Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-10 / 214. szám
4 NÉPÚJSÁG 1961. szeptember 10., vasárnap Dilemma Hallgatom a slágert, amely meg mkar tanítani „egy új nyelvre’’ .. . \,egy egész táncos éjszakán” ... tangózva, szvingezve, csacsa-csázva, c ki tudja, még mit nem csinálva (?) ez idő alatt. S kezdődik a tanítás: „Mondd utána sze-, mondd utánam re-, mondd utánam szeretlek. Mert míg nem mondod, én addig nem eresztlek.” Erőszakosan követelőző a slágerben hölgy, úgyhogy mondanám rögvest a sze-t, a re-t, a szeretlek-et — szabadulni akarván. De már kezdi is a második strófát, s abban azt adja tudtomra a bizonyos hölgy, hogy ha mondom: szeretlek — akkor már örökké el nem ereszt! Na tessék. . . most mondjam, vagy ne mondjam, hogy „sze-”!? Atkozott dilemma. Itt nincs menekvés semmiképpen! De mégis . . . már kipattant agyamból a mentőötlet szikrája. Egy kattintás a rádió gombján, s körülölel a megnyugtató csönd. A csönd, amely kellemesebb a banális, bántóan naiv és bárgyú slágerszövegektől. (kyd) — HÁROMNAPOS kiránduláson vettek részt megyénkben az elmúlt hét második felében a Békés megyei battonyai és a medgyes- bodzási termelőszövetkezeti tagok. A több mint 35 fős csoport a megye természeti szépségekben gazdag vidékein tett látogatást.- BOCONÁDON jól dolgoznak a tanácstagok. Az elmúlt évben 71 beszámolót tartottak, s az elhangzott javaslatokat, panaszokat « tanácstagok mintegy kilencven százaléka továbbította illetékes helyre, s a panaszok elintézést nyertek, míg a javaslatokat megvitatta a tanácsülés. — NAGYFÜGEDEN, a Dózsa Termelőszövetkezet alakulásakor az asszonyok közül senki sem került a vezetőségbe. A legutóbbi közgyűlésen azonban pótolták ezt a »hiányt”, s 15 asszonyt választottak be a vezetőségbe, akik a különböző bizottságokban tevékenykedve, már sok szép tettről adhatnak számot. W AZ ORSZÁGOS Takarékpénztár és a Hazafias Népfront ebben az évben is megrendezi a múlt évihez hasonlóan a megyei, városi és községi takarékossági napokat. Ennek előkészítő bizottsága szeptember 13-án, szerdán, a megyei tanács kistanácstermében tartja meg első ülését. KÖZLEMÉNY Tuza András, Kisköre, 1934. február 29-i születésű és Sebestyén Anna, Csorvás, 1927. február 10-i születésű dolgozók, akik elveszettnek gondolják bizonyítványukat, átvehetik a megyei tanács VB művelődés- ügyi osztályán. Összeférhetetlenek ÖSSZEFÉRHETETLENEK... Apró kellemetlenségeket okoznak. Nem lesz valamennyiből bírósági ügy, hisz gyakran olyan jelentéktelenek, amelyekkel nem is foglalkozhatnak a bíróságon. De megkísérlik az emberek, a kollégák, a lakótársak, az utitársak életét — mindenkiét, akivel összehozza őket a sons — elviselhetetlenné tenni. Aludni akarsz vasárnap? A szomszédban leghangosabbra csavarják a rádiót, és ha szólsz nekik, visszautasítanak, szabadságra hivatkoznak, jogokra, hogy saját lakásában mindenki azt tesz, amit akar. S hogy te is így akarsz cselekedni — mert neked is van saját lakásod, s ebben éppen ők gátolnak — az nem zavarja őket. Ki akarod nyitni a vonatablakot, mert a fülkében vágni lehet a füstöt? Nem engedik, félnek a huzattól. De az nem háborgatja lelki nyugalmukat, hogy hányingered van a nikotintól. Még jó, ha dohányzókocsiról van szó. Nem veszel róla tudomást a munkahelyen? Megsértődik. Szólsz neki? Kikéri magának. Mert őt mindenki bántja. összeférhetetlenek. Nem tudsz a kedvükre tenni. Provokálod őket szóval, tettel és hallgatással is”. S ha megvan az alkalom az összezördülésre — márpedig miért ne lenne meg, hisz ők megteremtik — kész a patália. S akkor elemükben vannak. Mi az oka az összeférhetetlenek hallatlan energiájának, vitalitásának? Mert kétségtelen, hogy energiáról, energia- tartalékokról van szó, amelyeket jelentéktelen ügyekre fecsérelnek. Hol spórolják meg ezt az erőt, amelyet embertársaik bosszantására fordítanak? Az összeférhetetlenek közt kevés az igazán tevékeny ember. Kevés az, akinek szívügye a munka, s nemcsak pénzszerzési lehetőség. Kevés az, aki tudását, erejét, lelkesedését beleadja a munkába. Mert a legkényelmesebb, a legkönnyebb munka is igénybe veszi, felemészti az erő egy részét S munka után — akkor sincs céltudatos, produktív elfoglaltsága. Nem termelő tevékenységre gondolok. De ők nem fordulnak a könyvhöz, nem mennek sportpályára, hangversenyre, nem törődnek család jukkái, tehát a — már a munkaidő alatt megspórolt — erejüket sem fordítják ön- magukj s mások hasznára, ÖNSORSRONTÖK — mondják rájuk a pszichológusok, mert aki így éli ki magát, nem lehet boldog — egyénileg is boldogtalan. Hiszen a szurkálás, mások életének megkese- rítése lehet életcél, nagyon szánalmas életcél, a céltalanok életcélja, de nem eredményez boldogságot. Hacsak nem beteges elfajulásról van szó. S ha erről? Azt gyógyítani kell. Lehet, s ez az orvosok dolga. De ezen kívül is lelki bajokról, lelki deffektusokról, meghasonlásról beszélünk, ezek gyógyítása pedig nem kizárólag orvosi feladat. A társadalom, az összeférhetetlenek környezete is sokat tehet érte. Persze nem úgy, hogy ha valaki elkezd kiabálni, a másik is „megmutatja”, hogy ő sem akárki és túllicitálja. Az emberek többsége nagyon jól megvan a másikkal, nem összeférhetetlen. A józanok vannak túlsúlyban, tehát ők az erősebbek. Az ő feladatuk megközelíteni a „szőrösszívűeket”, leszerelni a kellemetlenkedőket. Nehéz dolog, de ha sikerül... ha sikerül közelebb kerülnek egy emberhez, aki talán nem is gonosz, talán nem is rosszindulatú, de valamiképpen nem tudott beleilleszkedni az élet célszerű ritmusába, s vadhajtásai megzavarják mások életének ütemét is. Felderítik, mi az oka, mi vitte'mellékvágányra energiáit és segítenek neki.- Hisz a legtöbb esetben elég megmutatni a helyes utat, s a célt tévesztett magától is rálép. Nem könnyű dolog ez a megmutatás. Nem lehet elérni tanárkodé nagyképűséggel, oktató hangú fecsegéssel, frázis- pufogtatással. Csak úgy, ha a tanácsadó maga is megismeri, felderíti embere baját, gondját, s szívére, lelkiismeretére, a kollektíva bölcsességére, s valamennyiünk érdekére hallgat, amikor cselekszik. PERSZE EHHEZ türelem, hozzáértés, tapasztalat és mérhetetlen felelősségtudat kell. De nem lehetetlen feladat. Nagyon szép példákat láthattunk eddig is: gondoljunk csak azokra az „elveszett emberekre”, akik munkahelyükön, brigádjukban találtak magukra. Az összeférhetetlenek — a brigádtagok segítségével — néztek szembe önmagukkal, s megtalálták életük értelmét, s megtalálták a hasznos időtöltést, életerejük célszerű fel- használásának lehetőségeit is. Megérte a fáradságot? Mert nekik, a „többieknek” is fáradságba, erőfeszítésbe került amíg beérett munkájuk gyümölcse. Kétszeresen is megérte. Hiszen a legfőbb érték az ember, az egyik ember ráébredt saját értékeire, felfedezte elhivatottságát, a brigád pedig az összeférhetetlen megnevelésével megteremtette a közösség belső harmóniáját. Ez szocialista környezetben még ugyan nem mindennapos, de egyre gyakoribb jelenség. S az állam funkcióiból mind többet magára vállaló társadalom kollektívái számára ez közelező is. Becsületbeli kötelesség. Összeférhetetlenek... A rohanó élet, napjaink felgyorsult tempója miatt néha csak azt vesszük észre, hogy bosz- szantanak bennünket. Elsiklunk felettük. Nem az egész embert látjuk bennük — csak egy tulajdonságot, nagyon negatív tulajdonságot Befejezésül még annyit: persze nem mindenkit lehet csak jó szóval a helyes útra téríteni. Van, akit lehetetlen megközelíteni. Van, akinél professzióvá, szándékos goncsziko- dássá válik ez a törekvés, s velük szemben csak a keményebb, a határozottabb eszközöknek van helye. A társadalmi bíróságok fellépése ilyen esetben eredményes lehet. NEM TÖRVÉNYSZERŰ, hogy sok az összeférhetetlen ember, s az sem igaz, hogy számuk növekedése szükség- szerű a mi korunkban. Krajczár Imre ^ Mozik EGRI VÖRÖS CSILLAG 10—Il-én: Matróz a rakétában EGRI BRODY 10—11: Nincs előadás EGRI KERTMOZI 10- én: A holtak bolygója 11- én: Üdülés pénz nélkül GYÖNGYÖSI PUSKIN 10—11-én: Napfény a Jégen GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 10—11-én: A Noszty-flú esete Tóth Marival HATVANI VÖRÖS CSILLAG 10—11-sn: Ember a Holdon HATVANI KOSSUTH 10- én: Góllővö zenész 11- én: Nincs előadás HEVES 10- én: Próbaút 11- én: Utolsó össztűz PETERVÄSARA 10- én: Alomrevü 11- én: Az Eiffel-torony árnyékában FÜZESABONY 10- én: A kolostor titka 11- én: Áru Katalóniának Tamaőrsőn du. 4 és este 8 órakor: Szeress belém Gyöngyöshalászon este 8 órakor: Százházas lakodalom 1961. SZEPTEMBER 10., VASÁRNAP: ERIK 245 évvel ezelőtt, 1716. szeptember 10-én halt meg PÁPAI PARIZ FERENC, a tudományok sokoldalú művelője. Külföldi egyetemekről mint bölcseleti és orvosdoktor tért haz& Nagyenyedre, ahol 40 évig tanárkodott. ,,Pax corporis” (A test békéje) című könyve az első magyarnyelvű népszerű egészségügyi munka, amely a korabeli orvostudomány enciklopédikus összefoglalása mellett a betegségek gyógymódját és hasznos népi gyógyszereket Is ismertet. Magyar—latin és Latin—magyar szó- Pápal Pariz Ferenc tára 150 évig az egyetlen tanszótár volt. 205 évvel ezelőtt, 1756-ban e napon nyíltak meg PÉTERVA- ROTT az első orosz állami színház kapui. 40 évvel ezelőtt, 1921-ben e napon alakult meg a BELGA KOMMUNISTA PART. CSALÁDI VENDÉGLŐ — Nézze csak, apuci, hogy eszik, a babukal Na!... Nyisd ki szépen a kicsi szád! Jaj, de finom ez a tököcs- ke! Ugye, bácsi, milyen szépen eszik a babukal A babuka egyáltalán nem evett szépen. A babuka, úgy a két esztendő határán, az egri Vadászkürtben „ebédelt” anyukája ölében és az olyanformán zajlott le, hogy a ma. ma tömte, a babuka köpte a „finom tököcskét”. Ezzel koránt sincs vége a dalnak, mert az ötven— hatvan közötti bácsi, aki ugyanan. nál az asztalnál ebédelt, minduntalan kénytelen volt betölteni a felvigyázó szerepét, mert a mama minduntalan hozzáfordult segítségért. — Nézd csak, babuka, a bácsi milyen szépen eszik! Naná! Hát még a bácsi se?! — Babuka! Babuka! fynye, kislányom! Apucika! Szólj csak rá a babukára! Jaj de finom ez a tököcs- ke! Cccc! Jaj de finom! Ugye, bácsi, de finom? — Hmmm. — enyhe morgás az asztal túlsó végéről, miközben a felszólított bácsi egyre dühösebben pislog a babuka felé. A papa egyenest úgy viselkedik, mintha semmi köze nem lenne a „hangosan” evő családjához. Egyetlen felszólításra sem válaszol és babukát pillantásra sem méltatja. A szegény anya kétségbeesetten döntögeti a bábét hátra, s próbálja szájába tömni az eledelt. Az idős bácsi egyre gyorsabban nyeli a pirított májat, szeretne már szabadulni. — Fizetek! — szól és ebben a pillanatban ... .. .győzött a gyerek. A mama szájába tömött egy sikeres adagot, mire a babuka óriási energiával szembe, köpte a bácsit. Pillanatokon belül hófehér tökszálak lepték el a fekete kabátot, s mire észbekapott volna az öreg, az anyuka már sietve megszólalt: — Jaj, ne tessék már haragudni, de olyan pajkos a kicsi és olyan nehéz etetni! — majd derűsen folytatta — Babuka! Edd meg szépen a tököcskét! Nézd, haragszik a bácsi! — Noná, majd ugrálok örömömben, mert csíkos lett a ruhám! — és meggondoltan szedegetni kezdte a tökszálakat fekete kabátjáról. — Mondja, kérem! Nem lehetne a gyerekeket külön étkeztetni? kérdezem a mamát. — Na de nekünk azt mondták, hoay ez egy jó, csalá. dias kis vendéglő! — nézett rám a mama csodálkozva. (ádám) Hangyák háborúja Civitavecchia olasz kikötőből nemrégiben három tonna hangyát szállítottak Olbia szárdíniai kikötőbe. A hangyákat az olasz Alpokban gyűjtötték és feladatuk, hogy Szardínia szigetén elpusztítsanak egy igen veszélyes másik han- gyafajtát, amely a paratölgyeket teszi tönkre. * SAAA/WS/V XIX. A hőlégsugaras repülőgéppé Változott űrhajó egyre mélyebben merült a felhőkbe. Belopolszkij elhagyta helyét és megállt a vezérlőpultnál. Kámov nem vette le szemét a periszkópról és Belo- polszkij a rádiófényszóró közlése étlapján hangosan kezdte számolni a repülés magasságáfcí — Kilenc kilométer!... Nyolc és fél!... Nyolc!... Hét és fél! A sűrű tejszínű köd még mindig tömör volt. — Hét!... Hat és fél!... Hat!... Szívem vadul kalapált. Hat kilométer választott el bennünket egy másik bolygó felszínétől, amelyet eddig még fember soha sem látott. Lesz-e Valaha végük ezeknek az átko- aott felhőknek?! — Ot és fél!... öt!„ Ereztem, hogy az űrhajó megváltoztatta irányát. Függőleges helyzetből csaknem vízszintes helyzetbe került. — Végtelenség! — mondta Belopolszkij. Tehát előttünk nincsenek /magas hegyek. ^ Irányítsa & fényszórót a Venusra — mondta Kámov. En az ő helyén akaratlanul is azt mondtam volna, hogy a „Földre”, de ez az ember nem tudott ilyen hibát elkövetni. Minden valószínűség szerint most is nyugodt. — Négy!.., — mondta Belopolszkij. — Három és fél!... Három!... E pillanatban megszólalt a filmfelvevőgép csengője: betelt a filmszalag. Felugrani, kicserélni a szalagot pillanat műve volt, de elszalasztottam azt a percet, amikor kibukkantunk a felhőkből. Belopolszkij alighogy kimondta: „Másfél”, Kámov megfordult és halkan így szólt: — A Venus! Az ablakhoz ugrottam, Belopolszkij a másikhoz. Alattunk, amennyire a szem kivehette, háborgó víztenger terült eL Másfél kilométeres magasságból jól látszottak a hófehér, hosszúkás hullámtarajok. Nyilván erős szél tombolt. Szárazföldnek sehol nyoma. Tenger volt-e, vagy széles óceán, van-e itt valahol egyáltalán -szilárd föld, természetesen nem tudtuk. Odafentről sűrű felhő csüngött. Lent sötét ólomszínű víz, feijiolB- JSS&tX ólomszínű égbolt, s ezt a sötét képet tompa félhomály világítja meg. A Venus nappali féltekéjén voltunk, de a világosság inkább estére emlékeztetett. A tíz kilométeres felhő- réteg szűkmarkúan eresztette át a napfényt, és csak a bolygó napközelsége miatt lehetett mégis látni. Fölöttünk és mindenfelé, egészen a látóhatárig, szinte állandóan élénk villámok cikáztak. Még az űrhajó falán is áthallatszottak az iszonyatos égzengések. A szinte fekete záporfái hatalmas területen egyesítette az eget a tengerrel. Mindez: a vakító fehér hul- lámtarajas, barátságtalan tenger, a cikázó villámokkal tarkított, sötét felhők — különösen szép látványt nyújtottak. Az űrhajó most egy kilométernyi magasságban, óránként mintegy hétszáz kilométeres sebességgel, vízszintesen repült. Kámovnak percenként változtatni kellett az irányt, hogy kikerülje a hatalmas erejű viharfrontokat, amelyek egymás után kerültek utunkba. Negyven perces repülés után kénytelenek voltunk az egyik váhazÍM»fc szélén keresztülhatolni. Saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy ilyen viharok sohasem fordulnak elő a Földön. Mintha az űrhajó a tengerbe merült volna. Sűrű víztömeg vette körül minden oldalról. Teljesen sötét lett. A villámok oly sűrűn cikáztak, hogy szinte eggyéolvadtak, de a tömör vízfalon keresztül csak halványan látszottak. Állandóan mennydörgőit az ég, s ebben a zajban nem hallatszott motorunk működése. Szerencsére az egész csak egy percig tartott Az űrhajó elhagyta a viharsávot, amely mögöttünk maradt, mint egy sötét fekete fal. Észrevettem, hogy a repülés magassága erősen lecsökkent. Alig háromszáz méter választott el bennünket a tengerfelszínétől. Kámovra pillantottam s arckifejezéséről leolvastam, hogy nyugtalanítja ez a körülmény. Az idegen bolygó nem éppen a legkedvesebben fogadta a hívatlan vendégeket Az űrhajóra zúduló súlyos víztömeg hétszáz méterrel lejjebb nyomta a gépet Ha nem sikerült volna gyorsan elhagynunk a viharfrontot, könnyen a tengerbe merülünk. — Szergej Alekszandrovics! — szólalt meg Belopolszkij. — Nem gondolja, hogy veszélyes itt maradnunk? — Mit javasol? '■— Kámov hangjából némi gúnyt éreztem kicsendülni. — Semmit — feleilte szárazon Belopolszkij. — Csak kérdeztem. — Hát igen, veszélyes —felelte Kámov —, de lehetetlennek tartom elhagyni a Venust, hogy kiderítenénk azt, amit ki kell derítenünk. Belopolszkij semmit sem felelt Az űrhajó abban a magasságban repült tovább, ahová a vihar szorította le. Kissé kivilágosodott a látási viszonyok megjavultak, és kihasználtam ezt arra, hogy néhány felvételt készítsek a Venus óceánjáról. Nyilvánvalóvá vált, hogy óceán, nem pedig tenger, mert immár két órája repülünk, de partnak még mindig sehol nyoma. A hullámokon holmi vörös fényt fedeztem fel. Fellobbantak és közvetlenül alattunk húnytak ki. Oldalt sehol sem látszottak. Fel akartam hívni rájuk Kámov figyelmét, de abban a pillanatban magam is rájöttem, mik azok. Az űrhajó fúvókéiból kilövellő lángok visszfényei voltak. Felkaptam fényképezőgépemet, amely színes filmmel volt betöltve, s megörökítettem ezt a szokatlan és meglepő képet: a földi tűz tükörképét az idegen bolygó óceánján as hullámain. Előttünk ismét széles fekete sáv tűnt fel. A hatalmas viharfronlot már lehetetlen volt kikerülni. Csak nem teszi ki Kámov a gépet ennek a kockázatnak? De nem, az űrhajó hirtelen a magasba csapott. Egy perc múlva ismét a tej fehér ködben repültünk. A dühödten tomboló vihar alattunk maradt. (Folytatjuk)
