Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-13 / 291. szám
riLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kodály Zoltán kitüntetése AZ MSZMP HEVES MEGYEI bizottsága Es a MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 291. szám ARA: 50 FILLÉR 1962. december 13., csütörtök A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a forradalmi munkás-paraszt kormány elö- ' terjesztésére Kodály Zoltán ; háromszoros Kossuth-díjas ze- neszerzőnek 80, születésnapja ; alkalmából kiemelkedő művé- i szí munkássága elismeréséül a | Magyar Népköztársaság Ér- jdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, szerdán délben, a parlament Munká- csy-termében nyújtotta át Kodály Zoltánnak. Az átadáson jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a minisztertanács elnöke, Szirmai István, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai — Ilku Pál művelődésügyi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Nádasdy Kálmán, Kossuth-díjas -kiváló művész, az Operaház igazgatója, Sárai Tibor, a Magyar Zeneművészek Szövetségének főtitkára és Szabó Ferenc, a Magyar Zene- művészeti Főiskola igazgatója. A kitüntetés átadása után Dobi István fogadást adott Kodály Zoltán tiszteletére. (MTI) Minden erőfeszítésünk a világbékéí szolgálja N. Sz. Hruscsov elvtárs beszámolója a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán MOSZKVA (MTI): Szerda délután együttes ülésre jöttek össze a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács képviselői. Az ülés részvevői viharos tapssal köszöntötték az SZKP és a szovjet kormány vezetőit, valamint a velük együtt a terembe lépő Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnököt, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége főtitkárát, Carlos Rafael Rodriguezt, a Kubai Nemzeti Földreform Intézet igazgatóját, a kubai kereskedelmi kormányküldöttség vezetőjét. Az együttes ülésen Venyiamin Dimsic, a népgazdasági tanács elnöke, mihiszterelnök- helyettes, majd Garbuzov pénzügyminiszter zárszót mondott. Mindketten megállapították, hogy a képviselők több módosító indítványt terjesztettek be. A Legfelső Tanács költségvetési bizottságai ezeket az indítványokat elfogadták, s megbízták a minisztertanácsot, hogy az indítványokat a gyakorlatban is valósítsa meg. Ezután a képviselők egyhangúan jóváhagyták az 1963. évi népgazdasági tervet és a költségvetést. Szünet után a Legfelső Tanács hozzálátott a következő napirendi pont — a Szovjetunió nemzetközi helyzete és külpolitikája — megvitatásához. Zúgó taps fogadta a napirendi pont előadóját, Nyikita Hruscsov miniszterelnököt, az SZKP Központi Bizottságának első titkárát. A jelenlegi nemzetközi helyzet és a Szovjetunió külpolitikája Küldött elvtársak! A Szovjetunió Legfelső Tanácsának legutolsó ülésszaka óta eltelt hét hónap alatt rendkívül fontos események játszódtak le a nemzetközi porondon. Az események némelyike komoly veszélybe sodorta a béke ügyét. A szovjet kormány kötelességének tartja, hogy elemzést adjon a jelenlegi nemzetközi helyzetről, és ismertesse az utóbbi időben tett külpolitikai lépéseit. Az állam külpolitikája, diplomáciai tevékenysége a nemzetközi élet jelenségeinek elemzésében mély tudományosságot, magasfokú politikai művészetet követel meg a szocialista országok kormányzó politikai pártjaitól és állam- férfiaitól. Ez kell ahhoz, hogy olyan határozatokat hozhassanak, amelyek figyelembe veszik a reális helyzetet, józanul felmérik az erőviszonyokat és olyan eredményeket hozhatnak, amelyek megerősítik a szocializmus pozícióit, megfelelnek minden békeszerető nép érdekeinek. Hruscsov ezután utalt arra, hogy a szovjet kormány, szilárdan követve a békés együttélés politikájának lenini elveit, minden szükségeset megtett és megtesz a béke megőrzése érdekében. Itt rámutatott a Ka- rib-tenger térségében támadt válság során végrehajtott akciók eredményeire, melyek igazolták, hogy a békéért küzdő erők képesek leküzdeni a legveszélyesebb nemzetközi válságokat, képesek az imperialista agresszorok megfékezésére. Cé. unk — a béke, az alkotás, a kommunizmus A Szovjetunió békepolitikája össznépi államunk szocialista jellegéből, a kommunista társadalom felépítésének nemes céljaiból ered. Minden gondolatunk az alkotásra és csakis az alkotásra, a kommunizmus felépítésére összpontosul. Pártunknak, népünknek.e magasztos céljait ismét megmutatta az SZKP Központi Bizottságának novemberi plénuma. A párt Központi Bizottságának plénuma megvitatta a a szovjet társadalom, a pártós államépítés fejlesztésének, a népgazdaság pártiyányítása megjavításának igen fontos kérdéseit. A plénum határozatai arra irányulnak, hogy mielőbb megvalósítsuk a kommunizmus építésének az SZKP új programjában megjelölt feladatait. A plénum egész menete és határozatai meggyőző erővel bizonyítják, hogy pártunk — támogatva és fejlesztve mindazt, ami új és haladó, elhárítva Htjából mindazt, ami idejét múlta —, szilárdan és következetesen megy előre a lenini úton. A párt irányvonala, kül- és belpolitikája, intézkedései, amelyekéi az utóbbi években tett a gazdasági vezetés megjavítására, nagyszerű gyümölcsöket teremnek. Hruscsov ezután beszélt a Szovjetunió iparának és mező- gazdaságának fejlődéséről. — Ha iparunk a hétéves terv "• hátralevő bárom esztr ' ’ "-"n ugyanilyen ütemben halad elő.e — amiken nem kételkedünk —, akkor hét év alatt nem — mint hittük — 80 százalékkal, hanem megközelítőleg kétszeresére emeli termelését — mondotta, majd így folytatta: Pártunk és kormányunk, a nagy Lenin útmutatásait követve, nemcsak az elért sikereket, de a hiányosságokat is látja és helyesen értékeli. Mi jól látjuk, hogy iparunk még jobban dolgozhat, mezőgazdaságunkban pedig megvan a lehetőség a gyorsabb ütemű fejlődésre. Az SZKP Központi Bizottsága novemberi plénumának határozatai, valamint a Legfelső Tanács által éppen most jóváhagyott 1963. évi népgazdasági terv és költség- vetés feltárja az utat a hét- 'éves terv ötödik évének új, magasabb céljai felé. Hazánk magabiztosan halad a gazdasági és kulturális fejlődés útján. Ugyanezen az úton, velünk együtt haladnak a szocialista országok népei is, amelyekkel jól fejlődnek és erősödnek baráti, testvéri kapcsolataink. Nemrégiben tartották meg a Bolgár Kommunista Párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Csehszlovák Kommunista Párt kongresszusát. Hamarosan összeül a Német Demokratikus Köztársaság kommunistáinak kongresszusa. E kongresszusok határozatai és a kongresszusok előtt kiadott dokumentumok megmutatják, hogy a szocialista országok testvérpártjai fő figyelmüket békés, alkotó célokra — a szc-.ializrrius építésének befejezésére és a kommunizmusba való fokozatos átmenet feltételeinek előkészítésére — fordítják. A Szovjetunió és a többi szocialista ország belső fejlődésének folyamata meggyőző erővel mutatja meg minden népnek, hogy a szocializmus országai magas rendű alkotómunkát végeznek a béke nevében, az ember javáért és boldogságáért, a szocializmus és a kommunizmus győzelméért. Hruscsov ezután így folytatta: amikor a szovjet emberektől megkérdezik, hogy „akar- nak-e az oroszok háborút?”, a mi válaszunk világos: határozott nemet mondunk a háborúnak! Ugyanilyen választ adnak a többi szocialista ország népei is, de nem egyedül élünk ezen a bolygón és nekünk számolnunk kell azzal, hogy az agresszív imperialista erők folytatják a hidegháborút, egyre inkább fokozzák a fegyverkezési versenyt. A szovjet emberek jó műnkét végeztek, hogy megteremtsék a hadviselés legmodernebb és legerősebb eszközeit: atom- és hidrogénbombákat és rakétafegyvereket, beleértve az interkontinentális ballisztikus és globális rakétákat. Mi megteremtettük ezeket az eszközöket, ezek a legjobbak a világon és elegendő mennyiségben rendelkezünk velük ahhoz, hogy ellenségeink csapására olyan villámgyors, megsemmisítő csapással válaszoljunk, amely elhamvasztja az ellenünk szegzett támaszpontokat, bárhol legyenek is azok, és a műhelyeket is, amelyek a fegyvereket kovácsolják az agresszor hadseregei számára. Korunkban az emberiségnek egyfajta választási lehetősége van: a békés együttélés, vagy a pusztító háború. De háborús katasztrófára egyetlen állam népének sincs szüksége. Az új háború — ha megengedik, hogy kirobbanjon — milliókat pusztítana el, függetlenül nemzeti hovatartozásuktól, vagyoni helyzetüktől. Egyetlen lehetőség marad: a békés együttélés. Ez pedig annyit jelent, hogy le kell mondani a háborúról, mint a nemzetközi vitás kérdések megoldásának eszközéről, tárgyalások útján kell megoldani a vitás problémákat. A szovjet kormány a szocialista országok kormányaival együtt szakadatlan békepolitikát folytat, törekszik az általános és teljes leszerelés megvalósítására, a német béke- szerződés megkötésére és ezen az alapon a nyugat-berlini kérdés megoldására, a világháborúba való átnövés rendkívüli veszélyét magukban hordó háborús tűzfészkek kiküszöbölésére. Mi minden eszközzel hozzájárulunk a független afrikai, ázsiai és latinamerikai'országok megerősítéséhez, lelkesen, testvéri módra támogatjuk a hatalmas nemzeti felszábadító mozgalmat. Nem sajnáljuk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy végérvényesen megszűnjék a szégyenletes gyarmati rendszer. A Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak a békés együttélésre és a nemzetközi problémák békés megoldására irányuló politikájával szemben áll egy másik irányzat: az imperializmus agresszív köreinek a hidegháború fenntartását és a nemzetközi feszültség fokozását célzó politikája. Az ő bűnük, hogy olyan válságok keletkeznek, amelyek élezik a nemzetközi helyzetet és a világháború szakadéka felé taszítják az emberiséget. Az imperializmus legagresz- szívabb kalandor körei oly módon igyekeznek kiutat találni a kialakult helyzetből, hogy tovább fokozzák a fegyverkezési versenyt és agresszív háborút készítenek elő a szocialista országok, valamint Ázsia, Afrika és Latin-Amerika fiatal, szuverén államai ellen. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az imperialisták teremtette agressziós fészkek olyan szikrákat rejtenek magukban* amelyek felgyújthatják az általános rakéta-nukleáris háború lángját. Az imperializmus agresszív erői hurkolják össze a nemzetközi feszültségnek az emberiségre nézve rendkívül veszélyes következményekkel járó csomóit. E feszültség kulminá- ciós pontja volt a Karib-ten* ger térségében keletkezett válság. A Karib-tenger térségében előállt válság leküzdése a békepolitika nagy győzelme Mi idézte elő ezt a válságot? Hogyan robbant ki? Milyen tanulságokat kell levonnunk belőle? E kérdések tüzetes elemzést tesznek szükségessé, amely segít a' békeszerető erőknek abban, hogy jobban kiismerjék magukat a kialakult helyzetben és meg tudják határozni feladataikat a béke további megőrzéséért és megszilárdításáért folyó harcban. Mielőtt azonban rátérnék erre az elemzésre, szeretnék emlékeztetni rá, hogyan bontakozott ki a kubai forradalom és hogyan alakult a Szovjetunió és Kuba viszonya. A szabadságszerető kubai nép vezére, Fidel Castro és harcostársai köré tömörülve, — az.imperialistaellenes népi forradalom zászlaját magaiba emelve, megtisztította hazája földjét az észak-amerikai fosztogatóktól és cinkosaiktól. Ez valóban hősi, csodálatra méltó harc volt. A kubai forradalom a dolgozók forradalma volt, a dolgozók érdekében. A Kubai Köztársaság a szocializmus alapjait lerakó demokratikus állammá vált. S amikor a függetlenségét kivívó kubai népre imperialista szomszédja gazdasági, majd katonai nyomást gyakorolt, a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió, természetesen Kuba segítségére siettek. Mi nem tehettük meg, hogy ne nyújtsunk segítő kezet a kubai népnek, dolgozó és osztálytestvéreinknek. A Kubai Köztársaság vezetői nemegyszer kiemelték, milyen nagy jelentőségűek a szovjet—kubai baráti kapcsolatok Kuba szocialista vívmányainak megszilárdítása szempontjából. Az imperialisták nem akarnak belenyugodni abba, hogy a kis Kuba önállóan, népe óhajának megfelelően merészeljen élni és fejlődni, s nem úgy, mint ahogyan az amerikai monopóliumok szeretnék. De hiszen az a kérdés, hogyan éljenek az emberek, milyen úton haladjanak, — minden népnek belügye! Az Egyesült Államok reakciós erői a nemzetközi kapcsolatok általánosan elismert szabályait lábbal tiporva, a kubai forradalom győzelmének első napjától kezdve, mindent megtettek annak érdekében, hogy Kuba forradalmi kormányát megdöntsék és visszaállítsák uralmukat. Megszakították Kubával a diplomáciai kapcsolatokat, felforgató tevékenységet folytattak és folytatnak, gazdasági blokád alá vették Kubát. De még ezzel sem érték be. Elhatározták, hogy csendőri funkciókat vállalva, a kubai forradalom katonai elfojtásának útjára lépnek, vagyis az ellenforradalom exportálásának jogát akarták megszerezni maguknak. Az Egyesült Államok Kubával szemben alkalmazott politikája a legzabolátlanabb, a legreakciósabb politika. Kimondottan hajmeresztő dolog kijelenteni, hogy Kuba fenyegeti Amerikát, vagy bármely más országot, s ezen az alapon különleges jogot formálni a Kuba elleni fellépésre. Az amerikai reakció, agresz- szív akcióinak igazolására, azt állítja, hogy a Karib-tenger térségében a válságot maga Kuba idézte elő, hozzátévén, hogy a Szovjetunió is felelős, mert rakétákat és „IL—28” bombavetőket szállított oda. De vajon így van-e? Igaz, mi a kubai kormány kérésére vittünk oda fegyvereket. De milyen indítékok vezettek; amikor ezt a kérést teljesítettük? Kizárólag humánus indítékok: Kubának szüksége volt fegyverre, mint az agresszorok megfékezésének eszközére, de nem mint a támadás eszközére. Hiszen Kubát a területére való behatolás reális veszélye fenyegette. Tavaly áprilisban az ellenforradalmár zsoldosok nagyarányú katonai behatolást hajtottak végre Kubában. Ezt az inváziót az Amerikai Egyesült Államok ffeljes támogatásával készítették elő és hajtották végre. A további események azt mutatták, hogy a behatolás kudarca nem vette el az Egyesült Államok imperialistáinák kedvét attól, hogy Kubát megfojtsák. Űj támadás előkészítésébe kezdtek. Ősszel nagyon aggasztó helyzet alakult ki: minden arról tanúskodott, hogy az Egyesült Államok — saját fegyveres erőinek bevetésével — meg akarja támadni a Kubai Köztársaságot. A forradalmi Kuba. honvédelmének megerősítése érdekében, kénytelen volt minden szükséges intézkedést megtenni. A Szovjetunió segített Kubának egy, a népe vívmányai felett őrködő erős hadsereg megteremtésében. Mivel az Egyesült Államok részéről fokozódott a fenyegetés, a kubai kormány ez év nyarán további segítséget kért a szovjet kormánytól. Megállapodás jött létre Sizá- mos új rendszabályról, köztük arról, hogy Kubában több szovjet középhatósugarú, ballisztikus rakétát helyeznek el. Ennek a fegyvernek a szovjet katonák kezében kellett maradnia. Mi volt a célja ennek az elhatározásnak? Természetesen sem mi, sem kubai barátaink nem gondoltunk arra, hogy a Kubába küldött kis számú középhatósugarú rakétát az Egyesült Államok, vagy bármely más ország megtámadására fogják felhasználni. Nekünk csupán Kuba győzelme volt a célunk. Nem marad Itattunk közömbös szemlélők Elhatároztuk, hogy segítő ke- 1 rókát, s megértvén, hogy Kuba zet nyújtunk Kubának. Kuba szabadságszerető népének meg- védelmezésére azt a lehetőséget láttuk, hogy rakétákat helyezünk el Kubában: ha az amerikai imperialisták valóban rászánják magukat a behatolásra, akkor hadd érezzék, hogy a háború, amellyel fenyegetőznek, ott áll saját határaiknál, hogy reálisabb fogalmat alkossanak a termonukleáris háború veszélyéről. Mi megtettük azt a lépést, amit a súlyosan kiéleződött helyzet megkövetelt. Bizonyosak voltunk abban, hogy ez a lépés észhez téríti az agresszonem védtelen, az amerikai imperializmus pedig nem mindenható, kénytelenek lesznek megváltoztatni terveiket. Ebben az esetben természetesen a rakéták Kubában való tartása is feleslegessé válik. Valóban, ha korábban bizonyosak lettünk volna afelől, hogy az Egyesült Államok nem fog behatolni Kubába, s ettől szövetségeseit is visszatartja, ha az Egyesült Államok ezt a politikát követi, akkor nem lett volna szükség rakétáink felállítására Kubában. (Folyt, a 2. oldalon)