Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-24 / 249. szám

1563. október 34., csütörtök NÉPÚJSÁG s Egy divat, amely senkinek sem jó Oj és egyáltalán nem szim­patikus divat terjed, amely­nek egyre több hódolója, és sajnos, nem elegehdő az el­lenzője. Ez a divat hovato­vább kicsit „nemzeti sajátos­ságunk” lehet, amelyet tudo­másul venni még fanyar kép­pel sem helyes, mert ez a „sa­játosság” milliókban és milli­árdosban kifejezhető kárt okoz a népgazdaságnak. La- ounk keddi számában rövid körképet adtunk három épít­kezésről : milyen a hétfői mun­kakezdés. Az örvendetes pozi­tívumok mellett még ebben a rövid körképben is helyet kö­vetelt az a felismerés, hogy építkezéseink egy részén a hét­fő reggeli munkakezdés legfel­jebb hétfő déli és legfeljebb kezdés, sokkal kevésbé mun­ka. Nem kell azonban csak és egyedül az építkezésekről be­szélni, számos üzemünkben el­uralkodott a lógás, vagy úgy, hogy késve érkeznek, különö­sen a hét elején, vagy úgy, hogy munka közben szervezik a semmittevést fölösleges fe­csegéssel, tétlenséggel, amely­nek gyakran ráadásul a mun­ka szervezésének, az anyagel­látás nehézségeinek kétségte­len ténye is alapot ad. S ha mindehhez hozzávesz­szük azt, hogy talán túlságo­san is sok a megértés, amit a vezetők tanúsítanak a lógások és a lógósok, a munkafegyelem megsértői iránt, — korántsem válik kedvezővé, biztatóvá a kép. Lényegében alig több, mint két hónap áll rendelke­zésünkre, hogy az év eleji, átél is közroműködte lemaradást behozzuk. Ehhez nemcsak tervszerű, de fegyelmezett munkára is van szükség. Va­jon a fegyelem és az odaadás olyan követelmény, amely a szocializmus építésének mai szakaszában maximalista kö­vetelés lenne? Még a kérdés feltevése Is naív. Éppen a bá­nyászok és éppen a tél végén mutatták meg. mire képes a magyar munkásosztály, mire képes a bányászság, A 4-es AKÖV-nél, két gépkocsivezető Légány László és Matin László — két tehergépkocsijukkal már 440 ezer kilométert futot­tak. A téglagyártó ipar, Heves megyében is, november 2-ig dolgozik, hogy ne legyen fenn­akadás és országosan már 40 millió téglát törlesztett adós­ságából. Kötélszakadás a Bél­apátfalvi Cementgyárban, —a gyár és a kőbánya dolgozói megfeszített erővel dolgoztak éjjel-nappal, hogy a hibát ki­javítsák ... Mennyi példa, amely mind azt Igazolja, hogy megyénk munkásosztálya is átalában érti és tudja, mit vár tőle az ország, mit kell adnia, hogy kaphasson, mennyire fontos egyéni és nemzetgazdasági ér­dek a fegyelmezett és odaadó munka. S éppen ők, a becsü­letes és szorgalmas munkások nézik a legnagyobb felháboro­dással, hogyan lehet talaja ná­lunk ennek a „divatnak”, ho­gyan és miként lehet elnéző- nek lenni a fegyelem megsér­tőivel szemben. A műszaki ve­zetésnek egyrészt sokkal hatá­rozottabban és következete- ebben kell fellépnie a munka- fegyelem notórius megsértői ellen, másrészt a párt-, a szakszervezet, a KISZ, de többi tömegszervezetnek is döntő feladata, hogy okos és meggyőző szóval olyan légkört alakítson ki építkezésen, bá­nyában, üzemben, ahol a ló­gás nem jópofa vagánykodás, hanem a közösséget sértő vé­tek. Ml hívd vagyunk az ízléses divatnak. De ilyesfajta „sajá­tosság” távol áll közös nagy terveinktől, munkához szokott becsületünktől, alkotni akará­sunktól. Ügy is lépjünk hát lel ellene! Gyurkó Géza A FAY-TANYAN ÉLENKPIROS színükkel _________________ messzire lá íszanak a Csányi Állami Gaz­daság Fdy-tanyal üzemegységé­nek épületei. Az út mellett so­rakozó fák között futó gépko­csinkról már ismerősként üd­vözöljük ezt az üzemegységet, hiszen nem először- járunk itt, ahol a gazdaság szőlészeti és borászati tanulói ismerkednek a szakma fortélyaival. Azért jövünk most hozzájuk, hogy be­számolhassunk olvasóinknak arról: mit változott a helyzet 1Ö62. május 24-e óta, amikor is arról írtunk, hogy bizony sok kívánnivaló van Itt a fiatalok nevelésében, elhelyezésében, s általában az egész! szakmun­kásképzésben. — 17 fiú tanulónk van jelen­leg, másodévesek. Rosszabbak mint a tavalyiak, rosszabb a helyzetük is. és sajnos, én is keveset tudok velük foglalkoz­ni — mondja Berek Sándor brigád vezető. Így indulunk el a fiatalok szállása felé. Az épület koszos, szürkéi ehér színével úgy ásít felénk, mint egy rosszul rende­zett neorealista filmdíszlet. Az ajtó tárva-nyitva, az ablak­üveg mindenütt betörve. A fo­lyosón és a két szobában huzat kínozza az embert. És hideg van! Nem fűtenek, mert nincs kályha, de amúgy sem lenne érdemes, hiszen a huzat pilla­natokon belül kivinná a törött ablakokon a meleget. A „gye­rekek” 3x3 méteres szobában laknak, jnind a 17-en. Az ágyak bevetve, a lepedők pe­dig habfehéren ütnek el a ren­detlenségtől. Oka érthető: ép­pen ma cserélték az ágynemű­ket. _ Nézzük a helyiséget és be­szélgetünk. Így tudom meg, hogy ez év szeptemberé óta laknak itt a fiatalok. Tavaly 32-en kezdtek, az Idén már csak 19-en jöttek vissza, s eb­ből is elment két tanuló. El­mentek, mert jobb helyet ta­láltak maguknak. i mara­I dunk a helyset változatlan r-y r rTYrrrrrrTYrrT r ja: többen az Ünneplő ruháju­kat fogták már be. No, és a „kaja”? — Vág szavaiba Harmat Gyula. — Er­ről is beszélni kell. Reggelire szalonna, margarin, lekvár van és állandóan ez váltogatja egymást. És nincs velünk sen­ki, nem tartják meg az elmé­leti oktatásokat, és napolt tel­nek el úgy, hogy bárki is meg­látogatna bennünket. — Csak szidnak, mocskolnak bennünket. — Ez Virág László véleménye, — Az egyik gyere­ket már meg • la verték. (?) Persze, mert mi fiatalok va­gyunk. Ugyanakkor elvették a focit, a röplabdát, az asztalite­niszt, a, rádiót még csak ígérge­tik. Hej, csak egyszer eljönne már az a nap, amikor Egerbe, a szakiskolába kerülünk. Ott van minden. Jó az ebéd, a szál­lás. Van fürdő, munkaruha, ok­tatás, fizetés, szórakozás... És zúg, áramlik belőlük a panasz. AMI A SZÁLLÁST DE NEM SOKÁIG nagunkra, mert hamarosan negérkeznek a fiatalok is, e ;zoba lakói. Tizenhatan jön- íek, a tizenhetedik hiányzik, íppen most „számol le”, mint ársai mondják: nem bírta to- /ább! — És mit nem bírt tovább? — kérdem tőlük, amikor vala- nennyien rágyújtanak egy ci­garettára. — Ezt a nyomortelepet! — nondja Fülöp László, a töb- siek meg helyeselnek. — Hogyhogy? — Nézzen körül! — De ez még semmi. Teljesítménybér­ben fizetnek bennünket, s hiá- aa teljesítünk erőnkből telően, mégsem kapunk 200—300 fo­rintnál többet, pedig másod­éves tanulóknak 450—550 fo­rint körött járna a fizetés. Nem kapunk munkaruhát! Lát. és az el­____________________ látást Il­leti, teljes mértékben igazuk van a fiataloknak. Így, ahogy ez most van, tarthatatlan. De ml az igazság a többi panasz­nál, sérelemnél? El őbb Berek Sándornak, a fiatalok nevelőjének válaszát kértük. — A teljesítménybérezésre utasításunk van. Hogy keveset keresnek, nem tehetek róla, valószínű: keveset is dolgoz­nak. Munkaruhát az üzemi ta­nács rendelkezése értel­mében csak mindem há­rom évben adhatunk a dol­gozóknak. Az elméleti oktatást meg azért nem tudom megtar­tani, mert 121 hold szőlő mű- veltetését is rám bízták, s ez elveszi minden időmet. Késő este pedig a fiatalok nem haj­landók a foglalkozáson részt venniO?) Hogy haragszanak rájuk az idősebbek, nem mindenben áll­ja meg a helyét. Egy azonban biztos, ha kevesebbet innának, csavarognának el éjszakánként, ha egy kicsit udvariasabbak lennének, kevesebb lenne a pa­nasz is rájuk. És mit mond Róma István üzemvezető? — A legnagyobb hiba, hogy keveset tudunk velük foglal­kozni, de hát a mi erőnk is véges. Véleményem szerint a felsőbb igazgatóságnak kellene jobban megszerveznie a tanuló- képzést, mert ahogy most fo­lyik, nem egészen megfelelő. Ez igaz! Valóban a „felsőbb” igazgatóságnak kellene Jobban törődnie a szakmunkásképzés­sel. Illene, ha szigorúan ragasz­kodnának a földművelésügyi miniszter 1963. március 31-én érvénybe lépett utasításához, Fénytelen utcák — hiányzó neonbetűk „Sötét“ tapasztalatok Eger világításáról Űj elveken épülő nagy je­lentőségű szénhidrogénkutató berendezést vásárolt az Orszá­MINEK LÁTJÁK EGYESEK AZ ÁLLAMOT. (Szegő Gizi rajza) BAKOS ROZSA: TALÁLKOZÁS 1944. augusztus. A vasúti töltés oldalában három gyermek játszik. A legidősebb, corpfos, sZeplós, kurta­szoknyás kislány 10 éves ha lehet, a két fiúcs­ka egy-két évvel fiatalabb. Maszatoeak és sová­nyak, harsányak, jókedvüek. Kecske legel mel­lettük, (7örbeszarvú fekete kecske. A gyerekek felszaladnak a sínre, leguggolnak és fenekü­kön csúsznak a sárga homokon az árokig. A kislány és az egyik fiú testvérek, egyforma kék a szemük, a harmadik gyerek barna sze­mű, szalmaszőke, ö legvéznább, legkopottab- ban, legharsányabb. A két testvért szüleik küldték ki kecskét legeltetni, kis pajtásuk itt csatlakozott. Tehette, nem kérdezték meg oda­haza: hol járt, mit csinált7 Anyja dolgozik, késő este ér haza, apját mea elnyelte a há­ború, már három éve. Három éven át csak zöld és rózsaszín lapok adták tudtul nagy­ritkán, hogy apa is van, emlékeztettek barna szemének eleven, vidám tekintetére, ami ép­pen olyan volt, mint Tibié, ha esténként anya meggyötört alakjára nézett, míg a szakadt ru­háért szidta. — Hél Pulyákl Jön a vonat! — kiabál a kislány a töltés tetején, fülét a sínre szorítva. Tibi felszalad, mellé kuporodik, hallgatja a távoli zakatolást. A kislány lecsúszik a ho­mokon, elkapja a kecske kötelét, húzza a sze­líden bámuló jószágot távolabb a síntől. Tehervőnatot vontató két mozdony liheg ki a kanyarból, súlyosan pöfékelve. A kocsikban izzadó katonák ülnek, állnak, néznek ki a ko­csik ajtaján, rácsok ablakán. — Katonavonat — rikolt valamelyik gye­rek s vonatjárás mellett lakó emberek meg­szokott jókedvével integet mind a három a katonáknak. Közben számolnak hangosan: — Hét, nyolc... tizenhat, tizenhét... hu­szonkilenc... harmincöt... negyvenkettő... hű, de hosszú! — Kis kezük fáradhatatlanul lobog a vonat felé. Ajtókból, ablakokból borostás, komor férfifejek nézik az integetőket, fáradt arcukra szomorú, fájó mosoly húzódik. Vissza­intenek. Talán nem is nekik, sokkai messzebb, valahová, ahol az övéik állnak így, talán egy katonavonat mellett. Tibi csibészes megjegyzéseket tesz, külvá­rosi gyerekek módján. Hirtelen arcára fagy a mosoly: — Apa! — visít elcsukló hangon és esze­veszetten szaladni, rohanni kezd a voriat mel­lett. — Apát! — a gyerekhang átvágja magát a kattogáson, zakatoláson. Borostás, izzadt katonafej hajol ki az ajtó korlátján, aztán egy egész felsőtest — mind­járt kiugrik! Érthetetlen kiáltás válaszol a gyerekhangnak, fájdalmas, kétségbesett férfi­kiáltás. A kihajló katona karja ölelóen nyúlik a rohanó fiúcska felé, arcán, hangjában őr­jöngő fájdalom: — Kisfiam! — A vonat zihálva robog, a gyerek lihegve fut. Karok nyúlnak egymás felé a rohanásban, aztán — a vonat elhagyja a gyereket lihegve, kattogva. Tibi nekiesik egy villanypóznának, kétség- beesetten öleli és gyereklelkéból fájdalmas, felnőtt erővel tör ki a tehetetlen zokogás. Két kis pajtása értetlenül bámul rá, a vo­natra, kezűk megáll a levegőben, majd leesik szomorúan, mint megdobott madár. Tibi a vlllanypóznát ölelve sír égő gyerek­fájdalommal és a sírás beleolvad a vonat tá­volodó zajába. A vonatéba, amelyik örökre el­vitte . barna szemű édesapját és nem hozta vissza soha. Az ölelő karok a villanypózna szurkos fájára fonódtak — nem simultak töb­bé apa erős, meleg nyakára.­gos Kőolaj- és Gázipari Tröszt a Szovjetunióból. Az új beren­dezés továbbfejeleszü az ed­dig is igen eredményes szeiz­mikus kutatást, amely robban­tással' mesterségesen keltett földrengés-hullámokból kö­vetkeztet a mélyben elhelyez­kedő kőzetrétegek kőolaj és föld gáztartalmára. A Szovjetunióban kifejlesz­tett, új kutatási módszertani elveken alapuló berendezés, amelyet rövidítve RNP-nek, teljes néven pedig szabályoz­ható irányítású huilámvevő- nek neveznek, filmre regiszt­rálja, majd fotoelektromos irányított eljárással összegezi a rezgéshullámokat. Olyan fel­adatok elvégzésére alkalmas, amelyek hagyományos szeiz­mikus kutatással megoldhatat- lanok. A hagyományos mód­szer ugyanis olyan földtani szerkezetek vizsgálatára alkal­mas, amelyeket— mint a geo­fizikusok mondják — a „puhán hajlított” földtani' formák jel­lemeznek. A föld mélyének ré­tegei azonban több helyen gyakran erősen töredezettek, kisebb rögökre tagoltak. Az ilyen rétegek annyira bonyo­lulttá teszik a robbantással keltett szeizmikus hullámké­pet, a rezgések rajzát, hogy értelmezésük többnyire lehe­tetlen.- Az ilyen területeket tezideig csaknem kizárólag rendkívüli drága mélyfúrással tudták kutatni. Az új szovjet műszer egyenesen „kedveli” az ilyen bonyodalmas geoló­giai alakulatokat és könnyű­szerrel „szétválogatja}”, érté­keli a legzűrzavarosabb föld­tani réteghatárokról vissza­vert rezgéshullámokat is. A Szovjetunióban, ahol már kö­rülbelül 50 területen mintegy száz RNP berendezéssel ku­tatnak, aránylag rövid idő alatt egészen meglepő ered­ményeket értek el segítségé­vel. Olyan helyeken találtak ve­le olajat, földgázt, ahol előző kutatások meddők voltak. A szocialista táborban első­nek a magyar kutatók ren­delkezésére bocsátott műszer­rel jelenleg kísérleti kutatá­sok, bemérések folynak, Rád- ler Bélának, az Országos Kő­olaj- és Gázipari Tröszt szeiz­mikus kutatási üzeme mérnö­kének irányításával, aki egy évig a Szovjetunióban tanul­mányozta a berendezés keze­lését, használatát. Jövőre meg­kezdik vele a rendszeres kuta^ fásokat. amely előírja többek között, hogy a mezőgazdasági szak­munkás-tanulókat csak a har­madik évben iehet, » ekkor is az ő beleegyezésükkel teljesít* ménybérben foglalkoztatni. De ahhoz már nem kell „felsőbb" utasítás, hogy a fiataloknak he­tenként megtartsák a négy éra elméleti foglalkozást, hogy gondoskodjanak emberhez mél­tó szálláshelyről, a meleg víz­ről, a munkaruháról, és a fe­gyelem szigorú betartásáról is. NEM LENNÉNK | nem fűznénk rögtön hozzá, hogy a fiataloknak is változ­tatniuk kell magatartásukon. De ez a változás csak akkor következhet be, ha foglalkoz­nak is velük, hiszen 18—17 éves gyerekekről van szó. A Fáy-tanyán élő egyes felnőtt emberek sem tudják né­ha, mit cselekszenek, — s tőlük tanulják a példát! Fazekas István (II utat nyitott a fcfiolaj- és földgázkutatásban a szovjet RMP szeizmikus műszer egy házaspár, az asszony elen*^ lámpával világít férjének. El­kelne ide egy neon „kará­csonyfa”. A Dobó téren is sok a hibás, vagy az egyáltalán nem égő neon. „Pihentetik” a VAS­ÁRU, az EGRI BISTRO neon­jait, a DIVATHÁZBÓL pedig csak az IVAT és az AZ villog. Az AJÁNDÉKBOLTRA lehet következtetni a JÁN és az ÉK töredékéből. Ha már a neonoknál tar­tunk, akkor feltétlen beszél­nünk kell egy másik hiányos- ságról is. Kevés, s az a kevés is nagyrészt hibás felirat, ami van a városban. A Széohenyi utcán a Vörös Csillag Moziig még csak van „valami”* de az­tán neonkihalt rész követke­zik. A belváros mellékutcái­ból is hiányoznak a neonfel­iratok. Feltétlen neont érde­melne a Vadászkürt és a Széchenyi Étterem, de gyak­ran még szegényes kivilágítá­sukat sem használják. A neon igényes üzleteket, hivatalokat tovább lehet sorolni: az Ide­genforgalmi Hivatal, a Női Divatbolt, a Járműüzlet, stb... Több utcában nem ég a vil­lany, ezeknek a hibáknak a megszüntetését elsősorban az utcák lakói kérik; Kávés, és nagyrészt hibásak a neonfel­iratok, ezek minél előbbi kija­vítását és szaporítását Eger lakói igénylik. U Csak néhány példa, s mind azt igazolja, hogy az ÉMÁSZ több utcáról hosszabb-rövi- debb időre megfeledkezett. Ki- világítatlanok, és a sok helyen meredek, lépcsőkkel tarkított utcákon a járókelők estéről estére testi épségüket veszé­lyeztetve közlekednek. Nem veszélyes az emberre, de annál inkább Eger esti szépségére a másik „sötét” ta­pasztalat. Az ugyancsak már többször, — a jelenlegi hely­zet azt bizonyítja, hogy „falra hányt borsóként” — említett hibás neonfeliratok. Végigsétálva a Széchenyi utcán, először azok a ne­onok tűnnek szemünkbe, ame­lyek egyáltalán nem égnek. Ezekből van több. Fel sem gyújtják: a SZÍNHÁZ JEGY­IRODA, a BŐRDÍSZMŰ, a TOTÓZÓ, a NEFELEJTS ES­PRESSO és az ÁLLAMI BIZ­TOSÍTÓ neonjait. Az is érthe­tetlen, hogy a VÖRÖS CSIL­LAG MOZI hatalmas neon­reklámja sötéten magasodik. A GÁRDONYI GÉZA KÖNY- VESBOLT-ból a GÁRDONYI GÉZA nem ég, a MÜANYAG- BOLT-ból pedig csak ŰANY olvasható ki. A Zalár József utcában, a kenyérboltnál nyíl mutat bal­ra: parkírozóhely. A patakpar­ti hatalmas térségen még egy árva villanykörte sem világít, Wartburg defektjét ragasztja Estéről estére kígyóinak Eger fényei. A város útjaira ostomyeleken büszkélkedő fénycsövek, higanygőzlám­pák, vagy csak egyszerű vil- lányégők szórják fényüket. De vannak utcák, ahol nem jég, s nem is gyúlhat ki semmi. A Foglár utca az ÉMÁSZ ál­landó „Achilles-sarka”. Több­ször tettük már mi is szóvá: tarthatatlan éllapot, hogy egy belvárosi utca teljes sötétség­be burkolózzék. Az ÉMÁSZ bebizonyította, hogy „tartha­tó”. Lámpák szomorkodnak égők nélkül, S az nem kielé­gítő válasz, hogy kiverik azo­kat. De ha lenne bennük égő, még az is csak félmegoldást jelentene, mert az egyes lám­pák távol vannak egymástól. Nem sokkal jobb a helyzet a Bródy Sándor utcában. Itt ugyan fent a Beloiannisz, és lent a Széchenyi utca felől ég­nek a lámpák, de középen, a nyomdai résznél „mintha el­vágták volna”. Nem ártana Itt is szaporítani, s nagyobb fény­erejűre kicserélni az égőket. A Nagy János utcában is úr a sötét; Csak néhol égnek lám­pák, elszórtan, kis fényt kibo- csátva. Természetesen” ha a bel­városban akad sötét utca, ak­kor a város külső részein még többre lehet panaszkodni. A Tavassy út sötét, a körték itt is, ott is kiégtek, kicserélésük­ről megfeledkeztek. Az Úttörő utcában kis égók világítják meg a járdát, de a fákon túli úttestre semmilyen fény nem jut. Régi, még mindig megol­datlan probléma az Úttörő ut­ca úttestének a megvilágítása. Az Úttörő utca végén, a Ti­nódi utca kezdeténél térrészé­lesül az út. Járda köti össze az utca két oldalát, de sötétben kell botorkálni, a házak előtti villanyégők innen messze es­nek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom