Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-13 / 291. szám
IMS. dec érti bér 13., csütörtök NÉPÚJSÁG 3 N. Sz. Hruscsov elvtárs beszámolája a Szovjetunió Legfelső tanácsának ülésszakán (Folytatás a 2. oldalról) seket, köztük a német kérdés békés rendezését sem. Ezeket meg kell oldani, bár önök szemmel láthatóan el akarják temetni ezeket a kérdéseket, s egyúttal bennünket is el akarnak temetni. Ha rálépünk a vitás kérdések erőszakos megoldásának útjára, akkor ez valóban katasztrofális Világháborút idézhet elő. Ezt kell számításba venniük a nyugati államférfiaknak. ^ Meg kell emlékezni arról, hogy a Karib-tenger körzetében kitört válság békés rendezésének idején elégedetlen kiabálás hallatszott a másik sarokból is, olyan emberek részéről, akik méghozzá marxista-leninistáknak nevezik magukat, holott cselekedeteiknek semmi köze sincs a marxizmus —leninizmushoz. Gondolok többek között az albán vezetőkre. A bírálatuk, amelyet a Szovjetunió címére intéztek, lényegében csatlakozott a leg- reakciósabb, leghangosabb nyugati köröktől kiinduló kritikához. Mit akarnak ezek a magukat marxistáknak—leninistáknak nevező emberek? Miért törekszenek lényegében ugyanarra, mint Adenauer, vagyis miért akarják a világot a konfliktusok, a kiélezett nemzetközi helyzet felé tuszkolni? Igaza van annak' a mondásnak, hogy ha balra indulsz, jobbra érkezel. Ha ugyanis tárgyilagosan nézzük a dolgokat, ezek az emberek a kubai válság idején pontosan úgy jártak el, mint akik konfliktust kívánnak felidézni. össze akarták ugrasztani a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat. Érdekes lenne tudni, hogyan viselkednének ők maguk egy háborúban. Nem hiszem, hogy részt kívánnának venni benne. Az albán vezetpk — szavaikból ítélve — szemmellátha- tóan elégedetlenek a kubai válság megoldásával. Egyesek közülük az elért megoldást meghátrálásnak nevezik, mások még olyasmit is mondanak. hogy a Szovjetunió kapitulált, behódolt az imperializmusnak. Felmerül a kérdés: mennyiben hátráltunk hát» meg: A szocialista Kuba létezik, Kuba továbbra is marxista— leninista eszmék világítótornya a nyugati féltekén. Forradalmi példamutatásának "•eje tovább növekszik. Az rsült Államok kormánya, jóga nevében kötelezettséget vállalt, hogy nem hatol be Kubába. A termonukleáris háború veszedelme elhárult. Ez 3lna a mi meghátrálásunk? De vajon a vitás nemzetkö- i kérdéseket okvetlenül há- <orúval, s nem tárgyalások útján kell megoldani? Nem. Azt hirdetni, hogy az államoknak háborúval kell megoldaniok egymás közti vitás kérdéseiket nem más, mint őrültség, amely szenvedést és nyomorúságot hoz a népekre. A nemzetközi viszonyoknak más, ésszerűbb normái is vannak, s nekünk nem szabad gyöngítenünk ezeket a normákat, hanem épp ellenkezőleg, erősítenünk kell azokat. Szitkozódással nem lehet a vitás problémákat megoldani. Egyesek arra hivatkoznak, hogy az imperializmus természete nem változott meg, s azt hangoztatják, hogy le kell leplezni, szidalmazni kell-az imperializmust. Az imperializmust valóban le kell leplezni, mert kárhozatos a népek számára. De csupán szidalmazni, bármilyen jogos legyen is a szidalom, nem ér semmit, mert az imperializmus erői attól nem lesznek gyengébbek. Az persze igaz, hogy az imperializmus természete nem változott, de az imperializmus ma már nem az, ami régebben volt, amikor osztatlanul uralkodott a világon. Ha az imperializmus most „papírtigris”, akkor azoknak, akik ezt mondják, tudniok kellene, hogy ennek a „papírtigrisnek” atomfogai vannak, még használhatja azokat és ezt nem szabad könnyelműen venni. Ennélfogva az imperialista országokkal való kapcsolatok terén kölcsönösen „elfogadható kompromisszumokra lehet lépni, de ^■ugyanakkor, másfelől, rendelkezni kell minden eszközzel az agresszorok szétzúzásához, ha azok háborút robbantanának ki. Amikor nehéz körülmények alakultak ki Kubára nézve, egyesek csak szitkozódtak. Az imperialista erők azonban a szidalmaktól nem váltak gyengébbé és Kuba számára sem lett ettől könnyebb a helyzet. A Szovjetunió másként járt el. Elküldte fegyvereit Kubába, elküldte embereit, akik készek voltak feláldozni életüket Kuba megvédéséért. Íme, ez az igazi barátság, ez az igazi, testvéri szolidaritás. Ez természetesen kritikus időszak volt, és az Egyesült Államok kormánya megértette, hogy ha az amerikai fegyveres erők kigyújtják a háború lángját Kubában, elégnének a kubaiak is, a Kubában levő szovjet emberek is, de nincs az az erő, amely visszatarthatná a Szovjetuniót a megsemmisítő visszavágástól. Ezért a válság döntő pillanatában az Egyesült Államok kormánya józan észről tett tanúságot. Mi számoltunk' az összes körülményekkel kölcsönösen el- fofadható megoldást javasoltunk — és a háború nem tört ki. Ezt mondjuk bírálóinknak: az önök szidalma dicséret a ini kormányunknak, pártunknak, népünknek. Dicséret a marxista—leninista pártoknak, amelyek a kómmunista- és munkáspártok 1957-ben kiadott deklarációjának és a 81 párt 1960-ban kiadott nyilatkozatának álláspontjára helyezkednek; védelrfiezik a különböző társadalmi és politikai berendezkedésű államok békés együttélésének elvét. Igen óvatosnak kell lenni és nem szabad felelőtlen vádakat hangoztatni. Olyasmiket például, hogy egyesek szilárdan az elvekhez ragaszkodó politikát folytatnak, mások viszont hibás politikát követnek; hogy egyesek támadják az imperializmust és kérlelhetetlenek vele szemben, mások Viszont liberalizmusról tesznek tanúságot. Ezeket a kérdéseket csak akkor lehet helyesen megérteni, ezt vagy azt a lépést csak akkor lehet helyesen értékelni, ha számításba Tesszük az időpontot, a helyet és a körülményeket, amelyek közepette cselekedni kell. India például elérte Goa, Diu és Dámán felszabadítását. Indonézia távozásra kényszerítette a gyarmatosítókat Nyu- gat-Iriánból. Kína partvidékén, nem mesz- sze a Csucsiang folyó torkolatától terül el Macao. Kis terület ez, nehéz észrevenni a térképen. A portugálok még a 16. században bérbevették, 1887- ben pedig teljesen elszakították Kínától és gyarmatukká változtatták. Van ott egy angol gyarmat is, Hong-Kong, a Hszicsiang folyó deltájában, a szó szoros értelmében a szíve közelében, egy olyan fontos városnak, mint Kanton. E területekről ugyanolyan szag terjeng, semmi esetre sem jobb annál, mint amblyet Goéban árasztott a gyarmatosító rendszer. Mégis bajosan ítéli el valaki is a Kínai Népköztársaságot azért, hogy a gyarmatosító rendszer e töredékei érintette nek. Helytelen lenne Kínát valamilyen akcióra ösztönözni, amelyet Kína maga nem tart időszerűnek. Ha a Kínai Nép köztársaság kormánya eltűri Macaót és Hongkongot, akkor erre a jelek szerint nyomós okai vannak. Ezért ostobaság lenne azzal a váddal rontani rá, hogy ez meghátrálás az angol és a portugál gyarmatosítókkal szemben, ez szolgai megbékélés velük. Eltérést jelent-e ez a marxizmus—leninizmustól? Szó sincs róla. Ez azt jelenti, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya számol a tényleges helyzettel, a tényleges lehetőségekkel. És ennek egyáltalán nem az az oka, hogy a kínaiak kevésbé élesen állnak szemben a gyarmatosító rendszerrel, mint az indiaiak, s nagyobb türelmet tanúsítanak Salazárral szemben, mint India. Nem, kínai barátaink ugyanolyan gyűlöletet éreznek a gyarmatosító rendszerrel szemben, mint minden forradalmár. Ámde a jelek szerint saját körülményeikből, saját felfogásukból indulnak ki és türelemről tesznek tanúságot. Vajon el kellene őket ítélnünk ezért? Azt kellene állítanunk, hogy eltértek a marxizmus—leninizmustól? Nem! Ez ostobaság volna. A körülmények következtében néha nem jóillatú rózsák között kell élni, hanem csalántól körülvéve, esetleg nem messze a gyarmati árnyékszéktől. Ám eljön az idő, és kínai barátaink tűrhetetlennek tartják majd ezt a helyzetet, s teli torokkal kiáltják a gyarmatosítóknak: „Takarodjatok!’’ Mi üdvözölni fogjuk ezt a lépést. Ám, hogy mikor tegyék ezt meg, azt döntsék el kínai barátaink maguk. Mi nem sürgetjük őket. Ellenkezőleg, ezt mondjuk: „úgy döntsetek, ahogyan országotok érdekei, az egész szocialista tábor érdekei megkövetelik”. Mi lett volna, ha mi a Kuba körüli események idején nem tettünk volna tanúságot kellő mérsékletről, hanem hallgattunk volna a „szélsőséges forradalmár” rikoltozók sugallatára? Uj világháború, termonukleáris háború szakaszába léptünk volna. De vajon a fejlődésnek ezt az útját vázolta-e fel az emberiség számára Marx és Lenin? Nem! Azok, akik nagy tanítóinknak ilyen világfelfogást és ilyen szándékokat tu lajdonítanak, megsértik az ő emléküket. Amikor a cári Oroszországban a forradalom győzött, a szovjet hatalom első dekrétuma, amelyet maga Lenin szerkesztett, a Békedekrétum volt. És bár abban az időben a németek Oroszországnak elég nagy területét tartották megszállva, Lenin és egész országunk arra törekedett, hogy véget vessen a háborúnak és békeszerződést kössön a németekkel. A breszti békeszerződés aláírására indított küldöttséget Trockij vezette, aki akkor is marxistának nevezte magát. Ám a párt ellenére járt el, provokatív módon, felborította a németekkel folytatott béke- tárgyaláíokat és elutazott Bresztből. Akkor Lenin kénytelen volt elküldeni Csicserint — és a békeszerződés aláírása megtörtént. A történelem igazolta Lenin előrelátásának helyességét, zsenialitását. Bebizonyította, hogy az az út, amelyet Lenin jelölt ki és védelmezett az álforrádalmárokkal szemben, az egyetlen ésszerű és helyes út volt. Akkor persze a breszti béke a német militaristáknak tett engedménynek látszott. De mi derült ki végső soron? Ki vonult vissza kivel szemben? Most a marxizmus—leni- nizmus zászlaja nemcsak a Szovjetunió területe fölött lobog, hanem túl jutott a Szovjetunió határain és szilárdan leng más államokban, köztük a Német Demokratikus Köztársaság területén is. Azok a német militaristák i>edig, akik behatoltak országunkba, a föld alatt fekszenek. Nos, ítéljék meg, kinek volt igaza? Diadalmaskodott egy ilyen bonyolult kérdés megoldásának lenini módja. Természetesen, nem arról van szó, hogy teljes az analógia a breszti békekötés és a Karib-tengeri konfliktus rendezése között. Arról van szó, hogy minden alkalommal figyelembe kell venni az adott helyzetet, és az adott körülményeket. A dogmatikus eljárás, a tényleges helyzet józan értékelése nélkül káros, mert a legkomolyabb hibák forrása lehet. A marxistáknak—leninistáknak meg kell érteniök, hogy Nincs szükségünk háborúra! A szovjet nép, amely magasra emelte a szocializmusért folytatott harc zászlaját, és amelynek az a megtiszteltetés jutott, hogy küzdhet a kommunizmus felépítéséért, békét akar. Mi bízunk igazságunkban és erőnkben! Negyvenöt év alatt óriási utat jártunk be, ám lépéseink most még hosszabbá váltak: azt az utat, amelyet azelőtt öt év alatt tettünk meg, most megtesszük egy hónap alatt. Van mit megbecsülnünk? Természetesen van !v Van jövőnk, bízunk eszméink végső győzelmében. Ezt a győzelmet nem a háború útján, hanem a békés alkotás, a kapitalizmussal folytatott verseny útján keressük. Elutasítjuk nemcsak a termonukleáris világháborút, borút az államok között, kivéve az igazságos, felszabadító háborúkat és a védelmi háborút, amelyet olyan nép kény- teleri viselni, amellyel szemben agressziót követtek el. A béke fenntartása, a szocializmus nagy vívmányainak megőrzése érdekében hajlandók vagyunk ésszerű politikai kompromisszumokra', anélkül r.zonban, hogy ennek során vétenénk a marxista—leninista tanítás elvei ellen. Lénin útmutatásait követjük, aki többször is hangsúlyozta, a kompromisszumok lehetőségét és szükségességét a politikábán. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy ezekben a feszült napokban különös erővel mutatkozott meg a béke és a szocializmus erőinek megbonthatatlan szolidaritása és háté* hanem egyáltalán minden há-1 kony együttműködése. i A világ népei a tew'ózanabb békepolitikánali nevezték politikánkat, a szovjet kormány politikáját nincs elvont igazság, az igazság mindig konkrét. Egyes dogmatikusok trockis ta álláspontra csúsztak és a Szovjetuniót és a többi szocialista országot világháború ki robbantásának útjára taszítják. Ugyanolyan provokációs politikát szeretnének ránk kénysze ríteni, mint aminőt annak ide jén Trockij folytatott. Ügy látszik, az albán vezetők és támogatóik elvesztették a hitet abban, hogy a szocializmus győzhet államok közötti háború nélkül, sőt talán soha sem hittek ilyen lehetőségben, úgy vélekedtek, hogy .csak háború útján, emberek millióinak megsemmisítése útján lehet el jutni a kommunizmusba. Ámde az ilyen őrültség nem alkalmas arra, hogy felsorakoztassa a kommunista pártok mögé más országok népeit. Sőt ellenkezőleg, csak eltántoríthatja az emberek millióit a kommunista mozgalomtól. Az albán dogmatikusokat elkeseríti az a tény, hogy kompromisszumos megoldás történt és megszűnt a veszedelmes válság, amelyet az amerikai militaristák idéztek elő a Karib-tenger térségében. Az albán dogmatikusokat szemlátomást elkeseríti, hogy nem tört ki termonukleáris háború, hogy a népek elkerülték a veszedelmes válságot, s békésen élnek, dolgoznak. Lám, ezért bírálják pártunkat, kormányunkat, sárral dobálják a Szovjetuniót, a szovjet népet. Hruscsov ezután arról beszélt, hogy nem szolgálta volna a szocializmus érdekeit, ha megengedjük, hogy a Kuba körül kitört válság termonukleáris világháborúvá fajuljon. Ilyen háborúra az agresszív imperialista erőknek van szükségük, azoknak az őrülteknek, akik elvesztették a reményt, hogy a kapitalizmus diadalmaskodhat a szocializmussal való békés versenyben. Ezek így gondolkodnak: ha meg kell halni, hát haljunk meg — mint mondani szokás — zeneszóval, bár e zenét az atombombák robbanása szolgáltatja. Nos, kitűnik, hogy egyfelől az imperializmus agresszív erői, az úgynevezett „veszettek”, akik elvesztették a reményüket, hogy a kapitalizmus kiállja a békés versenyt a szocializmussal, mindenképpen a háború kirobbantására törekednek. Másfelől ugyanilyen irányba próbálják terelni az eseményeket azok az emberek is, akik marxista-leninistáknak nevezik magukat, de valójában dogmatikusok, akik nem bíznak abban, hogy a szocializmus, a kommunizmus győzhet a kapitalizmussal folytatott békés együttélés körül ményei között. Ezek is, azok is a háború kitörésének irányába akarják terelni a történelem menetét Azt a kérdést, hogy a kommunizmus győz-e vagy a kapitalizmus, háborúval, emberek millióinak megsemmisítése útján akarják eldönteni Azt hinnők, hogy az említett két csoporthoz tartozó emberek homlokegyenest ellenkező módon gondolkodnak. Ezzel szemben tény, hogy találkozhatnak egymással, egyformák a nézeteik és cselekedeteik ebben a létfontosságú kérdésben. Mi azonban, akik a kommunizmust építjük, és testvéreink, akik megteremtik a szocializmust, egyáltalán nem úgy számolunk, hogy meghalunk, akár zeneszóval, akár anélkül. Mi a végső győzelemig akarjuk vinni a kommunizmus ügyét. Mi valamennyien örülünk, hogy sikerült megakadályozni a háborút. Néhány nappal ezelőtt az SZKP Központi Bizottságának elnökségének tagjai és a Központi Bizottság titkárai látogatást tettek egy új szövőgyárban, amely Moszkva Novie Cserjomuski nevű kerületében épült. Beszélgettünk a munkásnőkkel. Egyikük elmondotta: — Leghőbb vágyunk, háború ne legyen. Ez az asszony a dolgozók hangulatát juttatta kifejezésre. Ugyanilyen érzelmeket árulnak el sokan mások is felszólalásaikban és abban a sok ezer levélben, amelyek a Miniszterhogy A világ népei most még nagyobb bizalommal és megbecsüléssel viseltetnek pártunk és kormányunk iránt. A súlyos veszély órájában a marxista-leninista testvérpártok, a szocialista országok népei kijelentették, hogy hajthatat- lanul támogatják a hős Kubát, híven kitartanak a proletárnemzetköziség elvei mellett. Sok olyan ország is, amely felszabadult a gyarmati elnyomás alól, felemelte szavát Kuba védelmében. Engedjék meg, küldött elvtársak, hogy az önök és saját magam nevében hálás köszönetét mondjak mindazoknak, akik támogatták a szovjet kormánynak a béke megőrzésére, a forradalmi Kuba megsegítésére irányuló lépéseit. Nem kétséges, hogy az a sikeres harc, amelyet Kuba függetlenségének megőrzéséért folytattunk, s az a tény, hogy a béke erői vitathatatlanul megnyerték ezt az ütközetet, sok embert arra késztet, hogy változtassa meg a nemzetközi helyzet fejlődésére és a nemzetközi erőviszonyokra vonatkozó nézeteit. Azok között a levelek és táviratok között, amelyek a kubai válság napjaiban különböző országokból a szovjet kormány címére érkeztek, sok távirat és levél volt az Egyesült Államok polgáraitól. E levélírók aggodalmukat nyilvánították a béke sorsa felett, elismeréssel adóztak a szovjet kormánynak, helyeselték azokat a lépéseket, amelyeket a Karib-tengeri válság .megszüntetésére tettünk, és ezzel megakadályoztuk a termonukleáris háborút. Az amerikai nép hangulatáról, a Kuba körüli eseményekkel kapcsolatos felfogásáról tanúskodik az a tény is, hogy a választásokon, amelyek már a válSág legkiélezettebb fokának megszüntetése után zajlottak le, az amerikai nép — mint mondani szokás — „eltemetett” néhány rendkívül agresszív póli- kust, mindenekelőtt olyan háborús gyújtogatót, mint Nixon. Mi nem siratjuk, hógy megbuktak azok az urak, akik gyűlölik a békét és a népek szabadságát. A béke politikája nagy erkölcsi és politikai győzelmet aratott. Ugyanakkor továbbra is fáradhatatlan erőfeszítéseket kell tennünk a béke fenntartásáért és megszilárdításáért. A helyzet lankadatlan éberséget követel tőlünk. Megköveteli, hogy fáradhatatlanul harcoljunk a tartós békéért. A szovjet kormány úgy véli, hogy a világ minden kormányának és népének, minden felelős államférfiúnak és politikusnak le kell vonnia a szükséges következtetéseket a Karib-tenger térségében lefolyt válságból. Több tanújelét kell adnunk a józan észnek. Hruscsov ezután elmondotta: A szovjet kormány egész külpolitikai tevékenységével aktívan törekszik arra, hogy megszabadítsa a nemzetközi kapcsolatokat a vitás1, megoldatlan kérdésektől. Ezzel kapcsolatban tekintetbe veszi a különböző államok előtt álló problémák bonyolultságát és sokrétűségét, kellő önuralmat tanúsít, konstruktív nézeteket vall, de nyomatékosan hangsúlyozta, hogy vannak olyan elsőrendű problémák, amelyek megoldása nem tűr halasztást, mert megoldatlanságuk a végsőkig kiélezi a nemzetközi helyzetet. Ezeknek a feladatoknak a sorába tartozik az általános és teljes leszerelés Kérdése. Ismételten ünnepélyesen kijelentjük, minden külpolitikai tevékenységünk arra irányul hogy elérjük az általános és teljes leszerelésről szóló egyezményt. Felhívjuk a nyugati hatalmakat, távolítsák el az utol só akadályokat is az összes nukleáris kísérletek végérvényes megszüntetéséről szóló egyezmény útjából. Felhívjuk őket, írják alá a nemzetközileg szigorúan ellenőrzött, általános és teljes leszerelésről szóló szerződést. A jelen körülmények között még világosabbá vált, hogy haladéktalanul meg kell kötni a német békeszerződést és ennek alapján rendezni kell a nyugat-berlini helyzetet. Amikor a Karib-tenger térségében kiéleződött a válság, az európaiak milliói nem ok nélkül gondoltak aggódva arra, hogy a német kérdés rendezetlensége még szörnyűbb megpróbáltatásokat hozhat az emberiségre. Az emberek világosabban látták, hogy nem szabad kitérni a német kérdés megoldása elöl, mert különben az egyik nem- . - zetközi válságot könnyen kötanácshoz és a párt központi vetheti egy másik, még veszé- bizottságához érkeznek. \lyesebb válság. S itt is, mint az általános és teljes leszerelés kérdésében, a Szovjetunió igyekszik tekintetbe venni tárgyalófeleinek álláspontjait. Mi akadályozza mégis a második világháború európai maradványainak felszámolására megindított munka befejezését? Továbbra is vitás főként a Nyugat-Berlinben állomásozó csapatok kérdése, illetve pontosabban az, hogy milyen minőségben, milyen zászló alatt fognak szerepelni ezek a csapatok és mennyi időre maradnak ott? A szovjet kormány javasolja, hogy a Nyugat-Berlinben tartózkodó csapatok ne képviseljék a NATO-országokat, hogy a NATO zászlaját Nyugat-Berlinben váltsa fel az Egyesült Nemzetek Szervezetének zászlaja és hogy az ENSZ Nyugat- Berlinben vállaljon magára meghatározott nemzetközi kötelezettségeket és funkciókat. Reméljük, hogy tárgyaló partnereink józan figyelemmel foglalkoznak majd a szovjet kormánynak ezzel a javaslatával. ★ N. Sz. Hruscsov beszámolójának befejező részét holnapi lapszámunkban közöljük.
