Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-05 / 235. szám
2 NÉPÜJSAG l&él. október 5., csütörtök Megkezdődött a Nemzetközi Demokratikus Nöszövetség tanácsülése Szerdán a Gellért Szállóban mégkezdődött a Nemzetközi Demókratikus Nőszövetség takácsának budapesti ülésszaka. A világ rhinden tájáról érkézéit asszonyokat, lányokat — az egyes nemzeti nő- moZgalmak vezetőit — Erdei LásZlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöké üdvözölte. Forró* szeretettel köszöntötte Eugenie Cotton asszonyt, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnökét, Dolorés Ibárruri asszonyt, a haladó eszmékért, a haladásért küzdők élén álló hős asszonyt, valamint a nemzetközi nő- mozgálom más kiváló harcosait. Ezután bejelentette, hogy a Eugenie Co 1 Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a magyar asszonyok a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség megalakulása óta értékes támogatást nyújtottak a szövetségnek. — A közelmúltban — folytatta — csodálatos eseményeknek lehettünk tanúi: az emberiség történetében új lapot nyitott a két szovjet űrrepülő teljesítménye. A haladás üteme napjainkban rendkívül gyors. Ilyen körülmények között egyre többen ismerik fel, hogy semmiféle elfogadható ok nincs arra, hogy az egyik fajt a másiknál alacsonyabb- rendűnek minősítsük: egyre többen eszmélnek rá, hogy egyáltalán nem lehetetlen az együttműködés a különféle gazdasági és politikai rendszerű országok között. Az emberiség eddigi történelme azt mutatja, hogy mindig önkényes követelések keresztülvitele érdekében folyamodtak háborúhoz. Abban a pillanatban, amikor az ilyesfajta követelések alaptalanoknak tűnnek előttünk, a háború elképzelhetetlenné válik. A nemzetközi helyzet egyes kérdéseiről szólva a többi között a következőket mondotta: — A német kérdés nem európai ügy, hanem az egész világ ügye. Megoldása élet, vagy halál kérdése az egész emberiség számára. Ez a probléma tehát mindannyiunkat érint, éljünk bármely országban, tehát teljes mértékben tudatában kell lennünk felelősségünknek. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség feladata, hogy felvilágosítsa a nőket a veszély nagyságáról. A fegyverkezési verseny fokozza a háború veszélyét. Az a propaganda, amely azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy védelmet találhatnak a modern atomfegyverekkel szemben, igen veszélyes, mert a háború kockázatának vállalására szeretné előkészíteni az embereket. Egyetlen valóságos védelem létezik — hangsúlyozta Cotton asszony — az atomfegyverek betiltása és az általános leszerelés, amely egyben az atomrobbantási kísérletek végleges megszüntetését is jelenti. Ez az amiért a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség harcol. — Tudnunk kell mindany- nyiunknak — folytatta —, hogy az új bombák egyre nagyobb ereje egész földünk létét veszélyezteti. Nyilvánvaló, hogy az ilyen radikális veszéllyel szemben radikális orvossághoz kell folyamodni, azaz az ^Ita- lános és teljes leszereléshez, amely egyedül képes véget vetni a fegyverkezési hajszának. Két évvel ezelőtt az ENSZ közgyűlése Hruscsov javaslatára elfogadta az általános és teljes és ellenőrzött leszerelés elvét. Idén az ENSZ-közgyűlés napirendjére tűzte a leszerelés kérdését, amelynek megoldása ma sürgősebb, mint valaha. Jelenlegi tanácsülésünkről intézzünk üzenetet az ENSZ-hez, amelyben hangot adunk az általunk képviselt nők százmilliói akaratának: valósítsák meg végre Idő járási jelenté* Várható idójárás csütörtök estig: Felhőátvonulások, néhány helyen, főként a déli és nyugati megyékben esők. Mérsékelt, időnként élénk keleti, délkeleti szél. Várható legmagasabb naDpali hőmérséklet 16-21 fok várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8— SS fok között. (MTI) Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Irodájának júniusi ülése meghatározta a tanácsülés napirendjére kérülő kérdéseket. A fő téma: A nő szerepe és felelőssége a társadalomban és á társadalom felelőssége a nő iránt. Az erről szóló jelentés előadója: Eugenie Cotton asszony, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke. Beszámolójához négy koreferátum hangzik el. Veres József, Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötte ezután Budapest lakossága nevében a tanácskozás részvevőit, majd Eugenie Cotton asszony mondta el beszámolóját. ton beszéde az emberiség békéjéhez, boldogulásához nélkülözhetetlenül szükséges teljes leszerelést. A német kérdésről szólva a többi között a következőket mondotta: A Német Demokratikus Köztársaságban a kormány, amelynek tagjai kizárólag antifasiszták, nem támaszt semmiféle területi követelést. Elismeri az Odera— Neisse határvonalat és kész arra, hogy békeszerződést írjon alá. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség nyilatkozata ezért arra szólítja fel a nőket, hogy késedelem nélkül harcoljanak a német kérdés megoldásáért és a leszerelésért. A német kérdés súlyossága nem felejteti velünk azoknak a konfliktusoknak jelentőségét, amelyek a világ más részeiben fennállnak. Szolidaritásunk továbbra is teljes mértékben azoké a nővéreinké, akik nemzeti függetlenségükért harcolnak, s végérvényesen le akarják rázni magukról, a gyarmatosítás igáit. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség támogatja azokat az akciókat, amelyek tárgyalásokat sürgetnek az algériai ideiglenes kormány és a francia kormány között. Az algériai probléma is hozzájárul a nemzetközi feszültség fokozódásához. S miként Nyugat-Berlin esetében, az alapvető megoldás itt is az általános leszere-•.laiiaiiaiiaiiaiiBiiaiiaitaiiaiiaiiaiiBiiatianativ.iaiiaiiaiia A nevetségeseken nevetni kell A RÉMHÍRKÉSZÍTÉS és terjesztés kedvelőinek egy idő óta ismét fent ragyog csillaguk. Talán már máguk sem tudják milyen ok, milyen ürügy alapján indították el szédületes pályát befutó első „megbízható értesülésüket”, de az nem is nagyon fontos most. Híreik kapcsolódtak a berlini kérdéshez, a Szovjetunió által bejelentett nukleáris kísérlet felújításához, Hamarskjöld halálához, még az el nem kötelezett országok belgrádi értekezletéhez is ilyenképpen: Hallotta?... lezárták a Nyugat- és Kelet- Berlin közötti átjárókat és ugyanakkor eltűnt a honvédelmi miniszterünk. Képtelen, hajmeresztő badarságok halmaza ez a sok, körben keringő ostobaság, s mégis hányán felültek valamelyiknek, ha csupán néhánv napra is! Az üzletek megteltek ideges vásárlókkal néhány városban, nagyközségben tíz kilójával vitték a sót, mázsájával vitték a lisztet, nem gondolkodva, csak kapkodva, mert „most valóban jön a világ vége.. EZT TETTE A RÉMHÍREK számyrakelése az emberek egy részével, miközben a többség bosszankodott — méltán. S ehhez a többséghez tartozik a szövetkezeti falvak népe is. A határban folyó munka,, leg alábbis erről tanúskodik, s ezt jó látni, tapasztalni. Amíg a termelőszövetkezetek tagjai olyan nyugalommal, szorgalommal dolgoznak, ta karítják be az őszieket, készülnek a vetésekre, vagy már vetnek is — addig a rémhírek terjedésétől, az alaptalan os tobaságok lábrakapásától ezekben a falvakban nem kell tartani. Tenken ezért a Béke Tsz elnökétől, Miklós Sándortól beszélgetés közben megkérdeztük, milyen „okos” hírek járnak errefelé, s hitelt adnak-e nekik az emberek. — Semmi „olyan” hírt nem tudunk s ha tudnánk is, akkor sem érnénk rá foglalkozni velük. A mi tsz-ünkben most nem ez a tagok dolga. De itt van Szalmási Sándor bácsi, meg Csontos Sándor is, kérdezzék meg őket. Magam naponta kint járok a földekei’., beszélek a tagokkal... de, hátha tévedek. Sándor bácsi, 31—32 mázsát ad egy holdról, annak kell tárolóhélyet teremteni, mert a hét végére befejeződik a törés. Aztán meg hozzá kell kezdeni a szürethez is. Ezek sokkal fontosabbak a legnagyobb rémhír meghallgatásánál is. Mert annál még a sport is előbbrevalóbb. Valamelyik nap megálltam a silózóknál. Az emberek beszélgetnek. Két-három percet szántak a politikának, és amikor azt elintézték, már a „foci” volt a műsoron... MINDANNYIAN ELNEVETJÜK magunkat, csak Szalmási Sándor bácsi szavaira válnak ismét komollyá az arcok: — A rémhír mindig akkora lesz, amennyit foglalkozunk vele — mondja ki az igazságot. — Látják, nálunk azért „nem él meg”, mert nincs aki törődjék vele. Miért is lenne? Jól megy dolgunk. Az elmúlt évben 42 forintot osztottunk minden kötelezettségünk teljesítése mellett egy munkaegységre, annyi meglesz az idén is. Mit számít hát nekünk az, hogy van-e, s ha van, akkor miről szól az a rémhír? Megijeszteni úgysem tud, mert itt Tenken csak körül kell nézni. Nekünk, időseknek, szinte kínálja magát az összehasonlítás: milyen volt azelőtt a falu s milyenné vált, mi mindennel gyarapodott azóta, hogy a magunk gazdái lettünk. Felsorolni sok lenne, de azt hiszem elég, ha a fiatalok életét nézzük. — Igen. Itt van például Ruttka Laci és a felesége — mondja az elnök. — Négyéves házasok, házat építettek, berendezték, most meg a férj magának Bervát, feleségének Panni robogót akar vásárolni, de mások sem állnak rosz- szabbul, mint ők... — Ezt tettük mi is — helyesel Szalmási Sándor bácsi —, a két kezünk munkájával. Mitől féljünk hát? Amink van, abból az erőnk is látszik — teszi hozzá mély meggyőződéssel. — Ha pedig látjuk az erőnket, miért ülnénk fel a rémhíreknek. Itt csend van, nincs és nem is lesz esztelen vásárlási láz sem. Legfeljebb csak nevetés. Akkor, amikor a nevetségeseken nevetni kell... Weidinger László PER PEREHC (Naplóféle) n. A tenger közelről... A parton állunk és nézzük az óriás vizet. Csendesen hullámzik, sziporkázó fehér taréjjal simogatja a part köveit. Délután van, ilyenkor kevesen füröd- nek. A tűző naptól nem véd a fehér szalmakalap, de még az árnyékos pavilon sem. Napon legalább 40 Celsius a hőmérséklet. Lesz még melegebb is — vigasztalnak bennünket. Bent, nagyon messzire, a látóhatár peremén fehér hajó úszik — sziporkázik, végül eltűnik a nap tengertükrében. Pompás látvány. A part kavicsos; a sokféle követ a víz csiszolja laposra, kerekre, csillogóra. Cipő nélkül nem lehet a kövekre lépni, forróak és szúrósak. — De meg lehet ezt is szokni, mint a céklalevest. ★ A tengerben... A víz kellemes, kellemes hűvössel öleli körül az embert és olyan tiszta mint a tükör. Kedvem volna kortyintani egyet belőle... A kortyintás azután akaratomon kívül sikerül: egy hullám az arcomba csap. ★ Kollégám — karján a köpennyel — fürdőruhában lépett be a tengerparti játékterembe. A gondnok figyelmeztette: „Elvtárs, nem helyes dolog így járni. Ötfogásos reggeli, négyfogá- sos ebéd, uzsonna, este pedig igyekszem érthető félmondatokba törni. Egyszer csak váratlanul — németül szólal meg az én kedves ismerősöm: „Schprechen sie deutsch?” — Ja! — mondom örömmel (talán jobban sikerül a német, mint az orosz társalgás), s az igenléshez még hozzáteszek egy szép kerekded mondatot a kellemes időtöltésről. — A vártnál ellenkező hatást értem el: a fiatalasszony németje befagyott. „Ocsiny haraso!” — válaszolta és törhettem az orosz nyelvet tovább. ★ Párbeszéd Kim és köztem: — Tudsz angolul? — Sajnálom, de nem tudok. — És te tudsz norvégül? — Nem. — ... Mert én sem. Hinta-palinta... ★ Jó nyelvtudás nélkül nem teljes a külföldi utazás. Itt vannak fiatal moszkvai barátaim, a lelkűket kiteszik, hogy megértessék magukat velünk ét ők minket megértsenek. Odaadom nekik az orosz—magyar szótárt, én a magyar- oroszt veszem kézbe és így beszélgetünk. — Csoportunk egyik tagja jól beszéli a nyelvet, jó lehet neki. Helyzetével olykor egy kicsit vissza is él. De az itteni csónakos fiú már tud néhány szót magyarul; csillogtatja is tudását, amikor találkozunk. Jól is esik hallani. ★ A naplementét nézem az ablakból. A tenger színe zöldeskék, a horizonton sötétebb tónusban ugyanez; a nap egy nagy vörös gömb; a parton fehéren törnek meg a hullámok. Csodálatos, felejthetetlen, gyönyörű pillanatok ezek. Ha valaki pontosan így lefestené, képét a giccs-kiállításon mutatnák be. (Folytatjuk) léshez kapcsolódik. Részletesen beszélt ezután a nők helyzetéről, az ifjúság problémájáról, s többi között a következőket mondotta: — Sok asszony ma még azt mondja, nem politizál, holott feladatuk lenne, hogy érdeklődjenek országuk ügyéinek haladása iránt. A nőszervezetek feladata, hogy mindenütt megértessék az asszonyokkal, nemcsupán feladatuk, hanem érdekük is a politizálás. Hiszen ezzel segítik a jogegyenlőség megteremtését, a szociális törvények hozatalát, végső fokon a béke ügyét. Nevelni kell a férjeket, és nevelni kell a pártokat is, amelyek közül néhányan visszautasítják azt, hogy női képviselőjük legyen. A Nemzetközi Demokratikus .Nőszövetség reméli, hogy elnöksége rövidesen összeülhet a nagy jövőjű Afrika földjén, ahol fel fogja használni a lehetőségeket arra, hogy számos tanulságot merítsen. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség azt a feladatot tűzte maga elé, hogy fejlesz- sze a barátságot a világ asszonyai között. Ehhez jobban meg kell ismernünk egymást. Csak így egyesíthetjük erőinket és valósíthatjuk meg követeléseinket a család és a munka területén. Csak így érhetjük el, hogy megszűnjék a gyanakvás és a gyűlölet, amely a háború szellemét táplálja. Kapcsolatokat kezdeményeztünk különböző nőszervezetekkel és személyiségekkel, akik azokkal a nagy kérdésekkel foglalkoznak, amelyek minden asszonyt érdekelnek. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség nagy jelentőséget tulajdonít az ilyen kezdeményezéseknek, összejöveteleknek, amelyek mélyrehatóan hozzájárulnak a világ népeinek békés együttéléséhez. Befejezésül a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség legközelebbi kongresszusának jelentőségét hangsúlyozta. A kongresszust 1963. májusában tartják Moszkvában. Nagy segítséget jelentenek majd a nemzetközi nőmozgalom számára, hogy a kongresszus részvevői találkozhatnak a szovjet nőkkel, személyesen győződhetnek meg arról, milyen szerepet játszik a nő a szovjet társadalomban, a modem társadalomban. ugyancsak négyfogásos vacsora. Lefekvés előtt mindenkinek egy pohár kefir. Lucullusi bőség. — Az itteniek a „hús” alatt a marhahúst értik. A sertést nem szeretik, ritkán is szerepel az étlapon. Ennek ellenére egy-egy étkezésnél négy-öt-féléből választhatunk. Kétségtelenül az ukrajnai borsos levesnek van a legnagyobb sikere^körünkben. Moszkvai fiatalokkal ismerkedtünk meg. Az egyikük, Igor, tervezőmérnök; huszonhét éves, nemrég tüntették ki a Lenin-renddel és a Vörös Zászló Érdemrenddel. A többiek tudományos kutatók, aspiránsok, mérnökök — és kolléga is van közöttük, Kim, a moszkvai rádió dramaturgja. ★ Üdülő-válogatottunk 3:2 arányban győzte le a turista üdülő röplabda-válogatottat. ★ „Aki étterembe jön, az érjen rá” — tanított ki a Gagrips- vendéglő egyik felszolgálója, miután újabb húsz perc elteltével harmadszor is szóltam neki egy üveg bor ügyében. Itt megtanítják nyugalomra a vendéget. Soha egy rossz szót a mi felszolgálóinkra — otthon. ★ Nagyon kellemes szörpöket árulnak itt. A ,,pavilon”-ban (gebines üzletnek nézem) háromrubelessel fizettünk, nem volt aprónk. De az üzletvezetőA táncesthez tartozik még. hogy magyarokkal is találkoztunk. Huszonegy tagú turistacsoport járja Kijevtől a szovjet délvidéket. Ide a Ri- ca-tótól jöttek, holnapután utaznak tovább Szuhumiba. ★ Katonakoromban kedves olvasmányom volt a A. Beck Volokalamszki országút című háborús írása. A könyv főszereplője Momyms Üli Baur- dzsán, a hős szovjet zászlóaljparancsnok, itt-tartózkodik Gagrában, de — mint mondják- igen zárkózott. Végül csoportunk két tagját fogadta, sajnálom, hogy nem sikerült egyiküknek lennem. ★ Az ételrendelést — hogy az étlapról mit akarunk reggelire, ebédre, vacsorára — mindig íz előző napon kell leadni. Csoportunk oroszul tudó tagjai fáradoznak naponként a menü összeállításával. Az ételek sokfélék, változatos az étrend, tehát nem „hazai”. Olykor huzavona is van: ezt kérem ... nem kérem ... az jó lesz. .. mégsem lesz jó, hanem amaz ... Néha kínos. ★ Egyik útitársunk panaszkodott: nem tudja hasznosítani angol nyelvtudását. Nos, az egyik délelőtt együtt zuhanyoztunk, és egy idősebb szov- iet elvtárs várt ránk, hogy befejezzük. Kollégám angol szóval adta át a helyét: „Please!”- a szovjet elvtárs tökéletes angolsággal köszönte meg és nég mondott valamit, ugyancsak angolul. Íme, itt a lehe- őség az angol nyelvtudás értékesítésére ... De hát — mint ahogy az otthoni szólás-mondás nangzik —, úgy látszik, beleszaladt a madzag. ★ Persze, fordítva is van ilyen: \z egyik fiatalasszonnyal beégetünk, kézzel-lábbal oromul. Nem nagyon megy. Ismerek hatvan—nyolcvan szót, azt nek sem, így nem tudott visz- szaadni. — Üdülők vagyunk? — kérdezte. Igen. „Meddig maradnak itt?” — „Még tíz napig”. — „Akkor nincs semmi baj — válaszolta —, majd behozzák a pénzt, ha máskor erre járnak”. ★ Alekszej látogatott meg bennünket váratlanul. Tervét megváltoztatva nem Szocsi- ban, hanem itt, Gagrában tölti el szabadságát. Kicsit a mi kedvünkért is. Jól elbeszélgettünk, megittunk egy üveg bort. Jövőre Magyarországra jön üdülni. Szívesen látjuk. ★ Gagra főutcáján, az üzletek között húzódik meg szerényen i városka olvasóterme. Ot- hatezer kötet lehet a polcokon. A teremben mindig vannak — legyen akármilyen meleg, vagy éppen hűvösebb az idő. Olvasnak, s az olvasókat nem zavarja a nagy utcai forgalom, a zaj. Tanulás, az olvasás szent dolog Itt. Nemcsak mondják — magam is látom itt. ★ Táncestély volt a Turista Üdülőben. Mindenki jól érzi magát. — Hölgyválasz. Egy élt, szőke lányka kér fel táncolni, örülök, hogy a tangó megy valahogy. — Kellemes nangú lány énekel a zenekar ‘lőtt. Nem hivatásos énekesnő! Kár, hogy a megafon egy ácsit torzÉk mint fögatós, Csóntos elvtárs még, mint növénytermesztő, mindig az emberek között van, s talán többet hallottak... Én annyit tudok, hogy a feleségem a napokban vagy húsz asszonnyal bement Hevesre jószág-passzusok ügyében, de közöttük is mindvégig a kukoricáról folyt a szó. Szalmási Sándor bácsi tulajdonképpen ugyanazt mondja, mint az elnök: — Ahol emberek vannak, ott mindenről szó esik munka közben. De én nem is tudom, a mi tagjaink talán „különös” emberek, mert elsősorban a munka érdekli őket — nem a rémhírek. — NEM ARRÓL VAN SZÓ — veti közbe az elnök —, hogy nem beszélgetnek arról, háború lesz-e, vagy béke. Ez, mióta világ a világ, úgyis örök kérdés volt az emberek között. Erről beszélnek. De rémhíreknek felülni, azok miatt idegeskedni, ki érne rá? Legnagyobb „politikusunk” Tóth m. József, máskülönben is megmondta; nem lesz háború, s úgy megindokolta, miért, hogy mindenki hisz neki. — Én a felszabadulás előtt cseléd voltam — szólalt meg most Csontos Sándor. — Jól emlékszem, mit hozott a második világháború, azt is tudom, milyet fordult azóta az életem. Hazudnék hát, ha azt mondanám, hogy engem és a magamfajta embert nem érdekel, mi lesz holnap. — A kocsmában általában egy-két pohár ital után már szeret politizálni az ember — szól ismét Miklós Sándor. —, de a tenkiek — úgy látszik — még ebben is „kivételesek”. Épp tegnap nevettünk jót a híren, hogy Veres Laci meg Ruttka Laci, két tagunk, vasárnap este azon tanakodtak, nem kellene-e már éjjel egy órakor kimenniök a földre, megkezdeni a kukoricatörést, hogy mihamarabb készen legyenek vele. — Ma hajnalban én Is három órakor indultam munkába — mondja Csontos Sándor —, s reggelig hatszáz kvadrát- ról letörtem és összeraktam a kukoricaszárat. Ezt csináljuk mi mindannyian. — Sokkal nagyobb gondjaink vannak most nekünk, mint a rémhíreket hallgatni, azokkal törődni. Kukoricánk
