Heves Megyei Népújság, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-06 / 4. szám

196? január 6., vasárnap NÉPÚJSÁG 5 JÍLai ,/lioaff)k” éj úági/ak téridéit Ha a mesebeli tündér egy­szerre három kívánság irkát tudná telj esiteni a herédieknek, akkor ez lenne a három kíván­ság: kultúrház, kultúrház, kul- túrház. Beszélgettem a tanácselnök­kel, a párttitkárral, a tsz-elnök- kel, pedagógusokkal, de az ut­cán is emberekkel, akik, bár­honnan kezdték a szót, mindig kilyukadtak e legnagyobb kí­vánsághoz. A termelőszövetkezet elnöke elmondta, hogy szeretnék már végre a szövetkezeti irodát az Isten háta mögül behozni a fa­luba, beszereltetni a telefont, de a legnagyobb gond, mégis a kultúrház. Ez kellene sürgősen, minél előbb! De milyen is e falu képe most, 1963-ban? Elöljáróban egyetlen szám, amely önmaga helyett beszél: Heréden a felszabadulás óta kétszázötven új lakóház épült. Csinos, modern épületek, olda­lukon cs'llog a nemes vakolat, s a lépcsőkön a verandára jut­hat az ember. Ezek a házak már nem vályogból épültek, hanem időt álló, kemény salak kockákból. Az úgynevezett „Tabán” részben akad még két-három szalmazsúpos ház is, amelyek szinte otromba fel­kiáltójelként maradtak itt a múltból. Két évtizeddel ezelőtt éppen olyan „divat” volt itt a szalma- zsúp, mint most a villaszerű építkezés, amely házak közül bármelyik megállná a helyét a budai Rózsadombom is. A há­rom nagybirtok halálos ölelé­séből nehezen talált magára e falu, de a felocsudás után min­denki egyszerre élni, boldogul­ni akart. Ezt jelzik különben a szinte gombamódra, földből ki­növő új utcák, a három kilo­méter hosszú betonjárda, amely behálózza a falut, az urasági kastélyból nagy pén­zért átalakított modern iskola, de a harmincöt televízió is, amelyet nyilvántartanak az új postahivatalban. Van óvodája és orvosa, védőnője és könyv­tára már a falunak, de — hogy el ne felejtsem — a kultúrház nagyon hiányzik még! Miközben az új, csinos kis cukrászdában melengeterA gémberedett tagjaimat, az el­nök arról beszél, hogy a falu mindent megtenne az állami segítség, támogatás mellé. Fel­áldoznák a községfejlesztési pénzt, ajánlanának társadalmi munkát, talán még anyagot is szereznének, csak segítsen a megyei tanács kultúrházat épí­teni. A szövetkezetről szólva a tsz-elnök szintén summázni próbálja a fejlődést és mind­össze két számot említ: Ta­valy 22 forint volt egy munka­egység értéke, az idén közel áll majd a harminchoz, a sú­lyos aszály ellenére is. Javult a munkafegyelem, az embe­rek jobban magukénak érzik a közöst, mint bármikor es a kétszázhetven asszony szinte csodákat művel a gazdaság­ban. Szorgalmuk, iparkodásuk dicséretre méltó, és híre ment már a falu határán is. Idős férfiak és fiatal asszonyok. Belőlük áll a szövetkezet, mert a legények, lányok otthagyták a földet és százával járnak dolgozni a Mátravidéki Erő­műbe, a környező gyárakba. Így az asszonyok nem egyszer férfinak való munkát végez­nek és legtöbbjük ugyancsak megfogja a dolog végét. Dicsé­retükre legyen mondva, hogy ők fejezték be a járásban első­nek az elmúlt ősszel a vetést, hetvennel több hízottsertést adtak el az államnak a terve­zettnél, húsz mázsa baromfi helyett pedig hetvenöt mázsát szállított el innen a felvásárló. E dolgok hallatára eszembe Jut egy kis történet, amelyet szintén Heréden hallottam. — Nagy volt a munkanélkü­liség a faluban harmincegyne- hány évvel ezelőtt. Az egyik herédi ember felgyalogolt Pest­re, munkát keresni. Szerencsé­je volt, mert fűkaszálást aján­lottak neki a Margit-szigeten. A baj csak az volt, hogy em­berünk nem hozta el a kaszát. Kevés ideig gondolkodott az ajánlaton, aztán így szólt: nincs itt a kaszám, kérem szé­pen, de azért a munkát elvál­lalom. És nyomban visszafor­dult, gyalogszerrel hazament a kaszájáért, és mire kivirradt, már a margit-szigeti feketeri­gók füttye köszöntötte a ka­száló herédi embert. Am a fejlődés ellenére is, van még a faluban sok tenni­való. Tavaly árvíz öntötte el a községet, mert nincsenek sza­bályozva a patakok, rosszak még sok helyen a bekötőutak és a sár bosszúságot okoz az embereknek. Sok a gond a szö­vetkezeti építkezésekkel is. Szépek és nagyok a tervek, de megvalósításukhoz komoly erőfeszítésekre és sok pénzre van szükség. De túl az anya­giakon, változni, fejlődni kell az embereknek is. A tanács el­érte, érdeklődnek már az em­berek a falu ügyei iránt. Azt mondják, Heréden a legnépe­sebbek a tanácsülések — kü­lönösen az utóbbi időben —, viszont Herédről indul el a legtöbb feljelentő „névtelen” levél. Vannak vádaskodók, ás­kálódok, akik nem biztos, hogy mindig jószándékkal fog­nak tollat. Ez az érem másik oldala — mondta valaki, amikor erről beszélgettünk. Igen. A másik oldal, de ezen az oldalon a fej­lődés legalább annyira fontos, mint az előbbin. Öröm tudni, hogy Herédet ma olyan embe­rek vezetik, akik magukénak tudhatják a nép bizalmát és szeretetét, és akik elszántan dolgoznak azért, hogy valóra váljanak a régi vágyak, a nagyszerű tervek ... Szalay István i Közérdekű közlemény ■ Értesítem a gépjárműtulaj­donosokat, hogy a Pénzügymi­nisztérium Országos Pénzügy­őri Parancsnoksága a gépjár­műadólapok kicserélésére meg­állapított határidőt — folyó 1963 évben kivételesen — 1963. január 31-ében állapította meg. Felhívom a gépjárműtulajdo­nosok figyelmét, hogy jövőben adólapjukat minden év decem­ber 15—31. napjai között, a lakhelyükre illetékes pénz­ügyőri szakasznál cseréljék ki. Az adólapoknak a jövőben, fenti határidőn túl történő ki­cserélése esetén a gépjármű­tulajdonos ellen szabálysértési eljárást kell indítani. Egyben felhívom a figyel­met, hogy a gépjármű adója félévenként előre, mégpedig minden év január és július 1-én esedékes és legkésőbb március 31-ig, illetőleg szep­tember 30-ig bírság- és adó­pótlék mentesen fizethető. Az adó késedelmes megfize­tése esetén a birságon felül, a késedelem minden megkezdett 30 napjára 1 százalékos kése­delmi adóoótlék fizetendő. Pénzügyőri Parancsnokság Kezemben az új naptár, lapozok ben­ne, és nem, sem­miképpen sem tu­dok megbékülni a gondolattal... Miért, hogy egyeseknek több, másoknak jóformán semmi? Hol itt a de­mokrácia, az emberek egyenlősége, a jogok azonossága, amikor pedig az érdekek azo­nossága adva van? Mert András nap van február 4-én, május 21-én, novem­ber 10-én, de még ugyanabban a hónap­ban 30-án is. Mária ugyancsak négyszer i szerepel a naptárban, a Félix háromszor, még■ Cézár is kétszer, sőt, Bonifác is, de Gézának már csak egy nap jut, Jónásnak és Ibolyának is. Tegyük már végre rendbe ezeket a dol­gokat. Elvenni a gaz­dagoktól a felesleges napokat, s odaadni az arra rászorulóknak.' Egyenlőséget a név­napokban, mert kü­lönben problémák merülhetnek fel a szocializmus építésé­ben. Apropó: kérem tö­rölni a naptárból a Jenőt, ö egy undo­rító frátert (— ó) Ha esik, fia fáj • • . Bollók József, a füzesabonyi vasútállomás 1. őrhelyének váltókezelője nehéz műszako­kat teljesít mostanában. Külö­nösen az éjszakák telnek nehe­zen. Nem az álmatlanság miatt, azt pár évi szolgálat után el­viseli az ember. A hó és a fagy okoz sok gondot, meg temérdek munkát. Lefagynak a váltózá­rak, melegíteni, olvasztani kell, napjában ki tudja, hányszor. Fáklyával, olajos kóccal baj­lódnak. Nemcsak Bollók József, Tóth Miklós, Pásztor András és a vasútvonalak derék váltóke­zelői. Hóval, jéggel, ólmos eső­vel küzdenek. De a váltónak mindig működni kell. Pontosan és jól. A vonatot fogadni kell. Az utasok testi épsége, a köz­lekedés biztonsága függ tőlük. — Halló! Halló! Figyelem! Eger felől személyvonat érke­zik a hatodik vágányra... — hangzik a mikrofonból az eré­lyes figyelmeztetés. Délután 16,02-őt mutat az óra. Tizenhét perc múlva Budapest felé in­dul a vonat. Targoncák gördül­nek a sínek között. A vasutasok sietnek, de az utazó közönség között vigyázni kell, mert je­ges, csúszós a talaj. Sok a cso­mag, ennél a vonatnál talán a legtöbb. Iparkodni kell nagyon. Tisztelegnek a vasutasok, lihe­gő szájuk sűrű párát fúj és a vonat tovább indul. — Most mégis könnyebb, az ünnepi nagy forgalom már le­bonyolódott — érdeklődünk Gulyás Lajos állomásfőnök- helyettestől. — Mi erős és na­gyon erős forgalmat különböz­tetünk meg. Mást évek óta nem ismerünk. A főnökhelyet­tes nem panaszkodik. Arcán mosoly bujkál és közben ma­gyarázza, hogy a füzesabonyi állomáson sok a bejáró utas. Munkába járnak, mindénnap utaznak az emberek. A vasuta­soknak helyt kell állni, ha esik, ha fúj. A teherforgalomról Antal Ferenc gócponti áruirányító ad felvilágosítást. — Az örörwbe egy kis üröm is vegyül. Mert igazán örül­tünk, amikor megjelentek az első villanymozdonyok. Való­sággal röpítették a teherszerel- vényeket, az irányvonatokat. Miskolctól Pestig meg sem áll­tak. De az öreg, 50—60 éves kocsik nem bírják ezt a „fia­talos” tempót. A tengelyek, a csapágyak berágódnak. Az át­haladó tehervonatokat gyakran meg kell állítani, mert valóság­gal ég, füstöl a csapágy. Mi úgy mondjuk, hogy hőhfutott. A nagyobb bajt, a tengelytö­rést, a baleseteket meg kell előznünk. A rossz kocsikhoz jó vasutasok kellenek. — Szabad egy pillanatra! — hangzik nfögöttünk. Sózzák a peront, hogy ne csússzék. Vasutasaink vigyáznak az utazó közönségre. Mi legalább önmagunkra vigyázzunk, és ha lehet, embertársainkra is. F. L. MÉLTATLAN VITA hét író és egy film: a tagyosuzentek ELÖLJÁRÓBAN SZERETNÉM leszögezni« nincs szándékomban filmnovellát írni, így legalább nyugodt lelkiismerettel és főleg kel­lő bátorsággal szólhatok egy kibontakozóban levő vitához. Azt is elárulhatom, hogy nem tudom eldönteni teljes pontossággal, ki, mennyiben vallhatja magáénak a közelmúlt­ban bemutatott Fagyosszentek című magyar filmet, amelynek címlistáján ez olvasható: Püspöki Mihály elbeszélésének felhasználásá­val filmre írta Fekete Gyula. A történet néhány évvel ezelőtt kezdődött. A Hunnia Filmgyár biztatására filmnovellát írt a Heves megyei Püspöki Mihály, Galga- menti krónika címmel Az ízes, paraszti té­májú tárcák írása után a film egészen más, új volt számára, s így természetesen ismeret­len. Rövid idő alatt megtanulta; nagyon nehéz jó filmnovellát írni, de rájött arra is, milyen göröngyös az út a filmgyár felé, hát még benn a Hunnia berkeiben. Egyszóval nehéz, nagyon nehéz áttörni a „bűvös kört” egy ismeretlen vidéki íróembemek, sőt nehezen megy ez még befutott nagy íróknak is. (Bár sok mindenben nem értek egyet Veres Péter miniszterhez írott vitatkozó levelével, de ami a filmgyári magas lovat illeti, ezt a tételt ugyancsak az Élet és Irodalomban megjelent Hubai írás is igazolja.) Igaz ugyan az is, hogy erre a sza­bályra itt van mindjárt a kivétel is: Fekete Gyula, az ismert jótollú író ugyanis új ember a filmnél és éppen a Fagyosszentekkel kezd­te el pályafutását. A bemutatkozás jól sikerült. A film hibái ellenére érdekes, dicsérendő alkotás lett. Ügy látszik jó volt a téma, az alapötlet, s az első filmnovella megfelelő anyagot adott ahhoz, hogy hozzáértő rendezői segédlettel megszü­lessen a forgatókönyv, majd ennek nyomán a művészi produkció. MINDEDDIG CSUPÁN mint „érdeklődő” figyeltem a Fagyosszentek körül kibontakozó vitát s lelkesedtem, amikor a film művészi értékeiről, eszmei, társadalmi mondanivaló­járól, írói-rendezői felfogásáról hallottam, vagy olvastam megjegyzéseket, de nagyon el­szomorított, — mert a művészethez méltat­lannak tartottam — amikor a film alkotói azon tanakodtak egymás között: kié a film, ki írta és tulajdonképpen, kit ért sérelem a Fagyosszentekkel kapcsolatban. Véleményem szerint elsősorban a művé­sze az alkotói munkát érte sérelem, azzal, hna-- vitára sor kerülhetett. Ezért a két vF" ' ő f'’»n kívül felelős a filmgyár is, rr- fok*«? segítséget, nyúitott ahhoz, ho? próbálkozó íróembert sé" '"t r,í'soöki Mihályt tényle­ges « érte, ‘"'szén mégiscsak kiszorí­tod ’ p filmből, amelynek témáját, nő­ve” ülte, a „gyerek” tehát az övé, tnés . >s. ha másra kellett bíznia felne­velését. Elöljárójában említettem, nem akarok szerzői jogvédő vitát, tartom is magam eh­hez. Már csaiknem egy esztendeje tudtam, hogy szorul ki P. M. egyre jobban a filmből. Amikor a filmet bemutatták, megjelentek a kritikák, amelynek kilencven százaléka meg sem említi az elbeszélés íróját. Olvasom a Filmvilágban a „Hatszemközt a Fagyosszen­tekről” című írást, amelyben többek között a rendező is kifejti véleményét (nagyon igaza van!) s Fekete Gyula, a film írója is nyilat­kozik, indokolja az egyes jeleneteket, beszél a filmbeli tsz-elnökről, Czímer Andrásról, Bálintról, Rozikáról, Süsü cigányról, de annak a véleményét, aki az egész történet alapötle­tét, saját falujának valóságából novellába álmodta, senki nem kérdezi. Vajon hogyan gondolta ő, mit akart mondani az emberek­nek, a film nézőinek? Még a nevét sem emlí­tik. Még e fenti körülmény sem késztetett írás­ra. Tudtam, hogy Püspöki Mihály — igaz a maga módján, kissé nyakasan s talán egy fokkal durvábban is a kelleténél — elindult keresni a maga igazát. Telefonált, levelet írt, beszélt sérelmeiről. Nem a nagy nyilvánosság előtt, néhány embernek csupán. S jött erre a válasz, nem levélben, nem telefonon, hanem újságban, a nagy nyilvánosság előtt. Fekete Gyula, az országosan elismert, s mindannyi­unk által nagyrabeesült író, hogy úgymond­jam „megvédte magát” az Élet és Irodalom december 22-i számában. — egy végtére is még alig ismert embertől. Miért? Miért kellett ez a cikk egybefutott írótól, akitől senki nem akarja elvitatni te­hetségét és a Fagyosszentek forgatókönyvét sem? Ez a cikk késztetett e sorok írására, hogy ha az ország nagy nyilvánossága előtt nem is, de legalább szőkébb hazánkban, He­ves megyében álljon „tisztán” Püspöki Mi­hály csalódása s egy új magyar film születé­sének számos szomorú kulisszatitka. FEKETE GYULA ÍRJA az Élet és Iroda­lomban : „Abban a szerkezet nélküli úgynevezett „életanyagban”, amellyel a szerzője taná­csot kérni jött hozzám — majd a tanácskéré­sek utóbb kérésekre fordultak: használjam fel filmnovellához, belátásom szerint...” Majd így folytatja: „Használtam fel belő­le nem egészen két gépelt oldalnyit, epizód- anyagot — a forgatókönyv utolsó (negyedik) változatához is másféléves munkám végén. Ezért a két oldalért az „életanyag” szerzője honoráriumot kapott (annyit, mint háromne­gyedévi munkáért a filmíró), s fölkerült a vászonra jogosan, P. M. . elbeszélésének fel­használásával ...” A vita során levelekben még tovább megy a forgatókönyv író. Azt javasolja Püspöki­nek, hogy a film forgatókönyvében húzogas­sa alá azokat a mondatokat, motivációkat, amelyeket sajátjának vall. Mire való mindez? Semmiképpen sem méltóak ezek a sorok egy jónevű íróhoz, még akkor sem, ha felháborodásában ragadt tol­lat a kezébe. Dehát jogos-e felháborodása? Nem egészen. Nézzük a tényeket. MINT FENTEBB MAR említettem, Püs­pöki Mihály még 1960-ban többször nekiru­gaszkodott a filmnovella megírásának. A filmgyár dramaturgja nagy lelkesen biztatta, segítette. Miért? Nyilván nem holmi szimpá­tiából, inkább azért, mert a félig kész novel­lában fantáziát látott, érdekelte a téma, filmet akart belőle. 1960. június 7-én meg is kötötték a szerződést a filmnovella újabb változatának megírására, „Galgamenti krónika” címmel. Püspöki sokat írt, és még többet töpren­gett, szenvedett. Első filmnovelláját írta. A munka nagyon nehezen ment, sőt, rádöbbent arra is, nem bírja egyedül. Társszerző után nézett. Fekete Gyulához régi barátság fűzte, ő istápolta évekkel ezelőtt egy novellás köte­tének, a „Gúnár Péter”-nek megjelenését. Bizalommal és barátsággal kopogtatott ajta­ján, vitte a kéziratot, kérte, olvassa el, és ha tetszik, csinálják meg közösen a filmet. Az író elolvasta a filmnovellát, s ha egyes részletekkel vitatkozott is, nagyon meg­tetszett neki, lelkesedett érte, s úgy mondta, nagy film lesz ebből. Mindjárt javasolta, hogy újítsák meg a filmgyárral kötött szerző­dést, most már kettőjük nevére, hiszen a fil­met közösen írják. így történt. 1961. március 8-án aláírták a szerződést a filmgyárral egy filmnovella közös megírására most már, „A föld dübörög” címmel. Püspöki ekkor még azt remélte, közösen írják a novellát, s majd a forgatókönyvet is. Azokban a napokban érte az első csalódás. A közös szerződés aláírása után a fővárosi író ugvanis kijelentette, hogy ő nem tud mással dolgozni, nem szereti, ha beleszólnak a munkájába, s különben is, 6 Pesten lakik, a társszerző pedig vidéken, Bol­dogon. És máris kész volt az ajánlattal: Püs­pöki engedje át neki a novellát, 6 megírja a forgatókönyvet, s a következő felirat kerül a címlistára: Püspöki Mihály novellájából film­re irta: Fekete Gyula. ELKÉPZELHETŐ, MIT ÉRZETT P M., amikor barátja ajánlatát hallotta. Mit érez­het a szerző, amikor a kigondolt, és sorokba szedett.történetek megfilmesítéséhez nem mint alkotót, csupán mint paraszt szakértőt akar­ják meghívni. P. M. sokat őrlődött ezekben a napokban. Nehéz volt a döntés, de filmen akarta viszontlátni a történetet. Az is igaz persze, hogy időközben belátta, nem ért ő még a forgatókönyv írásához. Így hát elfogadta az ajánlatot. 1961. július 13-án ismét és újabb szerződést kötöttek a filmgyárral. Az írás sze­rint Püspöki Mihály és Fekete Gyula meg­filmesítésre átengedi közös novellájukat — ez természetesen már F. Gy. átdolgozása — s egyben a filmgyár megbízza F. Gy-t a for­gatókönyv elkészítésére. P. M. az első játszmából tehát kiesett. Az­tán a másodikból is. A forgatókönyv író ugyanis nem tartotta be a címlistára tett ígéretét, s a filmgyár sem tartotta magát a szerződéshez. Ha betű szerint keressük az igazságot, a szerződés alapján így kellett volna írni a címlistát: Püspöki Mihály és Fe­kete Gyula novellájából filmre írta Fekete Gyula. P. M. még ezt sem kapta meg, félig- meddig tehát kiesett a harmadik menetből is, s a filmre csak úgy került rá: Püspöki Mihály elbeszélésének felhasználásával filmre írta: Fekete Gyul-a. Igaz, a filmgyár berkeiből nem üres kézzel került ki a csalódott társszerző, a novella megfilmesítésének jogdíját szabály szerint ki­fizették számára. Nem szóltam eddig pénz­ügyekről, ezzel is jelezni akarván, egyáltalán nem anyagiakról van itt szó. Sokkal inkább arról, miért történhet meg mindez, s hogyan gondolja hihetőnek F. Gy. ezt a támadásnak beillő védekezést, amelynek sorait már fentebb idéztem. Ki hiszi el, hogy egy íróember, bármilyen kezdő is a szakmá­ban, arra kér egy rangos írót, használja fel saját belátása szerint egy filmnovellához a sok-sok kínlódással, munkával megszült, saját írását. Csak „szerkezetnélküli”, úgynevezett „életanyag” lett volna ez az írás? Nehezen hiszem el. De az bizonyos, a társszerző jó ötletnek tartotta, nagyszerű témának, érdekes­nek, életszagúnak. Igaza lett. Alapjában véve nem született belőle rossz film, s a művészi munkáért nem kell szégyenkeznie a magyar filmgyártásnak. JÖL TUDOM, A SIKERBEN döntő része van — a rendezői és színészi munkán kívül — F. Gy. jó tollának, s hozzáértésének is. De a Fagyosszentek ötlete, történetének nagy része, a szereplők, a jellemek Püspöki Mihályé is. Ezt a tényt nem lett volna szabad ilyen dur­ván kétségbe vonni, mégkevésbé a nyilvános­ság előtt. A Püspöki Mihályokat nem elriasz­tani, de csalogatni kell a • magyar filmgyár­táshoz. A ma legjobb rendezője és filmírója is kezdő volt egykor. Márkus?. László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom