Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

1961. december 24.. vasárnap

i

NÉPÚJSÁG

8

KI A FALU legszegényebb embere? — ezzel a kérdéssel kopogtattam be a tanács elnökéhez. A községi vezető először gyanakvóan végigmért, s csöppet sem titkolva rosszallását, így válaszolt:

— Szegény ember? Hát ilyen nincs, a mi falunkban... De hát mit akar az elvtárs azzal a szegény emberrel?

Ennél a kérdésnél kissé felhúzta a szemöldökét, s csak úgy a szeme sarkából figyelte válaszomat, mintha azon töprengene: mit. akar ez.az ember itt, a karácsony előtti napokban? Ki küldte ezt ide? Most jön szegény embert keresni, 16 évvel a felszabadulás után?

Jó negyedórába tellett, még sikerült meggyőznöm tisztességes szándékomról, de a neheze még hátra maradt. Ki legyen az a bizonyos szegény ember? Abban ugyanis már megegyeztünk, hogy a 16 év ellenére is akad még itt-ott szegénység. Nem mindenki végez egyforma munkát, s így nem is egyenlő a fizetség. Es vannak olyan körülmények is, amelyek befolyásolják egy család sorsának, jólétének alakulását. Csak hát milyen egy mai szegény ember... Hogyan él? — ezt kutatom a riport keretében.

— Hát akkor kihez menjek? — sürgetem a választ —, olyan családhoz küldjön az elnök elv társ, aki csakugyan a legszegényebb, se házuk, Semmijük.

— Hát ilyet ne kívánjon tőlem. Itt majdnem mindenkinek saját háza van ... Tudja mit, szóljunk a titkárnak, több szem többet lát alapon.

így most már hármasban folyt a vita. ök ketten latolgatták az esélyeseket, közbe- közbe vitáztak is, én pedig ■soroltam ellenvetésemet.

A Zsófi néni nem jó, hiszen jól keres a tsz-ben, s csak hárman vannak. A Pálinkáséji sem azok a kimondottan szegények, az öreg Mihály pedig igaz, hogy szegény ember, de hiszen mindig a kocsmát bújja, így — nem „művészet” szegénynek lenni.

— Megvan! — szólt az elnök: _ Horváth Ferenc. Ennél jobbat nem tudok. Állami gazdaságban dolgozik, a felesége odahaza van hét gyerekkel, kint laknak a tanyán, de megmondom előre, háza van neki is. Mégis 6 a legszegényebb, még szociális segelyre is jogosult.

★

ILYEN ELŐZMÉNYEK után kerültem a tanyára, Horvátn Ferencékhez. A ház, amelyet Horváthék magukénak mondhatnak — ha majd kifizették az állami kölcsönt —, amolyan tanyasi szoba-konyhás, vályogból, amelyet hat évvel ezelőtt

egy mesterember vezérletével a háziak, meg a rokonság épített fel. A falak már itt-ott

malterért, az ajtók, ablakok pedig festékért kiáltanak.

Ilyenkor télidében csak a szobát lakják, úgy egy fűtéssel kevesebb. Jobbra egy ágy középen kettő, a másik sarokban egy kiságy féle, rajta három legkisebb Horváth csemete, a cirmossal játszik. Lányok mind a hárman, három, négy, öt évesek lehetnek. A két ablak között festetten asztal, rajta kés, és egy nagy házikenyér megmaradt darabja. A falon egy nagy színes esküvői emlék, két Máriakép társaságában.

Ügy látszik rosszkor érkeztem. A három szöszke kislányon kívül csupán egy kisfiú fogad. Igaz, már elsőbe jár, 's így a kölcsönös bemutatkozás után, megindul a beszélgetés. Valahogy így:

— Apukád?

— A gazdaságban kint.

— Anyu?

— Hatvanba, de a Bözse itt van a szomszédba.

—i Hányán vagytok testvérek?

— Kilencen.

_ ?

— En, Mari, Rozi, Piri, Jancsi, Feri, Böske, Apu és anyu.

Hát ez így csakugyan kilenc. Ennyien laknak a szobában, s kilencen esznek az asztalnál. Nagyon nehéz lehet egy keresetből.

A szobában egyébként még látszik a reggeli takarítás nyoma, de a gyerekek nem nagyon tisztelik a házirendet. A függönyön maszatos kéznyomok, tintafoltok, amelyek a házifeladat-írás közben kerültek fel a fehér tüllanyagra. De csak úgy gyermekmagasságig, azon túl, már szép tiszta. Mintha egy kissé hideg lenne a szobában. Régen elmehettek itthonról, a sparhelt tüze kialvófélben s a kifeszített madzagra felrakott kis ingek, nadrágok — a reggeli mosás eredményei — már megszáradtak. Mosás, szegénység, szappan illat.

Móricz Zsigmond első hírnevet adó novellája a Hét krajcár jár eszembe. A jóságos mama, aki szegénységében olyan jókat tudott nevetni — amikor hibádzott a szappan ára. s a koldus, aki kérni jött, pótolta a hiányzó krajcárt. A szegénységnek, milyen drámai erejű leírása ez a kis novella.

HORVATHNÉ is mosott reggel. Vajon ki került-e a szappan ára? Gondolatomat ajtónyitás zavarja, megjött a gazda.

— Isten hozta minálunk,

elvtárs.

Alacsony, csontos ember. Gumicsizmájában, mikádó kaKILENCEN

egy fedél alatt

bátjában, fején lapos sapkával, olyan városi iparosféle embernek látszik, egyébként fiatal, harmincöt éves. Es hét gyermeke van.

— Tudja, korán nősültem, huszonegy éves koromban. Aztán jöttek a gyerekek. Hogyan élünk? Nehezen. Sok gonddal és nagy-nagy beosztással. 1300 forintot keresek a gazdaságban, ehhez jön 840 forint, a családi pótlék, no, de mi ez kilenced magamra?

Itt nehéz ellentmondani. A bútorokból, a gyerekek ruháiból, s talán még egy kicsit a levegőből is szegénység árulkodik.

Néhány pillanatnyi csend feszül közénk, aztán ő töri meg azt.

— Ejnye már, no, miért is nem jött egy nappal hamarább? Tegnap disznót öltünk, az lett volna az újságba való.

A gyerekek már napok óta kérdezték, hányszor fekszünk még le ölésig, édesapám? Aztán az elmúlt éjszaka egy sem aludt, még a legkisebb sem. Hajnali négykor már mind a tűz körül állt, várták a füllt meg a farkát. Képzelheti, milyen volt az öröm.

— Kettőt vágtam tegnap, az egyik 120, a másik olyan 80 kilós lehetett. Búcsúkor is öltünk egy nagyot, majdnem kétmázsásat, nemrég volt az is, november elején. Kell ez, higy- gye el az elvtárs, ennyi embernek kell az élelem. Nézze, ha gúnyánk szűkösebb is, de a pucor tele legyen, én ezt tartom. Most még veszek egy disznót és húsvétra meghizlalom, annyi kukoricám még maradt.

— Miből?

— Ezerkétszáz négyszögöl kukoricaföldet kapok a gazdaíyt/ * fith*

Szánthó Imre: EGRI VARRÉSZLET

ságtól, 35 mázsa kukoricám termett, meg egy kis bab, krumpli is. így ezért nem kell

pénzt adni. És hogy miből vettem a hízónak valót? Annak is sora van. Prémiumból. Négyöt hónaponként szállítjuk exportra a hí'zott ökröket és ha jól bevág a súly, kapok 1000— 1200 forintot.

— De még így is nagyon meg kell gondolni minden forintot. Spórolunk a villanynyal, a tüzelővel és a ruhával is. Nézze meg ezt a két bakancsot, negyven forintért vettem, egy kicsit megszögezem, értek hozzá valamit, és egy télen át jó lesz Józsinak, meg Ferinek.

EPPEN VÉGSZÓRA érkezett haza az iskolából a két Horváth gyerek. Mindkettőjükön egyszerű, meleg ruha, szőrme sapka, olcsó, elnyűtt cipő, amelynek orrai nagy futball- szenvedélyről árulkodnak. Feri ellenőrző könyvet tart az apja elé. — Alá kék írni! Téli szünet január 8-ig! Jó hír, érdemes aláírni!

Üjabb ajtónyitás, Erzsiké jött meg. Piros kardigánban, mintás kötényben, fején kendő. Tizenkét éves, ő az első gyerek. Maholnap nagylány, s így ő már átérzi a család gondjait.

— Keresztanyáméknál hat forintot kaptam, édesapám! — mondja, s az asztalra teszi a pénzt.

— Látja, így van ez nálunk, Erzsiké vagy nyolc helyre vitt kóstolót, mindenütt kapott néhány forintot, s persze ideadja. Node, nem magamra költőm, lássa, most is hoztam nekik füzetet, meg Kincses Kalendáriumot, s ha kérnek, mindig kapnak 50 fillért a televízióra is. Azt nagyon szeretik, itt van közel, egy ugrásra. És ha jó műsor van, megnézik. Én is átmegyek néha, főleg, ha meccset adnak.

Ahogy a tv-re terelődik a szó, Erzsiké már a rádió újságot böngészi (erre fizetnek elő), de ma estére nem sok jót ígér a műsor, így hát marad a rádió. Egy mozdulat és néhány friss melódiával máris barátságosabb a szoba.

Az öregek is szóba kerültek.

— Az édesapja hol dolgozott?

— Cseléd volt, ő is, csakúgy, mint én. A hatvani bárónál cselédeskedett. No, persze, azok más idők voltak. Várjon csak egy kicsit, mutatok valamit — ezzel feláll, szekrényt nyit és iratokkal, s két piros dobozkával tér vissza.

— Majdnem elfelejtettem — nyitja a doboz fedelét —, ezt még tsz-tag koromban kaptam, kiváló tsz-tag jelvény. Ezt a másikat, a kiváló dolgozó jelsikkal, mégsem szánták el magukat arra, hogy az anyakönyvvezető elé lépjenek.

Éva kedves és jó. Szép is, műveltebb is, volt feleségénél. Vele elmehet a színházba, társaságban szellemes, megnyerő. Olykor maga a férfi is csodálkozik, hogyan is tudta ezt az asszonyt meghódítani. Csodálja Évát, aki úgy tud nevetni, hogy villognak fehér fogai, és megértő tud lenni, ha ő rosszkedvű és fáradt.

ö a minden a lakásban, ó miatta van az asszony, s úgy érzi, körülötte forog az egész világ.

Tiszta és vasalt az ing, amit reggelente maga mellett talál és már két cipőt is vásároltak, hogy gyakrabban tudja változtatni öltözékét. Mintha megfiatalodott, volna az új asszony mellett. A'rádió is vidámabban szól... egyszóval jó itt lenni, ebben a puha fészekben, ahol nincs annyi gond, és gyereksírás.

Gyereksírás?

I

GEN, AZ SINCS. Nincs itt mellette Ildikó és Marika. Lehet, hogy most odabújnak az anyjukhoz, aki fel- f elvirradva alszik, nehogy ki takarózzanak. Igen, mert így szokta tenni...

December van, éppen ma hullott le az első hó is. December 12.

Ma egy hete elindult hozzájuk, mert Mikulás volt. de nem találta otthon ókét. Négy hónapja először ment. A szomszédasszony azt mondta, hogy a vállalati Mikulás-estre mentek.

Milyen bohókás emberek tannak a világon! Amikor visszafelé jött tőlük, négy Mikulással is találkozott az utcán. Körülöttük egész gyereksereg rajcsúrozott. Megállt és szívből élvezte őket.

Tavaly még ő is felöltözött a kislányai miatt és aranyos virgáccsal elverte a popsijukat. Hogy sírtak, és szánták rosz- szaságukat! És milyen hamar felszáradtak a könnyek, amikor elővette a csokit, meg a szaloncukrot!

Tessék?

Hogy most nem látta őket? Hát igen. Nem látta. Bizonyára most is olyan tágranyílt szemmel nézte a kis Marika az ósz szakállú Mikulást, mint tavaly, ügy tágra tudja nyitni azt a bogár szemét, és olyan csodál- kozón tud nézni, mint az anyja. Fekete Bogár. Igen, így hívta még valamikor a feleségét, és ez a Marika pontosan ugyanaz. Egy kicsi, fekete bogár. Milyen kár, hogy nem látta őket.

És tavaly, amikor kimentek a piacra fenyőt venni, alig tudta belopni a pincébe, mert az a hamis Ildi állandóan leste. És tavaly nem volt hó. Most pedig hull. Pont ma. December 12-én. Felesége születésnapja. Hány éves is? Harmincegy. És ő? Ö már harmincnyolc múlt. Hogy fut az idő!... Két év, és negyven. Jövőre lesz tízéves házas. Illetve ... lenne. Vagy lett volna. Igen, ez a helyes kifejezés ...

TÉTOVÁN KÖBOROL a

■ piacon. Nyakába hull a hó, szél is fúj, és az egyik részen karácsonyfát árulnak és a fák is mind fehérek. Az asz- szonyok csoportosulnak, méregetik a fakat, nézegetek a formájukat. És milyen sokan vannak, pedig már dél is elmúlt! Igen, bizony, már fél

kettő.

Megáll a tömegben. Tényleg, nagyon szép fák. Egy vontatóról adogatják le egyiket a másik után. Valami téesz. Jó volna venni egyet, hazavinni, hátha nem lesz később, és akkor mi lesz? A két gyerek sírni fog, hogy pontosan nekik nincs. Tavaly is, hogy izgultak.

— Mibe kerül? — kérdi, szinte automatikusan, ahogyan az egyik fa a kezébe kerül.

— Két méter negyven, az annyi mint 48 forint — hangzik a gépies válasz. Előveszi tárcját, fizet, visszakap két forintot. Tétován nézi, forgatja, mit tegyen most vele. Minek is vette? Hová vigye?

Hová is?

Éva azt mondta, hogy majd ö vesz egy kicsi, helyes, kész fácskát, feldíszítve a virágüzletben. S most ó itt áll ezzel a csaknem két és fél méteres fával a kezében.

Megy felfelé a főúton. Emberek sietnek el mellette, kis csomaggal, nagy csomaggal, ő fel sem tűnik a fával kezében. 1/1 VILÁGÍTOTT játék- ** mackó áll egyik üzlet felett. „Nagy játékvásár” hirdeti a plakát. Az üzletben ember ember hátán. Előbb csak kívülről nézi a tolongást, azután ő is besodródik. Az egyik cédulán ez áll: Teljes konyhaberendezés 114 forint.

' — Ildikó, a nagy szakácsnő,

— gondolja és blokkot kér a konyháról.

'— És a kisfiúnak mit adunk?

— kérdi a mosollyal a kiszolgálónt

■— Nincs fiam. csak még egy kislányom — hebegi ő zavartan.

— Hány éves?

— öt.

— Akkor talán ezt az öltöztethető babát, szép kis fekete hajú, pont az ellenkezője lesz a kislánynak, — néz a szőke férfire a kiszolgálónő.

— Marika is fekete.:. mert az édesanyja is ... tetszik tudni... ő is fekete.;. pirul el a férfi.

— Nagyszerű, most már négy fekete lesz a családban. Mert a nagyobbik kislány is biztosan az, így is illik. Szép mamának szép lányai. Becsomagoljam?

— Igen, kérem.

Két nagy csomaggal fordul ki a boltból, és a karácsonyfával megy egyenesen, szinte nem is gondolva rá, régi otthona felé. A lakás előtt hosszan kell csengetni. Két rövid, egy hosz- szú. Felesége nyit ajtót. Az asszony egy pillanatra szédül, amikor férje zavart arcát meglátja. Nem látta négy hónapja ilyen közelről.

— Imre, — suttogja. — Te itt?

— Izé ... gondoltam, most hozom el.

— Gyere beljebb! Szerencsére, nincsenek idehaza, lenn hógolyóznak az udvaron. Nem láttak meg?

— Nem.

— Gyorsan, gyorsan, dugjuk el! Hová is tegyem?

— Le kellene vinni a pincébe, tavaly odatettem — mondja a férfi.

— Igazad van. Várj meg, mindjárt jövök. Menj be addig a szobába..i — s az asszony

kapja a fát, a csomagokat, sza- Äd is a pincébe.

A férfi ezalatt bemegy a szobába, leteszi kalapját és körülnéz. Semmi sem változott. A falon a' képek ugyanazok, az ő képe pedig a felesége éjjeliszekrényén. Még az esküvőkor tette oda, azt mondta, ha felébred, első pillantása mindig ráesik. Elmosolyodik. Ez szép a feleségétől. A kép most is ott van. Jó asszony. AZ ABLAKHOZ LÉP és “ lenéz az udvarra. Gyerekek visongnak odalenn, két nagyobb fiú éppen Marikát fürdeti, mosdatja a hóval. A kislány már unja a dolgot, de menekülni nem tud. Könyörög.

— Na! Hagyjatok! Szólok apukának!

— Hallotad? Apukának! No, szólj! — nevet az egyik és tovább mosdatják Marikát.

A férfit elönti a düh. Felrántja az ablakot és harsány hangon lekiált.

— Azonnal hagyjátok abba, mert lemegyek!

A csata azonnal megáll és figyelnek az ablakból kihajló férfira. A két csintalan fiú szó nélkül elszalad.

Ildikó és Marika minden hógolyózást feledve, kettesével szedik a lépcsőt felfelé, a második emeletre.

— Apuka! Apuka! Édes apuka! — kiáltja Marika és ugrik az apja nyakába, öleli, csókolja, maszatos-vizes kezével simogatja apja arcát, fekete szeme ragyog, sapkája alól kibuggyan fekete haja, míg Ildikó édesanyja elé szalad és kiabál.

— Anyuka! Anyuka! Itthon van apuka!

vényt, az állami gazdaságban. Nem adták ingyen, meg kellett dolgozni érte. Dolgozok is én szívesen, de megmondom őszintén, mindig noszogatnak, de nem a munkával, inkább • tanulással. Az az igazság, hogy három elemim van, s ma már ez kevés. Munkavédelmi felelős vagyok, és szakszervezeti bizalmi. Nagy felelősség ez, kérem.

És az egykori cselédemberből ömlik a szó, hogyan intézi el a hivataloknál a nyugdíjügyeket, hogyan egyezteti az orvosokkal a beteglátogatásokat, kezeli a bélyegeket.

— Mindenütt ott vagyok én, pontosan úgy, mintha párttag lennék. Igaz, a papírt már beadtam, majd az ünnepek után hívatnak, így mondta a titkár.

MÉG EGY ajtónyílás, s végre, együtt a család. Horváth- nén egyébként nem látszik meg a hét gyerek. Jó erőben levő, gömbölyded, mosolygós arcú, falusi asszony. A kép most a családi kört idézi. Csak hogy itt most nem az egykori csaták hősét fogják körül m háziak, inkább a csomagoknak szól a nagy érdeklődés.

Hogy majd a karácsonyfa alá? A, erről itt szó sem lehet, itt nem lehet titkot tartani. Néhány pillanat, -és előkerülnek a frissen hozott csomagból a barna és piros, jó meleg mackók, a kis sálak, fehér sapkák, rózsaszínű kis bugyik, és Van nagy öröm, már három nappal karácsony előtti

— Azért egy csomagot csak sikerült elrejteni. Egy kis cukor meg csokoládé — mondja Horváthné —, ha meglátják, egy perc alatt megeszik. A fa a padláson van — súgja az asszony, s az arcokon látom, csak a nagylány tudja, miről is van szó ...

Nagyon kíváncsi voltam Horváthnéra, főleg arra, hogyan vezeti a háztartást, milyen gondjai vannak.

— Hát gondért nem mennek a szomszédba, az egyszer biztos. Fizetéstől fizetésig ki kell tartani. Havonta egy 'mázsa lisztet vesznek, igaz, még több is kellene. Hetenként négy, nagy kerek, nyolckilós kenyeret süt az asszony, szépet és fehéret, s ha tészta az ebéd, három—négy levéllel kell gyúrnia. Egy kiló cukor fogy naponta, mert ahogy Horváthné mondja: — A tej nem nagy barátságnak Örvend nálunk,

(reggelire inkább teát, zsíros és

> cukros kenyeret esznek a gyerekek, s ha van, szalonnát.

> — Hadd egyenek csak — (vágja el a további felsorolást >az ember —, legalább erősek, (egészségesek lesznek. Csak lejgyen mit! Mert azért nagyon (nehéz ám, de hát mit csinál- (jak? Hét gyerek! Higgye el, ha (hazajövök, s egy nincs itthon, 5már hiányzik, keresem. Ügy (szeretem, ha mind itt van körülöttem, — s tekintetével vé- (gigsimogatja valamennyit.

( Ügy gondolom, mindent (megtudtam Horváthékról, akik (már egy szobával kibővítették (kis házikójukat, akik a nyá- (ron, a szünidőben, nem enged- (ték vízhordásra a 12 éves Erzsikét, mert ó majd ápolónő- iképzőbe megy, akik ugyan (egy kiló narancs helyett öt- (ször annyi almát vesznek, de (ezekben a napokban a karácsonyi békességhez lesz töltött- (káposzta, sült hús, sonka, kol- (bász, és egyéb jóféle, még má- (koshajtott is. Csak a bor hiányozik majd, arra már nem telik.

> így készül a karácsonyra (1961-ben Heréden a Horváth- (család, a falu egyik legszegé- (nyebb embere.

( Vajha Móricz Zsigmond bejkopogtathatna hozzájuk, istenekéin, micsoda regény szület- (hetne. És még kóstolót is kap- (na, hurkát, kolbászt, finom, »erőset, olyan tanyasit.

( Én is kaptam ...

; Márkusz Lászié