Heves Megyei Népújság, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-16 / 164. szám

NÉPÚJSÁG

19Ä3, július 16., kedd

te SZKP Központi Bizottságának nyílt levele

a pártszervezetekhez

A SzóVjétUrtió KómitturtiStá Pártjának Központi Bizottsága nyílt léveiét intézett a pártszervezetekhez. a Szovjetunió valamennyi kommunistájához. A Pravda július 14-i száma közli négy újságoldal terjedelemben az SZKP Központi Bizottságának nyílt levelét a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának június 14- én kelt levelével együtt.

Az SZKP Központi Bizottsága kijelenti, hogy „a Szovjetunió Kommunista Pártja szoros barátságot akart és akar most is a Kínai Kommunista Párttal”. Komoly nézeteltéréseink vannak a KKP vezetőivel, de úgy véljük, hogy a két párt, a népeink közötti kapcsolatok építésében abból kell kiindulnunk, hogy közös a célunk: „az új kommunista társadalom építése, és közös az ellenségünk: az imperializmus”.

Az SZKP Központi Bizottsága a nyílt levélben kifejti álláspontját a nemzetközi

kommunista mozgalom legfontosabb kérdéseiről a Kínai Kommunista Párt Központi

Bizottságának június 14-én kelt levelével kapcsolatban.

Az SZKP Központi Bizottsága utal az SZKP és a KKP küldöttségeinek jelenleg

Moszkvában folyó találkozójára és sajnálattal állapítja meg, hogy „a KKP képviselői ezen a találkozón továbbra is élezik a helyzetet”. _

„Ennek ellenére az küldöttsége a legnagyobb türelmet és önuralmat tanúsítja, s arra törekszik, hogy a tárgyalások pozitív eredményekre vezessenek. A legközelebbi iövő megmutatja, hogy a kínai elvtársak készek-e kölcsönös kapcsolatainkat annak alapján építeni, ami összefűz, s nem pedig ami bennünket elválaszt. Készek-e kapcsolatainkat a marxi zmus-lenmizmus elveinek alapján építeni.

Az SZKP Központi Bizottsága ismertette a kínai vezetőségnek az SZKP-val és a többi testvérpárttal való nézeteltérései történetét, majd meg; jegyezte, hogy „a KKP vezetői szembeállítják saját külön vonalukat a kommunista mozgalom általános irányvonalával, rá akarják kényszeríteni a kommunista mozgalomra diktátumukat, korunk alapvető problémáit illetően elfoglalt mélységesen hibás nézeteiket .

Az SZKP Központi Bizottsa- ga megemlítette, hogy „hosz- szú éveken át jók voltak partjaink kapcsolatai”. De bizonyos idővel ezelőtt egyrészről a KKP, másrészről az SZKP es a többi testvérpárt között komoly nézeteltérések merültek fel.

,|az SZKP Központi Bizottságának egyre fokozódó gondot okoznak a Kínai Kommunista Párt vezetőségének megnyilatkozásai és cselekedetei, amelyek aláássák pártjaink összeforrottságát, népeink barátságát.”

Az SZKP Központi Bizottsága megjegyezte, hogy a KKP Központi Bizottságának jumus 14-i levele „önkényesen magyarázza a kommunista és munkáspártok moszkvai érte- kezleteinek nyilatkozatait, el** torzítja e történelmi dokumentumok igen fontos tételeit”. „A. KKP Központi Bizottságának levele alaptalanul rágalmazza pártunkat és a többi kommunista pártot, a XX., XXI. és XXII. kongresszusok határozatait, az SZKP programját.” „Mindenki, aki elolvassa a KKP Központi Bizottságának levelét, látja az egységről és összefogásról szóló hangos frázisok mögött a barátságtalan rágalmazó támadásokat partunk és a Szovjetunió ellen, látja, hogy csökkenteni akarják annak a harcnak a történelmi jelentőségét, amelyet népünk vív a kommunizmusnak a Szovjetunióban való győzelméért, a békének és a szocializmusnak világméretű diadaláért.”

Az SZKP Központi Bizottsága rámutat arra, hogy a szovjet állam fennállásának első napjaitól kezdve, amikor az ©rszág vezetése a nagy Lenin

kezében volt, mind a mai napig, a szovjet nép önzetlenül mindig is óriási segítséget nyújtott és nyújt minden olyan népnek, amely az imperializmus és a kólóhiálizmuS igájának lérázásáért, az új élét építéséért harcol. A kínai dolgozók, a kínai kommunisták teljes mértékben bírták a szovjet nép, az SZKP testvéri szolidaritását. A SZóvjet nép bőkezűén megosztotta kínai testvéréivel a szocialista építésben szerzett hosszú éves tapasztalatait, a tudomány és a technika területén elért eredményéit. A Szovjetunió jelentős segítséget nyújtott és nyújt a népi Kína gazdaságának fejlesztéséhez.

„Minderről nem azért beszélünk, hogy dicsekedjünk, hanem csupán azért, mert a KKP vezetői az utóbbi időben megpróbálják lekicsinyelni a szovjet segítség jelentőségét. De mi nem feledkezünk meg arról sem, hogy a Szovjetunió a Kínai Népköztársaságtól szintén kapott olyan javakat, amelyekre szüksége van” — hangzik az SZKP Központi Bizottságának nyílt levele.

Az SZKP Központi Bizottsága rámutat arra, hogy „1960 áprilisában a kínai elvtársak nyíltan feltárták nézeteltéréseiket a kommunista világmozgalommal, úgy, hogy „Éljen a Leninismus!” címmel Cikk- gyűjteményt adtak közre. Ez a gyűjtemény olyan tételeket tartalmaz, amely lényegében az 1957. évi moszkvai értekezlet nyilatkozatának alapelvei ellen irányul, pedig ezt a nyilatkozatot a KKP nevében aláírta Mao Ce-tung elvtárs.”

Az SZKP Központi Bizottsága emlékeztet arra, hogy a 81 kommunista párt 1960 novemberi moszkvai tanácskozásán a kínai küldöttség „makacsul védelmezte a maga külön nézeteit és csak akkor írta alá a nyilatkozatot, amikor kitűnt teljes elszigetelődésének ve- szélye”.

„Ma már teljesen világos, hogy a KKP vezetői csupán manőverezésből írták alá az 1960. évi nyilatkozatot” — állapítja meg a levél.

Az SZKP Központi Bizottsága a továbbiakban megírja, hogy a KKP vezetői „a testvérpártokkal fennálló ideológiai nézeteltéréseket tovább mélyítve kiterjesztették ezeket az államközi kapcsolatokra is. Kínai szervek kezdték korlátozni Kína gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait a Szovjetunióval és más szocialista országokkal. A kínai kormány kezdeményezésére Kínának a Szovjetunióval folytatott kereskedelmét az elmúlt három esztendő alatt csaknem 67 százalékkal csökkentették. Az ipari termékek szállítását 2,5 százalékra csökkentették. mégpedig a kínai vezetők kezdeményezésére”.

„A kínai vezetők nem mondták meg népüknek az igazat, nem mondták meg, hogy ezek a kapcsolatok kinek a hibájából szűkültek. Nagyarányú propogandát indítottak, a kínai kommunisták, sőt az egész nép körében, hogy rontsák az SZKP bel- és külpolitikájának hitelét, szovjetellenes érzelmeket korbácsoljanak fel”.

Eközben „a kínai vezetők minduntalan figyelmen kívül hagyták az SZKP elvtársi figyelmeztetéseit, s így tovább súlyosbították a kínai-szovjet kapcsolatokat”.

Az SZKP Központi Bizottságának levele elmondja, hogy 1961. végén a kínai képviselők nyíltan hozzáláttak ahhoz, hogy nemzetközi demokratikus szervezetekben elfogadtassák téves nézeteiket.

Rátérve a KKP-nek az SZKP-vel és a nemzetközi kommunista mozgalommal való nézeteltérései lényegére, az SZKP Központi Bizottsága kijelenti: „A vita középpontjában a népek létérdekeit érintő kérdések állnak, ezek: a a háború és a béke kérdései, a szocialista világrendszer szerepének és fejlődésének kérdései. .személyi kultusz’ ideológiája és gyakorlata elleni harc kérdései, a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti

felszabadító harc stratégiájának és taktikájának kérdé- séi’*.

Az SZKP Központi Bizottságé rámutat arra, hogy á háború és a béke kérdéseinek megítélésében a Kínai Kommunista Párt vezetőségének élvi nézeteltérései támadtak az SZKP-vel és a kommunista Világmozgalommal. EZéknek a nézeteltéréseknek áz a lényege, hogy homlokegyenest ellenkezően ítélnek meg olyan nagy jelentőségű kérdéseket, mint a termonukleáris háború megelőzésének lehetősége, a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése, a kölcsönös összefüggés a békéért vívott harc és a világ forradalmi mozgalmának fejlődése között.

„Mi reálisan ítéljük meg a világban fennálló erőviszonyokat és azt a megállapítást vonjuk le, hogy bár az imperializmus természete nem változott meg és nem szűnt meg a háború kitörésének veszélye, a mai viszonyok között közös erőfeszítéssel megakadályozhatják az új világháborút a béke erői, amelyeknek fő bástyája a szocialista államok hatalmas közössége” — állapítja meg az SZKP Központi Bizottsága és hozzáfűzi: „a kommunisták történelmi feladata az, hogy szervezzék és vezessék a népek harcát a termonukleáris világháború elhárításáért. Az új világháború elhárítása teljesen reális, megvalósítható feladat”.

A KKP vezetőségének tézisei — amelyek szerint mindaddig nem lehet véget vetni a háborúnak, amíg van imperializmus; a békés együttélés ábránd és nem általános vezérelve a szocialista országok külpolitikájának; a békéért vívott harc akadályozza a forradalmi harcot —, azt jelentik, hogy a kínai elvtársak a háború és béke kérdéseiben szembefordulnak a kommunista világmozgalom általános irányvonalával. „Nem hisznek az új világháború megelőzésének lehetőségében, lebecsülik a béke és a szocializmus erőit, túlbecsülik az imperializmus erőit, figyelmen kívül hagyják a népi tömegek mozgósítását a háborús veszély elleni harcra”.

Az SZKP Központi Bizottsága hangsúlyozza, hogy „a kínai elvtársák nyilvánvalóan lebecsülik a termonukleáris háború egész veszélyét”.

„Az atombomba nem más, mint papírtigris”, s egyáltalán nem borzalmas” — állítják. —

A fő dolog ugyebár az, hogy véget kell vetni az imperializmusnak, amilyen gyorsan csak lehet, de az már nyilvánvalóan másodrendű kérdés, hogy ezt hogyan, milyen veszteségek árán lehet elérni.

De joggal feltehető a kérdés, kinek a számára másodrendű dolog ez? Az emberek százmillióinak-e. akikre biztos halál vár, ha kirobban a termonukleáris háború? Azoknak az államoknak-e, amelyeket az ilyen háborúnak már az első óráiban letörölnek a Föld színéről?

A KKP Központi Bizottságának június 14-én kelt levele sokat beszél az állítólag a forradalom nevében hozandó „elkerülhetetlen áldozatokról”. Egyes felelős kínai vezetők beszéltek annak a lehetőségéről is, hogy háború esetén százmilliókat kell feláldozni. A szétzúzott imperializmus romjain a győzedelmes népek igen gyors ütemben építenek majd fel a kapitalista rendszernél ezerszer magasabb civilizációt, felépítik majd valóban ragyogó jövőjüket” — olvasható az „Éljen a leninizmus!” című cikkgyűjteményben. amelyet jóváhagyott a KKP Központi Bizottsága.

Joggal kérdezhetjük a kínai elvtársákat, tisztában vannak- e azzal, hogy miféle „romokat” hagyna maga után egy nukleáris rakéta-viláeháború. Az SZKP Közoonti Bizottsága — s meggyőződésünk, hogy egész pártunk, az egész szovjet nép egy emberként támogat ebben bennünket —, nem oszthatja a

kínai vezetőknek azt a nézetét, hogy emberek százmillióinak holttestén „ezerszer magasabb civilizációt” lehet felépíteni. Az ilyen nézetek durván ellentmondanak a marxizmus— leninizmus eszméinek.

„Nyilvánvaló — hangsúlyozza a levél —, hogy azok, akik a termonukleáris fegyvert „papírtigrisnek” tekintik, nincsenek tisztában teljes mértékben e fegyver romboló erejével”.

„Mi józanul ítéljük még ezt az erőt. Mi magunk is gyártunk termonukleáris fegyvereket, mégpedig elegendő mennyiségben. Nagyon jól ismerjük romboló erejét. Ha az imperializmus háborút robbant ki ellenünk, nem fogunk habozni, hogy felhasználjuk ezt a félelmetes fegyvert az agresszor ellen, ha azonban nem támadnak meg bennünket, nem fogjuk elsőként alkalmazni ezt a fegyvert”.

„Meg szeretnénk kérdezni a kínai elvtársakat, akik azt javasolják, hogy a fényes jövőt a termonukleáris háború által lerombolt régi világ romjain építsük fel, vajon kikérték az imperialista országok munkás- osztályának véleményét erről?”

„Ha a kizsákmányolok és a kizsákmányoltak elpusztulnak a régi világ romjai alatt, ki fogja felépíteni a „fényes jövőt”?

„Minden olyan pártnak, amelynek számára a nép érdekei válóban drágák, tudatában kell lennie annak, milyen felelősség hárul rá az újabb világháború elkerüléséért, a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének biztosításáért folyó harcban”.

„A békés együttélés lenini politikáját folytattuk, folytatjuk és fogjuk folytatni a jövőben is — hangsúlyozza az SZKP Központi Bizottsága. Pártunk a szovjet nép és minden más ország népe iránti kötelességének tekinti ezt. A béke biztosítása jelenti a leghatékonyabb hozzájárulást a szocialista rendszer megszilárdításához, és következésképpen ahhoz, hogy növekedjék befolyása a felszabadító harc egész menetére, a világforradalom folyamatára”.

Az SZKP Központi Bizottsága rámutat, hogy a KKP vezetőinek az SZKP-vel és más marxista—leninista pártokkal való mélyreható nézeteltérései a háború és béke és a békés együttélés kérdésében különösen szembetűnőekké váltak az 1962. évi karib-tengeri válság idején. „Ez éles nemzetközi válság volt: az emberiség korábban sohasem került olyan közel a termonukleáris háború szakadékához, mint tavaly októberben”.

„Hála a Szovjetunió bátor és messzetekintő állásoontjá- nak, a hős kubai néo és kormánya szilárdságának és önuralmának. a szocializmus és béke erői bebizonyították, hogy kénesek megfékezni az inmerializmus agresszív erőit, békét kényszeríteni a háborús uszítókra. Ez a j'ózan ész politikájának. a béke és szocializmus erőinek nagy győzelmé. az imperializmus erőinek, a. háborús hazárdjáték politikájának veresége volt — mondja a nyí't levél.

„És mi volt a KKP vezetőségének vonala a karib-ter seri válság idején? Bizonyos sajátos elkénzeléseiktől vezettetve, a bírálat tüzét nem annyira az Egyesült Államok agresszív jmnorializmusára. hanem az SZKP-ra és a Szovjetunióra irányították.” A kritikus módjára, nem pedig a harcostárs és az elvtárs módjára viselkedtek. „Azokban a nanokban a kínai vezetőktől senki sem hallott egyetlen nyilatkozatot arról, mii ven gyakorlati lépést tesznek a kubai forradalom védelmében. Ezzel szemben a kínai vezetők nyíltan súlyosbítani igyekeztek a már amúgy is feszült helyzetet a karib-teneeri övezetben, olajat öntve a konfliktus nárazsára”

— mondja az SZKP Központi Bizottsága nyűt levelében.

Az SZKP Központi Bizottsága hangsúlyozza, hogy „a KKP vezetőinek igazi álláspontja nagyon Világosan megmutatkozik a háború és béké kérdéséiben, a leszerelésért vívott harc túlzótt lebecsülésében, sőt tudatos semmibe ve- vésében”.

„A kínai elvtársak még azt is ellenzik, hogy kommunisták egyáltalán felvessék ezt a kérdést, s ugyanakkor hivatkoznak a marxizmus—leníniz- musra, s minduntalan azt állítják, hogy a leszerelés egyfelől megvalósíthatatlan, másfelől pedig Szükségtelen. Idézetekkel játszva, igyekeznek azt bizonyítani, hogy az egyetemes leszerelés csak akkor lehetséges, ha a Földön megvalósult a szocializmus teljes győzelme.”

Amikor a békéért harcolunk és felvetjük az egyetemes leszerelés jelszavát — hangzik a levél —, a népek létérdekeiből indulunk ki, tekintetbe vesszük a tényleges helyzetet és nem húnyunk szemet a nehézségek előtt. Az imperialisták természetesen mindent megtesznek, hogy halogassák és zátonyra juttassák a leszerelési megegyezést, — ezzel nyerni akarnak. De vajon nekünk az árral kell haladnunk, az imperializmus nyomát kell követnünk és el kell utasítanunk az összes erők mozgósítását a béke biztosításáért, a leszerelésért vívott harcra?

Az SZKP Központi Bizottsága kijelenti: „Az ilyen magatartás egyértelmű az agresszív erők, a militaristák és az imperialisták előtti behódolással. Mi pedig azon az állásponton vagyunk, hogy a munkásosztály, a világ dolgozói rá tudják kényszeríteni az imperialista kormányokat a leszerelés elfogadására, meg tudják akadályozni a háborút.

Ehhez mindenekelőtt tisztában kell lennünk saját erőinkkel, össze kell fognunk.”

„A leszerelésért vívott harc a háború megakadályozásának legfontosabb tényezője; tényleges harc az imperializmus ellen. Ebben a harcban a szocialista tábor mellett áll az emberiség abszolút többsége.”

Az SZKP Központi Bizottsága megjegyzi, hogy a kínai elvtársak felvették a „Fegyvert fegyver ellen” jelszót, szembeállítva ezt a többi szocialista országnak a nemzetközi feszültség enyhítésére és a hidegháború megszüntetésére irányuló politikájával, majd hangsúlyozza: „Ez a jelszó a valóságban a szakadék szélén való táncolás politikáját valló imperialisták malmára hajtja a vizet, segíti a fegyverkezési verseny híveit”.

Az a benyomás alakult ki, hogy a KKP vezetői előnyösnek látják a nemzetközi feszültség fennállását és súlyosbodását, különösen a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti viszonylatban. Nyilvánvalóan úgy gondolják, hogy a Szovjetuniónak provokációra provokációval kell felelnie, az imperialista tábor „veszettéi” által állított csapdákba kell esnie.

Erre az útra lépni egyértelmű a békének és a népek biztonságának a veszélyeztetésével — állapítja meg az SZKP Központi Bizottságának levele. Azok a kommunisták, akik szívükön viselik a népek érdekeit, sohasem tehetik ezt.

Az SZKP Központi Bizottságának levele hangsúlyozza, hogy a békéért és a békés együttélésért vívott harc gyengíti az imperializmus frontját elszigeteli a népi tömegektől az imperializmus legagresszí- vabb erőit, segíti a munkás- osztáy forradalmi harcát és a népek nemzeti-feszabadító häl'Cät

Az SZKP Központi Bizottsága „valóban gyalázatos koholmánynak és a testvérpártok megrágalmazásának minősíti a KKP Központi Bizottsága június 14-én kelt levelében foglalt ama vádakat, amelyek szerint e pártok a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélését kiterjesztik a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak, az elnyomott és az

elnyomó osztályúk, a dólgózé tömegek és az imperialisták közötti kapcsolatokra.

„A békés együttélés élve természetesen nem terjeszthető ki a kapitalista államokon belül az antagonisztikus osztályok közötti viszonyra, nem terjeszthető ki a munkásosztálynak a maga osztályérdekeiért a burzsoázia ellen vívott harcára, az elnyomott népeknek a gyarmatosítók ellen vívott harcára — hangsúlyozza az SZKP Központi Bizottsága. Az SZKP határozottan ellenzi a békés együttélést az ideológia területén. Ez olyan közismert tény, amelyet mindenkinek ismernie kellene, aki magát marxista-leninistának

tartja.” ... _.

Mint az SZKP Központi Bizottságának nyílt levele megjegyzi, „a KKP-nek komoly nézeteltérései vannak az SZKP-vel és más marxista- leninista pártokkal a sztálini személyi kultusz következményei ellen vívott harc kérdésében”. A „KKP vezetői magukra vállalták a személyi kultusz védelmezőinek, Sztálin téves nézetei házalóinak szerepét. Rá akarják kényszeríteni a többi pártra azokat a feltételeket, azt az ideológiát és morált, a vezetésnek azokat a formáit és módszereit, amelyek a személyi kultusz időszakában virágoztak, őszintén szólva ez nem irigylésre méltó szerep, nem hoz sem megbecsülést. sem dicsőséget. Senki sem tudja rábírni a marxista— leninistákat, a haladó emberiséget, hogy a személyi kultusz védelmének útjára lépjen!”

Az SZKP Központi Bizottsága rámutat arra, hogy a szovjet társadalom valóban nagyszerű eredményeket ért el, az SZKP XX„ XXI. és XXII. kongresszusa vonalát követve, a pártéletben a lenini elvek és normák helyreállítása felé tett éles fordulat óta eltelt tíz esztendő alatt, majd hangsúlyozza: „A szovjet emberek különösnek és sértőnek találják, hogy a kínai elvtársak megpróbálják befeketíteni az SZKP programját, a kommunista társadalom felépítésének ezt a nagyszerű tervét”.

„Nehéz maradéktalanul ítéletet mondani azokról az indítékokról, amelyek a kínai elvtársakat vezérlik a személyi kultusz támogatásában. Tulajdonképpen ez az első eset a nemzetközi kommunista mozgalom történetében, hogy a személyi kultusz nyüt magasz- talásával találkozunk. Azt kell mondanunk, hogy még a személyi kultusz virágzásának időszakában is a Szovjetunióban Sztálin maga is kénytelen volt, legalább szavakban tagadni azt, hogy valami köze van ehhez a kispolgári elmélethez, és azt mondotta, hogy ez a szociálforradalmároktól ered”.

Az SZKP nyílt levele a továbbiakban olyan, a nézeteltérések központjában álló fontos kérdésekkel foglalkozik, mint a tőkés országokban élő munkásosztály forradalmi harcának és a nemzeti felszabadító harcnak útjai és módszerei; a szocializmusba való átmenet problémája; a szocializmus és a kapitalizmus békés gazdasági versenye és más elvi jelentőségű kérdések.

„A nézeteltérések középpontjában álló következő fontos kérdés: a tőkés országikban élő munkásosztály forradalmi harcának és a nemzeti felszabadító harcnak útjai és módszerei az emberiség szocializmusba való átmenetének útja” — mondja nyílt levelében az SZKP Központi Bizottsága.

A levél rámutat, hogy a KKP vezetői úton útfélen beszélnek a világforradalomról, mindenféle okból sőt gyakran ok nélkül is forradalmi frázisokkal dobálóznak, míg mások, éopen azok, akiket a kinaf elvtársak bírálnak, a legkomolyabban kezelik a forradalom kérdésit, ahelyett, hogy hangzato« frázisoka- haíteoat- nának, tudatos erőfeszítéssel

(Folytatása a 3. oldalont