Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-10 / 214. szám

1961. szeptember 10., vasárnap NÉPÚJSÁG 3 Egy óra séta a bányarendésszel SÉTÁT MONDTAM, mert alapjában véve lassú léptekkel róttuk a hosszú vágatokat és csupán karbidlámpáink fénye küszködött a füstös, párás, szinte áthatolhatatlan sötét­séggel. Bár sétánk mögött ko­moly alapossággal megfontolt cél rejlett. Felkutatni a bánya azon hiányosságait, amelyek magukba rejtik a váratlan bal­eseti veszélyeket. Ez a bánya- rendész munkája. Ezért mem siet, ezért villan lámpája a legsötétebb zugok felé is. Meg­fontoltságot, körültekintést, lel­kiismeretességet, és magasfokú műszaki tudást igényel ez a beosztás. Emberek biztonsága függ munkájától lenn. a bánya mélyén, és a váratlan, ismeret­len veszélyekkel folytatott harc, még a tökéletes biztonsá­gi berendezések ellenére is, megköveteli néha a maga ál­dozatait. Járjuk a bányát C z i n t u 1 a Gyula körzeti bányaműszaki felügyelővel. Beszél régi bal­esetekről, amelyeket műszaki hiba, a vezetők mulasztása okozott. Beszél balesetekről, kar- és lábtörésekről, amelyek a dolgozók gondatlansága foly­tán jöttek létre. Áramütések­ről ... Vontatógéphez érke­zünk. A kapcsolószekrényen villanyszerelő motoz. Mintha az előbbi szavakat igazolná az eset, mert.., — Miért fogóval és feszült­ség alatt szedi ki az NKI-biz- tosítékokat, Jóska? — Nincs biztonsági kisze­dőm, Czintula elvtárs! — rét­ién meg a 28 év körüli fiatal ember, mert tisztelik a bányá­ban Czintula Gyulát, sőt mond­hatnám, hogy már előre „fél­nek” látogatásától. Nem azért, mert elkerülhetetlen esetben pénzbírságot ró a rendbontók­ra, hanem mert szaktudását, mintaszerű életmódját elisme­réssel és követéssel veszik az emberek. — Magának családja van, Jóska. Két gyereke, felesége, akik haza várják. Bűnös köny- nyelműség, ha az óvó rendsza­bályokat nem tartja be. — Hangja kemény, de atyaian dorgáló. A villanyszerelő le­hajtott fejjel hallgatja, s ígére­tet tesz: máskor nem fordul elő. CZINTULA GYULA füzeté­ben szaporodnak a fekete so­rok: „a villamosműhely fordít­son nagyobb gondot a szerelők balesetvédelmi oktatására!” Az egyik hosszú gerincvágat messzeségében apró, fényes pontok mozognak. Emberek dolgoznak ott, lépteinket tehát oda irányítjuk. Korszerű bizto­sítást végez a csapat. Vasbeton ácsolatokat építenek be, amely szívósabban dacol a bánya vi­szontagságaival, mint a fa. Mintaszerű munkahelyek. A magasfeszültséget szállító ká­belek védőburkolattal vannak ellátva. Az ácsolati anyagok katonás rendben sorakoznak használatra készen. Rend és tisztaság. Nem is csoda ez, hi­szen elismert, öreg vájár itt a csapatvezető, Pádár Laci bá­csi. De mégis ... — Laci bácsi, miért nem rögzíti a csilleszekrényt? — hallom Czintula Gyula hang­ját. — Laza a kapocs, de vigyá­zunk ..; — Röstellkedik az öreg vájár, hogy a mindent meglátó szem még ezt a kis hi­bát is észre veszi. Ö szégyelli, pedig nem ő az oka ... Talán inkább a villamosműhely. — Már két ilyen balesetünk volt — magyaráz Czintula Gyu­la. — Az egyik kézfejtörést okozott, a másik a vájár ujját csípte le. És egyre szaporodnak a so­rok a kis jegyzetfüzetben. Az egyik gépkezelőnek nincs gu­mikesztyűje. Az 53-as fronton kevés deszkát húztak fel a te­tőbe. A hézagon lecsúszó szén­darab sérülést okozhat. Alapjában véve nem szem­betűnően nagy hibák ezek. De általában a figyelmet elkerülő kis forrásokból adódnak a gyakori balesetek. Amikor sem az aknászok, sem a munkahe­lyen dolgozók nem várják; Nehéz erkölcsi és anyagi fe­lelősséggel járó munka a bá- nyarendészé... De szép. Kö­rültekintése, óvatossága embe­rek épségét segíti elő. Csalá­dok boldogsága nyugszik lelki­ismeretességén. Egész embert kíván. És Czintula Gyuláról el­mondhatjuk, hogy tudása leg­javát adja. Sok esetben szi­gorú, de ez nem öncélúság, ha­nem a dolgozók érdeke, vala­mennyiünk érdeke. A XII-ES AKNA korszerűen berendezett bánya. A biztonsá­gi berendezések kifogástala­nok. A technológiai előírások balesetmentes termelést bizto­sítanak. De számtalan esetben átlépik ezeket az előírásokat, könnyelműen, gondatlanul. Eb­ből adódott, hogy az üzemnél az elmúlt hónap folyamán tíz balesetet tartanak nyilván. Eltelt az egy óra, kifelé in­dulunk. És holnap Czintula Gyula bányarendész észrevéte­leit már a gyakorlatban igye­keznek kijavítani a bánya fizi­kai és műszaki dolgozói. Hogy kevesebb legyen a baleset; hogy az emberek biztonsága méginkább növekedjen. Laczik János Újjászervezték az Egri Hajtóműgyár kul hírcsoportját Már a múlt hónapban újjá­szervezték az Egri Hajtómű­gyár KISZ kultúrcsoportját. A csoport, amely eddig is szép eredményeket ért el, legutóbb egyfelvonásos darabok előadá­sával aratott nagy sikert. Kö­zülük is kiemelkedett Karin­thy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt című művének be­mutatása. A sikeren felbuz­dulva, a kultúrgárda tagjai elhatározták* hogy Szilvesz­terre két és félórás műsort állítanak össze. Tsz-tagok a Mátrában A sástói camping — a Mát­ra festői környezetében — az ország legmagasabban fekvő kirándulóhelye. Ide látogattak el egynapos kirándulásra a gyöngyösi Dimitrov Termelő- szövetkezet tagjai — az el­múlt hét péntekjén — több mint kétszázan. A kirándulás­ra az adott alkalmat, hogy az idei, Erfurtban megrendezett kertészeti kiállításon a Di­mitrov Tsz paprikáját arany­éremmel jutalmazták. A ki rándulás egy napja kedves események jegyében zajlott le. Mint azt a szövetkezet tag­jai elmondották: rövidesen né­pes csoport kerekedik útra a Német Demokratikus Köztár­saságba, hogy az erfurtiakkal közösen cseréljék ki tapaszta­lataikat. ÍZLIK A DINNYE (Foto: Kiss Béla) ^NAAAAA/AAAAAAA^^^AAAAAAAAAAA/VA/\^AAAAAAAAAA^AAAAA^AAAAA<\A1AAAA/VVNAAAAA^V\íA/V\iA^SA/VVVV\AAAAAA/Vv\AA^vAwi^AA^SAAA/VVVVVV\AAA/VV\^AA^^^^^^^ A z írógép olyan társa a sokat író embernek, amelyet nehezen tud nélkü­lözni. Vannak ám nagyon so­kan olyanok, akiknek a hal­kan vagy hangosan kattogó gép a kenyeret, az állást és a foglalkozást jelenti. Érdekes jelenség, hogy egy­általán nem, vagy csak na­gyon elvétve találkozunk az írógép mellett hivatásszerűen dolgozó férfiakkal. Ez a terü­let csaknem kizárólagosan a nőké. Titkárnőké, akik fontos termelési dolgokat kopognak le a billentyűkön, adminiszt­rátoroké, akik a legváltozato­sabb leveleket gépelik, irodai munkát végző nőké, akik kö­zül nem egy volt már tanúja életek, sorsok alakulásának, miközben írta a bírósági vagy egyéb jegyzőkönyveket, per­iratokat. Mert a gépírónőt megtalá­lod mindenütt. Az ő keze alól fut ki a hivatalok minden dol­ga, a vállalatok minden ügye. Neki diktálja az igazgató, a hivatalvezető a bizalmas ira­tokat is, és ő az, aki soha „nem viszi ki” magával mun­kahelye bizalmas ügyeit. Évtizedek az írógép mel­lett ... Évtizedek, amelyeket egy alacsony asztal előtt töl­tött el valaki úgy, hogy állan­dóan kopogott, zongorázott a gondolatokat oly szépen kife­jező szavak billentyűin. Nagyon kevesen vannak, akik ilyen hosszú időt tölte­nek a gép mellett. Legtöbbjük már valahová kiemelkedett, más munkakörbe ment át, de néhányan hűek maradtak a géphez. Herbály Sándor”' már nyugdíj korhatárán van, de Évtizedek az írógép mellett hallani sem akar nyugdíjazá­sáról. — 1926 óta dolgozom a gép mellett, 19 évig egyfoly­tában gépeltem, aztán már ki­sebb ügyeket is intéztem Eger egyik legnagyobb ügyvédi iro­dájában. — Milyen volt az a gépírói élet? — Én nagyon szerettem már akkor, mert egyrészt érdeke­sek voltak azok, amiket írtam, amiket az ügyvéd diktált, másrészt örömemet leltem ab­ban, hogy a legjobb gyors- és gépírók közé sorolhattam ma­gam. — És a felszabadulás után hogyan alakult mindez? — Egy rövid ideig állás nél­kül voltam. Igaz, a kislányom­nak is szüksége volt rám, így használt az az idő, amit ott­hon töltöttem — a családnak. Most már férjhez ment a nagylányom, egyedül marad­tam, igazán nem sok értelme lenne, hogy otthon nyugdíjas pihengetésbe kezdjek. Én még beteg nem voltam, a munkát szeretem és bírom is. A Beru­házási Bankban meg vannak velem elégedve, hát nekem ez elég. Az a néhány évtized, amit én a gép mellett töltöt­tem olyan, mintha csak elröp­pent volna! Míg ő maga is elmereng, azon gondolkodom, hogy ha csak minden tizedik betűért kapna egy fillért Herbály né­ni, amit életében leírt, mint gépírónő, akkor is vagyonos ember lehetne! Sok idő csak­nem négy évtized! — Most már olyan megle­petések érnek, amilyenekre igazán nem számíthattam ré­gen, most meg már azért nem számítottam, mert hiszen idő­sebb vagyok, mint a többiek, s mégis én voltam tavaly ta­pasztalatcserén a vállalat ré­széről Lengyelországban, s úgy belejöttem a külföldi utazga­tásba, hogy az idén meg az NDK-t kerestem fel saját költ­ségemen. Ügy látszik, most már családban marad a kül­földi utak szeretete, mert a lányom férje évekig volt Tel- Avivban sajtóattasé. Ott szü­letett az unokám is. Most már nem kell irigyellnem őket, ha menni akarok, én is mehetek. Persze, nem attasénak! — te­szi még hozzá nevetve. ★ A másik egri gépírónő, aki hű maradt a kopogó, öreg jó­szághoz, nemcsak a géphez hű, de hű a városháza épületéhez is. — Édesapám negyven esz­tendeig volt itt anyakönyvve­zető, és amikor én elvégeztem a gép- és gyorsíróiskolát, na­gyon kértem, hogy hozzon en­gem is be — mondja Zalányi Gyuláné, vagy ahogyan az eg­riek jobban ismerik: Károlyi Erzsiké, a városi tanács igaz­gatási osztályának általános adminisztrátora. — Es mikor került be a vá­rosházához? — Nem ment az olyan egy­szerűen! 1928-tól 42-ig nem tudtam az apám révén sem gyökeret ereszteni ezek között az ódon falak között. Mindig ott dolgoztam, ahol valaki hi­ányzott, magyarul tehát: olyan állandó helyettesféle voltam, aki felett mindig ott lebegett a veszély, hogy egyszer csak nincs rá szükség. De sok sze­génységi bizonyítványt kiad­tam azokban az években! De ismertek a szegények, akik­nek gyógyszer, orvosi kezelés vagy segély kellett! Mind itt várt türelmesen a sorsára. Túl sokáig nem beszélget­hetünk itt a hivatalban, mert bizony igen forgalmas hely ez! Most is igazolásokat kell ki­adni, beiktatni az iratokat, rányomni a hetvenhétféle pe­csétet, aláíratni, mert várják az emberek, hogy ügyük gyor­san elintézést nyerjen bíróság­nál, orvosnál, kórházban vagy éppen az iskolában. És ehhez a gyors elintézéshez egy lánc­szem Zalányi Gyuláné meg­szokottan gyors, pontos mun­kája is. , * T7 vlizedek az írógép mel­^ lett... Évtizedek, amelyeket nem fertőzött meg az álromantika, nem vágytak ezek a ma már komoly asszonyok arra, hogy majd valami „bányabáró” el­veszi őket a kis gépasztal mel­lől, hanem dolgoztak becsü­lettel, hogy megéljenek, hogy a családot el tudják tartani, hogy a sok állástalan közt végre állásukban maradhassa­nak. S az évtizedek hiába húztak el felettük, mint őszi felhő a tiszta kék égen, szívükben ma is érzik, hogy nem dolgoztak hiába, s most, amikor már valóban nyugodtan dolgozhat­nak, most szeretnének min­dent beleadni a munkába úgy, mint valaha, amikor azért tet­ték, hogy — maradhassanak! Cs. Adám Éva — Ez igen — mond­tam magamnak meg­elégedetten, amikor megláttam, hogy az , átalakítás alatt álló volt egri Népbüfé ( homlokzatán ott virít már a név: „Egri Bisztró”. Ez igen — mondtam még egy- I szer és gyorsan szá­molni kezdtem, mennyi ideje is épül, szépül ez a bisztró, amely a tervek sze­rint elegáns is lesz, jó is és olcsó is. Rövid számolga­tás, memóriámbéli egyeztetés után sike­rült megállapíta­nom, hogy nem sok J híja az esztendőnek, amikor egy borús na­pon a redőnyt lehúz­ták, mondván: átala­kítunk. És hozzáfog­tak átalakítani, átépí­teni, hogy elegáns, szép, jó és olcsó j bisztró épüljön Eger­ben is. Ennek egy eszten­deje. Nem is sok idő. Hisz több mint két és fél évig tartott Ma­gyarország újjáépí­tése 1945 után. S ugye azóta csak fej­lődött a technika, s ma már egy év is elég, hogy egy ilyen hatalmas dolgot újjá­építsenek. Haladunk, hiába, haladunk. (-ó) BIZONYSÁGUL... — Sok munkájuk van a traktorosoknak, s ezért nem fizetik meg őket teljes mér­tékben — mondotta a minap egyik távoli ismerősöm, be­szélgetés közben, hogy szó- bakeveredett közöttünk a nyári mezőgazdasági munkák elvégzésének ez évi sikere, a nyári mélyszántás elvégzésé­nek nehézsége, stb. — Hajnalban kelni, egész nap dolgozni a száraz, beton­kemény talajon, nem „tün­dén álom” — folytatta meg­győződéssel, és még azt is hozzátette, ezért van viszony­lag kevés traktorosunk. Szavára akkor nemigen tudtam volna sem igennel, sem nemmel válaszolni — ezért nem firtattam egy szó­val sem véleményét — hiszen nem volt még szerencsém belenézni a gépállomási dol­gozók bérjegyzékébe. Az elmúlt napokban azon­ban úgy hozta a sors, hogy meglátogattam az Egri Gép­állomást, és ott beszélget­tünk a főkönyvelővel a gép­állomási dolgozók minden­napi életéről, egyszer csak elém kerül a legutóbbi bér­jegyzék is. Lényegében fi­gyelmetlenül lapoztam bele az első pillanatban, de az el­ső névnél és adatnál hirtelen eszembe jutott az utóbb el­hangzott beszélgetés. Most pedig, — mivel tu­dom, hogy ismerősömhöz el­jut ez a néhány sor, s talán vannak hozzá hasonlók töb­ben is, akik így vélekednek a traktorosok keresetét ille­tően — szeretném bebizonyí­tani e felfogás helytelensé­gét. Nézzük névsor szerint az Egri Gépállomás dolgozóinak legutóbbi keresetét: Ajich Sándor 3119 forint, Bajzáth Tibor 3105 forint, Barócsi Gábor 3844 forint, Becsei Elek 3904 forint, idős Dobó János 4599 forint, Dobó József 3173 forint, Gádor István 5530 forint.„ Hat név csupán — felesle­ges a többit is így felsorolni — az Egri Gépállomás dolgo­zóinak ábécé sorrendben fel­tüntetett névsorából, egymás után. S elég fényesen bizo­nyítja — ha csupán száraz számadat is —, hogy meny­nyire nincs igaza ismerősöm­nek. S ha hozzászámítanánk a bérjegyzékben kifizetett keresethez a többit is, amit különböző juttatásként kap­nak a gépállomási dolgozóki — bizony, ez a kereset ősz- szegben talán meg is duplá­zódik. Tanulság tehát: akkor be­széljünk jót, vagy rosszat va­lamiről, vagy valakiről, ha annak helyességéről előbb már alaposan meg is győződ­tünk. .. Asszonyok csapata A fagy amikorra kiment a földből tavasszal, a friss föld­szag kicsalogatta az embere­ket a határba Ecséden is, az Aranykalász Tsz-ben. Az. idén azonban már a tavasz a közösség termelési tervét is köszöntötte, amelyet elkészí­tettek a szövetkezetben. Ekkor jött létre a Táncos Ferencné által vezetett munkacsapat is, amelynek tagjai valamennyien nők. Kilencen vannak, és 11 hold paradicsomot, 9 hold sző­lőt, 9 hold kukoricát, 3400 négyszögöl uborkát, 2400 négy­szögöl cukorrépát és kétezer négyszögöl burgonyát vállaltak el, hogy egész éven át becsü­letesen gondozzák. A vállalás nagy volt — so­kan kételkedtek is benne —, hiszen a kilenc asszony közül kettő 60 éven felül van már, s valamennyiüknek népes ott­hon a családja. A csapat tag­jai azonban rácáfoltak a kétel­kedőkre, mert ez ideig nem hiányzott egy sem közülük úgy, hogy ne küldött volna va­lakit a családból maga helyett arra a napra dolgozni. Amikor megkezdődött a munka — tavasszal —, mert nem volt eső, 11 holdra hord­tak kézzel vederben a vizet, hogy ki ne száradjanak a nö­vények, s el tudják végezni a palántálást is. A kapálás ide­jén is sokat dolgoztak. Húzták a kapát reggel 6-tól este 6-ig egyfolytában. 14—16 órát dol­goztak napjában, de megérte. Eddig több mint 7 és félezer forintot kaptak a csapat tagjai: S még most kezdődik csak el igazán a többi növényféleség „szürete”, amely ugyancsak jelentősen emeli majd a jöve­delmüket. Elégedettek az asszonyok a termelőszövetkezettel és haté­konyan részt vesznek a társa­dalmi életben is. Eljárnak ki­rándulni, munkát végeznek az iskolai szülői munkaközösség­ben, stb., úgyhogy amíg az egyikük ilyen feladatok ellátá­sán munkálkodik, addig a má­sikuk otthon végzi el a házkö­rüli munkát. Talán ennek az összefogásnak köszönhető, hogy már ötüknek van mosó­gépe. Most az asszonyok azon fo- gadkoznak, hogy ezt a munka­tempót, amit eddig kifejtettek, a továbbiakban is megtartják, és elérik azt, hogy a termelő- szövetkezetben kivívják ma­guknak a legjobb munkacsa­pat címet. Ha továbbra is így dolgoz­nak, minden lehetőség megvan arra, hogy adott szavukat tel­jesítsék. Szilágyi Franciska

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom