Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-13 / 291. szám
2 NEPOJSAO 1963. december 13., csütörtök N. Sz. Hruscsov elvtárs beszámolója a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán Mostf azonban képzéljék el egy percre, mi történhetett (Folytatás az 1. oldaltól) Egyesek úgy tüntetik fel a dolgot, hogy mi az Egyesült Államok megtámadása céljából szállítottunk Kubába rakétákat. Ez természetesen oktalanság. Miért kellett volna megint ehhez Kubába szállítani rakétákat, amikor lehetőségünk volt és van arra, hogy gaját területünkről sújtsunk le, amikor a kellő hatósugarú és erejű interkontinentális rakétáink rendelkezésre állanak a kellő mennyiségben. Nekünk egyáltalán nincs szükségünk idegen területen levő támaszpontokra. Köztudomású, hogy valamennyi külföldi támaszpontunkat felszámoltuk. Mi kizárólag a Kubai Köztársaság védelme érdekében helyeztünk el rakétákat a szigetországban, s nem azért, hogy megtámadjuk az Egyesült Államokat. Ennélfogva minden olyan vélemény, amely szerint Kuba támaszponttá vált az Egyesült Államok elleni támadáshoz, rosszindulatú koholmány. E koholmányok célja a Kuba elleni agresszív tervek leplezése. A Karib-tenger térségében az események alakulása azt bizonyította, hogy fennállt az agresszió veszélye. Október Október 23-án, tüstént azután, hogy az Egyesült Államok a Kuba elleni blokádot bevezette, a szovjet kormány a védelmi jellegű intézkedések elrendelésével egyidejűleg nyilatkozatot adott ki, s ebben határozottan figyelmeztetett arra, hogy az Egyesült Államok kormánya súlyos felelősséget vállal magára a világ sorsáért és meggondolatlanul játszik a tűzzgl. Nyíltan kijelentettük az Egyesült Államok elnökének, hogy nem nyugszunk bele az amerikai hajók nyílt tengeri kalózkodásába és ebből a célból megtesszük a szükséges intézkedéseket. A szovjet kormány egyszersmind felhívta a világ népeit, torlaszolják el az agresszorok útját. Ezzel egyidejűleg bizonyos lépéseket tett az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A szovjet kormánynak a kubai válság rendezésére irányuló békés kezdeményezését a szocialista országok és az ENSZ más tagországai többségének népe teljes mértékben ‘ támogatta. Ám az Egyesült Államok kormánya tovább izzította a légkört. Az Egyesült Államok militarista erői a fejleményeket úgy értelmezték, hogy meg kell indítani a Kuba elleni támadást. Október 27-én reggel kubai elvtársaktól és más forrásokból értesítést kaptunk, amelyben közvetlenül az állt, hogy a behatolásra a legközelebbi 2—3 nap leforgása alatt sor kerül. Az általunk kapott táviratokat végső riadónak tekintettük. S ez a riadó indokolt volt. Azonnali akciókra volt szükség, hogy a Kubába való behatolást elhárítsuk és a békét megőrizzük. Az Egyesült Államok elnökének kölcsönösen elfogadható megoldást javasoló üzenetet küldtünk. Ebben a pillanatban még nem volt késő arra, hogy a háború immár füstölögni kezdő gyújtózsinórját eloltsuk. Amikor ezt az üzenetet elküldtük, arra számítottunk, hogy magának az elnöknek az üzenetei is aggodalmat és azt a törekvést juttatták kifejezésre, hogy megtaláljuk a kialakult helyzetből kivezető utat. Kijelentettük, hogy ha az Egyesült Államok kötelezettséget vállal arra; nem támadja meg Kubát, továbbá a vele szövetséges államokat is visszatartja a Kuba elleni agressziótól, akkor a Szovjetunió hajlandó lesz kivonni Kubából azt a fegyvert, amelyet az Egyesült Államok „támadónak” minősít. Válaszul az Egyesült Államok elnöke kijelentette, hogy ha a szovjet kormány hajlandó eltávolítani Kubából ezt a fegyvert, akkor az amerikai kormány megszünteti a vesztegzárat, vagyis a blokádot, s nyilatkozatot tesz arról, hogy itnind maga az Egyesült Államok, mind pedig a nyugati 20-a körül gyorsított ütemben megindult a haditengerészeti flotta, a légierők, az ejtőernyős alakulatok, a tengerészgyalogság nagy kötelékeinek összevonása. Bejelentették, hogy nagyszabású hadgyakorlatok kezdődtek a Karib-ten- geren. Október 22-én a Ken- nedy-kormány bejelentette, hogy vesztegzárat létesít Kuba körül. Mellesleg a „vészteg- zár” kifejezés az adott esetben csak fügefalevél. Voltaképpen blokádról, nyílt tengeri kalózkodásról volt szó. Az események gyors iramban bontakoztak ki. Az amerikai parancsnokság teljes harci készenlétbe helyezte összes fegyveres erőit, beleértve az Európában állomásozó csapatokat, valamint a Földközitengeren tartózkodó hatodik flottát és a Tajvan térségében állomásozó hetedik flottát. Csupán Kuba megtámadására több ejtőernyős-partra- szálló, gyalogsági és páncélos hadosztályt jelöltek ki. Ezen alakulatoknál körülbelül százezer katona teljesített szolgálatot. Ezenkívül 183 hájót rendeltek a kubai partokhoz, fedélzetükön 85 000 tengerésszel. A kubai partraszállást több ezer harci repülőgépnek kellett fedeznie. Az Egyesült Államok stratégiai légierői valafélteke más országai felhagynak a Kuba elleni invázióval. Az elnök teljes határozottsággal kijelentette — ezt az egész világ tudja —, hogy az Egyesült Államok nem fogja megtámadni Kubát és szövetségeseit is távoltartjá az ilyen lépésektől. De hisz mi éppen azért küldtünk fegyvert Kubába, hogy elejét vegyük az ellene intézendő támadásnak! Ezért a szovjet kormány megerősítette, hogy hajlandó kivonni Kubából a ballisztikus rakétákat. Nos, röviden szólva így született meg a kölcsönösen elfogadható döntés, amely az értelem diadalát, a béke ügyének sikerét jelentette: a kubai kérdés átment a békés tárgyalások szakaszába, s ami az Egyesült Államokat illeti, ott e kérdés, hogy úgy mondjuk, a tábornokok kezéből a diplomaták kezébe került. Október 29-én New Yorkban megkezdődtek a tárgyalások U Thant részvételével a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Kuba képviselői között. Ugyanakkor a kubai kormánnyal folytatandó eszmecsere végett Havannába repült Mikojan elvtárs, a szovjet minisztertanács első elnök- helyettese. Közben mindkét fél hozzálátott vállalt kötelezettségeinek teljesítéséhez. A Szovjetunió kivonta Kubából mindazokat a rakétákat, amelyeket az Egyesült Államok támadó fegyvernek minősített. Elhagyta Kubát a rakétaberendezéseket kezelő szovjet személyzet is. Az Egyesült Államok lehetőséget kapott arra, hogy meggyőződjék róla: a Kubában levő összes ballisztikus rakétákat valóban eltávolították, ezt az Egyesült Államok hivatalos személyei nyilatkozataikban meg is erősítették. Emellett, a Karib-tenger térNéhány tanulság Az elmondottakból nyilvánvalóan kitűnik a Kuba körül kialakult helyzet megindult rendezésének több eredménye. Először: sikerült elhárítani az inváziót, amely mindennap fenyegette a Kubai Köztársaságot, s ebből következőleg megakadályozni a katonai összecsapást. Sikerült úrrá lenni a válságon, amely általános termonukleáris háborúval fenyegetett. Másodszor: az Amerikai Egyesült Államok az egész világ színe előtt nyilvánosan kötelezettséget vállalt arra, hogy nem támadja meg a Kubai Köztársaságot és szövetségeseit is visszatartja ilyen támadástól. Harmadszor: a legféktelenebb imperialisták, akik arra számítottak, hogy Kuba miatt termonukleáris világháborút mennyi gépének körülbelül 20 százaléka éjjel-Jiappal a levegőben volt, atom- és hidrogénbombával a fedélzetén, behívták a tartalékosokat. Az Amerikai Egyesült Államok európai NATO- szövetségeseinek csapatait is teljes harci készenlétbe helyezték. Megalakult az Egyesült Államok és a latin-amerikai országok egyesített parancsnoksága, emellett egyes latin-amerikai országok elküldték hadihajóikat, hogy részt vegyenek a Kuba elleni blokádban. Az Egyesült Államok kormányának eme agresszív lépései folytán a termonukleáris háború veszélye tornyosult a világ fölé. E fokozott katonai előkészületek láttán kénytelenek voltunk megtenni a szükséges intézkedéseket. Ilyen körülmények között helyrehozhatatlan következményekkel járó robbanásra került volna sor, ha valamelyik fél nem tanúsít mérsékletet, ha nem tesz meg mindent, ami a béke biztosításához szükséges. A Karib-tenger térségében lezajlott események által kiváltott feszültség felengedett, s amikor a konfliktus rendezésének utolsó stádiumában vagyunk, szeretnék jelentést tenni a Legfelső Tanács küldötteinek arról, ségében kialakult válság rendezésének meggyorsítására törekedve beleegyeztünk abba, hogy egyhónapos határidőn belül kivonjuk az „IL—28-as” szovjet repülőgépeket, bár azok mint bombavetők, már elavultak. December 7-ig e repülőgépeket elszállítottuk Kubából. E gépek egyedül abból a számításból kerültek Kubába, hogy afféle repülő tüzérségként használják fel őket a parti védelemben, hogy a légelhárító eszközök fedezete mellett tevékenykedjenek. Az Egyesült Államok kormánya november 21-én megszüntette a Kuba körüli haditengerészeti blokádot és visszarendelte hadihajóit ebből a térségből. Jelenleg az elnök újból megerősítette az Egyesült Államok azon nyilatkozatát, hogy nem indít inváziót Kuba ellen. Mindezt figyelembe véve, mi is hatálytalanítottuk azon katonai rendszabályokat, amelyeket a Kuba körüli válság kiélesedésével kapcsolatban meg kellett hoznunk. A Kubai Köztársaság a maga részéről megkezdte a hazájuk védelmére behívott személyek leszerelését, akik visszatérnek a békés munkához, családjukhoz. Most kedvező feltételek alakultak ki a Karib-tenger térségében keletkezett veszélyes válság felszámolására. Most be kell fejezni a tárgyalásokat, rögzíteni kell a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormánya közti üzenetváltások eredményeként elért megegyezést és azt az Egyesült Nemzetek Szervezetének tekintélyével kell alátámasztani. A szovjet kormány meg van győződve arról, hogy nem szolgálja a béke érdekeit a Karib- tenger térségében kirobbant válság teljes rendezésének halogatása. Reméljük, hogy ezt megérti az Egyesült Államok kormánya is, és következtetés indíthatnak, ezt nem tudták megtenni. A Szovjetunió, a béke és a szocializmus erői bebizonyították, hogy a háború híveire rá tudják kényszeríteni a békét. Melyik fél győzött, ki nyert? Ebben az esetben azt mondhatjuk, hogy győzött a józan ész, győzött a népek békéjének és biztonságának ügye. Az érdekelt felek józanul ítélték meg a helyzetet és számításba vették, hogy ha nem kerül sor olyan lépésekre, amelyek segítenek úrrá lenni az események veszélyes alakulásán, kirobbanhat a harmadik világháború. Kölcsönös engedmények és kompromisszum eredményeként megállapodás jött létre, amely lehetőséget adott a veszedelmes feszültség megszüntetésére, a helyzet rendezésére. Mindkét fél engedett. Mi ki- l vontuk ballisztikus rakétáinkat és hozzájárultunk az IL—28-as repülőgépek elszállításához. Ez elégtétéit adott az amerikaiaknak. De Kuba és a Szovjetunió is kapott elégtételt: elhárult a Kuba-ellenes amerikai invázió, megszűnt a haditengerészeti blokád, a Karib-tenger térségében a helyzet rendeződik, a népi Kuba fennáll, erősödik, és fejlődik a maga forradalmi kormányának, és rettenthetetlen vezérének, Fidel Castrónak a vezetésével. Egyesek azt mondják, hogy az Egyesült Államok valamilyen vonatkozásban meghátrálásra kényszerített bennünket. Akik ilyen mértékkel mérnek, azoknak azt is c‘ kellene mon- daniok, hogy a? Egyesült Államok is kénytelen volt meghátrálni. Az államok között felmerült vitás kérdések megoldása háború nélkül, békés úton — ez a békés együttélés politikája a gyakorlatban. Ha mi megegyeztünk volna kapcsolatainknak ilyen alapon való kiépítésében, ha az Egyesült Államoknak Kubához fűződő kapcsolatai az ENSZ alapokmányára épülnének, akkor semmi szükség sem lett volna Kubába vinni és ott elhelyezni rakétáinkat. Elégedettek vagyunk az események ilyen kimenetelével a Karib-tenger térségében és kétségtelenül elégedett vele valamennyi más nép is, amely a békés együttélés híve. Ezek lehetőséget kaptak, hogy békés viszonyok között éljenek és dolgozzanak. A jövőben is segíteni fogjuk a kubai népet, hogy felépíthesse ragyogó jövőjét. A szovjet kormány reméli, hogy az Egyesült Államok szigorúan megtartja Kubával kapcsolatban vállalt kötelezettségeit. A magunk részéről szilárdan tartjuk magunkat ahhoz a megegyezéshez, amely az Egyesült Államok elnökével váltott üzeneteink eredményeként jött létre. Világosan figyelmeztetni szeretnénk arra, hogy a mi kötelezettségeink addig érvényesek, amíg a másik fél is megtartja ezt a megállapodást. Ha azonban a másik fél nem tartja be vállalt kötelezettségeit, kénytelenek leszünk olyan lépéseket tenni, amelyeket megkíván tőlünk a kialakuló helyzet. Mindenkinek világosan látnia kell, hogy a Szovjetunió sohasem hagyja cserben a forradalmi Kubát. A Szovjetunió megtartja azt az ígéretét, hogy segít a forradalmi Kubának. A forradalmi Kuba nem marad védtelen. Napjainkban az imperialisták kénytelenek számolni a Szovjetunió, a szocialista országok növekvő erejével. Rendelkezünk olyan hatalmas erejű interkontinentális rakéták szükséges mennyiségével, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy visszaüssünk az ellenségnek, ha kirobbantja a háborút. Azokat a militaristákat pedig, akik azzal kérkednek, hogy a Szovjetunió ellen Pola- ris-rakétákkal felszerelt tengeralattjáróik vannak, meg egyebük, amit ők „meglepetésnek” neveznek, figyelmeztetjük: mi sem vagyunk akármilyen legények. Miért beszélek én olyan kellemetlen dolgokról, mint interkontinentális rakéták és az atom-tengeralattjárók hatása? Nos, azért, mert erre kényszerít bennünket az Egyesült Államok és a vele szövetséges országok egyes vezetőinek felelőtlen kijelentései. Amikor Kuba körül egymást követték az események és a légkör valósággal izzott. Nyugaton jó néhány államférfi beszélt arról, hogy a háború megelőzése érdekében meg kell keresni a vitás kérdések észszerű megoldását. Most azonban, amikor, mint mondani szokták, megszűnt a sokkos állapot, ugyanezen emberek közül néhányan arról beszélnek, hogy a vitás kérdéseket csak az egyik fél részéről adott engedmények alapján kell megvolna, ha mi keményfeju politikusoknak mutatkozunk és nem lettünk volna hajlandók kölcsönös ’engedményekre. Olyan helyzet alakult volna ki, mint amikor a mesében a két kecske találkozik egy keskeny hídon a mélység felett és szarvaikat összeakasztva, egyik sem hajlandó utat engedni a másiknak. Mint mindenki tudja a mese végét: mindketten a mélységbe zuhantak. Józan ésszel lehet-e embernek így cselekednie? Hruscsov ezután élmondotta, hogy az Egyesült Államok uralkodó köreiben vannak olyan politikusok, akik most is ragaszkodnak ahhoz, hogy minél előbb kirobbantsák a háborút a Szovjetunió és a szocialista tábor országai ellen. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Államok vezető köréiben vannak Olyan emberek is, akik józanul ítélik meg a helyzetet és a nemzetközi küzdőtéren fennálló erőviszonyokból kiindulva, tisztában vannak azzal, hogy egy háború kirobbantásával az Egyesült Államok nem nyerhet és ném érheti el céljait. Külön akarok szólni arról, milyen óriási mértékben járult hozzá a béke fenntartásához a Karib-tenger térségében a hős Kubai Köztársaság, a bátor kubai nép és dicső vezetői, élükön nagy barátunkkal, Fidel Castroval. Engedjék meg, küldött elvtársak, hogy az önök nevében, az egész szóvjet nép nevében üdvözöljem kubai barátainkat, A forradalmi Kuba fontos és nehéz vizsgát állt ki volt és marad. oldani. Ez esztelen és veszedelmes politika. Nem csodálkozunk azon, hogy a „kemény kéz politikája” szószólóinak összevissza kórusában o prímet Adenauer és a hozzá hasonlók viszik. Mégis meg kell mondanom a „hidegháború kancellárjának”, hogy hiába örvendezett a Nyugat „szilárdságán”, amely, úgymond, bennünket arra kényszerített, hogy kivonjuk a rakétákat Kubából. Bátor vagyok biztosítani önt, kancellár úr, hogy amikor úgy határoztunk, hogy negyven rakétát Kubában helyezünk el, akkor is érintetlenül megtartottuk az ön, hogy úgymondjam — „részét” arra az esetre, ha ön agressziót indítana el Európában. Most pedig, amikor az ön „megelégedésére” rakétáink visszatértek Kubából, ezeket is hozzácsatoltuk azokhoz a védelmi eszközökhöz, amelyek nyugati határainkat biztosítják. Minek örül ön, Adenauer úr? Mintha megfeledkezett volna arról, az egyszerű számtani szabályról, hogy az össze- adandók felcserélése — az adott esetben a szovjet visszavágás ereje — nem változtat az összegen. Meg kell mondani, hogy most, amikor a világhelyzet kissé nyugodtabb lett, Adenauer mellett néhány más államférfi is kezd lándzsát törni a „kemény kéz politikája” mellett. Természetesen nem lehet kezeskedni az eszeveszett militaristák tetteiért, de teljes meggyőződéssel mondhatjuk, hogy azokra az esztelenekre, akik a háború kirobbantására vetemednek, kivétel nélkül ugyanaz a dicstelen vég vár, mint a hitlerekre, mussolinik- ra és a többi barbárra, akik a világot a háború feneketlen szakadékéba taszították. És mégis felmerült a jogos kérdés: meg tudtuk akadályozni a háború kirobbantását Kuba esetében, ésszerű kompromisszum segítségével, pedig a világ a szó szoros értelmében közvetlenül a háború küszöbén állott, de vajon lesz-e lehetőség akárcsak enyhíteni is a háború veszélyén, ha az imperialisták újabb válságot idéznek elő? Ebben nem lehet bízni. Valóban, képzeljék csak el egy percre, hogy bonyolódik a helyzet Európában, mondjuk, és bécsülettél állta még a helyéi a szabadságáért és függetlenségéért vívott harcban! A legnagyobb veszély idején a kubai vezétők szilárdan és határozottan védelmezték hazájuk szuverenitását, szocialista vívmányait. Az egész kubai nép a haza védelmére kelt, készen arra, hogy életét iá féláldozza az intervenciósok elleni harcban. A szovjet emberekét ez a bátorság lelkesedéssel tölti el. A kubai kormány joggal vetette fel a kérdést, hogy a Karib-tenger térségében kialakult válság rendezésének mindenképpen tartósnak kell lennie és a Kubai Köztársaság számára olyan biztosítékokat kell tartalmaznia, amelyek megvédik az agressziótól, biztosítják a kubai nép számára a lehetőséget, hogy békés viszonyok Között építse új életét. Ezt szolgálja az a bizonyos öt pont, amelyet Fidel Castro kubai miniszterelnök október 28-i beszédében ismertetett és amelyet mi teljes méitékben támogatunk. Ez az öt pont jogos követeléseket tartalmaz. Ki a bűnös tehát abban, hogy Kuba és az Egyesült Államok kapcsolatai eddig nem rendeződtek? Világos a válasz: csak az Amerikai Egyesült Államok vezető körei, amelyek nem akarnák szomszédjukkal a tárgyalóasztalhoz ülni. Mi mégis reménykedünk a józan ész győzelmében. Előbb vagy utóbb az Egyesült Államoknak rendeznie kell kapcsolatait Kubával. Ünnepélyesen kijelentjük, hogy a Szovjetunió a forradalmi Kuba mellett Lehetségesbe újabb invázió líuba ellen? Lám, Home angol külügyminiszter is kijelentette a napokban, „több jel mutat arra, hogy a Kubával kapcsolatos kijózanító eset után az Oroszok talán felülvizsgálják szerepüket a nemzetközi életben, „vagyis — ezután mindenben engedni fognak a NATO- tömbnek. Azt mondotta, hogy a Szovjetuniónak most ilyen értelemben kell „számításba vennie” a kubai leckét. Az angol külügyminiszternek tudnia kellene, hogy a Szovjetunió mindig kellőképpen számításba veszi a nemzetközi események tanúságait. Annak pedig, aki a Szovjetunióval szemben a „kemény kéz politikáját” prédikálja, tudnia kellene, hogy ha megismétlődik egy ilyen válság és ha akkor nem sikerül megállítani az események veszélyes alakulását, akkor Nagy-Britan- nia, szövetségeseivel együtt közvetlenül a válság örvényébe sodródik és bizony, akkor késő lesz bármit is kezdeni. Az Egyesült Államokban is kezdenek újra felhangzani a harcias felhívások a „kemény kéz politikájára”. Egyes nyugati politikusok is most így beszélnek: kár-kár, különben megszorongattuk volna a Szovjetuniót. Nos, uraim, csak próbálják meg! Nem lehetetlen, hogy valami őrült kirobbantja a háborút. De, ha kirobbantja, akkor bizony, okosok ezreinek is nehéz lesz azt megállítani. Ezt jó! tudjuk a történelemből is. a német békeszerződés megkötésének kérdése körül. És képzeljük el, hogy az amerikai militaristák és Adenauer-féle sugalmazóik azt fogják állítani, hogy — úgymond — „a kemény kéz politikája” a Nyugatnak kifizetődik, tehát még hajthatatlanabb magatartást kell ta- núsítaniok. Ezeknek az uraknak azt mondhatjuk: talán csak nem gondolják, hogy az önök. nyomására kötelezzük magunkat arra, hogy kivonjuk a rakétákat a Szovjetunió területéről, vagy azt, hogy megijedünk, ha bombázással fenyegetnek bennünket? Megmondom nyíltan, uraim, ha politikájukat ilyen számításokra építik fel, akkor csúnyán elszámítják magukat! Ilyen fogásokkal nem tudják levenni a napirendről a megoldásra váró nemzetközi kérdé(Folytatása a 3■ oldalon) mit tett a szovjet kormány a háború közelgő lángjának eloltása érdekéken.
