Népújság, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-04 / 2. szám

N6PÜJSÄG 1962, január 4., csütörtök fi fül Falusi fotoszakkör Kultürházunk tervében szerepel B fotoszakkör megszervezése Is — sorolja a tanácselnök, és veszi Is elé* a jegyzőkönyvet - szavalt írás «s bizonyltja. — Hány tagja van 'a fotoszakkör- nek a faduban? — Huszonöt. De bizonyos, ha jól dolgoznak, lesznek többen is. Van érdeklődés itt minden iránt. Huszonöt parasztfiatal szórako­zása lett itt Tarnabodon a fény­képezés. Olyan időtöltés, amely esztendőkkel ezelőtt még „úri szó­rakozásnak” számított. Most mar olyan hétköznapi dolog. És talán egy-két esztendő múlva valame­lyik kiállításon találkozunk is mű­vészi felvételekkel, amit tarnabodi fiatalok készítettek. És az benne a legnagyszerűbb, hogy ez olyan ter­mészetesnek számít. — d. — — J*Ó MUNKASZERVE­ZÉSSEL végezték 1961-ben a mindennapi feladatokat a tarnamérai Béke Termelő- szövetkezetben, így az év vé­géig mintegy ezer munkaegy­séget tudtak megtakarítani a tervezetthez képest. — HUSZONHÁROMMILLIÓ ferrintos beruházásból kezdik meg a 32-es AKÖV új egri te­lephelyének építését a tavasz- szál. A munkálatokkal előre­láthatólag 1964-re végeznek majd. — ÖTNAPOS látogatást tetteb Budapesten a tarnabo­di Tamagyöngye Termelő- szövetkezet tae jai- A költsé­get a Heves megyei termelő- szövetkezetek biztosítási és önsegélyező csoportja fedez­te. f- A SZARVASKŐI szénbá- ityaban 1961 során fontos, a bánya fejlesztését jelentő mun­kákat végeztek: többek közt 120 méteres szakaszon szabályoz­tak, átvasálták és korszerű biztosítással látták ei az I-es hreszkét. műsora t Egerben este 7 órakor: MONTMARTREI IBOLYA (Szelvénybérlet) ».„I, Silvia Magi Bonfanti: FÉNY A SIKÁTOR FÖLÖTT Az ötvenes években az olasz irodalomban már jelen­tős vita folyt arról, hogy va­jon merre tart az olasz neo- realizmus? 1949-ben az egyik olasz könyvkiadó azzal a meg­jegyzéssel adta ki újra Mora­via még 1922-ben megjelent egyik regényét, hogy az volt az első újrealista alkotás. A neorealizmus gyökerei tehát nagyon mélyre nyúlnak, szo­rosan összefüggnek a fasizmus előretörésével. A neorealista írók valami igaz emberit ke­restek a társadalom kegyet­lenségével szemben, s ezt a városi szegénység, a sokat szenvedett kisemberek min­dennapjának ábrázolásában vélték felfedezni. A háború után az irányzat hamarosan diadalra jutott a filmművé­szetben is, amely a külváro­sok nyomorának ábrázolásá­val irányította a művészet reflektorát a kapitalizmus em­bertelenségeire. A fasizmus bukása után, az ellenállás be­fejezése után azonban mintha talaját veszítette volna a neo­realizmus, amelybe Moravia útkeresése visz színt. A Fény a sikátor felett című regényt olvasva, úgy látszik, hogy az írónő, a regény szer­zője is .ezen az úton jár. Egyik, 1956-ban magyarul is megje­lent regényében (Speranza) drámaian festi az olasz sze­gényparasztság életét. Ebben az újabb regényében a városi elesettek, a szegények életét írja meg, egy dohos, omlado­zó bérház lakóinak apró gond jaival, és tragédiáival. Szinte semmi nem hiányzik a szoká­sos olasz bérház életéből, hi­szen mindjárt szóváltással in­dul a regény. Violenta „ki­emelkedve” ebből a környe­zetből, mészároshoz megy fe­leségül. Szerelem?... „A nyo­mor a legszebb dolgokat is tönkreteszi, a szerelmet is, tudja azt maga jól. Vadállat a nyomor, mindent felzabál még a szerelmet is.” Így be­szél a nyugdíjas tanító, aki hosszú tanítás után* tüdejében a rengeteg belélegzett kréta­porral, saját temetésére ku- porgatja a pénzt. Mániákus gondolatai sem­mivel sem különbek Zoraide mosónő terveitől. Zoraide is boldogságra vágyik, a férjhez- menés minden vágya, szere­tettel vasalgatja fakult meny­asszonyi ruháját. Saverio fol­tozó vargának nincsenek nagy vágyai: lányát férjhez adta, ő maga az egérrágta bőrök kö­zött tengeti nyomorult életét. A bérház lakói az uzsoraka­mat sötét árnyékában élnek, bizonytalan vállalkozásokkal igyekeznek segíteni nyomo­rukon. Amaldo, a könnyelmű fodrász, vagy Renato is ámok- futóként keresik az érvénye­sülést, a nagyobb anyagi hasz­not. A fiatalok sorsa sem külön­bözik a felnőttekétől. Renato és Graziella sorsában mégis érezzük, hogy az író meleg szeretettel az ő jövőjük biz­tonságát jósolja. A háztulajdo­nosok bűnös nemtörődömsége miatt összeomlik a bérház, s a tragédia után bennük él a bizalom, a sikátor fölött fel­ragyogó napsugár a fiatalokat kíséri a remélt, boldogabb élet felé. Renato vigasztalja sze­relmesét: „Gyere, Graziéba! Nekem is oly nehéz a szívem, mintha kő lenne a helyén. De erőt kell venni magunkon. Re­mény már csak annak a szá­mára nincs, aki meghalt.” Bi­zakodásuk szimbólumaként a nap lassan emelkedik az ég­bolton és a fény elömlik a si­kátor fölött... A regényből kiolvashatjuk a neorealizmus erényét, de gyengeségét is. A külvárosi nyomor bemutatásával min­den sora vádolja a kapitaliz­must, valami általános emberi tiltakozás csendül ki a re­gényből, de nem tud utat ta­lálni a szegénység számára a munkásmozgalom felé. Mindemellett értékes könyv Silvia Magi Bonfanti regénye. Közel hozza az olasz szegénység mindennapi életét, bepillan­tást nyerünk egyhangú, de tragikus sorsukba. A regény fordítását Karinthy Ferenc vé­gezte el. (Európa Könyvkiadó, 1961.) Nagy Sándor 1962. JANÓ AB i„ CSÜTÖBYÖK LEONA 130 éve. 1782. január 4-én h-att meg JEAN JACQUES-ANGE GABRIEL francia építész. Két híres műve Párizst díszíti: a Place de la Concorde két osz­lopsoros homlokzatát, vala­mint a Mars mezőn levő kato­nai iskolát ő tervezte, az 6 műve továbbá a versaillesi pa­lota két udvari szárnya, vala­mint a Párizs melletti törté­nelmi nevezetességű Kis-Tria- non palota. 20 évvel ezelőtt, 1942-ben ezen a napon halt meg BAJIM- BET TOGOLOK-MOLDO kirgiz író, hazája népi irodalmának Jean Jacques-Ange Gabriel egyik kimagasló alakja. Január 4-e BURMA függetlenségi napja. Ez az ország a má­sodik világháború előtt angol gyarmat volt, majd japán megszál­lás alá került. 1948-ban e napon ratifikálták azt az egyezményt, amely szerint a Burmái Unió önálló állammá lett. Beszélő automata Az első szovjet beszélő-tájé­koztató automatát, amely szer­kezetében előnyösen különbö­zik a külföldi típusoktól, be­mutatták a Moszkvai Politech­nikai Múzeumban. Az auto­mata nemcsak részletes szó­beli felvbágosítást ad a feltett kérdésre, hanem a szóban for­gó tárgyak képét is mutatja. Az automata 500 kérdésre válaszol. A kérdés sorszámá­nak tárcsázása után 2—3 má­sodperc múlva ernyőjén meg­jelenik a tárgy képe, majd fel­hangzik a magyarázat. Az automatának bármilyen programot lehet megadni. Egy nagy áruházban eredménye­sen helyettesíti a tájékoztató irodát, egy közkönyvtárban közli a megadott témakörrel foglalkoaö könyvek jegyzéket, stb. A világ legfurcsább háza A világ legfurcsább háza az amerikai Margate City-ben van. A ház tulajdonképpen ele­fántot ábrázoló óriási, kőből emelt emlékmű. Az elefánt hátsó lábán csigalépcső vezet az elefánt testében épült szép, világos lakószobába és egy nyi­tott teraszra. Az elefántházban két család lakik. Háládatlan faj ez az emberiség. Micso- j da lelkes örömmel I köszöntöttük annak (| idején az 1961-es\ esztendőt! Emlék- szenek? Fogadjunk, már arra sem emlék­szenek. Nahát, ponto­san olyan lelkesen. ' mint most az 1962-es esztendőt. Örültünk, hogy elmúlt a régi, hogy jött az új, örül­tünk, hogy öregebbek lettünk egy évvel, örültünk, hogy újból reménykedhettünk: na, majd az idei év meghozza az ötös lot­tótalálatot ... Lelke­sek voltunk és pityó­kosan öleltük Jeeb- lünkre az újszülött 1962-t. S ime, csak néhány nap telt el! Már nem tévesztjük össze a dátumot, ha leírjuk, már megszoktuk, hogy új év van, amely már nem is olyan új... S nem adok sok időt, alig három­száz és egynéhány napot, már ismét egy újabb évért lelkese­dünk. Háládattanok va­gyunk — ez kétségte­len. De legalább örök bizakodók — és ez ki­tűnő dolog! (—ó) GUZ! MIHÁLY*ÁJWLV 38. Gazsó melléje ugrott. — Valami baj van?... Mon­dani akarsz valamit?... A lány ránézett. — Baj? ... Nincs... De a két német nagyon haragszik rád... Gazsó elnevette magát. — Tudom... — Ne nevess — nézett rá ko­molyan a lány. — Te nem is­mered ezeket — Este... — Mi lesz este? — Nem tudom... de vala­mit terveznek...! Vigyázz! — Köszönöm, hogy szóltál... Vigyázok majd magamra... A lány kisietett. A következő percben Szalai lépett be hozzá. — Üzenetet hozok — szólt. — Estére összeállították az őrsé­get. A tizedes téged is beosz­tott 10 és 12 között a 6-os őr­helyen kell lenned. • Gazsó felugrott. 10 és éjfél között?... De hiszen... Ez világos! Akkor legerősebb a lö­völdözés! ö kinn áll őrségben... Aztán egy golyó süvít feléje valahonnan és el van intézve... Hátezaz, amit a leány említett... Ó, a két gazember!... Hát ezt fundálták ki?... De ebből nem esznek. ökle összeszorult. Szalai meglepetten nézett rá. — Mi bajod? Egészségügyit nem lehet őr- 'ségbe osztani — hadarta Gazsó —, ez benne van a szabályzat­ban. — Persze, hogy nem lehet — mondta nyugodtan a másik —, no, de a tizedes azt mondta, bogy ez meg van veled beszél­ve. Elvállaltad .. ' — Én elvállaltam? Nem is be­széltem vele erről! De most nür értem, miért üzen erről riyen későn . .. Azért, hogy ne «ehessek a döntés dien sem- nit... Pedig az én bőrömet nem fogja az őrségben kilyu­kasztani! — Mit beszélsz? — hűlt el a másik. — Mindegy — idegesen le­dobta magáról a fehér kö­penyt. — Hány óra most? — Nyolc. — Azonnal megyek a kapi­tányhoz. — Ne menj. Hátha ott van márnálaa mi kedvesnővérkénk. — Nem bánom. A kapitánynál nem volt senki, de vár valakit, mert az asztal meg volt terítve. Ami­kor meghallotta a tizedes in­tézkedését, felugrott és a né­metek szállásáig futott. Szó nélkül belépett a szobába, fel- ráneigálta a ruhástól heverő tizedest és két akkora pofont adott neki, hogy az megtánto- rodott. Már kifelé rohant, ami­kor a tizedes felé ezt ordította: — Gazsó pedig nem megy őrségbe! ★ Elhangzott már a takarodó, az erőd elcsendesedett. Ezen az éjszakán is Gazsó vállalt éjsza­kai ügy eletet, így szobájában csak úgy ruhástól dűlt le, hogy ha mennie kell a betegekhez, azonnal mehessen. Alig szenderedett el, amikor megkezdődött a lövöldözés. Szinte öntudatlanul kiugrott az ágyból, lekapta fegyverét és villámgyorsan rácsatolt egy tárat. Még mi­előtt a kijárat felé indult vol­na, a vietnami lány suhant be a szobába. Ga­zsó elé lépett, sőt egyenesen a fegyver csöve elé. Egy pilla­natig farkassze­met néztek. A fiú még soha­sem látta ilyen elszántnak a lányt. Néhány má­sodperc után a lány egy vil­lámgyors moz­dulattal félre­ütötte a fegy­ver csövét és elragadta a fiú kezéből. Pilla­nat alatt ki­szedte belőle a tárat és az ágy­ra dobta, a fegyvert pedig fel­akasztotta a helyére. Felemelte fejét büszkén, és úgy állt a fiú előtt, mint egy kőszikla. Az állta a tekintetét. A lány lassan elmosolyodott és megszólalt. — Nem kell félni... amikor félni kell. majd és szólok... Összeszedte a vacsorás edényt és kisietett a szobából. Gazsó elgondolkozva nézett utána... Ki ez a lány? Miért olyan titokzatos körülötte min­den? Szalai lépett be a szobába, aki az erőd nyilvános háza felé sietett. Megkérdezte Gazsót, nem akar-e vele tartani. — Éjszakai ügyeletes vagyok — válaszolta amaz. — No, akkor, ha nem rúgsz ki, egy kicsit még maradok. Elmondom egy-két távol-keleti élményemet, hogy jobban tel­jen a szolgálati időd. Gazsó únottan hallgatta a hátborzongató történeteket, az erősen felnagyított és eltúlzott eseményeket. Gondolatai egé­szen másfelé jártak. Amikor Szalai befejezte elbeszéléseit, elgondolkozva megkérdezte. — Mondd, Tomi, tudnál te nekem őszinte választ adni? A másik kuncogott. — A bennszülött lánnyal kapcsolatban? Látom, ő is ér­deklődik irántad... Hát... én sem tudok sokkal többet, mint te. Amióta én a Ba-Kan-i kór­házban vagyok — 16 hónapja —, ő is itt van. Mindennap be­csülettel elvégzi a dolgát, de szót egyikünkkel sem vált. Sőt, csak a kapitány kérdésére vá­laszol! Képzeld, azt sem tud­juk, hogy hívják ... Rajta kí­vül a bennszülöttek közül sen­ki nem teheti a lábát sem a kórházba, sem az erődbe ... Ö maga lenn lakik a faluban. Onnan jár be... Látom, te sze­rencsés vagy... Veled más­képpen viselkedik, mint ve­lünk. — Ugyan!... mondta kissé elpirulva, kissé ingerülten Ga­zsó. — Annyit veled is beszél, mint velem... Jó étvágyat... Jó éjszakát és kész... — Nem, nem ... Ezernyi ap­ró figyelem, szolgálatkészség... Észre lehet ezt venni ... — Mondd, Tomi... Nem bántok ti rosszul ezzel a lány­nyal? Nem vagytok hozzá dur­vák, gorombák? Nem ezért szótlan? — Nem. Senki sem bántja. Ő egyszerűen gyűlöl mindnyá­junkat. azért nem beszél ve­lünk. És éppen ez ejt gondol­kodóba leginkább; gyűlöl ben­nünket, bármikor megszökhet­ne tőlünk, mégis marad... Gazsó is ezen gondolkozott, aztán egyszerre f&lállt. — No, benézek a betegekhez. — Én meg megyek a lányok­hoz. Szervusz... ★ Elég magasan járt már a nap, amikor Gazsó felébredt. Éjszaka az egyik beteg rosszul lett és injekciót kellett neki adnia, emiatt hajnal felé került csak ágyba. Felült ágyában, s éppen le akart lépni, amikor egy hatal­mas, kétméteres kígyót pillan­tott meg az ágya végénél. A hüllő minden pillanatban han­gosabban sziszegett, fullánkja pedig, mint a halál kaszája, 10 —15 centire lövellt ki szájából. Gazsó hátán és homlokán verejtékcseppek jelentek meg, de azért igyekezett lélekjelen­létét megőrizni. Farkasszemet nézett a kígyóval, de nem mozdult. Lassan lehunyta sze­mét, hiszen, ha ő nem mozog, a hüllő sem támad olyan hir­telen. Gondolkozott. ... Semmi olyasmi nem volt közelében, aminek hasznát vehette volna... KihyitoUa szemét. Annát u hüllő észrevette szempillája rezdülését, hangosabban szi­szegett és haragosan lövellte fullánkját feléje... Ismét le­hunyta szemét. Hát így kell elpusztulnia? ... Ez az ocsmány féreg tesz pontot élete végére? ... Feje majd szétpattant... Már-már úgy érezte, nem bírja tovább idegek­kel ... Felugrik és * elrohan ... Nem jó! Amint megmozdul, a hüllő támad ... Akkor... igen . . . nincs más mód Két pokrócát vil­lámgyorsan rá­veti a kígyóra és lekapja fegyverét... Ta­lán sikerül szét­loccsantani ve­le a kígyó fejét ... De sikerül-e ... Hátha a hül­lő az első moz­dulatra támad, mielőtt rávet­hetné a két pokrócot... Mindegy... Töprengésre nincs idő ... Végtelenül lassan megmozdí­totta a takaró két szélét... Ebben a pillanatban hatal­mas ütés érte ágya szélét. Ga­zsó majdnem eszméletét vesz­tette ... Azt hitte, a kígyó tá­madt ... Utolsó ösztönével ki­ugrott a pokróc alól... A szörnyeteg teste ott vo- naglott a lába előtt. A kígyó mellett pedig a' vietnami lány; arcán megelégedett mosoly, szemében határtalan öröm ... Kezében hosszú éles kés, ame­lyet megtörölt, maj& vissza­dugott fehér nadrágja belsejé­ben levő hüvelyébe. Gazsó odament a lányhoz, megragadta kezét és sokáig szorongatta, közben könnye­zett, érthetetlen szavakat mondogatott... Aztán lekap­csolta nyakáról azt a kis ezüst láncot, amelyet még édesanya jától kapott és a lány nyakába akasztotta ... (Folyl at

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom