Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-24 / 277. szám
4 NÉPÚJSÁG 1981. november 84., péntek Forgácsok A büszke párizsiak — hallom, — ma is nagy kedvvel idézik Victor Hugo egy mondását: „Párizs egyértelmű a Kozmosszal!” Nono...! Ahhoz francia Ga- garinok és Tyitovok kellenének! ★ Jókai Mór, a nagy iró mondta: „Sok nő erényes és hűséges is tudna lenni, ha ez divatba jönne!” A nők hibájából kimondott válások statisztikai adatai bizonyítják: a hűség és az erény divatja korántsem örvend olyan népszerűségnek, mint teszem azt, a csíknélküli nylonharisnyáé. (—kyd) FIGYELEM! Elveszett Egerben egy értékes jelvény. Kérjük a megtalálót, a megyei tanács művelődésügyi osztályán adja le — jutalomban részesül. — MEGKEZDTÉK az aba- sári Rákóczi Termelőszövetkezetben az oltványvesszők kiszedését, csomagolását, és elszállítását. A termelőszövetkezet tagjai a száraz időjárás ellenére is jó eredményeket értek el ebben a termelési ágban. — A HEVES megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya és a TIT Heves megyei szervezete rendezésében kerül sor ma este hat órai kezdettel a „Művészet — esztétikai esték” előadás-sorozatának első előadására, amelyet „Művészet és társadalom” címmel E cseri Elemér művészettörténész tart az Egri Városi Kultúrház klubtermében. — ŰJ, KORSZERŰ mosdó, fürdő, és öltözőhelyiség építését kezdték meg a Mátrai Ásványbánya Vállalat kőbányájában.- A VÖRÖSKERESZT Heves megyei bizottsága és a hatvani járási Vöröskereszt bizottsága közös értekezletet tartott a napokban Hatvanban. Ezen az értekezleten megbeszélték az önkéntes véradók táborának toborzását és elhatározták, hogy ennek érdekében a hatvani járás üzemeiben, községeiben és termelő- szövetkezeteiben propaganda előadásokat tartanak. Esteledik a faluban... ESTELEDIK. A párás, ködös levegőben egyre közelebb lát csak az embeí, ahogy lefelé halad a dombon, az ONCSA- házak előtt Noszvajra. Mindenütt világos ablakok és kígyózó kéménycsíkok árulkodnak arról, hogy a napi munka után együtt a család, hogy a jó meleg otthonokban folyik az élet. A KISZ-otthonban világos van, s ahogy belépek, szinte mellbevág a — hideg. — Miért nem fűtenek be? — kérdezem Csúf or Tibor KISZ-titkárt, aki sapkában, sálban pingpongozik. — Nincs fűtőnk. Meg nem is fázunk, még fiatalok vagyunk. — No, a második résszel egyetértek, de talán senkinek sem esik le a gyűrű az ujjárói, ha befűt?! — nézek szét a fiatalok között. Csendes mormogás a válasz. Én nem akarok beteg lenni, így hamar otthagytam a „hajlékot”, s azon gondolkoztam, nem azért kong-e az ürességtől, mert barátságtalan? Megnyugtattak, hogy a gyűlések idején, meg egy-egy klubesten be van fűtve. Még szerencse... Szemben, a szép új tanácsháza ablakai is világosak, pedig már hétre jár az idő. Mit csinálhatnak még mindig a tanácsiak? A termelőszövetkezet irodájában sűrű, vágnivaló füst gomolyog — brigádeligazítás van. Ahogy meglátnak, megint felvetődik a Népszabadság egy nemrégen Nosz- vajról megjelent cikke, úgy éreztem, ha erősen bírált is az az írás, a noszvajiak a jót, az előremutatót tették belőle magukévá. Megmutatkozott ez ezen a kis eligazításon is, amelyen már a szervezettség és a vezetők iránti bizalom jegyében osztottak ki a munkát. ALIG JÄR EMBER az utcán. Itt-ott fordul meg utánunk egy-egy kucsmás ember, nem szokták télen a faluban az idegent. Az iskolában csend van. De az iskolához ragasztott igazgatói lakásból hangos zene szűrődik ki. Már-már arra gondoltunk, hogy... De nem. A kicsi Balázs Erzsi, a család szemefénye beteg, s apukája előszedte a rengeteg lemezt, azzal szórakoznak. A nagyapa is eljött, s amikor elhallgat a zene, egykettőre feloldódik a hangulat. Egyszerre hideg csapódik a konyhába. Pataki Zoltán, a tsz könyvelője, meg Asztalos Sándor tanár lép be. Gyanús nekem, hogy éppen négy férfi gyülekezett össze! — Ugye, ultiparti készül? — érdeklődöm. — Hát... húzza a szót a számtantanár... — az lenne. — Ha hagynának! — neveti el magát Balázs bácsi. Értem én a szót! Hát persze, hogy jólesik egy kis esti szórakozás. De hát a magam részéről még a kártyát se ismerem, ezért, bármennyire készülődnek, egy kicsit még a vadászatra terelem a szót. Lelkesen kezd mesélni a két nagy vadász, Balázs Ernő, az iskolaigazgató és Balázs bácsi, az édesapja. Nehéz lenne eldönteni, hogy ki a jobb vadász, mert Balázs bácsi megfontolt, a fia meg vakmerő. Valahogy így alakult ki a beszélgetés során legnagyobb szenvedélyük. NO, DE >ÖK MÄR vígan ultiztak, amikor a fő úton egy régi tanítványommal találkoztam, Pintér Bélával. Csoda-e, hogy nem ismertem meg? Hiszen azóta a gyerekből szakmunkás lett, s a mosolygó arcot megférfiasította a bajúsz. — Hova, merre? — hajolok ki a kocsiból. — Nagyanyámék disznótorába! — húzza össze fázósan a kabátját, s mivel magunk is kíváncsiak voltunk erre a hamarj torra, begyömöszölte magát a kocsi melegébe. — Jó estét kívánunk a vendégnek! — fogadnak szíves szóval a nagy napi munka után asztalnál ülők. — A háziasszonyt dicséri a remek hurka! — fordulok özvegy Pintér Sándorné felé. — Aj, kedvesem! A hentest! A hentest kell dicsérni! Az asszonynép ilyenkor csak szaladgál, kéz alá ad. A rokonoknak nem esik jól felállni, hiszen olyan jó a hurkaszagú melegben poha- razgatni. Csak az ikrek álmosak, a két kislány, hol az egyik, hol a másik nagymama ölébe hajtja a fejét. Kiszaladgálták magukat, most már aludnának. Mi azért csak felkászálódunk, sürget az idő. Már majdnem elértük Síkfőt, de még egy barátságos, hívogató szóra megálltunk Jordán Vilmoséknál. — Hajaj! Hamar lesz hajnali három! — mondja a MÁV- AUT kalauza, aki itt lakik Noszvajon, de azért nem látszik meg rajta, hogy ezt igazán így is gondolja. — Megszoktam már, oly régen csinálom! Hanem, tessék csak megnézni, hogy megnőtt a fiam! Már harmadikos! — hámozza ki a korán lefekvő gyereket a dunnából. — Már harmadikos vagyok! — vágja a ki nem mondott kérdésre a fekete szemű gyerek. EGRI VÖRÖS CSILLAG Egy katona; meg egy fél EGRI BRÖDY Esterina GYÖNGYÖSI PUSKIN Tiszta égbolt GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A szerelem és a másodpilóta HATVANI VÖRÖS CSILLAG A kalandor HATVANI KOSSUTH Szerencsés Tóni FÜZESABONY Rocco és fivérei HEVES A legénylakás pétervasaha Nincs előadás Kiskörén este 7 órakor: Montmartrei ibolya Tamaőrsön délután 4 órakor: Lampionok ünnepe HÄT IGEN. Megnőnek a gyerekek! És más körülmények között nőnek, nem úgy, mint az öregje! Az új házak sora már feledteti az ONCSA- sort, s a televíziót néző gyerekek nem is képzelik, mi mindent hozott számukra a jelen, s mit hoz a jövő! Adám Éva Újabb bolondéria A floridai állami egyetem hallgatói furcsa rekordot állítottak fel: Az egyetemi diákszállás két ember számára berendezett szobájába nem kevesebb, mint 215-en zsúfolódtak be. 1961. NOVEMBER 24., PÉNTEK: JANOS 120 évvel ezelőtt, 1841 novemberében született SCHULEK FRIGYES építész. Bécsben és Párizsban tanult, majd Pestre került, ahol Steindl Imrének az új városháza építésében segített. Mint a Műemlék Bizottság építésze, 1873- tól a Mátyás-templom újjáépítését, majd a visegrádi vár helyreállítását vezette, ö építette az 1903- ban felavatott Halászbástyát és a Jánoshegyi kilátót. Neves szakíró is volt, a középkori építészetet tanulmányozta. 15 évvel ezelőtt, 1946-ban e na- Schulek Irigyes pon halt meg MOHOLY-NAGY es a Halaszbastya. LÁSZLÓ festő, grafikus és építész. Ifjúkora óta külföldön élt, német főiskolákon, majd 1937 óta a úhicagói iparművészeti főiskolán tanított. A grafika minden ágát művelte, az építészeti tervezésben merész kísérletező és az absztrakt irány jelentős úttörője volt. Szúrni, ocLQip nem színed Borzadva olvastam a Népszabadság legutóbbi számának tudományos rovatában, hogy a dohányzás a legöngyilko- sabb emberi tevékenység, hogy nincs olyan szerve, része, zsigere, sejtje az emberfiának, amelynek ne okozna tetemes kárt a nikotin. Az első soroknál még kedélyesen fogtam fel a dolgot: — Ugyan, már megint kezdik... Most a cigarettát szúrják ki! — legyintettem fölényesen, de miután elkezdtem, olvastam tovább. Egyre komorabb arccal, egyre szárazabb torokkal, s ültömben is remegni kezdett a térdem. — Borzalmas — sikoltott fel bennem a rémület és éreztem, hogy arcomat elönti a hideg veríték, hogy végtagjaim vérellátása kezd a minimumra csökkenni, s szívemben vérrögök képződnek. — Nem, ne ily halált adj, istenem! — dobtam el undorodva kezemből a cigarettát, s feltűnt nőm és gyermekem arca, amint ott ülnek ravatalom mellett és ríva átkozzák a nikotint, amely kora öregségében vitte sírba családjuk fényét és fenntartóját. — Nem, nem — mondtam még egyszer. Én nem teszem tönkre sem magam, sem családom, nem leszek többé hajlandó a cigaretta mérgező füstjével tönkretenni tüdőm és minden belsőségem. Uramég, én naponta 140 milligramm nikotint veszek magamhoz! Ettől egy rinocérosz-család kimúlik azon mi- nutomban, amint elszívja egy slukkra ezt a rengeteg mérget. Voltaképpen nekem már régen halottnak kellene lennem, voltaképpen én csoda folytán élek és csoda, hogy élek. Meg kell becsülnöm ezt az ajándékba kapott életet, éljek én, halál a nikotinra, halál a cigarettára, halál a halálra! Mondtam és el akartam dobni a Kossuthot, zacskóstól együtt. S ekkor, megakadt a szemem az ismert hirdetésen: „Szívjon időnként Symphonia cigarettát!” Elolvastam még egyszer. Nem tévedés. Engem a magyar állam dohányipara arra ösztönöz, hogy időnként a Kossuth mellett szívjak Symphonia cigarettát is. S engem, a magyar állam egyik újságja halálra rémiszt, hogy sem időnként, sem soha ne szívjak se Symphonia cigarettát, se Kossuthot, de még indián békepipát se. Most ülök, s mardos a kétely, a tanácstalanság. Kinek higgyek? Szívni, vagy nem szívni, ez itt a kérdés. S ezt jól meg kell fontolni. Rágyújtok egy Kossuthra; mert így jobban megy a gondolkodás... (egri) VWWWNA. — Mi?... Mi baj van?... — Ébredj!... Nincs baj... Írd alá... Vége az ausztriai kódorgásnak... Ezután jól élünk... — Hagyj ... — Ébredj, nem érted?... írd alá... franciaországi letelepedést kérünk... Tudod — súgta 5. — És az önök poharai? — Igyanak csak. Ez a bor kizárólag az önöké. Jó francia bor. Kóstolják meg. Valóban kitűnő volt az íze, zamata felséges. S mindkettőjüknek olyan jó kedve kerekedett tőle! Nagyot haraptak a sonkából, a sajtból, majd Gazsó hamarosan a kanál után nyúlt. Töltés közben egy kicsi a pohár mellé löttyent. — Oda se neki — feltápász- kodott. — Kedves francia vendéglátóink egészségére. Odanyomta poharát Vöröséhez. Egy kevés ismét kilöty- tyent belőle. Fenékig ürítették. Vörös szeme csillogott. — Es önök — fordult a franciákhoz — nem akarnak velünk inni? A boldogságunkra? A boldogulásunkra .. . ’ — Hát, ha megkínálnak ;.. — Hehe, ez jó ... hallod pajtás? ... ha megkínáljuk ebből a borból... amit ők adtak ... Hót persze, hogy megkínáljuk... mi az, hogy megkínáljuk ... Poharakat ide ... Előkerítettek három poharat, s Vörös mindegyikbe töltött, végül sajátjukba is löty- tyintett — Hót ez meg micsoda marhaság — nevetett — kanállal szedni a bort... Nálunk üvegből töltik a pohárba ... — Itt igy szokás — szólt közbe Bőgős —, tanuld meg, hasznát veszed. — Hasznát veszem? ... He- hehe ... Egyébként... Aranyos Bőgős úr... sohasem felejtem el jóságát... Odahajolt hozzá, megölelte, megcsókolta. Bőgős alig tudott kiszabadulni karjaiból; — No akkor — tápászkodott fel ismét Gazsó — a franciák és Bőgős úr egészségére. Mindenki fenékig ürítette poharát. Vörös a franciákhoz fordult. — Monsieur izé..i — Harry. — Monsieur Harry.. kaphatnék még:.. abból az aranyos cigarettából? Parancsoljon. Rágyújtott. Mozdulatai bizonytalanok voltak, cigarettájával alig tudta célba venni a feléje tartott öngyújtó lángját. Nagysokára sikerült. Hirtelen leült, nagyot huppant a puha fotelben. Haja a szemébe lógott. Az egyik francia apró fejbólintással jelzett Bőgősnek. Az hunyorított. — ízlik a cigaretta? — fordult kedveskedve Vöröshöz. — Igen..: — Es a bor? — Haha... Bőgős úr ... kimondhatatlanul ... — A koszt jó volt? — Látja!... jóformán semmit sem hagytunk belőle... — Szóval, jó ellátás volt... — Az, bizony isten... — Az osztrákok nem tudnak — Az osztrákok? — Vörös köpött egyet. — Hát akarod, hogy ezután is ilyen jó dolgod legyen? — Hogy akarom-e? Hát hogy kérdezhetsz ilyet... földi? Hogyne akarnám... Hiszen a nóta is azt mondja, hogy... Már ezután úgy élem világom, Kis kalapom a bal szemembe vágom... Felemelte poharát. — Igyunk pertut. Szervusz, Bőgős úr!... — Szervusz. Vörös az asztalra koppintottá az üres poharat. — De jó... borotok van ... az anyátok istenit... — Mindig ilyen dolgod lesz húzódott hozzá közelebb Bőgős — csak írd alá ezt itt. — Mi... mi ez? — Francia letelepedést kérsz benne. Elmégy Ausztriából. Az osztrákok nem tudják a j övödet biztosítani. A franciák mások..: Hiszen magad is látod. Az osztrákok okozta több napos szenvedésteket, nyomorúságtokat a franciák szüntették meg. Adtak nektek mindent... és adnak is. Hazát, munkát, megélhetést... Csak írd alá... Franciaország nagyhatalom. És gazdag, nagylelkű ... Itt írd alá ... Vörös nagynehezen aláírta nevét, majd Gazsót rázogatta. — Mi van veled? .. . Berúgtál vagy alszol?... Ébredj... fed alá te i&... Gazba felijedt — onnan már könnyebben kijutunk Amerikába is... Gazsó ásított, nagy nehezen felállt, kezébe vette a tollat, s alákaparta nevét. Rendben van, fiúk — hajtogatta össze Bőgős a lapokat — most pedig elmentek aludni, úgy látom, álmosak vagytok... — Helyes... de bort... viszünk magunkkal... Vörös a hóna alá fogta a borostálat, majd ügyetlen pukedlit csinált, majdnem elesett. Egy katona vezette őket az első emelet egyik tágas szobájába, amelyben több ágy sorakozott egymás mellett Gazsó végignyúlt egyiken, csak úgy ruhástól. A katona még megmutatta a fürdőszobát, amely a hálószobából nyílt, majd kiment. Kulcsra zárta maga után az ajtót, de ezt amazok nem vették észre... Vörös egy pohár bort még benyakalt, aztán ő is lefeküdt. Hamarosan egyenletes szuszo- gás jelezte, hogy két elfáradt, kimerült ember alszik mélyen, nagyon mélyen..: Az éjszaka folyamán többször nyílt szobájuk ajtaja, többen jöttek-mentek, de ők semmit sem tudtak... V. Gazsó reggel zúgó fejjel ébredt. Próbálta rendezni gondolatait; alig sikerült. Az este... igen, az este volt valami, de mi? Aludt ót vagy álmodott? Olyan zavaros minden ... Ittak, ettek... Igen, ittak és micsoda bort!... Úristen... Hát persze... azonnal megártott. Fáradtak, elgyötörtek voltak... napok óta nem ettek... hát hogyne ártott volna meg? De mi volt aztán? Mintha alá is írt volna valamit? De mit?... Eh, ez az átkozott fejfájás!... Hol van Vörös? Nagy nehezen felült. A szomszéd ágyon feküdt valaki, arcán horzsolás nyomai, sze— Hát Bőgős lakásán... — Nem hiszem. Nézz körül... Ebben a pillanatban nyílt az ajtó. Egy katona és kát szakácsforma lépett be. — Á... Jó reggelt, jó reggelt — köszönt a katona — , itt a reggeli. — Egyébként hogy aludtak? — Köszönjük, jól, mormogta Gazsó. A beszélgetésre a többiek is kidugták fejüket a paplan alól. Borzasak, kábultak voltak, s kissé értelmetlenül néztek szét A katona nevetett. — Persze, álmosak. .' Éjfél után feküdtek le. De nemsokára fontos munka vár önökre. No, reggelizzenek meg, jó étvágyat! Amint a vendégek kimentek, Gazsó az asztalhoz lépett. Jó, bő reggeli volt rajta, s legalább u húsz embernek való, pedig csak hatan voltak összesen. Az ám, a többiek! Csendben készülődtek, egymásután mentek ki a fürdőszobába, s készülődtek a reggelihez. Amikor valamennyien a szobában voltak, Gazsó megkérdezte: — Fiúk, van közietek magyar? Egy vézna, álmodozó szemű fiú jelentkezett. — Én az vagyok. Lovász Béla a nevem. (Folytatjuk! me alatt nagy kék folt. De hiszen ez nem Vörös! Mi ez? Ügy emlékszik, csak kettőjüket hozták fel este a szobába ... Vagy téved? ... Megdör- zsölte szemét. Hirtelen a másik oldalra fordult. Ä baloldali ágyon ismeretlen valaki aludt Gazsó felugrott. A legutolsó ágyon megtalálta Vöröst. — Jóska... Jóska...! — Ha... — Jóska*.. Hol vagyunk!
