Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-13 / 242. szám
4 N EPÜ JS ÁG 1961. október 13., pé"'k Nono! Kérem! Szombaton reggel a hatvani txLsútállomásról magatehetetlen részeg embert szállított be a mentőautó a kórházba. A kezelés után kijózanodva azon kezdett gondolkodni, hogy bizony sokba kerül neki ez az éjszaka, s a gondnokkal beszélgetve azt akarta bebizonyítani, hogy ő beteg volt, s azért szállították be. — Igen, ha valaki részeg, az egy kicsit beteg is — mondja a gondnok. — Nono, kérem, én nem voltam részeg, csak berúgtam! — disztingvál nagy derültség közepette a péceli ember. Minden hiába: boros derűre — pénzes ború! (á) — FOTOPÄLY ÄZATOT hirdet az egri Városi Művelődési Ház foto-szakköre. A december 1-ig beküldendő színes és fekete—fehér fényképeket a szakemberekből alakuló zsűri bírálja el. A SARUDI Kossuth Termelőszövetkezet ez évi áruértékesítési terve 500 hízott sertés értékesítését írja elő. A szövetkezeti tagok eddig 210 sertést adtak át már az államnak, de a hátra levő mennyiléget is hamarosan leszállítják. — A HAGYOMÁNYOKHOZ híven, az egri Dobó István Tsz nőbizotísága, szőlőkoszorúval ajándékozta meg az Egri Városi Tanácsot. m a gyöngyöshalászi termelőszövetkezeti tagok az elmúlt hét elején kezdtek hozzá 427 hold szőlő szüreteléséhez. A bő termést előreláthatóan a jövő hét első napjaira teljes egészében betakarítják. — AZ EGRI SZMT Kultúrotthon szabás-varrás tanfolyama október 17-én kezdődik. — A HEVESI járás termelőszövetkezetei a legutóbbi jelentés szerint 6500 holdon végezték az őszi búza, 900 holdon a rozs, 650 holdon az őszi takarmánykeverék, és ötezer holdon az őszi árpa vetésével, őszi árpából több mint ezer holddal vetettek többet, mint ahogy azt tervezték. — OKTOBER 20-ÄN tartja alakuló gyűlését az Egri Városi Művelődési Ház társadalmi vezetősége. I Dramatizált felolrasás, yagy igazi dráma A színpad két arasznyi, előtere téglából kirakva, deszkájának minden szála haragban egymással. Tartuffe csak testhez szorított kézzel beszélhet, mert véletlenül, egy szélesebb gesztusnál szájba vágná Orgon urat, ezt pedig tiltja Moliére: a színpadon csak a szellem csatázhat. A nézőtér, ha éppen nem is zsúfolt, de élvezi az előadást, a „színpad”, amely éppenhogy nagyonis zsúfolt, nem élvezi az előadást. A színpad, azazhogy inkább a színészek kínlódnak, vergődnek: vitázik bennük a hivatástudat és a küldetés, amely egyébként szépen és okosan megférne egymással, de most... Most perben és haragban van e kettő. Történetesen a noszvaji kul- túrotthonban játszik az egri Gárdonyi Géza Színház társulata — ma. Holnap, igen, holnap jó lesz, mert olyan körülmények között játszhatnak, ugyancsak falun, ahol, ha nem is éppen korszerű — nem is kívánják ezt — de legalább annyira megfelelő a színpad, hogy nemcsak lehet, de tudnak is, vagy ha úgy tetszik, nemcsak tudnak, de lehet is művészetet adni. Nézem az előadást, beszélgetek a színészekkel, akik fanyar humorral mesélnek „kalandokat”, befűtetlen öltözőről, amikor kint csikorog a hideg, színpadról, amelyre feljárni vagy a nézőtéren, vagy a hátsó ablakhoz támasztott létrán lehet, s beszélnek olyan falusi előadásokról, ahol megforrósodott a szívük a sikertől, a barátságtól, attól az érzéstől, hogy nemcsak vinni akartak kultúrát, de a drága „csomagot” örömmel is fogadta mindenki ... Igaz, nem Déryné idejében élünk, s a magyar színjátszás ama hőskora ma már csak történelem, tantárgy a főiskolán, fejet hajtó tradíció. Autóbusz szállítja a színészeket, s csak a mi megyénkben nehéz lenne felsorolni azokat a községeket, ahol nem „szálúk”, de korszerű, vagy legalábbis megfelelő kultúrotthon, színpad várja a színház művészeit, ahol adva van a lehetőség, hogy ne csak „halljanak” Shakespeare-ről, vagy Moliére-ről, Csehovról, vagy éppen O’Neill-ről, de lássák is, valósággal beszívják is a dráma igaz levegőjét. Ugyanakkor azonban azt is el kell ismerni, hogy bár nagyszerű tetteket hajtottunk végre a kulturális forradalom e területén is, rövid lévén még az idő az abszolút győzelemhez, egész sor olyan kis községünk van, ahol a színjátszás, a művészi előadás legelemibb feltételei sem teremtődtek — még meg. De ezekben a községekben is van rádió, sőt televízió is. Tegnap, akit érdekel a színház, megnézte a TV-ben, talán éppen a Tartuffe-öt, egyik budapesti színházunk előadásában — a példa most csak tetszőleges — s ma megnézi kíváncsiságból az egri színház produkciójában. A vélemény már előre adva van! S nem is biztos, hogy erről a színház művészi színvonala, mint sokkal inkább a játszás lehetőségének hallatlan alacsony volta tehet. S bármilyen furcsán hangzik, még nem is ez a döntő! Még nem is a természetes színészi hiúság a fő gond. Mint sokkal inkább az, hogy ezeknek a községeknek lakói, valódi művészi átélés, a couleur locale helyett lényegében csak a szöveggel ismerkednek meg, a színpad varázsa helyett csak a drámaíró varázsával, amely lehet nagy és megkapó, de nem lehet a teljes és az igaz. A dráma csak a színpadon, a művész, a színész játékán keresztül válik és lehet igazán drámává! Hát akkor ezek a községek, mint Terpes és Noszvaj, Váraszó, vagy Űjlőrincfalva most már soha ne kapjanak színházat? Ezeknek a községeknek lakói, a helyi jószándékú műkedvelőkön túl ne lássanak színészt és játékot a színpadon? Nos, erről szó sincs. Az egyik megoldás adódik: a Kis Színpad, amelynek repertoárja, felszerelése lehetővé teszi, hogy olyan helyen is megforduljon és művészetet vigyen, ahol a tájszínpad már csak egyszerű dramatizált felolvasást tudna tartani. De még ennek a színpadnak is van, legalábbis egyelőre még van művészileg bevehetetlen vára. A megoldás talán ott keresendő, hogy a megfelelő kultúrottho- nokkal rendelkező községeket, s természetesen a három várost, valamiféle tájelőadási centrumnak tekintenék. Érdemes volna számvetést tenni, vajon mennyivel lenne jobb — és nemcsak művészileg, mert úgy feltétlen — gazdaságilag is, ha megszerveznék a közönségnek ezekre a helyekre való beutazását: színházi autóbusz néven és segítségével. Ebben az esetben ugyanis esetleg két, vagy három előadást is lehetne tartani, mondjuk Hevesen, a valóban megfél elő színpadon, a kényelmes, kulturált nézőtéren, s a környező, nem nagy távolságra levő községekből, lényegében fillérekért jöhetnének be a színházat szerető nézők. A színház nyilvánvalóan nemcsak művészi, • de gazdasági vállakózás is, érdemes lenne tehát ezt megfontolni, mert — s ezt rögtön hozzá kell tenni — a színház ugyanakkor nemcsak gazdasági, de színházi vállalkozás is: igaz művészetet adni az igaz művészet szomjazóinak. Hogy teljes legyen a kép, essék még szó arról is, hogy a községek kultúrotthonai, a kultúráért felelős vezetői — mert sajnos, még erre is akad példa — lehetőségeikhez képest teremtsenek a színészek számára olyan körülményeket, amelyek eleve elősegítik, hogy valóban jó előadás, siker koronázza a művészi vállalkozást. Rendesen kitakarított színpad, öltöző, befűtött kályha, megszervezett előadás, a közönség biztosítása — mindez nem ördöngösség, csak jó szándék, a művészet szereteté- nek a kérdése. A jó színház nemcsak a színészeken múlik. De az is igaz, hogy a színészeken is! Gyurkó Géza ® Mozik műsora ^ EGRI VÖRÖS CSILLAG Amerika egy francia szemével EGRI BRÖDY Az ifjúság keresztútjai GYÖNGYÖSI PUSKIN Egy katona, meg egy fél GYÖNGYÖSI SZABADSÁG öt töltényhüvely HATVANI VÖRÖS CSILLAG Rocco és fivérei HATVANI KOSSUTH Holnap felnőtt leszek HEVES Egy évig tartó út PETERVÁSARA Nincs előadás FÜZESABONY Pedro kapitány vidám hadjárata Csányban este 7 órakor: MONTMARTREI IBOLYA Zagyvaszántón este 7 órakor: TARTUFFE 1961. OKTÓBER 13., PÉNTEK: KALMAN, EDE Ma 80 éves EUGENIE COTTON francia tudós, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke. Tevékenyen részt vesz a békemozgalomban, 1950 óta a Békevilágtanács alelnöke. 1951-ben Lenin Békedijjal tüntették ki. 295 évvel ezelőtt, 1666. október 13-án halt meg FRANCISCO MANUEL MELÓ portugál író és költő. Érdekes műve az 1649-ben megjelent szatirikus költeményeket tartalmazó kötet. 80 évvel ezelőtt, 1881-ben e napon született CSATHÖ KALMAN író. Első regénye a Varjú a toronyórán. Csokonai életrajzát irta meg a Földiekkel játszó égi tünemény című regényében. Egyéb regényei a vidéki úri osztály életéről irt hamis illúziókat keltő írások. Legutóbbi művében, mint a Nemzeti Színház volt főrendezője, kiváló színészportrékat ábrázolt. EUGENIE COTTON NÁTHA - FÉLÁRON — Fő az egészség — mondta a szomszédom és elgondolkodva húzta fel a vonat ablakát, aztán visszaült a helyére. — Igen — düny- nyögtem újságolvasás közben. — Mert kérem, az emberek vigyázatlanok és felelőtlenek, semmit nem törődnek az egészségükkel. Fölpillantottam az újságból. — Hm... — mondottam kissé bizonytalanul, mert útitársam ingujjban, kigombolt nyakkal üldögélt a hűvös fölkében és egy üveg jegelt sört iszogatott. A vonat bedöcögött a Kál-Kápolna feliratú állomásra. Én éppen egy izgalmas bírósági tárgyalás menetét olvastam; az ügyész kérdezi a vádlottól, hogy a légyölő galócát paprikásán adta-e a feleségének, amikor kivágódott a fülke ajtaja és a reggeli hideg levegővel együtt bevágódott egy hatalmas köpeny és egy vastag sálba burkolt fej. — Kéreb széped, foglalt? — kérdezte a fej náthás hangon. — Nem — néztünk össze félénken az útitársammal és kezdtük megbánni elhamarkodott feleletünket, mert az új utas, miután otthonosan tüsszentett néhányat, kihámozta magát a köpeny és a sál szövevényéből és leült. Közel hozzánk, hogy ne fázzék. A vonat megindult. Az új utas orra is. Nagyot trombitált a zsebkendőjébe, aztán belepislogott az újságomba. — Ez a bai? = kérdezte, de nem várta meg a feleletemet. Tüsszentett. Nagyot. Olyat, hogy az újság kiesett a kezemből és felröppent a csomagtartóra. Az orromra pedig két jóképű spanyolnátha bacilus telepedett és elkezdtek be. szélgetni a madridi vegyes felvágottról. Másik úti. társam marokra fogta a saját orrát, azzal az elhatározott szándékkal, hogy Budapestig nem lélegzik. Hiába minden. Karja egy. szerre libabőrös lett, föl kellett vennie a kabátot Amikor jött a kalauz, láttam, hogy a belső harctól eltorzul az arca. A tüsszentéssel küzd. nem bírt vele. ösz- szeszoritott szája egyszerre bömbölve szétrobbant, felszabadultan és végtelenül náthásán. Én csak szipogtam. Azóta bízom a sors szeszélyeiben. Ű titársam teljesen náthás lett — egész jegye volt Nekem pedig csak = féláru..'. (kátai) 47. „Vajon nem tévedek-e? — gondolta, de nyomban el is hessegette ezt a gondolatot. — Mi fenyegethet? Vadállat? Miért éppen most tűnnének fel, amikor eddig nyomuk sem volt? Minden jel arra mutat, hogy Melnyikowal egészen véletlenül bukkantunk rá nappal az ,ugró gyíkra’. Valószínű, hogy ezek a veszedelmes Vadak csak éjszaka járnak vadászni”. Kámov jól emlékezett arra, hogy az állat szemeinek jellegzetes pupillái vannak, amilyenekkel csak az éjjeli ragadozók rendelkeznek. Mi fenyegetheti még? Nyilván semmi. Kámov gondosan megvizsgálta fegyverét, alaposan ráerősítette hátára az oxigéntartályt, jól meghúzta a szíjakat, hogy ne akadályozza sziklamászás közben. A szikla 50 méternyire lehetett a terepjáróhoz és legalább tíz méter magas volt. Csúcsáról jó messzire elláthat. A sziklát alaposan megrongálta az idő, viszont könnyebben feljut meredek oldalán. Kámov min- desesetre egy hosszú kötelet vett magához. „Csak a hegymászóbot hiányzik — gondolta. — De a marsbeli alpinizmus sokkal könnyebb, mint a földi.” Felhúzta a gázálarcot, kiszállt a gépből és jól bezárta maga után az ajtót. A kiszemelt sziklához menti Innen, közelről megállapította, hogy bár nagyon meredek az oldalfala, könnyen feljuthat a csúcsra. Az idő nagy rom- bólást végzett a sziklán, mély repedésekkel borította el. Több helyen nagy gránitdarabok váltak le róla. Csaknem a legtetején kiszögellés képződött, amelyre rá lehet dobni a kötélhurkot. Ez jelentősen megkönnyíti á felmászást. A második dobási kísérletét siker koronázta. A hurok erősen ráfonódott a kiszögel- lésre. Kámov felfelé kezdett mászni. Teste itt csupán harminc kilogrammot nyomott, de mégsem gondolta, hogy ez a nehéznek látszó mászás a valóságban ilyen könnyű lesz majd. Néhány perc alatt elérte a csúcsot. Állni nemigen lehetett rajta, azért leült, lábát annak a kiszögellésnek támasztotta, amelyre a hurkot dobta. Ebből a magasságból jól látszott a sziklák teljes panorámája. Kámov nyomban rájött, hogy elhelyezkedésükben semmiféle rendszer nincs. Természetes képződmények. Elnyomta csalódását, néhány felvételt készített és óvatosan megfordult, hogy lefényképezze a másik oldalt is. Alatta, a szikla lábánál kis üres térség látszott, amelynek átmérője húsz-huszonöt méter lehetett. Kámov, amikor lenézett, érezte, hogy hátán a hideg fut végig. Az egész sziklamente# terület tompán csillogott az ismert, ezüstszínű bundáktól. „Gyíkok!” Nagyon sokan voltak: Szorosan egymás mellett feküdtek a homokban, s valószínűleg aludtak. Furcsa, hogy nem szimatolták meg jelenlétét. Hiszen nagyon közel volt hozzájuk, amikor az előbb a szikla lábánál állt. Lehet, hogy ezeknek a marsbeli raggadozóknák nincs szimatjuk, amely oly fejlett földi testvéreiknél? Minél hamarabb le kell jutni innen, amíg alusznak. Kámov nem is sejtette, hogy tanyájukra csöppent, arra a helyre, ahol ezek a bestiák nappal rejtőzködnek. Elég, ha csak egyikük felébred, s megpillantja őt: útja odalent máris él van vágva.; Néhány gyors felvételt készített. Nem tudta visszatartani magát, hogy le ne fényképezze az alvó „gyíkokat” is. Ha odalent most földi vadállatok alusznak, ha mindez most a Földön történik, a fényképezőgép zárának kattanása nyomban felébreszti őket, de itt a Marson, a ritka levegő miatt, a hang rosszul terjed. A „gyíkok” továbbra is mozdulatlanul feküdtek. Kámov eltette fényképezőgépét és óvatosan lefelé kezdett ereszkedni a kötélhez. Csak még három-négy percig ne ébredjenek fel a vadállatok és 6 máris a terepjáróban i«afc Megfogta a kötelet és lenézett. Szíve hangosan kezdett kalapálni. Mintha egész testét a hideglelés rázta volna meg. Közvetlen azon a helyen, ahol „földet” kelett volna érnie, hosszú, ezüstösen fénylő testet pillantott meg. Látta a rája szegeződő zöldesszürke macskaszemeket, amelyek minden mozdulatát követték. A vad ugrásra készen lapult a „földön”: Vajon tud-e tíz méter magasra ugrani? Kámov előkapta pisztolyát, s tekintetét le nem véve a ragadozóról, ismét felmászott a csúcsra. Kár, hogy nem hozta magával puskáját. Ilyen kis távolságról telibe találná. Pisztolyával csak megsebezni tudja. Aztán meg a dörrenés természetesen felébreszti az alvó „gyíkokat”* Nem, lőni nem szabad. Hozzátapadt a sziklához. Igyekezett nem mozogni, csak ellenfelét figyelte feszülten. A ragadozó nem akart ugrani: A Somokban feküdt és merev tekintettel bámulta az embert. Ha a vadállat nem távozik el a sziklától, helyzete nagyon komollyá válhat. Teljesen lehetetlen leereszkedni a ragadozó szemeláttára. Váljon? De vajon mennyi ideig tarthat ez a várakozás? Kámov egyáltalán nem ismerte a „gyíkok” szokásait. Mennyi ideig tart a vadállat türelme? Milyen fokú a felfogóképessége? Megérti-e, hogy az embernek le kell ereszkednie? Egyáltalán, mire gondolhat a soha nem látott lényről, amely megjelent birodalmában. Ügy döntött, hogy nem csinál semmit. Vár egy félórát. Ha a „gyík” nem megy el, megpróbálja lelőni, vagy legalábbis a dörrenéssel elijeszteni. Talán a gyengén hallatszó lövés nem riasztja fel az alvó vadállatokat. Egyik perc telt a másik után.:. A tragikus helyzet ellenére nem hagyta el megszokott nyugalma. Higgadtan átgondolta, hogyan is törhetne ki váratlan fogságából. Ha felhúzza a kötelet, segítségével átmászhat a szomszédos sziklára, amely alig öt méternyire van tőle. Csúcsán hegyes kiszögellés látszik, arra könnyen rádobhatja a kötélhurkot. A kötél ötven méter hosszú. Marad meg belőle elég, hogy megismételje a dobást és továbbjusson. így egészen megközelítheti a terepjárót, aztán megkísérli lelőni a vadállatot, ha követi őt. S ha a többiek még nem értek oda, beugorhat a gépbe: Óvatosan maga felé kezdte húzni a kötelet. Vége nem messzire feküdt az állattól és Kámov kíváncsian várta, hogyan viselkedik majd a vad: A közelben mozgó kötél feltétlenül felkelti a ragadozó figyelmét: A „gyík” elfordította a fejét, de aztán nyomban ismét az emberre szegezte tekintetét. Ügy látszik, nagyon érdekesnek tartotta. De ekkor már az egész kötél Kámov kezében volt. Még mielőtt megvalósította volna kockáza- zatos tervét, úgy döntött, hogy megvárja, amíg letelik az általa kitűzött félóra. Talán a vad mégiscsak elmegy. E pillanatban úgy látszott, hogy reménye valóra válik. A „gyík” levette róla tekintetét; Lassan sétálni kezdett le-fel, a szikla lábánál, s Kámovnak úgy rémlett, hogy már nem is törődik vele. Talán már meg is feledkezett róla? Nagyon is lehetséges. (Folytatjuk.)
