Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-02 / 153. szám

GEORGI DIMITROV Halálának 15. évfordulójára rieorgi Dimitrovnak, a ^ bolgár nép nagy fiának nevét és dicsőségét élete utol­só két évtizedében háromszor kapta szárnyára a világhír. Harminchárom kora tavaszán, nem sokkal Hitler hatalomra kerülése után, az emberiség ellen elkövetett szörnyűséges bűnök nyitányaként a nácik felgyújtották a német birodal­mi gyűlés berlini palotáját, s megkezdték hajtóvadésizatukat a „tettesek” után. A letartóz­tatott gyanúsítottak egyike a weimari Németország főváro­sában emigráns forradalmár­ként élő Dimitrov volt, aki egy éven keresztül halálmegvető bátorsággal állta a harcot a fasiszták kegyetlen rendőrap­parátusával és bíráival szem­ben. Meggyőződésének lángoló erejével szétzúzta vádlói rágal­mait, s kivívta a föld minden becsületes emberénék elisme­rését, tiszteletét Goethét idéz­te a lipcsei törvényszék előtt, mintegy mottójául nagyszerű küzdelmének: ... Vagy emelkedned, vagy esned kell, meg nem állhatsz, harcot nyerned a uralkodnod, vagy veszítened és szolgálnod, szenvedés s vagy diadal vár, üllő léssz vagy kalapács. TAimitrov kalapács lett, ^ kivívta igazát, meghát­rálásra kényszerítette vérszom­jas ellenségeit, fejükre olvas­ta gyalázatukat, meghiúsította a gálád provokációt, amely- lyej nem elsősorban őt szemé­lyében, hanem az általa képvi­selt eszmét, a kommunizmus ügyét, a szabad gondolatot és a humanizmust akarták besá­rozni. Messze hangzó szavára akkor figyelt fei másodszor az embe­riség, amikor 1035 augusztusá­ban a Kommunista Intemnacio- eélé VTT. kongresszusán el­mondta „Harc az egységfront­ért, a fasizmus és a háború el­len'’ dmű előadód beszédét E kongresszus a két világháború közötti időszakban forduló­pontot Jelentett a forradalmi munkásTOMgalomlban. A hatá­rozat először állította a kom­munista pártok elé legfcmto- saibb követelményként először tette programjuk sarkalatos té­telévé azokkal a haladó, de­mokratikus erőkkel való ösz- szefogás elengedhetetlen szük­ségességét, amelyek szemben álltak a fasizmus szennyes áradatával, az új háború elő­készítőivel. 1935 után Európa kommunista pártjai a korábbi­nál következetesebben töreked­tek a munkás egységfront, a demokratikus népfront megva­lósítására. Törekvéseik Fran­ciaországban, Spanyolországban és másutt — ha csak átmene­tileg is — sikeresek voltak, s ha elbuktak ie, a tanulságok mindenképpen e politika he­lyességét bizonyították. A kom­munista és munkáspártok ve­zetésében érvényesülő szek­tás, dogmatikus módszerek, a jobboldali szociáldemokraták áruló, egységet ellenző maga­tartása, a polgári antifasiszta erők következetlensége és sok egyéb tényező tragikus össze­játszása akkor lehetetlenné tet­te a fasizmus szétzúzását, az emberiség ellen szervezett iszonyú bűncselekményeknek, a második világháború kirobban­tásának megakadályozását. De a kommunista világmozgaiom „dimitrovi vonala” ennek elle­nére, mondhatjuk, egyedüli járható és célravezető útnak bizonyult a marxizmus—le- nlnizmus erői számára mind a mai napig. Dimitrov harcokban gazdag, nagyszerű életének harmadik és nyilvánvalóan ieggazdagabb időszaka az volt, amikor két évtizedes kényszerű távoliét után hazatérhetett forrón sze­retett hazájába, s a Bolgár Kommunista Párt vezetőjeként népének élén hozzáfoghatott az új, szocialista Bulgária alap­jainak lerakásához. Georgi Dimitrov példaadó internacionalista volt, fáradha­tatlan építője a szocialista or­szágok egységének, gazdasá­gi, politikai és kultux-ális együttműködésének. Igaz kom­munistához és forradalmárhoz méltóan, egész életében rendít­hetetlen hűséggel kitartott a Szovjetunióval, a szovjet nép­pel való testvériség mellett, fe­lejthetetlen barátja volt a, mi népűnknek is. Tizenöt évvel ezelőtt, 1949. július 2-án halt meg. ]V/f a, másfél évtized múltán •LTX sem homályosuk el Ge­orgi Dimitrov dicső emléke, ér­tékes, és megbecsült hagyo­mány számunkra mindaz a ta­nítás, amellyel a nemzetközi munkásmozgalom fegyvertárát gazdagította, s elősegítette a szocializmus és a béke erőinek győzelmét. Vadász Ferenc Egerben érettségiztek a pétervá§ári kihelyezett gimnázium első negyedéves hallgatói (PAl VerAel tudósitó.) A napokban lezajlott, sok érettségi vizsga között talán nem is keltene feltűnést az eg­ri dolgozók gimnáziumában jú­lius 1-én hirdetett érettségi eredmény. Ez azonban mégis szóra érdemes. Ezen a napon egy olyan járásban élő, felnőtt dolgozók érettségi eredményét hirdették Id, amelyben közép­iskola eddig nem volt. Az érett­ségizők mindannyian a péter- vásáii járásban élnek, ök vol­tak az első fecskék, akik a járás székhelyién szervezett gimnázium kihelyezett tagoza­tán négy éven keresztül, fárad­ságot nem ismerő munkával dolgoztak, tanultak. Példájuk nem maradit követés nélkül. A 31 érettségiző mellett 26-an vizsgáztak az első, 25-en a második és 22-en a harmadik osztályból. Ha hozzászámítjuk ehhez a mezőgazdasági techni­kum kihelyezett tagozatának első évfolyamán vizsgázott 30, a siroki Gépipari Technikum­ban vizsgázott 25, és a recski Mezőgazdasági Technikumban vizsgázott 20 felnőtt dolgozót!, megállapíthatjuk, hogy a járás­ban is hatványozott mértékben mutatkozik a tanulás szüksé­gessége, amelyet ki kell elégí­teni. Minden elismerést megérde­melnek azok a tanárok, akik négy éven keresztül, a napi munkájuk mellett vállalták, hogy a hét egy napján, esőben, hóban, sárban, fagyban ki­utaztak és kiutaznak Pétervá- sárára, azért, hogy az ott élő dolgozók tanulási igényét ki­elégítsék. A gépész úr fia ŐSZI árpában megy a gép. Kétszer fordult és már har­madszor ürít a szalmatömörí­tő. DujtfSdk Jórsef az árpa szélén, a bokor tövében pihen. Nagyot húz a vizeskancsóból, s közben tekintetével kíséri az SZK-3-as munkáját, Tóth Jenő váltótárs iránytartását. Negyvenöt éves, magas, nagydarab ember. A törek vas­tagon üli izzadó tarkóját, nem alszik, csak elnyújtózik a íü- vön. Egy hete kombájnol a halmajugrai Béke Termelőszö- vetkeztben. Otthon van. Trak­tora, amelyikkel néhány hete a mosonmagyaróvári országos szántóversenyen a negyedik helyet szerezte meg, házának udvarán áll. Kormánykereket cserélt, az Utos nyergéből ült kombájnra. A halmajiak nem is tudnának mást elképzelni a gabonában, mint Dupcsák Jó­zsefet. Falujuk szülötte, s ha a gépállomása segítségre szükség van Dupcsákot kérik. Ismeri a határt, jobban mint az agronó- mus. Ö munkálta a földet, ő is ve­tett, ővele arattaják le a ter­mést. Háromszor lett első a megyei szántóversenyen. Az országo­son először a 16., maid a 8., és az idén a negyedik helyezést érte ed. Országos neve van, né­hány ponttal maradt alul az ország legjobb traktorosának teljesítményétől. A DUPCSAKOk voltak az első gépészek a faluban. Apja — az első traktoros — most már múzeumi tárgyat képező traktorral szántott legelőször a haimaji határban. Tekintélye volt. szigorúan kijárt neki a „gépész úr” megszólítás. Két­kezi munkás volt. az „úr” a munkásember megbecsülésé­nek szólt. Kilencéves korában a trak­tor kurblija verte ki két fogát, ez volt az eljegyzés. Attól kezd­ve elválaszthatatlanok. A trak­Versenyvállalásokkal, jobb munkával az építők tervteljesítéséért Az EM, Heves megyei Álla­mi Építőipari Vállalat dolgozói munkaverseny felajánlást tet­tek 1964. évi tervük sikeres tel­jesítése. valamint az MSZMP Központi Bizottsága február 20-i határozatának eredményes végrehajtása érdekében. Az építőipari dolgozók — felajánlásuk értelmében —• vállalják, hogy a műszaki át­adások előtt mindenkor meg­tartják a belső átadásokat is, s az esetlegesen észlelt hiányosságok pótlására azonnali Intézkedést tesznek. Ügy dolgoznak, hogy a műszaki átadásokon, a minő­ségi levonás értéke ne haladja meg az építmény teljes kivite­lezési értékének 0,3 százalékát. Gyakoribb oktatással, ellenőr­zéssel, fokozottabb figyelem­mel — az előző esztendőhöz vi­szonyítva — mintegy 15 száza­lékkal kívánják csökkenteni a balesetek számát, tovább szi­lárdítják a munkafegyelmet. A jól bevált előre utalványozás al­kalmazását, az építőmesteri munkáknál, a tavalyihoz ké­pest 5 százalékkal akarják nö­velni. Jobb tmk-saervezéssel törekszenek a gépek eredményesebb kihasználására, csökkentik a meghibásodásból eredő gép állásokat. A vállalati munkafelajánlás értéke — amelyet 15 építésve­zetőség, a szállítási részleg és a gyöngyösi telep dolgozói tettek — 3 943 000 forint! Az építésvezetők, részlegve­zetők a felajánlásokat brigá­dokra bontva adták meg — a brigádok saját vállalásaik tel­jesítésével versenyeznék egy­más között. A szocialista cím elnyeréséért, illetőleg megtar­tásáért küzdő brigádok úgy tet­ték meg vállalásaikat, hogy azok a munkahely előtt álló legfontosabb feladatok megol­dását segítsék elő... tGy. I.) tor úgy hozzátartozik, mintha vele született volna. Néhány évig hiába ment szerelőnek, nem tudott elszakadni, negy­venöt éves létére csak trakto­ron érzi jól magát. Örökös munkahelyének a határt vá­lasztotta. Az Utost maga járat­ta, de nem is cserélné el má­sikkal, sőt megmondta a gép­állomáson, hogy abba a terme­lőszövetkezetbe szerződik, aho­va a traktort adják. Azt is vál­lalta, hogy napközben arat, éj­szaka pedig tarlót hánt. Nem­csak a keresetért teszi, de mert ez a nyári szezonmunka a vé­rébe szívódott: belső kényszer viszi rá. NEM RESZEGtTI a dicsőség, munkáját mégsem tudja kö­zépszerűen végezni. Ősi virtus­ból a megye legjobb kombáj- nosa akar lenni. Az országos szántóverseny fölött sem tud napirendre térni. Azért már elmondta neheztelését, hogy sem a járástól, sem a megyétől nem kísérte őket el senki és még a verseny időpontját is rosszul mondták nekik, de a helyezésbe sem tud belenyu­godni. Barázdás szántást kel­lett készítendők, s a próbaszán­táskor az övét fogadták el a legjobbnak, a versenyen is olyan barázdát szántott, hogy vonalzóval sem lehetne külön­bet, mégsem sikerült. A követ­kező versenyen többet, jobbat akar. Tavaly négy és fél száz hold gabonát aratott, 68 vagon ter­ményt csépelt el mindössze 28 nap alatt. Az idén 505 hold ka­lászost kell betakarítania és időben^ kiesése van már most, mert a búzát csak a hét végéin vághatja. Naponta harminc, vagy ennél is több hold gabona aratását tervezi, teljesítmé­nyének állandó növelésével pe­dig egy időben vigyáz a tarló­magasságra, a szempergésre is. HAJNALBAN, amikor a harmat felszáll, már indulnak, s éjfélig, vagy még azon túl is aratnak. Felváltva dolgoznak, együtt a váltótárssal, gondoz­zák a gépet. A gyakori pihené­sek minduntalan felfrissítik fáradt tagjaikat, újabb félóra, óra, két óra a gépen már elvi­selhető. Váltótársa hatodszor üríti a kombájn tartályát, most ő következik. Jót nyújtózik, a fejébe csapva sapkáját, meg­indul a gép felé Dupcsák Jóé zsef, a „gépész úr” fia, aki aa ország legjobb traktorosai kö­zül való. P. E. JŐtadulaitóan figyelmeztettek iá, hogy ne írjam meg e töné- netet: nem Ikonszerű, s tanulság ga sánca. Ezzel szemben úgy hi­tegettem magam: a szerelem Játékai, s az ostobaság akarat­lan bukfencei mindig aktuáli­sak, és már ez is tanulság, ha Mán nem is túlságosan ere­deti. Viszont miután a kételyeket: elültették bennem, nincs erőm hozzá, hogy megkíséreljem megjeleníteni az érzelmek hul­lámzását, nyilvánosan turkálni az esztelenségek halmazában, és ábrázolni az indulatok ösz- azecsapását. Így azután meg­elégszem azzal, hogy emlékez­tetőül feljegyezzem a puszta tényeket, mintegy igazolásául kárhozaté* szenvedélyemnek, amely egy rendőri hír alapján nemcsak okok és okozatok ki­bontakozására, hanem a sorsok váratlan fordulatainak megis­merésére is késztet. A tárgyilagosság olykor csak tettetés. Megértő együttérzés helyett nem közöny, szívtelen Cinizmus hangszereli az elkö­vetkező mondtakat oly kur- tán-furcsán, hanem ösztönös védekezésem. Mert hiba volna az ilyfajta indítékot letagadni, vagy megfosztani magunkat tőle, ha már a sorsok fürké- szését záró aktusnál rákény­szerülünk, hogy elnyomjuk cso­dálkozó lelkesedésünket vagy a részvéttel járó megrázkódta­tást. Mint ahogy, ki vehetné zo­kon tőlem, ha véres látomások ellen Is védekeztem akkor, amikor az érdekes dunántúli városban járva, ott álltam a szédítő mélységet átszelő via­dukton és elhűlve hallgattam, hogy a korlátot, amelybe gör­csösen kapaszkodtam, hagyo- mányszerűen és előszeretettel választják ki sétahelyül a het- venkedő őrültek, tettük segítő­jeként pedig az öngyilkosok. Az ugrás Innen a mélységbe, mindig halálos. Amint az életben gyakorta előfordul, hogy a feltétlen bi­zonyosságot megcsúfolja a vá­rattam kivétel, így történt — egy rendőri hír tanúbizonysá­ga szerint —, az Imént Jelzett, számtalan kétségbeesett által kipróbált éa immár törvény­szerűnek ismert halálnemnél is. Hanem e megállapítás nem illik a történet elejére. Leg­alábbis vázolnom kell, miként került az erről szóló rendőri jelentésbe, s napihírbe Köve­cses Imre szigorló mérnök? Szerelmes volt a város ünne­pelt színésznőjébe. Hogy a via­dukt ott ível, hogy a városnak valóban van színháza, egyete­me, s a mérnökhallgatók va­lóban szerelmesek lehetnék a szép színésznőkbe: mindez csak a körülmények és a környezet rajzát teheti hitelessé, de nem csökkenti annak hihetetlensé­gét: mikor is lett szerelmes nevezett szigorló mérnök az ünnepelt színésznőbe? A Mac­beth előadásán, amelyben Ha- hor Ica művésznő Lady Mac- bethet alakította. S ha elgon­doljuk: mily kevéssé rokon­szenves és szerelemre csábító Lady Macbeth egyénisége, s alakja, csak csodálkozhatunk Kövecses Imre érzelmein. De ki fejti meg a szivek titkát? Shakespeare képes volt erre, de még benne is kételyék tá­madtak volna az imént mon­dottak alapján a magyar fia­talember érzelmi reakcióinak épsége tekintetében. A halott stratfordi zsenivel szemben Kövecses Imre na­gyon is élő, s a vegyi reakciók időkomponenseit ismerő kollé­gáit azonban nem tévesztette meg a látszat: ők tudták, hogy az ugráló ádámcsutkás és kissé esetlen, szőke fiú előző vasár­nap a Csárddskirálynö címsze­repében látta először Hahor Icát, és amit akkor még nem is sejtett, az az érzés teljesedett ki benne, s hatalmasodott el rajta, a fehér hálóinges gyilkos királynő jól formált jambusai hallatán. Hahor Ica erényes színésznő­nek mutatkozott. Hasztalan írt hozzá e mérnökhallgató izzó hangú, ostobábbnál ostobább, lelkesebbnél lelkesebb, sót, ve­gyi képletek hasonlatait is on­tó leveleket. Hasztalan próbál­kozott az ismerkedéssel. Hasz­talan igyekezett a társaságába férkőzni. És hogy miért ma­radt megközelíthetetlen ez a negyvenedik esztendejét köny- nyedén letagadó, kétszer is el­vált asszony? Magyarázatot in­kább a véletlen körülmények­ben, Kövecses ügyefogyottsá- gában, a művésznő.alig lezá­nyában és a színház gyomorba­jos igazgatójának nagyképű szigorúságában találhatnánk, mint a művésznő életrevaló természetében. Bizony, Hahor Ica csak akkor mutatott hirte­len hajlandóságot arra, hogy könnyekkel szemében, látha­tóan szónva-bánva tartózkodá­sát, megismerkedjek a bárgyú­nak és érthetetlennek ítélt le­velek írójával, amikor az már elküldte neki a színházhoz bú­csúlevelét és végső elkeseredé­sében levetette magát a via­dukt korlátjáról a mélybe. A rendőri jelentés szerint, az öngyilkos csodával határos vé­letlen folytán, esés közben talpával a mélyben kígyózó patait fölött kifeszített huzal­nak ütődött, az ugyan félre­dobta öt, de olyan szerencsé­sen, hogy a zuhanásban meg­fékezett test, nem a szíriekre, hanem oldalvást, a bolgár ker­tészet frissen kapált ágyásaiba esett. A napi hírből ily módon riporthősse előlépett mérnök és öngyllkosjelölt másnap a megyei kórház ágyában ébredt, agyrázkódással, kar- és lábtö- réssel, értetlenül, egyébként az orvosi megállapítás és a he­lyi újság közlése szerint, úgy, mint akinek élete már nem fo­rog veszélyben, A búcsúlevél és az újságri­port olvasása, s egybevetése után, Hahor Icát mi sem tart­hatta vissza attól, hogy tragi­kus fekete ruhát öltve, s egy feltűnően méretezett, kissé ot­romba virágcsokorral fel ne keresse azt, aki érte-miatta akart meghalni. Szabály sze­rint itt véget is kellene érnie a történetnek, legfeljebb rövid utalással az egymásra talált szívek születő harmóniájára, vágyak beteljesedésére, vagy legalábbis ennek mosolyon ígé­retére. Az érzelmek cikázó út­jai azonban kiszámíthatatla­nok, és a valóság furfangosabb a századelő legtehetősebb tár­caíróinak ötletességénél is. Kövécses Imrét ugyan meg­hatotta a látogatás, és dadogva könyörgött újabbért, hanem magában terhesnek találta a művésznő lelkendező fecsegé­sét és megrendültén vette tu­domásul, hogy kipréselt köny- nyeitől kissé lilásra duzzadt az orra, ami egyáltalában nem hatott fiatalítóan. Ez irányú megfigyelését • csak megerősí­tették Margitkának, a huncut szemű, gondos és némileg gu- nyoros, fiatal ápolónőnek ké­sőbbi észrevételei, amelyekbe keresetlen, hízelgés nélküli né­pi szólamok vegyültek, és egyetlen refrénnel végződtek: — Érdemes volt ezért?! Ezért a ... ?! Az öngyilkosjelölt viszont Hahor Ica tetszését nem nyer­te el. A művésznő hiúságának hízelgett ugyan a fiatalember meggondolatlan tette, háláé is volt néki, amiért nem sikerült, méltányolni tudta dadogásá­ban megnyilvánuló elragadta­tását, azonban dadogását csak­úgy, mint elébb Kövecses leve­leit, túlságosan ostobának ítél­te. Mindezt mégis megbocsátot­ta volna a jó hírét csak erős- bitó, elképzelt suttogások mi­att, és érzett is holmi felelős­séget a szerencsésen végződött esettel kapcsolatban; sőt talán még holmi szunnyadó anyai érzelmek is nyiladoztak benne a beesett arcú, összevissza pó­lyáit, gipszbe merevített kezű­lábú fiatalember lránt Hanem ezeket a ki tudja miért is szé­gyellt anyás érzelmeket hamar visszafojtotta, annál is inkább, mert a kelleténél jobban bosz- szantotta s zavarta, hogy láto­gatása alatt az a fiatal ápoló­nő szemtelen és csúfolódó te­kintettel settenkedett folyton körülötte. Mégis kegyesein és magát is megható könyörületességgel megígérte, hogy másnap, elő­adás előtt, ismét eljön. És va­lóban fel is kereste újból a kórházat. Elsősorban azért, mert tudta, hogy az ilyen lá­togatás csak növelheti népsze­rűségét Másrészt pedig úgy számította, hogy ez már hiva­talos látogatási idő lesz: há­nyán is csodálhatják meg ál­dozatkészségét?! Aztán másnap mégis váratlanul, hamarább, kora délután kereste fel a „be­tegét.” Mert mindjárt első látoga­tása végeztével, a folyosón ta­lálkozott az osztályt vezető vi­dám és nőtlen, csak egészen kevéssé kopaszodó sebész főor­vossal. Ez pelig hódolattelje­sen, hivatásbeli kötelességének a tudatában, kedves udvarias­sággal hívta be őt egy csésze feketére a főorvosi szobába, ahol nemcsak konyakkal kínál­ta, de kiderült, hogy régi tisz­telője, aki lelkendező érdeklő­déssel és áhítatosan hallgatta, s végül azt is felajánlotta hogy vadonatúj Wartburgján elviszi a színházhoz. A látogatások megismétlőd­tek és — immár virág nélkülj de az igazgató főorvosi enge­déllyel éa hallgatólagos szín­házigazgatói hozzájárulással — mindennapossá is váltak. És ha a városiban Kövecses Imre ro­mantikus szerelmi históriájá­nak következményeiről sok mindenfélét kezdtek is mesél­ni, arról még a színházi benn­fentesek sem tudtak, hogy amilyen arányban és rohamo­san rövidültek a művésznő lá­togatásai a betegágynál, ugyan­olyan arányban hosszabbodtak meg a főorvosi szobában. A szemfüles Margitka révén azonban a gipszbe tett karú- lábú szigorló mérnök azonnal értesült erről. Bánta is ő már?! Betegtársai tiszteletteljes ka­csintásait némi fölénnyel viszo­nozta, s a látogatások alatti hódolatteljes hangos szavak után suttogva együtt gúnyoló­dott Margitkával a Csárdás­királynő fölött. Csipkelődéseit már cinikusan hárította el, s inkább mind hevesebben az­iránt érdeklődött, vajon ha fel- gyógyultan elhagyhatja majd a kórházat, eljön-e hozzá a laká­sára is folytatni a szakszerű ápolást? — Nem a kollégiumban la­kom, hanem albérletben ... Vasárnap délután, a hivata­los látogatási időben Hahor Icát a kórteremben és a kór­ház folyosóin hasztalan várták tucatjával Kövecses Imre ki­öltözött egyetemi kollégái, s százszámra a többi beteg plety­kára éhes, színésznő látványá­ra áhító látogatói. Nem értet­ték az öngyilkos megvető, unott egykedvűséget eláruló vigyorát. A művésznő ezalatt újonnan csináltatott csitri-ruhájában jő- vőjén töprengve, de magafe­ledkező jókedvet tettetve, a fő­orvos fehér Wartburgján ro­bogott a Balaton felé. MPim&G 3 1964. július 2., csütörtök rult, s még visszhangzó botra­I------------------------­MU RANYI-KOVACS ENDRE: KÖVETKEZETLEN TÖRTÉNET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom