Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-24 / 171. szám

1962. július 24., kedd népújság 3 Less-e elégendő tüselő? Beszélgetés Jakkel Jánossal, ,az Eger— Salgótarjáni TÜZÉP Vállalat egri áruforgalm' osztály vezetőjével » Peru gazdasági élete Téli tüzelőről nyáron írni, egy kicsit talán humorosan hangzik, s csak akkor nyer az emberek előtt komolyabb ér­telmet, amikor a téli tüzelőt ősz derekán kezdik „felhaj­tani”. Sokszor hallottam már ezt a mondatot: „Nyáron kel­lett volna megvásárolni...” ősszel nagy a tolongás, ha­mar pánikba esnek a sorbán- állók, veszekednek, türelmet­lenek, pedig semmi értelme. Tüzelő lesz bőven ... Ezt persze, csak azután me­rem leírni, miután alapos be­szélgetést folytattunk Jakkel Jánossal, az Eger—Salgótar­jáni TÜZÉP Vállalat egri áru­forgalmi osztályának vezetőjé­vel, s ha valaki, akkor ő meg­nyugtathatja az olvasót. — Az ellátás 7 százalékkal jobb, mint az előző évben — mondta. — Általában az a ta­pasztalat, hogy a kezdettől, 1949-től évenként 6—7 száza­lékos a javulás. Természete­sen, a fogyasztás is nagymér­tékben növekedik. Szénbányá­ink inkább a környéküket lát­ják el tüzelővel, így Petőfibá- nyáról Apc, Lőrinci és Hatvan kapja a szenet, a gyöngyösiek a XII-es aknától. Egert kizá­rólag a szarvaskői szénbánya látja el. Ezenkívül a megye többi részeibe nagyon' sok sze­net a Nógrádi medencéből szállítunk... — Mennyi szénre van szük­sége Egernek? — Egész évben 4800 vagon­ra. Ebben, természetesen, Eger környékének a szénszükségle­te is benne van. — Tűzifa lesz-e elegendő? — A tűzifánál egy kis vál­tozás történt. Ugyanis a Bel­kereskedelmi Minisztérium Kövér katona nem kell Az amerikai légierők Ang­liában állomásozó 42. taktikai vadászrepülőgép csoportjának valamennyi tagját rendeletileg kötelezték; hogy testsúlyukat minden hat hónapban hivata­losan méressék meg. Akinek a testsúlya nagyobb az előírt maximumnál, azt soványító étrendre kényszerítik. A maxi­mális testsúlyt korosztályon­ként határozzák meg. Aki a koplalástól sem fogy le az elő­írt testsúlyra, azt bizonyos idő múlva elbocsátják a hadsereg kötelékéből. rendeletet adótí. ^ (mely áp­rilis 1-től érvép^en van)> hogy a vásárolt sz?n^e2 csak 10 százalék tűzifát adhatunk Emiatt persze, nem kelí-i1}6?' ijedni (bár a cél a tűzifáva^ való takarékoskodás),. mert “ík Nyugat-Bükki és a Mátrai Er­dőgazdaság biztosítja a kellő mennyiséget. Lesz elég tűzifa. — Az idén számíthatunk-e import szénre? — Erről külön is szerettem volna beszélni, mert ez ko­moly probléma. Gyöngyös és Hatvan környékén sokan vár­nak a német brikettre, s emi­att halasztgatják a vásárlást mind későbbre. Azonban a hazai széntermelés javulásá­val lehetőség nyílt arra, hogy most már nem kell külföldről szenet importálnunk, így — fi­gyelmeztetésül a gyöngyösiek­hez és a hatvaniakhoz — nem kerül sor a német brikett be­hozatalára sem... Most néhány számadattal szeretném alátámasztani a kérdésre adott választ. A har­madik negyedévben 6330 va­gon szén, 670 vagon brikett, lVo 1'SfOn koksz, és 790 vagon tűzifa kerűi'"'értékesítésre. A negyedik negyedévfcaK~ͧ-~biz- tosított a tüzelő: 4150 vagon szén, 360 vagon brikett és 465 vagon tűzifa áll a megye dol­gozóinak rendelkezésére. Ez az „alap”, ennél keve­sebb a két negyedévben nem lesz, inkább több! Tehát a téli tüzelő bizto­sítva van a megyében. Most már igyekeznünk kell bevásá­rolni, mert az őszön nehezebb lesz a szállítás is, meg aztán sokkal megnyugtatóbb, ha már a szeneskamrában tudjuk a tüzelőt... Kátai Gábor Jelentés a földekről Vasárnap is arattak — Folytatják a másodvetést — Gyorsítják a szántást Vasárnap árnyékban is 30 fokot mutatott a hőmérő, de az estefelé gomolygó felhők már jelezték a zivatar közeledtét Éjszaka azután megeredt az eső és megáztatta a határt. Megyénk legtöbb termelőszö­vetkezetében kihasználták a vasárnapi kedvező időjárást és dolgoztak a kombájnok, arató­gépek. A megyei tanácstól nyert értesüléseink szerint va­sárnap mintegy 135 kombájn, 150 aratógép dolgozott és jó ütemben haladt a gabonabeta­karítás. Megyei viszonylatban távbecslésekbe nem bocsátkoz­hatunk, csupán annyit tudunk, hogy az egri járás termelőszö­vetkezeteiben vasárnap mint­egy ötszáz holdról került le a termés. A vasárnapi nagy hő­ség ellenére szorgalmasan dol­goztak kombájnosaink, trakto­rosaink, hiszen ismerve az idei- nyár szeszélyeit, jól tudják: ma derű, holnap ború. Megkérdeztünk szakembere­ket, mi a véleményük a vasár­nap éjjeli, hétfői esőről. Egyik közülük régi népi mondással válaszolt: „ha nyáron esik, az arató pihen, a kukorica csövei”. Nos, érvényben van ez a régi mondás ma is, és szakembe­reink egybehangzó véleménye szerint az eső igen hasznos volt és méginkább fokozza a jó ku­koricatermés kilátásait. Ugyan­csak jól jött az eső a kerti növényekre, a másodvetésekre is, amelyből a legutóbbi jelen­tések szerint termelőszövetke­zeteink mintegy négyezer hol­dat vettek. Szövetkezeti gaz­daságaink az elkövetkező na­pokban tovább folytatják a nu&od- és tarlóvetéseket, de ezzel egy időben végzik a tar­lóhántást, illetve a nyári mély­szántást is. Nyári mélyszántást eddig közel négy és fél ezer holdon végérték a termelőszö­vetkezetek. A közeli napok leg­főbb feladatai közé tartozik, hogy mindenütt feketedjenek a tablók, az aratás mellett, a le­hetőség szerinti teljes erővel dolgozzanak az ekék. Megyénk parasztsága megtanulhatta az ez évi tapasztalatokból, - hogy az időben elvégzett szántásnak óriási jelentősége van a termé­seket illetően. Gépállomásainkon, traktoro­sainkon a sor, hogy az előttünk álló nem könnyű és összetett feladatot (aratás, cséplés, szán­tás, másodvetési munkákat) mielőbb, a lehető leggyorsab­ban és tegyük hozzá, legjobban elvégezzék. (szalay) Mint ismeretes, 1%2. július 18-án Peruban a hadsereg átvette a ha­talmat és katonai junta létesült. Ez alkalomból rövid áttekintést adunk az' 1,3 millió négyzetkilo­méter nagyságú és 10,3 millió la­kosú dél-amerikai köztársaság gazdasági életéről. Peru világgazdasági jelentőségű bányászattal rendelkező, fejletlen mezőgazdasági ország. A perui exportban 47 százalékkal részese­dő bányászat központjai az or­szág területén észak-déli iráiiyban végighúzódó Andok láncai között fekvő felföldön, a Sierrán találha­tók. Közép-Peruban, Cerro de Pasco környékén fekszenek a leg­fontosabb ezüst-, antimón-, vaná- ' díúm-, ” wolfram- és rézbányák. Peru ezüstből évenként 800, anti- mónból 700—800, wolframból 500, vanádiumből 300—400 tonnát ter­mel. Réztermelése évi 50 000 tonna körül mozog. Casapalca-nál talál­juk az ország legnagyobb ólom­bányáját. Az évi ólomtermelés 110 000—130 000 tonna. Igen fontos továbbá cinkérc-bányászata (28 000 —32 000 tonna évente), valamint az évi 350—400 tonnás bizmut- termelése Is. Dél-Peruban, Toque- palá-nál újabban vas- és rézérc­bányákat nyitottak meg. A Peruban kitermelt szinesércek legnagyobb részét La Oroya váro­sában kohósitják. A színesércbá­nyászat és kohászat 75—80 száza­léka az USA monopóliumok leány- vállalatainak kezén összpontosul. Ugyancsak amerikai tőkebefekfe- téssel dolgoznak az ország északi részén, Talara környékén fekvő kőolajmezőkön is. (Évi kőolajter­melés 2—2,5 millió tonna). Peru feldolgozó ipara csupán az élelmiszer- és textilipari ágakra korlátozódik. Legnagyobb városai, így — az ország fővárosa — az 1,2 millió lakosú Lima, továbbá a 125 ezer fős Arequipa, a 70 ezer lé- lekszámú Cusco és a 40 ezer la­kosú Piura a textilipar legna­gyobb központjai. Az ország fő kikötője a 140 ezer lakosú Callao, mely Limától csu­pán 15 km-nyi távolságra fekszik, nyugatra, a Csendes-óceán part­ján és ezért a főváros kikötőjé­nek tekintendő. Az észak-perui Talara a kőolaj, Pisco és Mollen- do pedig a gyapot kiviteli kikö­Üjra itthon a Dobó szobor Több mint három hete, az egri kíváncsiak hatalmas gyű­rűjétől körülvéve, vitték el ,.nagyjavításra” a Dobó szobor- csoportot. Ha lehet, tegnap még nagyobb tömeg állta körül az ismeretlen darut, amely új­ra a magasba emelte Eger ékességét, a kedves szobrot. A Képzőművészeti Alap Ipa­ri Kivitelező' Vállalata helyre­hozta á hibákat, kijavította a sérüléseket, és a 30 mázsás ko­losszus, főalakjában Dobó Ist­vánnal, ismét ott áll talapza­tán a kirándulók legnagyobb örömére. Tíz perc alatt fotósok serege vette körül a szobrot, s bár a talapzat munkálatai még folynak, máris készítették a legbiztosabb dokumentet: íme, a szobor előtt fényképezhet­tünk, jártunk Egerben! tői. A zömében nagybirtokokon sabb exportcikk. Mollendó egyút* termelt gyapot Peru mezőgazda- tál Bolívia egyik legfontosabb sági terményei közül a legfonto- tranzitkikötője is. ee9 1---1 1= 5) r u J —••> r~\i Vl-bányásiat: RtÓz V<3mrá/tiúium £ m ezüst £*c//?k j* 0 'ólom W' wolf rám t-koo/aj gyapot j;kikötő .,3,?,okm Ml * Színes fémkvhaszat M- vaskohászat Július 29-én kezdődik a járási szántóverseny megyénkben Ebben az évben is megren­dezik a járások legjobb trak­torosainak vetélkedőjét. A ké­sői tavaszodás, és a kedvezőt­len időjárás következtében ké­sőbben kezdődhettek meg az előkészületek, ennek ellenére, már valamennyi járásunkban folynak a háziversenyek. Egy- egy állami gazdaság, illetőleg gépállomás 3—4 legjobb trak­torosát küldi majd a járási szántóversenyre. A füzesabo­nyi járásban — ahol már befe­jezéshez közeledik az üzeme­ken belüli verseny — július 29-én kerül sor a járás legjobb traktorosainak versenyére. Valamennyi járásban au­gusztus 12-ig befejezik a szán­tóversenyeket, s azután kerül sor a megyei versenyre. Eisen bowernek elveszett az útlevele Eisenhower és felesége a na­pokban indult el hajón Euró­pába. Közvetlenül az utazás előtt kiderült, hogy a volt ame­rikai elnöknek nincs meg az útlevele. A szükséges okmá­nyokat és fényképeket külön- repülőgépen juttatták el Washingtonba, hogy „Ike”, aki valaha az amerikai—angol szö­vetséges haderők európai főpa­rancsnoka volt, szabályos útle­véllel betehesse a lábát Euró­pába. HEINZ KRUSCHEL: TÁBORNOK, TE VAGY AZ ISTEN? SÜVÍT AZ ÉSZAKKELETI szél, s bár szo­bámon kettős ablak van, mégis érzem. Sza­bálytalan időközökben esőcseppek vágódnak az ablaküvegre, szeretem ezt a zajt, mert erő­sebb az ágyam fölött levő Geiger-számlálócső egyhangú kattogásánál. Szobámban egy sugárfertőzéses tárgy van. Ez a tárgy én vagyok. Én, Bily O’Brien őrmester, a 1-8. felderítőraj pilótája. A testem élettelen, már nem érzek semmit, semmi fájdalmat. De gondolkozom, látok és hallok. Nem sokat látok, fehér falakat, ágyam előtt egy félmagas ólom védőfalat, repkényindát, amely táncol az erős szélben. Nem tudom, mennyi az idő, a repkény- Inda az órám. Még tíz levelet számoltam meg, rövidesen mind elhull, s letelik az én időm is, az utolsó levéllel meghal Billy O’Brien őrmester. Tegnap meglátogatott a tábori lelkész. A hangja egyáltalán nem volt kenetteljes, vi­lágosan, acélosan csengett, szinte fájt. S a szavai is fájtak, amelyeknek pedig vigasztal­niuk kellett volna. „Isten örökkévaló, de az ember halandó, ezért ne is tulajdonítsunk neki semmiféle je­lentőséget.” Jól hallottam, jól értettem, de beszélni már nem tudok. Ha megpróbálom, érzem, hogy fejembe száll a vér, elvörösödök, de csak valami hörgés hallatszik. Tehát, a pi­lóta nem fontos.., De, hiszen ezt már tanultuk az egyete­men is. Nyugodj bele a halálba, úgysem tudsz előle kitérni, feltétlenül utolér. Dehát, ki parancsol a halálnak? Kicsoda? Az isten? Az utolsó felderítő repülést Augsburg és Grönland között nem az isten rendelte el, hanem a tábornok. Ablakom előtt lepergett egy levél. Még kilenc maradt. — Százhatvankétszer tettem meg az Augsburg és Grönland közötti utat. Huszonnégy óra az út, egy nappal és egy éjszaka. AZ ÉJSZAKÁK rosslzak voltak és vesze­delmesek, mert fedélzetünkön atombombát vittünk, két ólomhüvellyel biztosított atom­bombát. Mindig, minden simán bonyolódott le. Csupán néha fordult elő, hogy a legény­ség egy'k-másik tagjának az idegei felmond­ták a szolgálatot, mint Tom Daisynek, aki le akarta dobni az izéket és ki akart szállni. Meg kellett kötöznünk. Most valahol az Egyesült Államok nyugati részén él, egy ideggyógyintézetben, ezt így nevezik. Az indán egy parányi, elsárgult levél összezsugorodik, mintha védekezni akarna a pusztulás ellen. De semmi sem használ, le­esik és nyolc levél marad. Minden megy a maga jól elrendezett, szükségszerű útján, sehol semmi játékos vé­letlen, minden az úr bölcs irányításával tör­ténik, így mondta a tábori lelkész. A szemem ég, szeretném lecsukni, de már nem tudom, nincs bőr a szemhéjamon. Az utolsó repülés úgy kezdődött, mint a többi. Kigurítottuk gépeinket a betonpályá­ra, egy földalatti felvonó felhozta a bombá­kat, acélkarmok megragadták és a gépbe, a bombateknőbe emelték a terhet. A startolás- nál észrevettem, hogy a gép könnyebb, mint máskor. Nem törődtem vele. Gyorsan elér­tük az előírt magasságot és rátértünk a szo­kásos útvonalra. Északra tartottunk, s állan­dó összeköttetésben voltunk a repülőtérreL Bekapcsoltam a rádiót, s felhangzott a friscói adóállomás dzsesszzenekara. Satchamo játszott. Teltek az órák, nem szóltunk. ÁBRÁNDOZOM. A tromibitaszóló végigbi­zsereg rajtam lágyan és szomorkásán — mint valami öreg anyóka jóságos mosolya ... A repkényindán még hat levél van, a szél erősödött, vadul pörgeti a kicsiny ágakat... Amikor Grönland előtt megfordultunk, erős kimerültséget éreztünk. És szomjúságot, vala­mi olthatatlan szomjat... Izgatószereket vettünk be, mint mindig de semmi sem segített Georges Braton, a távir­dász hányt. Először húsmérgezésre gondol­tunk, azok a fickók ott a kantinban nem meg­bízhatók, elsősorban a saját zsebükre dolgoz­nak. A visszarepülés egy örökkévalóságig tgrtott. Néhány órával a landolás előtt belázasod- tunk, s a székletünk vizenyőssé és véressé vált. Kín volt a repülés. Csodálkoztam, hogy a repülőtér olyan gyakran érdeklődik a rosz- szullét tüneteirŐL Három órával a landolás előtt William AsterhiMnek, a mechanikusnak vérezni kez­dett a bőre. Abban a percben már gyanítot­tam valamit... A REPKÉNYINDA csupaszodik. Még öt levél vívja hasztalan küzdelmét... Georges Brantonnak alig volt már ereje, hogy továb­bítsa a reptérre a jelentéseket. A kezdeti ki- merültségi állapotot heveny izgalmi állapot váltotta fel mindhárman fájdalmat éreztünk a májunkban és rettegtünk, hogy soha nem érjük el célunkat. Én már tudtam, mit jelen­tenek ezek a tünetek. Néhány hónappal ez­előtt a kezembe került egy japán professzor írása. Egy tanulmány a sugárfertőzésről. Ami­kor Asterhildnél fellépett a bőrfelületi vér­zés, igazolva láttam sejtésemet: sugárfertőzés. Nem szóltam semmit, de eszembe jutott, milyen könnyű volt a startolásnál a gép. Lepergett az ötödik levél, hozzávágódott az ablaküveghez majd eltűnt. A vihar csön- desedik, csak a Geiger-számlálócső recsegi borzalmas — lélektelen dallamát. Még négy levél... Augsburg előtt egy órával következett be a nagy krízis: George Bran tóm kénytelen volt beszüntetni a rádió működését, tüdeje és hólyagja úgy fájt, hogy kínjában a földön hem- rengett. Reszkető kézzel tartottam a kormány­kerekét. Már nem tudtunk beszélni. Utolsó erőmegfeszítéssel landoltunk az augsburgi katonai repülőtéren. George Bran- ton halott volt. Amikor kiemelték, az egyik egészségügyi véletlenül a hajához nyúlt s az csomókban a kezében maradt. Willam elvesz­tette eszméletét. S ÉN, AMIKOR eszméletre tértem, már ebben az ágyban feküdtem. Az ablak előtt három levél járja haláltán­cát... Meg kell halnom; Willam már nyilván halott, tizenöt évvel volt idősebb nálam, és odahaza Manhattanban négy gyermeke várja. Ordítani szerettem volna, amikor a tábori lel­kész elmesélte, hogy a tábornok rendelkezé­sére, kísérletképpen az egyik repülőgépet csu­pasz, védőburok nélküli atombombákkal kel­lett megrakni — de már nem tudtam kiáltani. Már nem tudtam ellene lázadozni, de a bor­zalom nyilván ott ült a szememben, az el* képzelhetetlen1 borzalom, hogy emberek, ame­ri akiak, amilyen ón is vagyok, testvéreiket, más embereket a kísérlet kedvéért a halálba űznek. Élő holttest vagyok. A LELKÉSZ art mondta, a tábornok is csak eszköz, a parancsok végrehajtója, de semmi esetre sem okozója a történteknek. Amikor istenről beszélt, szétroncsolt kezemét egymásra rakta és hangosan imádkozott, ré­misztőén fagyos hangja belesüvített a fülem­be. „Megnyugvással veszem akaratod, nem zá­rom be az ajtóit, hogy ellened védekezzem, bensőmben nem él veled szemben harag, a ti­ed minden bizalmam. Nincs fenségesebb gond és fenségesebb irgalmasság, mint a te legma­gasabb gondolkodásod”. Humanista vagyok, de ebben a pillanat­ban ... meg tudtam volna fojtani a tisztele­test. Mégfojtani, mint egy veszett kutyát... Miért? Miért? Miért? Még két levél. Még két levelet ér az éle­tem, két levelet. A fából épült kicsiny tanyai ház meleg volt, és anyám keze úgy tudott simogatni, mint senki másé. Csak ne lett volna a tiszteletesnek olyan rideg képe ... Isten a halál percében magához szólítja a lelkeket. A nedves ablaktáblák mögött látom istent a tábornok képében. És elmosódva látom az utolsó levelet. Egyetlen levél. A szél elült. Jaj, csak ne kat­togjon ilyen hangosan a Geiger-számlálócső; odakint csak esik, csak esik... Leukémiám van, így mondták az orvosok, tehát valamiféle vérrák ... Miért kell repül­nünk? Hiszen senki sem akar megtámadni bennünket! A jóistennek olyan az arca, mint a tábor­noké, egy borzalmas torzkép. TÁBORNOK, menj el előlem, látni akarom a levelet, a levelet! Hol van a levél, hol az utosó levél... ? Vegyétek le az arcomról a kendőt, hagyjá­tok a szívemet, tábornok, isten! Tábornok... te vagy... te... vagy... tehát... az isten“? Hollóst Tibor fordítás*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom