Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-30 / 75. szám
\ \ VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Modern áruház — hő árukészlet AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 75. szám ÁRA: 50 FILLÉR 1962. március 30., péntek Falu és város Nagyon sok gondolat, kép- morzsa, fizikai és szellemi | távolság rejtőzik még e két 1 szó között, mégis a gyakor- ; latban napról napra fogy, i szűkül a távolság e két fo- I galom között. Szűkül, mert 5 ma már nem létezhet egészségesen falu város nélkül, 1 és város sem falu nélkül. J Sorsuk, létük — emberek ' sorsa, léte millió és millió í szállal kötődött egybe, s erő- j södött olyan erős fonallá a felszabadulás óta eltelt idő- beik, amelyen keresztül a közeli jövő megvalósíthatja a falu és város közti különbségek végleges eltüntetését. Kitűnik — mert el kell tűnnie a varas és fala közti különbségeknek —, mert közelebb kerültek egymáshoz a falu és város lakói, mert problémájuk, örömük és bánatuk mindennap egyre jobban eggyé, közössé válik. Ma már az újságot olvasó, rádiót hallgató városi ember érdeklődve kutatja a faluról érkező híreket, érdeklődve olvassa, hogy ez vagy az a termelőszövetkezet hogyan tervez, hogyan birkózik meg feladatával, hogyan tervez, hogyan tud több kenyeret, húst adni a közösség asztalára. Természetesen a falusi ember is figyelemmel kíséri a városokban lezajló eseményeket. Nem érdektelen már az ő számára sem, hogy menynyi traktort, kombájnt, televíziót. mosógépet, varrógépet, rádiót, ruhát, stb. terveznek termelni egy-egy év folyamán a gyárakban, és ebből a tervből mennyit valósítanak meg. Nem érdektelen már napjainkban a munkásnak, hogyan dolgozik a paraszt kint a földeken, de ugyanígy fordítva: nem érdektelen a parasztnak sem, hogyan dolgozik a munkás a gépén. Nem érdektelen, mert ezektől az eredményektől közvetve és közvetlenül függ további életének megkönnyítése, függ sorsának, munkájának jobbátétele is. Mert ha nincs elég élelmiszer az üzletekben, hiába van pénze a munkásnak, mégiscsak a „hasán” érzi meg a parasztság nem kielégítő munkáját, hanyagságát. Ugyanígy hiába van pénze a parasztnak, ha nincs az üzletekben rádió, mosógép, ruha, avagy traktor, kombájn, aratógép, nem válik könnyebbé a munkája, nem tud megfelelő kulturáltságot, jólétet teremteni házatáján, de munkahelyén: a földeken sem. Mint a példa is bizonyítja, a falu és város egymás mellé van rendelve, nem létezhetnek egymás nélkül. Ezt az érdekazonosságot ismerték már fel munkásaink, parasztjaink, amikor érdeklődnek egymás eredményei iránt. S ezáltal így forr, így alakul közössé, ami egy, és így ötvöződik eggyé, ami közös. Természetesen ez a folyamat — ez a nagyszerű folyamat — még mindig nem teljes, annak ellenére, hogy közös problémák igazgatják már az emberek gondolatát, és valamennyiük kívánságának kielégítéséért dolgoznak tisztességesen. De ez érthető is, hiszen még csak a kezdetén járunk ennek a folyamatnak, de ha tudatosan formáljuk, irányítjuk, akkor a remélt cél: a falu és a város közti különbség megszűnése — megvalósul. — f.L — Tegnap vizsgáztak az egri járás tsz-asszonyai Az Egri Járási Tanács mező- gazdasági osztályának szervezésében kezdődött január 1-én a három évfolyamos ezüstkalászos mezőgazdasági szakmunkásképző tanfolyam az egri járás tsz-asszonyai számára. Az első évfolyamon a hallgatók megismerkedtek a baromfitenyésztés módszereivel. Tegnap délelőtt kilenc órakor tartották a negyvenöt hallgató részére az első évfolyam vizsgáját, az Egri Járási Tanács nagytermében. A vizsgát Sárost István, megyei kisállattenyésztési előadó vezette le, a vizsgabizottságban részt vettek Tóth Flórián, a járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetője, Kovács Ferenc járási tanács VB-elnökhélyet- tes, Horváth Ferenc járási főállattenyésztő és Jazoviczki Vincéné, az egri járási nőtanács titkára. A vizsgán a hallgatók meglepő felkészültségről és szorgalomról tettek tanúbizonyságot. K. G. Kovács Endre: KISZORÍTJÁK-E A VEZETÉSBŐL A TARNAZSADÄNTI PÁRTTAGOKAT? ■k Harmat—Réti: A TOPLITZ-TÖ TITKA ★ HEGYALJAI ÜT k KÜLÖNÖS BESZÉLGETÉS k ÜTTÖRÖHlRADÓ ★ RÁDIÓ- ÉS TELEVIZIÖMÜSOR k HÍREK. — SPORT Béke naivak ti van lés tárgyalt Egerben al időszerű nemzetközi helyzetről, a moszkvai leszerelési békevilágkongresszus előkészítéséről Tegnap délelőtt beké nagyaktívaülésre gyűlték össze a megye népfrontbizottságainak aktívái. A Közgazdasági Technikum dísztermében megtar- tött nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Btró József, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Rátkai Ferencné országgyűlési képviselő is. Vukovics Arnold, a Művelődésügyi Minisztérium marxizmus-oktatási osztályának főelőadója tartott tájékoztatót az időszerű nemzetközi helyzetről, a moszkvai leszerelési békevilágkongresszus céljáról, jelentőségéről. Beszélt a moszkvai tanácskozásról, az amerikai atomkísérletekről, s a Szovjetuniónak a nukleáris robbantásokkal, fegyverekkel kapcsolatos álláspontjáról. Elmondotta, hogy a békéért folytatott harc legfontosabb középpontja most a teljes leszerelésért vívott küzdelem, a békés egymás mellett élés politikájának megvalósítása. Ismertette a leszerelési tárgyalások jelenlegi szakaszát, s azokat a manővereket, melyeket a tárgyalások során — időnyerés céljából — az amerikaiak javaslatként terjesztenek be. Sályi János, a Hazafias Népfront megyei titkára második napirendi pontként tájékoztatót tartott a moszkvai leszerelési békevilágkongresszusra való felkészülés feladatairól. Ennék során az aktívaülés elé terjesztette azoknak a nyugati tudósoknak nyilatkozatait, akik segítségére vannak a Béke-Vi- lágtanács törekvéseinek végrehajtásában azzal, hogy őszintén beszéltek az atomháború, a nukleáris és termonukleáris fegyverek pusztításának következményeiről. Beszélt a magyar, ezen belül a megye békeharcosainak fontos munkájáról, s arról, mit kell tenni azért, hogy az emberekben megerősödjön a tudat: közös erővel a háború elkerülhető. Az aktívaülést dr. Csernyik József, a Hazafias Népfront elnöke a javaslatok előterjesztésével zárta be. Több mint hárommillió forintos készlet áll a vásárlók rendelkezésére a füzesabonyi ruházati áruházban. A modem, szép, új üzletben szívesen válogatnak a község és a környék lakói a készruhákban, cipőkben, rövidárukban és méterárukban. A bolt önkiszolgáló formában működik. A vásárló saját maga választja ki a neki tetsző ruházati cikket. Képünkön az egyik vásárló nadrágot választ a bő készletből. (xO 'WSAAAÁA/VWWWWVAAA/V/WWNAAAÁAÁAAAAÁMAAAA/SÁÁAÁAAAÓAÁÁÁAÁAA/WWWSAAÁVW'AVWWSMÁAAAÁV^l Elvetették a mákot, dolgoznak a gyümölcsösben az egri Petőfi Tsz tagjai Ezen a héten az egri Petőfi Tsz is hozzákezdett a tavaszi munkákhoz. Már a hét elején megkezdték a vetést, paákot vetettek 5 holdnyi területen. A többi gabonafélék vetéséhez is előkészítették a vetőmagot, s előreláthatólag a közeli napokban megkezdik ezek vetését. A termelőszövetkezet tagjai a gyümölcsösben is szépen haladnak a munkával: 46 holdon megművelték már a talajt és emellett különböző tisztogatási, selejtezési munkákat is elvégezték.- HATVANBAN, a Vöröshadsereg úton és a Kossuth tér sarkán megnyílt az Iparcikk Kisker cipőboltja. Az üzletet korszerűsítették és na- gyobbították. Az ügyész halált kért a kétszeres rablógyilkosra! Harmadik napja tárgyalta a Megyei Bíróság dr. Sebestyén Béla büntetőtanácsa (népi ülnökök: Győri Imre, Dienes József) a kétszeres rablógyilkos, Rácz Dadányi Miklós ügyét. Csütörtök délelőtt 9 órakor, a vádlott bevezetése után a büntetőtanács vezetője befejezettnek nyilvánította a bizonyítási eljárásokat, majd felkérte a vád képviselőjét, dr. Kovács László ügyészt a vádbeszéd megtartására... — Nyugodt, békés ünneplésre készülődtek városunk lakói 1961. december 24-én — mondotta az ügyész. — A nyugodt és békés ünneplést azonban megzavarta, a hangulatot felbolygatta egy körülmény, egy esemény, amely a Bartakovics utca 36. szám alatti lakásban történt. A hír bejárta a várost, .az emberek, bezárkóztak otthohelyén, a Molnár-házaspár lakásának konyhájában lezajlottak. Mcinárék konyhájában a vádlott egyedül maradt; köszöntőtársa, Berki Márton többszöri hívására sem volt hajlandó távozni, sőt, mikor a háziasszony segítséget hívott, hogy a vádlottat a lakásból kivezessék és megszabaduljanak a kellemetlenkedő vendégtől, részegséget színlelve, csellel provokálta ki további ottmaradását. Később ugyan a sorozatos kérlelésekre kiment a lakásból, azt a látszatot keltve, hogy véglegesen eltávozott, tízperces kinti tartózkodás után újra vissza akart térni a lakásba. Az ajtót, amelyet zárva talált, betörte, a külső ajtót is bezárta maga mögött, így biztosítva cselekményének elkövetéséhez a zavar- (Fotykctása a 2. oldalion.)» Ma: Ülést tart a Heves megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Ma délelőtt 9 órakor ülést tart a Heves . megyéi Tanács Végrehajtó Bizottsága, amelyen napirendi pontként szerepel a végrehajtó bizottság jelentése a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról dr. Lendvai Vilmosnak, a megyei tanács vb-elnökének előterjesztésében, majd Ivády József vb-elnökhelyettes előterjesztéseben kerül tárgyalásra Heves megye 1962. évi és a második ötéves terv helyi iparpolitikai terve. A harmadik napirendi pont előadója dr. Pápay Gyula pénzügyi osztályvezető, tárgya: Heves megye Tanácsának 1962. évi összesített költségvetése. Vetik az árpát és a borsót Nagyfügeden A nagyfügedi Dózsa Termelőszövetkezet megkezdte a tavaszi munkákat. A tsz vezetősége és a tagság március 28-án döntött arról, hogy a 35 hold tavaszi árpa vetését megkezdi, 29-én reggel már a tsz erőgépei, a lovasfogatok és a Detki Gépállomás erőgépei beálltak a táblába. A vetésben és a talaj- előkészitésben a szövetkezet négy erőgépe és 28 lovasfogata működik közre, a gépállomástól pedig három erőgép dolgozik. A tsz tagjai ,közül 96-an kezdték meg a munkát, a húsz. holdas táblába borsót vetettek, 85 hold tavaszi árpából pedig már 35 hold vetése a földben van. 30-án estig végeznek ezzel a munkával. A szövetkezet tagsága lelkesedéssel kezdte az új gazdasági évet, a mostani munkában Somody Imre traktoros, Béres János fogatos és Balázs József vetőgépkezelő tűnik ki, a brigád vezetők közül jó szervező munkájáért Szökő Mihály érdemel dicséretet. A fiatalok közül Bagi Teréz KISZ-tag, aki a vezetőségnek is tagja, az egyik munkacsapat élén mutatott jó példát a fiataloknak és az idősebbeknek egyaránt. 2£T t£L A rózsaszenUnártoni KISZ- szervezetben ma már 120 fiatal találja meg tanulási, szórakozási lehetőségeit, de szeretnék, ha újabb szorgalmas fiatalokkal gyarapod- ' nának. Arra törekednek tehát, hogy újabb fiatalokkal; szerettessék meg a szervezeti életet. Ez azonban nem < jelenti azt, hogy válogatás \ nélkül, mindenkit felvesz- ■ nek a KISZ-tagok közé. Legutóbb, mikor Körösi lm-,', re és barátai kérték felvéte- l lüket, nemcsak azt vették | figyelembe, s bírálták el, miként végzik munkájukat, de azt is, miként élnek, milyen a magaviseletük a szórakozó helyeken, az utcán1 és munkahelyeiken. Volt is néhány szóvátenni való viselkedésükben. A felvételt kérők méltányolták a bírálatot, s megfogadták,hogy ezután KISZ- taghoz méltóan élnek, dolgoznak. A KISZ-szervezet \ bizalmat előlegezett szá- i mukra. Remélik, nem csalódnak bennük, és persze, segítenek, hogy új társaik ! mielőbb megszüntessék ap-.' ró jellembeli, fogyatékosságaikat. \ A kiszisták ezért is jelent- ' hették ki legutóbbi taggyűlésükön: náluk lelkiismere- | tesen, tőrödnek a fiatalok ' nevelésével. K. SL j t naikba, ütő- és védekező szerszámokat, eszközöket helyeztek el maguk közelében, hogy biztonságban legyenek. Dr. Kovács László részletesen ismertette a gyilkosság előzményeit, a vádlott indítékait borzalmas és brutális tette elkövetésében. Elmondotta, hegy a vádlott családja élelmiszer és tüzelő szűkében, komoly anyagi nehézségek közepette nézett a karácsonyi és újévi-ünnepek elébe. Elmondotta, hogyan indultak el An- domaktályáról hárman — köztük a vádlott — boldog ünnepeket köszönteni, hogyan leplezték valódi kilétüket — szemetesnek adva ki magukat —, hogy nagyobb összegeiket és élelmet kapjanak. Részletesen, aprólékosan ismertette azokat az eseményekét, amelyek a gyÉJkooság szán-.