Heves Megyei Népújság, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-28 / 98. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE Á MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZ IRODALMI KORÉNEK KIADÁSÁRAN^^^^ ROSSY KAROLY: As első felvonulás ÁPRILIS UTOLSÓ NAPJAI voltak. Nekünk, gyerekeknek, volt. a legkedvesebb az a hatalmas nyüzsgés, ami a városban hullámzott. A Kossuth téren óriási emelvényt ácsoltak a május elsejei ünnepségre. Mindenki takarított, söpört, a házat csinosította. A vörös zászlók tömege lengett a házak padlásáról. De nyugtalanító hírek is jártak. A román front napról napra közelebb ért a Tiszához. A vörös hadsereg katonái áramlottak a front felé. Egy-két napra, néha egy hétre is, beszállásoltak. Az udvarokon vígan pipáltak a gulyáságyúk és mi, gyerekek, szorgalmasan tartottuk a tálat, amikor a szakácsok literes kanállal mérték a porciót. Mi a Kósik-ház udvarára szoktunk rá. Egyik csapat jóformán a másiknak adta a szállást. A hely erre igen alkalmas volt. Nagy udvaron épült a ház, az istálló is alkalmas volt vagy húsz ló befogadására. A terjedelmes verandán könnyen éjszakáztak a vörös katonák a frissen leszórt szalmán. s mi átszorultunk a hadiárva otthon szűkös ! falai közé. Nagynehezen sikerült minden | osztály részére naponta két órára tantermet ! biztosítani. ] A nyugtalan idők szele az osztályok abla- ] kain is befújt. Sok óra eltelt azzal, hogy az] órarendben szereplő tantárgy helyett vala- ] melyik tanár belemelegedett a politikai hely- ! zet magyarázatába. ] ELSŐ ŐRÁNK A MARXIZMUS volt. } Braun Somára már olyan kevesen emlékez- ! nek. Okos, értelmes szavakkal kezdte el az* órát. Az óra vége felé a május elseji ünnep-! ség elragadtatott szavakra lendítette. { — Fiúk! Nagy ünnep az első szabad má-1 jus elseje. Az egész város lelkesedéssel ké-! szül rá. A vörös hadsereg katonái is részt] vesznek az ünnepi felvonuláson. Az ifjúságii, természetesen. Arra kérlek benneteket, hogy ] minden eszközzel tegyétek felejthetetlenné azt a nagy demonstrációt. ] Szünetben összebújt az osztály. Mindenki- ;]; nek volt valami színes ötlete, aminek a meg-!}! valósítását nagy dolognak tekintette. * — Öltözzünk mind magyarba. Szerezzünk !' csizmanadrágot, borjúszájú inget. ] — Csupa vörös zászlót vigyünk. Vagyunk;*' húszán, egész zászlóerdő lesz, ha felvonulunk.!}! Nyugodtan vártam, hogy kimerüljenek. !}! — Parádésan fogunk ielvonulni! — jegyez-]! tem meg kidüllesztett mellel. A városban van ! Károly király négy koronázási lova, meg egy] gyönyörű hintó. Azon a parádés fogaton fo-j gunk felvonulni. , ] A plafont repesztő hurrá volt a felelet.]; Még szorosabban összebújtunk, a Bíró Jancsi-]! val felváltva tájékoztattam az osztálytársa-']1 kát. !}! Másnap reggel zenés ébresztőre talpon volt ] az egész város. A Kósik-ház katonái fényesre t dörzsölt csizmákban csattogtak a város közepe ] felé, s vidáman álltak be az ünneplő tömegbe. # Az V. á. nálunk gyülekezett, s egyenként]; sómfordáltunk át a Kósik-házba. .|> Vereb Jani bácsi egyedül vigyázott a kör-!}! letre. Ijedten rázta a fejét, amikor elmond-;]; tam neki, hogy az V. á. a király fogatán akar!}! felvonulni. ] — Szó sem lehet róla, legények! Ezért ne-# kém akasztás járna. Réz Tóni ezért a fejemet ] leharapná, ha én ezt megengedném. # Szót szó követett. Addig hízelegtünk az!]! öregnek, hogy még befogni is segített. Kitárta ]! a nagykaput, én felugrottam a bakra. Az ősz-] tály fele a hin tóra. Ki az ülésbe, ki á sárvé-] dőre, még a hátsó tengelyen is lógtak: És] megindultunk. A négy szürke rakta a lábát, t prüszkölve rázta a fejét. Valósággal repül-] tünk végig a Puskaporos utcán, a Széchenyi;! úton. Ki a vasút irányába, hogy bekapcsolód- ! junk a menetbe. # A DIÁKSÁG LELKES éljenzéssel fogadott! bennünket. Braun tanár úr nem tudott ve-] lünk betelni. Boldogan mutatott helyet ne-.( künk az oszlop elején. Csák, amikor végigné- ]; zett rajtunk, akkor hűlt eL ! — Fiúk! Egyetlen vörös zászló nélkül ] akartok felvonulni? Végszóra pattantak le az ;j; osztálytársak a hin tóról. Nem telt bele öt ] perc, a kocsink volóságos zászlóerdő volt.! Minden gyerek magasra tartott lobogóval in-!}! 'tegetett ] A menet fél tízkor megindult. Méltóság-#, teljesen hömpölygött a felállított díszeméi-] vény felé. Büszkén fogtam a négy szürke.!1 száját. Akármelyik parádés-kocsis megiri-]1 gyelhette volna a tartásomat. j.1 A táltosok feltűnő nyugalommal bírták a] zajt, s már csak ötven lépésre voltunk az! emelvénytől. A fúvószenekar kisdobosa'akkor!}! recsegtette egy induló első hangjait. A nagy- ] dob lépett a nyomába, majd indulatosan be-] levágott az egész zenekar. ! Ez kellett a négy lónak, semmi egyéb. A l két első riadtan ágaskodott a két hátsó lábá- ] ra. A másik kettő szintén nekivadult és ije^- i ten rántották félre a kocsit. ■’ ] A tömeg felmorajlott. Az asszonyok sikítva]; tódultak a járdára. ! Minden erőmmel a hajtószárat húztam, # hogy valamiképpen lecsendesítsem a négy ] bestiát. Szerencsétlenségemre a zenekar még# nagyobb erővel csattogott. Ijedten néztem;]; körül. S abban a pillanatban megláttam Réz] Tónit. Felénk rohant. Egyetlen ugrással a ba- ] kon termett mellettem, és meg: gadta a hajtó- !•! szárat. Erőteljesen megfogta a égy ló száját] és a négy vadállat ke efcárány -tt a kezében.!}! Kényesen táncolva lépegettek í úttest grá-;]; nitkockáin. * X A zenekar tovább repesztette a dobhár-.J! tyánkat. Mintha a nég táltos is a zenére lé- ] pegetett volna. ! AZ EMELVÉNYNÉL FlilAPÓS taps foga-! dott bennünket. Lelkese integettünk a zász-] lókkal. Réz Tóni pedig .. jszkán nézett végig!; először a kényesen lépe. tő : . ko. , majd]; pedig a vidám V. é. oszte *crPOLNER ZOLTÁN: Szétvert tanya Tonnányi düh robbant itt szerteszét, mint háborúból visszamaradt akna. Viszi a szél vastag porát, meszét, magányos kútgém les a roncs falakra. Nem emlékszem, hogy bármi e tanyából a tájnak méltó emléke lehet, csupán a nyomor üszke parázsol a széttört gerincű zsindely felett. Ki negyven évig itt élt most megáll és visszaadja szégyenét a földnek. Kitárul benne résnyi szemhatár leomlik múltja a vad, börtönné lett. Megy nagy, öles lépésekkel a fényben a hantok ősi szurdokain át. Valaki köztünk hitben, emberségben megint haza, hazájára talált. HARGITAI ISTVÁN: Ügy, ahogy már az elején kiböktem, április utolsó napjaiban jártunk. A csapat négynapos szállásolás után hajnalban elhúzódott Abony irányába. A hűvös reggelben tallóztunk az udvaron, hogy hátha találunk valamit. Szerencsém volt. Kezemre akadt egy feslett bakancs. Dósa Palkó egy kivénült nyeregbe kapaszkodott. A húgom egy gyalogsági ásóval hadonászott. A Bíró gyereknek pokoli mázlija volt. Valamelyik katona a veranda ablakában felejtett-egy fél doboz promencli- cukrot, meg egy pakk magyar cigarettát. Ezt találta meg Bíró Jancsi. Órák hosszán kullogtunk utána. A • kisebbek cukorért könyörögtek, a nagyobbaknak egy szál cigarettáért csurgóit a nyáluk. Kilenc óra felé kivágódott a nagykapu. Szálas vörös katona nézett velünk szemközt. — Itt laktok, gyerekek? En voltam a társaságban a legbátrabb. Közelebb léptem. — Nem lakunk itt, csak böngészünk! — és felé mutattam a feslett bakancsot. — Nem sok, hallod-e! Elég sovány eredmény. . Azzal elfordult tőlünk. Kiment az utcára és néhány hangos szóval dirigálta be az udvarra a kocsikat. A konyhakocsi már finom gulyásillatot lehelt. A málhás szekerek zsúfolásig voltak Egy tetéjesen volt komisz döfivel, a másikon keresztbe-hosszára rakott liszteszsákok. Egy harmadik kocsiról gersli szóródott. Szépen rendre álltak egymás mellé a fogatok. A szálas katona közben eltűnt, s néhány pillanat múlva elkápráztatott bennünket. Gyönyörű lakkozott hintó bakján ült, s a kocsi előtt négy csodaszép fehér ló táncolt. A katona erőteljesen megmarkolta a hajtószárat és úgy tartotta vissza a négy prüszkölő bestiát. Minden pillanatban készen voltak arra, hogy megugorjanak és elragadják világgá a hintót. A KATONA ÜGYESEN kormányozta a fogatot az udvar közepére. Leugrott a bakról. Szeretettel megveregette az idegesen reszkető lovak nyakát. Közben két másik katona fürgén kifogta a négy jószágot. Bevezették őket az istállóba. Még azt a néhány lépést az istállóig is táncolva tették meg. Néhány perc múlva már hallottuk, hogy milyen jóízűen ropogtatják az eléjük szórt abrakot. Persze, nekünk is nagyon tetszett a négy pompás állat. Ott álltunk az istálló hid- lásán és úgy gyönyörködtünk bennük. — Csak a mesében vannak ilyen táltosok! — Gyönyörködött Bíró Jancsi. — Egy frászt! — torkoltam le. — A pesti lóversenyen csupán ilyen ló van. A szálas katona félkézzel támasztotta az istálló ajtaját. Eleinte nem avatkozott bele a szócséplésünkbe. Később megszólalt. — Ez olyan jószág, gyerekek, aminek az egész országban nincs párja. Akár hiszitek, akár nem, ez a négy ló húzta a koronázási hintót, amikor Károlyt megkoronázták. Azóta Gödöllőn tartották őket arra, ha a királyi családból valakinek kedve szottyan a sétakocsikázásra. Hát persze, az üzlet megbukott, ebek harmincadj ára került minden. Éppen Gödöllőn voltunk. Én nem sokat gondolkodtam, befogtam a négy fehéret. Ügy, ahogy vannak, elviszem őket a parancsnoknak, Szolnokra. Közben szeretettel simogatta a lovak nyakát. A szeretetnek az volt a teteje, amikor egy lapát kristálycukrot osztott szét a négy állat között. Az egész délelőttöt ott ténferegtük e! a katonák között, s az otthoni ebédre csak fitymálva néztünk. A katonák alaposan jóltartottak bennünket babgulyással. Kedvetlenül mentünk délután iskolába. A gimnáziumot katonai célokra vették igénybe, i Erdőirtáson (a Karjalai Ciklusból.) Az erdők álmatag füvét Motor rezzenti fel. Láng lobban és hajnali-kék Vizekre gázt lehel — Bújik a hamvas áfonya — Piros és kékszemű — Ám fölé hajlik alkonya Piros torkunk felül — A sáv szélén őrségben áll Négy szürke szálfenyő, Hozzájuk nyúlni szinte fáj, Ügy állnak ott elől... Zengő fogú fűrész fehér Lapja sikongva nyír. Szentségtörőn! Es tejfehér Törzzsel kidől a nyír — Utána hull egymásután Mind a legderekabb —, Tetem tetemre, s délután Tisztásra hull a Nap. ISZLAI ZOLTÁN: JÁTÉK Játszogattam egy szalmaszállal boldog az, aki mitse vállal ó szalma színe, szarna lángja fénylesz elégsz de hát hiába FARKAS ANDRÁS: TAVASZI ÓDA Te ártatlan felhőpamacs, Te messzjehívó víg mosoly, Mit játszol itt, mit is akarsz? Omolj, bomolj, lengj és foszolj, Libbenj az úszó messzeségbe, Mutasd a lelked fényben égve, S ha húllasz is majd összetépve, Csábíts engem szelíd vidékre! Szememmel most elédteszem A hirtelennőt kedvemet, A vágyamat, hitem, eszem, Hogy a tested remegne meg: Lebegő Íim-Iom, szűziesség Parányi életed. Nevess még! És hogy minden-minden megessék: Fényből szőtt tested dicsértessék! Szellő sodor és április, Szavam hív és hunyó szemem, A nap felszippant s messzevisz, Amíg a lelkem üzenem: lm, látod itt élünk a földön, A nap lemegy s a hold, ha följön, Csillag hűli percen s emberöltőn, Hgy a helyeden tündököljön. De most, te kis felhőpamacs, Te halványkékség, lágy mosoly, Megfoglak téged, ittmaradsz! Ne is bomolj, ne is foszolj, Libbenj, simulj kérő szememre, Ne menj innen, ne menj semerre, S ha az erős nap elseperne, Gyere hozzám, mint őszi pernye, Mert ősszel is kell egy mosoly, Mert ősszel is kell kellemes Derű, s ha bebalzsamozol Majd akkor is és megremegsz Majd akkor is, megismerem még Huncut szemed, a régi emlék Varázsát és akkor, ha mennék, Te tiltakozz: Várj, most te nem mégy! MOLNÁR JENŐ: ^öa tm s z a oízpazton Micsoda boldog locsogás: cseveg a part, a hab, temető volt a jég, a hó, a csend a fagy alatt. Jégbeszorított nyugalom, nem könnyű pihenés, bilincsre fagyott rá a szó, a néma szenvedés. Szabadság zúg már. Megy a jég! A láncok sorsa ez. Egyiket rozsda marja szét, másik vizekbe vesz. A víz, a mélység újra él, játszik, ugrál a hah. Becéz, biztat száz gyökeret, az élet most fakad. Ébred a part, a vén fűzet a szél fésülgeti, víz tükrén nézi meg magát. Ugyan mit súg neki? Suhan a kavics. Valaki próbálja karjait. Éhes szemében fény ragyog, hintázik egy ladik. ÉBLI KATALIN: Staíocíi Mtt A parttól még nem szakadtam el, de a horgonyt már felszedtem; távoli, foszló égbolttá válik az alig sejthető mennyezet felettem. Az álom filmje már befűzve: a vetítés kezdetét várja; zuhanást érzek, amikor elragad a'fáradtság örvénylő árja... ANTALFY ISTVÁN: Így indul reggelenkénl A zaj (nem is zaj, épp csak neszezés, annyi, mintha egy parányi egér a lyukból kisurran, szétnézni: hogy, s mint., vagy annyi sem...) egy rebbenő tenyér súrlódása a dunnán, szusszanásnyi zajocska, moccanásnyi riadás, onnan indul el, abból a sarokból, ! elindul, s jön felém, útközben már felhangosul, miként a szív verése, amely felfogja... mesélő neszek... most... kinyújtja kezét, most visszahúzza, most, — tudom — erre fordul, ide néz... vagy nem is ide, fel a mennyezet fehérségére, még félig csukott szemmel, egy más világ tájairól megtérve bár, de még az éji álmok képeit, színeit látja tovább, a i vibráló reggel szép koronáját csak nézi, nem látja, nem ért5... pendül aztán az ébredés feszülő húrja, és a nesz úgy jön el hozzám, keresztül a háromszor-négyméteres szobánkon, és egyre tisztább, egyre érthetőbb a lét megnyilvánuló áradása, a cuppogás (lm, ez jellemzi őt!) aztán... egy újabb moccanás: az agyban tudat villan: ez már az ébredés! ez ő... már tudja ő is, hogy felébredt, és mosolyog és szólna is talán, de inkább... cuppantás... két ujj a szájban: és ez az újabb reggel köszöntése e hozzám áramló meleg sugára felüdít, ez a tűnő pillanat: átszólok hozzá — tréfálkozva —, érti, úgy szól vissza ő is, és felkacag, ... és így indul el, alig moccanásnyi rezdüléssel nap-mind nap élet. munka, így eszmélünk új napok sugarára, így eszmélünk naponta új magunkra, (alig több, mint e^y parányi egérke neszezése a lyuk szélén) hogy aztán legyen belőle új nap új csatája, és új győzelme! és felnő az ember, de nem felejti, nem felejtheti e reggelek induló tisztaságát, amelyben még nincs benne eljövendő árnyék, csak fény, csak az a pillanat, amely VAN, — de amelyben a jövő reménye rezdül, csillan és dobog* amely erőt ad, s az erő maga!
