Heves Megyei Népújság, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-02 / 27. szám
JKUDALOM MÜVÜKET Becses örökségünk Itassa József születésének loü-ík évfordulójára Két év« figyelem Ilonái Furcsa, zárkózott, cinikus, korán öregedett gyerek — állapítottam meg róla s eltűnődtem: honnan ez a cinizmus egy tizenhét éves lánynál? Ha a többiek fiúkról beszélgettek, ideálról, pajtásról, Ilka elhúzta a száját, gúnyosan odébb- állit. Ha képeket nézegettek, szalvétákat rakosgattak társai, fölényesen hátat fordított. S ami a legfeltűnőbb; ha otthonra, anyukára fordult a szó, indulatossá vált, otthagyta a társaságot. Szemében ilyenkor megvetés, harag s mögöttesok irigység sötétlett. Annál is Inkább meglepett a dolog, mert anyját is ismertem: kedves, barátságos asszonynak találtam, aki inkább barátnője kislányának, mint ellenőre. Mégis: Hka kis tüskésdisznó. A kollégiumi diákéletbe két év alatt sem tudott beilleszkedni, mindent másképpen csinált, mint mások. Sokszor fegyelmezetlen, durva. Mert megbontja a rendet: szádom. Mert vadóc: próbálom szelídíteni. Egy alkalommal vásárolni mentem a betegek számára. Hívtam. — Gyere, Ilka, segíts! A többi ilyenkor pattan, örül a váratlan sétának. Hka ímmel-ámmal vette a kabátját, éppen jött. Próbáltam beszélgetni véle: — Voltál már beteg? — Igen. — Mi bajod volt? — Fájt a torkom. — Ki ápolt? — Hát... anyu .,. —• mintha a szót is nehezére esne kimondani. — Kedves, mosolygós édesanyád van. Biztosan nagyon szereted. Megállt, vadul tört ki belőle a szó: — Nem. Tudja meg, hogy nem! — Hona! Észnél vagy? Tudod, mit mondtál? — kaptam a vállához. — Igenis, tudom. Tessék engem hagyni! Kinek mi köze hozzá? Ez az én dolgom. KATONA JUDIT: Utcán voltunk, el engedtem, mentünk tovább. Egész úton egy szót sem szóltunk. Odahaza tanulni küldtem. Estig törtem a fejem: — Mi van ezzel a gyerekkel? Ki ez? önmagából, emberségéből kivetkőzött kisvad, vagy... Mi, vagy ki tette azzá ami? Este behívattam a szobámba. A gyerek gondolta, miért? Komoran, lesütött szemmel állt meg az ajótban. •7- Gyere, Ilka, ülj le — mutattam helyet. — Tudod már a leckét? — Igen, — Ügy szeretném ... úgy kellene mondani.,. Nem bírom! — tört ki hirtelen és leborult az asztalra. Sokáig simogattam a fejét. Lassan beszélni kezdett. ... Nekem nincs édesapám. Nevelőapám van. Kicsi voltam még, amikor meghalt a másik, nem Is emlékszem rá. Szerettem nevelőapámat, jó volt mindig. Talán túlságosan is jó. Jó volt nálunk, otthon. Apu hivatalban, anyu odahaza, öcsi meg én iskolában. Este mind együtt, öcsi már az apu fia, a nevelőapámé. Szerettem őt is. Vacsora után — Milyen órátok lesz holnap? Mondja. — Mit adtak fél? — (Hogyan kezdjek hozzá? Hogyan kérdezzem? Ejh, csak egyenesen!) — Hka! Délután teljesen érthetetlen volt előttem a viselkedésed. Szeretném, ha megmagyaráznád. Anélkül nem tudom mit gondoljak rólad. Közben ... — teát teltem elé, magam is kavargatm kezdtem a csészében. Nézett rám, a teára. Hallgatott. Kínlódva erőltette ki a szavakat: (Dallúmiu Villamos fut és sín sikolt vele. Reggel hatkor a hajnal arca szürke mint utcaseprők sarki serege, mely szétszéled és seprűire dűlve elözönli az ébredő várost. Rám köszönnek ma is a munkások, éppen kenyeret vet a pék illat- ijedt, tejszagú zaj fut elébem. üzletsorok ragyognak, telt bazárok, ámnlok a hangos tarka népen. Ricsajos az élet, színes vásár. Harmadszorra kiáltottak a gyárak. Gyerekgonddal futnak az asszonyok s hamar fésült kontyaikon a nyárnak otthoni, szelíd öröme lobog. Fény hullik a házak nagy szemébe, mögöttem az árnyak elmaradnak s hogy így hihessen» mindig Itt a béke kiülök egy bóbiskoló térre örömökről vallani magamnak. ✓✓-A>WsAAAA-VWWWV\**AAA/WWVVVSA/\AA/WW'X apu játszott: velünk, mesélt. Együtt fektettek le anyuval. Ügy volt, hogy a nyolcadik után otthon maradok, az ottani gimnáziumba járok. Már fogalmaztuk a kérvényt félév után. Egy este apuval sétálni mentünk. Karonfogva, mert büszke voltam az én szép, okos apukámra, ő meg büszke az okos nagylányára. Az ismerősök mosolyogva köszöntek ránk. Néhány nap múlva vendégeink jöttek. Amikor kezét csókolommal köszöntem, a néni az állam alá nyúlt, felemelte a fejem, úgy nézett, fürkészett: — Nem is kell már egy üyen nagylánynak kezét csókolommal köszönnie. Hiszen nemsokára néked mondják, teszik is. Megnőttél. Anyámhoz fordult): — Valamelyik este meg sem ismertem a lányod, Sárika Csak nézem, hogy Bálint egy nővél jön, karonfogva a fasorban. A nő nem te vagy. Egészen meglepődtem: mi történt? Csak amikor köszönt ez a kisasszony, akkor ismertem meg. Elpirultam az örömtől, hogy nagylánynak, felnőttnek néznék. Boldogan néztem anyura: mit szól hozzá? Büszke-e rám? Megrémültem az arcától: idegen, ijesztően idegen nő nézett vissza. Nem értettem. Hiszen nem csináltam semmi illetlent1! Mégis haragszik? Mentem lefeküdni. Éjjel arra ébredtem, hogy apu, anyu veszekednek. Nem értettem a szavakat, csak egyszer, amikor apu felkiáltott: — Sári, te megőrültél! Másnap anyu a reggelinél keményen szólt rám: — Hka, a kérvényedet Szegedre adjuk be. Ott jársz gimnáziumba. — De anyukám, miért? — Ne feleselj! — Sári! — Fejezzük be! Nem értettem semmit. Anyu haragszik, veszekednek, engem meg elküldenek itthonról. Miért? Rémülten kutattam: mill' gyetlen arckép, Barabás 1 ; Miklós Bajza-portréja •őrizte meg számunkra a vo- inásait. Gondosan nyírott bajusz, szakáll, magas, tiszta Jhomlok, szelíd, férfias tekinget — a magyar reformkor •egyik legnagyobb alakja néz *ránk a képről. Az életművet ^írásai őrzik, erkölcsi eszmé- Inyét pedig az a klasszikussá •vált programadó mondata, •amely, az 1831-ben megindult »kritikai lapok vezércikkének felén állt: „Kritika kell közöttünk, meg nem kérlelhető, ke- •mény kritika, de részrehajlat- •lan, de igazságos, mert csak •így lehet életet) hozni literatú- •ránkba.” Százhatvan évvel ezelőtt •született a Heves megyei Szülésiben. Amiért a nagy elődöknek járó tisztelettel emlékesünk rá, az mindenekelőtt Bajsza irodalomszervezői, kritikusi, •publicisztikai tevékenysége, bírónak indult, néhány fiatalokon költeményét ma is a reformkori magyar líra értékes •darabjai között tartjuk szávaion, azoknak a verseinek pejeiig, amelyeket érett férfikor- •ban írt, 9 amelyekben a Habsburg-zsarnokság által eltiport V őrs/ág fájdalma szólal meg, (szilajon, telve gyűlölettel az (elnyomók iránt, a magyar forradalmi költészet legmaradan- ídóbb alkotásai között, van a »helyük. Pályájának egésze, •életművének teljessége még- }sem a költőé s a romantikus hajlandóságú elbeszélőé, hanem •a kritikusé, akit igazságszeretete, •rendíthetetlen követkeaetessé- 5ge, kristálytisíJta elvhűsége és •objektivitása a magyar iroda- •lom legnagyobb alkotói közé ;emel. Alkotói közé — nem •véletlenül Írjuk így: Bajza •életműve, több évtizedes kritikai tevékenysége magasren- jdű irodalmi alkotás: cikkeivel, •irodalomelméleti munkáival, jtörténeti tanulmányaival, szín- •házigazgatói működésével •(hosszú ideig volt a Nemzeji •Színház igazgatója) megteremtette Magyarországon a színvonalas kritikai élet alapvető teltételeit, segítette a feudalizmus béklyóit széttörő regéínyek, színművek létrejöttét; •írásaiban a reformkor haladó, •hazafias eszméi szólaltak meg. IV! incs még egy kritikus a L ’ magyar irodalomban, aki olyan kemény elszántsággal, szívós buzgalommal küzdött volna elveiért, mint Bajza. S nincs máig olyan sem — tegyük hozzá mindjárt —, aki Bajzánál kevesebbet tévedett volna. Az 1830-as évektől islat Mit rejt a kétes jövendő? Miért borult a láthatár? A lelkek mély aggodalma Szertelen viharra vár? Végítélet kürtje szólít Élók- és halottakat? A Cherub lángszárnya zíig-c Megnyitván a sírokat? Oh nemi — Népek háborognak, A föld egy nagy óceán, Melyet megbántott kedélyek Féktelen hatalma hány; Forr a nemzetek haragja, Megmozdult a félvilág, Mert az élet szent nyugalmát Zsarnokok felforgatok. Földön nincs többé igazság, Csak népgázló hatalom; A szabadság mérges gúny lett, Börtönklnok irgalom! Harci zsákmány a tulajdon, Senkinek sajátja nincs, Honflhüségnek jutalma Vagy kötél vagy rabbilinoa! Jogbitorlás címe; törvény, fiend a zsarnokkény neve, Ember társadalmi iéte Életundorrá leve. Ámde megjön a bosszúnap. Büntetendő vétkeket, Hozván a sanyargat ókra. Kárhozást, enyészetet. Kelnek újra forradalmak, Megkezdendök a csaták, Bérencek sok ezre ellen Küldve milliók hadát. Megdördül a harci orkán. S büszke várak, paloták, Tornyok omladoznak össze, S vérben úszik egy világ: S isten eljövend ítélni Nén"' et s királyokat, S pillantása porba sújtván Embergázló trónokat, S visszaadva millióknak * A természet szent jogát, Zengni hallunk földön égen Békehirdető imát. S a rabszolga újra nép lesz, Elvező törvényeket És az ember újra embec. Aminek teremtetett; S a Szabadság templomában Trónt az Igazság emel, Melyet minden földi féreg, Minden fűszál ünnepel. kezdve csaknem a szabadságharc kezdetéig a magyar irodalmi világ középpontjában vei bántottam meg őket? Délben és még azután is sokszor apu furcsán, kutatva nézett rám. Mintha régen nem látott volna. És senki sem beszélt, mosolygott az asztalnál. Egy este apu vacsora után cigarettáért készült a trafikba. Máskor is szokott, ilyenkor sétáltunk együtt Félve szóltam; — Apu, mehetek veled?. — Nem! — csattant anyu hangja. — Tanulj, olvass vagy feküdj le. Semmi helye az esti csavargásnak. Vége lett mindennek, ami szép és jó volt. Ügy telt el a nyár, mintha idegenek között lettem volna. Ügy éreztem: nem szeret senki. Törtem a fejem: valami nagy bűnt követhettem el? De mit?! Reménykedtem: majd megbocsátanak. Az utolsó pereljen maradhatok, úgy lesz minden, mint régen. Közben ... anyu vigyázott rám. Nem mehettem sehová nélküle. Régen soha nem volt ilyen, Hiszen úgyis megmondtam, hova megyek, mit csinálok. Apuval nem is beszéltem. Ha a szobában ketten maradtunk, anyu rögtön jött. kiküldött. Ha este melléültem, ágyba kergetett. Apu nem csókolt nieg többet lefekvés előtt. Hiába reménykedtem, augusztus végén menni kellett. Utazás előtt este apu odajött hozzám, mintha titokban tenné lopva megölelt, megcsókolt: — Legyél jó kislány. Gyere majd vissza hozzám. Én azért szeretlek. Azért? Miért: azért? Reggel után. másnap anyu előtt kezet nyújtott: — Okos legyél! Elvárjuk! Délelőtt indult a vonat. Anyu jött velem. Apu nem fog Wkisérm? Vagy egyenesen az állomásra jön, integetni? Nem jött... Anyu itt, Szegeden leadott, bevásárolt, adott pénzt, aztán: — Becsüld meg magad, ha már áldoztunk rád — és vitte a vonat Áldoznak? Áldozat? Ezt még sohase mondták... Az első napokban nagyon nehéz volt Sírtam és sírtam. Mert barátnőm nem volt soha, itt se kerestem. Nekem addig anyu volt a barátnőm, apu és Öcsi a barátom. Anyu válaszolt: „Vigyázz magadra, panaszt ne halljak. Fölösleges sokat irkáink Elég kéthetenként megírni: hogy vagy? Inkább tanulj”! Tanultam. Karácsonykor végre: haza! Istenem, repülni szerettem volna. Hogy vágytam hozzájuk bújni! Sírva öleltem meg anyut. Eltolt: —Jó, jó, nem vagy már gyerek. Ne pityeregj. Apu kezet nyújtott: — Örülök, hogy... nincs rád panasz. Csak ennyi? Már nem is volt jó otthon... Másnap mesélni kezdtem anyunak. Az iskoláról, a lányokról. — Udvarlód nincs? — kérdezte hirtelen és mohón nézett rám, olyan idegenül, mint azon a szerencsétlen estén. — Nincs — neztam vissza nyugodtan. — Lehetne! — vágott a hangja. — Nagylány vagy már! Lehetne? A többi lánynak mindig azt írták: vigyázz a fiúkkal, fiatal vagy még az udvarolta táshoz. Karácsony után vásárolni mentem. Az egyik üzletben két Bajza áll. „Másfél évtizeden át — írták róla — minden magahitt törtető, minden tehetségtelen író, minden köpönyegforgató szélhámos állandó hideglelésben reszketett Bajza miatt.” A nemzeti irodalom eleven lelkiismerete volt: a tudós,' a tekintély, az erkölcsi nagyság fegyverzetében. „Irodalmi köztársaság” —eí volt Bajza egyik kedvenc kifejezése. Mit értett ezen? Konkrét, korabeli jelentését — s egyben Bajza életprogramját — talán így lehetne vázlatosan összefoglalni: függetleníteni és elhatárolni az irodalmi életet a tehetségeket megnyomorító feudális tekintélyi elvtől, hogy a társadalomban betöltött szerepe senkinek se biztosíthasson előjogokat; megtörni a légi provinciális mecénási rendszert; biztosítani az irodalmi élet demokratizmusát, az alkotás jogát, hogy szabadom szolgálhassák az írók a népet. A polgári egyenlőség gondolatának, Bajza korában, ennél szélesebb keretek között aligha lehetett volna érvényt szerezni, szerkesztői tevékenységében, publicisztikai munkájában azonban ennél is tovább ment; Kossuth Lajos politikai élveivel való azonosulásának gesztusa volt, hogy elvállalta 1848-ban a Kossuth Hírlapja című lap szerkesztését, s a lapot a század egyik legnépszerűbb, legolvasottabb újságjává tetté. Ez a munkája aránylag rövid ideig tartott; a szabadságharc válságos szakaszában a kormánnyal együtt Debrecenbe menekült Bajzaja Életének legnagyobb élménye mindvégig. a szabadságharc maradt, s haláláig vallotta, hogy nemzete a helyes utat választotta, amikor a demokráciáért küzdött forradalmi módon, fegyveresen. I) ecses örökség számunk* *' ra Bajza József munkássága. Küzdelmes, tisztei életének eredménye, hogy utat nyitott a magyar kritikai élet kibontakozásának. Szenvedő* lye, bátorsága és megingathatatlan élvhűsége mindmáig világító példája a nép sorsát, a társadalom és a művészet problémáit átélő s egységben látó kritikusnak. Tamás István ismerős nőt köszöntöttem. Visszaköszöntek. Kicsit furcsán vizsgáig attak, aztán suttogni kezdtek: — Mi van rajtam különleges? Csak nem rendetlen a sapkám? — ...Az anyja negyven, a? apja harminckettő, 6 meg a tizenhatodikban. Érthető... Ezt... ezt rólam mondták. Nem akartam, nem mertem megérteni. Muszáj volt Azóta tudom. Ebben a három számban van az én szerencsétlenségem. Nagyon későn mentem aznap haza. Figyelni kezdtem, másképpen, mint eddig. Ügy, mintha idegeneket néznék. A két nőnek igaza volt Azért nem szeretem az anyámat mert nincs! ő nem akar az lenni. Nő akar lenni és nővé tett engem is. Féltékeny rám az anyám! A kislány kimerültén hallgatott el. — Azóta? Azóta is így Van. Nincs anyám, nincs apám. Mert annak, aki apám volt. tudtára adták, hogy felnőtt nő vagyok. Nincs otthonom. Csak áldozat van és kötelesség. És három rettenetes szám... — Menj feküdni, Hka. Aludj most. Majd máskor... majd beszélgetünk még. Most fáradt vagy. pihenj. — Igen, köszönöm. Jó éjszakát kívánok... — Neked is. Karcsú alakja eltűnt az ajtó mögött. Elengedtem így, szó nélkül. Nem tudtam, nem lehetett beszélni. Egy bálványt aki önmagát döntötte le, nem lehet szavakkal felépíteni. Talán lassan, majd szívvel. sze: retettel... HÁ^orn s 2
