Heves Megyei Népújság, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-09 / 106. szám
I M3, május 9., csütörtök NÉPÚJSÁG 8 A győzelem ünnepén A haladó emberiség a győzelem napját ünnepli ezen a napon. Ünnepli a hősöket, akik harcukkal, s halálukkal, fegyverrel, vagy puszta kézzel eleven gátként álltak a náci hordák elé. Ünnepli a népeket, akik kikovácsolták a győzelem fegyvereit, ünnepli a katonákat, akik a lövészárkok és drótakadályok óriáskígyóit tekerték a támadók teste köré, ünnepli a hátországok parasztjait, technikusait és munkásait, akik élelemmel, ruhával, hadianyaggal táplálták az egyenruhába öltözött embermilliő- kat, ünnepli a megszállott országrészekben partizánakciókat szervező hazafiakat. És ünnepli a kormányokat, amelyek méltóképpen képviselték az emberiség, a haladás, a kultúra érdekeit, s legyőzhetetlen táborba tömörítették az antifasiszta erőket. Ünnepli az egymásra talált népeket, a „szövetséges és társult hatalmakat”, az „egyesült nemzeteket”. Ünnepli a Szovjetuniót, amelynek diadalmas hadserege a Volga partján megfordította a háború menetét, s a német hadigépezet kerekei már nem előre, hanefn hátra forogtak. Ünnepli az Egyesült Államok,) Kanada és Nagy-Britannia hadra kelt fiait, akik Európa és Afrika csataterein véreztek a szörnyű küzdelemben. ünnepli önmagát, mert nem öncsonkitó műveletbe fogott, hanem igazi ellensége ellen kelt fel. ünnepli önmagát, mert térdre kényszerítette a világnak a háború kezdetén legerősebb hadseregét. Ünnepli önmagát, mert teljesítette azt az elhatározását, amely a kínok óráiban fogant benne: megszabadította magát a legszörnyűbb ellenségtől. ünnepli önmagát: mert küldetésével a német népet is kiszabadította ’"börtönéből és abból az erkölcsi fertőből, amelybe a fasizmus taszította, és lehetőséget adott neki, hogy végre szégyenkezés nélkül szembenézhessen önmagával. Jogosan ünnepel: mert a német nép legjobb fiai végre próféták lehettek saját hazájukban, őket igazolta az idő. Az ünneplő arcra ma mégis kiülnek a gond redői, az ünnepi beszédekben helyet kap az aggodalom hangja. ...Nem lehetne megismételni, „újracsinálni” azt az ösz- szefogást, amelyik kivívta tizennyolc évvel ezelőtt a nagy győzelmet, amely a Reichstagra tűzte a vörös lobogót, s az ausztrál Jonnyt, az amerikai Bilit, az angol Tommy-t hazaküldte a farmra, a gyárba, az iskolapadba: valamennyiüket azzal a jogos, büszke tudattal, amelyet a nagyszerű történelmi küldetés teljesítése adhat az embernek? KI A% élet kapujábans de hová? — Leérettségiztem. Egyetemre nem vesznek fel, és igazuk is lenne. Közepes tanuló vagyok. Utóvégre nem lehet mindenki kiváló; de mihez fogjak? Annyit beszéltek nekünk, hogy nálunk mindenkiből minden lehet, s most, ha kilépek az életbe, rögtön vissza is léphetek édesanyám szoknyája mellé... Vagy mehetek férjhez, s lehetek eltartott... A fiúknak még könnyű. Nagyon szomorú vagyok. Egy pillanatig úgy érettem, hogy rendkívül fontos lenne egy kis szemináriumszerű előadást tartani ennek az érettségi előtt álló lánynak, amelyben felvázolnám mindazokat a lehetőségeket, amelyek... De aztán lenyeltem, amit szép szavakkal mondani akartam, mert a szép szavakhoz csak általános érveim lettek volna, amelyek nagyon is sápadt virágok ahhoz, mintsemhogy a jövő vázájába kerüljenek majdani illatozásra. Ha általában nincs is igaza írásom hősének, de személy szerint neki és még nem kevés — elsősorban — társnőjének személy szerint bizony igaza van. Ha általában jogos és tetőtől talpig igaz a megállapítás, hogy nálunk mindenki érvényesülhet, akkor is személy szerint ő, s még jó néhány társa előtt, ha nincs is elvágva az érvényesülés útja, de legalább is nagyon labirintnek tetszik a célhoz vezető út. Mindent elkövetünk most már, hogy a tehetségek előtt megnyíljon a pálya, a lehetőség, mindent elkövetünk, hogy az arra rátermett emberek képességeiknek megfelelő helyre kerüljenek; mindent megteszünk, hogy egyetlen értékes ember, .és egyetlen emberi érték se kallódjon el. Helyesen: a minőségben nem akarjuk megtűrni a középszerűséget. Az természetesen most más lapra tartozik, hogy ebből a szándékból mennyi és mikor realizálódik ... De az „alkotó középszer”, amely nem tűnik ki sem csillogásával, és nem tűnik fel teljes és süket csendjével, a fiataloknak az a jelentős százaléka, akik tíem mutattak különösebb képességet egyetlen tudományágat illetően sem, de akik arra képesek voltak, hogy becsülettel megállják a sarat a középiskolákban, — nos, ezeknek egy része előtt lényegesen nehezebb az út a még kisebb célok felé is. — Tudom, elmehetnék termelőszövetkezetbe, vagy kőművesek mellé, vagy éppen útépítéshez ... Nem is azt mondom én, hogy ezért jártam én gimnáziumba ... De, ha nem értek hozzá, ha nincs fizikai erőm, akkor mit tegyek? — így egy másik lány ... Való igaz: nálunk Magyar- országon nincs munkanélküliség, illetőleg nincs hiány munkaalkalomban. S ez nagy különbség. Az iparilag kevésbé fejlett vidékeken, így Heves megye északi és Eger környéki részein, de másutt is, nem kis gond elsősorban az érettségizett lányok munkalehetőségének megteremtése. Miért hallgatnánk el, hogy ha munkaEs még azt mondtuk, hogy az angolok mereven ragaszkodnak a tradíciókhoz. sőt még ezért ki Is nevetjük őket. Pedig: ml Is ragaszkodunk. Itt van a kezemben ez az Izé. ez a golyóstoll, amelyen a világ legjobb szeme sem vehetne észre semmit ama toliból, amellyel egykor őseink írtak, s amelynek eme újszerű íróeszköz egyenes ági leszármazottja. Miért volna ez toll, golyóstoll? Miért nem ön- iró? Azazhogy: nem magától ir, mert ha nem jogom kézbe, nem nyomom a papírra, akkor nem önlr, hanem ön- semmltsemcslndl. Rendben van, tehát az öniró nem jó, legyen örökárán. I Azazhogy: egyrészt semmi sem tart örökké legkevésbé ez az izé', amely csak addig amíg kljnem fogy lóié a szufla, vagy nem vesztem. Az utóbbi esetben másnál ír. de ott sem örökké. Legyen tehát golyósirón. Azazhogy: ez az egész „írón” nagyon mesterkélt, meglehetősen távol áll a köznyelvtöl, éppen úgy, mint a Szlvarka, amit egyszerűen cigarettának nevezünk ... írón! Kimondottan fontoskodó szó . . . Legyen tehát. . . mondjuk . . . golyóstoll ... Ez legalább emlékeztet szárrtfazdsAra. s arra, hogy golyósrendszerrel működik ... Na, mit szólnak eredeti ötletemhez.T (~ó) alkalom akadna is a számukra, de megfelelő munka már annál kevésbé. A közelmúltban az Egri Tanárképző Főiskola gépirónöi állást hirdetett. Erre az állásra — „Eger 11 óra!” — napokon keresztül húsz-harminc, néha negyven nő jelentkezett. Az egyetlen állásra ... Az is igaz, hogy talán, ha egy akadt közötte, vagy éppen egy sem, akinek szó szerint létérdeke volt az állás. Mint ahogy az is igaz, s ezt senki sem, vitatja, hogy aZ állást kereső nők döntő többsége ma már nem a mindennapi kenyér megteremtéséért, a létegzisztencia megteremtéséért akar állásba menni. Az ok: ahol ketten keresnek, többet keresnek, több jut az igények, a kisebb-nagyobb emberi vágyak kielégítésére, egyszóval: a magasabb életszínvonal megteremtésére . .. És hozzá kell tenni: azért is keresnek munkát, mert társadalmunk levegőjében ott lebeg, mint valami gondosan szétpermetezett esszencia, a munka, a közösségi élet, a kollektív közösség, a háziasszonykodásnál többet tenni akarás gondolata. Helyes ez? Feltétlenül! Helyes, hogy az embereknek növekszik az igénye, — ezt akarjuk. Helyes, hogy az otthon sokat dolgozó, de mégiscsak zárt falak között élő asszony a nagyobb közösség, az egész társadalom alkotó munkájából is ki óhajtja venni részét, — képességei, lehetőségei szerint. Vannak, akiknek igényeit és képességeit kielégíti olyan munka is, amely mások számára nem megfelelő. Nem lehet elengedni a fül mellett az efféle megjegyzéseket: — Miért kellett tanulnom matematikát, biológiát, nyelvet, irodalmat, kémiát? Mi szükség volt egyáltalán tizenkét évig tanulnom ahhoz, hogy maltert hordjak... Nem a malterkeverő gépet kezeljem, hanem a géptől hordjak... Minek? Egy ellenérv, amelyet a minap hallottam egyik vállalatunk igazgatójától: — Szakmunkás kellene. Kevés és szőrit a terv. De nincs szakmunkás elég! — mondta szinte segítségkérőén. Most hát mi az igazság? Egyik helyen ember kellene, de nincs, a másik helyen munka- alkalom kellene megfelelő, de nincs. Ellentmondás viszont van a két megállapítás között. Vagy nincs . ellentmondás? Csak látszólagos? Nos, az utóbbi az igaz. Jó szakmunkásra szükség van, de aki például közgazdasági technikumot végzett, az úgy érzi, 6 ép- penhogy jó „szakmunkás”, — csak sok az eszkimó és kevés a fóka. Vagy aki általános gimnáziumot végzett, politechnikai gyakorlat nélkül, lemaradva a továbbtanulás lehetőségéről, vagy éppen otthoni anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy továbbtanuljon, — hol milyen szakmát tanuljon, ha ráadásul még hosszú hajjal is született. És aki férje mellől, a nagyobbacska gyerek mellől az egykor elvégzett nyolc általánossal akar dolgozni, de már nem, — tanulni? Kérdések és újra kérdések, amelyekre, ha nem is ezrek, de százak várnak választ ebben a megyében. Tudják és tudjuk, hogy — csak maradjunk szűkebb pátriánkban — évszázados lemaradást, az ipar teljes hiányát lényegéljen néhány év alatt lehetetlen pótolni. Azt is tudják, hogy egy- egy gyár felépítése nem olyan egyszerű, mint egy sátrat felhúzni a 1 Balaton partján ... Mégis abban bíznak, hogy — és elsősorban a nőkről van szó — a helyi iparpolitikai program, valamint az országos ipartelepítési tervek megvalósítása során mód és lehetőség nyílik a megfelelő munkaalkalom megteremtésére. De bíznak abban is, hogy hejyi elgondolások, helyi megoldások, a Háziipari, a kisipari szövetkezetek útján és módján addig is nyílhat lehetőség, ha nem is a megoldásra, de a segítésre. Mert végtére is nincs igaza annak az érettségi előtt álló kislánynak: mert ha kilép az életbe, a társadalom megtalálja a módját, hogy őmaga megtalálja helyét a társadalomban. Gyurkó Géza BOSZORKÁNYOS ÚJÍTÁS KONGRESSZUSI KÖSZÖNTŐ öt esztendő után ma újra összeül — négynapos tanácskozásra — a magyar szakszervezetek kongresszusa — immár a XX. —, hogy számot adjon a szervezett dolgozók elmúlt fél évtizedes tevékenységéről, életük és munkakörülményeik változásairól. Fejlődésünk jelentős tényeit konstatálhatja a kongresz- szus. 1953 óta nagyot léptünk előre: befejeztük a szocializmus alapjainak lerakását, nemcsak ipari létesítményeinkben, gyárak, üzemek munkacsarnokaiban, de a szántóföldeken, a mezőgazdaságban is meghonosítottuk a nagyüzemi, szocialista termelési viszonyokat. S vajon nincs-e része ebben a szervezett dolgozóknak, akik gépek, munkapadok és íróasztalok mellett becsülettel és tisztességgel segítették megvalósulásra pártunk célkitűzéseit? A szervezett dolgozók segítsége, támogatása, önzetlen helytállása nélkül nem zsugorodhatott volna semmivé sok régi, káros szemlélet, nem győzhetett volna az új. Ma szocialista társadalmunk teljes felépítésének útját járjuk. Feladataink sokrétűbbek, bonyolultabbak s egyszersmind keményebb munkát igénylőck, mint valaha. Pártunk VIII. kongresszusa új megbízatásokat szabott szervezett dolgozóinkra: „A ‘szakszervezetek hatáskörébe kell utalni olyas munkajogi, társadalombiztosítási, szociális és kulturális ügyeket is, amelyekkel eddig állami szervek foglalkoztak.” Az új megbízatások, feladatok minden szervezett dolgozó számára sok-sok munkát, erőfeszítést tartogatnak: a termelés, a termelékenység növelésében, lehetőségeink kiaknázásában, gazdasági életünk minden területén. A szakszervezet transz- misszió, hallatlan energia, amely marxista—leninista ideológiával felvértezve képes arra, hogy mozgásban és összhangban tartsa a társadalmi erővonalakat”,- hogy támasza s pillére legyen pártunknak, a munkásosztály élcsapatának — szocialista építésünk folyamatában. Köszöntjük a ma összeülő XX. kongresszust, szervezett dolgozóink tanácskozó' testületét. Bizonyosak vagyunk abban, hogy négynapos munkájuk során, felmérve az eddig megtett út eredményeit, hiányosságait, még hatványozottabb lendülettel végzik tevékenységüket. Kívánjuk, hogy a lenini tanítás jegyében — „a szakszervezet a kommunizmus gazdasági Iskolája!” — egyre értékesebb eredményeket érjenek el, s még jelentősebb lépéseket tegyenek szocialista rendünk építésében s megszilárdításában. Nevet az utca — búcsúzott a diák Az egri főutcán tegnap reggel fél nyolc és nyolc között leállt a forgalom. Érdekes, hogy ez ellen sem a rendőrnek, sem a járművezetőknek sem volt különösebb kifogásuk. Álltak és kacagva nézték a gátló körülményt, de nevetett az egész főutca, szünetelt az üzletekben az árusítás, s a járdán mozogni sem lehetett. .. Az utca közepén egy köcsögkalapos úriember, felgyűrt nadrág- szárral, lábán görkorcsolyával, s a hátán „strébef’- feliratú táblával hívta föl magára a figyelmet. Mögötte pedig egy cilinde- rés, evikkeres férfiú magasra tartott táblával hirdette: IVfa... Az érettségire készülők hagyományos „utolsó tanításnapi” menetén kacagott tegnap a város. A gárdonyista diákok temették az elmúlt, kedves-izgalmas éveket — ünnepélyes komolysággal, vitték a szentmihálylovat vállukon, mögötte a gyászoló család... s egy szolgálatkész temetőszolga néha oda tartotta nekik a vedret, hogy a könnyekkel áztatott zsebkendőjüket kicsavarhassák ... Aztán jött a politechnika. Míg az első számáráé kocsin vidáman fújta a trombitás a takarodót, a politechnika jelképes, két parafasisakos. zord arcú képviselője, látszólag semmivel nem törődött. Egyikük hajtotta a triciklit, másikuk pedig a járművön elhelyezett, iskolában boldogult motorkerékpár roncsán ült — cigarettával a szájában. Igen, mert a menet sok mindenről beszélt, elsősorban arról, amit a négy év alatt az iskolai szabályzat, mint kerülendő cselekményt írt elő. A szamaras kocsi, amely bezárta a fiúk menetét, kártyaszoba, kocsma és udvarlásra alkalmasnak talált eszköz lett. Felvonulták a tanszerek és a szemléltető eszközök is, majd h Líceumnál befordult a lányok menete. Táblájuk hirdette: „Érettségi előtt egy nappal” Magoltak, s a várható izgalom valameny- nyi válfaját bemutatták a gyönyörködő közönségnek. Volt, aki még komolyabban vette az érettségi várható következményeit, — csak sikeres érettségiről van szó! t menyasszonyi ruhát öltött magára. Egy másik lányosztály aktiv közösségnek vallotta magát a „gyermek vagyok, gyermek lettem újra” mozgalomban, s egy óvodát is megszégyenítő jelenettel hódoltak az utolsó tanítási nap előtt. Kacagott mindenki ... A folytatásról csak any- nyit, hogy a diákok szellemes felvonulását nemsokára a tv képernyőjén is viszontláthatjuk. fW NAGY ZONGORA állt a sarokban, rajta cserép-kriptában muskátli. A fiúk arcán kaján mosoly, ugyanis a zongora alatt kuksoltam. Oda küldött be az osztályfőnökünk némi fegyelmezetlen-kedésért... Azóta is nagyon sokszor jártam a Gárdonyi Gimnáziumban. s ahányszor elmentem az ajtó előtrt, mindig ez a kis epizód jutott eszembe. Igaz, a zongorát már régen elszállították a teremből, s a „helyemen” most Téglás László ÜL Itt van a IV/a osztály, Radnay Tivadar osztályfőnök neveltjei, az érettségi, az egyre veszedelmesebben közeledő érettségi főszereplői. — Tanárúrnaktisztelettelje- lentemazosztály... — Üljetek le. HALK DURÜZSOLÁS, amíg az osztályfőnök ír a naplóba. Osztályfőnöki óra. Az utolsó... Ilyen negyvenöt perc nem lesz több. Ä „fecskék” már igazgatják tollaákat, készülnek, hogy kirepüljenek a fészekből... Az utolsó olyaln óra, amikor együtt beszélik meg a közös problémákat: az osztályfőnök és az osztály. A levegőben nem érződik a meghatottság, nem, az majd később, amikor már csak emlék lesz a títtéásüveg, és benne a kréta„Tjíttifír út,kÍMti.S darab, amely a toHhegyre akadt, s a toll gyanútlan kezelője csinos pacát ejtett a füzetére ... A négy év közös munkája megteremtette a „barátság és tisztelet mágneses erőterét”. —' Negyvenen indultunk az év elején. Reméljük, ennyien jutunk el az érettségire is •. • bár egyesek mindent elkövetitek, hogy ez ne így legyen ... AKINEK TISZTA a lelkiismerete, az kárörvendően mosolyog, akinek pedig ábj van a fején — az is mosolyog, hogy na igen, voltak ilyenek, de hát ő talán mégsem „követett el mindent”... (Tanár úr, kérem, én készültem ..) — Tizenegyedikén ballagás. Tudjátok, hogy minden' évben a ballagok küldöttsége megkoszorúzza Gárdonyi sírját Ki jelentkezik? ... Turcsányi, Totth és te... rendben van. Akkor most néhány szót az érettségiről. Valószínűleg kedden lesz az első írásbeli, bár erről még hivatalosat nem tudok mondaná. — Tanán úrt — Mi az? — Nincs még semmi... hogy mi lesz a tétel? ... NEHEZEN CSITUL a nevetés. Nincs annál szebb, mint együtt nevelni. A kérdező a leghangosabb; viccnek szánta, s „jól sült el a poén”. Azért persze, jó lenne előre tudni... — Nézzük csak a jegyeket. D omán, a fizikával kellene valamit csinálni.., — Tanulok, tanár úr. — Somodi. Ha így dolgozott volna az év elejétől, nem okozott volna annyi fejfájást. (So- niodi titokban megállapítja, hogy mennyit hízott a dicséreten. Láthatóan elégedett.) Nagy Árpád és. Darabos Zsolt hivatalos ügyben elhagyják a tantermet. Egy perc múlva már hozzák is vissza őket az érdeklődők, akik tudni szeretnék, hol lesz, stb. a ballagási ebéd. ök a felelősök. Megkönnyebbülten adják a felvilágosítást — a Park Szállóban lesz, ennyibe kerül... —, azt hitték valami baj van. — Most pedig játsszunk. Képzeljük el, hogy tízéves találkozónk van, s a tíz évről mesélünk egymásnak. Elmondjátok, hogy az 1973-ig terjedő időben mit szeretnétek elérni? Na, Domán? — Legalább 420 kilót szeretnék emelni — mondja a második sor „jobbszélsője”, aki üres óráiban súlyemeléssel foglalkozik. — Olyan helyen szeretnék dolgozni, ahol minél szebb eredményeket lehet elérni a kertészetben — mondja Turcsányi Miklós. — A tíz évbe nem kalkulálod bele a nősülést? — Azt a harmincéves tervemben ütemeztem be ... Kovács Gábor orvosnak készül, wztán a hevesi járásban szeretne dolgozni. Pék Féirenc tíz év múlva már főhadnagy lesz, a néphadseregben, Uliczki Sándor pedig tanítani fog... AZ ÉRETTSÉGI határkövén innen tekingetnek a jövőbe, gondolataikban szépen felépített tervek, amelyekről annyit beszélgettek a négy év alatt egymás között, vagy az osztályfőnöki órán. Ott más... Eddig az utat gondoskodó felnőtt kezek egyengették. Nemsokára azonban már a saját lábukra kell állniuk, önmaguk lesznek a felelősek életükért, és másokért is. Kátai Gábor