Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-29 / 99. szám
6 NBPOJSAG 1962. április 29., vasárnap Az összevon! járási Eaiidarúgó-bajnokság eseményei füzesabonyi körzeti járási ösz- vont labdarúgó-bajnokságban vasárnap bonyolították le a 14. fordulót. Ekkor került sor a nagy érdeklődéssel várt rangadóra Bélapátfalva és Balaton csapatai között. A közel ezer néző előtt lejátszott mérkőzésen a taktikailag érettebb bélapátfalvi együttes 3:i arányban győzött és négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt, a vesztett pontok alapján Öt ponttal vezet Balaton csapata előtt. De a gólaránya is szinte egyedülállóan jó a cementgyári csapatnak, s úgy látszik: biztosan nyeri a bajnokságot és kerül vissza — a szurkolók nagy örömére — a megyei első osztályba. A további négy mérkőzésen a papírforma szerint várt eredmények születtek. Némi meglepetésnek talán csak az Egri Hajtómű- gyár Szihalmon elért biztos, kétgólos győzelme számít. A hazai csapat ezen a mérkőzésen erősen tartalékos volt. EREDMÉNYEK: Bélapátfalvi Építők— Balatoni Dózsa Tsz SK 3:1 (2:1) Balaton, 950 néző. V.: Bacsó. Bélapátfalva: Nagy — Erdélyi, Kriskó, Holló - Antal, Kelemen - Molnár. Mihályi, Horváth, Barta, Kiss. Edző: Antal Gyula. Balaton: Kelemen — Csáki, Kormos I., Kormos m. — Kormos n., Vass — Bóta n., Bóta I., Bartók I., Restás, Bartók n. Edző: Kormos József. A hazai csapat nagy lendülettel * a mérkőzést, sokat támadott, mégis a 12. percben egy gyors ellentámadás során, Barta révén, Bélapátfalva szerzett gólt. l:0. A 26. percben a menteni akaró Kelemen lyukat rúgott, és Horváth lövése a hálóba jutott. 2:0. A hazaiak rögtön utána szépítettek: Kormos n. távoli szabadrúgása átszállt a védők fölött, és a jól helyezkedő Vass a hálóba emelte a labdát. 2:1. Szünet után esett a játék irama, többnyire a hazaiak irányították a játékot, mégis a bélapátfalviak értek el újabb gólt, s ezzel szerezték meg a győzelmet: Barta jól eltalált kapáslövése a kapu jobb alsó sarkába vágódott. 3:1. A nagy érdeklődéssel várt rangadón mindkét csapat a vártnál gyengébben szerepelt. Bacsó kitűnően vezette a mérkőzést. (Kormos Béla) Egri Hajtóműgyár— Szihalmi Tsz SK 2:0 (2:0) Szihálom. V.: Medveczki. Kompolti MEDOSZ— Siroki Vasas 2:2 (1:1) Kompolt. Vez.: Fejes. Recski Honvéd— Kápolnai Tsz SK 3:2 (3:0) Mátraderecske. V.: Kiss J. Tamaleleszi Tsz SK— Parádsasvári Építők 2:1 (1:0) Tamalelesz. Vez.: Adorján. A bajnokság állása: Bélapátfalva Balaton Recsk Tarnalelesz Kápolna Sirok E. Hajtóműgy. Kompolt Szihalom Parádsasvár 13 12 14 10 14 7 14 7 14 6 13 4 14 5 14 2 14 2 12 2 1 50:2 24 3 43:17 21 4 35:21 17 5 19:34 16 6 35:24 14 5 25:24 12 8 18:30 11 8 20:38 8 9 15:36 7 10 9:37 4 Gyöngyösi Vasas— Ecsédi Bányász 7:0 (1:0) Gyöngyös, 200 néző. V.: Csiba- Vasas: Molnár — Juhász, Dér I., Laczik — Dénes, Bokros — Szaszkó, Varga H., Dér H., Tóth, Gál. Ecséd: Zeke I. — Bódi. Nyitrai, Sándor — Zeke II., Nagy — Kiss, Prisztóka, Rózsavölgyi, Csuvi- kovszky, Kvacsány. Az első félidőben eléggé csapkodó, közepes iramú játék folyt, az egyetlen gól Varga lövéséből esett. A második félidőben a gyenge erőnléttel rendelkező vendégek mindinkább visszaestek és a Vasas tetszés szerint érte el góljait Dér 11., Dér I. (ll-esből), Tóth, Varga 11., Dér II., Varga II. sorrendben. Jók: Juhász, Bokros, Varga II-, illetve Zeke II. és Prisztóka. Csiba jól vezette a mérkőzést. (veress) A Heves megyei ifjúsági labdarúgó* válogatott Egerben játssza bajnoki mérkőzését az UEFA ellen A megyék közötti ifjúsági labdarúgó-torna őszi idényének mérkőzései után Heves megye válogatottja csoportjában az első helyen áll, megelőzve Szolnok, Nógrád, valamint a versenyen kívül induló UEFA III. együtteseit. Hosszú szünet után most sor kerül a tavaszi idény küzdelmeire. Heves megye válogatottja május l-én, délután 16 órakor, az egri stadionban az UEFA csapatával mérkőzik. Megyénk válogatottja — eltekintve az Egri Dózsa vegyes csapata elleni mérkőzés utolsó húsz percétől — kielégítő formát árult el az eddigiek során, s mivel ősszel Budapesten is győzni tudott, most is győzelmet várunk tőle. Az alant felsorolt játékosok pontosan 12 órakor találkoznak Jávori József edzőnél: Bakondi, Szabó, Huszár, Szerdahelyi, Ambrus, Bakó, Geiger, Pethes, Borosi, Varga II., Baráti, Zimonyi, Lőrincz (Selyp), Csorna II. (Tiszafüred), Győrffy. A játékosok személyi igazolványukat és minősítési igazolványukat (igazolás) hozzák magukkal. FIGYELEM ! Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, vállalatok, egyéniek! A Heves megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat és a megye vasboltjai, korlátlan mennyiségben szállítanak szögacél kerítésoszlopokat. — Gyöngyösön nagymértékben vannak igénybevéve a labdarúgó- pályák, ezért a hatvani járási labdarúgó-szövetség úgy határozott, hogy az összevont járási bajnokságban szereplő Gy. Vasas csapata szombatonként köteles lejátszani mérkőzéseit. ;1f; Sporthírek — A hatvani járásban nyolc férfi-csapat — Hort, Boldog, Ecséd, H. ITSK, Selypi ITSK, H. Gimnázium, Selypi Kinizsi, HVSE II. — és hét női-csapat — Hort, Heréd, H. Gimnázium, H. Spartacus, H. Kinizsi I., Ecséd, H. Kinizsi H. — részvételével április 30-án, hétfőn elkezdődnek a járási kézilabda-bajnokság küzdelmei. A bajnokság rendezője a hatvani járási kézilabda szövetség. — A megyei labdarúgó szövetség közli, hogy az április 29-re kisorsolt bajnoki labdarúgó-mérkőzések április 30-án, hétfőn kerülnek megrendezésre, kivéve azokat a találkozókat, amelyeket a sportkörök közös megegyezés alapján már 29-én lejátszanak. A fegyelmi és intéző bizottság egyébként május 2-a helyett május 3-án, csütörtökön tartja a szokásos heti ülését. — A megyei TST agitációs és propaganda bizottsága egri sportkiállításának közel 10 ezer látogatója volt. — A teke megyei n. osztályú bajnokságban az Egri Vasas II. csapat vezet az Egri Spartacus II., a Honvéd Dobó SE és az Egri Dohánygyár n. együttesei előtt. A legutóbbi fordulóban kiemelkedő eredményt ért el Miskolci, az E. Dohánygyár n. versenyzője, aki 426 fát dobott. — A füzesabonyi járási labdarúgó-bajnokság legutóbbi eredményei: Káli Honvéd—Besenyőtelek 2:2 (1:0)!, Kápolna n.—Mezőtárkány I. 4:0 (2:0), Dormánd—Mező- szemere 0:2 (0:0), a Mezőtárkány II.—Szihalom H. mérkőzés elmaradt. A bajnokságban a Káli Honvéd csapata vezet jelentős pontelőnnyel. — A hatvani járásban két csoportban bonyolítják le a megyei újonc labdarúgó-bajnokság küzdelmeit. A bajnokságban minden olyan fiatal szerepelhet, aki az 1962. év folyamán tölti be a 16. életévét, orvosi igazolással és a hatvani járási labdarúgó szövetség által kiadott igazolással rendelkezik. — Május elsején Bélapátfalván, az egri járás csapatainak részvételével ünnepi teketornát rendeznek. EGERBEN, Baktai u. 2. számú szoba, konyha, speiz, veranda, és mellékhelyiségekből álló kis családi ház eladó, azonnal beköltözhető. 125 KÖBCENTIS Csepel motor- kerékpár eladó. Eger, Almagyar utca 9. Érdeklődni: délután 3-tól. NAGYBOCONÄDI kaptárak, méhekkel és felszerelésekkel eladók. Eger, Sas u. 45. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága É> a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: P a p p J á no s Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz a. S. Telefon: 12-57. 12-73. Postafiók: 33. Gyöngyös, Főtér 3.; íszfc. 19. Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalati Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. KIFOGÁSTALAN Skoda Spartak eladó. Posta, Nagyfüged. EGEKBEN, Szovjethadsereg utca 7., egy szoba, összkomfortos házrész eladó, azonnal elfoglalható. PANCÉLTÖKES, kereszthúros, rövid zongora eladó. Füzesabony, 48-as u. 5. HOFMANN, páncéltőkés, törpe pianínó és Hohner hangszínváltós, elektromos harmonika, mikrofonnal együtt eladó. Eger, Baktai utca 2. 125-ÖS, PIROS, export Csepel eladó. Eger, Makiári u. 1. FEKETE Pannónia, Danuvia motorkerékpárok eladók. Gyöngyös, Recski u. 6. EGERBEN, Makiári u. 27.; kétszobás, konyha, veranda; speiz, pince, mellékhelyiséges ház eladó. Azonnal beköltözhető. OLDALKOCSI, Pannóniához való, eladó. Eger, Szalapart utca 72. KŐMŰVES, ács ipari tanulókat vesz fel az ÉM 45. sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest, VL kér. Szív u. 60. Jelentkezhet a 14— 17. életév közötti fiú, aki a 8 általánost eredményesen elvégezte, a fenti cím alatt. Jelentkezés írásban, vagy személyesen. ÉPÍTKEZÉSHEZ szükséges gerenda eladó. Eger, Mekcsei u. 13. Értesítjük a villamos energia fogyasztóinkat, hogy 1962. április 30-án, reggel 6 órától délután 11 óráig, az I. sz. Kórház kábelkötési munkálatai miatt áramszünet lesz az alábbi városrészeken.: Knézich Károly utca, a Május 1 utca, Vécsey utca, valamint ezek mellékutcák ÉM Áramszolgáltató V.. Eger ASZTALITENISZ Egerben nagy érdeklődés mellett folynak a városi, üzemi, szakszervezeti asztalitenisz-bajnokság döntő mérkőzései, — a hat döntőbe jutott csapat részvételével. Az eddig lejátszott találkozókon a Lakatos- árugyár csapata bizonyult a legjobbnak, s biztosan halad az első hely felé. Meglepő, hogy a kórháziak erősen visszaestek, tartalékos gárdájuk nem tudott helytállni a Lakatosámgyár elleni rangadón sem. A többi együttes közül a Pedagógus szólhat bele a jobb helyezésért folyó küzdelembe. A döntő egyik meglepetése: a kitűnő erőkből álló Finomszerelvény gyár gyenge szereplése. Eredmények: Kórház—Hajtóműgyár 12:6. Laka- tosárugyár — Finomszerelvénygyár 13:5, Pedagógus—Vas és Műszaki Vállalat 16:2, Finomszerelvénygyár —Hajtóműgyár 18:0, Lakatosáru- gyár—Vas és Műszaki Vállalat 18:0, Kórház—Vas és Műszaki Vállalat 18:0, Pedagógus—Finomszerelvény, gyár 11:7, Laka tosárugyár—Hajtóműgyár 18:0, Lakatosárugyár—Kórház 11:7. A legjobb eddigi egyéni teljesítmények: Vajda (Pedagógus), Demeter (Finomszerelvénygyár), Nagy L. (Lakatosárugyár), Madarász és Balázs (Kórház). A döntők állása a harmadik forduló után: 1. Lakatosárugyár 4 4------60:12 8 2. Pedagógus 2 2 — — 27:9 4 3. Kórház 3 2-1 37:17 4 4. Finomszerelv. 3 1 - 2 30:24 2 5. Hajtóműgyár 3------ 3 6:48 — 6. Vas és Műsz. V. 3------3 2:52 “ A megyei asztalitenisz-bajnokságban vasárnap Egerben rangadó- mérkőzés zajlott le a Lőrinci Vasas és az Egri Dózsa csapatai között. A rangadót nagy küzdelem után a lőrinci együttes nyerte, s a találkozó sorsát végeredményben az döntötte el, hogy a vendégek a páros mérkőzéseken fölényes, biztos győzelmeket arattak. Lőrinci Vasas— Egri Dózsa 10:8. Gy.: Czifrik 2, Petró I. 2, Petró II. 2. Kiss 2, a Petró I.—Kiss és a Czifrik—Petró II. páros, illetve Kovács 3., Ruttkai 2, Seregély 2, Körösi. Ifjúságiak: Egri Dózsa-Lőrinci Vasas 4:1. A bajnokságban nagy pontkülönbséggel vezető egriek újabb szép győzelmükkel tovább növelték előnyüket. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Még MA megválthatja gépkocsi nyeremény-betétkönyvét, mellyel az augusztusi sorsoláson autót nyerhet! Közűletek rendeléseikkel közvetlenül a Heves ni. Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalathoz is fordulhatnak. es sa rs .-:j cvsganmmmmmmmmiammmmiimmmmKiiia'' Már az 5000-es betétkönyveket is negyedévenként sorsolják. Nyerhet BMV, Fiat, Simka, Renault, Trabant, stb. kocsikat. Váltható a Takarékpénztárnál, postahivataloknál és a kijelölt takarékszövetkezeteknél. ÍIIIIIIIIIIIIIIIIÍIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIINIIIIIIIIIIIIIIIIIÍ A Gyöngyösi Férfi és Női Szabók Ksz értesíti a lakosságot, hogy jobb ellátása érdekében felvevő helyeket létesít az alábbi községekben: Nagyréde, Gyöngyöshalász, Atkár, Vámos- györk, Abasár, Márkáz, Domoszló, Visonta, Halmajugra, Detk, Ludas, Karácsond, Gyöngyöspata, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöstarján. A Ksz vállalja férfi- és női ruhák készítését, fordítását, alakítását, férfi alsónemű, illetve férfiingek gallérjának és kézelőjének kicserélését. Férfi- és női ruhák, valamint kosztümök vasalását. A szövetkezet az Ilyen munkák vállalását április 27-től kezdi meg. Minden második hét pénteken és szombaton a plakátokon megjelölt helyen és Időben áll a lakosság rendelkezésére, fenti községekben. Ezenkívül a szövetkezet közületi megrendelések — így a termelőszövetkezet, gépállomás, földművesszövetkezet és a tanácsok rendelkezésére áll, munkaruhák, esőkabátok, zsákok, ponyvák, stb. megjavítására. A lebonyolítást a szövetkezet saját autójával végzi, hozza és viszi vissza a munkákat. A szövetkezet garantálja a jóminöségű munkát, a határidő betartását. Az árakról a felvevők adnak felvilágosítást. Gyöngyösi Férfi és Női Szabók Ksz. A * Egri Vendéglátóipari Vállalat STUNDÉTTERMÉT május |*én nyitja meg ! Kirándulása során keresse fel a híres EGRI STRANDOT, ahol rendelkezésére áll az ÉTTEREM! Kaphatók: Friss hideg, meleg ételek, frissen csapolt sör, szénsavas üdítő italok, gyümölcslevek, egri fajborok. Udvarias, előzékeny kiszolgálás, ül. osztályú árak. 222J Itt a motoros idény ! Mielőtt felül motorjára — ha eddig még nem tette meg — fizesse be a kötelező GÉPJÍRMŰ-SZftVATOSSÁGI BIZTOSÍTÁS évi 100 forint díját. A biztosítási igazolást a közlekedésrendészet közegeinek, felszólítására, fel kell mutatni. A kötelező gépjárműszavatossági biztosítás keretében azok a károk térülnek meg, amelyekért az üzembentartó törvényes kártérítési kötelezettséggel tartozik. Bizonyára saját sze- mélye9 járműve és utasai is f ontosak önnek! A kötelező gépjárműszavatossági biztosítás kielégítésére vegye igénybe a motorkerékpár-biztosítást9 amely a motorkerékpárt ért tűz-, villámcsapás, robbanás, kő- és földomlás, földrengés, vihar, betörés által okozott károkra, továbbá a teljes jármű ellopásból vagy elrablásból keletkező károkra terjed ki. Érvényes a biztosítás a motorkerékpár vezetőjének és utasainak balesetére is. Évi díja 70.— Ft. Felvilágosítást fiókjaink adnak. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Heves megyei Igazgatósága