Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-07 / 263. szám

1961. november 7., tedd KÉPŰJ8ÁG s As ember és életműve MAJAKOVSZKIJ: JGAZ EMBERI törekvés 1 életművet alkotni, olyat produkálni, amelyben életünk legszebb gondolata, álma, áb­rándja ölt testei. Életmű. Kinél impozáns szo­bor, kinél mindent felülmúló gép, szép épület, vagy az élet tapasztalatait sűrítő regény. Legtöbbje önálló alkotás, amely egyedül szerzőjének hoz elismerést, dicsőséget, de van­nak olyan kollektív életművek is, amelyben egy-egy ember csak a kis csavar szerepét játssza, de mégis életművének vallja az egészet, mert leg­szebb álmait látja megvalósul­ni benne. Kiss György Tamás már 76 éves, de életművét még nem mondhatja késznek, teljesnek, bár nemcsak ő, de százmilliók munkálkodnak rajta évtizedek óta. Mégis bízik abban, hogy még gyönyörködhet a teljes szépségében, gazdagságában pompázó műben, a bőség és igaz emberség társadalmának — a kommunizmusnak teljes felépülésében, amelynek meg­valósulására szinte egész életét szentelte. Meg akarja érni azt az időt, s most a XXII. kongresszus után örvendeztetően közelebb került az életmű teljes megal­kotásának időpontja. Kiss György Tamás számára is el­érhető közelségbe került ez a társadalom. Ez megnyugtató számára, hiszen mindent meg­tett azért, hogy ezt megérje, hogy láthassa élete fáradozásá­nak gyülmöcsét; a nagy művet, a kommunista eszmék teljes győzelmét, amelyért mint any- nyian, ő sem sajnált erőfeszí­tést, áldozatot, munkát... Még az életét sem. Harcol. A hadifogoly tábor­ban, a murihanszki vasút épí­tésénél egyhangúan teltek a napok. Kiss György Tamás is két éve lakója ennek a tábor­nak. Tolmács az építkezésen. A napok egyhangúságát 1917 ok­tóberének végén rendkívül ese­mény töri meg. L — Nem jött meg az este nyolcórás vonat — röppent szét a szokatlan hír. S a vonat nem érkezik be kilenckor, éjfélkor sem. Reggel pöfög be egy sze­relvény, de milyen szerelvény, rajta az októberi forradalom katonái indultak a veszélyezte­tett helyekre. Kiss György Ta­más sebesen futott a barakok felé. Izgatott hangon kiabált be az ajtón: — Hé, emberek! Most már megkezdődött! Kitört a forra­dalom! IV ÉH ANY NAP MÜLVA már a Kun Béla szer­kesztette Vörös Újság járt kéz­ről kézre, s két hét után együtt masíroztak az októberi forra­dalom védelmére alakított, volt hadifoglyokból álló zász­lóalj. Őrparancsnok: Kiss György Tamás. Nemsokára, hogy áttért a „kommunista hitre”, megtör­tént a „keresztelő” is. Egyik es­te kicsapódik a barakajtó, há­rom rémült ember ugrik be rajta. — Betörtek a fehérek! Ria­dó! Két század azonnal harcra kész. Körülzárják a fehérek által elfoglalt gyártelepet, s az intervenciósoknak ágyúszőval adnak reggeli zenét. Kilencre vége a csatának. A vörösgár­disták, köztük Kiss György Ta­más, átestek az első tűzkereszt­ségen, amelyet még sok-sok csata követett. Váltakozó szerencsével foly­tak a harcok. Omszkot feladják a forradalmi csapatok, majd Irkutszk védelmére sietnek a nemzetközi brigádok. Ekkor már 1918-at írtak, s elkesere­dett csatákban egymás után verték ki a fehér ellenforradal­mi csapatokat, megerősített ál­lásaikból. Felszabadult Ir­kutszk is, de a csata végén a sebesültek között egy vérző fe­jű fiatalembert is vittek a sza- nitécek — Kiss György Ta­mást. Életét megmentik, de a sebhely ma is emlékeztet a régmúlt csatákra, azokra az időkre, amikor az ember vér­rel vázolta fel élete művét. „Lázit”. Sebes sodrású élete 1918-tól — amikor sebesülése után hazatért — itthon folyta­tódik. Családjának, magának, munkát, kenyeret, megélhetést követel, s lázítónak kiáltják ki, a csendőrök figyelmébe ajánl­ják. 1919. március 21. A forra­dalom hírére Pestre utazik. Rö­videsen a nádasdi laktanya po­litikai biztosa. A Tanácsköz­társaság helyzete nem könnyű. A proletár államot halálra kí­vánók Zsámbékon ráveszik az embereket, ne adjanak tejet, élelmiszert a fővárosnak. Kiss György Tamás mégy el hozzá­juk, s első szónoki kísérlete si­kerrel járt: a falu küldi az élelmiszert az éhező főváros­iak. Aztán Szentgothárdon agitál, s amikor a Tanácsköz­társaság csillaga lebukik, gyűjtőfogház, bujkálás, veré­sek, családi tragédiák nehezítik életét. Életművéhez mégsem lesz hűtlen, de a formázó, és most már nem a fegyver, ha­nem a munka. Mindent az emberekért. 1945. A horti dűlőben alacsony termetű, őszes ember mun­kálkodik. A holdvilág tétova fényt szór. Aki az éjszaka csendjét háborgatja, juttatott földjén dolgozik, mert a nap­palokat a falu ügyeinek inté­zésére szenteli. Még dörgött az ágyú 1944-ben, mikor hár­man kimondták a kommunis­ta pártszervezet megalakulá­sát a községben. Aztán jött a földosztás, a közügyek inté­zése, s földjére sokszor csak a családja, vagy ő maga éj­szaka jutott el dolgozni... Míg meg nem rokkant a megfeszí­tett munkában. Ekkor fizikai­lag könnyebb munkát vállalt a Nagy gombosi Állami Gaz­daságban, de társadalmi tevé­kenységét itt sem szüntette meg. Nyugdíjas létére sem. [VJ OST SEM NYUGSZIK. Háza előtt kényelmes kispad húzódik a kerítés tö­vében. Igazi nyugdíjasnak való hely, de a pad üres, bár a szép őszi napsütés csalo­gatja az embert a kis pad ölé­re. A házban Kiss György Ta­más lakik, de hiába keressük otthon. — Kertészkedik, parkíroz, virágokat nevel — halljuk fe­leségétől. — Nem nyughat. Munkát vállalt nyugdíjas létére, Miért nem nyugszik? Még nincs kész az életmű.,, A hírek azonban egyre biz­tatóbbak. Munka végeztével szépen berendezett lakásuk­ban erről beszélgetünk. Be­tegség halványított arcú asz- szonya néha-néha igazítja csak helyre a fürge beszédű öreget, öreget? Aki 76 éves kora ellenére dolgozik, akit nem tört meg a nagy zajlású élet, aki még most is részt vállal a nagy életmű elkészí­téséből, lehet azt az embert öregnek nevezni? Felélénkül, mikor az SZKP XXII. kong­resszusáról esik szó. Ügy be­szél a kommunista építés programjáról, mintha lelki szemeivel már látná a „zöld gallyat” a kommunizmus re­mekbeszabott épületén, a jel­zését annak, hogy felépültek a falak, szilárd alapon nyug­szanak, olyan alapon, amelyet egykoron társaival, vérével és munkájával tett szilárddá. De végül is ilyennek kép­zelte-e a nagy művet, mint amilyennek a XXII. kong­resszus körvonalazta? — Azt mondja, leírta helyeslő véle­ményét a világ kommunistái­nak nagy tanácskozásáról, a kommunista építés program­járól, azzal a gondolattal, hogy elküldi lapunknak, aztán mégsem tette postára. — Azokat a nagy érzéseket úgyse lehet papíron vissza­adni, amikor az ember lát­ja, nem hiába törte magát egész életen át, ezzel magya­rázta meggondolását, majd visszatérve az emlékekre, megjegyezte. — Már látjuk, hogy akik meghalták ezért az ügyért, nem hiába véreztek. Jó érzés, hogy megérhettük azt az időt, mikor az emberek a küszöbre, a kommunizmus küszöbére te­hetik lábukat. A KÜSZÖB ... Idáig már eljutottunk és az utolsó lépéseket százmilliók teszik meg, nem olyan kevesen, mint az elsőket tették 1917 októbe­rében. És a százmilliókhoz igazítja lépteit Kiss György Tamás is, aki vérével, mun­kás életével járult hozzá e nagy, kollektív életmű meg­alkotásához, s amelyen most is munkákodik... Mert az életmű még nincs teljesen befejezve. Kovács Endre OKTOBER 1917-1926 Szemtanúk a nagy tettek országáról — ELŐSZÖR 1945-BEN jár­tam a Szovjetunióban. Hadifo­goly voltam, a Volga menti nagy vidéki városban. Hajó­gyárban dolgoztam, aztán Do- nyec-völgyi szénbányákban ... Hudák Imre, a Termelőszö­vetkezeti Tanács Heves megyei megbízottja a 16 évvel ezelőtti évekre emlékezik. Az egykori besenyőtelki napszámos-cse- lédembert messzire sodorta a háború vihara. — Abban az időben fegyvert gyártottak a szaratovi kis mű­helyekben is. A lakosság ron­gyos és éhes volt, sokszor tő­lünk, a foglyoktól vettek ke­nyeret, mert mi megkaptuk minden nap a fejadagot, de a civil lakosságnak nem mindig jutott. A kirakatok, az üzle­tek jóformán üresek voltak. De a szovjet munkások és parasz­tok dolgoztak, fanatikus hittel és akarattal. Azt mondogatták, hogy azok helyett is nekik kell elvégezni a munkát, akik Ber­lin felé menetelnek és azok helyett is, akik már meghaltak a nagy honvédő háborúban. Hudák Imre akkor a szovjet munkások egységét, áldozat­kész hazaszeretetét, a vezetők emberséges magatartását cso­dálta. A nagy szocialista or­szág technikai-gazdasági előre­Kiváló dolgozó Podani István, a Petőfibányai altáró gépüzemének vil­lanyszerelője, nyolc éve dolgozik a szakmában. Mint tanuló kezdte ezt a munkát és hogy jól elsajátította szakmáját, bizo­nyítja a kiváló dolgozó kitüntetés. Képünkön az F—4-es fej­tőgép szekrény szer élésén dolgozik* haladásáról 1945-ben egy hadi­fogolynak csak szórványos megfigyelései lehettek. Külön­ben is a szörnyű háború, az ellenség vandál pusztításai alig kíméltek meg valamit. — A FOGSÁGBÓL 1948. nyarán kerültem haza. Ponto­san három év múlva, 1951-ben egy parasztküldöttséggel láto­gattam el a Szovjetunióba. Grúziában akkor már többnyi­re kombájnnal arattak, de aho­vá gép nem jutott, ott elővet­ték a kaszát. Akkoriban ná­lunk az élelem kevés volt és szűkiben voltunk iparcikkek­nek is. Grúziában csodás ter­mést takarítottak be, pótolták a jószágállományt. Olyan vi­rágzó élet és jólét volt a kolho­zokban, hogy küldöttségünk 15—20 holdas egyéni gazdái csak tátották a szájukat. ízlel­tük a finom grúz borokat, de leginkább azon csodálkoztam, hogy a dagesztáni kolhozpa­raszt ismerte a tokaji borokat. Még részletesen elmagyarázta, hogy az ő hegyeik ugyanolyan vulkanikus eredetűek, mint a magyar borvidék. Csak náluk több a napsütés. Talán ezért erősebbek az ő boraik. 1951- ben termelőszövetkezeti elnök voltam. Sokat tanultam a négy­hetes úton. De abban is biztos vagyok, hogy a küldöttség egyéni gazdáit minden agitá­tornál jobban meggyőzte az, amit két szemükkel láttak, sa­ját fülükkel hallottak. — Aztán pár év múlva, 1959- ben láttam a moszkvai kiállí­tást. Micsoda szerszámgépek, teljesen automatizált gyárbe­rendezések és különféle mű­anyagok. Nem lehet azt így elmondani, azt látni kellett volna mindenkinek. De ha a gazdag program nem siettetett volna bennünket, órákig elnéz­tük volna Moszkvában a Pe­king Szálló melletti építkezé­seket. Amikor megérkeztünk, éppen akkor kezdtek hozzá egy nagy lakótömb építéséhez. Mennyi gépet hoztak. Torony­daruk, dózerok, különféle szál­lítószalagok, vakológépek és fel se tudnám mind sorolni. Nagy négyszög alakú teret fog­tak be, alapot ástak, betonoz­tak, faházakat és régi utcaré­szeket bontottak le. Ajtóstól, ablakostól egész szobafalakat, kész fürdőszobákat emeltek be. A negyedik emeleten még fel­menő falazást csináltak, a har­madikon végeztek a villanysze­relők, a másodikon már égett a villany, a legmodernebb gé­pesítéssel éjszaka is vakoltak. Ugyanis három műszakban dol­goztak ezen az építkezésen. TIZENKÉT NAP alatt elké­szült a négyemeletes déli szárny. Ebben az épülettömb­ben volt üzlet, mozi, és klub, orvosi rendelő és vendéglő. De kolhozokban is jártam újra. 1945 és 1948 között, fogoly ko­romban több kolhozelnököt is­mertem. Ezek gyalog jártak, mert nem volt jármű, 1959-ben a vendéglátó kolhoztagok saját autóikkal jöttek értünk. Meg­ismertük családjaikat is. Sokan kérdezgették a fiatalokról: mérnök, agronómus? A szülők nevetve bizonygatták, ah, de­hogy. Traktorista, állattenyész­tési brigádvezető. Remekül gé­pesítették a kolhozokat, kiváló tehenészeket láttunk. Legjob­ban talán a gyapotszedő gép tetszett a mi küldöttségünknek. A sorok között ment az érdekes gép és karjaival pontosan oda nyúlt, ahol a gyapot fehérlett. Micsoda búzatáblák és milyen kukoricatermést láttunk ott. A szovjet munkások szorgalma­sak és fegyelmezettek. Biztos vagyok abban, hogy megnye­rik a békés gazdasági versenyt. Hiszen sikeresen teljesítették az előző két programot, siker­rel fog járni a harmadik prog­ram is. — Mi a biztosíték erre? A Szovjetunió mérhetetlen anyagi erőforrásai, az új technika, a forradalmi tudományok és a gyakorlat egysége, Gagarin és Tyitov hőstettei, a szovjet munkásság forradalmi lendüle­te, céltudatos akarata. A XX. és a XXII. kongresszus -után tisztultabb légkörben, Lenin eszméit, a párt szavát soha nem látott egységben követi a nép. Most 44 éve csak a leg­jobbak és a legmerészebbek hitték, hogy győz a forrada­lom. ES GYŐZÖTT. Először csak egy országban, a belső ellenség és az intervenciósok minden erőfeszítésével szemben is győ­zött És győzni fog az egész vi­lágon. F. E. Ha benned már nem lobog láng, ha szívednek heve sincs, komszomolcok. komszomolkák hangjaival egjre szítsd! Napok sofőrje, motorja az időt sebesen hajtja, s mégis mintha csak ma volna tegnapi harcok viharja. Jönnek... Kit köpeny, kit ujjas melegít. A hír „Győzelem” A Szmolnijon túl a gát. Amott Iljics és szónoklat, de itt géppuska hallatja szavát. A világot ma megtöltik más emberek, már a tízéves pionír októberi dolgokat olyképp emleget, mintha ősidőkről szólna a hír. Naggyá nő az idő mólója, a napok hulláma néki neih árthat Szurokbajszű a tegnap Komszomol-golytói-', az ifjúsági ma már párttag. S a párttag, amíg ellene törtek a burzsoá róka-seregek, a dolgokba bizony belegörbedt. megkopaszodott, megöregedett. És a fal tövében, a Kreml alatt: vezetők, kik kidőltek, ( kiket megöltek, s ugyanott lágyan ringatja a falat üdvözlete száz még leigázott földnek. A falon porlepte, néma a kőnaptár cement-szája, de ezen a vörös napon még ma feltámad az évek legendája, Lesznek zászlók, nem templomiak, és golyó fütyül majd a zászlók felett, ajkakon „Fel, fel, ti rabjai” riad, és nem himnusz lesz, de harc, induló menet. Már ősz szakáltal rohan a korunk, és újabb évek is majd messze tűnnek, mi mindenképp megfiatalodunk, ha jő az októberi ünnep. Hogy benned mindig lobogjon láng, ne hulljon, ne hüljön és lengjen is. a komszomolcok és komszomolkák harsány hangjával egyre szítsd! Kommunista szülők tanácskozása az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban Szombaton délután öt órára az egri Gárdonyi Géza Gimná­zium tanácskozásra hívta ösz- sze a kommunista szülőket. Egerből, Hevesről, Besenyőte­lekről és a megye különböző vidékéről jöttek össze a szü­lők, akik nagy érdeklődéssel hallgatták meg Papp Sándor gimnáziumi igazgató szavait, aki ismertette a fiatal gimná­zium eddigi eredményeit és többek között szólott arról, hogy a Gárdonyi Gimnázium­ban érettségizett diákok közül már három a moszkvai mű­szaki egyetemen tanul, de a hazai egyetemekre került if­jak is nagyszerűen megállják helyüket. Beszélt a gimnázium igazga­tója a világnézeti nevelés problémáiról, a gyakorlati ok­tatásról is és a nevelők nehéz, nagy türelmet igénylő mun­kájához kérte a kommunista szülők segítségét. A tanácskozáson megjelent szülők igen alaposan és fele­lősségteljesen szóltak a problé­mákhoz és hozzászólásaikkal jelentős mértékben járultak hozzá az iskolai oktató-nevelő munka előrébb viteléhez. A tanácskozás végén a KISZ-szervezetet patronáló ta­nár, Kalina elvtárs beszélt az ifjúsági szervezet működésé­ről, tevékenységéről, örömét fejezte ki, hogy a kommunista szülők a jövőben fokozottab­ban segítik majd elő a nevelés ügyét. Sz.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom