Heves Megyei Népújság, 1963. október (14. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-26 / 251. szám
1D63. október 26., szombat NÉPÚJSÁG s fFolytatás a 2. oldalról) be venni, ha az jól ki van használva. A nagy horderejű kérdések kivételével egy-egy bejáráson, vagy értekezleten csak annyi személynek lenne szabad megjelenni, akik hivatásuk magaslatán állva a kérdést jól meg tudják oldani. Ha a fizikai munka területén csökken az intenzitás, úgy a normázott és különféle teljesítménybérben dolgozók részére bőségesen állnak tartalékban olyan korrekciók, amelyekkel a csökkent intenzitást a hó végén pótolni lehet. Bőségesen hallottunk olyan tapasztalatokról is. hogy a gépesítés növelésével arányosan nem szabadul fel a munkaerő és ezért nem mutat kielégítő csökkenést az improduktív létszám sem. Csupán néhány kiragadott példával kívántam illusztrálni az intenzítás-csökenést, s amikor ezt tettem, nem annak bizonyítása volt a célom, hogy napjainkban kevesebbet dolgoztunk. mint az előző években, hanem azt akartam bizonyítani, hogy úgy dolgozunk. hogy megnöveltük üzemeink és hivatalaink belső adminisztrációját, az aktaforgalmát. A munkaszervezésben nem mindig a legsikerültebb megoldásokat alkalmaztuk. Az improduktív létszám növekedését nem gátoltuk meg. Mindez együttesen szükségszerűen csökkentette a munka intenzitását. Ügy gondolom ez a probléma nemcsak Magyarországon merült fel, mert olvastam néhány külföldi t tanulmányt, amelyekben saját helyzetüket sokkal súlyosabban ecsetelték. Ezt a kedvezőtlen jelenségeket azonban nekünk nem kell feltétlenül követnünk. Annak érdekében, hogy a termelés intenzitását a megkívánt mértékben tartsuk és növelhessük, leghatásosabb eszközként a helyes bérezési rendszert lehet megjelölni. Bár jelenlegi bérezési rendszerünk igen alaposan előkészített és mondhatjuk, hogy egyes területen tudományosan megalapozott, mégis az a vélemény alakult ki dolgozók és vezetők között egyaránt, hogy egyes területeken bizonyos aránytalanságokat tartalmaz. Meg kell említenem, hogy a bérkérdési vitákban ma legtöbbször nem a bér abszolút mértéke a vita alapja, hanem a bérrendszerünkben pillanatnyilag fellelhető aránytalanság. Ezt az állításomat néhány példával szeretném alátámasztani. Megyei szállítási vállalatunk rakodómunkás létszámát csupán 60—70 százalékban tudja feltölteni, mert bérezési rendszerünk jelenleg olyan kedvezőtlen, hogy a dolgozók ezt a munkát nem szívesen vállalják. Ugyancsak hasonló célzattal működik országszerte az épületanyagfuvarozó vállalat is, amelynek bérezési rendszere már lényegesen ösztönzőbb és a teljesítménnyel arányosan magasabb átlagkereset elérését is lehetővé teszi. Ha az AKÖV és az éppületanyagfu- varozó dolgozói egymás mel-' lett raknak ki egy vagont, úgy az egyik vállalat dolgozói lényegében ugyanolyan súlyú sódert vagy szenet alacsonyabb bérért lapátolnak ki. Belátható, hogy addig, amíg nehéz testi munkák gépesítésében további jelentős fejlődés nem következik be. a munkaintenzitás növekedésének eszköze a helyes bérezési rendszer is lehet. A Mátravidéki Szénbányászati Tröszt széntermelésének java részét a Mátravidéki Erőmű veszi át. Közel egymáshoz dolgozik a bánya csillése, szénmintavevője és sza. lagkezelője az erőmű hasonló munkát végző dolgozóival. A bánya külterületén dolgozó csillés 15 százalékkal magasabb bérért tolja a csillét, mint az erőmű közvetlen közelében dolgozó csillése. Különösen kirívó a szénmintavevők helyzete, akik egymástól egy-két méter távolságban dolgoznak, mintegy 15 százalékos bérkülönbséggel, tökéletesen azonos munkakörülmények között. A bérkülönbség oka mindössze az, hogy az egyik a bánya, a másik az erőmű állományában dolgozik. A szalagkezelő 15 százalékkal magasabb bérért nyomja a gombokat a bányaoldalon, mint a tőle nem messze dolgozó erőművi társa. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy az erőműben gondot okoz a megfelelő létszám biztosítása. Burkoltan bérkérdés az is, hogy a gépkocsin ugyanazon helyre utazó gépkocsivezetőnek napidíja 31 forint, míg a vele együtt utazó rakodómunkásnak csak 19 forint. Nehéz meggyőzni ennek helyességéről a rakodómunkást, amikor ismert körülmény, hogy a nehéz fizikai munka miatt kaló- riaígénye több mint a gépkocsivezetőé. Ide kívánkozik az is, hogy az AKÖV személyforgalmi részlegénél a dolgozók egyenruhát és munkaruhát is kapnak, míg a nagyobb ruhakopással járó áruszállításnál csak munkaruha a járandóság. Igaz, a személyforgalom megkívánja, hogy külső megjelenésében egységes képet mutasson a vállalat. A dolgozók között üzemen belül azonban ez a körülmény feszültséget Okoz. A hatvani cukorgyárban hallottam, hogy hosszú évek óta folyamatosan szerel az Április 4. Gépgyár. A cukorgyári segédmunkások és az Április 4. Gépgyár segédmunkásai között figyelemre méltó bérkülönbség->van, ez a bér- különbség a szakmunkásoknál érthető és indokolt. Azonban, a segédmunkások lényegében azonos munkát végeznek és előfordul, hogy közösen is dolgoznak, amikor egy rudat cipelnek és megesik, hogy egyik oldalon 20 százalékkal magasabb bérért viszi a rudat az Április 4. Gépgyár segédmunkása, mint a cukorgyári, a másik végén. Néhány szót az építőiparról, ahol egyéb probléma mellett; munkaerő-nehézségekkel is küzdenek. A sok minőségi kifogást az építőipar megfelelő szakemberhiánnyal indokolja. Felmerül a kérdés: Hol dolgozik lényegében a nagyszámú építőipari szakmunkás? Különféle intézmények és üzemek saját karbantartási munkáik elvégzéséhez nagy számban foglalkoztatnak kőműveseket, épületlakatosokat, vízvezetékszerelőket Ezek a szakmunkások szívesen helyezkednek el ezeknél az intézményeknél, mert itt fix havi bérben részesülnek, sőt egyes helyeken prémiumban is. Ezeken a munkahelyeken ezeknek a dolgozóknak megfelelő foglalkoztatottságot kellőképen biztosítani nem lehet, ugyanakkor építőiparunk kénytelen engedményt tenni a munka minőségében éppen a szakember hiány miatt. Világos, hogy a kedvező bérrendszer miatt az építőipari munkások szívesebben választják a kényelmesebb karbantartó szerepet. Egészségies lenne, ha bérben is kifejezésre jutna az üzemek közötti kooperáció teljesítése. Sorozatosan dolgozzák fel az üzemek más üzemek termékeit és az általuk előállított alapanyagot. Mégis hiányzik bérezési rendszerünkből az az összekötő vonás, amely a kooperációs együttműködés feltétlen teljesítésére ösztönözné az üzemeket. Nem részesülnek előnyben a kooperációs kötelességüknek eleget tevő vállalatok, azokkal szemben, akik ezen a téren hátrányban vannak. Amikor azt mondottam, hogy bérezési rendszerünk tagolt, akkor ez alatt azt értettem, hogy egy-egy termelőegységen belül a dolgozók egymástól független bérezésben kapják fizetésüket. Emiatt cselekedetüket és munkájukat nem mindig azonos rugók mozgatják. Például egy üzemen belől dolgozó gépkocsivezetőnek egyedüli törekvése, hogy sok kilométert és naponta minél több óraszámot teljesítsen. A vele egy üzemben dolgozó szakmunkások egy része a termelés mennyisége alapján, míg másik része a karbantartási terv alapján kapja bérét. Ezenkívül számos havidíjas ember dolgozik velük együtt’, akik sem ebben, sem abban nem érdekeltek. A gépke-<■! vezető még kitűnően kereshet egy hónapban, amikor a termelési terv nem teljesítése miatt a másik bérezési rendszerben dolgozók jövedelme csökkent. Ebből is látható, hogy egy-egy termelési egységen belül különböző bérrendszerben dolgozók törekvése más, és nem feltétlenül biztos, hogy valamennyi dolgozót ugyanaz a cél hatja át. Előfordul az is, hogy az üzem nem teljesíti a tervét, de ugyanezen az üzemen bélü) kedvezőbb bérrendszerben dolgozók még kiemelkedő fizetésben is részesülhetnek. Hasonló a helyzet a műszaki dolgozók prémiumrendszerénél is. Egy üzemen belül a műszaki dolgozók legkülönfélébb mutatók alapján kapják a prémiumot. Előfordulhat egy üzemen belül, hogy a tervező. csoport a leszállított tervek darabszáma után kapja a prémiumot, a kivitelező pedig a munka önköltsége utón. Felmerül a kérdés, hol van a tervező érdekeltté téve a munka önköltségében és a tervteljesítésben? Tekintettel arra, hogy üzemeken belül a különböző prémiummutatók alapján dolgozó műszaki csoportok nem tudnak minden esetben a prémiummutatókból származó kötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tenni, ezért szükségszerűen megszületik a különböző érdekek között a kompromisszum arra, hogy minden mutató legalább oly mértékben teljesítve legyen, hogy a prémium kifizethetővé váljék. Megváltozna a szemlélet abban az esetben, ha egy termelőegységen bedül mindenki előtt azonos cél lebegne. Igen hasznosnak bizonyult a nyereségrészesedés kifizetése. Azonban a későbbiek során vesztett ösztönző hatásából. Az a vélemény a dolgozók körében, hogy hiába kérdezik meg az üzem vezetőit már az év vége felé, hogy mennyi lesz a nyereségrészesedés, erre pontos választ kapni nem lehet. Közszájon forog, hogy az üzem eredményei csak részben döntik el a nyereségrészesedés mértékét, mert lényegében annyi lesz kifizethető, ami a nagykalapból az üzemre jut. Az a kívánság, hogy át kell alakítani az egyébként igen hasznos nye- ségrészesedési rendszert ösztönző hatásúvá, úgy, hogy az év első napján már a dolgozók szeme előtt lebegjen a cél, amit el kell érni a nyereségrészesedésért. összegezve az elmondottakat, meg kell állapítani, hogy bérezési rendszerünket tovább kell csiszolni. Ennek szükségességét a Heves megyei Épületszerelő Vállalattól szerzett tapasztalataimmal kívánom alátámasztani. A vállalat) igazgatója elbeszélte, hogy az elmúlt években hétféle bérezési rendszerrel kísérleteztek, előfordult az is, hogy egy éven belül kétféle bérezési rendszert is bevezettek. Jelenleg a 170 fős kis vállalatnál négyféle bérezési rendszert alkalmaznak és az igazgató elmondotta, még a jelenlegi sem az a bérezési rendszer, amit célravezetőnek találnak. Ebből is kitűnik, hogy az üzemek maguk is keresik a helyesebb utat. Egyébként az indított ennek a témának felvetésére, mert a dolgozók egy csoportja megkéri), hogy mondjam el az országgyűlésen a kővetkező megtörtént esetet, aminek ezúttal eleget is teszek. Megyénkből nagy teherbírású gépkocsival jnunkagépet szállítottak Dunántúlra. Amikor megrakták a gépkocsit, az egyik dolgozó megkérdezte puszta érdeklődésből a gépkocsivezetőt, hogy mikor érkezik vissza a telephelyre és mit fog visszaszállítani. A gépkocsivezető azt mondta, hogy azonnal visszafordul, mert itthon akar aludni és nem akar semmit visszaszállítani. Erre megkérdezték tőle, hogy nem kell-e jelentkeznie visszfuva- rért. Azt válaszolta, hogy igen, de ő tudja, hogy hol kell jelentkeznie az úgynevezett mentesítő papírért. Házzá tette még, hogy a visszfuvarral egyébként is csak a forgalmisták prémiumát növeli és neki ez nem célja. Ha a visszfuvarban maga a gépkocsivezető is anyagilag érdekelve lenne, úgy bizonnyal az összes közbeeső állomáson megkísérelte volna visszfuvar biztosítását. A forgalmista és a gépkocsivezető közül csak az egyik volt érdekelt a kérdésben, ezért a másik fél már nem kereste a megoldást Ez a gondolat indított arra, hogy szélesebb körben tanulmányozzam a felvetett problémát. Összegezve a kérdést az a véleményem alakult ki, hogy ezt a szerteágazó kérdést nem lehet napokon belül köz- megelégedésre rendezni, azonban feltétlenül kívánatos, hogy minden elkövetkezendő intézkedés a jelenleg fennálló aránytalanságokból egy keveset lefaragjon és ezáltal ez a bonyolult kérdés nyugvópontra kerüljön. Befejezésül szeretném összefoglalni azokat a gondolatokat, amelyek a beszélgetés során legtöbbször megismétlődtek és mintegy kívánság formájában jelentkeztek bérezési rendszerünkkel kapcsolatban. Ezek a következők: Egységesíteni kell bérezési rendszerünket úgy, hogy a különböző iparágak között a zavarólag ható béraránytalansógok megszűnjenek. Bérezési rendszerünkben nagyobb, szerepet kell kapni az intenzitást növelő tényezőknek. Azonos termelési egységen belül célszerű olyan bérezési rendszer kialakítása, amelyik a dolgozók minden rétegét az üzemen belül azonos cél érdekében mozgósítja. Ezzel egyidejűleg meg kellene szüntetni az üzemeken belül ma még fennálló többirányú és egymástól független bérezési rendszert. Az ösztönzésre egyébként kiválóan alkalmas nyereségrészesedési rendszert olyan formába kell önteni, hogy az egész éven át ösztönzőleg hassa át az üzemek valamennyi dolgozóját. , Végül, de nem utolsósorban külön ki kell emelni a szinte egyöntetűen megnyilvánuló kívánságot, hogy jusson érvényre a bérben az azonos munkahelyen eltöltött szolgálati idő. Ez jogos kívánságnak látszik, mert ezzel Is meg tudjuk becsülni az égy helyben eltöltött-munkát és a hosszú évek alatt megszerzett nagy tapasztalatot. ★ Az országgyűlés tegnapi ülésén felszólalt még Sár fi Rózsi Szabolcs megyei képviselőnő. Emlékeztetett arra. hogy az elmúlt években sokat fejlődött az ország egészség- ügyi hálózata, városban és falvaikban sok korszerűen felszerelt új egészségügyi intézményt nyitottak meg. A gyógyító megelező munka színvonalának további emelését azonban nagyban nehezíti, hogy kevés az ápolónő. Fontos feladat, hogy javítsuk az ápolónőképzés feltételeit, s anyagi körülményeit. Nagy József Békés megyei képviselő az állattenyésztés fejlesztésének jelentőségére mutatott rá, majd az öntözéses gazdálkodásról beszélt. Az öntözés termésfokozó hatásáról szólva elmondotta, hogy a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaságba^ végzett kísérleti öntözés eredményeként 29 mázsa 74 kilógramra emelkedett a búza katasztrális holdankénti teméshozama, az öntözetlen terület 20 mázsás átlagtermésével szemben. Javasolta, hogy létesítsenek kisebb kísérleti mintatelepeket különféle hazai és külföldit öntözőberendezések kipróbálására. Nemeslaki Tivadar Komárom megye képviselője elmondotta, hogy a megyében is felfelé ívei, a termelés, s a lakosság elégedetten tapasztalja az ellátás javulását A továbbiakban a beruházások előkészítésével kapcsolatos problémákról beszélt. Elmondotta, hogy véleménye szerint felül kellene vizsgálni a beruházási programok előkészítésével összefüggő módszereket, csökkenteni kellene a javaslatok elbírálásának útját Báli Zoltán Tolna megye képviselője hangsúlyozta: egyetért a kormány beszámolójával, az abban megjelölt feladatokkal. — Meg akarjuk és meg is fogjuk valósítani a mezőgazdaság tervét is — mondotta — ehhez azonban néhány területen az eddiginél több segítségre van szükség. Szükség lenne például több, a mezőgazdasági termények őszi betakarítására alkalmas gépre. S ami van, azokat is jobban kellene használni. Van gép „egészen kiváló típusú gépünk a szovjet gyártmányú SZK—3- as és 4-es kombájn, amelyeket tulajdonképpen július elejétől november végéig lehetne használni. Ehhez mindössze annyi kellene, hogy az eredetileg csak gabona betakarításra készült gépet adapterrel lássák el, így már alkalmas lenne a kukorica betakarítására is. Több száz ilyen átalakított kombájn dolgozik már a mezőgazdaságban, tehát bebizonyodott, hogy ez e megoldás beválik, mégis vontatottan halad az újabb adapterek beszerzése.” Bihari Lajos Szolnok megyei képviselő a terményfelvásár- 16 és értékesítő szervek összevonását javasolta. Halmágyi Istvánná Csöng- rád megyei képviselő az oktatásügyi kérdésekkel foglalkozott. Hangoztatta, hogy a művelődésügy és az ország gazdasági helyzete nem maradhat el egymástól. Az iskolareform elsőrendű célja az ifjúság munkára nevelése. Fabók János Borsod megye képviselője a borsodi iparvidék fejlődéséről beszélt. Kiemelte, az Ózdi Kohászati Művek rekonstrukcióját, amely 1965-ben befejeződik A gyárak fejlődésének megfelelően a megye több vasútállomását korszerűsítették. ★ Szünet után Vass Istvánná elnökletével folytatódott a tanácskozás. A minisztertanács beszámolója feletti vitában elhangzott hozzászólásokra Fock Jenő, a minisztertanács elnökhelyettese válaszolt. — A felelősségtől áthatott felszólalások, az értékes, hasznos javaslatok azt mutatják, hogy a kormány munkájában, gondjaiban osztoznak képviselőtársaim, s a megoldásra váró feladatok foglalkoztatják a választók legszélesebb rétegeit, egész dolgozó népünket — mondotta többek között. *- Úgy vélem, jó és egészséges jelenség, hogy vitathatatlan eredményeinken kívül nyíltaxi beszélünk a problémákról, a hiányosságokról is, mert közös erővel sokkal többet és gyorsabban tudunk cselekedni megszüntetésükért. Fock Jenő ezután rámutatott, hogy a mindennapi munkát érintő javaslatok megvalósításához az szükséges, hogy a különböző területeken dolgozó gazdasági vezetők megszívleljék az országgyűlés plénuma előtt elhangzottakat és hasznosítsák munkájukban. A vitában elhangzott indítványokat, a gyorsabb előrehaladást segítő javaslatokat eljuttatják az illetékes tárcákhoz, főhatóságokhoz, s a szakembereknek alaposan tinulmá- nyozniuk kell, mit kamatoztathatnak ezekből már a közeljövőben. Felhívta az érdekelteket arra, hogy a megvalósítható elképzeléseket a jövő évi részletes tervek tárgyalásakor messzemenően vegyék figyelembe. Az indítványok beható tanulmányozása után hozott döntésekről tájékoztassák a javaslattevő képviselőket. Fock Jenő szavai után határozathozatal következett. Az országgyűlés az ország gazdasági helyzetéről szóló minisztertanácsi beszámolót és a vitában elhangzottakra adott választ, jóváhagyólag tudomásul vette. Ezután dr. Szalay József, a Legfelsőbb Bíróság elnöke beszámolt az országgyűlésnek a Legfelsőbb Bíróság elmúlt időszakban végzett munkájáról. Érvényesüljön a társadalmi és egyéni érdek összhangja — A szocializmus sikeres építése — mondotta — megköveteli, hogy fokozottabb gondot fordítsuk a társadalmi tulajdon megóvását és gyarapítását szolgáló, a tervgazdálkodás rendjét szabályozó rendelkezések megtartására, hatékonyan lépjünk fel a társadalmi tulajdon megkárosítói, valamint az állami ős munkafegyelem megsértői ellen. Fontos érdekünk fűződik ahhoz, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezését követő időszakban polgári jogi eszközökkel is segítsük a termelőszövetkezetek megszilárdítását. A szocialista törvényesség megköveteli, hogy védelmezzük az állampolgárok személyi és vagyoni jogait is. Mindezeknek a feladatoknak eredményes elvégzéséhez nélkülözhetetlen, hogy a jogalkalmazók jól ismerjék jogszabályaink gazdasági, társadalmi céljait és a konkrét ügyeket a társadalmi, a gazdasági összefüggések szem előtt tartásával, a jogsértéseket kiváltó körülmények elemzésével vizsgálják. A polgári ügyek elbírálásánál nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy érvényesüljön a társadalmi és egyéni érdek összhangja. A polgári jogalkalmazásnak a gazdasági és társadalmi viszonyok széles körére gyakorolt hatásából adódik nevelő szerepének nagy jelentősége. Ezek azok a lényeges jogpolitikai elvek, amelyeknek figyelembevételével kell mérlegelni a Legfelsőbb Bíróságnak a polgári jogalkalmazás területén végzett munkáját. A beszámoló ezután a termelőszövetkezeteket érintő perekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. — A Legfelsőbb Bíróság lényegesnek tartotta és tartja, hogy az állayni vállalatok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szerződéses kapcsolatait minden tekintetből a kölcsönös együttműködés szelleme hassa át, s polgári törvénykönyvünknek idevonatkozó rendelkezései valóban érvényre jussanak. Ezek a rendelkezések a törvényes érdekek kölcsönös figyelembevételének és az elvtársi együttműködésnek az erkölcsi szabályát emelték jogi erőre. Éppen ez az egyik legjelentősebb olyan jellemvonás, amely az antago- nisztikus érdekellentétektől és a konkurrencia-harcoktól nem befolyásolt szerződéses visz»- nyainkat élesen megkülönbözteti a kapitalista társadalom szerződéses viszonyaitól. ★ A legfelsőbb Bíróság elnöke beszédének közlését lapunk holnapi számában folytatjuk.
