Heves Megyei Népújság, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-14 / 61. szám
6 NßPÜJSÄG 1963. március 14., fcsötörtÄ Fontos tudnivalók a közbirtokosság! erdők területén végzett munkákról Szurkológyűlés A Honvéd Zalka SE ökölvívó szakosztálya március 14-én, csütörtökön este 19 órakor a gyöngyösi tiszti Mub nagytermében tartja idei második szu rfcológyűlését. A gyűlésen értékelésre kerül a Honvéd Zalka SE csapatának eddigi két mérkőzése, a vasárnap Gyöngyösön megrendezésre kerülő, Dunaújvárosi Kohász elleni újabb találkozóra való felkészülés, és egyéb, a szurkolók által felvetett probléma. A szakosztály vezetősége ezúton is meghívja az ökölvívás gyöngyösi híveit. Birkózás fiatai birkózó, aki tavaly még a serdülő korcsoporthoz tartozott, most indult az első komolyabb versenyen — tőle már az idén jobb eredményeket várhatunk. H atlantit nagyúti fiatal. .. A nagyúti KISZ alapszervezetnél 65 fiatal jelentkezett az Ifjúság a szocializmusért-moz- galora négy követelményének teljesítésére. Ismeretes, hogy a mozgalom negyedik követelménye a sport. Rendkívül fontos tehát, hogy az alapszervezetek különböző bajnokságok, versenyek rendezésével lehetőségeket biz tosítsanak a sportköveteimé nyék teljesítésére. A nagyút KISZ alapszervezet nagy gon dot fordít arra, hogy ezeket < lehetőségeket biztosítsa. Lelki ismereti kérdésnek tekinti t fiatalok sportoltatását, vala mennyi részvevőtől küldi megkérdezte: milyen sportág ban láván eleget tenni a ne gyedik követelménynek. A 6. jelentkező a következő sport ágakat választotta; kézilabdi 14 fő, asztalitenisz 16, sakkozd 3, labdarúgás 7. atlétika 10, Ki lián Testnevelési mozgalom L fő. Örvendetes tehát, hogy Nagy úton ilyen alaposan foglalkoz nak a sporttal. Van azonbai egy észrevételünk, amit nen árt, ha megszívlelnek a fiaia lók: a magunk részéről helye sebbnek tartanánk, ha vala mennyien a Kilián Testneve lesi mozgalomból teljesítenél a negyedik követelményt, akkor az 1SZM jelvény melli felkerülne a hajtókára a Ki lián jelvényke is... (—váry) A Magyar Természetbarát Szövetség április 13—15-én hegymászó toborzást rendez a Bükk-hegységben. Az északmagyarországi hegymászók tehát közös mászótúrán vehetnek részt, jelentkezni közvetlenül a Magyar Természetbarát Szövetségnél lehet. ★ Az Egri Helyiipari Vállalat természetjáró szakosztálya szombaton és vasárnap vendégül látta a Budapesti Helyi- ipari Vállalat 12 főnyi természetjáró csoportját. A helyiipariak a Várkút környékén túráztak és a Vörös Meteor kulcsosházában töltötték az éjszakát. . ★ A Heves megyei Természet- barát Szövetség március 17-én, vasárnap reggel 9 órakor, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban rendezi meg eltnéleti versenyét (bejárat a Csiky Sándor utca felől). A szövetség a helyszínen is elfogad nevezéseket. ★ A megyei szövetség versenybírói bizottsága értesíti az egri versenybírókat, hogy 1963. március 22-én, pénteken délután 17 órakor a megyei TST helyiségében megbeszélést tart az 1963. évi feladatokról. ★ Gazdag munkatervet készített 1963-ra az Egri Pedagógus természetjáró szakosztálya. A pedagógus természetjárók vállalják egy szövetségi klubest rendezését, részt vesznek az feszes természetjáró rendezvéét 'i Vód/f 120 ezer forint értékű társadalmi munka ... Novajon annak idején nagy lelkesedéssel csatlakoztak a megyei TST pálya- és öltözőépitési felhívásához és a falu Lakóinak összefogásából 1962-ben korszerű, több helyiségből álló öltöző épült fel. Értéke: 170 ezer forint, ebből a társadalmi munka értéke 120 ezer forintra rúg. Képünk a novaji öltöző építkezési munkáiról készült (Foto: Csáki)' beimi, mely egyből halomra dönti a totózók minden reményét. Mégis, magamban sokat ábrándoztam: mi lenne, ha egyszer Fortuna istenasszonya engem is kegyeibe fogadna és 12-es találatot érnék el? ... A sors különös szeszélye úgy hozta, hogy én voltam a játékvezetője a zsúfolva megtelt stadionban, este — villanyfényben — sorra kerülő kupa-döntő mérkőzésnek. A délután lejátszott totómérkőzések eredményei már ismeretesek voltak. Talán százszor is átfutottam totó-szelvényemet, és nem akartam hinni szemeimnek: 11 találatot mutatott... És most következne az a bizonyos „tizenkettedik”, melyre a tippem, az előzetes várakozásoknak megfelelően: 1—X volt. Érthető izgalom pírja ült orcámon ... soha ily közelállónak nem ereztem magam a telitalálathoz, mint most... A mérkőzés erős iramú, változatos, ig'azi, vérbeli kupaküzdelmet hozott. A helyi csapat kétgólos előnyét a vendégcsapat huszáros rohamokkal, két ízben is kiegyenlítette. Két perc volt mar csak hátra a játékból... Már-mar úgy látszott, hogy a mérkőzés döntetlen eredménnyel végződik, amely- lyel — látszólag nemcsak a játékosok, hanem — mi tagadás, jómagam is a legteljesebb mértékben elégedett lettem volna. De nem így történt! Egy villámgyors támadás után, az ellenfél középcsatára, lerázva magáról a védőket, kiugrott, a kapus fejvesztetten rohant ki kapujából, de már csak a csatár lövésere lendült lábát tudta elkapni, de oly szerencséUenül, hogy egyidejűleg őt a földre is rántotta . Vitathatatlan u-es ... Habozás nélkül meg is ítéltem. Százezer torok egetverő tombolása közepette tették le a labdát a ll-es pontra ... Megadtam a jelet a büntetőrúgás végrehajtására. A csatár nekiszaladt, s hatalmas erejű, de kevésbé helyezett lövését a kapus először kiütötte, de pechjére pont a befutó csatár lábai elé. aki most már nem hibázott és védhetetlenül vágta azt a hálóba ... Így elestem ugyan a már zsebemben érzett, életem első totófőnyereményétől. de ennél sokkal többet és értékesebbet jelenteit számomra a szaksajtó működésemmel kapcsolatos megállapítása, amely így szólt: — „Nagyvonalúan bíráskodott!’! Két egyszerű, szürke szó ugyani - de annál kifejezőbb. I I AZ ÉRVÉNYBEN LEVŐ kormány- és erdészeti főigazgatósági rendeletek — különösen a VII. számú, erdőkről szóló törvény — a közbirtokossági erdőkkel kapcsolatban komoly intézkedéseket tartalmaznak. A törvény végrehajtása nagy gondosságot és felelősséget követel az erdő jogszerinti birtokosaitól, különösen a termelőszövetkezetek vezetőitől és tagjaitól, akik a közbirtokossági erdők többségét a törvény végrehajtása során átveszik. Közismert tény, hogy, a közbirtokossági erdők —’ amelyek területe megyénkben közel 45 000 katasztrális holdat tesz ki — nagyon elhanyagolt állapotban vannak. Fatermeléseik szakszerűtlenek, az erdőértéket növelő művelési munkálatokat pedig elhanyagolták. A gyakorlat az volt, hogy a közbirtokosságok többsége az erdőt letarolta, állandóan legeltette. Ezáltal az egykoron szép és komoly jövedelmet adó erdőterületek elkonárosodtak, talajuk értéktelenné vált. ÉPPEN EZÉRT KÖZÖS erővel dolgozzunk azon, hogy az említett területeken ismét erdő legyen. Ez nemcsak népgazdasági, hanem termelőszövetkezeti érdek is, mert az elkopáro- sodott, erodált területeken nem lehet mezőgazdasági művelést folytatni. Á fentiek megszüntetésére a megye két erdőgazdasága már eddig is nagy erőfeszítéseket tett. Ezen munkálatok területe, csupán a Nyugatbükki Állami Erdőgazdasághoz tartozó területen már eddig is 1443 katasztrális holdat tesz ki és az állam 14 millió forintot költött rá tíz év alatt. Az eddigiek gondjaink, problémáink csali egy részét jelentik. A másik hiba ott van, hogy azokon a közbirtokossági területeken, ahol erdő van, az erdei munkálatokat nem a közbirtokossági, illetve a szövetkezeti tagok végzik, hanem az erdőgazdaságok. Ezt az erdőgazdaságok a közbirtokosságok költségére végzik. Meg kell azonban mondani, hogy ez Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az „Egri Bistro’’ f. hó 18-tól 24-ig, festés miatt ZÁRVA TART. Zárvatartásunk alatt a Vpr1 ászkürt és a Széchenyi Étterem szívesen látja a nálunk étkező kedves vendégeinket. Egri Vendéglátóipari Vállalat fcT.TX..TX,'r.T.rj,/T*TAT>, A Hajtómű és Felvonógyár 4. sz. Gyáregysége, Eger, átmérő és fúraíköszörűsöket vesz fel. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon, reggel 8—14 óráig. Szövetkezetek Heves megyei Értékesítő Központja azonnali belépéssel jogtanácsost keres. Eger, Dobó tér 3. sz, Személyzeti osztály} a közbirtokosságok, illetve a szövetkezetek részére költséges és fölösleges pénzkiadást jelent. Tudja mindenki, hogy az erdei munkák télen és kora tavasszal jelentkeznek. Ebben az időben a szövetkezeti tagság és a fogaterő sincs foglalkoztatva. Az eddig tapasztaltak azt mutatják, hogy a közbirtokosságok évente ilyen címen 3—4 millió forintot fizettek az erdőgazdaságoknak. Ügy látom,- hogy ezen számottevő, összeg kifizetése fölösleges. A szövetkezetek a késő őszi, téli és kora tavaszi időszakban szabad munkaerővel és fogaterővel rendelkeznek. Ezért mi azt ajánljuk; hogy a jövőben az erdei munkákat a közbirtokossági erdőkben végezzék el átlaguk a szövetkezeti tagok munkaegységre, mert ez a leggazdaságosabb eljárás. Abban az esetben, ha ezt teszik, több millió forintot takarítanak meg és ezzel is növelik a munkaegység értékét. Az erdőgazdaság emellett továbbra is megadja a szükséges szakmai segítséget. E PROBLÉMA ELŐSEGÍTÉSE és megoldása érdekében javasoljuk, hogy a termelőszövetkezetek vezetőségi ülésen, illetve közgyűlésen tárgyalják meg a saját, illetve a közbirtokossági erdőkben végzendő munkák ügyét. Ajánljuk a termelőszövetkezeteknek, hogy az erdei munkákat premizálják, vegyék be azokat is anyagi ösztönzőik közé. Célszerű az erdőgazdasági normák alkalmazása. Szerintünk eredményt hozna a premizálás alább leírt módja: 1. Azon termelőszövetkezeti tagnak (tagoknak), aki a fatermelésben, vagy faanyag mozgatásnál dolgozik (közelítés, kiszállítás, szállítás), 15 munkaegységként. 1—X úrméter tűzifát adjanak prémiumként. 2. Azon termelőszövetkezeti tagnak (tagoknak), aki az erdőművelésnél (csemete ültetés, kapálás, tisztítás, talajelőkészítés, stb.) dolgozik, 22 munkaegységként ugyancsak 1— 1 űrméter tűzifát adjanak prémiumként. i ÜGY GONDOLOM, hogy ha szövetkezeteink ezen tanácsokat megfogadják, úgy a közbirtokossági erdők állománya évről évre növekedni fog és ezzel párhuzamosan a szövetkezetek vagyona és a tagság jövedelme is. Adanikó József, a Nyugatbükki Állami , Erdőgazdaság igazgatója Apróhirdetések 501-es ORION televízió eladó. Hatvan, Horváth Mihály utca 66. SZÁMOLÓGÉPEK mezőgazda- íj ági termelőszövetkezeteknek készpénzért, garanciával elac^k. Telelőn: 336-845. FIGYELEM! Szappan cserél est megkezdtük Horton a volt malomnál, Vargáéknál, 1 kg zsiradékra 8 forintot kell fizetni. ROLLEIFLEX automat fényképezőgép eladó. Körmendi Károly, Eger, Gárdonyi Gimnázium. DANUVIA motorkerékpár, fekete, jó állapotban jutányosán eladó. Dr. Orosz,. Heves, Egészségház. Telefon: délelőtt 33, délután 62. ELCSERÉLNÉM egri, belvárosi 2 szoba, konyha, speizos lakásomat hasonló gyöngyösiért. Cím: roesz- templom udvar. Erdélyi. KÉT szoba, lakókonyhás, komfortos gyöngyösi lakásomat elcserélném hasonló egriért. „Telefon van” jeligére. Cím a kiadóhivatalban. >04 ♦ ♦♦ *♦♦♦♦♦♦ ♦♦ ♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦*♦♦ EXPRESSZ LEVES gyorsan tálalható, ízletes népüjsag A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57, 12-73. Posta fiók: 23. L sz.: 23 062. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postaöók: 23. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. MINDEN MINŐSÉGBEN, MINDEN ALKALOMRA, MINDEN SZÍNBEN, MINDIG DIVATOS A Tiszta selyem 112.— Ft Nylon 92.—tol 133.— Ft-ig Muszlin 80.— Ft Salgótarjánban országos jellegű ifjúsági szabadfogású birkózó-versenyt rendeztek, amelyen a salgótarjáni birkózók mellett több fővárosi és gyöngyösi verseny- _ ző is szőnyegre A gyöngyö- ^ siek közül legjobban a nehézsúlyú Fórizs József szerepelt, aki kemény küzöaleta- sorozatban, valamennyi fővárosi versenyzőt maga mögé utasítva, biztosan szerezte meg az első helyet. A kitűnő versenyző az idén jól kezdett, már másodízben szerzett első helyet! Gulyás József. Szőke Miklós, Fityó András és Bata Gyula negyedik helyen végzett, az 53 kg-os súlycsoportban pedig Laczkó Péter az ötödik hellyel volt kénytelen megelégedni. A Reginaid James Leafe (Anglia): .......11-ES BÜMTETÖRÜGÄS VA GY 12-ES TOTÓ-TELITALÁLAT?” Hétről hétre rendszeresen részt vettem a totózásban, mely az egyik legkedvesebb szórakozásom volt. Sokan tették már föl a kérdést: — Miképpen lehetséges, hogy alá annyira „közel áll” a labdarúgáshoz, mint ön, híró úr, nem ért el eddig jelentősebb összegű nyereményt? — fgy válaszoltam: — A szerencse forgandó, no és a futball örök és dicsőséges bizonytalansága, valamint az a tény, hogy nekünk, „közel állók”-nak. nincs szívünk egy olyan ellentétes tippet nyékén és tanfolyamokon, féi- évenkint szakosztály értekezletet tartanak, munkatúrákat szerveznek, melynek keretében forrásokat hoznak rendbe. A többi egri szakosztályokkal közös túrákon építik ki a jó kapcsolatokat, és négyen, Kom- játi Margit, Szigeti Jolán, Ve- rebélyi András, valamint Ve- rebélyi György, bekapcsolódnak az országos Kéktúrába. Tovább folytatják a Vöröskői időszakos forrás rendszerének kutatását és 1963. július 1-től 15-ig kutatótábort telepítenek a vöröskő-völgyi erdészháznál. Ezenkívül megindítják a bagoly-völgyi feltáró munkát is. MEDOSZ néven új sportkör alakult a füzesabonyi Állami Gazdaságban A napokban közel 100 lelkes sportbarát gyűlt össze a Füzesabonyi Állami Gazdaság egyik helyiségében, hogy megalakítsa a gazdaság sportkörét. ' A gyűlésen megjelent Kovács József, a füzesabonyi JTST elnöke, és Zs. Nagy Károly, a megyei lovasszövetség titkára is. Az új sportkör, a Füzesabonyi MEDOSZ, a következő öt szakosztályt kívánja működtetni: asztalitenisz, sakk, labdarúgó-, röplabda- és lovasszakosztály. A tervek szerint a lovas-szakosztályt súlyponti szakosztálynak tekinti, és ezért a sportkör jelentős anyagi támogatást biztosít részére. Reméljük, hogy a füzesabonyi iovas-sportolókról sokat hallunk majd. Az új sportkör elnökének Vincze Imrét választották meg. helyettese pedig Toepler István lesz, aki egyben a lovas- szakosztályt is vezeti.