Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-03 / 285. szám

4 NÉPÜJSÁG 1961. december 3.. vasárr­’ll! a síi — DECEMBER 7-én, dél­után hat órai kezdettel az egri Xl-es számú Állami Ál­talános Iskolában dr. Udvar­helyi Károly, a Pedagógiai Főiskola tanszékvezető ta­nára „Utazás a Szovjetunió földjén” címmel tart elő­adást. ■k — AZ EGRI termelőszövet­kezeti dolgozók szabad akadé­miájának december 4-i előadá­sán „A termelőszövetkezetek adminisztrációja, pénz- és hi­telgazdálkodása” címmel tart előadást Káló Béla, az egri Nagy József Termelőszövetke­zet adminisztrátora. Az elő­adást filmvetítés követi. Címe: Mezőgazdasági kiállítás, 1959. ★ — HÉTFŐN, december 4-én Hetesen rendez takarékossá­gi ankétot a Hazafias Nép­front és az OTP, amelyen tá­jékoztató előadást tart Sram- kó László, a járási pártbi­zottság titkára. ★ — TEGNAP ESTE az Egri Városi Tanács szakszervezeti bizottsága táncestet rendezett a tanács dolgozói részére a vá­rosi tanács kultúrtermében. A kellemes szórakozást a Szál­kái zenekar biztosította. EGRI VÖRÖS CSILLAG 3- án: Két félidő a pokolban 4- én: Igazi vizsga EGRI BRODY 3—4-én: Nincs előadás GYÖNGYÖSI PUSKIN 3—4-én: Adua és társnői GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 3- án: Szerencsés Tóni 4- én: Dr. Faustot elvitte az ördög HATVANI VÖRÖS CSILLAG 3- án: Megöltek egy leányt 4- én: Mágnás Miska HATVANI KOSSUTH 3- án: öt töltényhüvely 4- én: Nincs előadás FÜZESABONY 3- án: f Dr. Faustot elvitte az ördög 4- én: Fatima EGRI BEKE 3—4-én: Napfény a jégen HEVES 3- án: Halálhajó 4- én: Szilveszteri puncs PETERVASARA 3- án: Rovere tábornok 4- én: Nincs előadás műsora: Kálban este 7 órakor: TARTUFFE Két félidő a pokolban Magyar film A film drámai képsora 1944 tavaszát eleveníti meg, egy ukrajnai magyar munkásszá­zad életét, szenvedését, meg­alázását, kiszolgáltatottságát, az életükért tíz körömmel küzdő kitaszítottak kálváriá­ját. A keretlégények, a néme­teknek vakon behódoló főhad­nagy és elsősorban a németek, „hasznos” megsemmisítésre vitték ki a frontra és a front mögé azokat, akik itthon a nácizmus ellenzői voltak, vagy annak látszottak. Ebbe a tragikus állapotba nyit cselekményével utat Ba­csó Péter forgatókönyve. A németek ünnepi alkalmára, a „festő” születésnapjára, a tá­bori színház helyett, a tábori bordélyliáz helyett valami más mulatságot kell kitalálni, hogy a fronton és a front mögött levő hadsereg ne gondolkoz­zék és ne unatkozzék: futballt kell játszani a tetves magya­rokkal, a muszosokkal. A ha­lálraítélt, éhező muszosok kö­zött van egy magyar világ- klasszis, ennek kell megszer­vezni a magyar tizenegyet. Hogy játszani mégis tudjanak valamennyire, több ennivalót kapnak. Ettől a pillanattól in­dul a drámai összetűzések so­rozata embereken kívül és em­bereken belül: mindenki ját­szani akar, mert senki nem akar éhen halni, senki nem akar megdögleni. Az idős or­vos labdába akar rúgni, mert éhezik, csontváz-emberek haj­szolni akarják a bőrt másfél óráig, mert egy hétig a fel­emelt fejadagoktól erőre sze­retnének kapni. A mérkőzést megrendezik gólokkal és sok­sok emberi kínnal, megaláz­tatással, míg a mérkőzés sor­sát és emberekét is a fegyve­rek döntik el. A film nagyszerű alkotás, hibáival együtt is. Bacsó Péter — annyi kevés­sé sikerült írása után — nagy­szerű írói tettet hajtott végre. Kitűnő drámai indítással út­nak enged egy cselekményt, amely a jellemek egész sorát viszi harcba, buktatóba és végső elszánásba. Azt nem ál­lítanánk, hogy a drámai fe­szültséget elsősorban hordó főhős, a futballista Ónodi min­den tette következetes, fordu­lásai, kritikus pillanatai min­denütt megalapozottak, de jel­leme gazdag egyéniségre mu­tat és méltó ez az ember ar­ra, hogy egy feszült pillanat jogán nagyot köpjön a zsar­nokságra, az embertelenségre, az ostoba kínzás és aljasság embereire. Hogy mennyire nem légből kapott a film meséje és a sze­replők maguk sem, lelkiálla­potuk sem, azt az egyes ala­kok, a film sajátos levegőt árasztó figurái érzékeltetik. Steiner ügyefogyottan zsidó, aki élhetetlen, de élni akar. Gyáva, de mikor az életről van szó, a benne szorult könyvügynök meglepő merész­séggel átvált futballistává, és ha kell, borbéllyá is. A jó­indulatú magyar szakaszveze­tőt, a keretlegények normáli­sabb példányát úgy megnyirja, hogy azt meghatódás nélkül nem nézheti az ember. Az él­veteg dzsesszdobos Pogány, folyton zabálna, s bár csu­paszív és a hangulat embere, a mérkőzés előtti erősítésnek szánt marmeládot, több ember adagját ellopja az asztalról és megeszi. Rácz, a kommunista nem tagadja meg elveit, s hiába lóg kikötésben a fáról, nem bírják rávenni a hazug­ságra. S mindezt nem szónoki pózzal, hanem az egyenes em-i bér kitartásával. A levélosz­tásnál Géza József Attila so­rait olvassa az érzéketlen őr­mester arcába úgy, hogy az dühében toporzékolni kezd. Lipták, a szerencsétlen, kis szabó levágja három ujját, mert már semmit nem bír to­vább, de másnap ő drukkol a legjobban azért, hogy a ma­gyarok legalább a futballpá- lyán verjék meg a németeket. Mennyi lázadás és mennyi végsőkig elszánt védekezés ezekben az emberekben! A filmet Fábri Zoltán ren­dezte. A nagyszerűen fogal­mazott írói mondanivalót ki­forrott művészettel formálta meg, mindenütt a lényegre tört és így a jellemek párhar­cából, a tragikusan izgalmas történetből a néző számára őszinte élmény született. Nincs sallang a jeleneteken, minden arc mögött érezzük a sorsot, amely kegyetlen. Egy felvil­lanó arccal magyarázza meg a belső konfliktust, amelyre külső esemény következik. A rendező kitűnő írói munkából kitűnő filmet alkotott. De nem egyedül! Operatőrje, Szé- csényi Ferenc legalább annyi­ra részese a sikernek, mint a rendező. Nemcsak a filmet in­dító, éjszakai nyugvásban levő barakklakók arcképsorát fil­mezte megdöbbentő emberis­merettel, hanem az egész film elmélyült emberábrázo­lás. Nemegyszer az operatőri munka, az operatőri szem hi­telesít egy-egy mozzanatot. A film egészéből, mint kép­sorból és mint drámai ese­ménysorozatból egy-két hosz- szúra sikerült epizód és a finálé kétszeres elnyújtottsága lóg ki. A film színészgárdája a fil­met önmagához méltóan old­ja meg. Mindenekelőtt Sinko- vits Imre művészetét- kell meg­említenünk: nagy művész, aki ezt a sokrétű és izgalmas fel­adatot, Ónodi II. alakítását nagyszerű emberséggel oldot­ta meg. Arca pontosan azt a folyamatot tükrözi, mint ami belsejében lejátszódik. Bonyo­lult jellem, a nagyvárosi va­gány, az egykor elkényeztetett futball-bálvány ember és megérti azokat, akikkel együtt kell szenvednie. Sinkovits eb­ben a filmben azoknak is meglepetés, akik eddig is is­merték és felismerték művé­szetét és annak sodró erejét. Garas Dezső Steinerje ugyancsak kitűnő alakítás. Márkus László Pogánya élet­tel teli figura, de Molnár Tibor, Rajz János, Görbe Já­nos, Egri István, ' Solti Berta­lan játéka is élmény. Az egyébként komikus Misoga László arcából itt annyi min­dent kiolvas a felvevőgép lencséje, hogy tanulmányozni kellene külön ezt az arcot. S mintha mi eddig nemigen él­tünk volna filmjeinken ezek­kel a tanulmányozási ’ alkal­makkal. Felfelé ívelő filmgyártásunk jelentős állomása ez a film, amely alkotó művészei számá­ra tanulság is: csak jellemek­kel és csak igaz történetekkel lehet és kell az alkotómunkát elkezdeni. Farkas András 1961. DECEMBER 3., VASÁRNAP: OLIVIA | 75 évvel ezelőtt, 1886-ban szaba­dalmaztatta KARL BENZ német gé^ \ pészmérnök há­romkerekű kocsi­ját, a világ el­ső használható benzinmeghajtású gépkocsiját. Az , egyhengeres, 935 kcm, 0,88 lóerős motorral ellátott gépkocsi próba- útját ugyanez évben, óránként 18 kilométeres sebességgel tette meg. Benz gépkocsiját a drezdai közlekedési múzeumban őrzik. 75 évvel ezelőtt, 1886-ban e napon született KARL SIEGBAHN svéd fizikus, akit a légkörben levő röntgensugárzás felfedezésé­ért 1924-ben a fizikai Nóbel-díjjal tüntettek ki. 20 évvel ezelőtt, 1941-ben e napon halt meg CHRISTIAN SIN- DING norvég zeneszerző. Műveiben hazája népi motívumait Wagner formanyelvén dolgozta fel. Híres operája a Szént hegy. Művei ma is állandó műsoron vannak (Tavaszi zsongás). 1961. DECEMBER 4., HÉTFŐ: 65 évvel ezelőtt, 1896-ban e napon született NYIKOLAJ TYI- HONOV szovjet költő, a polgárháború és a Nagy Honvédő Há­ború részt vevője. Kirov velünk van című költeményével Lenin- grád hősi védelmének állított emléket. Tyihonov verseivel a szo­cializmus építésének hirdetője. 55 évvel ezelőtt, 1906-ban e napon született RÓZSA FERENC, a munkásmozgalom vértanúja, az illegális Szabad Nép első fő- szerkesztője. Karl Benz háromkerekű gépkocsija Egri tanuló sikere a KISZ országos fodrászversenyén szövetkezet harmadéves tanu­lója az egyéni női versenyszá­mokban két első díjat és az or­szágos összetett versenyben egy második díjat nyert. A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség a Magyar Fodrász Klubbal november 26-án Budapesten országos fodrász-versenyt rendezett. Berecz László, az egri fodrász­Horömpöly, a szakács Hörömpöly Alfonz imádott főzni. És tu­dott is. Neki mindegy volt, hogy paprikás­krumplit, vagy ha­lászlét, halászlét, vagy paprikáskrumplit főz, ő megfőzte mindazok számára, akiket hosz- szas szervezés után meghódított főzési ro­hamainak élvezésére. Igaz, hogy akik egy­szer abban a szeren­csében részesülhettek, hogy Hörömpöly főzt- jét megízlelték, utána a legmélyebb elisme­rés hangján szóltak az üzemi konyhák munkájáról, és mesz- sziről kikerülték Hö­römpöly Alfonzot, de tízmillióan vagyunk már és az áldozatok száma ilyenformán kimeríthetetlen. — Jó ez a halászlé t= mondta Kajevác udvariasan Höröm- pölynek. — Ez paprikás­krumpli, te ostoba — mondta Hörömpöly. — Jó ez a paprikás­krumpli — mondta Burbulya. — Ez halászlé, te ostoba — háborodott fel Hörömpöly és megesküdött az egy igaz istenre, hogy töb­bé soha az életben senkinek nem főz, senkit meg nem hív, mert az emberek os­tobák és háládatla- nok, s még ez lenne a kisebb baj, de fogal­muk sincs az izekről, zamatokról, a kony­haművészet titkairól. Süketnek zenéről, vaknak színekről be­szélni, menthetetlenül eredménytelen fel­adat — vélte és han­goztatta Hörömpöly, hogy a következő ro­hamánál ismét meg­feledkezzen fogadal­máról és újabb kasz­tosokat hívjon sza­kácsművészete csodá­latára. Lassan már odáig fajult a dolog, hogy amerre Hörömpöly járt az utcán, riadtan menekültek a halak, visszabújtak a föld alá a krumplik és a kapu alá rejtőztek az emberek, míg törté­netünk hőse vérben- forgó szemekkel, a szakácskönyv előírá­sait mormolva, kutat­ta legújabb áldoza­tait. „Végy félkiló apró halat és...” — motyogta a varázs­igét, de hiába: egyet­len éhezővel, egyetlen áldozattal sem talál­kozott. Kétségbeesve, le­törten, az életből ki­ábrándultán tért ha­za, bánatos szemek­kel nézve az üres és hideg tűzhelyet, aztán nagyot nyögve, hozzá­látott, hogy elkészítse a halászlevet, mert főznie kell, mert a vágy nem fért. máj főzni akaró ujjaiban. És főzött! Aztán keserűen, a világba vetett hitében meginogva, leült az asztal mellé, hogy életében először, most már ő is, sőt csak egyedül ö egyen eb­ből az istenien pom­pázatos kinézésű, az ostobák által meg nem értett mennyei halászléből. Evett. És soha nem főzött többé. Senki sem tudja, miért. (egri) 13. Gazsó feléjük tartott, a töb­biek utána. — Hol találunk ivóvizet? — állt meg előttük Gazsó. — Keressetek — röhögték amazok. Gazsónak arcába szökött a vér, keze ökölbe szorult. Hir­telen a hatalmas termetű Vö­rös furakodott át a tömegen. Félretolta Gazsót, felgyűrte inge ujját, csípőre tett kézzel megállt az öreg légiósok előtt, s kissé emeltebb hangon kér­dezte. — Hol találunk ivóvizet? Az egyik nevetni próbált, de mikor Vörös közelebb lé­pett hozzá, megoldódott a nyelve. — Az oráni víz ihatatlan, legalábbis európai ember szá­mára. Ide nyolc kilométerről hordja a vizet egy öszvéres fogat. — Hol a vizestartály? — Itt, az épület mögött. — Oda megyünk! Többen elindultak, azonban az egyik őrmester elordította magát. — Várjatok! Az újoncok megtorpantak.-- Várjatok! A lajtban egy fcsepp víz, sincs! — Hát hol van belőle? — kérdezte Vörös. — Elfogyott! — mosolyodott el kajánul az őrmester. — Megnézzük — s néhányan máris indultak. Azonban ha­marosan lógó orral tértek vissza. — Még orvosság gyanánt sem találunk benne egy csepp vizet sem ... Vörös elrőelépett; — Es hol van a fogat veze­tője? — A szobájában fekszik, holt részegen, övele négy órán be­lül nem beszéltek... S ismét mosolygott, kajá­nul, jóízűen, hogy Vörösnek beleviszketett a tenyere. A többiek felmorajlottak; — Gyerünk a kantinba! — kiáltotta valaki — ott talán — ihatunk valamit. — Várjatok! — állt eléjük az őrmester. — Ti nem ismeritek az itteni helyzetet. Zöldfülűek vagytok még, becsapnak ben­neteket. Meg amilyen szomja­sak vagytok, egy pohár ás­ványvízért, vagy borért; ki tudja mennyit hajlandók len­nétek odaadni! Tudjátok mit? Hozunk mi bort nektek. Adja­tok pénzt. Mi már' öreg rókák vagyunk, bennünket nem csajnak be. , _______ So kan gondolkozás nélkül szedték elő talán utolsó 10, vagy 20 frankosaikat. Gyűlt a pénz az őrmester kezében. Vámos karonragadta Gazsót és félrevonta. — Tudod miben mesterkedik ez a hét gazember? — Sejtem. — Ne adjunk neki pénzt. Majd veszünk saját magunk valamilyen italt. Pénzünk még mindig bőven van. Az öreg légiósok a kantínba siettek. Bezárták az ajtót, le­telepedtek egy asztalhoz és italt kértek. Nemsokára hat üveg bor díszelgett előttük, amelyet hamarosan újabb hat követett. Az újoncok kívülről, az ablakon át lesték amazok mulatozását, hallgatták röhö­gésüket, ízléstelen dalaikat. Néha-néha bezörgettek az aj­tón, de azok ocsmány szavak­kal igyekeztek őket elzavarni. XIII. Az udvar túlsó végén a ka­pitány, a depó parancsnoka tűnt fel. Észrevette a csopor­tosulást és haragosan arrafelé tartott. — Miért nem kotródtok be?! — rivalt az ácsorgókra. — Vagy nincs pénzetek? Akkor takarodjatok a fenébe, csürhe lytnjjjű — De igenis, van pénzünk! — Nem vágyunk csürhe ban­da! — Be van zárva, azért nem tudunk bemenni! — hangzott innen is, onnan is. — Micsoda, be van zárva? — mordult a tiszt. Bizonyításképpen egy fiatal olasz legény megnyomta a ki­lincset. — Nyitva van — mondta csodálkozva. — Akinek van pénze, mars befelé — türelmetlenkedett a parancsnok —, akinek pedig nincs, szedje a sátorfáját Elviharzott A szomjas lé­giósok egymás hegyén-hátán tolakodtak a kantinba. Azok heten egyáltalán nem zavartatták magukat, pedig az újoncok hamarosan körülfog­ták őket. — Őrmester úr, szomjasak vagyunk. — Az utolsó tíz frankosomat adtam oda! Megdöglök szomjan; — Vegyenek bort nekünk is. — Kuss! — ordította az őr­mester, majd a társaihoz for­dult. Halljátok? Vegyünk bort nekik is! Hahahaha! Menjetek a francba, hülyék! Röhögtek, hosszan, vérlází- tóan, majd összekapaszkodtak és egy pikáns nótába kezdtek. Ordításaiktól rengtek a falak. Gazsó, Vörös és Vámos a pulthoz tolakodott. Vörös há­rom üveg bort kért. Amint a poharukban gyön­gyözött az ital, két fiú közele­dett feléjük sóvárgó szemmel. — Fiúk, adjatok inni — szó- Mt meg a magasabb magya­rul. — Az utolsó fillérünket adtuk oda ezeknek a disznók­nak. Gazsóék meglepődve néztek rájuk. — Csodálkoztok ugye — foly­tatta amaz —, magyarok va­gyunk, de nem szívesen be­szélünk magyarul. Előttetek sem akartuk felfedni nemzeti­ségünket. De muszáj volt... Segítsetek ■... Vörös még két üveg bort rendelt. Igaz, már fogytán volt a pénze, de talán nem késik már sokáig a zsold. A két vendég mohón haj­totta fel a bort, majd Vörös újra töltött. Gazsó és Vámos némán szemlélte a jövevénye­ket. A magasabb feltekintett. — Látom, valamiféle felvilá­gosítást vártok tőlem — mon­dotta halkan. — Nos legyen, bár nem sok örömetek telik benne. A nevünk nem lénye­ges. Itt úgyis más néven tar­tanak nyílván. Kisvárosban él­tünk odahaza..; Annak a ne­ve sem fontos... Egy évvel ez­előtt egy kocsmai verekedés­ben megöltünk egy embert... kommunista volt... Szinte ma­gam sem értem, hogy tudtunk elmenekülni... Egy éve vá­gunk kinn ... Elég jól megta­nultunk franciául... Dolgoz­tunk itt-ott, de csak tengőd­tünk. Pedig az egyik üzérében tőkét próbáltunk kovácsolni még abból is, hogy Magyaror­szágon megöltünk egy kom­munistát ... Másnap néhány francia munkás megvárt a gyárkapunál és úgy elagyabu- gyált bennünket, hogy napokig nyomtuk az ágyat. Abban az üzemben nem volt maradá­sunk ... Uj helyet kerestünk... De mindenütt úgy éreztük, a munkások megvetnek ... Hát a homlokunkra volt írva, hogy kik vagyunk, vagy mi az úr­isten!? ..; A munkaadók meg gúnyosan röhögtek rajtunk. Nem volt más választásunk csak a légió. Felhajtotta borát, aztán új­ra töltött. Gazsóék is kiitták boraikat, aztán szótlanul készülődni kezdtek. — Itt akartok hagyni? — or­dított a hosszú. — Nem jó nek­tek a mi társaságunk!? Pedig ti is olyan rongy dögök vagy­tok mint mi, ti is az idegen­légióban kötöttettek ki! Vörös fenyegetően állt eléje. — Mit mondtál? Vámos megfogta Vörös kar­ját. — Hagyd! Gyere, nézzünk szét. Nem sok időnk van. Hol­nap visznek bennünket to­vább. Sidi-bel-Abbes ... A francia idegenlégió afrikai központ­ja..:. A gépkocsikat ván, amely az újoncokat hozía Oránból egyenletesen haladt a lakta­nyatömb felé. A nehéz vaska­pu kinyílott. Az újoncok kíváncsian néz­tek szét, amint a kocsisor be­gördült a kapun. (Folytatjuk^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom