Népújság, 1962. december (13. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-09 / 288. szám

1962. december 9., vasárnap NÉPÚJSÁG 3 A pedagógusok továbbképzésének eredményei az oktató-nevelő Most már év'ek tapasztalatá­ra tekinthet vissza megyénk­ben is a pedagógusok tovább­képzése, ennek eredményékép­pen az is leszűrhető, milyen hasznot jelentett ez az iskolai oktató-nevelő munkában. A továbbképzés általában két fő területen folyik. Egy­részt szakmai, másrészt ideoló­giai képzést jelent. A szakirá­nyú képzés minden nevelőnek szívügye, saját ügye, feltétle­nül jól akarja végezni, úgy­hogy ezen a területen szinte egyáltalán nincs probléma. El­mondja például az egri III-as számú Általános Iskola igazga­tója — Fülesdi László —, hogy amikor az új tantervről volt szó, egy emberként bolydult fel az egész nevelőtestület, egymástól kapkodták a terve­zetet, mert mindenkit érde­kelt, hogy mi lesz a saját tan­tárgyával. Minden egyes neve­lő tudja, hogy szakmailag nem maradhat le. Ezért öröm­mel fogadja a továbbképzési lehetőséget, hiszen látja, hogy tanítványai legalább úgy ér­deklődnék az új, az érdekes iránt, mint ő maga. A külön­böző szakkörökön meglepő tá­jékozódást árulnak el ma már egy-egy szaktárgyban, s itt mu­tatkozik meg az, hogy a neve­lők szakmai képzése segítséget jelentett abban a munkában, amivel a tanulókat aktív, ön­állóan alkotó, érdeklődő em­berré tették. A szakmai to­vábbképzés csaknem minden jól vezetett órából kitűnik. Er­ről tanúskodnak a szakfelügye­lők feljegyzései, az igazgatók látogatási naplói, a hospitáló füzetek. A tapasztalatcserék, a vitaindító előadások nyomán gondolatok, új módszerek szü­letnek, soha nem látott forron­gás, pezsgés jellemzi a neve­lők szakmai munkáját. A másik terület — az ideo­lógiai továbbképzés — évek óta problémát jelent a pedagó­gusok életében. Szükségességét senki nem vitatja. Ezekben az esztendőkben tulajdonképpen két generáció — az apák és fiák — ütközéséről van szó, s ezen átsegíteni a fiatalokat, nagyrészt a pedagógusok dol­ga. ök jobban meg tudják ol­nmiiliáhan dani ezt a feladatot, ha maguk is megismerik a tudományos világnézet fontosabb összefüg­géseit, mert marxista szellem­ben nevelni csak a marxista tudományokat, annak eredmé­nyeit jól ismerő nevelők képe­sek. A továbbképzésre tehát fel­tétlenül szükség van, s ez 6zámszerint, a statisztika fehé­ren fekete betűivel mérve, mint az a megyei pártértekez­leten is elhangzott, nagyon szép képet, mutat. Eredmé­nyesnek mondható, hacsak ar­ra gondolunk például, hogy a hittanra járó tanulók számá­nak rohamos csökkenése egy­részt a nevelők világos, egyre biztosabb világnézeti alapok­kal adott tanítási óráiból is fakad. Eredmény mutatkozik ott is — ugyancsak az ideoló­giai képzés nyomán — amikor a nevelőből propagandista lesz, a párt eszméinek, a párt irány­vonalának harcosa, s így pél­daként állhat a gyermek előtt. Az ^ideológiai képzés formá­jával azonban sokan még min­dig nem értenek egyet. Van­nak pedagógusok, akiket egy­szerűen nem nagyon érdekel az ideológiai továbbképzés. Jelentkezett, meghallgatja az előadásokat, megtanulja — az anyagot, de érezhetően, kezébe sem veszi a kötelező, vagy ajánlott irodalmat. Különösen tapasztalható ez a falusi pedagógusoknál, ahol hozzájárul ehhez még az is, hogy nincs megfelelő szak- könyvtár, s nem tudnak utána­járni. Az objektív akadály szinte legyőzhetetlenné válik számukra, ezért aztán közöm­bösen nézik, hogy egyesek „tudnak és akarnak” a szemi­náriumokon. Jóllehet, nincse­nek túlnyomó többségben, számukra mégis fölöslegesnek tűnik az itt eltöltött idő. Az előbbieknél fontosabb azonban azoknak a panasza, akik nem tartják helyesnek, hogy a marxizmus három fő területét összesen kilenc esz­tendeig széthúzott tanfolyamon kell elsajátítaniok. Az idősebb pedagógusok számára sokszor visszatejsző azért, mert hat­nyolc, esetleg három-négy év van hátra nyugdíjazásukig, s akkor felvetődik bennük a kérdés — miért fogjak bele a kilenc esztendőbe? Mások türelmetlenül tanul­nak, hasznosnak, nélkülözhe­tetlennek és érdekesnek tart­ják a továbbképzés anyagát és nem értik meg, miért kell en­nek a képzésnek kilenc hosz- szú esztendőig tartani? Sok fiatal pedagógus panaszkodik azért, mert olyan tanfolyamra osztották be, amelynek min­den betűjét főiskolán, vagy egyetemen már tanulták. Nem értik meg, miért kell a három­éves képzés során azt a mar­xista filozófiát ismételni, ami­ből már egyszer államvizsgát tettek, a mi korszerű tudomá­nyos világnézetet nyújtó fel­sőfokú intézményeinkben. Ezek azok az ellentmondá­sok, amelyek bizonyos fokig zavarják az ideológiai tovább­képzést. Évről évre új temati­ka, új időmeghatározás, új módszer, új forma jelentkezett, s most ez a kilencéves és a hároméves továbbképzés, bár valamennyire stabilnak lát­szik, a felmérés alapján az a véleményünk, hogy még min­dig nem a várakozásnak meg­felelő. A mai iskola diákja, külö­nösen vonatkozik ez a középis­kolásokra, képes a nemzetközi események bizonyos fokú ér­tékelésére, tud következtetni, meglátja az alapfokú dialekti­kus összefüggéseket, s ez mind abból fakad, hogy a nevelők, akik valóban odaadóan ta­nultak, olvastak, akiket érde­kelt az anyag, a továbbképzés során olyan képzettséget sze­reztek, amelynek birtokában valóban mai szellemben, a mai problémák megoldásának tu­datos tevékenységére képesek nevelni a fiatalokat. És mindez hiányzik azok ta­nításából, nevelői munkájából, akik számára csak „kötelező elfoglaltságot”, értelem nélkü­li „megoldást” jelent az ideo­lógiai továbbképzés anyaga. Cs. Ádám Éva A megyei fotoklub kiállításáról A napokban nyílt meg Eger­ben, a Tanárképző Főiskola dísztermében a Heves megyei Fotoklub művészi fényképki­állítása, amelyen az egri kiál­lítókon kívül részt vettek a szolnoki, debreceni, miskolci és dunakanyari fotoklub tagjai is. A kiállított képek gazdag anyaga a fotósok széles érdek­lődési köréről tanúskodik“. A kiállítás egyéni sikerek­ben is gazdag. A Magyar Fotó­művészek Szövetségének tisz- téletdíját Körmendi Károly (Eger) kapta képeiért. Arany­érmet nyertek Hársy István (Eger) Munkások, Kalauz Pál (Eger) Világmárka, Nagy Sza­bolcs (Eger) Lendület, Balázsi József (Debrecen) Zivatar és Kaposvári Ferdinand (Szolnok) Éjszakai ügyelet című alkotás saikért. E díjakon kívül ezüst érme­ket, bronzérmeket és okleve­leket is adott ki a bírálóbizott­ság. A kiállításnak eddig több mint másfél ezer látogatója volt. Az „illetékes” a városi tanács 1962. december 5-én a Nép­újságban „Az illetékesek fi­gyelmébe, Nem lehet sár nél­kül közlekedni” címmel meg­jelent cikk arra utal, hogy a 4. sz. AKÖV darabárus telepé­nek Patyolat felé eső részén építkezés kezdődött, amely miatt a lakosság nem tud a járdán közlekedni. Tévedések elkerülése végett szeretnénk, ha a Népújság kö­zölné az illetékes nevét. Ugyanis, a 4. sz. AKÖV a ta­nács kérelmére, ellenszolgálta­tás nélkül felajánlotta, hogy a nevezett területen, a lakosság jobb ellátása érdekében egy fűszerüzletet létesítenek. így az illetékes, az üzletet építte­tő városi tanács. Mi is arra kérjük a városi tanácsot, hogy a járdát csakugyan mielőbb állítassák helyre, tekintettel arra, hogy csúszós, sáros téli időszakban az úttesten való közlekedés kétszeresen veszé­lyes. Borsányi Lajos igazgató IBBEBEBBBBSBSSSBBEBEBSBBBEBBESEBEBBBBEBBBBBBEEBEBEBBBBBBSBBBBBEBBBBEBEEBBpEBBESEBBBEBEEt JHünséUa jíi'jhcrímen?te/e i. AZ ÖREG HANGLEMEZ olykor megreccsen, de még így is nagyon ünnepélyesek a nász­induló akkordjai. A násznép: hat ember. Az apa magas és szép férfi, felesége korán öre­gedett, megtört asszony. Lá­nyuk ringyó. A vőlegény? Nos, mindegy. Fontos, hogy elveszi. A tanúk meghatódottak, az anyakönyvvezető közönyösen, beidegződött mozdulatokkal ölti magára a széles szalagot. Az egész öt perc. Gratulál az anyakönyvveze­tő. Legutoljára az apával fog kezet, aki mélyen meghajol, valami alig érthető közhelyet mormol. Azután szempillantás alatt lehervad arcáról a ráeről­tetett udvarias mosoly. Fel­csattan: — Siessünk már. — Menjünk' a templomba is — kéri az ajtón kívül felesége. — Anyuskám, te nem vagy normális. Hazamegyünk. II. A SZÜLÖK TÖRÖLMET- SZETT úriemberek. Anyagi gondokat nem ismertek, az elő­kelő bank a harmincas évek­ben is jól fizette igazgatóját. Akkor kerültek össze. Éltek, mint megannyi úri család: a férfi szeretőt tartott; naponta járt templomba az asszony. És vallásosan nevelte később leá­nyát, Marcsókát is. Szerette az istent a kislány. Fiatalabb korában fiúkkal is csak templomban ismerkedett. Olyankor pedig, amikor bűn­beesésének kellemetlen követ­kezményétől orvos szabadította meg, anyja karján a kórházból egyenesen a gyóntatószékhez vonult. A környékben lakók sokszor derültek rajtuk. Kér­dezték az anyát, , miért nem ügyel jobban a lányára. Ezt válaszolta: — Minden reggel imádko­zom érte. — Az nem elég! — Ezentúl este is — szólt és alázatosan lehajtotta fejét. III. MAROSOKAT hüsz éves korában vitték be először a rendőrök. Városszéli italbolt­ban találtak rá. Eszméletlen­ségig részeg volt. Hazakerült. Kiló kenyérért küldték a sarki boltba. Két hónap múlva hoz­ták vissza. Lesoványodott tes­tén lógott a foszlott, ócska ru­ha. Irány a templom. Gyónás. Egyre mélyebbre süllyedt. Hazatoloncolták Szolnokról. Legutóbb Hatvan környékén élt együtt valakivel, aki meg­haragudott rá és éjnek idején kitette a szűrét. Ruha nélkül, cipőtlenül rohan az országúton Marcsóka. Világos ablakot lát, bezörget. A bámuló háziak bo­londnak nézik, vagy gyilkos­nak. Bevezetik a belső szobá­ba, udvariaskodnak vele. És Marcsóka hálás. Szinte köny- nyeket ejt, amiért a szebbik szobát kapja. Dermedt testére már húzná a nehéz dunnát, de nyílik az ajtó. Rendőr lép be. — Ö az? A háziak bólogatnak: — Ö. IV. Ez Marcsóka egyik aréa. A másik megnyerőbb. Szeret dol­gozni, kitűnő gépírónő, szor­galmas, megbízható munkaerő. Már persze csak abban az idő­szakban, amikor ... Sőt, halk és szolid. Kettős arc, kettős élet. Mondják: terheltség nyo­mai. Periodikusan, ha az egyik­be beleútál, jön a másik. Amennyire erkölcsi nihilista egyszer, annyira tisztességes máskor. Jenő ezt az utóbbi Marcsókát ismerte meg. És eb­be lett szerelmes. Megkérte a kezét. — Azelőtt pincér voltam, csak egy éve dolgozom gyár­ban. Nem szerettem azt az éle­tet: ital, részegek, magam is, bizony még jómagam is elég­szer ... Ez jobb. Kosarat kapott. Azt hitte azért, mert „csak” munkás. El­maradt. A gyengejellemű lány újra megszökik, csatangol, is­mét a régi galeri. És persze a rendőrség, eljárás indul ellene Most már Jenő előtt sem titok a másik élet. És érdekes, Jenő még ezután is szereti, persze, szerelméhez sajnálat is páro­sul. Segíteni akar. A lány most nagy bajba kerül, kitiltás vár rá. Ha csak ... Igen, megme­nekül, ha férjhez megy, s ez biztosíték lesz az újabb vissza­esés ellen. V. LENYALT FRIZURÄS, jól­öltözött férfi kopog. Az apa fogadja. Bemutatkoznak, be­vezeti a nappaliba, s kérdi: — Parancsoljon?! — Uram, szeretném meg­kérni Marcsóka kezét. — Uram, magit nem ismeri az én lányomat. — De ismerem. — És mégis? Foglaljon he­lyet,' uram. De miért is magá- zódunk. Szervusz, kérlek, ugye Jenő a neved? ... Gyújts rá, parancsolj ... Mondd, kérlek, de ne haragudj, normális vagy? — Szeretem Marcsókát. — Az egyre megy. Jenő kényszerfedetten nevet. Az apának agyán átvillan, Je­nő a polgári miliő miatt akar benősülni. A fürdőszobás nagy lakás, a kényelmes otthon vonzza. Elvégre művelt csa­lád, úriemberek... — Ez lesz a ti szobátok, de ha a másik jobban tetszik ... És ekkor okozta Jenő a meg­lepetést: — Ha megbocsát, hozzám költözünk. Jobb lesz. Mpst én nem akarom megsérteni, de ez nem jó környezet... — Na, de Jenő, hát kell en­nél jobb? — mutat körbe az apa. — Nem a lakás miatt gondo­lom. — Kérlek, ahogy gondoljá­tok — nagyon hidegen csen­genek a szavak. — Azért még­iscsak furcsa, hogy így be­szélsz ... VI. ESKÜVŐ UTÁN OTTHON. A szülők lakásában együtt a násznép. Az ebéd kész, teríte­nek. Az asszony a tálaló aljá­ból a családi ezüstöt veszi elő. Az apa szólna: — Miért ez a cirkusz? Es­sünk túl rajta minél előbb — de jólnevelt úriember és hall­gat. Bort töltöget, s közben adomákat mond. A fiatal pár szótlanul ül a kereveten. Kény­szeredetten mosolyognak a ta­núk, az apa magában dühöng: még engem hibáztat... Az asztalnál az anyáé az első szó: házi áldást rebeg. Sebtében esznek, s indulnak a fiatalok. Kenetteljes jótanácsok hang­zanak búcsúzkodnak. A hangu­lat fanyarságát talán egyedül az új asszonyka nem érzi. El­mélázva néz, szájaszegletében pedig valami különös, eddig sohasem látott, finom kis mo­soly vibrál. Az örömszülők a kapuban állnak, taxiba ülnek a fiatalok, az öregek integetnek, amíg csak nyoma nem vész a kocsi­nak. Beballagnak. A kapu alatt félreteszi jólneveltségét az apa. Köp. — Szemetek — mondja. Szántó István Cikkünk nyomán: Vita és intéskedések as emeletráépítések ügyében Lapunk december 5-i szá­mában „Nincs tető a fejük j felett” címmel megjelent új­ságcikkben bíráltuk az eme­letráépítés közben elkövetett hibákat, a tervező, a kivitele­ző és az építtetők közötti együttműködés hiányát, de i főleg a felelősség és az em- I berség hiányát tettük szóvá. A megyei tanács építési és közlekedési osztálya a cikk megjelenését követő napon megbeszélésre hívta össze az érdekelt vállalatok vezetőit és részt vett a tanácskozáson a megyei pártbizottság mun­katársa, s a lakók képviselője. Elismerésre méltó a bírá­latra történt gyors reagálás. Annál inkább feltűnő és ki­fogásolható, hogy a vita so- | rá» hosszú ideig egyetlen ja- ! vaslatot sem tettek a tűrhe­tetlen. helyzet javítására. Talán nem ismerték el, hogy az őszi esőzések idején valóságos özönvíz érte a mennyezet nélkül maradt la­kókat, talán nem igaz, hogy idegsokkot kapott egy hat­éves gyermek, mert álom közben fejére szakadt egy jó­kora vakolatdarab, és csak az ágy támlája, vagy a szeren­cse óvta meg, hogy még sú­lyosabb baj nem történt? Ta­lán nem látják be, hogy elé­gedetlenség. panasz és szitko- zódás fakad a bosszantó hi­bák nyomán? De igen.! Mindezt tudták, de szívesebben beszéltek a mások hibájáról. A másik félben keresték a hibaforrást. Am a tények és az igazság elől nem lehet kitérni. Saját hibáinkat is el kell ismerni, azokat nekünk kell kijavítani. Amikor ennek szükségességét elismerték, már könnyebb volt a következő lépés. Az Építőipari Vállalat igaz­gatója vállalta, hogy kidol­gozzák a födémszigetelés két módszerét, megállapítják azok költségkihatását, a tél beállta után több tetőt nem bontanak meg. A tanácskozás végén a Heves megyei Taná­csi Építőipari Vállalat igazga­tója és főmérnöke együttesen tett ígéretet, hogy a megkez­dett munkákat a lehető legrö­videbb idő alatt befejezik és a jövőben sokkal nagyobb gondot fordítanak a munka- fegyelemre és a rendre, a la­kók érdekében megteszik mindazt, amit az emberség írott és íratlan törvénye dik­tál. Egyszer volt, hol nem volt, de hogy ez meg­történt — nem is olyan régen —> az biztos. Már nehezen várta az iskolai év befejezését. Végre elérke­zett az is, és az iskolától meg­kapta — nem a glóriát —, ha­nem egy közepes érettségi bi­zonyítványt. Öröme határtalan volt, nagy tervek foglalkoztat­ták. Sok újságban olvasta már, hogy fiatalokra és szakembe­rekre nagy szükség van a kö­zös gazdaságokban. Nemsokáig töprengett. Igaz, szárnyai nem voltak, és még egy vacak táltossal sem ren­delkezett,' így kénytelen volt egy sistergő, püfögő masinára felülni, és eldöcögött az egyik közeli — királyi koronát nem viselő — tsz-elnökhöz. Diadal­kapuk és harsány hangú har­sonák helyett 1300 forintos gyakornoki fizetéssel fogadták a messzi földről érkezett ide­gent, és aféle királyság helyett havonta munkaegységeiőleget ígértek. Kacsalábon forgó kas­tély helyett különbejáratú al­bérleti szobát biztosítottak számára. Kezdetben nagyon jól érezte magát, ám egy na­pon... Ám egy napon nagyot gon­dolt. Szabadságot kért, a ha­muba sült pogácsával megtöl­tött tarisznyát helyettesítő tás­karádió súlyától nehéz sport­zsákot vállára kanyaritotta, S elindult világot látni. Menti mendegélt, míg elérkezett egy csodálatos gazdaságba, ahol 100 forinttal többet ígértek neki előző fizetésénél. Albérleti szoba helyett ugyancsak kacsa­láb nélküli lakást ajánlottaki de főbérletit. Nem sokáig töp­rengett — annál is inkább, mert előző munkahelyén na­gyon sokat- kellett dolgoznia — elszegődött az új helyre. Élt, éldegélt, csendesen megvolt, s egyszer csak itt is rosszul érez­te magát. Különösen akkor érezte magát nagyon furcsád amikor reggel felkelt és dol­gozni indult. A „királyság” ve­zetői nem méltányolták rossz közérzetét, furcsa, számára érthetetlen szavakkal illeték: „lusta, lógos, mihaszna, stb.” Végül elhatározta, hogy in­nen is elmegy. A főbérleti la­kásban utoljára furcsa éjsza­kája volt. Látta önmagát, a „legújabb helyén” szintén hat órakor ébresztik és naponta rendszeresen dolgoznia kell. Reggel fáradtan ébredt és ké­nyelmes nyoszolyát helyettesí­tő matracon, álmosan dörzsöl- gette ibolyakék szemeit, és aranyszőke hullámos haja alatt agyában az álmában megjelent manóktól hallott mondat vissz­hangzott: Dolgozni mindenütt kell, ifjú barátom! Láss csali szorgalmas munkához te is... (tóth) Munkaversenv felajánlások a Szocialista brigád cím elnyeréséért Hevesen A Hevesi Háziipari Termelő- szövetkezet dolgozóiból alakult brigádok a szocialista brigád címért küzdenek. A verseny alapvető célkitűzései a mun­kafegyelem, a takarékosság, a minőség, a tisztaság követel­ményeinek megvalósítása, az export-tevékenység további megjavítása. A brigád tagok felajánlásai a következőkre vonatkoznak: a kiszabott termelési feladatok határidőre való teljesítése, il­letve túlteljesítése; a munka- fegyelem megszilárdítása, az igazolatlan mulasztások és ké­sések teljes megszüntetése, a munkaidő jobb kihasználása; a termelés minőségének meg­javítása; az export-megrende­lések időbeni leszállítása; hul­ladék-csökkentés és anyagtaka­rékosság, üzemtisztasági ver­seny, politikai és iskolai kép­zésben való részvétel — húsz dolgozó az általános iskola VII.—VIII. osztályát, tízen ä gimnázium elvégzését tűzték maguk elé —, kulturális és sporttevékenység. Nagy gondot fordít a brigád a munkában és a magánéletben tanúsított magatartásra, amelyről szemé­lyenként tartozik ellenőrzéssel és feljegyzéssel a brigádvezető. Külön kiemeli a felhívás a tár­sadalmi munkában való rész­vételt, amely egyik feltétele a Szocialista brigád-cím elnye­résének. Egyéni felajánlások is szü­lettek a mozgalom elindítása nyomán és ezek egyénenkint vizsgálva, azt mutatják, hogy a brigád tagjai mind politikai, mind szakmai vonalon tovább akarják képezni magukat úgy, hogy az altalános műveltségü­ket is emeljék. Mátyás Ferenc Ásatások a Kremlben A Kremlben rövidesen újabb régészeti kutatások kezdődnek a XVI. században élt Rette­gett Iván cár legendás hírű könyvtárának felkutatására. Ez a könyvtár a régi könyvek legérdekesebb gyűjteményé­nek ígérkezik. A szovjet tudósok feltétele­zése szerint a könyvtár a Kreml régi, földalatti folyo­sóinak egyikében található. A Kreml földalatti folyosóinak titkát az új kongresszusi pa­lota építésekor fejtették meg. Ekkor bukkantak rá a külön­böző irányokba vezető bejára­tokra és a több száz évvel ez­előtt épült földalatti termeli nyomaira. „MESE"

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom