Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-17 / 40. szám
6 NEPÜJSAG 1962. február 17., szombat A Gy. Vasutas labdarúgói tavasszal is jói szeretnének szerepelni Ivddy László edző nyilatkozata Csapatom őszi szereplésével elégedett vagyok. Talán nem is tudok elképzelni egy újonc együttes számára szebb eredményt, mint a negyedik hely megszerzését. A bajnokság során természetesen bőven voltak nehézségeink, különösen az okozott komoly problémát, hogy a csapatot egész éven keresztül megfelelő formában tartsuk. Mert játékosaink számára 1961-ben nem volt szünet, nem volt hegálló. A parázs hangulatú N osz- ályozó mérkőzések után, amelyek alaposan próbára tették az együttest — közvetlenül kezdődtek a megyei első osztály küzdelmei —, ennek ellenére csak az utolsó for- • uiókban jelentkezett játékosainknál a túlzott igénybevétel csalhatatlan jele. Az együttes játékában az erő, az állóképesség, ügyesség és a gyorsaság szerencsésen vegyült egymással, s ezekhez közepes technikai képzettség csatlakozott. Negatív vonásként jelentkezett viszont a taktikai éretlenség. Itt bizony sok javulásra van még szükség, amit új és új mozgáselemek játékba iktatásával akarunk elérni. A csapat a Lőrinci Erőmű elleni mérkőzésen nyújtotta a legjobb teljesítményt, amikor erőtől duzzadó, ötletes, meggyőző játékkai sikerült ellenfelünket kétvállra fektetni. Gyengén ment viszont a játék a Gyöngyösi Bányász ellen, ha ezt a 0:0-ás számszerű eredmény nem is tükrözi híven. A legtöbb gólt szükség középcsatárunk, Deli Károly szerezte, számszerűit hetet. A legjobb egyéni teljesítmény Murányi Sándor, Rédei Tibor és Geiger János nevéhez fűződik. De a többi játékos is minden dicséretet megérdemel becsületes,- sportszerű felkészüléséért, ami a jó teljesítmények elengedhetetlen feltétele. Sajnos Deli Károly az őszi idény folyamán kétszer is a kiállítás sorsára jutott, ezzel egyrészt súlyosan vétett a sportszerűség ellen, másrészt pedig saját csapatát juttatta hátrányos helyzetbe. Hiszen a csapat hét mérkőzésen volt kénytelen nélkülözni, s ez alapos gondokat okozott, de lehet, hogy az eredmény rovására is ment. A tavaszi idényre való felkészülés január 16-án kezdődött. Az alapozási időszak február 7-ig tartott, ez alatt az idő alatt főleg az általános erőnlét teljes; és speciális erőnlét 50 százalékos megszerzését tűztük ki főcélul. A többi csapatokhoz képest tehát elég későn kezdtük meg a felkészülést, amely még ma sem zökkenőmentes. Bízom azonban abban, hogy a játékosok lelkes, odaadó munkája, a megfelelő vezetés kárpótolni fogja a mulasztottakat. A tavaszi idénytől izgalmas, érdekes mérkőzéseket várok. A kiesés kérdésében nehéz állást foglalni, hiszen erre a sorsra a bajnokság jelenlegi állása szerint 8— 10 csapat juthat. De ugyanígy nyílt az első hely kérdése is. A mi nehézségeinket fokozza, hogy tavaszRózsaszentmártoni— Gyöngyösi Bányász 2:1 (1:1) Rózsaszentmárton Rózsaszentmár- L to«-: Mátra (Nagy) — Gubis (Halász), La ezik. Körösi c (Patai) — Táj ti, ■^CZy fgá/őft Do mer EL — Im- Wlw re m. (Báti), Morvái II. (Dór- :• ner I.), Papp, Imre n.; Tóth. szál egy mérkőzéssel többet kell játszani idegenben, mint hazai pályán, s az sem közömbös, hogy három játékosunk a közelmúltban vonult be tényleges katonai szolgálatra. Mindezektől függetlenül azonban továbbra is jó szereplést várok a csapattól. A Kilián testnevelési mozgalomban valamennyi játékos részt vesz. A tavaszi felkészülés tervei között szerepelt az a mozgásanyag is, amelyet a Kilián-jel vény megszerzésében hasznosíthatnak a játékosok. Sportkörünk atléta-edzőjének, Kömley Károlynak segítségével tavasszal több Kilián-versenyt rendezünk, amelyek a vasjelvény megszerzéséhez szükséges pontokat fogják biztosítani. Kevés számú szurkológárdánktól azt várom, hogy akkor is tartsanak ki a csapat mellett, amikor nem megy majd úgy a játék, mint ahogyan azt várták. Azok a gyöngyösi szurkolók, akik még eddig nem látogatták mérkőzéseinket, jöjjenek nyugodtan, mert nem fognak csalódottan távozni a Vasutas pályáról. Gyöngyös: Lóczi - Varga I., Ső- regi, Vörös — Borosi, Juhász — Pethes, Varga II., Morvái, Farkas, Eperjesi. Két ellentétes félidőből állt a mérkőzés, az elsőben a vendégcsapat keltett jobb benyomásokat, szünet után azonban a hazaiak kezdeményeztek többet. A gólokat Tajti, Báti, illetve Eperjesi szerezte. Egri Előre—Honvéd Dobó SE 4:0 (1:0), Eger. Barátságos labdarúgó-mérkőzések Új vezetőség a megyei sakkszövetség élén A Heves megyei Sakk Szövetség Hatvanban megrendezett vezetőségválasztó taggyűlésén Nagy Ferenc elnök tartott beszámolót az elmúlt év eredményeiről, és hiányosságairól. Rámutatott a sportág szép fejlődésére, értékelte a csapatbajnokságokat, s örömmel állapította meg, kogy például a gyöngyösi üzemi sakk csapatbajnokságok mintegy 400 sakkozót foglalkoztattak. A legeredményesebb egyéni versenyzőnek a gyöngyösi Krupánszki Károly bizonyult, aki mesterjelölti minősítést szerzett. A megyei egyéni bajnokságon egyébként Kru- pánszki és Fellegi között holtverseny alakult ki, a bajnoki cím sorsa az azt követő párosmérkőzéseken dőlt el a rutinosabb Kru- pánszki javára. A továbbiakban a szimultanokról, üzemi és iskolai versenyekről tartott tájékoztatást Nagy Ferenc, majd sajnálattal állapította meg, hogy a sportkörök nem sokat törődnek a sakk-szakosztályokkal. Mint példát, a Gyöngyösi Spartacus A beszámolót vita követte, majd megválasztották a szövetség új vezetőségét. A vezetőség összetétele a következő: Nagy Ferenc elnök, Hann Ferenc alelnök, Márkus István, Vértes Gyuláné, Szögedi Dénes, Csizmadia Lajos, Krupánszki Károly és Szigetváry János tagok. Kedves színfoltja volt a gyűlésnek, amikor Csáki Balázs, a megyei TST főelőadója, díszoklevéllel jutalmazta a szövetségen belül legjobb munkát végzőket: Józsa Antal, Tóth P. István, Márkus István. Garami György, Szalai István, Vértes Gyuláné sporttársakat. Záró akkordként 42 részvevővel sakk villámtoma kezdődött, amelynek eredménye a következő: 1. Szigetváry J., 2. Kiss György, 3. Krupánszki Károly, 4. Csizmadia Lajos, 5. Kiss László, 6. Berta József. (Sz. D.) Prognózis — fogadással egybekötve A San Francisco-i meteorológiai intézet nem csupán előrejelzést ad a másnapi időjárásról, hanem tippel is a prognózis helyességére. Megállapítja például, hogy 7:3 az esélye annak, hogy másnap valóban esős idő lesz. Amikor a California! Stanford egyetem egyik közgazdásza az iránt érdeklődött, hogy milyen valószínűségszámítással állapítják meg az esélyeket, a meteorológiai intézet egyik munkatársa kijelentette: „Roppant egyszerű: ha tíz munkatárs közül hat úgy vélekedik, hogy esni fog és négy azt mondja, hogy nem, akkor az aznapi tippet 6:4 arányban közöljük.’Gazdag műsor az úszók és vízilabdázók részére sakkozóinak esetét említette meg, akik több mint két éve nem rendelkeznek megfelelő helyiséggel, — holott országosan elismert színvonalat képviselnek. Az elnök arra is rámutatott, hogy a szövetségen belül a vezetés nem volt kollektív. A jövőben olyan elnökséget kell létrehozni, amely maradéktalanul elvégzi a rábízott feladatokat. Jobban kell támaszkodni a KISZ-szervezetekre is, az utánpótlás biztosítására minél több fiatalt kell bevonni a munkába. A jelenlevők nagy tetszésnyilvánítása mellett ezután arról számolt be az előadó, hogy Gyöngyösön végre megoldódott a helyiség-probléma, a Gyöngyösoroszi Ércbánya gyöngyösi kultúrterme mindenkor * sakkozók rendelkezésére áll. Úszásban az év legnagyobb eseménye az augusztusban Lipcsében sorra kerülő Európa-bajnokság lesz. Ismét négy napon át rendezik meg az országos bajnokságokat, szeptember 13-án, 14-én, 15-én és 16-án. Érdekes; hogy a vidéki úszóbajnokságok színhelye Békéscsaba lesz. Az országos ifjúsági bajnokság időpontja július 27., 28. és 29-e, míg a serdülő-bajnokságé augusztus 18. és 19-e. Nagy érdeklődésre tart számot a Ma- gyarország-Nagy-Britannia válóRöviden kézilabdasportunkról Kézilabda-sportunk elmúlt 10 esztendejét vizsgálva, megállapíthatjuk, hogy az jelentősen fejlődött, megyénk több városában és községében gombamódra szaporodtak el a férfi és női csapatok, és épültek a kézilabda- pályák. Mindezt a fejlődést a lehető legkevesebb létszámú aktívával érték el, ami külön bizonyítéka a sportág rendkívüli népszerűségének. A játékosok egy jelentős része most kezd „kiöregedni'’ a kézilabdázásból, s reméljük, továbbra sem szakadnak el véglegesen kedvenc sportágukról, hanem annak támogatói, edzői, szakvezetői lesznek. Ez a biztosítéka egyébként többek között annak, hogy a kézilabda megyénkben tovább fokozza eredményeit. . Nagy tért hódított ez a sportág Gyöngyösön, Egerben, Hatvanban, Egerfarmoson, Kálban és Nagy- uton. A járások közül a füzesabonyi, Hatvani, gyöngyösi és egri járás járnak az élen, amelyek községeiben nagy számú kézilabda-csapatot említhetünk meg. Nem szabad viszont elhallgatattok, hogy a pótervasám és a vési járásokban nem kielégítő a kézilabdázás helyzete, szeretnénk azonban hinni, hogy a két járás is „megmozgatja” aktíváit, s jövőre itt is fejlődésről tudunk majd beszámolni. Most térjünk vissza a gyöngyösi járásra, ahol talán a legjelentősebb a kézilabda-sport fejlődése. A legnagyobb elismerés hangján kell beszélnünk Varga Pál, Fekete János és Vályi Nagy Károly testnevelő tanárokról. Varga Pál például az 1962. évi téli terem-kézilabda tornán négy csapatával szerepel! Mindhárman önzetlen segítséget nyújtottak más csapatok játékosainak nevelésében is, s időt, fáradságot nem kímélve, dolgoztak és dolgoznak a sportág felvirágzásáért. Szakmai tanácsaikkal, gazdag tapasztalataikkal; bármikor szívesen állnak a kézilabdázók rendelkezésére. A hatvani járásban Tamás Márton, Pápai István és Balogh László végeztek jó munkát, legnagyobb dicséret számukra az, hogy sikerült elémiök: a hatvani járásban a legnépszerűbb sportágak közé emelkedett a kézilabda! Kovács József a füzesabonyi járásban végzett dicséretre méltó munkát a kézilabda-sport szervezése terén. Jó segítőtársa volt e munkában Dráviczki, Bóta és Antal sporttárs. A füzesabonyi járási bajnokságban mintegy 12 férfi, s 10 női csapat szerepléséről, méghozzá eredményes szerepléséről tudnak beszámolná* gatott úszó viadal, amely Budapesten július 7—8-án kerül lebonyolításra. Ugyancsak Budapesten lesz szeptember 29-én és 30-án a magyar-olasz úszótalálkozó. Komoly erőpróbát jelent a július 14—15-i NDK—Magyarország viadal és a varsói lengyel—magyar ifjúsági úszómérkőzés. Vízilabdában új színfoltot jelent az április 7-én induló serdülő-bajnokság. Az OB I-ben és az OB II- ben április végén kezdődnek a küzdelmek. A Magyar Népköztársasági Kupát ismét novemberben és decemberben bonyolítják le. Válogatottunk július elején lipcsei és bukaresti tornán vesz részt, júliusban pedig az angolokkal mérkőzik. Ugyancsak Budapesten kerül sor július 27-én és 28-án a magyar —jugoszláv találkozóra. A magyar bajnokság befejezése után az olaszokat látjuk vendégül. Két játékalkalma lesz az ifjúsági válogatottnak is: az NDK-val és a lengyelekkel mérkőzik. Vasárnapi műsor: Labdarúgás: Egri Dózsa—S. Tűzhelygyár, Eger, Népkert, 11 óra. Gy. Spartacus—Gy. Bányász, Gyöngyös, 10,30 óra. Petőfibányai Bányász—Lőrinci Elektromos, Pe- tőflbánya. Egri Előre—Honvéd Dobó SE, 15 óra. Előtte az Egri Dózsa ifj.—Egri Előre ifj. találkozót bonyolítják le. Birkózás: Gy. Spartacus Vegyes —Kisterenye, barátságos szabadfogású mérkőzés, Gyöngyös^ központi iskola, 11 óra. Asztalitenisz: Teljes forduló a füzesabonyi járási asztalitenisz csapatbajnokság két körzetében. Sakk: A füzesabonyi járási bajnokság második fordulója: Füzesabonyi Vegyes Ktsz n.—Tófalu, Poroszló—Mezőszemere, Füzesabonyi Tsz SK—Dormánd, Besenyőtelek—Szihalom, Szibalom u.— Mezőtárkány, Káli Tsz SK—Káli Gimnázium, Kompolt—Karácsond, Karácsond rí,—Füzesabonyt Vegyes KM l A bratislavai Tv műsora február 19-től 25-ig Pályázati felhívás A Testnevelési Főiskola felvételt hirdet a tanári szak ötéves levelező tagozatának első évfolyamára. ! A levelező oktatás célja, hogy le- ' hetőséget biztosítson középiskolai i testnevelő tanári képesítés megszerzésére azoknak a 22—32 éves j érettségivel, vagy magasabb isko- ! lai végzettséggel rendelkező dolgozóknak, akik az ifjúság testi ne- í velősét és sportjának irányítását j élethivatásnak tekintik, és peda- j gőgus pályára készülnek, jelenlegi ; munkájuk közben. , A levelezőtagozat első évfolya- : mára pályázók felvételi kérelmüket 1962. április 15-ig küldhetik meg a TF tanulmányi osztályára (Budapest, XII., Alkotás utca 44., Bp. 114 Pf. 69.) A felvételi kérelemhez mellékelni kell az előírt jelentkezési lapot, (Tü. 821. sz.) a munkaadó, a helyi párt és szakszervezet javaslatával, kézzel írott önéletrajzot, az iskolai végzettséget igazoló bizonyítványt, vagy oklevelet, (amennyiben pedagógiai gyakorlattal rendelkezik, annak igazolását) és 2 db 6x6-os fényképet. A felvételi vizsga anyaga (2 forintos okmánybélyeg előzetes beküldése után) és a felvételhez szükséges nyomtatvány (díjtalanul) kapható a TF levelező tagozatán. ! A felvételi vizsgák május végén lesznek, a pontos időpontról valamennyi kérelmezőt külön értesítik. A főiskola, megfelelő létszámú jelentkezés esetén a felvételi vizsga anyagából március 3-án clmé- ! leti és gyakorlati tájékoztatót tart. j Akik a tájékoztatón részt kívánnak venni, kérelmüket írásban jelentsék be 1962. február 25-ig a főiskola tanulmányi osztályának. TESTNEVELÉSI FŐISKOLA igazgatósága. HÉTFŐ, FEBRUÁR 19: 18.00: Természetbúvárok klubja. 18.30: Tv műszaki magazin. 18.55: Műsorismertetés. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Kis hangverseny szlovák szerzők műveiből. 19.45: Bocsánatot kérek...! — k-abaré Karinthy Frigyes írásai alapján. 20.55: A szilveszteri revü ismétlése. 21.45: Tv-híradó. KEDD, FEBRUÁR 20: 10.00: Közvetítés Zakopáné- ból a sí-világbajnokság férfi műlesikló-versenyéről — az Intervízió műsorából. — 17.30: Orosz nyelvtanfolyam kezdők részére. 17.55: Kereskedelmi reklám. 18,10: Ifjúsági műsor. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Mező- gazdasági adás. 19.45: Az ifjú farmernő — kisfilm. — 20.00: Nikodém Dyzma karrierje — lengyel fiimvígjáték. — 21.45: Tv-híradó. 22.00: A sí-világ- bajnokság hírei — az Interví- zió műsorából. SZERDA, FEBRUÁR 21: 15.00: Iskolások műsora. — 16.00: Óvodások műsora. 16.30: Orosz nyelvtanfolyam kezdők részére. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Csajkovszkij: A hattyúk tava — a moszkvai Nagy Színház balett-együttesének előadásában. Az Interví- zió műsora. Az előadás szünetében tv-híradó. 20.00: Pld*- wick klub — angol fűm. 21.45: Tv-híradó. CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 22: 9.00: Helyszíni közvetítési Zakopánéból a sí-világbajnokságról. 17.00: Ifjúsági adás. — 18.00: A tv néző fóruma, 18.30: Orosz nyelvtanfolyam hala- dóknak. 18.55: Műsorismertetés. 19.00: Tv-híradó. 19.15: A jövendő partjai felé — V. folytatás. 20.15: J. Dietl: Csalhatatlanok — tv-játék. 21.45: Tv- híradó. 22.00: A sí-világbajnokság hírei — az Intervízió műsorából. PÉNTEK, FEBRUÁR 23: 10.00: Helyszíni közvetítés Zakopánéból a sí-világbajnok- ságról. 15.00: Adás a napközi otthonok számára. 18.30: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 18.55: Műsorismertetés. 19.00: Tv-híradó. 19.45: Vidám zenés összeállítás a dél-morvaországi üzemi együttesek műsorából. 20.45: Népek és országok — Indonézia. 21.15: Jiri Plachy — film mozaik. 21.40: Tv-híradó. 22.00: A sí-világbajnokság hírei. SZOMBAT, FEBRUÁR 24: 18.00: Fecske — pionírok műsora. 18.55: Műsorismertetés. 10.00: Tv-híradó. 19.30: Nemzetközi események margójára. 19.50: Sláger bemutató. 20.00: Dallamok szárnyán —az H Apróhirdetések (§}s KONYHASZEKRÉNY, 2 ágy, 2 éjjeliszekrény, 2 fotel, 1 tükrös- diner, 1 elektromos mandolin eladó. Nagy, Eger, Városfal u. 3., (nyomdaépület) de. 10-ig, du. 5 órától. ROZSAIM tavaszi szállítását márciusban megkezdem. Garam- völgyi Kálmán rózsakertészete, Gádoros. Kérjen árjegyzéket. ÖZDI 2 szoba, összkomfortos lakásomat elcserélném egri hasonlóért. Címet a Kiadóhivatalba kérem. JÓL képzett elektroműszerésze- j két, rádió és tv amatőröket keres I felvételre' a Posta Rádió és Tele- I vízió Műszaki Igazgatóság kékestetői TV és Mikro Hullámú Közvetítő Állomása. Jelentkezés személyesen az üzem vezetőjénél. Felvétel esetén útiköltség-megtérítés. 1102-ES SKODA, négyajtós eladó. Gyöngyös, Petőfi u. 104. BÉL YEGG YÜJTEMÉNYT, összeállítást vásárolok. Hiánylistára magyart szállítok. Átvétel után fizetendő. Bélyegkeresked-és, Szeged, Kelemen utca. LÉTESÍTMÉNYI főmérnökként alkalmaznánk egri munkahellyel, legalább 5 éves magas- és mélyépítési kivitelezési gyakorlattal rendelkező építészmérnököt, vagy technikust. Érdeklődni lehet: 4. sz. Autóközlekedési Vállalat Műszaki Szakosztályán. Telefon: 17-06, 16-54. PANNÓNIA oldalkocsival, vagy külön is, sürgősen eladó. Gyön- gyössolymos, Szabadság u. 57. Te- ; lefon: 5. FELSŐFOKÚ jogosítvánnyal ga- rózsmestemek, személy-, vagy kis- teherkocsira állást vállalok. Cím a Kiadóhivatalban. JO Állapotban levő, 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. Kere- csend, Bereksor 49. Az ÉM Heves megyei Állami Építőipari Vállalat Eger területére, magasépítő munkák kivitelezésére minimum 6 évi gyakorlattal rendelkező főmű vezetőket és művezetőket azonnali belépéssel alkalmaz. — Jelentkezés: Gyöngyös, Hatvani út 17. szám alatti központban személyesen. NÉPŰJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő; Suba Andor. Kiadja; Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. Telefon: 12—57. 12—73. Postafiók: 33, Gyöngyös. Főtér 3.* fszt. ». Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger; BaJcsy-ZsUinszky utca L Telefon: 24—44. Postaűók: 28. Heves megyei Nyomda Vállalati Eger. Brody Sándor utca 4. Mb. Igazgató: Marosán József Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. 3000 KM FUTOTT fekete Pannónia eladó. Érdeklődni: Terpes, Hunyadi u. 10. sz. Zvara. Jö állapotban levő fekete Pannónia eladó. Eger, Ráckapu tér 2. Szarvas. AZ EGER—Gyöngyös vidéki Állami Pincegazdaság (Gyöngyös, Április 4-e tér 4. sz.) egri székhellyel felvételre keres 1 fő építész- technikust, azonnali belépésre. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés a műszaki osztályon. ÉRTESÍTÉS állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyéni juhtartók részére arról, hogy a Gyapjúforgalml Vállalat szolnoki kirendeltsége átköltözött a II. sz. Irodaházba, Szolnok, Rékasi u., m. emelet. Telefon: 28-93. 2 SZOBA, konyha, speiz, kamrából álló kis családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. Cím: Gyöngyös, Kiss Antal u. 43. ÉRETTSÉGIZETT, férfi munkaerőt félfogadói munkakörre, azonnali belépéssel keres az egri GELKA Rádió és Televízió Szerviz, Eger, Zalár u. 7. EGER, Telekesy u. 5. számú családi ház lakottan, ötvenezerért eladó. Érdeklődni: Sándor Imre, Budapest, XHI. kerület, Hegedűs Gyula u. 63. Intervízió műsora. 21.00: A prágai Korlát színház műsorából. 22.00: A sí-világbajnokság hírei. 22.20: Tv-híradó. 22.35: A mi fiaink — román filmbohózat. VASÁRNAP, FEBRUÁR 25: 10.00: Jégrevű a bratislavai Téli Stadionban. 11.30: Mezőgazdasági adás. 12.00: Helyszíni közvetítés Zakopánéból a sívilágbajnokságról. 17.15: Ifjúsági adás. 18.45: Kereskedelmi reklám. 18.55: Műsorismertetés. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Sporthírek. 19.55: A vasárnap verse. 20.00: Tavaszi szellő —cseh film. 21.40: Zenei lexikon. — 22.00: Tv-híradó. Olvassa! Terjessze! i a NÉPÚJSÁGOT Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat (Eger, Barkóczi utca 2.) alkalmaz 1962. március 1-től építészmérnöki vagy technikusi képzettséggel, igazolt kivitelezői gyakorlattal rendelkező ÉPÍTÉSVEZETŐT, Gyöngyös székhellyel, ELŐKÉSZÍTŐ CSOPORTVEZETŐT, Eger székhellyel. Alapfizetés 2300—2800 forint között, végzettségtől és gyakorlattól függően. Véglegesítés esetén lakást biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy írásban, február hó 26-ig. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. • '.N>-/ 1-vN-y Lv\-7 LV'-r; l\>—• ; b\>~/ l\N~/ L'Ov-/ i„\.Y5 L\.V5 i VÁSÁROLJON MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖNYVEKET A SZÖVETKEZETI BOLTOKBAN! \UÍJ\ i i.