Népújság, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-24 / 19. szám

198?. január 34., sí erd a NfPtlJSír. Tizennyolc forint története Tarnoőrsi tanulságok Nem vigasztaló, de tanul- ' ságos, nem általános, de saj­nos, megtörtént történet, ] amelyet elmondani már < csak azért is jó és helyes, hogy talán segít azoknak is, j akikről szól, s azoknak is, akiknek szól. A néhány ha­sonlóan gyenge termelőszö- ] vetkezetnek, de a jól zárók­nak is, mert a rossztól is le­het tanulni: így nem sza­bad, így nem lehet. Tizennyolc forintot oszt munkaegységenkint a tárná- ] őrsi Dózsa Termelőszövetke- 1 zet. Az erdőteleki 50 forint , felett, a hevesi Petőfi meg éppen hatvan forint felett osztott. De a Dózsa tagsága i talán, ha egy forinttal kap | többet munkaegységenkint. j mint tavaly kapott Tárná- \ őrsön krónikusak a bajok... A szövetkezeti gondolat ? A megye déli csücskén, a Tárná völgyében húzódik meg a mintegy négyezer holdas határú község ... Két és félezer lakója szorgalmáról és a múlt­ban, hiába voltak jó földek er­refelé, meglehetős szegénységé­ről volt híres. Kirajzottak in­nen kubikra, summásmukára a szélrózsa minden irányába az emberek, taposva az ország­utat, keresve és alig, vagy egyáltalán nem találva az em­beri megélhetést. A több mint egy évtizeddel ezelőtt megalakult a jobbára falusi proletárokból, szegény­parasztokból álló Dózsa Ter­melőszövetkezet — a régi —, s úgy indult, hogy az 1945 után megkezdődött fellendülést tel­jesíti ki a falu számára, végre igaz, emberi életet biztosít először a legszegényebbeknek, aztán a példa vonzó erején keresztül, új életet, emberi életformát a jobbmódúak szá­mára is. Hogy nem így történt, s miért nem így történt? — an­nak most részletes, vagy akár­csak krónikás elmondása is, hosszú lenne, talán az egész újság is szűknek bizonyulna. A felső hibák mellett, alapos ré­sze volt ebben azoknak a hi­báknak is, amelyeket itt, hely­ben és sokkal szorgalmasabban követtek el, mint ahogy dolgo­zott a tagság egy része. 1950-től — hogy jellemző példát hozzunk, — hét tanács­elnök volt a községben, gyak­ran változtak annak idején is a szövetkezet vezetői, a közös vagyon csak annyiban volt kö­zös vagyon, hogy nem kevesek számára a közösen elhordhatót jelentette. Ne csűrjük, ne csa­varjuk tovább a dolgot: a tar­naőrsi Dózsa Termelőszövetke­zét még 1959-ben sem volt ép­pen vonzó példa a község dol­gozó parasztjai számára és sokkal inkább a környező köz­ségek nagy földindulása, a máshonnan jött és mérlegelve is reálisnak tartott hírek bír­ták arra a lamaőrsi gazdákat, hogy aláírják a belépési nyilat­kozatot, hogy elhatározzák: le­gyen nagy táblákban a négy­ezer holdas határ. S most, hogy 1962. január elején, a zárszámadások idején visszatekintünk, s visszatekin­tenek ők is az eltelt esztendők­re, nem kell nagy szakértelem hozzá, hogy közös legyen a megállapítás: a tarnaőrsi Dózsa Termelőszövetkezet eddig nem valósította meg a hozzáfűzött reményeket. Ki,-mi a hibás ebben? . A. szövetkezeti gondolat, vagy a tagság. Esetleg csak a vezetés? Erre kerestünk választ Tar- naőrsön, s ha mindenben vég­leges és megnyugtató választ kapni nem is sikerült, de né­hány alapvető kérdést tisztáz­ni. néhány tanulságot levonni, különösen, ami a jövőt illeti, sikerült. Másutt igen, nálunk sehogy . — Valósággal fáj az ember­nek, ha hallja, hogy másutt hogy megy a munka, nálunk rpeg sehogy... — ezt id. Ki­rály Miklós mondja nekem, amikor a nagy beszélgetés fo­lyik a községi tanács irodáján. Király bácsi régi tagja a szö­vetkezetnek, s nemcsak régi, de dolgos, és mindent látó, mindenért szót emelő tagja is. — Bizony fáj, de nagyon. Hisz cselédember volt az apám, cselédként neveltem hat gye­reket én is, nekem a szövetke­zet az életet jelenti. Mindent elkövetnék 62 éves létemre, hogy azt hallhassam már vég­re, hogy ■ Tarnaőrs közepes. Nem jó... csak középes. Csakhogy Király bácsi még azzal sem dicsekedhet el sehol, hogy a tarnaőrsi Dózsa köze­pes termelőszövetkezet. Mert 18 forint egy munkaegységre kevés, bizony nagyon kevés ... Igaz, aki sokat dolgozott, an­nak kerül azért pénz a házhoz, de az is igaz, hogy ugyanany- nyi munkával egy jó termelő­szövetkezetben olyan bankbe­tétessé válik az ember, hogy megsüvegelik érte. — Talán ott kezdődött a baj, hogy nem változtattak nevet... Maradt a Dózsa — töpreng a helyzeten, az alig kéthónapos tanácselnök: Tímár Kálmán, aki nagyon jól ismeri a Dózsa sorsát, lévén egy időben elnök- helyettes és nem éppen kedvelt ember következetességéért, ha­tározottságáért és ebbéli szán­dékában meglehetősen egye- dülmaradottsága miatt. Tímár természetesen nem egyszerűen csak formaként ér­tette a nevet, de sokkal in­kább úgy, hogy maradt a régi elnök, maradtak a régi veze­tők és maradtak a régi hibák. Abban az időben a járási párt- bizottság sem gondolta végig kellő alapossággal, hogy va­jon azok a' vezetők, akik 1959- ig nem tudták vonzóvá tenni a viszonylag kis termelőszövetke­zetet, képesek lesznek-e meg­állni helyüket, amikor majd négyezer hold felett kell diri­gálni. Persze, hogy nem voltak képesek. Le kellett váltani őket. S jött a következő hiba: a másik elnök sem volt jobb, mint.az előbbi. Nem becsület­ben, — rátermettségben! S meg kell mondani őszintén, hogy a mostani elnök, — immáron a negyedik ^ alig két esztendő alatt — Lövei József sem képes egy ilyen szövetkezet vezetésé­re... Kevesebb: több A szándékban ugyan nem volt hiba sem a járási tanács, sem a járási pártbizottság ré­széről, de valahogy mindig balul ütöttek ki a dolgok. Ahelyett, hogy megfelelő ve­zetésről gondoskodtak volna a tagság szilárd, dolgozni akaró és tudó többségének közremű­ködésével, maga a járási párt- bizottság járt ki „vezetni”. — Megmondom őszintén, hogy talán az összes többi szövetkezetnek nem adtunk annyi segítséget, mint a tar- naőrsinek... Jómagam száz­szor, ha nem többször voltam kint az elmúlt évben — ezt Sramkó elvtárs, a járási párt- bizottság titkára mondja, aki nagyon alaposan és nagyon hozzáértően ismertette velem a tarnaőrsi helyzetet. Valóban, a járási pártbizott­ság mindent elkövetett; talán még töbebt is, mint kellett volna. Erre is egy példát, a jó szándékról, amely persze ba­lul ütött ki a szövetkezetben, s mindennapos panasztéma a tagságnál. Sok az államilag fizetett ember, akik Ilyen, vagy olyan formában, de mé­gis függetlenek magától a ter­meléstől, attól, hogy jövpóíiimük egyenes arányban álljon a megtermelt javak mennyisé­gével. Itt van mindjárt Bőd Ta­más, a főagronómus, aki kitű­nő szakember és még jobb ve­zető lenne, egy rátermett el­nök mellett. Aztán itt van a főkönyvelő, aztán itt volt egy fiatal állattenyésztő, s van egy másik könyvelő, valamint a főállattenvésztő. De állami dotációs Lövet elvtárs, a szövetkezet elnöke is. Akár­hogy számoltuk, s akárki fi­zeti őket. mégis hat ember van a szövetkezet élén. akik­ről a szövetkezeti tagok azt suttogiák: — Belőlünk élnek... Akár­mi van, akárhogy van. nekik megvan a pénzük ... Félreértés ne essék: jó és helyes dolog, ha az állam se­gít, jó szakembereket küld a szövetkezetekbe és ezeknek a szakembereknek fizetését — túl természetesen, a teljesí­tett munkaegység-javadalma­záson — magára vállalja, hogy könnyítsen a kezdő szövetke­zeten. De felmerül a jogos kérdés: ennyi önálló emberre lenne szükség? S ha már eny- nyi van, miért nem halad jól a munka? Két zsák krumpli a noteszban — Nincs itt, elvtárs, se szer­vezés, se fegyelem, se követ­kezetesség — ezt egy másik szövetkezeti tag mondta és megismételtem kérdés formá­jában ezt Király bácsi előtt: — Sajnos, így igaz ez — bó­lintott az öreg és mindjárt példát is hozott... — Legnagyobb dologidőben előfordult nemegyszer, hogy kiindultak a munkába reggel hét órakor... Azelőtt a pa­rasztember itt őrsön is, meg­előzte a napot a kelésben... Aztán nyolcra kiértek, meg­reggeliztek, munkához láttak, délben megint ebéd, egy kis pihenő, s öt órakor haza ... Csinálta ezt, ha csak három ember is tízből, már az egé­szet ott ette a fene ... Ezért senkit felelősségre nem vontak, de még azért se, ha valaki összetévesztette a közöst a háztájival; magya­rán, ha meglopta a termelő­szövetkezetet. Hiába jelentet­ték a vezetőségnek, az elnök fejegyezte a noteszába, aztán maradt minden a rendjén, mint a Király bácsi által be­jelentett két zsák lopott krumpli ügyében is. Ezek után lehet-e azon cso­dálkozni, hogy az úgynevezett Miskén, 70 hold hibrid kukori­cát, amelynek SZ—100-as trak­torral vetették meg az ágyát, a marhák legelték , le, mert nagyobbra nőtt a gaz, mint a már elsenyvedett kukorica? Lehet-e csodálkozni, hogy 1961-re 900 ezer forint adós­ságot hoztak át a megelőző esztendőről, s most, ugyan az adósságot ledolgozva, új, de terményadósságot vett fel a szövetkezet, igaz, a megnöve­kedett kalászos terület miatt, de azért is, mert tavaly sem sikerült biztosítani a megfele­lő takarmány- és vetőmagbá- zist. Rossz vezetés, megalkuvás, egyenetlenség. — En azt mondom, emberek hagyjuk azt a háztájit... Nem akarok én veszedelmet, oda­járok minden reggel pálinkát inni, féldeciért... Ez a jellemző mondás egy vezetőségi ülésen hangzott el, amikor egy munkába nem já­ró tag fele háztájijának elvé­tele felett kellett volna dönte­ni. S mondta ezt a vezetőség egyik tagja! Minek sorolni tovább, eny- nyiből is kiviláglik: hová ve­zet a rossz vezetés és hová vezet, ha hallgatnak, mert hallgattak, a kommunisták. A tizennyolc forinthoz! És mégis, még a tizennyolc forint mögött is, észre kell venni a szövetkezés erejét, azt az érőt, amelyet ügyetlen­séggel, hozzá nemértéssel ide- ig-óráig el lehet fojtani: fé­kezni lehet, de megfékezni nem és soha. Bármilyen para­doxonnak tűnik a 18 forint árnyékában a szövetkezés ere­jéről beszélni — kell beszélni, mert ez még Tarnaőrsön is igaz. Hisz az állattenyésztés pél­dául állandó, biztos pontja a szövetkezeti gazdálkodásnak, ez adta most is a 18 forint ja­vát ... A 900 ezer forint adós­ságot sikerült letörleszteni és még egy forinttal növelni Is a munkaegység értékét tavaly­hoz képest. Minden talpalatnyi föld felszántva Tarnaőrs ha­tárában. amire még itt példa nem volt... Nemcsak Király bácsi, de sokan mások is, a szövetkezet tagjai közül — ép­pen a példákat hallva és lát­va más szövetkezetbéliektől — egyre határozottabban követe­lik, tegyék rendbe végre a Dózsa dolgát. Van elképzelés a belső rend megszilárdítására. A járási pártbizottság javaslatára ta­gok, családok között osztják ki a kapásokat, a közgyűlésen hozott százalékos arányban ... Megerősödött, új vezetőséget kapott a pártszervezet, amely most egyszerre hat tagjelölt­felvételi ügyben dönt... Gya­rapodik a KISZ-tagság is, s néhány új, becsületes, szor­galmas, hangját bátran halla­tó ember került be a szövet­kezet vezetésébe... Komor példák a múlt hibái­ról, biztató jelek, tervek a holnap munkáját illetően: er­jed, tisztul az élet bora Tama- őrsön is. Igaz, majd három évet vesztegettek el a tamaőrsiek, olyan három esz­tendőt, amelyek más, náluk jobban, szervezettebben gaz­dálkodó szövetkezetekben a cementbiztos alap lerakását jelentették... De ezen most már keseregni aligha érdemes, de tanulni, legalább a saját kárukból feltétlenül szüksé­ges és hasznos dolog lesz. Ezekben a napokban szerte az országban, a me­gyében is számot adnak a szövetkezetek tagjainak, s a tagok egymásnak: milyen volt az esztendő. A szövet­kezetek túlnyomó többsé­gének zárszámadása azt igazolja, hogy a szövetke­zeti gondolat jó, helyes, célravezető és diadalmas ... A gyenge évet zárók pél­dája is tanít valamire: az elvek csak annyit érnek, amennyit közös erővel megvalósítunk belőlük... Most a tamaőrsieken a sor, hogy szó szerint is ap­ró. de inkább nagy pénzre váltsák fel a szövetkezés elvét. Jó munkát ehhez, tarna- őrsi, elvtársak! Gyurkó Géza Íratlan törvény nevében... A tervek teljesítése, le- olyan gondok megoldásai* *, gyen üzemről, vagy terme­lőszövetkezetről szó, az em­bereken múlik. Természetes tehát, hogy — részben az üzemek példáját is követve — a termelőszövetkezetek­ben is több gondot fordíta­nak az emberek problémái­nak megoldására. Az öre­gek segélyezése, a házasulok megajándékozása, szülésné’, halálesetnél az anyagi segít­ség nyújtása ma már ha­gyományos szokás, mond­hatnánk, íratlan törvény. Ezzel mindenki egyetért. De vannak olyan termelőszövet­kezetek is, ahol ezeken a hagyományos szokásokon is túlléptek. Ezekben a terme­lőszövetkezetekben úgy gon­dolkodnak: ha az emberek itt dolgoznak, mert innen várják a megélhetést, ter­mészetes, hogy innen kell segíteni legnagyobb gondjuk­ban is. Ez indította több tsz vezetőségét és tagságát arra, hogy közgyűlésen törvény­erőre emeljék az emberekről való gondoskodás új módjait is. A hevesi Vörös Október Tsz-ben határozatot hozott a tagság, hogy a búza többlet­termés egy részét tartalékol­ni kell, hogy a nagycsaládos tagok, akiknek természetbeni részesedése nem fedezné a fejadagot, hivatalos áron megvehessek az évi kenyér­nek valót a tsz-től. Az eger- farmosi Aranykalász Tsz-ben nagyszerű javaslat született amit egy-egy súlyosabb be­tegség okozhat. Ügy döntött a közgyűlés, hegy az eddigi­ektől eltérően, nem harmine nap után írnak jóvá mun­kaegységet, hanem orvossal igazolt munkaképtelenség esetén már a betegség ha­todik napjától — táppénz­ként — jóváírják az illető tag előző három hónap alatt szerzett munkaegységei egy napra eső átlagának 65 szá­zalékát. Besenyőtelken a be­vonuló katonák családtagjai­nak támogatására hoztak ha­tározatot. Ha fiatalember vo­nul be tényleges katonai szolgálatra, 500 forint segély­ben részesítik. Ha családos emberek kapnak behívót, ak­kor a családtagok számától függően bizonyos munkaegy­séget írnak jóvá. Ezekben a szövetkezetek­ben nyugodtabban nézhetnek a jövő elé a szövetkezeti ta­gok, valóban érzik, hogy a szövetkezet biztosítja a ke­nyerüket, és nemcsak addig, amíg dolgozni tudnak. Ter­mészetes, hogy az ilyenfajta gondoskodás a még szorgal­masabb munkában kamato­zik. Az alapszabály a tsz-tagok törvénye, nem tér ki aprólé­kosan mindenre. De az alap­szabály is olyan törvény, amit az emberség alapján módositani lehet. És az ilyen­fajta módosításokat csak örömmel lehet üdvözölni. 1500 holdon már elvégezték a feji rágjázást Még hírnöke sem jelent meg a tavasznak, de a terme­lőszövetkezetek máris hozzá­fogtak az első tavaszi mun­kákhoz, illetve egy sor tavaszi munka előkészítéséhez. Az egyik legfontosabb feladat most napjainkban az őszi ve­tésű növények fej trágyázása. Ezt a munkát a megye terme­lőszövetkezetei eddig mintegy 4500 holdon végezték el, s fo­lyamatosan végzik, ahogyan a műtrágyaszállitmányok ér­keznek. Kihasználják mindenütt az enyhülő időt trágyahordásra is, részben szarvasokba hord­ják ki a szervestrágyát, nyári mélyszántások alá, részben már most elterítik a földe­ken, később vetendő tavasziak alá javítják a talajt. Ha kell — keményen, ha kell — szép szóval ANDORNAKTÁLY ÁN va­gyunk. Az állomástól a falu felé vezető, lucskossá taposott járda mellett alacsony házacs­kák szunnyadnak, olyan ala­csonyak, hogy az ember ellát fölöttük, amíg a köd engedi — a kistályai dombokig. Alszik a föld. Álmodik. Tavaszról, olvadásról, búzáról, szőlőről — napsütésről. Álmában gyűjti az érőt... Az állomástól igyekvő em­berek között haladok a falu felé. Hallom a beszédüket, ér­zem a gondjaikat, s látom, hogy az övék minden: a határ, a föld, az a ködtől lucskos, fe- ketésbama szántóföld. Az előt­tem haladók beszédét véletle­nül kapom el. Azt mondja az egyik: — Odaát („alsón”) bajok vannak. Kevés lesz a pénz... — Mennyit fizetnek? — Alig felül a tíz forinton. A Búzakalászban sokkal töb­bet, harmincon felül. — Az szép... * A felhők mozdulatlan, szür­ke kárpitot vontak az égre... És köd, köd mindenütt. A Bú­zakalász Tsz irodája félé ve­zető úton dagasztom a sarat, A libanép csendes gágogás­sal nyugtázza az unalmas időt, s csak akkor kiáltanak harcia­sán, ha egy-egy teherautó zö­rög el mellettük. A tsz udva­rán néhányan fát vágnak. Hull a fejszecsapás, sikolt a fűrész s a fa hasábokban omlik szét. Amott Zetor halad végig pót­kocsijával a sáros udvaron... Bent az irodában kellemes meleg van. A tsz-elnök, Czif- ra Miklós, most jött be az udvarról, néhány eligazítást adott a tagoknak. A középter" metű, csizmás, szimpatikus arcú ember hellyel kínál. Az arcára telepedett fáradtság sok munkáról tanúskodik. Mert tennivaló, a múlt év májusa óta van bőven. Azóta vezeti a tsz-L» A tagság közös akarattal választotta meg őt, aki akkor még a megyei tanács titkár­ságán dolgozott. Tavaly, má­jus 8-án vette át a munkát, s bizony elég zilált állapot­ban találta a tsz-t. Az előző vezetés gyengesége miatt a tagok csak félvállról vették a munkát — ha egyáltalán dolgoztak. A háztájit fonto­sabbnak tartották. Szervezet­ien, fegyelmezetlen volt a .Búzakalász Tsz, s a hanyag­ságnak, a nemtörődömségnek az lett a következménye, hogy a tsz tavaly 80—90 ezer forint vagyonhiánnyal zárt. Czifra Miklósnak elölről kellett min­dent kezdenie. Bízott a józan ész ítélőképességében, bízott a parasztokban, s talán ezzel a bizalommal érte el a mos­tani szép eredményt... — Nem szabad mindjárt a fenyítéssel kezdeni, bármilyen szükség is lenne rá — mond­ta. — Első a szép szó. A ve­zetőséggel, majd a pártbizott­sággal, a községi tanáccsal, és a józanabb tagokkal kar­öltve azon fáradoztunk, hogy az emberek megértsék: mi is az a termelőszövetkezet? — Miért jó, hogy van? S mi nekünk a feladatunk? Szóval elbeszélgettünk, sokat, beszél­tünk az emberekkel. Volt, aki a vállát vonogatta, volt, aki belátta az igazat. Ennek kö­szönhettük, hogy már másnap harmincötén felvették a mun­kát. Az agitáció tovább tar­tott még, s így egy hét múl­va már 80—100-an, később pedig 150—200-an dolgoztak. A tsz-tagság mai létszáma 273... — Más, nehezebb eszközök­höz nem kellett folyamodni? — De igen. Szükség volt erre is. Itt van például Mor­vái Andor esete, nem jött dol­gozni semmiképp, megvonták tőle a háztáji felét. Felesége erre eljött dolgozni, de ő nem. A Petőfi Tsz-be ment inkább. Ha így látta jónak?! A munka nehezen zökkent bele a rendes kerékvágásba. Néha komolyabb bajok is elő­fordultak. Egy szép napon például valóságos tüntető me­net jött az iroda elé és köve­telték, hogy mindenki min­denből egyformán részesüljön, amit természetesen nem lehet megvalósítani. Czifra Miklós megmagyarázta, hogy a jövő társadalmában nem „minden­ki mindent” — hanem min­denki a saját munkája szerint részesedik a javakból... Hetek, hónapok követték egymást. Az elnököt megsze­rette a tagság. („Hiába, no, becsületes ember — mondta Miller József fogatos. — Kell az ilyen mindenhová.”) A ta­gok már nyáron közösen és teljes erővel végezték az ara­tást, bár tudták, hogy az elő­ző év nagy hiányosságai miatt ezért pénzt bizony nem kap­nak. S így ment ez szüretig. Azután minden rendbejött. Az idén 900—910 000 forint az összes osztható munkagység. Ebből az egy főre eső része­sedés harminchárom forint lesz. S ez így nagyon jól van. A kisebb súrlódásokat meg lehet oldani emberien, szép szóval is. * HOGY IS MONDTA Nagy János tsz-párttitkár? ,.Az elnöknek köszönhetjük, hogy a gazdaság rendbejött. Sok estét, sok időt,, sok fárad­ságot áldozott, amíg idáig el­jutottunk. S az eredmény? Láthatja mindenki. Ö, ha kel­lett, keményen bánt. a tagok­kal, de inkább a szép szót használta. A tagság legnagyobb része elismeri az igazságos ve­zetést...” Ez az egyik legszebb dolog, amit egy tsz-elnök elérhet. Kátai Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom