Népújság, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-14 / 189. szám

2 NÉPÚJSÁG 1962. augusztus 14., küld » így indult el a Vosztok 3. Alekszandr Romanov, a TASZSZ különtudósítója ielenti az űrrepülésről Megremegett a Föld — a Vosztok 3. motorjai életre keltek: a kilövőberendezés fö­lé emelték az óriási, soklép­csős rakétát. Még számunkra is, akik nem először láttuk az űrhajósok elindulását, lenyű­göző képet nyújtott a Föld vonzóereje és az emberi érte­lem teremtette erő párviada­lának látványa. Csak néhány perce * kíván­tunk sok sikert Ándrijan Nyi- kolajevnek, aki felment a lift előtti térre és a most már ha­gyományos szokásnak megfe­lelően, rövid beszédben for­dult a szovjet néphez. Beszé­dét hangszalagra rögzítették, s röviddel a rajt-után, közvetí­tette a rádió. Amikor meghallottuk Nyi- kolaiev szavait, az űrrepülő alakja valahogy egészen mo­numentálisnak tűnt előttünk. A hermetikusan záró sisak alól kilátszott sűrű, fekete, az ott fölött összenőtt szemöldö­ke, elszánt akarata csillogott a sötét szemében. Előzőleg abban a házban voltunk, ahol a rajt előtt lak­nak az űrhajósok. Kis szobá­juk van, a szoba egyik fele ablak, két ágy, az ágyak fö­lött Jurij Gagarin és German Tyitov fényképe, kerek asztal, rajta virág, sakk, éjjeli szek­rény, könyvekkel. Az űrhajósok éppen nem Voltak „otthon”. Orvosok fo­gadtak bennünket. „Hol a harmadik űrhajós?” „Ezen az ágyon, a Gagarinén”, — vá­laszolta az egyik orvos. Az­után vidám zajjal beléptek az űrhajós barátok: Ándrijan és helyettese. Érdeklődtünk, hogyan töltöt­ték a rajt előtti napokat. Ándrijan Nyikolajev a kö­vetkezőket mondotta: „Mind­azt az ismeretet, amit a ki­képző központban eltöltött, úgynevezett feltételezett repü­lések napjaiban kaptunk, most megújítottuk. Ve a leg­főbb vizsga még hátra van. Meggyőződésem, hogy sikerül­ni fog. Szeretnék szívből jövő köszönetét mondani mindazok­nak, akik engem tanítottak és különösen a főtervezőnek. Nagyszerű tanítómester ő: nagy követelményeket tá­maszt, de ugyanakkor szívé­lyes és gondos”. A küszöbönálló repülésről szólva Ándrijan Nyikolajev megjegyezte: „A világűr meg­hódítása nagy és nehéz fel­adat. Sajnálom, hogy a világ­űr együttes tanulmányozására vonatkozó szovjet javaslatok nem találtak megfelelő fogad­tatásra az Egyesült Államok­ban”. Egyre jobban közeledett a rajt időpontja. A harmadik űrhajós és a tartalék felöltöt­te különleges ruháját azokkal az adóberendezésekkel együtt, amelyek az űrrepülő állapotá­ra vonatkozó adagokat továb­bítják a Földre, majd ezek fölé felvette a már ismert na­rancs színű űrhajós ruhát. Né­hány perccel később autó­buszba ültek, a filmekből már ismert különleges ülésekre. A gépkocsi a sima asztfaltúton suhanva vitte el őket arra a helyre, ahol már a nap suga­rainak fényében tündökölt a rakéta ezüstös teste. A rajt időpontját a repülés előkészítésével megbízott ál­lami bizottság tűzte ki. A szakemberek még egyszer gondosan megvitatták az ösz- 6Zes problémákat — és mint­egy a vita eredményét össze­foglalva — a főkonstruktőr bejelentette: „A hordozó raké­ta és a Vosztok 3. szputnyik- ürhajó kész a repülésre. Ké­szen áll a repülésre az űrhajós is”. A főkonstruktőr megölelte és megcsókolta Ándrijan Nyi- kolajevet. A harmadik űrha­jósnak sok sikert kívánt Jurij Gagarin és German Tyitov is. A sok tonna súlyú repülő laboratórium felemelkedett a világűrbe. Az űrrepülés a ter­vezettnek megfelelően folyik. Megkértük a főkonstruk­tőrt, nyilatkozzék a repülés céljairól.. „A repülésnek átfo­gó, sokféle célja van — je­gyezte meg a főkonstruktőr. -T- A fő feladat: tovább tanul­mányozni az emberi szervezet viselkedését a súlytalanság ál­lapotában. Tanulmányozni Az ikrem mással beszél. A két jóbarát: Tyitov és Nyikolajev. — Egy szóval lehet csak vá­laszolni: kitűnőek! • A szobában feszült munka folyik, de az emberek nem tudják leplezni örömüket, di* adalittas hangulatukat. A fő­tervező ismét üdvözli az űrha* jósokat sikeres útjuk alkalmá­ból. Andrijan Nyikolajev vá­laszul közÜ, hogy a közérzete és a hangulata kitűnő. Pavel Popovicsnál is minden a legna­gyobb rendben van. Az űrrepülőtérre igen gyak­ran telefonál Nyikita Hrus­csov és érdeklődik a friss hí* rek után. (MTI) i Nyikolajev űrhajós levele MOSZKVA (TASZSZ): A Pravda vasárnapi száma fak­szimilében hozza Andritjan Nyikolajev szovjet űrhajósnak a lap olvasóihoz intézett leve­lét. A levelet az űrhajós a Vosztok 3. felszállása előtt írta. „Mielőtt a harmadik szovjet űrhajón elindulnék a végtelen világmindenség térségeibe — írja Nyikolajev —, a Pravda olvasóihoz, és a kommunizmust építő egész szovjet néphez for­dulok ezekkel a sorokkal. — Örülök, hogy megvalósul­nak Nyikita Szergejevics Hrus­csov ama szavai, amelyek sze­rint egyre újabb és újabb szovjet emberek indulnak el a világűr ismeretlen útjain, hogy tanulmányozzák azt, feltárják és az emberiség szolgálatába, annak javára és a béke szolgá­latába állítsák a természet tit­kait. Jurij Gagarin és German Tyitov elvtársaimhoz hasonló­an, a nagyszerű szovjet űrra­kéták és űrhajók megalkotóival együtt én is az SZKP XXII. kongresszusának szentelem ezt az űrrepülést. A kommunisták a világon el­sőnek építették fel a szocializ­must, elsőnek indultak el a vi­lágmindenség útjain. Hazánk elsőként halad a kommuniz­mus felé is. Büszke vagyok rá, hogy szovjet ember vagyok, hogy a kommunista párt ne­velt. A mielőbbi viszontlátásra szeretteim és barátaim! Andrijan Nyikolajeif Marija Popovics, a negyedik űrhajós felesége MOSZKVA (TASZSZ): Marija Sztyisóva, a TASZSZ egyik munkatársa kevéssel a Vosztok 4. indulása után, fel­kereste Marija Popovicsot, a negyedik szovjet űrhajós fele­ségét, aki egy tudományos ku­tatóintézet munkatársa és emellett — ismert sportrepülő. Márija Popovics 31 éves. Szi­bériában nőtt fel, és már 15 évvel ezelőtt, nagy érdeklődést mutatott a repülés iránt. Re­pülőgépipari technikumot vég­zett, majd 1951. februárjában, a novoszibirszki repülőklub tagja lett. A repülőklub tanfo­lyamának vizsgatalálkozóján ismerkedett meg Pavel Popo­vi ccSal, aki akkor katonaisko­lába járt. Eleinte gyakran ta­lálkoztak, később azonban el kellett válniok. Marija Sza- ranszkba került és egy repü­lőiskola felügyelője lett, Pavel pedig Távol-Keleten folytatja katonai tanulmányait. Ebben az időben a hosszú és türel­metlen várakozással tele leve­lek jelentették köztük az egyet­len kapcsolatot. 1955. ősién találkoztak ismét Barszukiban, Marija szüleinek falujában. Itt házasodtak ösz- sze, hamarosan azonban ismét külön kellett élniök. Csák egy év múlva találkoztak ismét, ezúttal Ukrajnában. Itt szüle­tett 1956. nyarán a Popovics házaspár leánya, Natasa. A család ezután már együtt maradt. Popovicsék egy ideig Karélia fővárosában, Petroza- vodszkban, majd Moszkvában laktak. Marija Popovics 1958-ban, a tusinói légiparádén csoportos műrepülést mutatott be. Pavel a földről nézte és leszállás után elsőnek gratulált neki. Eb­ben az időben Marija a tény­leges repülőórák számában megelőzte férjét. Marija addig több mint 800 órát töltött le­vegőben. Később Marija Popovics egy tudományos kutatóintézet munkatársa lett és beiratko­zott a polgári légiflotta főisko­lájának levelező tagozatára. Aggodalommal vegyes örö­met keltett szívében az a hír, hogy férjét űrrepülésre készí­tik elő. „Ugye, megérted, mi­lyen nehéz nekem, — mondta Pavelnek. — De büszke va­gyok rád és irigyellek.” Bs elérkezett az indulás órá­ja. Marijával együtt az egész világ Pavel Popovics- hőstettét figyeli. Végtelen lassúsággal múlnak a percek. Ügy tűnik, mintha megállt volna az idő. Haza várja apukáját a hat- esztendős Natasa, ez a csendes, derűs, csodálkozó szemű kis­lány is, akinek kedvenc foglal­kozása a tánc és a versolvasás. Hírügynökségek, rádióállomások megszakítják adásukat... Az AFP francia hírügynök­ség egy órán át jóformán csak moszkvai híreket sugárzott, részletesen ismertetve Pavel Popovics alezredes útjának kö­rülményeit. BERLIN: Űjabb csodálatos hír kerí­tette hatalmába vatsárnap reg­gel a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóit. Az ADN hírügynökség rendkívü­li adásban ismertette a TASZSZ közleményét Pavel Popovics indulásáról. A kelet­német hírügynökség kiemelte a TASZSZ közleményének azt a részét, hogy a két szovjet űr­hajó között közvetlen és fo* lyamatos rádiókapcsodat van. vei Popovics kozmikus útjá­nak megkezdése után hírt ad­tak a nagy eseményről. A „sürgős” jelzésű híranyagok rámutatnak hogy az új űrhajót akkor bocsátották fel, amikor a Vosztok 3. tizenötödik for­dulatát végezte a Föld körül. PÁRIZS: Vasárnap reggel a francia rádióállomások egymás után szakították félbe szokásos mű­sorukat és a bemondók közöl­ték a fantasztikus hírt: Nyiko­lajev nincs egyedül a világűr­ben. Néhány perccel később már beolvasták a TASZSZ közleményét a Vosztok 4. fel­bocsátásáról. LONDON: Angliát villámsebesen járta be a hír: A Szovjetunió pályá­jára vezérelte a negyedik űr­hajót. A Reuter hírügynökség nyomban a TASZSZ közlemé­nyének vétele után megszakí­totta folyó anyagainak közlé­sét és a TASZSZ közleményét sugározta a világ minden tája felé. A Vosztok 4-et egy nappal a Vosztok 3. után bocsátották fel, a két űrhajó között állandó a kapcsolat, — ezt kopogják a Reuter távírógépei. _NEW YORK: Az amerikai hírügynökségek jóformán néhány perccel Pa­Riport az űrrepülőtérről Popovics is jelentést tesz köz­érzetéről. Az összesítő asztalon ott vannak az űrhajóról érkezett rövid jelentések. A jelentések egybehangzóak: az űrhajókon minden rendben van. Az űr­hajósok pontosan teljesítik a programot, több ízben áttértek a kézi irányításra, kioldozták a tartószíjakat. Elmondják, amit láttak, hol mint geofizi­kusok, hol minit újságírók je­lentkeznek, elbeszéléseikből egészen szokatlan könyv szü­letik majd meg. Az operatív csoport figye­lemmel kíséri az űrhajók Föld körüli mozgását. Itt tartják nyilván a tudományos program teljesítését. Az operatív csoport ügyele­tese megmutatja nekünk, hogy miként jelzik az űrhajósok szívműködéséről, vérnyomásá­ról, légzési sebességéről ka­pott adatokat. — Es milyenek ezek az ada­tok? MOSZKVA (TASZSZ): Alekszandr Romanov, a TASZSZ különtudósítója jelen­ti az űrrepülőtérről: Hétfőn felkerestük az And­rijan Nyikolajev és> Pavel Po­povics űrrepülését irányító állami bizottság operatív köz­pontját. A legkiválóbb szovjet tudósokat, tervezőket, az űrha­józás elméleti szakértőjét és a .főtervezőt találtuk itt. Jurij Gagarin és German Tyitov tartottak ügyeletet A helyiségben — ahova hív­tak bennünket — van a rádió- berendezés. Ide érkeznek a rá- diótelemetrikai állomások által vett közlemények a két űrha­jós egészségi állapotáról. Fel­hangzik Andrijan Nyikolajev nyugodt hangja, ő már több mint 1 250 000 kilométernyi utat tett meg. „Minden jól megy. A han­gulatom kitűnő, kapcsolatot tartok fenn Pavel barátommal’’ — mondja Nyikolajev. Egy másodperc múlva Pavel oldali rádióösszeköttetés. Nyikolajev űrhajós őrnagy jelentette, hogy miközben fel­adatát teljesítve, irányította űrhajóját, a megfigyelő abla­kon keresztül látta a Vosztok 4-es szputnyikűrhajót. Moszk­vai idő szerint 12 óra 34 perc­kor Popovics a következő üze­netet adta: Moszkva, Kreml, az SZKP Központi Bizottságának, a szovjet kormánynak, Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs­nak. Jelentem, hogy a Vosztok 4 űrhajó repülése normálisan folytatódik. Közérzetem kitű­nő. Büszke vagyok tudomá­nyunk új sikerére. Üdvözlöm az egész szovjet népet. Popo­vics, szovjet űrhajóspilóta”. 'elentések vjet űrhajósról hogy az angol tudósoknál máris sikerült venniök a Vosz tok 4. űrhajó hangját. Az an­gol tudósok a Vosztok 3. űrha­jósának, „Andynek”, (ezzel : becenévvel illeti Nyilajeveve1 az angolszász hírügynökség; rádióadását akarták hallgatni s ekkor, meglepetésükre, azt a2 üzenetet hallották, amelyet Po povics alezredes Hruscsov mi­niszterelnökhöz és a szovjel néphez intézett. (MTI) MOSZKVA (TASZSZ): A Vosztok 3. és Vosztok 4. űrhajók csoportos repülése folytatódik. Moszkvai idő sze­rint vasárnap 14 óráig (magyar idő szerint délig) a két űrhajó együttes repülésben két fordu­latot tett a Föld körül. A Vosz­tok 3. startja óta 18-szor ke­rülte meg a Földet és több mint 740 ezer kilométeres utat tett meg. Nyikolajev és Popovics űr­hajóspilóták jelentik, hogy minden jól megy, kitűnően ér­zik magukat, az űrhajók be rendezései és a műszerek ki­fogástalanul működnek. A Vosztok 3. és a Vosztok 4. egymáshoz közel halad, közöt­tük állandóan működik a két­Nyugati i a negyedik sso Az UPI és az AFP Moszkvá­ból jelenti, hogy a szovjet te­levízióban a nézők vasárnap reggel látták Popovicsnak, a Vosztok 4. szovjet űrhajó uta­sának képét. Az AFP elmond­ja, hogy Popovics alezredes ke­rek arcú, megnyerő külsejű ember, az UPI tudósítója sze­rint a szovjet űrhajós rokon­szenves, kellemes mosolyú egyéniség. A Reuter a Jodrell Bank-i megfigyelőállomásról közli, Nyikolajev űrhajójának kabinjából megpillantotta a Vosztok 4.-et TASZSZ-jelentés a szovjet űrhajók csoportos repüléséről megrohamozása felé vezető lépésnek tekinthetjük-e? A főkonstruktőr így vála­szolt: „Igen, bizonyos mérték­ben ennek tekinthető, éppen úgy, mint minden, amit már megtettünk e téren. Utunk a világűr közeli részének tanul­mányozásától a távoli részek megismeréséhez vezet. A jö­vőben a Hold kétségtelenül, űrhajósaink tudományos ku­tatásainak tárgya lesz”. (MTI) kell az úgynevezett közeli vi­lágűr fizikai tulajdonságait is. A végső feladat pedig ismétel­ten tanulmányozni repülés közben az űrhajó összes rend­szereinek működését’’. „Szakembereink mindent megtettek, hogy biztosítsák az űrhajó repülésének biztonsá­gát a világűrben” — mondot­ta a főkonstruktőr. Még egy kérdésünk van: a Vosztok 3. repülését a Hold

Next

/
Oldalképek
Tartalom