Heves Megyei Népújság, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-01 / 100. szám

Éljen dolgozó népünk vezetője, a Magyar Szocialista Munkáspárt! NYUGAT-IRIAN Nyugat-Iriánról hosszú ideig nem tudósítottak az újsá­gok. Ez a sziget, illetve a szigetnek holland uralom alatti része, „Holland-Üj-Guinea addig szerepelt a lapok első olda­lain, amíg Indonézia és Hollandia között nem született meg az egyezség, a tartomány gyarmati státuszának megszünteté­séről. Hosszú tárgyalások, öntevékeny partizánakciók (ame­lyek természetesen az Indonéz Köztársaság jóindulatától ki7 sérve, és az ország támogatásával zajlottak le) után született meg a kompromisszum, amely a megállapodást követő egy évre, 1963. május elsejére helyezte kilátásba a gyarmat át­adását. Az egy esztendő alatt — a szerződés értelmében — ENSZ-közigazgatás alatt állott a közel félmillió négyzetkilo­méternyi szigetrész. Május elseje Indonéziában hivatalosan is ünnep, munka­szüneti nap. Az ünnep — kétszeresen ünnep, mert az „átadás” napja is — szimbolizálja azt, hogy mennyire megfér egymás mellett az internacionalizmus és a nemzeti felszabadító moz­galmak progresszív nacionalizmusa. Az indonéz hivatalos hírügynökség, az ANTARA jelentése szerint, a „végleges átadás zökkenőmentes lesz”, ahogy az ENSZ főtitkára hangoztatta a világszervezet egyik sajtó- értekezletén. Sudjarvo Tjondronegoro miniszterhelyettes, aki Kota Ba- ruban (Nyugat-Irian fővárosa, indonéz nyelven, azelőtt Hol­landiának nevezték) az új „anyaországot” képviseli, kijelen­tette, hogy a szigetrész a köztársaság egyik tartománya lesz, és az ország adminisztrációja kiterjeszti a kormányzat hatás­körét azokra a területekre is, amelyeket nem fogott át a hol­land közigazgatás. A 412 7Sí négyzetkilométernyi hatalmas területet mind­össze háromnegyedmillió ember lakja, nagyrészt pápuák. A primitív körülmények között élő őslakosság a mocsaras vidé­keken rizst, batátát, maniókát és kovrát termel. Exportcikkei között a kőolaj, kopra, kávé, kaucsuk, fa és krokodilbőr sze­repel. A rizst és a többi élelmiszerek nagyrészét, valamint a textíliákat importálják. Külkereskedelmét eddig nagyrészt Hollandiával és Hong-Konggal bonyolította le. Megnyílt as egri strand! Minden előkészület megtörtént, s újból megnyílt az országos hírnevű egri strandfürdő. Az elmúlt évben több mint negyedmillió látogató hűsölt, napozott a kellemes környezetű strandon, s míg a fiatalok a normál hőmér­sékletű vizet vették birtokukba, az idősebbek a mester­séges meleg víznek adtak előnyt. Nemcsak az egriek, nemcsak a megyéből ide látogató turisták keresik fel szívesen a strandot, de az ország bármely részéből érke­zők is felüdülést találtak vizeiben, kényelmes heverőin. Egészséges, szórakoztató időtöltés a napfürdőzés. Egy nagy labda, barátnő, s máris jól érzik magukat a fiatalok. (x) Fidel Castro látogatása Hruscsov nyaralójában MOSZKVA: Fidel Castro és a kíséretében levő személyisé­gek kedden délelőtt látogatást tettek Hruscsov Moszkva kör­nyéki nyaralójában. A szovjet kormányfő és csa­ládja nagy örömmel fogadta Fidel Castrót és élénk beszél­getés fejlődött ki közöttük. A kubai miniszterelnök né­hány órát töltött a nyaralóban, ahol jelen volt Leonyid Brezs- nyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és felesége, Gromiko külügymi­niszter és felesége és több más szovjet vezető személyiség is. (MTI) N. Sz. Hruscsov szovjet kormányfő április 29-én fogadja Fidel Castrót a Kremlben. Események — sorokban CONAKRY: Sekou Touré, a Guineái Köztársaság elnöke, ötnapos nigériai látogatását, befejezve, hétfőn hazatért Conákryba. AMMAN: A MEN hírügynökség jelen­tése szerint. Akef Aífaezt bíz­ták meg egy új jordániai kor­mány megalakításával, mert Husszein Ben Nasszer kormá­nyának nem sikerült elfojtania a heves népi megmozduláso­kat. Alfaezről köztudomású, hogy szoros kapcsolatai van­nak a királyi családdal. Élvezi a korábbi miniszterelnök bi­zalmát és jó kapcsolatai van­nak mind Nagy-Britanniával, mind az Egyesült Államokkal. LONDON: RÖMA: Az Olaszországban vasárnap és hétfőn megtartott választások szavazatainak jó részét már összeszámlálták és a legfrissebb jelentések is meg­erősítik azokat a kezdeti rész- eredményeket, amelyek szerint az ország legerősebb pártja, a Kereszténydemokrata Párt meggyengültén került ki a küzdelemből. Az Olasz Kom­munista Párt jelentékenyen nö­velte szavazatainak számát és megerősödött a kormánytól jobbra álló, nagytőkés rétege­ket képviselő Liberális Párt is. A választásokon 32 800 000 szavazó járult az urnákhoz, 630 képviselői mandátum el­döntése végett. Közülük 28 700 000 szavazó — a 25 éven felüliek — 315 szenátusi man­dátumról döntött. A szavazás­ra jogosultaknak 93,3 százalé­ka élt választójogával. Ami a szenátusi választáso­kat illeti, három kivételével valamennyi szavazókörzetből beérkeztek az eredmények. A kereszténydemokraták az 1958- as eredményekhez képest négy százalékot vesztettek, részará­nyuk ál,2 százalékról 37,2 szá­zalékra csökkent. Az Olasz Kommunista Párt 21,8 száza­lékról 25,5 százalékra növelte szavazatainak részarányát. A képviselőházi választások eredményei eddig még csak szórványosan érkeztek be. Az összeszámlált 5 707 300 szava­zat 41,7 százalékát kapták meg a kereszténydemokraták, a kommunisták 22,8 százalékhoz jutottak, a szocialisták 15,2 százalékot, a szocialista de­BONN: A bonni állam törté­netének eddigi leghevesebb bérharca közepette ünnepli idén a nyugatnémet munkás- osztály május elsejét. „Az idei május 1 a harc napja lesz szá­munkra" — írja a Metall, a kö­zel kétmillió tagot számláló fémipari dolgozók szakszerve­zetének lapja, majd hangsú­lyozza: A nyugatnémet mun­kások ezen a napon nemcsak jogos követeléseikért tüntet­nek, hanem a béke megőrzé­séért is. Azt követelik, hogy a tömegpusztító fegyverek gyár­tására szánt óriási összegeket fordítsák a békés fejlődés fel­adatainak teljesítésére. Baden—Württembergben im­már hétfő reggel óta folyik a fémipari munkások sztrájkja és sztrájkra készülődnek a Ruhr-vidéki acélipar munkásai is, a szakszervezet ott pénte­ken dönt a sztrájk megkezdé­sének időpontjáról. A gyáripa­rosok azonban továbbra sem hajlandók teljesíteni a munká­sok béremelési követelését, el­lenkezőleg, provokatív lépés­re szánták el magukat és el­rendelték a munkások kizárá­sát az üzemekből. Ez azt je­lenti, hogy egész Baden—Würt- temberg-tartományban, amely a Ruhr-vidék után Nyugat-Né­metország második legfonto­sabb acélipari központja, a száz munkásnál többet foglal­koztató üzemek bezárják ka­puikat, azok is, amelyeket ed­dig a sztrájk nem érintett. Hétfőn este újabb tüntetés zajlott le Frederika görög ki­rályné londoni szállodája előtt. A tüntetők most is a görög po­litikai foglyok szabadlábra he­lyezését követelték. • Köztük volt a már 16 éve börtönben sínylődő A. Ambatelosz görög szakszervezeti funkcionárius felesége is. Részt vett a tünte­tésben négy munkáspárti kép­viselő, valamint Eric Lubbock liberális képviselő is. VIENTIANE: Souvanna Phouma, a laoszi kormány miniszterelnöke ked­den ismét a Kőedény-síkságra repült, hogy ott Szufanuvong miniszterelnök-helyettessel, a Laoszi Hazafias Front Pártjá­nak vezetőjével a laoszi vi­szály megoldásáról tanácskoz­zék. A miniszterelnököt elkí­séri útjára a nemzetköz' el­lenőrző bizottság több tagja is. 70 percig jól tartotta magát a Dóssá Értesítjük Heves megye lakosságát, hogy vállalatunk a következő új és javítási munkák elvégzését vállalja határidőre: Épület- és egyéb bádogos munkát, nikkeiezést és krómozást. Autó- és motorkerékpár-javítást. Pneumatik futózást és egyéb gumi.javitásokat. Órajavítást. Gépkocsitulajdonosok számára korszerű szerviz áll rendel­kezésre. Vállalunk továbbá hűtőgép-javftást és karban­tartást! FINOMMECHANIKAI VÁLLALAT. EGER 1BBBBBBBBBBBBBBBBBBBF QLe (eLulkezzm, meg.! MÄJUS 1-ÉN, 10 ÓRÁTÓL az Otthon Étterem nyitva I ízletes ebéd, vacsora! Hangulatos zene! Olcsó árak! BBBBBBBBBBBBBBBBBBBBi Sl!lll|ll|UIIIIU|ll|||fll|Uail|ll|l!|lh|||||||l||il|!i|i;||{||l|!l|!l|l||l||!i|i!|!|||iail||||||||||||||||II||||ll|!l|llf 1181*9 Olimpiai keret—Egri Dózsa 6:1 (2:1) Eger, 2000 néző. Vezette: Szegedi Barna. Olimpiai keret: Géléi (Szarka) — Novák, Orbán (Ma­rosi), Ihász — Palotai, Szepesi — Győrkő, Komora, Bene, Du­nai II., Rossi. Egri Dózsa: Papp — Mészá­ros, Lisztóczki, Révász — Vár- allyay, Hanus — Bostai, Nagy I. (Szabó), Üsztöke, Csizmadia. Gyors támadás végén Bene lövése Hanuson irányt változ­tatva jutott a hálóba. 1:0. A válogatott keret fölényben ját­szott, de az egri védelem jól zárt. A vendégek támadásai közben váratlanul egyenlített a Dózsa: Handó labdájával Ihász hibájából Üsztöke kiug­rott és a jobb alsó sarokba lőtt. 1:1. Az egriek most lényegesen jobban játszottak, mint az el­múlt vasárnap, és helyenként egyenrangú ellenfelei voltak a svédek ellen készülő olimpiai keretnek. A 40. percben Dunai nagy lövése jutott a léc alá. 2:1. ' Szünet után is meglepően jól tartotta magát a Dózsa, egy ízben Bostai bombája a kapufa belső éléről vágódott vissza. A 70. perctől kezdve mindjobban kidomborodott az olimpiások nagyobb tudása és most már sűrűn estek a gólok: Dunai, Bene, Komora és Dunai sorrendben. nttl|l!|llfDfl||ll|UI|||ll||IVIiai||||||||||||i9U|l|RHl!IRII«ll|liail|H|||f|ttii|||||taii|H||ltlt|ll||,|,linil,tllCU«,rr A Nyugatbükki Állami Erdőgazdaság értesíti a t. utazó és kiránduló közönséget, hogy A FELNÉMET—FELSÖTARKANYI és a SZIL­VÁSVÁRAD—SZALAJK A VÖLGYI erdei kisvas­utak ünnepi és vasárnapi személyszállító járatai május hó l-ével megindulnak. A személyjáratok a MÁV vonatokhoz menetrend szerint csatlakoznak. Ä SELYEM ütazás a kisvasúton, kirándulás a szabadba, a legszebb élmény és a legjobb pihenés. Nyomott műseiymek Tiszta selyem, burett Műselyem shantung m»am«ii«n»uttmmminnim:tn;<„.,,i„iMit.i 40,70— 60,40 Ft-ig 95,00—125,00 Ft-ig 44,50 Ft .>:igt«miim»uinaiimiiiRiiRi)iiig»MninfM9i mokraták 6,5 százalékot, a li­berálisok 6 százalékot kaptak. Milánóból, az ország máso­dik legnagyobb városából ka­pott eredmények szerint a múlt választáshoz képest a kommu­nista párt 50 000 szavazatot szerzett. (MTI) A kommunista párt megerősödött az olaszországi választásokon Május elseje előestéjén kiéleződött a nyugat-németországi sztrájkharc

Next

/
Oldalképek
Tartalom