állt, s a támadás idejére egy páncéltörő tüzérezreddel, egy harckocsi vadászzászlóaljjal és egy pontonos zászlóaljjal lett megerősítve, 1944. november 3-án kapta meg a harcparancsot a Tiszán való átkelésre az 53. hadsereg parancsnokságától. A had s eregpárán csn ok. ság a támadás időpontját november 7-re virradó éjszakában állapította meg. Erre az időpontra a hadtest alegységeinek a Tisza jobb partján a támadáshoz megfelelő hídfőállásokat kellett létesíteniük- A november 6-ra virradó éjszaka a lövészhadosztályok hozzáláttak a parancs végrehajtásához. A hídfő kialakításához utászla- dikokkal szállították át a lövészszakaszokat. A jobb partot védő 9. hadosztály egységei felfedezték az előkészületeket, tüzérségi és aknatűzaed árasztották el a folyó bal partját és géppuskával pásztázták a folyó tükrét A heves géppuskatűzfoem a "■ szovjet harcosok ember- feletti hősiességére volt szükség, hogy az átkelést megvalósítsák. Csónakok süllyedtek el, harcosok dőltek ki a sorból, a támadást azonban mégsem szüntették be. A 3. gárda légi deszant-ezred alakulatai november 5-én 21 órákor Tiszafüred és Tiszaszőlős között kezdték meg az átkelést. Elsőnek a Kusnov hadnagy parancsnoksága alatt álló szakasz kelt át a folyón. „Az ellenség felfedezte a ladikokat s erős tüzérségi és aknavető tüzet nyitott az átkelési körzetre, ugyanakkor puska- és géppuska-tűzzel pásztázta a folyó tükrét. A jobb part közelében az egyik ladikot géppuska-sorozat érte, megsérült és elsüllyedt. Kusnov hadnagy, nyugalmát megőrizve. nyolc harcossal együtt a hídfőállástól 150 m-re délre kiúsizott a partra és a közben beérkezett második ladikból kiugróit katonákkal együtt felvette a harcot a számbeli fölényben levő ellenséggel. Kusnov hadnagy szakasza lekötötte az ellenséget, s ezzel biztosította a nyomában átkelő 7 lövészszázad sikeres partra szállását”. „Az 592. lövészezred 1. zászlóaljának átkelése november 6-án 3 órakor kezdődött. Ez a vállalkozás sokkal sikeresebb volt, mint a dinnyésháti tanya körzetében megkísérelt átkelés. Az első fordulóban három utászladükon a géppisztolyoa szakasz kelt át A szakasz elérte az ellenséges partot. Gólyákét körzetében egy tenyérnyi földdarabkán megvetette a lábát és felvette a harcot az ellenség kisebb csoportjaival”. A hídfőért vívott harc során hősiességével és bátorságával kitűnt a komszomolista Tyeren- tyev géppuskás, a Szovjetunió Hőse, aki bár háromszor megsebesült, mégsem hagyta el a harcmezét, hanem tovább tüzelt géppuskával az ellenségre, amíg annak dühödt ellenlökését vissza nem verték. November 6-án estére a lö- vészalafculatok nyolc hídfőállást vettek birtokukba a Tisza jobb partján és előkészítették a szovjet hadsereg átkelését. Az általános támadás tüzérségi és légi előkészítés után november 7-én, a hajnali órákban indult meg.. A német badvezetőség bombázó és harci repülők bevetésével igyekezett meggátolni az átkelést, a 9. magyar hadosztály pedig ágyútűzzel árasztotta el az átkelőhelyeket A szovjet hadsereg átkelését azonban nem tudták megállítani. November 7-én, a kora délelőtti órákra az 57. lövész- hadtest átkelése befejeződött és hasonló volt a helyzet a 49. hadtest és a 7. gárdahadsereg frontszakaszáin is. • (Folytatjuk) rMpimss- 3 1964. november 17., kedd
