Népújság, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-18 / 270. szám

1962. november 18., vasárnap

NEPÜJSAG

3

Vargabetűk nélkül

Elvben mindenki helyesli, gyakorlatban is — amíg másról van szó! Mert miért ne lehetne egyetérteni azzal: szüntelenül emeljék a vezetés színvonalát, nagyobb hozzáértéssel, szakszerűséggel és eredményességgel dolgozzunk gyárban és hivatalban.

Még csak vitát sem kavar föl ez a helyes elv, oly meggyőző és kézenfekvő az igazsága. Olyan célkitűzéseket kell magunkévá tennünk, amelyek már a szocializmus kézzelfogható anyagi fölényét reprezentálják. De bírjuk-e majd a tempót? Igen, bírjuk — ha közben nem csinálunk vargabetűket, ha munkánkban nem kísért a csekélyebb hozzáértésből fakadó bátortalanság, ha megbízható szakszerűség kormányozza lépéseinket.

Üjra itt vagyunk a vezetés színvonalának problémakörénél. Nem arról van szó hogy nálunk csapnivaló a vezetés, dilettantizmus uralkodik a gazdasági életben, s el kell kergetni gyárigazgatókat, főmérnököket, művezetőket és szövetkezeti elnököket. Ezeket az embereket a nép bizalma állította egy-egy posztra, mint olyanokat, akik megbízhatóan képviselik és óvják érdekeiket, általában szakértelemmel dolgoznak, őrködnek a kijelölt irány biztonsága fölött. A megbízatás idején, s későbbi nehéz helyzetekben nem mindig az volt a döntő, hogy akit egy textilgvár élére állítottak, kitűnően értsen a fonás-szövés technikájához, hanem az: következetesen képviseli-e a mukásállamot azon a helyen? Amíg a hatalomért és a hatalom megszilárdításáért izzad- tunk-verekedtünk, ennél magasabb szempontot nem ismerhettünk el. De ma már a munkások is megmosolyogják azt a vezetőt, aki csak úgy „elvi általánosságban” ért a termelés, a technika ezerágú problémáihoz, hiszen közben maguk is értőivé váltak a termelés tudományának, tízezrével iratkoztak szakmai tanfolyamokra, iskolákba. Soraikból ezerszámra kerültek ki a mérnökök, technikusok, A vezetők is sokat tanultak, közülük számosán megszerezték a munkájukhoz szükséges legmagasabb képesítést — de vannak, akik messze-messze elmaradtak, s nem felelnek meg a mai követelményeknek. Minden korábbi érdemük, eszmei és politikai szilárdságuk, megbízhatóságuk ellenére ezt kell mondanunk ezeknek az elvtársak- hak: az egész nép érdekében, a szocializmus gyorsabb és biztonságosabb építése érdekében adják át helyüket jól felkészült, energikus, hozzáértő ember. -nek, akik magasabb színvonalon tudják ellátni a vezetés feladatait.

Történt már nem egy ilyen felszólítás, s bizonyosak lehetünk afelől, hogy történik is még. Az is előfordult, hogy adminisztratív módszert alkalmaztak: felmentéssel és kinevezéssel oldottak meg ilyen csomókat, minthogy másképpen nem ment. Ezek az intézkedések egyformán érintettek kommunistákat és pártonkí- vülieket. Kinek kellene a legnagyobb megértéssel fogadni ezt a természetes és törvény- szerű folyamatot? A kommunistáknak, akik a fejlődés törvényei, követelményei iránt mindenki másnál fogékonyabbak. S mégis, hány elvtársunk duzzog, mikor az általa is helyesnek ítélt elv gyakorlati érvényesítésére kerül sor. Vannak, akik azonosítják magukat az ilyen döntésekkel, vannak, akik megsértődnek, de olyanok is akadnak, akik a sértődést „ideológiával” próbálják megalapozni. ,,Micsoda munkáshatalom, micsoda szocializmus — kérdik —, amelyben illegális múltú pártharcosokat mozdítanak el vezető helyükről?” — „Milyen az a felső vezetés, amely nem becsüli meg azokat, akik ha kellett, fegyverrel védték a gyárat?” — Hová jut a munkáshatalom, ha kiszórják a vezetésből a munkásból lett igazgatókat?” Alaptalan vád van ezekben a kérdésekben, jóllehet árulkodnak a szemlélet hely tel' - 'gsről. is. Ezek az elvtársrk >'° nigen veszik figyelembe, hogy ki kerül a helyükre. Ugyanabból a vérből való, de felkészültségükkel, gyakorlati érzékükkel, szakmai tudásukkal őket messze megelőző emberek, akk nagyobbat tudnak lendíteni a gazdasági építőmunkán.

Nem arról van szó, hogy a mai vezetés a kiszolgált, de helyzetük vagy egyéni gyengéik miatt a kor követelményeitől e’—::.dt vezetőket kiselejtezi, leváltja, eldobja,

Ki mire alkalmas, ki hol tud a legtöbbet használni — ez a szemlélet a kulcsa ennek az egészséges folyamatnak. S hogy ez nem megy mindig simán, ahhoz nagyon sok köze van a múltnak, s a múltból még ma is kísértő szemléletnek. Nálunk az volt a szokás, hogy ha valakit elmozdítottak korábbi helyéről, egyszerűen csak így jellemeztük sorsát; lebukott. S akit ilyen dolog ért, azt mindenki messziről méregette. Bűn volt vele szóba állni, vétek volt talpra segíteni. Senki se higgye, hogy teljesen kikopott a közvéleményből ez a szemlélet. A felmentett vezetők közül is úgy tekingetnek önmagukra némelyek, bizonyos belső cinizmussal, rriint „lebukottakra”. Pedig egészen más egy-egy felmentés valódi és igazi háttere. Miért lenne érdektelen ember az, aki másfél évtizeden, vagy akár csak öt-tíz éven keresztül, szinte hősies erőfeszítésekkel dolgozott, kisebb-nagyobb hibáktól eltekintve vezetett egy gyárat, vagy hivatalt, termelőszövetkezetet, de mától, vagy holnaptól kisebb beosztásban fog dolgozni, mert közben kinevelődött egy alkalmasabb vezetőegyéniség? A közvéleményből is ki kell még ölni a beteges, régi szemlélet spóráit.

Senki sem akarja ezeket a derék, érdemes embereket a társadalmi életből száműzni. Szükség van rájuk: forradalmas akarásukra, bátor és kemény helytállásukra, tapasztalatukra —, s bármilyen ellentmondásosan hangzik: tudásukra is. A vezetés színvonalát velük ugyanúgy erősíthetjük más, képességüknek, felkészültségüknek megfelelő funkcióban. Számos vezetésre alkalmas ember nevelődött, mégsem vagyunk oly nagy bőségében a kádereknek, hogy lemondhatnánk róluk. Ez az egykori szertelenség egyenes folytatása lenne a káderpolitikában.

Nem sértett embereket akarunk a vezetés színvonalának emelését szolgáló, parancsoló igyekezetünkben, hanem olyanokat, akik magukra találnak, s megfelelő helyen, teljes megnyugvást éreznek, a tökéletesen végzett munka tudatában.

Ez a módszer nem egyedül üdvözítő medicina a vezetés színvonalának javításában — ez csupán végső megoldás olyan esetekre, amikor már

más nem marad hátra. Hiszen először mindenkinek megpróbálnak módot adni, hogy emelkedjék fel képzettségben feladatához, beosztásához; tanuljon magánszorgalomból, vagy intézményes fórumon; ösztöndíjakkal, szervezett iskolákkal és tanfolyamokkal is szolgálják ezt a célt. Ez a jövő útja is. Senki sem hitbizo- mányként kapja a vezető beosztást, s nem is szól a funkció a sírig. Aki elmarad a szocializmus építésének új és új követelményétől, annak számolnia kell azzal, hogy ahol pár évvel ezelőtt éppen motorja volt a munkának, * szándéka ellenére is gátja lehet tehetetlenségi erejével. Nem elég ugyanis a politikában forradalmárnak lenni.

Az igazi forradalmiság, a

legnagyobb forradalmi tett

ma a gazdasági építőmunka tökéletes és korszerű szolgálata.

Az e téren szükséges tennivalókat így sommázza pártunk irányadó dokumentuma, a Központi Bizottság kongresszusi irányelvei: „További előrehaladásunk feltétele a gazdasági vezetés megjavítása. A VII. kongresszus óta a vezetés színvonala emelkedett, de elmarad a növekvő követelményektől, s a tömegek kezdeményezésétől. A gazdasági vezetés legyen tudományosan megalapozott, előrelátó, döntései vegyék figyelembe a technika és a tudomány állandóan sokasodó vívmányait és épüljenek gondos számvetésre."

A jelenlegi helyzetben — beleértve ebbe hazánk nemzetközi és belső helyzetét — a gazdasági munkán fordul meg minden. Igenis, meg kell tanulnunk a vezetés, a szervezés tudományát a legmagasabb fokon, s biztosítanunk kell annak gyakorlatát. Bizonyos, hogy ennek a folyamatnak „sebesültjei” is leszhek: emberek, akikről kiderül, hogy nem felelnek meg az új követelményeknek. Sok múlik azon: vajon megértik-e helyzetük szükségességét, belátják-e egyéni sorsuk természetességét. Fontos ez mindnyájunk szempontjából. Az érintettekéből azért, mert nem vesztik el társadalmi gyökerüket, a közösség szempontjából azért, mert nem veszítjük el bizalmukat, segítségüket.

Mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy itt nem valami kampány folyik emberek ellen a vezetés színvonalának javítása ürügyén, hanem végtelenül felelősségteljes készülődés a ma feladatainak maradéktalan elvégzésére és az vekben is vázolt alkotó munka biztosítására. Személyi indítékok nem zavarhatják e természetes és egészséges' folyamatot, s nem is gátolhatják meg érvényesülését. Itt népi érdekekről van szó, amelyeknek alá kell rendelnünk a személyi kérdéseket.

Sz. S. I.

Vendéglő a Zúzmarához

Mikor a pétervásáriak kíváncsian bekukkantottak a frissen tatarozott vendéglő ablakán, örömmel látták újjávarázsolt berendezését, hangulatos termeit. Örömük azonban hamar csalódássá változott, mert kint csendesként hulldo- gált a havas eső, de az átutazók, helybeliek hiába akartak menekülni a vendéglő kellemes meleget árasztó falai közé. Meghökkenve látták, hogy az asztalok mellett télikabátba, kesztyűbe burkolt emberek üldögélnek.

A szokatlan jelenség okát kutatva, megkérdeztük a' pincért.

—Mióta nem fűtenek?

— A tatarozás óta.

— S mikor lesz itt meleg?

— Talán ő tudja — mutat a pincér az égi magasságok felé.

A vendégeknek — érthetően — nem tűnt megnyugtatónak ez a válasz, hiszen a frissen felszolgált pörköltek, tészták, röpke másodpercek alatt megdermedtek a tányéron,

arra nem is rrtertek gondolni, hogy kocsonyát kérjenek,

mert lehet itt reszketni anélkül, is. .

Nem ismerjük a további elképzeléseket a pétervásári kisvendéglővel kapcsolatban, ám ha érdekességként továbbra is ilyen mirelit különlegességnek hagyják, úgy javasoljuk: változtassák meg a címert, s legyen a neve „Vendéglő a Zúzmarához!”

K. E.

A kiskörei halászcsárdában

Sokan látogatják ízletes főztjeiért, udvarias kiszolgálásáért a kiskörei halászcsárdát. Többféle halkészítmények között válogathat a halászcsárdába betérő. Az ízletes ételek mestere — Homonnai Gábomé — a hatalmas, hallal telt lábasból éppen egy rántani valót emel ki. (Foto: Márkusz László)

Aldebrői állattenyésztők

Joggal ünnepelhetnének évfordulót az aldebrői női állat- tenyésztők, mert a múlt év novemberében alakult munkacsapatuk. Egy évvel ezelőtt vállalta a tizenöt asszony az aldebrői közös gazdaság teheneinek gondozását. Az idő szépítő fátyolén keresztül most már kedves emlékként elevenítik fel a bizony nem könnyű kezdetet. A tsz tagjainak egy része hitetlenkedve csóválta a fejét, amikor az asszonyok előálltak vállalásukkal.

— Tizenkét éve alakult a termelőszövetkezet. Kezdettől többen dolgoztunk nők a közösben, és tavaly elhatároztuk,

irányéi- j hogy külön munkacsapatot alakítunk. Meg akartuk mutatni, hogy önállóan is képesek vagyunk komoly eredmények elérésére — beszél kicsit társai nevében is a munkacsapat egyik legjobban dolgozó tagja, i Herman Jánosné.

Lengyel Jánosné a betonjászolban szénát szálaló állatokra mutat:

— Hetvenöt fejőstehenünk van, s az évi átlagos tehenenkénti tejtermelés meghaladja a kétezerháromszáz litert. Több tehenünk huszonöt liter tejet is ad naponta.

De másra is büszkék az aldebrői asszonyok:

— Állományunk gümőkor- mentes, teheneink nagy része törzskönyvezett, borjúszaporulatunk nyolcvanöt százalékos ... — meséli Smider Istvánná.

Az asszonyoknak közel háromszáz munkaegység az évi átlagos teljesítményük, s ennél többet a férfiak sem teljesítenek.

— Nem a legjobban állunk takarmánnyal, de jövőre tovább akarjuk emelni a fejési átlagot — beszél Forgó Mária, a munkacsapat jövő évi terveiről. — Az önitatókat már felszerelték az istállóban, tejházunk is megfelelő berendezésű, de jövőre már szeretnénk géppel fejni.

Az utolsó kosár silót hordják ki az asszonyok a jászlakba, a munkaruha fölé felkerül a fehér köpeny, felbúg a tejházban a szeparátor, megkez<jonooooooooooooooocooooooooooooooooooooooo< )ocooocooooooooooooooooocx3ooocoooooooooooooooooooocooocooooooooooooüc 0

Ä pártkengresssus küldötte:

HORVÁTH FERENC

dődik az esti fejés. Ketten maradtunk a beszélgetés végére érkezett Lengyel Jánossal. Az állattenyésztési brigádvezető elégedetten nézi a még gőzölgő, tejjel telt kannákat a tejházba hordó asszonyokat, s így szól:

— Ki hitte volna, hogy így dolgozik majd ez a munkacsapat. Példát vehetnek róluk a férfiak is.

ftóth)

Az ateista munkabizottság terveiből

A megyei pártbizottság mellett működő ateista munkacsoport, amely a megyében folyó felvilágosító propagandamunkát segíti, az eddigi bevált módszereket alkalmazva, az elkövetkezendő időben még alaposabb tervek alapján lát munkához.

A tervek között szerepel a segítő-ellenőrző munka megjavítása, hogy elsősorban a párton belüli ateista felvilágosító és propagandamunka legyen hatékonyabb, s emellett a pár- tonkívüUek körében is megfelelő agitációs tevékenységet fejthessenek lei. Ennek egyik fontos előfeltétele, hogy megfelelő számú és képzettségű propagandista álljon rendelkezésre.

A munkacsoport rendezésében ezért újabb tanfolyam indul, amelyen elsősorban a kö-' zép- és főiskolán tanító pedagógusok vesznek részt. Az előadássorozat előreláthatólag két évet vesz majd igénybe, s ennek során a hallgatók megismerkednek a vallással, mint társadalmi tudatformával, a kereszténység eredetével és lényegével, az egyház és a tudomány viszonyával, a vallásosság és az erkölcsiség problémáival, a klerikális reakció tevékenységével és más fontos, elméleti, gyakorlati kérdésekkel, amelyet nevelőmunkájukban jól tudnak majd hasznosítani.

A propagandisták képzésénél igénybe veszik a különböző szemléltető eszközöket, ismeretterjesztő, tudományos filmeket is.

ÜLÜNK és beszélgetünk. Pontosabban ő beszél, én hallgatok és fürkészem tekintetét. Arca markáns, csontos munkásarc, tekintete emberségről és meleg szívről árulkodik. Fején több már az ezüstös hajszál, mint a fekete, pedig mindössze negyvenegy esztendős. A legszebb férfikor. Honnan hát akkor a deresedő fej, a fehéren csillogó sok-sok hajszál? Nagy kérdés ezt nem könnyű rá a válasz, de a halík, csendes sza,vak mégis «mindenre feleletet adnak. Máris elképzelek egy vékony, cingár legényt, aki ku- bikmunkával keresi kenyerét. Talicskája és tarisznyája jelenti számára az „enyém” fogalmát. Dolgozik, kubikol, járja az országot. Feltűnik szülőfalujában, Kiskörén, Diósgyőrben, az apci vasútépítésnél, sőt a fővárosban is, ahol csak munka- alkalom található. Nehéz, súlyos munkásévek voltak ezek, amelyekhez ízesítő fűszert, változatosságot, . legfeljebb a katonaévek adtak. Kesernyésen elmosolyodik. Mit is jelentett neki a katonaság? Kevés

örömet, annál több szenvedést, háborút, vért, hadifogságot.

A felszabadulás után gyorsan megtalálta helyét a pártban. Volt bizalmi és DÉFOSZ- titkár, ag|t. prop. osztályvezető, majd 1955 óta a Füzesabonyi Járási Pártbizottság titkára.

GYORSAN, madárszárnyakon röppen az idő, de ő meglepően világosan és tisztán emlékszik vissza a régi harcokra. Hosszú volt az út idáig és erről a hosszú, de szép, harcos útról különösen sokat tud az az ember, aki maga is részti vett minden csatában. A munka az ő számára soha nem volt egyszerű és könnyű. Érezte, hogy tanulnia kell, mert nagyon kevés a hat elemi. Könyvet vett kezébe és elvégezte a hetedik, nyolcadik osztályt, majd leérettségizett a mezőgazdasági technikumban. Később különböző pártiskolákra került, befejezte a marxista egyetemet és most, negyvenegy esztendős fejjel, különbözeti vizsgára készül, hogy a mezőgazdasági technikum mellett megszerezze a közgazdasági képesítést is. Csodálkozó tekintetemre csak ennyit válaszol: sok mindenre szüksége van egy járási titkárnak.

Később munkájáról esik szó, a járásáról, ahol komoly mező- gazdasági sikereket értek el az elmúlt esztendőkben. Számokat és tényeket sorol, de mindig úgy, hogy másokat dicsér. Magáról annyit mond, hogy szereti a könyveket, feleségével minden filmet megnéz és kedveli a sportot is.

AMÍG BESZÉL, újra csak őt nézem és eltűnődöm. Eltűnődöm és felteszem magamnak a kérdést: Hogyan jellemezr hetném legkifejezőbben őt? Játszom a szavakkal, jutnak

eszembe gondoláitok, de sokáig egyiket sem találom elég kifejezőnek, elég lényegesnek. Aztán mégis megpróbálom megfogalmazni azt, amit gondolok: e2 az ember munkás

maradt a vezető posztban is. Nyoma sincs benne ráitartiság- nak, gőgnek. Egyszerű maradt, olyan valáki, aki a járás első emberének posztján sem veszítette el önmagát. A hajdani kubikos akarattal és szorgalommal, sok-sok munkával és gazdag tervekkel szolgálja azt az ügyet, amelyet reá bízott a párt.

ÉS MOST Horváth Ferenc a fővárosba indul. Budapestre, hogy részt vegyen a párt VIII. kongresszusán sokak megbízásából, sokak képviseletében. Érzi a megtiszteltetés súlyát, a feladat nagyságát, a megbecsülést és a bizalmat. Érzi és büszke erre, hiszen egy olyan kongresszuson vesz részt, amelyen a jelenlevők nemcsak a párttagok, de az egész dolgozó nép ügyeivel foglalkoznak majd.

Szalay István