Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-03 / 1. szám

1964. január 3., péntek

N É P 0 I S A G

Uj esztendő új lendület a vezetésben

Szeretnénk, ha szerencsések lennénk ebben az új esztendőben. Hogy ne lenne túlságosan kemény a tél és túlságosan száraz a nyár, ne lenne sem árvíz, sem jégeső; kövérebbek lennének a mezőink, gyümölcsérlelőek a kertjeink, hogy hozzánk szegődne a természet jóindulata. Szeretnénk, ha több lenne a napsütés és kevesebb a borús ég. Valóságosan és jelképesen is — ha arra a nagy nemzetközi horizontra gondolunk amelyet éppúgy hol bizakodva, hol pedig aggodalommal figyelünk, mint lakóhelyünk látóhatárát. Szeretnénk, ha beválnának terveink, kifogástalan lenne az ipar, a mezőgazdaság a kereskedelem vérkeringése, hogy mindazt, amit juttatni terveztünk az -embereknek, juttathassuk ie, amit építeni terveztünk, azt felépítsük, és egy kicsit meg is toldhassuk, amit elosztani lehet. Szeretnénk, ha mindaz az óhaj, szívből jövő kívánság, amellyel most egymást köszöntjük az 1964-es év kapujában sorra-rendre beteljesednék. De hát az óhaj, remény, ha fel is melegíti a szivet, nem tölti meg a kamrákat: csak az a munka teheti, amelyet jól terveztek és szerveztek, okosan irányítanak, amely egy kicsit kényszeríti is a szerencsét, hogy mellettünk maradjon egész évben.

Kétségtelenül eljött az ideje annak, hogy minden eddiginél több figyelemmel, nagyobb igénnyel tekintse át munkáját a vezetés minden szintje; eleget tegyen a várakozásoknak, s arányba hozza eredményeinket a lehet ősegekkel. Mert most, amikor munkában és szorgalomban nincs hiány, amikor az országos célkitűzések jók és reálisak, amikor végre túljutottunk a nagy strukturális változások szakaszain — kialakultak falun és városon az egységes szocialista termelőviszonyok — a helyzet kulcsa a.nnak a sok tízezer embernek a kezében van. akik a munkát irányítják. Az ő képzel őerej ük. szakértelmük, határozottságuk és demokratikus érzékük a tömegek akaratával egybeforrva, képes arra, hogy új győzelemmé érlelje mindazokat az előnyöket, amelyeket a szocializmus biztosít a társadalomnak.

A helyzet kulcsa bizonyos értelemben most az ipari üzemek gazdasági és politikai vezetői, tsz-dnökök, könyvelők és agronómusok, tanácsi szervek közigazgatási emberek kezébe van letéve. Vagyis, azokat a nagy változásokat, amelyek e néhány mozgalmas esztendőben végbementek, most méltó igazodásnak kell követnie az állami és gazdasági munka minden területén. Nemcsak azért, mert minél szerényebb eszközökkel rendelkezik egy ország, annál inkább szükséges azt kiegyenlítenie korszerű és racionális vezetési módszerekkel, hanem azért is, mert a közösségi társadalom legkevésbé engedheti meg magának az ilyen értelmű fogyatékosságokat. Hiszen most végre valóban kezükbe adta a nép mindazokat az eszközöket, amelyekkel anyagi és szellemi gazdagodásunkat szol. gálhatják, s ilyen módon nálunk a vezető társadalmi rendünket is megszemélyesíti. Hibái és eredményei is túlnőnek személyén, a munka lényegére hatnak.

Nem feledve és nem is lebecsülve az erőfeszítéseket, reálisan számba véve a vezetés minőségi változásait, még korántsem számoltuk fel azt az ellentmondást, amely általában mai jeladataink és vezetésben gyengeségeink között van. Általános és jogos vélemény, hogy az új viszonyokhoz mérten még túlságosan is költséges és nehézkes az ügyintézés nálunk; néha a szakszerűséghez is kétség fér; bármily jók legyenek is terveink, a megvalósításban még túlságosan sok a tétovaság és túl kevés a gyakorlatiasság.

Márcsak azért is kell és lehet erről ma őszintén beszélni, mert nem vagyunk a munka kezdetén: most már legtöbb helyen megvannak a

Komlón. a Zobák-aknat művelődési ház előtt állítják majd fel Búza Barna szobrász- művész „Zenélő fiatalok” című kútszobrát. A két méter 20 centiméteres nagyságú, ezüsttel borított alumínium szobor a tervek szerint ez év tavaszára készül el.

A képen: a „Zenélő fiatalok” gipszalakja. (MTI foto, Bojár Sándor felvétele.)

Száz esztendő

p’gyütt van a család. Eljöttek az uno- kák, a déd- és ükunokák is. Olyan a ház, mintha lakodalomra készülnének. A konyhából finom illatok terjengnek, az üvegekben gyöngyözik a bor.

— Százéves nagyanyám1 — mondja egy hatvan körüli férfi és telt poharat emel az ünnepelt egészségére. A tanácstól tisztelegni jönnek, virágot hoznak és verset mondanak az úttörők.

— Köszönöm, nagyon köszönöm — suttogja a százéves nénike, és szemébe könnyek gyűlnek. A nagy izgalomtól most erőtlen, de különben bírja magát. Tavasszal, ha megszólal az első madár, kicsoszog a kertbe, megsimogatja a gyümölcsfákat, szakít a levelekből, aztán elteszi az öreg imakönyv megsárgult lapjai közé. Minden tavasszal egy-egy levelet. Nemrég, amikor leesett az első hó, az ablakhoz sétált és sokáig nézte a kavargó pelyheket.

— Mindig szép ez, — mondja csendesen, Igen, a természet mindig szép és mindig új, hiszen nincs két egyforma tél és egyforma tavasz. Milyen csodálatos! Egy ember megél száz tavaszt, s a századiknak is úgy örül, mint a tizediknek.

Poharak csendülnek és az ünnepelt reszkető kézzel, mindenkivel koccint.

— Száz év sok idő ... nagyon sok! — suttogja, s megcsókolja a legkisebb ükunokát. Űj évet köszöntünk. És az év első napján köszöntsük mindnyájan szeretettel a megye egyetlen százéves emberét, Berzó B. Istvánné, pélyi asszonyt

Tél

tj'enn a Bükkön, félméteres a hó. A * fenyők ágait vastagon belepte a zúzmara és puha hóbunda alatt futnak az erdei utak. Ilyenkor, télen, csak nyomokat látni az erdőn. A nyomok mindent elárulnak: nyitott könyv a táj.

Mélységes csend. A szálasból szarvasok váltanak ki, cgyikük-másihuk lábát már kikezdte a hó, A vezértehén megáll, leharap egy rügyet, beleszagol a levegőbe, aztán tovább indulnak az erdészház felé.

Róka inai a vágásban. Látja a. szarvasokat, de őt most egy rigó izgatja, amely fájós lábbal sántikál a zuzmarás cserjésben. Gyomra korog, szájában összefut a nyál. Sunyi pofával lelapul, ugrani készül, ám a rigó még bírja a repülést...

Az őzek egy hajitásnyira vannak a háztól. Bámulnak mozdulatlanul, aztán elindulnak az etető felé. A pálcika-lábak néhol mélyen a hóba süppednek. Nyáron, ha rossz szimatot hoz a szellő, kilométereket futnak, de most... most kevés az erő, és csak szemükben csillog a félelem...

Az erdész látja a vadakat. Makkot, ocsút visz ki az etetőhöz, szénát hord az ágasfák közé. Szürkületkor már népes a „terített asztal”. Riadtan esznek, ösztönük szavára néha megugranak, de a túlzott félelem most az éhhalált jelentené.

Az erdész a havas fenyvesből vállra akasztott puskával figyeli a vadakat.

Nem! A halál most nem arat ilyenkor, most az ínség idején békét köt velük az ember...

«= szalay —

Búza Barna:

ZENÉLŐ

FIATALOK

változás tárgyi és személyi feltételei, a gyakorlat és tapasztalat éppúgy, mint a képzettség és szakértelem, a politikai szilárdság éppúgy, mint a helyes irányvonal, amelyet követni kell. És ami szintén nem lényegtelen: ma megvan az az elfogulatlan és tárgyilagos légkör, amelyben szembenézhetünk e viszonylagos gyengeségekkel. Felkutathatjuk, hogy miért vannak szövetkezeteink, amelyek jó gazdasági adottságokkal rendelkeznek ugyan, mégsem képesek utolérni önmagukat, kezdeményezéseik elolvadnak, terveik abba maradnak, s túlságosan is lassan küzdik át magukat a kezdeti nehézségeken. Megvizsgálhatjuk, hogy miért rögződik még ma is helyenként annyi „kincstári” vonás a tanácsi ügyintézésben, annyi nehézkesség az iparvezetésben, miért érvényesül annyi partikularizmus a vezetési szemléletben. Merészebben és határozottabban foglalkozhatunk az új esztendőnek minden bizonnyal egyik legidőszerűbb feladatával, a vezetés színvonalának növelésével.

Igazságtalan és irreális lenne természetesen ezt a kérdést nagyobb összefüggéseiből kiszakítani, eltekinteni például attól, hogy a vezetés gyengesége nem mindig azonos a vezetők gyengeségével. Itt éppúgy szükség van az egymásnak ellentmondó, a huzavonának tápot adó gazdasági és igazgatási jogszabályok felülvizsgálására, mint például a gazdasági ösztönzők jobb összehangolására, az állami és gazdasági szervek önállóságának és felelősségének kiterjesztésére. Egyáltalán nem tekinthetünk el attól, hogy mennyi minden van még, ami valósággal megköti a vezető kezét, bürokratikus buktatóké«.1: helyez az útjába. Meddő és hasztalan dolog lenne viszont, ha csak ezekre a tényezőkre hivatkoznánk, » közben nem látnánk meg azokat a sürgető tennivalókat, amelyeket senki más nem végezhet el és nem oldhat meg, mint a helyi vezetés. Ebben az összefüggésben pedig különösképpen a szocialista vezetési elv, a demokratikus centralizmus szenved ma leginkább csorbát, s itt kell keresni számos hiba forrását

Vagyis nem tanultunk meg még kellőképpen élni a kollektív gondolkozás, tervezés lehetőségeivel, minden lehetséges erő bevonásával a közös feladatokba, de nem tanultuk meg jól azt a feltétlen fegyelmet és egyöntetűséget, azt a következetességei sem, amely nélkül nem lehet semmiféle tervet, határozatot végrehajtani. Azokra a vezető szervekre amelyek nem jól dolgoznak éppen az jellemző, hogy munkájukban sem a demokratizmus, sem a központosítás nem elég hatékony. Amíg egyik oldalon nem kérik és nem igénylik a munka végrehajtóinak véleményét, döntéseiket nem előzi meg érdemi vita és tanácskozás, a másik oldalon nem követelik meg a végrehajtást elég állhatatosan. Ezt a hibát köny- nyű tetten érni, ha valaki nem sajnálja a fáradságot és megnézi, hogy hányféle és milyen határozatot hozott egyik-másik tanács, vagy szövetkezeti vezetőség. s mennyi ebből az, amit maradéktalanul megvalósított. Ha megvizsgáljuk, hogy miként születtek meg például a munkaszervezésről. a premizálásról, a tsz rendjéről szóló, az egész tagságot érintő határozatok és mi lett a további sorsuk. De kiterjeszthetnénk ezt az üzemi demokrácia és a termelési fegyelem összefüggéseire ipari vonatkozásban is. Nem lényegtelen összefüggéseket lehetne felderíteni ily módon akkor is. ha az emberi é9 a technikai kapacitás f©használását vizsgálnánk, ha a. szubjektív elemeket, esetlegességeket vennénk számba, amelyek bizony még sokszor érvényesülnek a tárgyilagosság, a tudományos vezetési módszerek rovására.

E rövid cikkben még csak jelezni sem lehet annak a problémának a sokrétűségét, amely a. vezetés színvonalának növelésével függ össze. Annál elevenebben és összetettebben érezzük viszont időszerűségét az életben. Annál inkább tudjuk a legfejlettebb kapitalista lesz a soros, nagy feladat, amelyben él kell mélyednürik, s amelyre nagy energiákat kell fordítanunk. Láncszeme ez a tsz-ek gazdasági és politikai

megszilárdításának éppúgy, mint a szocialista igazgatás megjavításának, s annak a bonyolult, nagy történelmi feladat teljesítésének, hogy a termelésben utolérjük és elhagyjuk a legfejlettebb kapitalista országokat. S egy kicsit annak is, hogy újévi jókívánságaink, terveink, vágyaink ne maradjanak pusztán csak óhajok, hogy jobban, biztosabban, dolgozhassunk már az 1964-es esztendőben is.

Rózsa László

pasz kézzel, a jégnél is hidegebb szerszámokkal és mindig a szabadban.

ÜJABB KÉT EMBER jött a szőlők felől, bokán felül gázoltak a hóban, vállukon olajos, rozsdás csöveket cipeltek.

— Nehezen termel a felső kút, a peremcsonkot még ma javítsátok meg, ezt üzeni a csoportvezető.

— Három napja elromlott a hegesztő aggregátor, azt nem mondta, hogy mikor küldi be Egerbe javításra?

Andornaktályán delet harangoztak.

— Halljátok? Húzzák mér a levescsárdást —• kiáltott a vidám, tömzsi emberke.

— A levescsárdást? ... Táncolj, ha kedved tartja, a hideg ellen jó lesz, de meleg levest majd csak Mezőkeresztesen kapsz este, ha rászolgálsz az asszonynál.

A szerelők és segédmunkások szó nélkül a szerszámosládákra telepedtek és fagyos szalonnát ettek ebédre.

— Maguk mindig így élnek itt — elegyedtem szóba a zömök férfivel, aki hamar végzett az étkezéssel.

— Mi így. Télen, nyáron, már évek óta. Lassan meg is szoknánk, ha egyáltalán meg lehet szokni ezt a széllel bélelt, csillagtetős, nagy műhelyt.

— De valami melegedőhely csak akad itt?

— Amott az ebédlő és egyben a fürdőszoba — vagy minek nevezzük azt a kutyaólat, mert ablak sincs rajta — mutattak dühösen az ütött-kopott bódéskocsira.

— A kompresszor-telepen egészen rendes lakókocsit láttam.

— Ott volt. De két hete leégett és azóta a gépkezelők is szabad ég alatt fagyoskodnak — válaszolták ketten is egyszerre.

— Majd csak kibírjuk valahogy tavaszig. De abba a három percbe sehogy sem tudunk beletörődni. Tudja, ami miatt új műszakkezdést vezettek be és így csak este fél kilenc felé érünk haza a délelőtti siktából. Pedig ha a szolnoki központ nem makacskodna a munkaidő utolsó három percével, akkor már fél ötkor otthon lehetnénk. Pedig sokszor elmondtuk már, hogy behoznánk azt a három percet. így meg csak káromkodunk, amikor az an- dornaktályai állomásról, szinte az orrunk elől kimegy a vonat. Egy órát buszon fagyoskodunk, amíg Egeren át Füzesabonyba érünk, ott öt-hat negyedórát várunk és félig éjszaka van, amire elcsigázottan Mezőkövesdre érünk.

HITETLENKEDVE csóvál

tam fejemet, de akkor csal annyit mondhattam: megér- deklődöm az egri üzemvezetőségen, hogyan lehetne a mű szakbeosztáson és az utazáson változtatni. Pár nappal később sikerült az üzemvezető helyettesével és a műhelybizottsági titkárral beszélni.

— A téli fagyok miatt sok nehézséggel, de megy a termelés. Talán a tervteljesítésse] sem lesz hiba — mondták a gazdasági vezetők.

— Maguk csak a termeléssel törődnek, de orvosolták-e már a munkások legnagyobb panaszát, azt a három percet? — kérdeztem.

— Eddig sem tőlünk függött, de éppen ma adta meg telefonon az engedélyt a szolnoki központ. Az új évben visszaállítják a régi műszak- kezdést, az autóbusz délután 15.40-kor indul és Füzesabonyban a 16.10-es személyvonathoz csatlakozik. Az andomak- tályai állomás közelében dolgozók elmehetnek a 15.33-as vonattal. És így kevesebb útiköltséget fizetnek a dolgozók.

*— Azt hiszem, ezzel teljesült a munkások egyik legfőbb kívánsága. Remélem, az andor- naki bódé beüvegezésével sem várnak tavaszig és az elégett lakókocsit is sürgősen pótolják?

— Év vége van, sehol sem vállalják a munkát — szabód- tak vitapartnereim, de a megrendelés igazolását nem tették elém.

— Kifogásuk nem fogadható el. A több mint háromszáz ember között akad olyan, aki a legsürgősebb munkát elvégezné. Kölcsönbe is adott volna lakókocsit az egri Közúti Üzemi Vállalat igazgatója, ha kértek volna — érveltem. Erre megígérték, hogy sürgősen intézkednek.

— Mikor adják ki rendszeresen a védőitalt? Ügy, ahogy a törvény előírja, és nemcsak havonta egyszer, a szappanjárandósággal? Hogyan lehetséges az, hogy sokan az idén még egyáltalán nem jutottak hozzá és 15 fokos hidegben is csak a védőitalhoz szükséges nyersanyagot kapják meg?

ÜGY VÉLJÜK, az olajmunkások megnyugvással veszik az újévi ajándékot, az. egyik kérésük teljesítését. De türelmetlenül várják a többi jogos panaszuk elintézését is.

Dr. Fazekas László

A VASTAG HÓ teteje keményre fagyott, sűrű köd ereszkedett le, amely belebújt az elnyűtt vattaruha alá és alattomos elszántsággal csípte a hegesztők és a csőszerelők arcát. A magas, kissé sápadt arcú férfi nagyot káromkodott, földhöz vágta a colos csövet, előbb hóna alatt csapkodta a fagytól lilára szívott kezét, majd kétrét görnyedve huhúkolni kezdte körmeit.

— Mi az, te, talán elzsibbadt a karod, vagy a vasból hangyák másztak a kezedre? — évődött a hóban topogó emberrel két társa. De minden külön biztatás nélkül ők is gyorsan letették a villáskulcsokat, mert úgy érezték, hogy a tenyerükhöz tapad a vas. Egyikük kesztyűt húzott, a másik — alacsony, tömzsi ember — hanyag mozdulattal megigazította félrecsúszott sálját.

— Talán bizony kisasszony- nyá váltatok az éjszaka? — csúfolódott a három csőszerelővel a hegesztő, aki a hóban térdelt és a csőbakot hegesztette.

— Könnyű neked, mert legalább a markodat melegíti a szerszám — kiabáltak vissza amazok. Kis idő múlva újra

nekiláttak a peremkötésnek, a pakolások javításának, amivel már reggel óta bajlódtak, csuTeljesült az olajmunkások egyik kívánsága

Mikor üvegezik be a lakókocsikat, miért nem adják ki a melegítő italt: