Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-01 / 179. szám

4 Virágos utcák Szemet gyönyörködtető lát­ványt nyújt a sok színben pompázó virág, amikor az em­ber végigsétál az apci utcán. A főutcán, s j, példát követve, a mellékutcákon is, egyre több ház elé varázsoltak apró virá­gos kerteket az ottlakók. Olyan versenyforma indult el, a ta­nács kezdeményezésére, és sem a tanácsiak, de talán maguk a falu lakói sem gondoltak arra, hogy ez sikerül. Mert a falun még divat a jószágot az utcán legeltetni, mert ott is vannak gyerekek, de még felnőttek is, akik megdézsmálják a kertek „termését”. Mert vigyázatlanul belehajthatnak, léphetnek a gondosan megformált ágyá- sokba. Az aggódóknak nem lett iga­zuk. Mindenki vigyáz a kis kertekre, hiszen oly szép lett tőle a falu. (— d. —) — MAKLÁR három ter­melőszövetkezete ez ideig több mint 31 vagon terményt adott át az államnak. — A SZAKSZERVEZETEK Heves megyei Tanácsa augusz­tus 2-án, szerdán délelőtt, 9 órai kezdettel elnökségi ülést tart Egerben, a Szakszervezeti Székház tanácstermében. — AZ EGERBOCSI Sza­badság Tsz-ben az elmúlt hét keddjén kezdték meg a csép- lést. Először a búza cséplé- séhez fogtak hozzá. Előrelát­hatóan augusztus 10-ig vé­geznek ezzel a munkával. — A TERMELŐSZÖVET­KEZETEK zárszámadásainak elkészítésében 74 földműves­szövetkezeti könyvelő vett részt. Ezenfelül 16 mezőgaz­dasági szakember segíti a szö­vetkezetek megszilárdulását. — AZ IDÉN a szentdo- monkosi Bükkalja Tsz-ben a ««ár felépített 300 férőhelyes juhhodály és a 20 férőhe­lyes sertésfiaztató mellé még egy 50 férőhelyes növendék- istállót és egy 10 vagonos kukoricagórét is építenek. — A KPVDSZ megyei bi­zottsága legutóbbi ülésén ha­tározatot hozott, hogy a föld­művesszövetkezeti dolgozók mindegyike folytasson agitá- ciót az elkövetkezendő időben is a háztáji területekről tör­ténő zöldség- és gyümölcsfel­vásárlási tervek teljesítésére. A művelődési autó nyomában ALAPOSAN megcsappan az önbizalmuk a magyar könyv­tárosoknak, ha külföldön jár­va, szépen berendezett, neon­fényes, pompás kiállítású könyvtári épületeket látnak. Még a falusi könyvtárak is nagyon szépek, ízlésesek — a mi hasonló intézményeinkhez képest. A külföldieknek viszont ak kor „esik le az álluk”, ha ar­ról hallanak, hogy a magyar ta­nyavilág, az istenhátamögötti települések, házcsoportok kul­turális ellátását is megoldot­tuk az elmúlt években, — a művelődési autók segítségével. A Heves megyei művelődési autó is már a második éve kapaszkodik fel a Mátra lan­káira, járja a Heves környéki tanyavilág sáros útjait, hogy könyveket, filmeket, ismeret- terjesztő előadókat vigyen. Az idén 21 helyre megy havonta, ahol filmvetítést és könyvköl- csönzést tart az autó könyv­tárosa, vagy a megbízott könyvtáros. Az év első felében hétszáz- tizennégyen iratkoztak be az „autókönyvtárba”. Hétszáz- tizennégy ember, fiatalok, idő­sebbek, akik azelőtt nem ol­vastak, mert nem került könyv a kezük ügyébe. Nem olvastak, mert ők nem men­tek könyvért a faluba, a vá­rosba, a könyv pedig nem ment a helyükbe. Most, a Megyei Könyvtár IFA „Pega­zusának” gumikerekein hozzá­juk is eljut — filmmel együtt. Van, akit a film, van, akit a könyvek csalnak ide, s ha már itt van, akkor megnézi a könyveket is, a vetítést is. A kultúra így sokrétűen, össze­tetten jut el a közönséghez, hatása is ilyen — komplex. A film nézői is olvasókká vál­nak, s az olvasók is szívesen nézik meg a filmeket. S a két tábor — a nézők és az olva­sók tábora — csak az első al­kalmakkor vált külön, később összeolvadt. Erre egy szám­adat: az első félévben kilenc filmet 5761-en néztek meg. Tehát egy előadásra körül­belül annyi ember jut, ameny- nyi az olvasók száma. < MÉG EGY sokatmondó adat a művelődési autó munkájá­ról. Az ellátási körzetébe tar­tozó községek, települések la­kosságának 40 százaléka rend­szeres olvasó. Negyven szá­zalék — óriási szám, ha fi­gyelembe vesszük, hogy az or­szág lakosságának mindössze körülbelül 10 százaléka kötött egy életreszóló barátságot a betűvel. A megyei átlag is ekörül mozog. Persze, azért problémák is vannak. A megyei könyvtár­nak sürgősen szüksége lenne újabb autóra, mert 36 telepü­lés még mindig „fehér folt”. Harminchat helyre még ha­vonta egyszer sem jut el a könyv, a film. Több pénz is kellene az autó könyvállomá­nyának felfrissítésére. — Igaz, nem elkeserítő a helyzet, mert a Művelődésügyi Minisztérium az év végére új kocsit ígért, s a megyei tanács is nagyobb költségvetési összeget biztosít a következő években. De az autó tevékenysége olyan problémákat is felvet, amelyeken nem segíthet a mi­misztérium gépkocsit kiutaló jóakarata, sem a tanács áldo­zatkészsége. Tudniillik a leg­jobban működő gépkocsi is holt tőke, a legjobban össze­válogatott könyvállomány is csak könyvhalmaz, ha _ nincs mögötte a könyvtáros lelkese­dése, ügybuzgalma, hivatás- tudata, hozzáértése. Ezzel pe­dig az autókönyvtáros eseté­ben — enyhén szólva is, prob­lémák vannak. A Szolnok megyei könyvtár munkatársaival együtt volt alkalmam megnézni Gyön- gyösorosziban, hogyan „üze­mel” az autó könyvtára. A könyvtáros kirakta a könyves­ládákat az iskolai tanterem padjaira, ő pedig, mint egy önkiszolgálóbolt pénztárosa, felült a dobogóra, s adminiszt­rált. Az emberek válogathat­tak, keresgélhettek a könyvek között, ő meg beírta, ki, mit vitt el. Ennyiből állt az egész tevé­kenysége. A LÁTOGATÓK keresgél­tek a ládákban, elég sokáig, mert az elhelyezett könyvek között semmi rendszer, sem szakrend, sem betűrend nem volt, így majdnem mind át kellett nézni, míg kiki megta­lálta a kedvére valót. Nem . is tudta ezt tétlenül nézni a szolnoki kollega, s a könyvcímek között tanácstala­nul tiblábodó asszonyok, gye­rekek segítségére sietett. Meg is találták rögtön, amit ke­restek, pedig nem volt köny- nyű, mert, — de ez már egy másik probléma... A másik probléma az, hogy a könyvtáros — helyesebben a könyvek őrzője — nem készült fel a kiszállásra, a köl­csönzésre. Mert nem tesz kü­lönbséget aközött, hogy a mát- ravidéki ipartelepek, vagy Fü­zesabony környéki tanyák la­kóinak viszi a könyveket S a ládákban nagyon heterogén anyag húzódik meg, köztük magas színvonalú, komoly fajsúlyú, röviden: nehéz, tudo­mányos könyvek, amelyeket még egy jól működő községi könyvtárban sem keresnek. Persze, nem azt mondjuk, hogy komoly könyveket nem kell kivinni a pusztára, de ahol az emberek nagy több­sége a mesét keresi, nincs szükség arra, hogy mást „eről­tessenek” rá. Természetesen itt szó sincs erőltetésről, hisz a könyvtá­ros. mint említettem, csak a nyilvántartással törődik, az ő lelki nyugalmát, a jelek sze­rint, édeskeveset befolyásol­ja, hogy a látogató a pajzsmi­rigyekről, vagy a világszép nádszálkisasszonyokról akar olvasni. — Én minden „kiszállás” előtt felkészülök a kölcsönzés­re — mondja a szolnoki könyvtáros — s előre tudom, hogy melyik faluban, milyen munkákat keresnek. Nem is ér meglepetés. És emellett rend­szeresen felhívom az emberek figyelmét az őket érdeklő könyvekre. És ez hiányzik a Heves megyei művelődési autó könyvtárosának munká­jából. Pedig ez a könyvtárosi tevékenység tartalmi, tehát lényegi oldala. Ha ezen tud javítani a könyvtár, az ered­mények még jobbak lesznek. MERT AZ eredmények nem ezért ilyen jók, hanem éppen ennek ellenére. Krajczár Imre EGRI VÖRÖS CSILLAG Csinos férj EGRI BRODY Hüvelyk Matyi EGRI KERTMOZI Sabella nagymama GYÖNGYÖSI PUSKIN A halálhajó GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Francis HATVANI VÖRÖS CSILLAG Harmadik líceum HATVANI KOSSUTH Én és a nagyapám HEVES Folytassa; admirális petervasara Diadalmas olimpia FÜZESABONY A kutyás hölgy 1961. AUGUSZTUS 1., KEDD PÉTER 25 évvel ezelőtt, 1936. augusz­tus 1-én halt meg LOUIS BLÉ­RIOT francia mérnök, a repü­lés egyik úttörője, aki saját építésű, egyfedelű gépével 1909. július 25-én elsőnek re­pülte át a La Manche-csator­nát Calais és Dower között. Ezt a 33 km-es utat 35 perc alatt tette meg. Ugyanez évben Bu­dapesten is bemutató repülést tartott. * 50 évvel ezelőtt, 1911-ben, ezen a napon halt meg KONRAD DUDEN német filológus. Első német helyesírási szótára 1880- ban jelent meg, amelyből 1903- ban jött létre a helyesírás-sza­bályzat. 1935-ben jelent meg elő­ször 4 kötetben az ún. Nagy Duden, melynek képes szótá­ros részét franciául és angolul is kiadták. * AUGUSZTUS 1-e SVÁJC nemzeti ünnepe, emlékezésül arra, hogy 1291-ben a három őskanton, Schwyz, Uri és Unterwalden parasztsága védelmi szövetséget kötött egymással és harcba szállt feudális urai, a Habsburgok ellen. * 65 évvel ezelőtt, 1896-ban, e napon az újpesti pamutgyár mun­kásai sztrájkba léptek. * 55 évvel ezelőtt, 1906-ban az oroszországi Kronstadt kikötővá­rosában matróz- és katonafelkelés kezdődött. * Ma 15 éves a forint. 1946-ban ért véget az infláció, az új pénz kibocsátásával. 1 forint értékét 400 000 quadrillió pengőben álla­pították meg. Blériot és repülőgépe Tarhonyán — as eredeti — Tarhonyás igazi egyéniség. Makulátlan, töretlen és önálló. Ö mindent másképp tesz, mint a többiek. Nála semmi sem úgy van, mint a többieknél, a nyáj­nál, ő mindent amúgy csinál. Másképp. Feltétlenül meg kell ismerned őt—mondja Topolya. Mikor betoppantam hozzá Topolyával, ő, Tarhonyás, az eredeti, éppen a fogas lábait fűrészelte le, s az állványt drót­tal kötötte a mennyezethez. — 0 az, — suttogja Topolya bemutatás közben. Tarhonyás felém bólintott azzal a nagy busa fejével és keze helyett a kesztyűjét nyúj­totta, és hellyel kínált. Topolya otthonosan felkuporodott a szekrény tetejére, míg én csak csodálkozva szerénykedtem az ablak mellett. — Nézzétek, mit írok most éppen — és nem a gépből emel­te ki a kéziratot, hanem, a pa­pírról tépte le az írógépet, s mutatja új művét, a „Köpök mindenkire”-t. És Tarhonyás olvasni kezd. De ez rémes! Alulról olvassa a papírt, és közben jobbról balra halad. Még nincs semmi baj, a pulzusom is normális, a vérnyomásom is csak kettőszát körül van, szóval jól bírom magam. De mikor azt olvassa, hogy „mutamarkasz”, meg „mottatidár”, nem bírok ural. kodra magamon, és összeesek. — Adj neki valami könnyeb­bet, talán Spinozát — veti oda könnyedén Topolyának és to­vább olvas. Végre befejezi. Konyak után nyúlok, de a háromcsillagos üvegben petró­leum illatozik. Szaladok a víz­csaphoz, de abból lekvár foly- dogál. Felkapok egy kötelet, s felkötöm magamat az ablak- párkányra. De a kötél elszakad, — Hurrá! Kívül estem lel -< kiáltok fel, mikor észreveszem alattam az udvar kövezetét. Most talán sikerül. Ott aztán szokványos módon, egyszerűen, mint a szerencsét­lenül járt emberek általában, meghaltam. S mikor a temetőben har­madnap sem támadtam fel, biztos voltam a dologban. Meg­nyugodtam. Itt minden más­ként van, mint Tarhonyásnál. Köznapi, lapos, sematikus, min­dennapi emberek közé kerül­tem. (garas) HOLDi JANOS í ii. A társulat mitsem törődött ezzel! Különben is, a barakk lakóit nemigen vették emberszám­ba. Olyan jött-ment senkiknek, „ma itt — holnap ott” embe­reknek tekintették őket, ott­hontalanoknak, akiknek min­den mindegy és minden jó! Mintha legalább is mi tehet­tünk volna arról, hogy a sze­gények szegényei voltunk, saz urak kormányozta sors úgy ütött-vert, ahogy neki kedve tellett. Pedig a munkahelyen elsők ▼oltak a barakkosiak. Az öreg Kropiczkit például néha négy—öt bányamester is csábítgatta a különböző akná­hoz, mert nagyszerű szakem­ber volt. Ha futóhomok, vagy vízbetörés történt, a kövérkés Tátrai főmérnök rögtön az öregért szalajtott. Tudtuk, ha Kropiczkit hívják, baj van a föld alatt. És mégis... a barakkosiak rongyos serege volt a Zsilvöl- gyén és ennek mellékvölgyein, így a „Senki” völgyén is a leg- kitaszítottabb fajta. Ma már nem is nagyon em­lékszem, de úgy tűnik, a ma­gunk esetlen, durva módján szerettük egymást. A szomorú­an tovadöcögő, örömtelen na­pok, a szörnyű nehéz, ember­húst őrlő, minden gépesítést nélkülöző föld alatti munka, a lenézés, a semmibevevés, a ro­T'pi nr mán csendőrök által kapott érdemtelen ütlegek, vagy a kocsmaasztal mellett átköny- nyezett éjszakák, a szép, a nagyszerűbb, az emberibb utá­ni vágyakozás közös akarása összeláncolt bennünket. S ha valaki közénk jött, különösen ide, a ritkán látogatott „Senki” völgyébe, igyekeztünk megis­merni, segíteni, bátorítani, ha arra érdemesnek mutatkozott. Ezért nézték a barakkosiak ezen az éjszakán oly vizsgá­lódva Györgyét, ezért voltunk türelmesek, mert megéreztük, hogy közülünk való. Az öreg Kropiczki sem kezd­te a tízes munkahellyel a ri- asztgatást — ahonnan néha ro­hanva kell menekülni a süvít­ve szökkenő gáz elől —, ha­nem helyet csinált maga mel­lett a priccsen. S míg a hatal­mas termetű, román fiú vet­kőzött, bátorítóan dörmögte az ő furcsa, magyar, lengyel, ro­mán nyelvkeverékén: — Nye bojsze... majd meg­szokni ... bűne naptyá... A napok fehéren teltek. Éj­szakánként dühöngő hóviha­rok dübörögtek el felettük, a farkasok, mint minden télen, most is bemerészkedtek a te­lepre. Az éjszakai műszakba indulókat és az esti műszakból jövőket fegyveres, fáklyás em­berek kísérték, és sűrűn dör- rent lövés a fehér éjszakában. Sötétedés után nem volt ta­nácsos egyedül járkálni. Éjje­lente, ha valakinek ki kellett mennie a barakkból, csak égő fenyőgyantás fáklyával léphe­tett ki az ajtón. Mogorvák voltunk és szótla- nok, csupán a vörös hajú Mei- czer Szepi, egy hosszú, langa- léta aradi sváb fiú szájmuzsi­kája sikongott állandóan. Hagytuk, hadd jajongjan ver­senyt a széllel, mi pedig fe­küdtünk hanyatt munkavégez­tétől — munkába indulásig. Vagy forgattuk a kártyát, nagy snapszli-csatákat vívtunk, ha éppen kedvünk tellett ben­ne. . Györgye felbukkanásakor azonban ez a megszokott és reánk kényszerített életren­dünk kissé megváltozott. A ro­mán fiú hátizsákjából néhány régi újság került elő. Ezekből megtudtuk, hogy egy Hitler nevezetű személy hadseregé­vel lerohanta Lengyelországot, és a tőlünk ötven kilométer­nyire fekvő Tirgu-Zsiuba sok a lengyel menekült. Az öreg Kropiczkit hallatla­nul felizgatta a hír. Napokig káromkodott. Dühét a vörös hajú Melczer Szepin töltötte ki olyformán, hogy egyszerűen eltiltotta a szájmuzsikálástól. Csontos, kidagadt erektől ké­kes öklét minduntalan a Szepi orra alá dugta, és vészjóslóan üvöltözött; — Mit akarsz hazámtól? At­kozott svábja! Herrgott Kruci­fiksz! Szegény Szepi azt sem tud­ta, hová rejtse vörös üstökét az öreg elől. Györgye láthatóan szégyen­kezett, amiért ekkora vihart támasztott újságjaival az öreg szívében. Előttünk akkor még érthetetlen módon védelmébe vette Szépít, és kézzel-lábbal kezdett magyarázni: — Bács Kropiczki! Nincs igaz! Szepi szegény, te sze­gény, Jonel (rám mutatott) szegény, Györgye szegény, To- cseff szegény, itt (és karjával körbemutatott, mintegy magá­hoz ölelve a priccsen üldögélő vagy fekvő embereket) lenni annyira megszerettük Györ­gyét, mintha hosszú hónapok óta köztünk élt volna. Pedig a barakkban az egyetlen ro­mán volt. Ki nem mondtuk ugyan, de ahogy most óvatos kézzel bon­togatni kezdem az emlékeimre tapadó, időtől poros múlt fá- tyolát — mi, barakkosiak nem­igen barátkoztunk románok­kal, nemigen szerettük őket Nemigen szerettük, mert a csendőrök már néhányszor megvertek bennünket és azok is románok voltak. A társulat főemberei is, s hogy a munka­májában valamelyikünk a ce­mentpadlóhoz vágta pálinkás- poharát, az annyit jelentett: dögöljenek meg az urak! Ez pedig elég sűrűn fordult elő. Néha 10—15 összetört pohár hevert a cementpadlón, s az öreg Blum ilyenkor mérgesen ripakodott ránk: — Esz nem lesz! Eszutáa csak bögre lesz! Jókat nevettünk fura kiejté­sén, s azon, hogy mindig a szakállát simogatta. Ha pénzt számolt, ha pálinkát hozott, ha evett, a szakállát simogatta fél kezével. Kocsmája és aprócska ve­gyeskereskedése az igazgatósá­gi épület jobbszámyán volt. Az udvarra néző harmadik he­lyiségben lakott feleségével és két leányával. A felesége is túl volt már az ötvenen, vé­kony, ősz hajú asszonyka A lányai azonban csodaszépek voltak. Egyszerre születtek, kékesfekete hajú, ragyogó fe­kete szemű, karcsú, telt keblű lányok voltak, s az öreg Blum nemegyszer titokzatosan súgta fülünkbe: — Mék egy év, ész férjhez atom őket! Mi szerettük az öreget. In­kább vásároltunk nála, mint az útált társulat árudájában. A Társulati Áruda a sztrájk óta nem adott hitelt, míg Blum — bár a sztrájk alatt formáli­san tönkrement — nekünk, ba- rakkosiaknak tovább hitele­zett. Igaz, mi is becsületesek voltunk. Ha valaki távozott a barakkból, más munkahelyet választott, addig nem hagyhat­ta el a telepet, míg Kropicz- kinek fel nem mutatta a Blum által kiadott írást, hogy nem tartozik semmivel. (Folytatjuk) bér igen satnya volt, szintén őket okoltuk. Ma már tudom, nem a fajt, hanem a rendszert utáltuk, csak úgy befelé lá­zongva, de türelmes főhajtás­sal a megváltozhatatlan erő előtt. Nem, nem politizáltunk, de ha fizetéskor a Blum kocs­mind szegény. Szepinek nem kell tiéd Polonia, kenyér, szla- ayina, ruha, bakancs, munka az kell lengyel, magyar, bol­gár, román szegénynek. Nem bántani Szépít! En nem is tudom, hogy tör­tént, de egy hét elteltével A barakkban Szepi szájharmonikázik

Next

/
Oldalképek
Tartalom