Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-02 / 153. szám
A holnap fegyvereivel, Kínos leleplezések a Bundeswehrről a tegnap szellemében MENNYORSZÁG Gondterhelt arccal tekint a világba ez a jovális úriember. Kétségtelenül minden oka megvan rá; Hellmuth Guido Alexander Heye ugyanis a Német Szövetségi Köztársaság Bundestagjának hadügyi megbízottja. Hellmuth Heye jelenleg 69 éves. Kiszolgálta a császári tengerészebet, a weimari Birodalmi Tengeri Haderőt, majd a hitleri haditengerészetet, ahol aitengemagyi rangig emelkedett. A Harmadik Birodalom legfőbb „hadura”, Adolf Hitler megakadályozták, a Quick című képes lapban tárta a közvélemény elé. Írása bevezetőjében a többi között a következőket mondja: „Itt, ezen a helyen élek jogommal és teszek eleget állampolgári kötelességemnek. Mindenkit figyelmeztetni kell arra a fenyegető fejlődésre, amely a Bundeswehren végbemegy...” Majd a továbbiakban: „Ha nem állítjuk át a kor- mányrudat, akkor a Bundes- wehrből olyan hadsereg lesz, Célozz jól, hogy derék fia légy a trettnereknek! Hellmuth Guido Alexander Heye amilyen a legkevésbé sem kívánatos. A Bundeswehr félreérthetetlenül abban az irányban halad, hogy állammá váljék az államban...” „ .. .új hadsereg keletkezik, a holnap személyesen tűzte a mellére a lovagkeresztet. Nyilvánvaló tehát, hogy katonai kérdésekben semmi esetre sem nevezhető illetéktelennek. Heye űr, mint az Adenauer- Párt tagja, 1953-ben bekerült a Bundestagba, ahol 1961 tavaszán megválasztották a nyugatnémet parlament hadügyi megbízottjának. Az a feladata, hogy őrködjék a Bundeswehr rendjén. Ez körülbelül azt jelenti, hogy meg kell értetnie a Bundeswehr uraival: a hadsereg mindenkor alárendeltje a Bundestagnak. Kötelessége arra is ügyelni, hogy a Bundeswehr hatalmasságai tiszteletben tartsák a katonák alapvető jogait, és gondoskodjanak mind az újoncok, mind a továbbszolgálók demokratikus neveléséről. A hadügyi megbízottnak évenként jelentést kell tennie a parlamentnek. Az altenger- nagy úr öregségére, úgy látszik, már nem mindenben ért «gyet a nyugatnémet Bundes- wehrben uralkodó szellemmel, 8 ezért figyelemre méltó tapasztalatait, amelyeknek a parlamentben való elmondását A nyugatnémet Bundeswehr már ma 840 ilyen Starfighter F 104. G. lökhajtásos géppel rendelkezik. fegyvereivel a tegnap szellemében nevelődve.. Arra a kérdésre, miért is lenne ez másként a mai nyugatnémet hadseregben, Hellmuth Heye, a szolgálaton kívüli altengemagy, a német parlament hadügyi megbízottja —* nem válaszolt. Nem vállalkozott annak megállapítására, hegy egy olyan seregben, amelyben Trettner tábornok — Guernica, Rotterdam és Coventry bombázója, tíz- és tízezer védtelen asszony és gyermek gyilkosa — legfőbb parancsnoka lehet, csakis a régi szellem uralkodhatok. Igen, a trettmerek, heusinge- rek, speidelek és foertschök vezette hadsereg „szelleme” csak a tegnapé lehet. Ámde ezeknek a tegnapi vérengzőknek — tények bizonyítják — a holnapi fegyverekre fáj a foguk, hogy vérengzéseiket még nagyobb arányokban ismételhessék meg. Ezek az urak tehát nemcsak a Bundeswehr fiatal katonáiból ölnék ki az emberiességet — ami miatt Hellmuth Heye-feje fáj —, hanem veszélyeztetik az egész emberiség legféltettebb kincsét is — a békét (—si—or) NÉGEREKNEK belépni TILOS! ... Serénykednek az égi műhelyben, festik a zord feliratú táblát, hogy Féter atyánk kiakaszthassa a menny kapujára: NÉGEREKNEK BELÉPNI TILOS!... Kár kajánul mosolyogni, mert a dolog a négerekkel meg a mennyországgal nem is olyan egyszerű. A Délafrikai Unióban sokáig törték a fejüket, hogyan is legyen a túlvilágon. Itt a földön, az Unió országaiban — Fokföldön, Natalban, Trans- vaalban és Oranje Szabad Államban — könnyű, aránylag könnyű dolga volt Vervvoer- déknak. Gettózták a négereket (nemhiába német származék a kormányzó, tanult a náci elődöktől!), rezervációk- ba szorították őket; a majd 12 milliónyi színes bőrű felett a fajgyűlölő fehér kisebbség — számuk alig haladja meg a 3 milliót! — uralkodik. A fehéreknek külön lakónegyedeik, külön iskoláik vannak, s a tíz egyetemen is csak európaiak gyermekei tanulhatnak. Nem panaszkodhatnak kormányzatukra a fehérek. mert egy-egy fehér munkás ötször—nyolcszor több fizetséget kap, mint színes bőrű társa. Mindez azonban nem elégítette ki az uralkodó kisebbséget, s aggódva gondoltak arra: milyen élet vár rájuk a másvilágon, vajon ott is meg lehet valósítani a földi állapotokat, vagy osztozkodniok kell majd a négerekkel? Ezt az aggodalmat oszlatta szét egy bizonyos johannesburgi MacDonald nevű teológus. Mit tett a „derék” egyházfi? Könyvet írt a másvilági életről. „Tudományosan” bebizonyította: a másvilágon is minden ugyanúgy van, mint a Dél-afrikai Unióban! Van mennyország és van pokol. A mennyországban az életszínvonal pompás, bőven akad gyümölcs, — főleg alma; mindenütt nyüzsögnek az angyalok, s közöttük a legboldogabb halandók lelke szállong. Természetesen fehér emberek leikéről van szó, mert a mennyországban nem lehetnek négerek, ugyanis a menny kapuján ugyanúgy ott lóg a tábla, mint az éttermek ajtaján is Johannesburgban: „NÉGEREKNEK BELÉPNI TILOS!” Ha a mennyországban nem lehetnek négerek, akkor ugyan hol lehetnek?! Csakis a pokolban! „Nagy kádakban rotyog a forró szurok — nyilatkozta isten jámbor papja — s a szurokban négerek ülnek.” Ha valakiben is felmerülne a kérdés: hogyan, hát fehér ember nem kerülhet a pokolba? MacDonald atya a cso- dálkozót rögtön megnyugtatja. „Természetesen, fehérek is kerülhetnek a pokolba. De... nem ugyanabban a kádban, ugyanabban a szurokban ülnek, mint a négerek lelkei. A fehéreknek külön kádjuk van, amelyhez külön kazán is tartozik.” Lapozzuk fel az Űj Magyar Lexikon 2. kötetét. „A lakosság 80 százaléka analfabéta’' — olvashatjuk a közoktatás címszó alatt, önkéntelenül kínálkozik a kérdés: mi történik akkor, ha az olvasni nem tudó színes bőrű a tiltó tábla ellenére besétál a mennyországba, vagy mondjuk, eltéveszti a kádat a pokolban, s a fehérek szurokfürdőjébe ül be? MacDonald erre a kérdésre gondolkozás nélkül válaszol: — „Ha egy feketét rajtacsípnek a fehérek között, meglincselik!” Valóban, semmi különbség nincs hát a másvilág és a Dél-afrikai Unió között. Következésképpen tehát Ver- woerd és az égben lakó Isten ízlése egyforma, ugyanazt csinálják mindketten. A fajgyűlölő ember így formálta saját arculatára az Istent! Voltaire mondta több mint kétszáz évvel ezelőtt: a vallás ravasz papok koholmánya. MacDonaldra ez a jelző még hízelgő is. Sötét ember. Sötét a szava, gondolata, meg a lelke is. Sötét, mint a reverendája. Találó öltözet. (pataky) Dr. Doktor Sándor emlékpályázat Pécsett A Pécsi Városi Művelődési Ház meghirdette hagyományos — évente ismétlődő dr. Doktor Sándor emlékpályázatát. Az idei pályázat három témakört foglal magában: az első a pécsi munkásmozgalom 1890-ig terjedő szakának, a második a tárgyi emlékeknek — épületeknek, gyülekezőhelyeknek, fényképeknek — a felkutatását és feldolgozását, míg a harmadik témakör a pécsi munkásmozgalom valamely jellemző mozzanatának megírását tűzte ki feladatúi. A pályázatban a középiskolai tanulóik, illetve az 1964-ben érettségizettek vehetnek részt. A pályamunka terjedelme 15 gépelt oldalnál nem lehet kevesebb. Helikopter és tank pusztítására. együttműködése az embermilliók Bolgár vendégek Gyöngyösön... (Tudósítónktól): Kedves vendégeket fogadnak Gyöngyösön július 4-én, szombaton: a budapesti nemzetközi kórusversenyre meghívott, a Munkaérdemrend Vörös Zászlajával kitüntetett „Bodra Fnjana” bolgár úttörőkórus látogat el a Mátra alji városba. A kórussal együtt népes, zenei szakemberekből álló küldöttség is érkezik, akik részt vesznek a városi művelődési ház4 XtPÜMMG 1964. július 2., csütörtök ban délután 3 órakor megren- j deaésre kerülő megyed kórusvezetők szakmai értekezletén. Az egész napos rendezvénysorozat egyébként délelőtt 9 órakor kezdődik, amikor Rádi Boter, a bolgár nagykövetség! kul túrattaséja, a művelődési ‘ házban megnyitja a „Bulgáriai képek” című kiállítást. A bolgár vendégek este búcsúznak a gyöngyösiektől, az úttörőkórus 20 órakor kezdődő! hangversenyével, a szabadtéri színpadon. A fiatal énekesek bolgár kórusmúvekkel lépnek színre, karnagyuk Boncsó Ni- kolov Bocsev, Dimitrov-díjas népművész vezetésével. Forró a nyár. A learatott tarlókon sziporkázik a hőség. A hatalmas búzatábla szélén néhány kézikaszás, ma- rokszedő asszony, távolabb, — mintha .főidből nőnének elő — jönnek a kombájnok. Be- hemót acéltestük telhe- tetlenül nyeli a kalászokat Mögöttük pótkocsiba ömlik a búza. A kézi aratók megállnak, nézik a három gépkolosszust, ki tudja hányadszor. Negyven körüli asszony hűsöl a fa alatt. Karját itt-ott véresre marta a kalász. — Hányadszor arat? Az asszony rám néz, elmosolyodik. — Igazán nem számoltam. Mióta szövetkezet van, csak most először, hogy megdőlt a búza. A gépek közelebb jönnek, dübörgésük elnyomja a szót. — Melyik aratásra emlékszik leginkább? Az asszony tűnődik, küszködik magával, mondja, ne mondja-e, aztán kis idő után mégis rászánja magát: — A legelsőre. Tizenhat esztendős voltam. Egy legénnyel arattam az egyik ti irtokon. Ö idősebb volt nálam, nem is falumbeü. Apám nem élt már akEMUK. kor, bátyám se volt, akinek félkezese legyeik. Neki se akadt marokszedője. Emlékszem, mindig szófián, olyan szomorú ember volt, hozzám is csak keveset beszélt. Az. igazat megvallva, még bántott is, hogy figyelemre se méltat. Ahogy a gépek elfordulnak, újra csöndesebb lesz a táj. A kaszások a fák alatt pihennek, hűsölnek az asszonyok is. — Kilencedében arattunk akkor. Kettőnké volt minden kilencedik kereszt. Jó termés volt azon a nyáron, bírtunk hozzá, hogy meglesz- a ke- nyémekvaló. Hainalban, amikor élőbújtunk a barakkból, mindig köszöntem néki, de ő semmit se kérdezett. Mindenki olvan szomorú, tépelődő embernek ismerte. Az aszonyok közül valaki vízért kiabál. Két na-oyobbacska gyerek már fut is a korsóval. — Egyik este hívatta az intéző az én kaszásomat. Sokáig lehetett az irodán, mert nem hallottam, mikor jött vissza a barakkba. Reggel kérdeztem, mit akarták, de ő szűkszavú választ adott Azt mondta, a keperész miatt. Attól kezdve olyan furcsa volt ez az ember. Rám nézett, többször rajtam felejtette a szemét, egyszer, amikor senki sem látta, megsímogatta a hajamat: Te, Verőn, te se jó kaszást választottál! — Ennyit mondott, aztán később szólt hogy összeveszett az intézővél. Az intéző fiatal ember volt és lóháton járt a határban. Amikor mellettem elment, mindig leszállt a lóról. Félrehívott, enyelegni próbát, de a kaszásom mindig visszakiabált. Emlékszem, akkoriban kezdődött, hogy a kettőnk munkájában, mindig akadt kivetni való: magas a tarló, szétesnek a kévék, csailák a keresztek ... Másnap este, amikor feküdni akartam, kihívott a barakkból. Egy nagy, ki- dőlti akácfa volt a barakk mögött, azon beszélgettünk. Akkor mondta el, hogy njiab- tam veszett össze az intézővel. Az intéző akarta, járjak be hozzá vacsorát főzni... Szép volt ez a szomorú legény, amikor beszélt. Nem mondott ő nekem szép, kedves szavakat, egy ujjal se közeledett hozzám, de a szavát nem tudtam többé elfelejteni. A kombájnok visszaérnek. A hatalmas lapátok előtt alázatosan hajtanak fejet a kalászok. Az asszony hangosabbra fogja a szót: — Későn, augusztus elején végeztünk akkor az aratással. A hatalmas kazlak rendre sorakoztak az urasági szérűn. Végzéskor áldomás volt, ihatott mindenki, amennyit tudót. A kastélykertben ütötték csapra a hordót. Egyszer észrevettem az intéző urat. Jött egyenesen felém, átnyúlt a karom alatt és magához öléit. Amikor észrevette a kaszásomat, gyorsan elengedett .;. A kondérök- ban birkahús Totyogott, mulattak az aratók, az én kaszásom is itta bögreszámra a bort. Későre járt, amikor jött egyszer értünk a kasz- nár, kettőnket hívatott az intéző. Az irodában megálltunk a nagy asztal előtt. Az intéző úr furcsa, rekedt hangon kijelentette; nem adhatja meg a kilencedet, mert sok kifogás akadt a munkánkban... Én nem szóltam semmit, csak a torkomat fojtogatta valarrii, de a kaszásom nem engedett. Vitatkozott, később veszekedésre fordult. Egyszer a lámpához ugrott és én a sötétben már csak az intéző hör- gését hallottam. Kint szólt a nóta, senki se figyelt arra, mi történik az irodán. Másnap az intéző kórházba került, az én kaszásomat pedig egyenest a börtönbe vitték. Én megkaptam a kilencedet és cséplés után szekérrel vittem haza a búzát. Az ő részét is, az anyám házához... A pihenő után munkába indulnak újra az aratók. Az asszony köszönés után a távolba mutat. Az a legény most ott ül a kombájnon. Ha ideérnek a gének, kérdezze meg tőle, eszében van-e még az a régi aratás? Szalay István
