Népújság, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-07 / 261. szám

1962. november 7., szerda NEPCJSÄG s Eltépett vázlat A satnya akác pergő levelei­vel csak mímelve adta az ár­nyékot. A kukoricatörésben megfáradt brigád inkább meg­szokásból ült alá.ia. Itt ebédel­tek ültetéstől törésig, megszok­ták a gaccsos koravén fákat, most is csak az feszélyezi őket, hogy idegen ember keveredett, közéjük a déli szalonnázáshoz. Restellkedve bontogatják az újságpapírba göngyölt s a vén­asszonyok nyara hevétől kissé megolvadt szalonnát. Lassú mozdulatokkal nyesik tisztára a tűzavatta nyársat s inkább csak a csend és zavarűzés mi­att röppentik szűk mondatai­kat. — A bicskát add csak ide. — Elég lesz az a gally. — Mondtam, hogy hagymát is küldjenek — zsörtölődik a brigád kedvence, egy fiatal fiú, kezét védekezőn a füst elé tartva. — Húzzál rá kabócát. — Evődnek vele s a nevetés fel­szakítja a zavar fátylát. A fi­gyelem most már a zsírt izza­dó szalonnáé, a pörzsölődve kunkorodó hagymáé. Így aztán nyugodtan lehet szemlélni e déli csendéletet. Szomszédom érdekel legin­kább. Külseje nem sokat mond, olyan, mint a parasztembereké manapság, akiknek kezét a ka­pa, a kaszanyél edzette ke­ményre, arcát, bőrét a leg- drasztikusabb kozmetikai ke­zeléssel tette cserzetté a nap, a szél, a szabadban végzett ke­mény paraszti munka viszon­tagsága. De éppen „szürkesége”, egy­formasága adta az ötletet; leg­alább egy vázlatot kellene si- keríteni erről az emberről, a névtelen szövetkezeti gaz­dáról, a föld munkásáról, leg­alább egy vázlatot külsejéről, amely tiszteletet kelt szürke­ségében is. Erről mesélhetne igaz tör­téneteket e kéz, amely most ne­hézkesen pergeti a nyársat, hogy néhány perc múlva a szárvágó kapát markolja, a gyeplőt, a vasvillát, hiszen egy csapásra még a közös gazda­ságokban sem lehet lomtárba tenni ezeket a szerszámokat, gépek és szakemberek híjával. Így alakul a vázlat az em­berről, akinek minden porci- kája a paraszti sors izmok­ban, ráncokban megörökített történelméről beszél. Bársony nadrágja vasalatla- nul idomul mezítelen, pacs- kerba bújtatott, rögverte lábá­hoz, amelyet keményen neki­vet a barázdakőnek. Észreve­szi kutató tekintetemet és res­tellkedve maga alá húzza lá­bát. Tekintete, mintha azt mondaná: „nemcsak az én lá­bam ilyen, rögmarta, érdes, eres, ilyen a parasztemberek lába, mert tarló szúrta, aszott- ka marta, barázda morzsolta, mióta csak fel tudja emelni a szerszámot a kéz.” Néma tisztelettel adózva hajoltam meg e gondolatban elmondott érv előtt. Igen, így éltek... s ma sem változott még annyit a paraszti munka, hogy me­rőben mássá tegye az embe­rek külsejét, ezt a következte­tést vonom le a szárvágó ka­pákra, a kukoricatörő „ham­vasokra” pillantva, amelyek­kel szinte körülbástyázta ma­gát az ebédelő brigád. Vége felé tart már az ebéd­idő. Csendes tűnődések köze­pette kezd kiteljesedni a ma parasztemberéről készülő váz­lat, amikor rikoltás, szapora traktorpöfögés a dűlőút irá­nyába kényszeríti a figyelmet. Menekülés a — Anti bátyám! Végeztem. Hat hold maradt szántatlan, a Veres-dűlőben — kiáltja oda a fiatal fiú szomszédomnak, majd táskáját vállára vetve, elindult a falu irányába. A gép, mint türelmetlen jó­szág, remegve várakozik. A felemelt ekéről apró rögdara­bok hullnak az aszálydön­gölte útra. Szomszédom ko­mótosan összehajtja a szalvé­tát helyettesítő újságpapírt, felszedelőzködik. Éppen csak sapkáját böki meg az ebéde- lők felé, s indul a géphez. A szalonnázó brigád ügyet sem vet rá, váltás van, menni kell... akad még szántani való. A szomszéd felhurkolja vá­szontarisznyáját az ülésre, ne­hogy lerázza a gép zötykölődé- se, végigtekint a masinán, majd óvatosan benyomja a kuplungot. Gyakorlott mozdu­lattal téríti gépét az új tábla széléhez és fejét hátrafordítva nézi, miként borulnak egy­másra az ekevas metszette hantok. Nézem távolodó alakját, egybevetem az új látványt, — az értő kezektől kormányzott gép nyergében ülő embert, a nehéz munkában elkérgesedett föld robotosával. Felidézem külsejét, amely a múlt kérge, borostája alatt más embert, újjáformált em­bert takar, aki már kicsit munkás is, aki gépekkel bá­nik, nemcsak izomerejét adja a föld műveléséhez. — Más színt, tónust kíván, új ábrázolási módot a ma pa­rasztemberének megörökítése — vonom le a következtetést, s összetépem gondolatban a szomszédomról készített váz­latot. (K) frontvárosból Komoly ember. Nem szól, nem ugrat senkit. Látszik az arcán, hogy e percekben sém­ii! más nem érdekli, mint hogy egyenletesen cseppenjen ;i sercegő zsír, a keze ügyébe tett kenyérre. Ez a nyugodt­ság uralja arcának vonásait, mozdulataik amelyek otthono­sak, természetetek, mint ami­kor családjával tölti idejét a jarasztember. Valósággal be- ' eolvad a kis emberközösség formálta harmóniába. Vékony, inas nyakán fel- kunkorodó, foszladozó ing- íyak, szinte szégyellősen bú­ik a ceig-kabát oltalmába, ímelyen fehéredé szikfoltokat -ért a legdrágább folyékony ,;ó; a munka verejtéke. A keze külön tanulmányt érdemelne. A kérgek, repedé- ;ek, apró sebhelyek, mind negannyi munkásnap bőrre- lőkben, ráncokban, bütykök­ben megtestesült története; nonoton szántásoké, amelytől 'stére megbódul az ember, úhar előtti nekikeseredett hajráké, hogy el ne rabolja a ermészet-kényür az egész évi áradozás gyümölcsét, szertar­tásos vetéseké, derékfájdító kapálásoké, fárasztó, de mégis örömös szüreteké — a paraszti munkáé. ___________ Ko ssá István Svédországban STOCKHOLM (MTI): Gösta ■■TitTT Az elmúlt két hét alatt több mint 3000 kocsi távozott Nyugat-Berlinböl a frontváros bizonytalan helyzete miatt. A képen: Bútorszállító kocsik a Kurfürstendammon. (MTI Külföldi Képszolgálat) Skoglund svéd közlekedésügyi Az októberi i orradalomra j emlékeztek A Budapesti Hajtóműgyár ^ egri telepén tegnap délután tartották meg ünnepségüket a Nagy Októberi Szocialista For­radalom évfordulója alkalmá- j ból a dolgozók. Az évforduló­ról Fülöp Gyula párfctitkár em­lékezett meg. Beszédében mél­tatta 1917 jelentőségét, majd Tóth István, a vállalat gazda­sági vezetője méltatta a haj­tóműgyár egri telepének har­madik negyedévi tervteljesíté­sét. Elmondotta, hogy ebben a negyedévben a tervet á telep csak 92 százalékra tudta telje­síteni. Viszont a negyedik ne­gyedév első hónapjában elért eredmények azt mutatják, hogy ez év végére sikerül teljesíteni a vállalatra háruló feladato­kat. A negyedik negyedév első hónapjában már jó eredmény­ről számolhat be a hajtómű- gyár, havi tervét 125 százalék­ra teljesítette. Befejezésül kisebb-nagyobb pénzjutalmakat osztottak ki a dolgozók között. AZ Fárasztó nap volt. A jegyző­könyvek gyorsírásos lapjai még szerteszét hevernek az érte­kezlet színhelyén, sok munka vár arra, aki majd rendezi, aki leírja, lérögzíti a fontos mun­kavédelmi tanácskozás minden mozzanatát. Nem is nagyon akarom za­varni a jegyzőkönyvet vezető Holló Gézánét, hiszen fáradt lehet, de már mosolyogva, a sokat és szívesen dolgozó em­berek töretlen kedélyével ül át egy másik asztalhoz, hogy be­szélgessünk. Nehéz években nőtt fel a S2entgáli tanító lánya. Dédel­getett álma, hogy pedagógus Tegyen, elakadt a 80 pengős havi fix zátonyán. JNem futotta csak a négy magánúton végzett polgárira, és a gyors-gépíró ke­reskedelmi iskolára. Aztán 1940-ben állásba kerül, négy év múlva férjhez megy és tízévi kereskedelmi irányításban végzett nehéz munka után jön a majdnem tragédia — nyug­díjazzák a szeme miatt. , Hosszú hónapok keserves virrasztása, alig lát, a munka, ami számára a család mellett az életet jelentette — nem mégy, nem tudnak segíteni rajta. Kétségbeesés, vívódás, végre egy bátorító szó az orvo­soktól, kimondják, hogy to­vább nem romlik már a meg­kínzott szem, s akkor újra fel­támad az elpusztíthatatlan munkakedve. — Gondoltam, lesz még rám szükségük valakiknek, akik na­gyobb bajban vannak, mint én. Azóta, lassan hét esztendeje már, hogy szinte itt élek, a ke­reskedelmi és pénzügyi dolgo­zók szakszervezetének megye­bizottsága lett a második ott­honom. Megálltam a helyemet az életben, boldog vagyok, mert érzem, hogy itt haszno­mat veszik, hogy nem estem ki végleg azok sorából, akikre azt mondják: dolgozó ember. Elhatároztam, hogy tudáso­mat hasznasítöm, és megtaní­Koszorú helyett .. . miniszter meghívására Kossá István közlekedés- és posta­ügyi miniszter hétfőn este egy­hetes hivatalos látogatásra Svédországba érkezett. Svéd­országi látogatása során Kossá István ellátogat Trollhsetenba, az ottani Diesel-mozdony- gyárba. (MTI) ^ Elkészült a Televízió «,Panoptikum” című új műsora Felkészült a Magyar Televí­zió „Panoptikum” című doku- mentumsorozatának nyolcadik, utolsó előtti része, amely a nyilas hatalom átvételének tör­ténelmi előzményeit, követ­kezményeit tárja a nézők elé. A műsor érdekessége, hogy a szerzők felhasználták azokat a dokumentumokat, fényképe­ket és eredeti filmfelvételeket la. amelyeket a lakosság sorai­kéi kaptak. (MTI) holttest már csak csont­váz. A Laskó-patak partján feküdt, Füzesabony ha­tárában tizennyolc évig; most találtak rá a faültető munká­sok. A koponyában akadt meg az ásó. Ki lehetett, mikor halt meg, miért nem temetőben nyug­szik, miért csak jeltelen sír jutott neki? öreg volt, fiatal? Ha iratokat, papírokat kere­sel, azokból akarsz megtudni valamit: hiába próbálkozol. A hosszú évek eltüntették ezeket a nyomokat. Csak a figyelmes keresgélő vette észre a bordá­kon fénylő érmeket. Jelvények. Az egyiken zász­ló, fölötte cirillbetükkel: GVARGY1J A. — Gárda. A másikon egyszerű felirat: H á- b orús szolgálat. SZSZSZR. És mellette az em­lékérem sorszáma: 1 3S9 952. — Szovjet gárdaharcos, a Hábo­rús Szolgálat Érdemérem tu­lajdonosa. Mikor áshatták a sirt. Mii ért magyar földbe temették a halottat? Gyönyörű Ősz van, süt a nap. Nem esik, a szél is lecsillapo­dik egy-két gyenge futam után. A sír homokja gípsz-sze- rúen fehér és száraz. Amikor ide kerülhetett.,. Tizennyolc évvel ezelőtt... Mert csak arra gondolhat az, aki levett kalappal áll a sír­hely mellett, hogy a háború lökte halálba ezt a fiatal éle­tet. A háború, amelynek pusz­tító kavargása tizennyolc évvel ezelőtt érte el Füzesabony környékét. Klem értek az anatómiá­iul hoz, a csontokból nem tudok megállapítani semmit, talán csak véletlenül csúszott ki a toliam alól, hogy „fiatal élet”. Talán megszokásból, ta­lán, mert a kibontott sír mel­lett tanácstalanul, tisztázatlan, kusza érzésekkel álló ember önkéntelenül is szimbólumot keres. S mi szimbolizálhatná jobban a háború embertelen­ségét, a személytelen pusztí­tást és pusztulást, mint egy megsemmisült fiatal élet? 1944. ősze. Eső, szél, köd, go­lyózápor. Iván, Szergej, vagy talán Pjotr elesett az ismeret­len nevű patak partján. Felet­tesei értesítették hozzátarto­zóit. — „Meghalt.” Vagy ez állt a levélben: „Eltűnt.” — Mert az sem bizonyos, hogy bajtár­sai temették el, a harcok során nem mindig volt idő temetés­re. . » Véletlenül került elő. A fa­ültető munkás meglepődött: elszokott már az ilyen lát­ványtól, vagy nem is volt benne része sohasem. Éppen ott jelölték ki a kö­Mi<or harmadszor ta­lálkoztam vele és har­madszor is melegen, ud­variasan és meghitten 1 üdvözölt, már hosszan- | tott a dolog. Mégis bor- I zászló, hogy ismerek || egy embert, aki jól is­mer engem, de fogal­mam sincs, hogy kicso­da, hogy hívják, hol ta- | lállzoztunk ... Nem sze­retek neveletlen lenni senkivel szemben, leg­kevésbé azzal, aki ilyen udvariasan és megelőz- hetetlenül köszön. Elhatároztam, hogy még mindig kisebb, sér­tés, ha megkérdem, hon­nan ismerjük egymást, mintha továbbra is be­zsebelem udvarias kö- I szönését anélkül, hogy {| tudnám, ki ajándékoz meg engem udvariassá­gával. Szerencsém volt, tegnap ismét találkoz­tunk: — Bocsásson meg, s ne vegye sértésnek, de ta­lálkozunk, ön köszön nekem,. én önnek, de bevallom, fogalmam sincs, honnan ismerjük egymást? — Bocsásson meg *» motyogta ő is zavartan éppen ezt akártám most én kérdezni öntől ... Én sem tudóm ... Két percen belül mind­ketten megtudtuk: köl­csönösen hasonlítunk égy más valakire ... Azóta kölcsönösen és megelégedetten köszönt­jük egymást: már tud­juk, hogy honnan nem ismerjük a másikát! (- ó) EMBEREKÉRT torn az embereket arra, ho­gyan ismerjék ki magukat a rájuk vonatkozó törvények közűit. Vállaltam akkor, ami­kor visszatértem az élétbe — szeretném, ha ez nem hangza­na pátoszosan, de így volt —, hogy a társadalombiztosítás, a munkavédelem, a kereske­delmi és pénzügyi szakszerve­zet tagjaival való törődés szá­momra olyan lesz, mint a csa­ládról való gondoskodás. Nem tudóm, elérhető-e ilyen egy­szeri beszélgetés során az, hogy míg másnak kiegészítő a társadalmi munka, addig szá­momra éltető víz, kenyér, ami érezteti velem a magam emberi voltát. Többről nem beszél. Nem mondja el, hogy mióta Éger­ben van, bárki kérheti segít­ségét, minden területen. Nem mondja el, hogy az egri kisker napközi otthonáért mennyit fáradt, amíg tető alá hozta, s nem mondja el azt sem, hogy ezért a belker. kiváló dolgozó­ja kitüntetést kapta. Ez évben SZOT-kitüntetést kapott, amelyet mindössze 40 KPVDSZ társadalmi aktíva tudhat magáénak, holott az or­szágban 36 ezren dolgoznak. Azt is mástól tudtam meg, hogy Holló Gézáné nem ma­rad el a mai követelmények mögött, nem takaródzik azzal, hogy nyugdíjas, hanem tanul. Politikai iskolát végez. Ho­gyan? Amikor alig lát!? A család olvassa fel a tananya­got, s ő megjegyzi. Példája a legszebb édesanyai példa két nagylánya előtt, akik talán éppen azárt váltak kiváló ta­nulókká, s talán ezért lehet számítani rájuk mindenben az iskolában, mert anyjuk jár előttük. (á) Amikor a gyöngyösiek a víznek örülnek Legalább negyven család apraja, nagyja örült vasárnap reggel a víznek Gyöngyösön Jókedvük olyan magasra há­gott, hogy még zenészek is előkerültek, a fortyogó, forró vízbe pedig virslit merítettek, hogy hálájukat legalább így róják le azoknak, akik a Víg utcában és környékén lakók részére közkutat elkészítették. MosS úgy illenék, hogy min­denekelőtt a Vízmű Vállalat áldozatkész dolgozóit dicsérjük vetkező nyárfá helyét. A ha­lott feje fölött. Amikor elő­kerültek a csontok, körüláll­ták. A közeli házakból is oda- sereglettek az emberek. Mint­ha ismeretlen bolygó, ismeret­len nyelvet beszélő, különös lakója érkezett volna ide, s nem tudnak vele beszélni. — Mit kell tenni? — Temessük el újra, néhány méterrel odébb? — Az egyik faültető már nyúl is az ásó után. De egy magas, szőke asszony megragadja a szer­számot, mielőtt gazdája egyet­lenegyszer is belenyomhatta volna a földbe. És beszaladt a községbe. El­mondani. Hírül adni. Hogy a holttest a temetőbe kerüljön, az ismeretlen gár­dista, aki a szabadság külde­tésével jött Magyarországra, megkapja a végtisztességet. C az ő november hetedi- " ki koszorúja, a szovjet hösök emlékművén. (K. I.) meg, akik Lokodi János vb- tag irányításával terven felüli munkában végezték a szere­lést. Az elismerés megilleti őket. De nem kisebb az érde­me annak a sok-sok embernek sem, akik társadalmi munká­ban dolgoztak a mintegy 3Ó0 méteres vezeték megépítésén. A sor azonban még így sem lenne teljes, ha kimaradna a körzeti tanácstag, Csákó Jó­zsef neve, aki már évek óta szorgalmazta a közkút léte- Sitését. Vasárnap reggel valóban ün­nepi volt a pillanat, amikor Holló Béla, a városi tanács vb- títkára átadta rendeltetésének a kutat. (— ár) Ma nyílik a termelőszövetkezeti dokumentációs kiállítás A megyei tanács vb mező­gazdasági és művelődésügyi osztályai és a megyei múzeum a Tanárképző Főiskola díszter­mében termelőszövetkezeti do­kumentációs kiállítást rendez. A kiállítást ma, november 7-én délelőtt 11 órakor nyitják meg, megnyitó beszédet mond Bt ró József elvtárs, az MSZMP He­ves megyei Bizottságának titkára. A kiállítás november 7-től '8-ig tart nvitva, megtekinthe­tő délelőtt 9 érától 13 óráig, éa délután 14 órától 18 óráig.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom